Magvető Kiadó strana 85 z 97

vydavateľstvo

Nagy macskajajkönyv - avagy süssünk-főzzünk másnap


Az iskolában megtanuljuk, hogy a versek, eposzok és regények hősiességről, szerelemről és halálról szólnak. Megszámoljuk a szótagokat, elemezzük a cselekményt, dicsérjük az alkotó míves nyelvezetét. De soha egyetlen tankönyv sem említi, hogy az egész világirodalom, tokkal-vonóval felfogható egyetlen gigantikus lakomaként is, ahol tengernyi alkoholt fogyasztanak el a résztvevők. Hiszen hogyan indul az európai filozófia? Szókratész és haverjai egy rettentő buli után, pocsolyamásnaposan a szerelemről elmélkednek - közben persze újra berúgnak. A szerzőpáros könyve pedig visszavonhatatlanul bebizonyítja: ez a buli azóta is tart, csak a szereplők és a piák cserélődnek. A borral, a mámorral, az eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Szerzőink magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia tudományát is. #x A mű javított, jelentősen bővített kiadásában már 40 írásban ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszik mindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel - és a remekművekhez hasonlóan - megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 66 receptet is kapunk ajándékba, hogy hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a katzenjammer ellen. Egészségükre, proszit és fenékig!
Vypredané
13,42 €

Sorstalanság Jubileumi kiadás


Díszkiadás a Nobel-díj 10. évfordulójára. "A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő; irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben - nem kevés viszontagság után - 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett." (a Kiadó)
Vypredané
9,58 €

Boltosmesék


Mézes cukorkák boltja A Mézes Cukorkák Boltjába jönnek a vevők, kérnek mézes cukorkát. - Csak úgy eszükbe jut, hogy cukorka, idejönnek, benyitnak, kérnek? - kiabál a cukorkáskisasszony. - Csak gondolnak egyet, cukorka kéne, megveszik, megeszik? Egyiket a másik után, egyiket a másik után, ha meg elfogy, veszünk még? Csak úgy? Képzelik, hogy ezt lehet? Mindig jönni, mindig venni? Tessék csak innen kimenni, rögtön! Cukorka nélkül! Csak úgy! Kimennek a vevők végre, bezárja utánuk az ajtót a cukorkáskisasszony előveszi a cukorkásdobozait, nézegeti a mézes cukorkáit. - Akármikor megehetem mindet! Akármikor!
Vypredané
5,73 €

Abban a Házban


"A piros futócipővel kezdődött az egész", olvashatjuk a történet elején - ám kiismerhetjük-e a Ház rejtélyes életét? Egy olyan Házban járunk, ahol megzavarodnak az óramutatók, ahol szeszélyesen telik az idő, ahol hiába zavarba ejtően sokszínűek a szokások és különbözőek a lakók, egy pár piros sportcipő is hatalmas galibákat okozhat. Vad barátságok köttetnek, tétova szerelmek szövődnek és rejtélyes halálesetek történnek abban a Házban, amelynek lakói megpróbálják kiismerni az életüket meghatározó titokzatos törvényeket. Az egymás zárt közösségében élő különleges fiatalok életre szóló szövetségei és háborúi magukkal ragadják az olvasót. Ez a Ház egyszerre kiszámíthatatlan és otthonos, kitörhetetlenül zárt és bejárásra váróan tágas. Egy szépségekkel és rémségekkel teli univerzum: a fiatalságé. Hogyan lehet túlélni a felnőtté válást? Ugyanazok maradunk-e az idő múlásával? Vissza lehet-e térni a gyerekkorba? Efféle kérdések foglalkoztatják ezt a nemcsak terjedelmében nagy regényt, amelynek talán nem is olyan távoli rokona a Legyek ura, a Harry Potter-sorozat vagy éppen az Iskola a határon.
Vypredané
17,27 €

A mi Urunk népe


Az Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is - például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat - úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy- egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget, elfogadni egymást, felülvizsgálni az előítéleteinket az emberben mélyen megbúvó belső hang és az igazságérzet nevében.
Vypredané
14,19 €

