Magvető Kiadó strana 44 z 97

Zsenya olyan nő, aki első látásra bizalmat ébreszt az emberekben. És nőtársai szinte gondolkodás nélkül elmesélik neki az életük történetét, a szerelmeiket, a családi drámákat, a szerencsés fordulatokat. A nyaralás közben megismert Irene azt mondja el, hogyan vesztette el négy gyerekét. A szomszéd kislány egy ufóról mesél, a távoli rokon kamaszlány arról, hogy szenvedélyes szerelmi viszonyt folytat a nagybátyjával. A Svájcban dolgozó orosz prostituált a nehéz gyerekkorát mondja el, és hogy egy érett férfi, egy bankár, végre elveszi feleségül. Zsenya felnőtt életének különböző szakaszaiban találkozik ezekkel a történetekkel. Hol éppen elvált az első férjétől, hol egy új szerelem tűnik fel a láthatáron, hol újra összeköltözik a második férjével. És mindig megrendül, amikor kiderül, hogy a lányokasszonyok meséi mesék. Hazugságok, ábrándok, vágyálmok. De ezeket is meg kell értenie, ha a saját életében rendet akar teremteni, ha meg akarja tanulni az élet hétköznapi művészetét. Persze, ha van ilyen egyáltalán... Ljudmila Ulickaja könyve hat történetből áll, mondhatni: hat este, hat nem is olyan könnyű darab, amelyeket lebilincselő elbeszélésmód, nagynagy életismeret és finom, szomorkás irónia jellemez. Ahogy a nagy orosz íróktól megszoktuk.

Az Isten hozott és a Mellettem elférsz szerzője ezzel a novelláskötettel robbant be a kortárs magyar prózába. Írásainak életszaga, az elbeszélő szemtelen éleslátása áttört bizonyos gátakat, és próbára tette az író szűkebb környezetének tűrőképességét. A kötet persze jóval több annál, mint amennyit a pletykasajtó és a televízió bemutatott, elevensége nem azon múlik, hogy magukra ismertek-e az olvasók az elbeszélések hús-vér figuráiban, vagy sem. A novellákat sokkal inkább valami autentikus tudás mozgatja, Grecsó nem kutat, nem értékel, csak figyel. Hiszen „bennszülöttből" lett „etnográfussá". A Pletykaanyu elbeszélései az Alföld öntörvényű világában játszódnak, de egy lélegző, modern miliőben, szó sincs gémeskutas álromantikáról. A régmúlt, a hagyomány kézen fogja a jelent, mégsem vész el a lényeg, az új, komikusnak ható köntös alatt ott élnek a régi gyökerek, szokások. A novellák lazán kötődnek egymáshoz, a falu zárt világában a figurák ismerik egymást, szájukra veszik a „szomszédot". Ízes humoruk, nyers erejük mentes a pátosztól, de hogy ez árulóvá teszi-e a szerzőt, döntse el az olvasó. Miközben szórakozik, ítélkezhet!

"Minden ártér" - olvashatjuk Kemény István új kötetében, ennek szellemében a könyv egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő kontinense, egy csodálatos életmű újabb szigete, egysorosok és hosszúversek. Egyszerre tetőzés és továbblépés a Nílus: történelmünkről és jelenünkről, e kettő kapcsolódásairól, az elmúlásról és az örökkévalóságról, magáról az időről. Ekképpen tekinthetjük a Délig és Estig ciklusokkal tagolt könyvet akár egyetlen nap történetének is, és még inkább utazásnak e páratlan költészet forrásvidékétől a kiteljesedésig.

Máté Gábor naplóiban hol a színész, hol a rendező perspektívájából pillanthatunk be egy-egy színdarab próbafolyamatába, közelről látjuk, hogyan dolgozik a színész a szereppel, a rendező a társulattal. Hogyan telik egy színházi ember egy napja a reggelitől és az el nem bliccelt edzéstől kezdve a próbán és a tanításon át egészen az esti előadásig és a hajnali naplóírásig. A könyvben szereplő első naplótömb az 1994-es Julius Caesar színre vitelét dokumentálja, az utolsó pedig Az imposztor 2015-ös varsói előadásának különleges próbafolyamatáról számol be. Otthonosságról és idegenségről, szorongásról és örömről ír a szerző folyamatos önkritikával, fanyar iróniával, találó megfigyelésekkel és őszintén. Utóbbi minden napló nagy kérdése. Ezt Máté Gábor is tudja: „De mi értelme a naplónak, ha nem őszinte szöveg, ugyanakkor mi értelme a naplónak, ha nem akarom, hogy bárki olvashassa? A naplóm végül - úgy látszik - mindig igaz szöveg, néha ugyan elhallgat, de amit állít, az akkor éppen úgy volt, ez biztos. Tehát nem hazudik." A könyv a közelmúlt magyar színháztörténetének különleges forrása, amelyet gazdag fotóanyag tesz teljessé.

A naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája, benne rések nyílnak a moralitás titkos rejtekeire, amelyek még az egész életre kiható nagy hazugságok idején is a tisztaság hajlékai maradnak. Ez a tragikus ambivalencia, amelynek következményei az emberi természet esendőségében erednek, a sors végzetszerűségével kíséri végig a történetet. Zaklatott vidék az események színtere is: a két vagy három emberöltővel korábbi hazai peremvidék, amúgy valójában a Kárpát-medence kellős közepe, ahol mindig is a dac viharai váltakoznak a rezignáció bénító szélcsendjével. A Jadviga párnája jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eszményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.

A Rozsdatemető egy nyomozás krónikája, melyben az író nem a gyilkos, hanem az indíték után nyomoz. Ifjabb Hábetler János egy szóváltást követően megöli sógorát a rozsdatemetőben. Fejes az első világháború végétől kezdi felfejteni az okokat, bontásra ítélt barakklakások és omladozó bérházak falai között. A Hábetler család két generációjának sorsán keresztül feltárulnak a kispolgárság hétköznapjai, amelyekre semmilyen hatással nincs sem az idő, sem a történelem. Egyetlen dolog biztos: az ünnepi menü a jeles eseményeknél.

Ez a kapcsolatok könyve: a látható és láthatalan világ összefüggéseit keresi, a szenvedély és a szenvedés váltólázának ritmusában mutatja meg, miképpen ragaszkodunk a csapdáinkhoz, milyen kétségbeesetten függünk a hitünktől, mennyire szorosan kötődünk a nyelvhez. Eksztázis és gyász, odaadás és kiszolgáltatottság, áhítat és keserűség, vonzás és taszítás - ebből a kétpólusú világból keresnek a versek kiutat, újra meg újra nekirugaszkodva próbálnak szabadulni a kontaktusok fojtogató áradatából, ahol mindennek ára van. A szövegekben fénykép- és álomszerű képek váltakoznak, a szikár sorokat lüktető ritmus ellenpontozza, a fájdalmat játékosság és humor oldja. A gondolatok és indulatok irizáló áramlása ebben a kötetben még sebesebb, az Ár így ragadja magával az olvasót - és hogy hová sodorja, az Szabó T. Anna új verseinek tétje.

A Nobel-díjas író korai műve egy hajótörött története, „aki tíz napig hánykolódott egy mentőcsónakban, étlen-szomjan, aztán a haza hősének kiáltották ki, szépségkirálynők illették csókjukkal, reklámkampányokban meggazdagodott, majd a kormány elfordult tőle, és egyszer s mindenkorra elfelejtették."" A történetet García Márquez 1955-ben jegyezte fel egy hajótörést szenvedett matróz elbeszélése alapján, majd 1970-ben jelentette meg először. A kisregény, amely az emberi kitartás és az elpusztíthatatlan életösztön krónikája, a tényirodalom eszköztárát felhasználva rekonstruálja a hajótörött mentőcsónakban töltött tíz napjának hiteles történetét.A művet Xantus Judit fordításában vehetik kézbe a magyar olvasók.

„A magyar García Márquez"-ként is emlegetett Gion Nándor négy regényen vezeti végig az olvasót szülővárosa történetén, 1898-tól az 1950-es évekig. A Latroknak is játszott meseszerű cselekménye a vajdasági kisváros, Szenttamás és környékének többnemzetiségű közösségéről tudósít. A Virágos Katona két gyerek, Rojtos Gallai István és Csoszogó Török Ádám kezdődő barátságának krónikája. Az álmodozó Rojtos Gallai a megfeszített Krisztusnak és a latroknak citerázik a városi Kálvárián, vadóc barátja a társadalom ellen vívja egyszemélyes harcát, míg be nem köszönt az első világháború.

Fehér Renátó új könyve az idő és az emlékezet motívumai köré szerveződik. Az emlékezés ideje és az idő emlékezete is belefér a Holtidény metaforavilágába. Mintha a kötet terei is az időben lennének - Terminál, ahogy az egyik vers címe is mutatja. A múlt azonban nem befejezett, hanem folyamatos. Mintha egyszerre lenne a határsáv egyik oldalán a múlt, a másikon pedig a jelen ideje. Fehér finoman stilizált versmondatai is ezt érzékeltetik, egy szórend cseréjével, egy szintagma megfordításával kilép a közlés az eredeti medréből, és máshová kerül a hangsúly. Könyvében külön búvópatakot képez az ismétlésalakzatok nagyszerű alkalmazása. Halkan radikális líráját az első kötet (Garázsmenet) után a kritika a közéleti líra és a nemzedéki irodalom újabb hullámához sorolta. A Holtidény nem az így-jöttem költészete, sokkal inkább a hol-vagyok lírája.

