Magvető Kiadó strana 85 z 97

"Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egy más életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük. Az ember életében ideális esetben a testvérkapcsolat a leghosszabb időtartamú kapcsolat, több időt van együtt a testvérével, mint a szüleivel, még ha ez nem is térben való tartózkodást jelent. A testvérkapcsolatok általában mégsem felhőtlenek, s erről árulkodnak azok a szókapcsolataink is, amelyek a testvérek között megjelenő konfliktusokra utalnak: testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság. A testvérekről szóló mesék világosan megmutatják, hogy a testvérek között feltámadó irigység és a féltékenység átalakítja a testet és a lelket, megvadítja, eldurvítja azt, aki testvérében látja saját sorsának megrontóját. Kötetünk meséi abban segítenek, hogy a jó testvérkapcsolatok még jobbá váljanak, azok pedig, akik rossz testvérkapcsolatban élnek, felismerjék azt a bizonyos jelet az életfán, s tudják, mit kell tenniük." (a Kiadó)

Závada Pál első drámakötete nemcsak azoknak újdonság, aki a műfajt kedvelik, vagy látták a darabokat színpadra állítva, de ajándék régi olvasóinak is. A drámák a prózákhoz, a prózák a drámaváltozatokhoz csinálnak kedvet, hogy bolyonghassunk a műfajok között. A "Janka estéi" trilógiává fűzi össze a három nagyregényt, a "Jadviga párnájá"-t, "A fényképész utókorá"-t és az "Idegen testünk"-et. Szereplői, akik eddig is fel-felbukkantak itt is ott is, most végigvándorolják, és ,"saját hangjukon" végigbeszélgetik szemünk előtt a XX. századot. Mintha kihúzófilccel kezünkben olvasnánk a régi könyveket, láthatóvá válnak a motívumok, hallhatóvá az énekek, élettelibbek lesznek az alakok, és hangsúlyosabb a mindenkori ,"evickélés" a történelmi és emberi viszonyokban.

Azon a napon nemcsak legjobb barátjának fordított hátat: a pályaudvaron egész addigi életét hagyta maga mögött. A történelem szorításában néha a leggyötrelmesebb, sorsfordító döntés is lehet köznapian egyszerű. A szikárságában is lírai erejű szöveg egy apa vallomása élete alkonyán fiának - egy magyarázatot, talán felmentést és önigazolást kereső ember végső búcsúja. Elbeszélésében a múlt meghatározó pillanatai váltakoznak a jelennel, miközben a történet mozaikkockái egyre pontosabb képpé állnak össze: a Bánságon végigsöprő háború, a német kötődése miatt idegenné vált, soha viszont nem látott gyermekkori jó barát. A francia ősök emléke, a visszatelepülés Franciaországba, az 56-os, levert magyar forradalomból menekülő, Zsuzsannából Suzanne-ná lényegült feleség és szerető. A tejjel-mézzel folyó élet ígérete. És egy családi tragédia, amely mindent megváltoztat - mert van, amit talán már csak a hallgatás tesz túlélhetővé. Érzelmek mélyére hatoló, örök emberi történet a gyökerek elvesztéséről - és egy új élet lehetőségéről - vagy lehetetlenségéről.

Még nem ismeri őket senki, még éhesek és fiatalok. Patti Smith elégikus hangú visszaemlékezésében nem a punk leendő keresztanyja és a majdani világhírű fotóművész - Robert Mapplethorne - kapcsolata elevenedik meg, hanem két kölyöké, akik a kölcsönös bizalom és kiszolgáltatottság által ismerik meg egymást és keresik helyüket a világban. Történetük mögött ott lüktet a késő hatvanas és hetvenes évek Amerikája. New York excentrikus művészvilága, feltűnik Allen Ginsberg, Andy Warhol, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix is.

Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet. A rendszerváltást követő néhány év bőséges verstermése után fokozatosan mind kevesebb olvasói és kritikai figyelem övezte a politikai, közéleti témájú verseket, ám ezek a művek léteztek és izgalmas párbeszédet folytattak egymással, ahogyan az elmúlt egy-két évben született költemények is közvetlenül megszólítják az előzményeiket - felrajzolva a magyar demokrácia bő két évtizedének történetét. Az "Édes hazám" antológia arra vállalkozik, hogy az olvasót részesévé tegye ennek a költői tradíciókon, nyelv- és világszemléleti különbségeken átívelő irodalmi párbeszédnek. Az antológia alapegysége nem a vers, hanem a versciklus. Alapkérdése nem az, hogy az egyes művek önmagukban hogyan ismertetik fel az olvasóval saját - művészi és politikai természetű - igazságukat, hanem hogy egymás közvetlen környezetében milyen gazdag irodalmi dialógusba vonnak be minket, politikai kérdésekben makacsul elkötelezett versolvasókat.

Szálinger Balázs új könyve különleges költői körutazás, mely napjaink Magyarországáról indul, hogy a három műnemen (líra, dráma, epika) és Róma birodalmán keresztül a közeljövő Budapestjére térjünk vissza. Szálinger nagy témája a közélet és a magánélet egymástól elválaszthatatlan egységellentéte. A feszült egymásrautaltságot humorral és iróniával, sokszor a történelem segítségével oldja fel, ez távolítja és nagyítja a Köztársaság tétjét: hogyan tudunk hitelesen megszólalni privát dolgainkról a nyilvánosság előtt? Hogyan lehet közünk saját magunkhoz a mindenkori többieken keresztül? Ezt járja körül több versciklusban és egy drámában, hogy a Háború című utópisztikus szerelmi verses elbeszélés zárja a könyvet. Napjaink Budapestje, látszólag minden rendben, mindenki rohan, teszi a dolgát, tehát semmi sincs rendben. Ugyanazon a napon robban ki a III. világháború és érkezik visszafordíthatatlan pontjához egy szakítás is. A Köztársaság Szálinger pályájának fontos állomása: összegzés és előretekintés egyazon mozzanatban. A költő játékos és termékeny lírai teret hozott létre, melyben a műnemek és a műfajok, a témák és a motívumok is változatos módon illeszkednek a kötet történetívéhez. A köztársaságok, a respublikák közös részeihez.

A Kerengő - Spiró György legelső, 1974-ben írt regénye - a végeken játszódik: a Monarchia keleti fertályának egyik kisvárosában és 1899 decemberében. Az otthonosan otthontalan kisváros a kilátástalan perspektívával és a belátható figurákkal a magyar regényirodalom klasszikus helyszíne. Állandóan megtorpanó modernitás. Kedélyesen nyomasztó maradiság. Vármegyei intrikák. Ebben a közegben merül el Spiró regénye, hogy aztán akárcsak a későbbi nagy művekben, előbb feltérképezze ezt a kisvilágot, majd át is világítsa annak mentális-politikai szerkezetét. Egyik hőse az egész rendszer működtetője, a viszonylagos hatalmát a végsőkig kiaknázó, titkos társaságot irányító kisvárosatya Porházy Péter, a másik pedig a városba nemrég érkezett fiatal, ambiciózus költő és újságíró Adorján András. Nemcsak Adorján neve lehet ismerős, hanem a helyzet is: Porházy be akarja hálózni a költőt. A Kerengő a századvég perifériavilágának társadalmilag is pontos ábrázolása, egyszersmind hatalom és művészet összekapcsolódásának, konfliktusának a példázata. Történelmi parabola kisrealista díszletekkel, két főhőssel és karakteres mellékszereplőkkel, nagyszerű részmegfigyelésekkel. Egy nagy regényírói életmű izgalmas nyitánya, de több is annál: ma is fájón aktuális ön- és honismereti olvasmány.

"Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak." Ez a könyv az első évet, az első 53 írást tartalmazza abból a sorozatból, amit 2011 áprilisában kezdtem el írni az Élet és Irodalom Páratlan oldalán, Magyar mesék címmel. Ezek természetesen álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló teherbíró kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, hazanzák, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába "becsatornázzam" az írói, állampolgári köz-érzetemet. Parti Nagy Lajos

"Egyetlen pálcika is lehet hős!" Így szól Süni vitéz jóslata, de igaza lesz-e vajon? Mi történik egy pálcikával, ha elindul? Hova jut? Kikkel találkozik? Pálcikának sok rokona, barátja van: a ropi, a kötőtű, a fogpiszkáló vagy a szívószál bár mind hasonlók Pálcikához, de Pálcika csak egy van. Neki viszont számtalan mesélnivalója akad Daru Dénesről, Gyuszi Nyusziról, a Szalonna Rablókról vagy éppen a rettenetes Fűrész úrról. Darvasi László meséiben Pálcika újra és újra útnak indul, hogy megismerje a világot, de a világ is megismeri őt. A nagysikerű "Trapiti" meseregények után Darvasi László Pálcika-történeteivel Koncz Tímea játékos illusztrációival együtt- most az egész család megtudhatja: milyen Pálcika szerint a világ.

