Magvető Kiadó strana 47 z 97

A költőként induló Rakovszky Zsuzsa az elmúlt években a próza után és mellett visszatért a lírához is. Néhány évvel ezelőtti kötete, a Fortepan páratlan érzékenységgel és láttató erővel hívta elő a közös emlékezetből elmúlt életvilágunk egyedi fényképeit. A Történések epikus költészete inkább jelenünket pásztázza végig. Monológok, balladák, lírai elbeszélések és egy sűrű verses regény az Állapotváltozások álmainkról és félelmeinkről, lehetőségeinkről és korlátainkról. A zárt ajtókról és a párhuzamosan megnyitott ablakokról.

Krasznahorkai László költői erejű, kíméletlenül pontos víziói időről időre igazolást nyernek - minél inkább távolodunk megírásuk idejétől, annál ismerősebbnek tűnnek, mígnem hétköznapjainkban megelevenedő realitásként ismerünk rájuk. A regénybeli történet ezúttal is egy olyan végpontról indul, amikor megszokott kérdéseink és válaszaink, a létezésre vonatkozó fogalmi készletünk hirtelen csődöt mond. A megváltatlanság apokaliptikus távlatot kap, de az ítéletet a szereplők mérik magukra. Német, osztrák és svájci kritikusok 1993-ban a legjobb külföldi regénynek járó díjat adományozták a szerzőnek, és a regény alapján készítette Tarr Béla nagy sikerű Werckmeister-harmóniák című filmjét.

Hogyan lesz egy hentestanulóból színész? Hát így: egy Debrecen melletti tanyán kell hozzá nevelkedni, operaénekesnek kell készülni, titokban a Táncdalfesztivál sztárjáról, Kovács Katiról ábrándozni, a debreceni Húsfeldolgozó Szakmunkásképzőbe járni... Két évvel később a vágóhídon kell dolgozni, meg kell alakítani a „Húsosok" színjátszó csoportot, aztán előbb kell felvételt nyerni a Színművészetire, mint ahogy az ember megszerzi az érettségit. A Vígszínház és Kaposvár után az új Nemzeti Színház nyitó előadásában Ádámot kell játszani Az ember tragédiájában, és 2007-től az őrségi Viszák: a Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház, meg Budapest között kell megosztania az idejét annak az embernek, aki elénk tárja nem mindennapi kanyarokban bővelkedő, gazdag életútját ebben a könyvben. Szarvas József rövid „novellákban" felvillanó visszatekintését, amelyet Bérczes Lászlóval közösen írtak-szerkesztettek kötetbe, a családi fényképek mellett a színházi és filmes pálya kiemelkedő pontjait megidéző fotók teszik teljessé.

„Ez a tragikus színmű tulajdonképpen vígjátékként indul: a katonák tréfálkozva csetepatéznak, Rómeó szerelmi ábrándjai nevetségesek, a dajka idétlenül vicceskedik. Később Lőrinc barát titkos esküvővel reméli a két ellenséges családot összebékíteni. Csupa vígjátéki elem. Aztán a vígjáték közepén hirtelen nagy baj történik: valakit megölnek. Aztán rögtön még valakit. Tybalt leszúrja Mercutiót, Rómeó leszúrja Tybaltot. Innen kezdve nincs megállás." Nádasdy Ádám

"„Az ember csak kapkodja a fejét. Valóban figyelmesen kell nézni vagy olvasni, hogy minden mozzanatot nyomon tudjunk követni - de megéri, mert nemcsak mulatságos, hanem mélyen emberi is az egész. Vagy mélyen tündéri, ahogy vesszük. És bár hepiend van és mindenki boldogan egymásé lesz, minden szereplőben marad egy furcsa szájíz, egy pici kesernyés mellékíz: mi is történt itt velem? Biztosan jól választottam? Nem a másikkal kellett volna összeházasodni? Szemben a Rómeó-Júlia párral, akikre örök és felhőtlen boldogság vár és soha egy rossz szót nem szólnak majd egymáshoz (hiszen meghaltak), ez a négy emberpár nagyon is életben marad, és civakodásaik előrevetítik, mi jöhet itt még (a ,,felnőtt"" párok ezt be is mutatják). De - mondja ez a darab - inkább civódjunk a szerelmünkkel és féltékenykedjünk egy életen át, mint hogy üdvözült békében öleljük a kriptában." Nádasdy Ádám"

Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül. Zsenya felnőtt életének különböző szakaszaiban találkozik ezekkel a történetekkel. Hol éppen elvált az első férjétől, hol egy új szerelem tűnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányokasszonyok meséi mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie, ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az élet hétköznapi művészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán... Ljudmila Ulickaja könyve hat történetből áll, mondhatni: hat este, hat nem is olyan könnyű darab, amelyeket lebilincselő elbeszélésmód, nagynagy életismeret és finom, szomorkás irónia jellemez. Ahogy a nagy orosz íróktól megszoktuk.