1969-ben jelent meg először Konrád György regénye, A látogató. A külső Erzsébetvárosban dolgozó gyámhatósági előadó bolyongásai közben feltárul az akkori Magyarország szociális zsákutcája. Az emberi kiszolgáltatottságot, annak különböző síkjait iszonytató érzékenységgel és érzékiséggel ábrázolja, elképesztően és máig hatóan elevenen. A Magvető Zsebkönyvtár negyedik köteteként jelenik meg ez a klasszikussá vált regény az író 85. születésnapjára.

Amikor kellemes, minden becsvágy nélküli életéből, meghitt föld alatti otthonából Gandalf, a mágus és egy csapat törp elragadja, Bilbó, a hobbit igazi kaland kellős közepébe csöppen: „betörési szakértőként" kell segédkeznie a kincs visszaszerzésében, amitől Smaug, a nagy és veszedelmes sárkány fosztotta meg egykor a Hegymély Királyát. Noha egy porcikája sem kívánja a kellemetlen megbízatást, Bilbó maga is lépten-nyomon meglepődik tulajdon ügyességén és leleményességén! A kalandok során már itt felbukkan a titokzatos varázserővel rendelkező gyűrű, amely Tolkien világában később is kiemelt szerepet fog játszani... J. R. R. Tolkien saját gyermekeinek írta ezt a meseregényt, de 1937-es megjelenésekor azonnal óriási sikert aratott. Később megszületett a monumentális folytatás is, és azóta „a világ két részre oszlik: azokra, akik már olvasták A hobbitot és A Gyűrűk Urát, és azokra, akik ezután fogják elolvasni őket." (Sunday Times)

A Söpredék García Márquez első regénye: 1954-ben jelent meg először. Ma persze már óhatatlanul a Száz év magány és társai felől olvassuk ezt a korai remekművet, annál is inkább, mivel a főszereplő, a regény elején már halott, titokzatos orvos annak idején Aureliano Buendía ezredes ajánlólevelével érkezett a regény helyszínére, az isten háta mögötti Macondóba. De vajon miért nem hajlandók eltemetni az orvost a macondóiak?Erről szól a regény, amelyet Scholz László fordított.

Börönd Enikő, harmincas éveiben járó szociológus, 1999 nyarán tér vissza New Yorkból Budapestre. Kutatni és írni akar, most mégis leblokkolt. Miért nem jutsz végre egyről a kettőre, Enikő? Az ugyancsak szociológus Bogdán Tamás, első generációs értelmiségi szakmai karrierje szárnyal. Viszonyt kezd a tanítványaival, kapcsolatba bonyolódik Börönd Enikővel. Lehet ennek jó vége? Az egyetemista Réka az értelmiségivé válás és a nőként való írás buktatóiról töpreng. Mi a megoldás? Mán-Várhegyi Réka a Boldogtalanság az Auróra-telepen (2014) után ezúttal is nagy ívű tablót rajzolt. Párhuzamos vagy éppen egymást keresztező életek. Nézőpontok, amelyekből bárki látszódhat nevetségesnek vagy esendőnek. Érzékeny pillanatfelvételek sorozata, egyúttal súlyos állítás mindannyiunk tegnapjáról.

„A darab igazi újdonsága és különlegessége Ibsen drámáinak sorában a tragikomikus jellegben rejlik. Hedvig inkább áldozat, mint tragikus hős; a szereplők és a helyzetek többnyire nem részvétet, hanem mosolyt fakasztanak a nézőkben. Bohózat és melodráma, nevetés és szomorúság keveredik szétválaszthatatlan egységben, s teszi a drámát sok szempontból a XX. századi abszurd dráma előfutárává." (Kúnos László)

Nicole Krauss új regényében egy 68 éves New York-i ügyvéd és egy 37 éves brooklyni írónő keresi a kivezető utat Dante sötétlő erdejéből. Julian Epstein a szüleit és a házasságát gyászolja. Élete alkonyán úgy dönt, megszabadul tekintélyes vagyonától, és Izraelbe utazik, hogy méltó módon emlékezzen meg a szüleiről. Tel-Avivban találkozik egy titokzatos amerikai rabbival, aki Dávid király leszármazottainak szervez találkozót, és azt állítja, Epstein is a vérvonal részese. Nicole az ihlethiány, az álmatlanság és a nyughatatlanság elől a tel-avivi Hiltonba menekül, ahol gyerekkora óta számtalanszor megfordult. Azt reméli, az otthonos környezet beindítja majd a fantáziáját, ám egy furcsa öregúr kihagyhatatlan ajánlatot tesz neki: azt szeretné, ha újraírná Franz Kafka utolsó éveit. A Sötétlő erdő az útkeresés és a zsidó miszticizmus regénye, Nicole Krauss szerelmes levele Kafkához.