Magvető Kiadó strana 56 z 97

A Fuharosok Esterházy Péter egyik legsejtelmesebb regénye. Első megjelenése óta rengetegen próbálták megfejteni a fuharosok, a Lovag és az elbeszélő, Zsófika történetét. Egy beavatás vagy egy erőszak története, az igazság és az erő, a szellem és a hatalom, a szó és a tett összecsapása? „Drágáim, az istenért, de hát mi történt?" - kérdi Zsófika, az olvasó pedig keresse meg a választ.

Az Ondrok gödre Oravecz Imre regényfolyamának, A rög gyermekeinek az első kötete, a nagy családregény nyitánya. Az Oravecz költészetében mitikussá lett Szajlán játszódó történetben az Árvai család polgárosodását követhetjük nyomon. Oravecz bámulatos részletgazdagsággal ábrázolja a természet és a civilizáció összefüggéseit, a paraszti lét teljességét: hétköznapokat és ünnepeket, születést és halált, szerelmet és magányt, közte pedig a sors ismétlődéseit, az élet lehetőségeit - a helyben maradás és a kivándorlás dilemmáját.

Árvaság és védettség-tudat. Idegenség és mindenhez tartozás, minden esendőhöz lehajolás. Első pillanatra azt hisszük, hogy egymás ellentétei, de az olvasás során kiderül, hogy egymást értelmező ikerfogalmakról van szó. Mit tud a kert? Többet, mint mi önmagunkról tudunk. A gyerekkori Éden képeit és folyamatos őszi Halottak napját. Bátor, női hangon szólnak Tamás Zsuzsa versei. Az idegenség modern és későmodern emberének tapasztalatát közvetítik, a sorokban, képekben, névvel vagy név nélkül megidézett József Attila, Kafka vagy Pilinszky írásai szóltak annak idején. Látványos gesztusok nélkül emelik vissza a száműzött rímet, formát trónusára (ahonnan az én generációm letaszította). Kitárják előttünk a kert, első és végső otthonunk kapuját. (Takács Zsuzsa)

Szálasi Ferencet már kortársai többsége sem értette, és személye, rendszere köré a világháború után is számos legenda és félreértés szövődött. Aki meg akarja érteni Szálasit, az embert és a politikust, annak el kell olvasnia naplóit, amelyeket a második világháború idején kezdett papírra vetni, és kivégzése napjáig, 1946. március 12-ig nagy szorgalommal írt. Az 1942-44-es naplófüzetek eddig csak folyóiratban láttak napvilágot, az 1945-46-os börtönnaplók pedig most jelennek meg először nyomtatásban. Az utóbbiak izgalmas, mindeddig sehol nem publikált mozzanata Szálasi saját népbírósági peréről napról napra nyújtott részletes elemzése-értékelése, valamint végrendelete. A szöveget Karsai László bevezető tanulmányával és jegyzeteivel, továbbá életrajzokkal kiegészített névmutatóval közöljük. A naplóhoz tartoznak Szálasi ábrái, táblázatai és térképei. A kötetet számos fénykép illusztrálja, köztük kevéssé ismert képek is felbukkannak.

Egy falu valahol Magyarországon, valamikor a közelmúltban vagy a lassított jelenben. Egy hely, ahol minden megtörténik, ami emberrel megtörténhet. Egy kockás füzet, amibe a különc Bizdó Józsika állandóan jegyzetel; azt is, amit lát maga körül, de még inkább azt, amit hall. A történetekben a mendemondák, a pletykák, a tabuk és a hiedelmek működésükben mutatják meg a trauma, az amnézia és a közösségi emlékezet összekapcsolódásait. Elbeszélői nyelve rétegzett: eleven, lendületes és ironikus. A Szűz Mária jegyese ötletesen gondolja újra a novellaciklus műfaji lehetőségeit és kereteit. Ebben a könyvben az otthonos és az otthontalan, az ismerős és az idegen nem ellentétei, hanem inkább következményei egymásnak. Mert mindenkinek jár egy külön bejáratú Macondo.