Hiába a tizennyolc nyitott fiók az íróasztalon, hogyha egyetlenegy zárva. Legelőször mindig azt akarjuk kinyitni, legvégül azzal szembesülünk, hogy nincs hozzá kulcsunk. Nicole Krauss regényének író hősnője több mint huszonöt éven át dolgozik ennél az eredetileg csak kölcsön kapott íróasztalnál. Miközben sikeres könyveit írja, talán csak sejti, hogy a fiók mélyén titkos szöveg lapul. Mígnem egy nap valaki visszakéri magának az íróasztalt. De visszakaphatjuk-e múltunkat? A Nagy Palota szövevényes, évtizedeket és kontinenseket átszelő története, katartikus sorsmozaikja ettől az asztaltól indul el. Így jutunk el a hetvenes évek alternatív New York-i értelmiségi miliőjétől az 1944-es Budapestig, a közelmúlt multikulturális Londonjától Pinochet Chiléjén át a sejtelmes Izraelig. A tárgyak története mindig emberek története is. Az emberek története hazugságok története. A tárgyak vajon tudnak hazudni? Az embereknek ebben a könyvben tárgyakba kapaszkodva kell visszatalálniuk a személyes emlékeikhez. A tizenkilencedik fiókhoz. Erre az emlékmunkára utal a regény bibliai címe is. "Olyan tökéletes lesz a Palota emléke, hogy lényegében maga válik eredetivé."

"Vázlatszerűségében pontos, könnyedségében mély könyv. Irodalmi jazz - a legjobb fajtából. Ottlik egy-két mondattal ábrázolja a nagyváros szórakozni vágyó, bohém közegét; és ugyanígy tesz a figurákkal is. Ismeri őket személyesen, akárcsak mi, olvasók. Az Ottlik-világban járunk ugyanis, a könyv egyik hőse itt is Bébé, még fontosabb figurája pedig Halász Petár szintén ismerős az Iskolából. Holott ez a könyv korábbi, mint az Iskola a határon. Fikció és valóság körbeér. Ahogyan az Ottlik-művek esetében lenni szokott, a könyv keletkezéshistóriája maga is egy külön történet, egy a szerző életével és a magyar történelemmel összeszövődő, rejtélyektől sem mentes intellektuális kalandregény. Ottlik erről így ír: ,"1943 novemberében írtam, elkeseredésemben és szórakoztatásnak. Négyévi munkámmal akadtam el akkor végképp. Ilyenkor a készülő mű is, az író is összeomlik. Ez a mesterségünk kockázata. Elkeseredésemben nekifogtam W. S. Maugham mintájára megszerkeszteni egy hosszú novellát vagy kisregényt. Népszerű olvasmánynak. Ajánljam tehát most annak, aki szórakozni akar? A Magyar Csillag című folyóirat közölte először, 1944-ben, folytatásokban. Az utolsó rész már nem jelent meg, mert a náci csapatok megszállták az országot." Végül a regény 1957-ben látott napvilágot. Ahogy kinyitjuk, láthatjuk, hogy a magyar történelem kellős közepében vagyunk: az első és az utolsó fejezet felett az 1956-os évszám szerepel, a regény középső része pedig 1936-ban játszódik. Kataklizmákon, traumákon, radikális változásokon ível tehát át ez a megkapó történet, melyben a barátság, a szerelem, a hűség és az árulás dilemmáival és változataival találkozhatunk, no meg az (élet)művészet nagyszabású voltával." (a Kiadó) A kötet Ottlik Géza születésének századik évfordulójára jelent meg.