A zord apa, avagy a Werner-lány hiteles története


Darvasi László regénye a szerző ötvenedik születésnapja alkalmából került újra kiadásra.
Vypredané
9,58 €

Aprószentek


1953 októbere és 1954 augusztusa között egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben Törökszentmiklóst. Öt gyereklánynak veszett nyoma ezekben a hónapokban, míg az ősz elején le nem tartóztatták a húszéves Jancsó Piroskát, akit aztán a bíróság később halálra ítélt. Rubin Szilárd ennek a gyilkosságsorozatnak eredt a nyomába a hatvanas évek végén, felkutatva az ügy tanúit. Az így megszülető mű mégsem pusztán tényregény: a nyomozásban maga a nyomozó is érintetté válik az első pillanattól, Jancsó Piroska fényképének a megpillantásától fogva. Mi is ez a könyv? Regényes riportázs? A magyar Hidegvérrel? Rubin utazása egy sötét és kietlen tartományba? Egy idős és magányos magyar író élethosszig tartó birkózása az anyagával? Egy kicsit talán mindegyik. Az Aprószentek Rubin Szilárd utolsó műve, amelyen az író több mint négy évtizeden keresztül dolgozott. Ezt a hagyatékban maradt munkát veheti most kézbe az olvasó.
Vypredané
11,50 €

Janka estéi


Závada Pál első drámakötete nemcsak azoknak újdonság, aki a műfajt kedvelik, vagy látták a darabokat színpadra állítva, de ajándék régi olvasóinak is. A drámák a prózákhoz, a prózák a drámaváltozatokhoz csinálnak kedvet, hogy bolyonghassunk a műfajok között. A "Janka estéi" trilógiává fűzi össze a három nagyregényt, a "Jadviga párnájá"-t, "A fényképész utókorá"-t és az "Idegen testünk"-et. Szereplői, akik eddig is fel-felbukkantak itt is ott is, most végigvándorolják, és ,"saját hangjukon" végigbeszélgetik szemünk előtt a XX. századot. Mintha kihúzófilccel kezünkben olvasnánk a régi könyveket, láthatóvá válnak a motívumok, hallhatóvá az énekek, élettelibbek lesznek az alakok, és hangsúlyosabb a mindenkori ,"evickélés" a történelmi és emberi viszonyokban.
Vypredané
12,65 €

Mesék testvérekről testvéreknek


"Testvérmeséink egyik legszebb jelenete az, amikor a testvérek a búcsúzásnál jelet tesznek egy életfára, s megegyeznek abban, hogy egy más életéről, egészségéről, a másik sorsának alakulásáról ebből a jelből szereznek majd tudomást: ha a jel véres lesz vagy elszárad, az azt jelenti, hogy a másikkal baj történt, sőt az élete is kockán forog. A változást megpillantó hős gondolkodás nélkül útnak indul, hogy megmentse bajba jutott testvérét, ami sok viszontagság árán sikerül is neki. A mese törvénye azt állítja, hogy a testvérek semmilyen körülmények között nem hagyhatják cserben egymást, s még akkor is útnak kell indulniuk a másik megmentéséért, ha előtte évekig nem találkoztak egymással, netán mindenféle látható kapcsolat megszakadt közöttük. Az ember életében ideális esetben a testvérkapcsolat a leghosszabb időtartamú kapcsolat, több időt van együtt a testvérével, mint a szüleivel, még ha ez nem is térben való tartózkodást jelent. A testvérkapcsolatok általában mégsem felhőtlenek, s erről árulkodnak azok a szókapcsolataink is, amelyek a testvérek között megjelenő konfliktusokra utalnak: testvérféltékenység, testvérbosszú, testvérviszály, testvérharc, testvérgyilkosság. A testvérekről szóló mesék világosan megmutatják, hogy a testvérek között feltámadó irigység és a féltékenység átalakítja a testet és a lelket, megvadítja, eldurvítja azt, aki testvérében látja saját sorsának megrontóját. Kötetünk meséi abban segítenek, hogy a jó testvérkapcsolatok még jobbá váljanak, azok pedig, akik rossz testvérkapcsolatban élnek, felismerjék azt a bizonyos jelet az életfán, s tudják, mit kell tenniük." (a Kiadó)
Vypredané
11,50 €