Az Isten hozott és a Mellettem elférsz szerzője ezzel a novelláskötettel robbant be a kortárs magyar prózába. Írásainak életszaga, az elbeszélő szemtelen éleslátása áttört bizonyos gátakat, és próbára tette az író szűkebb környezetének tűrőképességét. A kötet persze jóval több annál, mint amennyit a pletykasajtó és a televízió bemutatott, elevensége nem azon múlik, hogy magukra ismertek-e az olvasók az elbeszélések hús-vér figuráiban, vagy sem. A novellákat sokkal inkább valami autentikus tudás mozgatja, Grecsó nem kutat, nem értékel, csak figyel. Hiszen „bennszülöttből" lett „etnográfussá". A Pletykaanyu elbeszélései az Alföld öntörvényű világában játszódnak, de egy lélegző, modern miliőben, szó sincs gémeskutas álromantikáról. A régmúlt, a hagyomány kézen fogja a jelent, mégsem vész el a lényeg, az új, komikusnak ható köntös alatt ott élnek a régi gyökerek, szokások. A novellák lazán kötődnek egymáshoz, a falu zárt világában a figurák ismerik egymást, szájukra veszik a „szomszédot". Ízes humoruk, nyers erejük mentes a pátosztól, de hogy ez árulóvá teszi-e a szerzőt, döntse el az olvasó. Miközben szórakozik, ítélkezhet!

A Nobel-díjas író korai műve egy hajótörött története, „aki tíz napig hánykolódott egy mentőcsónakban, étlen-szomjan, aztán a haza hősének kiáltották ki, szépségkirálynők illették csókjukkal, reklámkampányokban meggazdagodott, majd a kormány elfordult tőle, és egyszer s mindenkorra elfelejtették."" A történetet García Márquez 1955-ben jegyezte fel egy hajótörést szenvedett matróz elbeszélése alapján, majd 1970-ben jelentette meg először. A kisregény, amely az emberi kitartás és az elpusztíthatatlan életösztön krónikája, a tényirodalom eszköztárát felhasználva rekonstruálja a hajótörött mentőcsónakban töltött tíz napjának hiteles történetét.A művet Xantus Judit fordításában vehetik kézbe a magyar olvasók.

"Minden ártér" - olvashatjuk Kemény István új kötetében, ennek szellemében a könyv egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő kontinense, egy csodálatos életmű újabb szigete, egysorosok és hosszúversek. Egyszerre tetőzés és továbblépés a Nílus: történelmünkről és jelenünkről, e kettő kapcsolódásairól, az elmúlásról és az örökkévalóságról, magáról az időről. Ekképpen tekinthetjük a Délig és Estig ciklusokkal tagolt könyvet akár egyetlen nap történetének is, és még inkább utazásnak e páratlan költészet forrásvidékétől a kiteljesedésig.

Máté Gábor naplóiban hol a színész, hol a rendező perspektívájából pillanthatunk be egy-egy színdarab próbafolyamatába, közelről látjuk, hogyan dolgozik a színész a szereppel, a rendező a társulattal. Hogyan telik egy színházi ember egy napja a reggelitől és az el nem bliccelt edzéstől kezdve a próbán és a tanításon át egészen az esti előadásig és a hajnali naplóírásig. A könyvben szereplő első naplótömb az 1994-es Julius Caesar színre vitelét dokumentálja, az utolsó pedig Az imposztor 2015-ös varsói előadásának különleges próbafolyamatáról számol be. Otthonosságról és idegenségről, szorongásról és örömről ír a szerző folyamatos önkritikával, fanyar iróniával, találó megfigyelésekkel és őszintén. Utóbbi minden napló nagy kérdése. Ezt Máté Gábor is tudja: „De mi értelme a naplónak, ha nem őszinte szöveg, ugyanakkor mi értelme a naplónak, ha nem akarom, hogy bárki olvashassa? A naplóm végül - úgy látszik - mindig igaz szöveg, néha ugyan elhallgat, de amit állít, az akkor éppen úgy volt, ez biztos. Tehát nem hazudik." A könyv a közelmúlt magyar színháztörténetének különleges forrása, amelyet gazdag fotóanyag tesz teljessé.

A naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A Jadviga párnája jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eszményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.

A Rozsdatemető egy nyomozás krónikája, melyben az író nem a gyilkos, hanem az indíték után nyomoz. Ifjabb Hábetler János egy szóváltást követően megöli sógorát a rozsdatemetőben. Fejes az első világháború végétől kezdi felfejteni az okokat, bontásra ítélt barakklakások és omladozó bérházak falai között. A Hábetler család két generációjának sorsán keresztül feltárulnak a kispolgárság hétköznapjai, amelyekre semmilyen hatással nincs sem az idő, sem a történelem. Egyetlen dolog biztos: az ünnepi menü a jeles eseményeknél.

Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk a csapdáinkhoz, milyen kétségbeesetten függünk a hitünktől, mennyire szorosan kötődünk a nyelvhez. Eksztázis és gyász, odaadás és kiszolgáltatottság, áhítat és keserűség, vonzás és taszítás - ebből a kétpólusú világból keresnek a versek kiutat, újra meg újra nekirugaszkodva próbálnak szabadulni a kontaktusok fojtogató áradatából, ahol mindennek ára van. A szövegekben fénykép- és álomszerű képek váltakoznak, a szikár sorokat lüktető ritmus ellenpontozza, a fájdalmat játékosság és humor oldja. A gondolatok és indulatok irizáló áramlása ebben a kötetben még sebesebb, az Ár így ragadja magával az olvasót - és hogy hová sodorja, az Szabó T. Anna új verseinek tétje.

„A magyar García Márquez"-ként is emlegetett Gion Nándor négy regényen vezeti végig az olvasót szülővárosa történetén, 1898-tól az 1950-es évekig. A Latroknak is játszott meseszerű cselekménye a vajdasági kisváros, Szenttamás és környékének többnemzetiségű közösségéről tudósít. A Virágos Katona két gyerek, Rojtos Gallai István és Csoszogó Török Ádám kezdődő barátságának krónikája. Az álmodozó Rojtos Gallai a megfeszített Krisztusnak és a latroknak citerázik a városi Kálvárián, vadóc barátja a társadalom ellen vívja egyszemélyes harcát, míg be nem köszönt az első világháború.

Fehér Renátó új könyve az idő és az emlékezet motívumai köré szerveződik. Az emlékezés ideje és az idő emlékezete is belefér a Holtidény metaforavilágába. Mintha a kötet terei is az időben lennének - Terminál, ahogy az egyik vers címe is mutatja. A múlt azonban nem befejezett, hanem folyamatos. Mintha egyszerre lenne a határsáv egyik oldalán a múlt, a másikon pedig a jelen ideje. Fehér finoman stilizált versmondatai is ezt érzékeltetik, egy szórend cseréjével, egy szintagma megfordításával kilép a közlés az eredeti medréből, és máshová kerül a hangsúly. Könyvében külön búvópatakot képez az ismétlésalakzatok nagyszerű alkalmazása. Halkan radikális líráját az első kötet (Garázsmenet) után a kritika a közéleti líra és a nemzedéki irodalom újabb hullámához sorolta. A Holtidény nem az így-jöttem költészete, sokkal inkább a hol-vagyok lírája.

Legyen a címe "Kálmánka"? De ki ez a Kálmánka? Legyen "Kálmán vitéz"? Van benne valami, csak éppen Kálmánka nem vitézkedik, bár kitüntetik érte. Legyen a címe "Lipót"? Megtévesztő, mert csak a negyede játszódik a Lipótmezőn, az elmegyógyintézetben. Mit szólnának ahhoz, hogy "Záp"? Húznák az orrukat? A térképen nem található, a főhős mégis oda születik, és oda is tér vissza. De a címnek azt is jeleznie kéne, hogy Kálmánka bebarangolja a fél világot és a különböző korszakbéli Magyarországokat. Előbb-utóbb választani kell a sok kaland közül. A 202. oldalon Kálmánka egy üres medence alján napozgat a gyíkokkal, a medence vízköpőjét, a nyájasan hallgató kőbékát nézegeti, és beszél is hozzá - legyen tehát "Kőbéka" a címe. (Spiró György)