Magvető Kiadó strana 54 z 97

"...ezen a világon még létezik a jó, és érdemes harcolni érte. Erről szól ez a könyv." (Joanna Bator) Joanna Bator, generációjának egyik legizgalmasabb lengyel szerzője korábbi regényeihez hasonlóan ismét a sziléziai Wałbrzych városába kalauzolja olvasóit. Alicja Tabor varsói újságíró nyomában bejárjuk családja fájdalmas történetének összes helyszínét, megismerjük gyermekkora legfontosabb szereplőit. Alicja visszatér szülővárosába, hogy tényfeltáró riportot készítsen a városban rejtélyes módon eltűnt gyerekekről. Régi családi házukban üt tanyát, amelyről kiderül, hogy évtizedekkel korábban németek lakták... Az események sok szálon futnak szerteszét és gubancolódnak újra össze, megkínzott állatok és "macskafalók", önjelölt próféták, különös macskanénék és hibbant csontvadászok bukkannak fel. Alicja a helybéliek elképesztő történeteinek mozaikdarabkáiból a bűnténysorozat mellett lassanként összerakja saját tragikus gyermekkorának mozaikképét is...

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok - nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

Tamás Zsuzsa versei új, mégis ismerős, tiszta hangon szólalnak meg. A gyerekirodalmi könyvek alkotójaként már méltán ismert szerző első "felnőtt" verseskötete lenyűgöző költészeti debütálás. A személyes fájdalom megosztásának lehetőségével vet számot a kötet: van-e esély a vigasz megtalálására? Tamás Zsuzsa versei méltóságteljes hangon szólaltatják meg a mindannyiunk számára ismerős helyzeteket: a veszteség feldolgozása, az anyává válás és a mindenkori gyerek-lét dinamikája állnak a versek középpontjában, amelyek egy letisztult, mégis összetett költői világban válnak belakhatóvá.

Spiró György otthonos terepe az esszé. Ezekben az írásokban közérthetően, szenvedélyes racionalizmussal és eredeti szempontokkal vizsgál meg közelebbről egy-egy életművet, műalkotást, történelmi jelenséget. Esszéiben mintegy sűrítve benne van életműve megannyi jellemzője és kérdése. Egymás mellett kap helyet a szlavista Spiró, a délszláv, a lengyel és az orosz kultúra ismerője; a drámaíró, aki egyszerre kívülről és beljebbről lát rá a színház és a színészek különleges világára, és a regényíró, hiszen az esszék témái és nézőpontjai sokszor kapcsolódnak regényeihez, azokban árnyalja őket tovább. Az esszé mint panoptikum és kaleidoszkóp: olvashatunk a szláv kultúra fontos szerzőiről és attitűdjeiről, az ókori provinciák és a mindenkori perifériák történelmi és aktuális mozgásairól, saját régiónk zártságáról, Gorkij emberi karakteréről és Spiró legkedvesebb íróiról, életembereiről. A Magvető Kiadó ezzel a kötettel köszönti a hetvenéves Spiró Györgyöt.

1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel. Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.

Dante sovány, nagy orrú, keserű ember volt. 1300 körül elhatározta, hogy világraszóló művet fog írni, olyat, amit akkor már ezer éve nem írtak. És sikerült neki, mert nem tragédiát írt, hanem - ahogy ő nevezte - komédiát. Az Isteni Színjáték azért tud sokszor vicces lenni, mert keserű ember írta. Sziklaszilárdan hitt Istenben, de kénytelen bevallani: Istent úgyse lehet érteni. És - a mi szerencsénkre - tett egy nagy felfedezést: nem Istent kell megérteni, hanem az embereket, Isten teremtményeit. Talán őket figyelve megtudjuk: milyen Ő. Ezt a könyvet akár ,,Emberi Színjátéknak"" is nevezhetnénk, pedig kizárólag halottak szerepelnek benne - no de van ennél élettelibb, színesebb, kalandosabb történet? Kedves Olvasó! Jöjjön velünk a Túlvilágra, és nézze meg, mi vár önre. Nem lesz fenékig tejfel!