Az 1944 májusában deportált erdélyi magyar orvos, dr. Nyiszli Miklós németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezett helyzetű sonderkommandós lett. Nyolc hónapon keresztül volt szemtanúja Auschwitz-Birkenau minden borzalmának. Visszaemlékezése 1946-ban jelent meg először. Azóta a holokausztirodalom egyik legfontosabb, számos nyelvre lefordított művévé vált, ihletője és egyik fő forrása Nemes Jeles László Saul fia című, Oscar-díjas filmjének is. Kötetünkben a nagyváradi első kiadás szövege mellett függelékként Nyiszlinek a háború után jegyzőkönyvbe mondott két rövid tanúvallomását közöljük, Vági Zoltán történész, a téma szakértője pedig bevezető tanulmányával és jegyzeteivel új megvilágításba helyezi a világ egyik első szemtanúi beszámolóját a haláltáborok valóságáról. „Hálásak lehetünk Nyiszli Miklósnak, az erdélyi doktornak, amiért volt ereje szembenézni a modern történelem olyan tömeggyilkosaival, mint Mengele, Muhsfeldt és Moll. Meg tudta őrizni tartását, gerincét és morális integritását. Képes volt megmaradni embernek és orvosnak ott, ahol annyian kudarcot vallottak, leszerepeltek, megbuktak. Megköszönhetjük neki, hogy túlélte, hogy visszajött, és elmondta nekünk, amit látott. Megköszönhetjük, hogy átlagemberként fel tudott nőni a történelmi feladathoz. És botcsinálta Faustként, afféle kényszer szülte modern Josephus Flaviusként képes volt megörökíteni a zsidóság, a magyarság és az emberiség egyik legnagyobb tragédiáját." (Vági Zoltán)

„Fejben dől el, de kinek a fejében? Meghaladni önmagunkat, kilépni, kinyúlni, elérni, húzz bele, a mi lányunk az ott az elején, igen, szinte ott van már, miénk a győzelem, de kié?" Mi minden fér egy kapcsolatba? Mit lehet kibírni, hogy lehet kibírni, ki győz le kit? Lehet-e birtokolni valakit anélkül, hogy megtörjön, vagy beletörődjön abba, amin nem mer változtatni? A test törékeny, a test erős. Vágy és harag, nő és férfi. Itt és most. A szereplők ismerősek, mégis különös fénytörésben látunk rájuk, ahogy a szerelem és a lemondás határán kibeszélik a titkaikat, végre kimondják a vágyaikat, vagy lelepleződnek a hazugságaik. Szabó T. Anna első felnőtteknek szóló prózakötete a Törésteszt. Novellái kíméletlenül és együttérzően szólnak a magányról, a párkapcsolatok szívszorító hidegháborújáról, a szenvedélyről és a szeretetről.

Bécs, 1728. Egy Taligás nevű ember járja Európa országútjait, és éppen a Gnómok házához érkezik. Nem lehet tudni, honnan jött, merre tart, csak azt, hogy úton van: szavakkal és könyvekkel kereskedik, szaval és fél. Bécsben Wolzbein titkos tanácsostól rejtélyes küldetést kap: egy süketnémának tűnő fiút kell magával vinnie Szeged feszültségekkel terhes városába. A hosszú úton elkíséri őt Barbara Strozzi, az üvegbe zárt gnóm is. Taligás maga sem tudja küldetése célját. Szegeden régi ismerősök várják őket: egy sánta gyertyaöntő, az ő mindig táncos lánya, valamint Róth, a kiismerhetetlen püspöki titkár, aki nagyszabású tervet igyekszik megvalósítani, miközben a város is készülődik. Vajon láthatja-e még Taligás bécsi szerelmét, Paulinát? Darvasi László legújabb regénye A könnymutatványosok legendája és a Virágzabálók testvérdarabja. A Taligás krimibe illő nyomozás a szegedi boszorkányperekről, ugyanakkor mágikus realista utazás az emberi lélek kiismerhetetlen tájain. Megrázó és megejtő látomás a szorongásról és a szenvedélyről.

Az Inkognitó a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb bemutatkozása volt néhány éve. Sikerének titka kettős tétje. A könyv egyszerre megindítóan személyes vallomás arról hogyan találja meg a fociimádó külvárosi srác saját személyiségében és testében az idegent, a másik nemet, hogyan talál rá egy másik, szabad énre és mindezt miképpen fogadtatja el önmagával s az idegentől félő, a szabadtól pedig még jobban tartó külvilággal. Hogy hogyan talál egy másik igent. Emellett pedig minden pillanatában igazi epika. Nagyszerű szépprózai teljesítmény, ahogy a témához, az ének gyarapodásához melankolikus ritmust, érzékeny, gyöngéden erős epikai nyelvet és eredeti, hajlékony nézőpontot talál. Az Inkognitó nem csupán egy egzisztenciális fordulat, egy bátor coming out története a kilencvenes évekből, hanem egy nagyszerű regényíró indulása is.

