Magvető Kiadó strana 53 z 97

"Az 1944 májusában deportált erdélyi magyar orvos, dr. Nyiszli Miklós németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezett helyzetű sonderkommandós lett. Nyolc hónapon keresztül volt szemtanúja Auschwitz-Birkenau minden borzalmának. Visszaemlékezése 1946-ban jelent meg először. Azóta a holokausztirodalom fontos, számos nyelvre lefordított művévé vált, egyik ihletője és fő forrása Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmjének is. Kötetünkben az 1947-es debreceni második kiadás szövege mellett függelékként Nyiszli háború után jegyzőkönyvbe mondott két rövid tanúvallomását is közöljük. Vági Zoltán történész, a téma és a film szakértője bevezető tanulmányával és jegyzeteivel helyezi új megvilágításba a világ egyik első szemtanúi beszámolóját a birkenaui Sonderkommando valóságáról." ( a Kiadó) "Hálásak lehetünk Nyiszli Miklósnak, az erdélyi doktornak, amiért volt ereje szembenézni a modern történelem olyan tömeggyilkosaival, mint Mengele, Muhsfeldt és Moll. Meg tudta őrizni tartását, gerincét és morális integritását. Képes volt megmaradni embernek és orvosnak ott, ahol annyian kudarcot vallottak, leszerepeltek, megbuktak. Megköszönhetjük neki, hogy túlélte, hogy visszajött, és elmondta nekünk, mit látott. Megköszönhetjük, hogy átlagemberként fel tudott nőni a történelmi feladathoz. És botcsinálta Faustként, afféle kényszer szülte modern Josephus Flaviusként képes volt megörökíteni a zsidóság, a magyarság és az emberiség egyik legnagyobb tragédiáját." (Vági Zoltán)

Sok szereplője van a szerző (hihetetlen!) hatvanadik születésnapját ünneplő plazmabálnak: bökversek, haikuk, limerickek, songok, kuplék, sanzonok, kisnóták a nagyvárosról. Ezekben a lírai társas játékokban bármi előfordulhat: váratlan csavarok, csúsztatott rímek, szürreálba átúsztatott képek. A nonszensz, mint common sense. A mindennapi abszurd. Ahogy arra rácsodálkozunk. Garaczi László bölcs tudása hogy a komoly és a komolytalan, a nehéz és a könnyű nem ellentéte egymásnak, hanem ugyanannak a vetülete, változata. A Plazmabál lírai tréfáit is ez a huncut-mély filozófia jellemzi.

Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal való kísérletezés sem. Talán csak több lett a csönd. Az öt felkérésre írt öt különböző, saját törvényekkel bíró szöveg a korábbi művekkel, az európai drámairodalommal és egymással is szüntelenül kapcsolatba lép. Angyalok és kihallgatótisztek, Haydn és Joplin, apák és fiúk, egy dadogó próféta és az öregedő Úr, család, hagyomány, válság és felelősség, hit, szabad akarat, alkotás és pusztulás - a szín változik, a drámák közösek. Rémület, vidámság, bizakodás és kilátástalanság. (csönd vagy zene, vagy csönd, mely zene) Esterházy Péter egyik nagy drámaírói teljesítménye ez.

"Utazás Halasi Zoltán új verses kötete: visszautazás egy 1980-as olaszországi nászút emlékeibe. Orpheusz Pompejiben? A napfényes Itália az előhívás sötétkamrájában? Egy közös élet indulásának lírai dokumentuma, tele pikareszk élménnyel, személyes drámával, átitatva művészetvallással és a hidegháború korának néhány véres epizódjával. Így lesz Halasi Itáliájának közös kerete a csodálatos kultúra és a mindennapi terror. A költeményekben az egykori pillanatok újra elevenné válnak, közben a visszatekintés optikája részleteket nagyít fel a múltból, motívumokat emel ki és tesz át a megírás jelenébe. Halasi költészetében az érzékiség és a gondolatiság egymás mellett szólal meg. A Bella Italia olyan, mint egy több tételes kamaraszimfónia." (a Kiadó)