2006 októberében egy négytagú család útra kel, hogy egy rozoga Suzukin átszelje Európát: elhagyja Magyarországot, és otthont találjon a „boldog északon". Kun Árpád új regényének főszereplő elbeszélőjét rafinált módon Kun Árpádnak hívják. Mégsem életrajzot, hanem igazi szépirodalmat tart a kezében az olvasó. Bár a regény lapjain megelevenedik a soproni gyerekkor, a 2000-es évek magyar közege, az emigráció mindennapjai, a Megint hazavárunk nem csupán egy páneurópai bédekker. Inkább egy magával ragadó, letehetetlen útikönyv arról, hogy hogyan tudunk függetlenné válni őseink mintájától úgy, hogy mégis szeretjük őket, arról, hogy hogyan tudjuk magunkat megtalálni a mindennapi teendőinkben: arról, hogy hogyan tudunk felnőni. A szerző előző regényéhez, a Boldog északhoz hasonlóan ezt a könyvet is egyfajta hit hatja át: a bizalom abban, hogy az ember szabad akarata megnyilvánulhat abban is, hogy jó és javít. „Hogy én mennyire vagyok boldog vagy boldogtalan, arra egy nagyon bonyolult választ fogok adni a készülő könyvemben", ígérte a szerző egy interjúban. A bonyolult, gyönyörű válasz elkészült.

Röhrig Géza verseskötete egyszerre brutális és érzékeny, letaglózó és közvetlen. Fő témája az identitás törékeny mivolta. Erre utal a cím is: az ember otthonosságát miképpen és hol találhatja meg, elsősorban saját magán belül? Úgy hogy ezek a gyökerek ne akadályozzák, ne botoljon meg a lépteiben. Egyéni és családi tragédiák rengetegébe vezet be minket Röhrig, de közben fogja a kezünk, halljuk a hangját. Gyilkosság, árvaság, árulás. Sebek és sérülések. Kitaszítottság. Ezek a versek közelről mutatják meg az áldozat összetettségét, azt hogy az áldozatban is ott van a rossz, a bestiális, az akarat; ott van benne - ha fogyóban is - az ember. A helyzetek, helyszínek és figurák jellegzetesen magyarok, de közben történetei - a bibliai képek révén - egyetemesen is érthetők. Mintha a szociológia és a teológia kapcsolódna össze. Röhrig a Saul fia című Golden Globe-díjas film főszereplőjeként nem eljátssza, hanem megjeleníti az auschwitzi sonderkommandóst, aki a túlélésért (vagy valami másért) tényleg mindenre képes. Röhrig Géza költőként is lemegy a mélybe, a sötétbe, ahol talán csak a nyelv és a hit világít, oda ahol az eredet és a vég, a gyökér és a sír nem egymás mellett van, hanem voltaképpen ugyanaz.

Győrffy Ákos most naplót írt, dátumok nélkülit. Szereti járni az erdőt, a hegyeket, főként kedvenc hegységét, a Börzsönyt, amelynek a peremén lakik. Egy alkalommal egy feltört hétvégi házikóban üres füzetet talált és abban rögzítette gondolatait, emlékeit, álmait, félelmeit. Fáradhatatlanul vizsgálja önmagát, és többek közt azt állítja, hogy ami tiszta bennünk, az sem mi vagyunk. Ennek ellenére szembe kell néznünk magunkkal, a megtisztulás reménye nélkül is. Mindannyiunknak kellene egy ilyen füzet, csak nem biztos, hogy találunk az erdőnkben, és még kevésbé, hogy ilyen mélységekig alá tudunk szállni. De nem baj, itt az övé, megteszi benne helyettünk is. Csak olvasnunk kell. (Oravecz Imre)

A Jákob lajtorjája szerelmek regénye, hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája, szeszélyesen indázó családtörténet, sok-sok emlékezetes figurával, finom ívben kirajzolódó szerkezetű elbeszéléssel. A regény középpontjában két ember egymás mellé állított sorsa áll. Egyikük Jakov Oszeckij, a könyvek embere, a XIX. század végén született értelmiségi, a másik az 1943-ban született Nora, Jakov unokája, aki Ibsen hősnőjéről kapta a nevét, színházi tervezőművész, öntörvényű és tettre kész személyiség. ,,Találkozásukra" a XXI. század elején kerül sor, amikor Nora végigolvassa a nagyszülei, Jakov és Marija ifjúkori és felnőttkori levelezését, majd a KGB archívumában a nagyapja aktája is a kezébe kerül...