A gyerekeknek hirtelen felnőttként kell viselkedniük, miközben a felnőttek meglepően gyerekesek néha. Nem véletlen, hogy Ljudmila Ulickaja meséi úgy szólnak a gyerekekhez, hogy közben a felnőtteknek is van mit mondaniuk. A "Történetek állatokról és emberekről" után ez Ulickaja második magyarul olvasható mesekönyve, amelyet újra Lakatos István összetéveszthetetlen rajzai kísérnek. Bár orosz vidéken járunk, a saját gyerekkori félelmeinkre és reményeinkre is ráismerhetünk ezekben a történetekben, amelyekben mindig érdemes várni a hétköznapi csodákra.

"Tatok, tatok, hol voltatok? Patakparton mit láttatok? Fütyültetek? Ugráltatok? Tatoktatok." Szabó T. Anna versei nyelvpörgető mondókák, pisszegő dalok, rímes tréfák és ritmikus rögtönzések. Az ünnepekről és a hétköznapokról, a családról és egyéb állatfajtákról szólnak, de vigyázat: a világ nem csupán kacagás és móka, mert ha felbukkannak a sámánok, a boszorkányok, a kalózok meg a vérnyulak, akkor aztán beindul a vadulás! A József Attila- és Vackor-díjas költő verseit az egyedi formavilágot teremtő, összetéveszthetetlen stílusú, nemzetközileg is elismert Kárpáti Tibor illusztrálta.

Sokan érezhetik magukhoz közel állónak a vajdasági kisebbségi életet svájci vendégmunkáslétre cserélő magyar Kocsis család jellegzetesen közép-európai történetét. A regény főszereplője Ildikó, aki szüleivel és húgával hazajár rajongásig szeretett mam ikájához a vajdasági ... Folytatás kisvárosba, ahol a lakodalmak vigasságán kívül szép lassan megismeri a titkokkal és tragédiákkal teli múltat is. A család küszködését és megfelelni akarását az új hazában idegenellenesség is nehezíti, a honvágyat és az otthon maradottakért való aggódást pedig a '90-es évek jugoszláv háborúi súlyosbítják. Nem könnyű tehát megtalálni Ildikónak a maga útját. Mindennek kifejezésére az írónő sajátos nyelvezetet és egyéni mondatszerkezeteket használ, a hétköznapi nyelvet ötvözi a költőiséggel. Köztes nyelv ez, szókincsében és nézőpontváltásokban is rendkívül gazdag, egyszerre több hagyományt, kultúrát képes megidézni. A szöveget dőlten szedett kifejezések tűzdelik: a német eredetiben is magyarul szereplő és a magyar fordításban németül vagy más nyelveken meghagyott szavak - a kisebbségben élők és kivándoroltak jellegzetes nyelvhasználatához hűen. A(z) Galambok röppennek föl (Könyv) szerzője Melinda Nadj Abonji.

A keresés az, amikor menni kell, és ki kell találni dolgokat. Egy parancsolgatós tengerészkapitány megunja a tengereket, partra száll, egy hídra költözik, majd nyakába veszi a várost barátjával, a befőttesüvegben tátogó kicsi narancssárga hallal. Velük együtt mi is megtaláljuk a legjobb helyet, ahol élni lehet: Máté Angi meséjének gyöngéd világát, amelyet Rofusz Kinga különleges hangulatú képei ölelnek magukhoz.

"Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot. Szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a "Kossuthkifli" egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókai-paródia, 19. századi pörgő road movie és népmesei motívumokkal átszőtt magyar mágikus realizmus, gigantikus romantika-parafrázis és igazi, régimódi, izgalmas kalandregény. A történelmi málhaposta olykor megáll, hogy az olvasó eltűnődhessen máig aktuális (vagy inkább sosemvolt ilyen aktuális) sorskérdéseken. Hányszor lehet a történelmi lehetőséget elszalasztani? Mit kezd a magyar a szabadsággal? Létezik-e nemzeti végzet? Megbűnhődtük már a múltat s jövendőt? A "Kossuthkifli" végtelenül sokszínű, mégis teljesen homogén mű. Nyelvi leleményei lenyűgözők, humora utánozhatatlan. És hát (nem utolsósorban) a 19. századi gasztronómiai tárháza, ízes hasregény." (Cserna-Szabó András)