Három költő kisregényét tartja kezében az Olvasó. Babits Szegeden, Jókai a levert forradalom utáni bujdosás idején, Bessenyei György szülőföldjén, Tiszabercelen, a magyar vidék pusztaságában. Mindannyian számkivetettek. Mindannyian remeték, elhagyottak, elveszettek. De mindannyian készülnek valami nagyszabásúra, valami rendkívüli teljesítményre. Magukra készülnek. A kiteljesedésre. Mindahányuk készülődésének tétje a magyar irodalom egy kivételes eseménye. A történetek arról szólnak, hogy megcsinálják. Unikális magyar próza ez, Mészöly és Ottlik hangját egyaránt idéző, a sűrűség, a sűrítettség mámorával áthatott, a tárgyi és a természeti világot líraian és tudományosan részletező. Mindemellett afféle minimalista enciklopédia is, amely időről időre lélegzetelállító panorámákat mutat nekünk. Arról szól ez a három egymással összefüggő szöveg, hogy a magány lehet ugyan menedék, lehet büntetés, lehet a sors különös nehezménye, ám a zsenialitás előbb-utóbb kibontja a maga súlyos rétegeit, szabaddá teszi a lelket, és olyasmit alkot, ami egy nemzet nyelvében maradandó lesz. Három kisregény, három borostyánkő, amelyből három arc néz ránk eddig kevéssé ismert módon. "El kellene utazniuk. Itt hagyni a beteg vesét meg a gyenge szívet, legyőzni a testet. Kikocsizni kettesben Pusztakovácsiból." (részlet a könyvből)

A Sátántangóban megérkezett Irimiás és a Háború és háború előzményeként megjött Ézsaiás, most újabb Krasznahorkai-hős tűnik fel a lát- és országhatáron. Báró Wenckheim, a messziről jött ember, egyenesen Buenos Airesből tér haza. Haza: hozzánk, napjaink Magyarországára és ősei vidékére, a Viharsarokba. Azt mond, amit akar vagy azt, amit hallani szeretnénk? Szerencsejáték-függő, ügyeskedő kópé vagy zseniális ötletember, aki új távlatokat nyit?A kisvárost egyszer csak ellepik az olajszállító kamionok. Közel vagyunk a tűzhöz. Krasznahorkai László új regénye egyszerre apokalipszis és karnevál a peremvidékek epicentrumáról. Realista utópia. Érzékeny szatíra, vérbő iróniával. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is szerepel: szolnoki lakos, aki hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre. A Sátántangó felejthetetlen táncrendje után itt is tánclépésekben haladunk a kamionhosszú-szuggesztív világmondatok fenséges hömpölygésével a vég elől a vég felé.

"szíve nehéz volt, mint a Gaffiot-lexikon" Két történetet tart kezében az olvasó. A Daisy frenetikus és megállíthatatlan kavalkádja az indulatoknak, a nemeknek, a riposztoknak és a mondatoknak. Mintha egy operalibrettó rendezői változatát, vagy inkább műhelynaplóját forgatnánk. Az Ágnes pedig egy lektorijelentésíró szerelmi (?) drámája (?), melyet csak még bonyolultabbá tesz egy lektorálandó kelet francia könyv, egy igazi anya igazi anya-mondatokkal valamint egy mindent választékosan kommentáló koravén kislány. A Ki szavatol a lady biztonságáért? is jól mutatja, miért tekintünk Esterházy Péterre mint a magyar prózairodalom egyik megújítójára. Az ikerregény több mint harminc év után most olvasható először újra önálló könyv formájában.

"Mivel nem tudták elérni, hogy ami igazságos, egyúttal erős is legyen, úgy intézték az emberek, hogy az legyen igazságos, ami erős." A Fuharosok Esterházy Péter egyik legsejtelmesebb regénye. Első megjelenése óta rengetegen próbálták megfejteni a fuharosok, a Lovag és az elbeszélő, Zsófika történetét. Egy beavatás vagy egy erőszak története, az igazság és az erő, a szellem és a hatalom, a szó és a tett összecsapása? "Drágáim, az istenért, de hát mi történt?" - kérdi Zsófika, az olvasó pedig keresse meg a választ.