A Sinistrához hasonlóan ez a regény is valahol a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva Európa közepén - egy faluban játszódik. Mintha itt is rendszerváltás történt volna: a falu és az egész környék urai az egykor rettegett hegyivadászok helyett most már papok. Igaz, a pletyka szerint csupán új gúnyát öltöttek és szakállt növesztettek a volt ezredesek és katonák. A helybéliek - elöljárók és polgárok - most mindenesetre az érsek látogatását várják; azt, hogy valamelyik hétvégén begördüljön a falu állomására az illusztris vendég fekete sínautója. „Ezt a könyvet becsukhatom, félretehetem, de nem tudom letenni. Hozzátartozik a létezésemhez ezentúl. Áttetsző és titokzatos, ágyékmeleg és kavicshideg, ragyogó, mint egy váróterem kövezete e kezdettől való világvégen; szép, száraz, szenvedélyesen és takarékosan reménytelen." - Parti Nagy Lajos

Versek: szabad és kötött, alanyi és tárgyas, zsigeri és gondolati; magányról, szerelemről, hazáról, életről, halálról. Megannyi kép, mindegyik más hang. Ami közös bennük az a szép.

Miért ír egy vérbeli lírikus prózát? Talán azért, hogy kiderüljön, van átjárás a két műfaj között: nem csak epikus költemények léteznek, ugyanígy lehetséges a prózában is költőnek lenni, különösen a rövidprózában. A kötéltáncos épp ezt csinálja: lírikusként egyensúlyozva lépked a próza vaskosabb, sokszínű kötelén. Hol a jelenben, hol a múltban jár, de mégis a ma áll a figyelme centrumában, a mához hajol közel, akkor is, amikor a történetek jelen idejűek, és akkor is, amikor régi emlékeket elevenítenek fel. Lépkedünk színről színre, történetből történetbe, Nádler István kötéltáncos grafikái között. ,,Van egy történetem"" - ez az egyik írás felütése. Kántornak hangja is van ahhoz, hogy ezek a történetek feszesen izgalmasak legyenek, ez pedig ugyanaz az egyszerre személyes és tartózkodó, iróniával és szenvedéllyel vegyített, összetéveszthetetlen hang, amit már a versekből is jól ismerünk. S ha egy történet hősei netán ókori görögök, akkor se lehet semmi kétségünk afelől, hogy a történet rólunk szól.

Talányos bűnügyi történetet tart kezében az olvasó, amely látszólag ugyan véget ér, szereplői azonban nemsokára felbukkannak Grecsó Krisztián áprilisban megjelenő új regényében, a Jelmezbálban. A kép most még teljesnek tűnik, de valójában ez az ízelítő egy nagy egész, egy családregény első mozaikja. Ez az eköny részlet Grecsó Krisztián Jelmezbál cmű regényéből. 

A nagy hagyományú antológia az elmúlt év novellatermésének legjavát mutatja be.

Szálinger Balázs új kötete részletekben gazdag nagytotál, lírai körpanoráma. Nem egyetlen pillanatfelvétel, hanem felvett pillanatok páratlanul izgalmas sorozata. A 360° lapjain egy teljes világ bontakozik ki fokról-fokra: tájjal és idővel, újabb és újabb rétegekkel. Természettel és történelemmel, illetve e kettő szintéziseként: természettörténettel. Szálinger ebben a kötetben - éppen a térkép metaforáján keresztül is - új poétikai úton indul el: szabad verseiben messzebb kerül a zárt, szabályos formáktól, az alanyiságtól és a tárgyszerűség, egyfajta visszavont személyesség lesz a hangsúlyosabb a szabálytalan szépségű nyitott szerkezetekben.