Tejjel-mézzel


Azon a napon nemcsak legjobb barátjának fordított hátat: a pályaudvaron egész addigi életét hagyta maga mögött. A történelem szorításában néha a leggyötrelmesebb, sorsfordító döntés is lehet köznapian egyszerű. A szikárságában is lírai erejű szöveg egy apa vallomása élete alkonyán fiának - egy magyarázatot, talán felmentést és önigazolást kereső ember végső búcsúja. Elbeszélésében a múlt meghatározó pillanatai váltakoznak a jelennel, miközben a történet mozaikkockái egyre pontosabb képpé állnak össze: a Bánságon végigsöprő háború, a német kötődése miatt idegenné vált, soha viszont nem látott gyermekkori jó barát. A francia ősök emléke, a visszatelepülés Franciaországba, az 56-os, levert magyar forradalomból menekülő, Zsuzsannából Suzanne-ná lényegült feleség és szerető. A tejjel-mézzel folyó élet ígérete. És egy családi tragédia, amely mindent megváltoztat - mert van, amit talán már csak a hallgatás tesz túlélhetővé. Érzelmek mélyére hatoló, örök emberi történet a gyökerek elvesztéséről - és egy új élet lehetőségéről - vagy lehetetlenségéről.
Vypredané
9,58 €

Kölykök


Még nem ismeri őket senki, még éhesek és fiatalok. Patti Smith elégikus hangú visszaemlékezésében nem a punk leendő keresztanyja és a majdani világhírű fotóművész - Robert Mapplethorne - kapcsolata elevenedik meg, hanem két kölyöké, akik a kölcsönös bizalom és kiszolgáltatottság által ismerik meg egymást és keresik helyüket a világban. Történetük mögött ott lüktet a késő hatvanas és hetvenes évek Amerikája. New York excentrikus művészvilága, feltűnik Allen Ginsberg, Andy Warhol, Janis Joplin vagy Jimi Hendrix is.
Vypredané
13,42 €

Köztársaság


Szálinger Balázs új könyve különleges költői körutazás, mely napjaink Magyarországáról indul, hogy a három műnemen (líra, dráma, epika) és Róma birodalmán keresztül a közeljövő Budapestjére térjünk vissza. Szálinger nagy témája a közélet és a magánélet egymástól elválaszthatatlan egységellentéte. A feszült egymásrautaltságot humorral és iróniával, sokszor a történelem segítségével oldja fel, ez távolítja és nagyítja a Köztársaság tétjét: hogyan tudunk hitelesen megszólalni privát dolgainkról a nyilvánosság előtt? Hogyan lehet közünk saját magunkhoz a mindenkori többieken keresztül? Ezt járja körül több versciklusban és egy drámában, hogy a Háború című utópisztikus szerelmi verses elbeszélés zárja a könyvet. Napjaink Budapestje, látszólag minden rendben, mindenki rohan, teszi a dolgát, tehát semmi sincs rendben. Ugyanazon a napon robban ki a III. világháború és érkezik visszafordíthatatlan pontjához egy szakítás is. A Köztársaság Szálinger pályájának fontos állomása: összegzés és előretekintés egyazon mozzanatban. A költő játékos és termékeny lírai teret hozott létre, melyben a műnemek és a műfajok, a témák és a motívumok is változatos módon illeszkednek a kötet történetívéhez. A köztársaságok, a respublikák közös részeihez.
Vypredané
11,50 €