"Pubi, te, hát te ilyen rafinált vagy, Hogy így dobog a te kicsinke szíved?" "A librettó iker-szerencsecsillag alatt született", így kezdődik Esterházy Péter Daisy című "operalibrettója", mely minden olvasói igényt kielégít: van benne egy főhősnő, aki "valójában" férfi, egy "igazi" főhős, akiből pedig rögtön kettő van, és van benne ármány, szerelem, barokk nagyúr és egy Esz-dúr akkord. A Daisy tartalma (szerelem, halál) ma sem vesztett aktualitásából, stílusa (nem találunk szavakat) frissességéből: ez a kis remekmű több mint harminc év után most olvasható először újra önálló könyv formájában.

"A Trabant útfekvése kitűnő és gyorsulása kifogástalan. Ez azonban nem szabad, hogy könnyelműségre csábítson." A cím nem az olvasók megtévesztésére szolgál. A könyv valóban kicsi, pornográf és mindenekelőtt magyar: kicsinységében és pornográfiájában is; minden sorát a magyar közel- és távolabbi múlt hatja át, az anekdotákat ugyanúgy ez a valóság teremtette, ahogy a nekünk szegeződő, véget érni nem akaró kérdéseket, az első fejezet "hibás magyarsággal, remegve írt" jelen-történetkéit éppúgy, mint a tükörfejezetben "a lélek mérnökének" kalandjait. A Kis Magyar Pornográfia első megjelenése óta kultuszkönyv. Szófordulatai, poénjai beépültek a nyelvbe. Ha ma elolvassuk, rácsodálkozhatunk, mennyi mindent "loptunk" Esterházytól.

"Nem beszélek; de nem is hallgatok: s ez megint más dolog. Óvatos vagyok, anyámról van szó." Esterházy Péter talán legszemélyesebb és legegyetemesebb könyve A szív segédigéi. A gyász könyve, ekképpen a halálé, ekképpen pedig az életé. Hogy a múló időben mi marad. Mi marad meg, mi marad ránk? A fekete kereteken belüli lapokon előbb egy anya elvesztésének történetét olvashatjuk a fiú szemszögéből: az utolsó napoktól a temetésig; majd jön a visszája: az édesanya siratja meghalt gyermekét. Így lesz ez a zárt szerkezet, a fekete keretek és a fehér lapok kontrasztja, létezésünk legnyitottabb kérdésének nyelvi emlékműve.

Mi vihet arra embereket, hogy bandába verődve rátámadjanak másokra? Miféle helyzetben mely beidegződések válthatják ki egy utcai csődületből a vérszomjas ragadozók ösztönét? Egy falusi piac népségéből kik és hogyan verődnek össze, hogy rátámadjanak saját szomszédaikra - olyanokra, akiket nemrég elpusztítani hurcoltak el, de kivételesen megmenekültek? Hogy kerülhet valaki lincselők közé? Závada Pál új regénye a háborút és a vészkorszakot követő magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered. 1946 májusában valamelyik nagykunsági község hetipiacán asszonyok vesznek üldözőbe, majd kínoznak halálra egy zsidó tojáskereskedőt - ennek lesz tanúja az elbeszélő, egy tanár felesége. Az öldöklő tömegindulat futótűzként terjed, nem kímél nőket, öregeket és gyerekeket sem. A regény elbeszélőjének emlékeiben a véres piaci nap, illetve a felelősségrevonás eseményei párhuzamosan tárulnak föl, hogy más és más módon tanúsítsák végzetesen eltorzult, olykor mégis meglepően kapcsolódó emberi viszonyainkat. "Meg tudom mondani, melyik volt az a pillanat, amikor belém nyilallott, hogy ennek a viharverésnek a legsúlyosabb villámcsapása miránk fog lesújtani. Hogy innentől fogva nem óv meg semmitől, ha szörnyülködve befogom a szemem. Hogy hazafuthatok ugyan, s befúrhatom a párnák közé a fejem, mert iszonyodom attól, amit ezek művelnek - ám ezzel sem megyek semmire. Mert már nemcsak másokat fenyeget ez a roham a szemünk láttára, hanem hogy az ostromoló kedvnek éppen mi leszünk a kiszemelt célpontjai, ez világosodott meg előttem abban a percben."(részlet a könyvből)