Pimasz, szomorú, és erőteljes - Szaniszló Judit történetei egészen újfajta fénytörésben mutatják be mindennapi életünk jól ismert problémáit: a magánytól való félelmet, a társas kapcsolatok és a hivatali élet nehézségeit. E kötet megjelenése előtt a szerző szövegeit a jelentősebb irodalmi folyóiratokban és a saját blogján olvashattuk, és ez a kettősség jellemzi prózájának világát is: közérthető történeteket ír azonnal feldolgozható, mégis magas minőségű irodalmi stílusban. Egy harmincas éveiben járó, hol egyedül, hol kapcsolatban élő nő mesél a családjáról és munkahelyi mindennapjairól. Az okos, érzelmes és fanyar rövid történetek főhősét könnyű megszeretni.

„Minden élethelyzetben egy történetben vagyunk - s ha szerencsénk van, ez a történet a sajátunk. A bajok akkor kezdődnek, ha mások történetét kezdjük el irigyelni, és az ő történetüket akarjuk a sajátunkként megélni. Vagy akkor, ha saját mesénkben kimerülnek a továbblépési lehetőségek, netán eltévedünk benne, nem ismerjük fel segítőinket és ellenfeleinket, sőt össze is keverjük őket... Ilyenkor átírhatjuk a történetet vagy átléphetünk egy másikba. Szabadságunkban áll dönteni arról, hogy melyik történetet akarjuk mintaként, követendő példaként magunk elé állítani. Mint ahogy arról is szabadon dönthetünk, hogy milyen legyen a mi történetünk: reprodukáljunk és kövessünk egy már meglévőt vagy létrehozzunk egy sajátot? Mindkettőben sok lehetőség rejlik. A meseterápiában úgy segítjük ezt a folyamatot, hogy több síkon is kapcsolatot keresünk a hagyományban fennmaradt szövegekkel: élővé, sőt mindennapi gyakorlattá tesszük a történetekbe zárt üzeneteket. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindenki a »személyes meséjével« találkozhasson, s ennek segítségével bontsa ki az életútjában rejlő lehetőségeket. A cél nem más, mint megtalálni az egyetemes szellemi tanításokban azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek az egyént saját mintázatai alapján vezetik a rendezettség állapotához." Boldizsár Ildikó

„Múltidézés? Kulcs a jelenhez is! Költészet, amely elvezet a valósághoz, és valóság, amely költészetet szült. Aki Magyarországot meg akarja ismerni, vegye kezébe Orbán Ottó összegyűjtött költeményeit" - írja bevezetőjében Kabdebó Lóránt, aki 1987-1988-ban készített tízrészes életműinterjút kortársával, Orbán Ottóval. A „Színpomás ostrom lángoló házakkal" lapjain egy sajátos 20. századi magyar élettörténetet ismerhetünk meg a negyvenes és ötvenes évek traumáitól kezdve a pályakezdés korszakán át a nyolcvanas évek alkotói jelenéig. Emlékképek, anekdoták, önelemzések - Orbán Ottó fekete humorával, vérbő, mégis empatikus iróniájával. Az életműinterjú, miközben a költő életének és pályájának meghatározó pillanataira és történéseire fókuszál, legkivált arra, miképpen lesznek-lehetnek az életrajzi mozzanatok Orbán Ottó költészetében poétikai motívumokká, egy nemzedék eszmélésének a krónikája is. A Petőfi Irodalmi Múzeumban rögzített anyag most olvasható először, Orbán Ottó nyolcvanadik születésnapján.

San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.

A legendás Sátántangóban megérkezett Irimiás, a regényformát a valóságba átvezető Háború és háború bevezetéseként pedig megjött Ézsaiás. Most újabb nagy Krasznahorkai-hős tűnik fel a láthatáron, báró Wenckheim, a soha nem változó Ígéret beteljesítőjének tekintett ember, aki Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei reményvesztett vidékére, ahol úgy várják, mint a Messiást. Azt mond, amit megérdemlünk, vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő nagybeteg, vagy zseniális megváltó, aki új távlatokat nyitni érkezik? Egy biztos: a kisvárost, mely szülőhelye, s ahol nyugodni fog, olajszállító kamionok lepik el. Közel leszünk a tűzhöz. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki - fejben - erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok - nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

Néhány éve Szüts Miklós akvarell naplójegyzeteit látva mondta Esterházy Péter, majd írok hozzájuk gyilkossági történeteket. Nem egészen így lett. A napló ott hevert az írónál, közben megjelent A kardozós változat, A Márk-változat és Az évek iszkolása. Végül egyetlen gyilkosság története született meg, de az mindent überel.