Édes hazám


Majdnem negyedszázaddal a rendszerváltás után Magyarországon újra divatba jött a közéleti költészet. A rendszerváltást követő néhány év bőséges verstermése után fokozatosan mind kevesebb olvasói és kritikai figyelem övezte a politikai, közéleti témájú verseket, ám ezek a művek léteztek és izgalmas párbeszédet folytattak egymással, ahogyan az elmúlt egy-két évben született költemények is közvetlenül megszólítják az előzményeiket - felrajzolva a magyar demokrácia bő két évtizedének történetét. Az "Édes hazám" antológia arra vállalkozik, hogy az olvasót részesévé tegye ennek a költői tradíciókon, nyelv- és világszemléleti különbségeken átívelő irodalmi párbeszédnek. Az antológia alapegysége nem a vers, hanem a versciklus. Alapkérdése nem az, hogy az egyes művek önmagukban hogyan ismertetik fel az olvasóval saját - művészi és politikai természetű - igazságukat, hanem hogy egymás közvetlen környezetében milyen gazdag irodalmi dialógusba vonnak be minket, politikai kérdésekben makacsul elkötelezett versolvasókat.
Vypredané
12,31 €

Fülkefor és vidéke - Magyar mesék


"Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak." Ez a könyv az első évet, az első 53 írást tartalmazza abból a sorozatból, amit 2011 áprilisában kezdtem el írni az Élet és Irodalom Páratlan oldalán, Magyar mesék címmel. Ezek természetesen álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló teherbíró kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, hazanzák, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába "becsatornázzam" az írói, állampolgári köz-érzetemet. Parti Nagy Lajos
Vypredané
9,58 €

Kerengő


A Kerengő - Spiró György legelső, 1974-ben írt regénye - a végeken játszódik: a Monarchia keleti fertályának egyik kisvárosában és 1899 decemberében. Az otthonosan otthontalan kisváros a kilátástalan perspektívával és a belátható figurákkal a magyar regényirodalom klasszikus helyszíne. Állandóan megtorpanó modernitás. Kedélyesen nyomasztó maradiság. Vármegyei intrikák. Ebben a közegben merül el Spiró regénye, hogy aztán akárcsak a későbbi nagy művekben, előbb feltérképezze ezt a kisvilágot, majd át is világítsa annak mentális-politikai szerkezetét. Egyik hőse az egész rendszer működtetője, a viszonylagos hatalmát a végsőkig kiaknázó, titkos társaságot irányító kisvárosatya Porházy Péter, a másik pedig a városba nemrég érkezett fiatal, ambiciózus költő és újságíró Adorján András. Nemcsak Adorján neve lehet ismerős, hanem a helyzet is: Porházy be akarja hálózni a költőt. A Kerengő a századvég perifériavilágának társadalmilag is pontos ábrázolása, egyszersmind hatalom és művészet összekapcsolódásának, konfliktusának a példázata. Történelmi parabola kisrealista díszletekkel, két főhőssel és karakteres mellékszereplőkkel, nagyszerű részmegfigyelésekkel. Egy nagy regényírói életmű izgalmas nyitánya, de több is annál: ma is fájón aktuális ön- és honismereti olvasmány.
Vypredané
15,35 €

Pálcika


"Egyetlen pálcika is lehet hős!" Így szól Süni vitéz jóslata, de igaza lesz-e vajon? Mi történik egy pálcikával, ha elindul? Hova jut? Kikkel találkozik? Pálcikának sok rokona, barátja van: a ropi, a kötőtű, a fogpiszkáló vagy a szívószál bár mind hasonlók Pálcikához, de Pálcika csak egy van. Neki viszont számtalan mesélnivalója akad Daru Dénesről, Gyuszi Nyusziról, a Szalonna Rablókról vagy éppen a rettenetes Fűrész úrról. Darvasi László meséiben Pálcika újra és újra útnak indul, hogy megismerje a világot, de a világ is megismeri őt. A nagysikerű "Trapiti" meseregények után Darvasi László Pálcika-történeteivel Koncz Tímea játékos illusztrációival együtt- most az egész család megtudhatja: milyen Pálcika szerint a világ.
Vypredané
9,58 €