"Pedig attól tartok, baj van, és most meg fogom tudni, hogy mekkora." "Rák, ez a jó kezdőszó" - vezeti be az olvasót Esterházy Péter naplója első lapján új életébe. Majd a mondat teremtette csöndben beszélni kezd: ismerjük és nem ismerjük ezt a hangot, mely hol távolról szól, hol közelről, játszik, fürkész, olvas, imádkozik, és néha szinte énekel annak a másiknak, aki ott benn fészkel. Aztán meg-megsötétedik, és kedvetlenül elhallgat. Napokra. Mit lehet tenni, ha a test, amely addig mindenestül a munkát szolgálta, egyszerre az írás ellen fordul? Hogyan rögzíti napjait az író, akinek minden műve valóság és költészet szétszálazhatatlanságára épül? Mi történik az "ontológiai derűvel", amikor a halálos betegség mindennapi gyakorlattá válik? Megírható-e szerelemként a hasnyálmirigyrák? Nem egyszerű történet.

A Világadapter megjelenése ünnep. Tóth Krisztina, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb és legolvasottabb alkotója a Pixel, az Akvárium és a Pillanatragasztó történetei után adja közre az utóbbi években született verseit. Városok, tárgyak, emberek, bosszantó vagy épp mulatságos történetek indítják el a verseket, hogy aztán a költőt követve járhassuk végig az utat a hétköznapi, mégis alapvetően fontos dolgok megértéséig. A Világadapter hol játékosan, hol megrázó komolysággal az idő múlásáról, a távolodásról, a fájdalmakról és veszteségekről mesél.

"Dante sovány, nagy orrú, keserű ember volt. 1300 körül elhatározta, hogy világraszóló művet fog írni, olyat, amit akkor már ezer éve nem írtak. És sikerült neki, mert nem tragédiát írt, hanem - ahogy ő nevezte - komédiát. Az Isteni Színjáték azért tud sokszor vicces lenni, mert keserű ember írta. Sziklaszilárdan hitt Istenben, de kénytelen bevallani: Istent úgyse lehet érteni. És - a mi szerencsénkre - tett egy nagy felfedezést: nem Istent kell megérteni, hanem az embereket, Isten teremtményeit. Talán őket figyelve megtudjuk: milyen Ő. Ezt a könyvet akár "Emberi Színjátéknak" is nevezhetnénk, pedig kizárólag halottak szerepelnek benne - no de van ennél élettelibb, színesebb, kalandosabb történet? Kedves Olvasó! Jöjjön velünk a Túlvilágra, és nézze meg, mi vár önre. Nem lesz fenékig tejfel!" (A Kiadó)

A kortárs világirodalom egyik legizgalmasabb és legeredetibb vállalkozása a norvég író, Karl Ove Knausgard hatkötetes regényfolyama, a Harcom. Piaci siker: hazájában közel félmillió példányt adtak el belőle, és világtrend: huszonkét nyelvre fordították le eddig. Megjelenése mindenhol beszédtéma és szenzáció lett. A Halál ennek a különleges önéletrajzi sorozatnak az első könyve. Knausgard negyvenévesen kezdte el lenyűgöző munkáját: megírni egy élet történetét egyszerűen és titokzatosan, belátva, hogy életünk küzdelme mindig más életekhez kapcsolódik; vagy éppen az első kötet fő motívumához, a halálhoz. A szerző saját gyermekkorát és apja életét írja meg az apa halálán keresztül. Leszámol vele és elszámol magával, részletesen taglalva a gyarló apa és a tékozló fiú közötti konfliktusokat. A Halál önéletrajz és regény filozófiai kísérlet és irodalmi botrány. Valaki más életéről olvasva saját létezésünk titkaira és tabuira pillantunk rá. A Harcom nem csupán feszegeti a műfaj határait, új területeket fedez fel az irodalom és az olvasók számára. A sorozat további darabjaiban a szerelem, a játék, az élet és az álom témáján keresztül olvashatjuk tovább egy ember lehetséges-lehetetlen életét és harcát. Karl Ove Knausgard 1968-ban született Oslóban. Első regénye, amely harmincéves korában jelent meg, elnyerte a norvég kritikusok díját. Hatkötetes önéletrajzi regényfolyama - eredeti címe Min kamp (harcom) - 2009-2011 között jelent meg. Feleségével, Linda Bostrőm Knausgard költővel és négy gyermekükkel a svédországi Österlendben élnek.