Magvető Kiadó strana 84 z 97

A Hadd forogjon a nagyvilág az elmúlt évek egyik legizgalmasabb angol nyelvű regénye. A cím Lord Tennyson Locksley Hall című versének egyik kulcssora. A címben emlegetett forgás a regény poétikájára és történetére is jellemző. A regény egyik cselekményszála Philippe Petit lenyűgöző légimutatványától indul, aki 1974-ben átsétált a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között. Ebben a kontextusban a mű izgalmasan kapcsolódik 9/11-toposzához, és még inkább New York irodalmi-kulturális mitológiájához. McCann ugyanis ennek a tébolyítóan izgalmas és az ellentéteket, konfliktusokat végletesen kifeszítő metropolisznak is megírta egyik lehetséges regényét. A Hadd forogjon a nagyvilág másik szála nem a magasban, hanem a mélyben játszódik: egy prostituált életkálváriáját és bírósági perét ismerhetjük meg benne. A különböző karakterek, események és motívumok olykor majdhogynem láthatatlan idegkötélpályákon keresztül kapcsolódnak össze. A regény vállalása és tétje hogy az egyensúly előfeltétele a feszültségek maximalizálása. A Hadd forogjon a nagyvilág végeredményben egy létállapotnak, a világforgásnak, a folyamatos egyensúlyozásnak, e mutatvány képtelenségének és szükségszerűségének a regénye. Colum McCann 1965-ben született Dublinban, New Yorkban él. A Hadd forogjon a nagyvilág 2009-ben elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award).

Írás közben nővé változni? Lehetséges lenne ez? Egyáltalán: egy író mit tudhat a nőkről, ha férfi? Igaz volna, hogy a legnagyobb regényhősnőket férfiak alkották? Azt jelentené ez, hogy a férfiak többet tudnak a nőkről, mint maguk a nők? Vagy éppenséggel semmit, s mindez csak az irodalomban valóság? És miért mindig Emma Bovary és Anna Karenina neve jut mindenki eszébe, ha regényhősnőkről beszél? Vagy sokkal többen vannak ezek a nők, a hősnők, akiknek alakja átível évszázadokon, görög drámán, operák színpadán és a XX. század filmművészetén? Scherter Judit nem csupán kilenc mai magyar író portréját rajzolja meg, nem csupán kilenc érdekes egyéniség életművét világítja meg érzékeny kérdéseivel, s barangolja be kilenc íróval ezt a titokzatos vidéket, mely tele van csodálatos női alakokkal és erotikus izgalommal, nem csak felidézi, amit a nőalak a művészetben jelent, hanem arról a különös viszonyról is mond valamit, amelyről mintha mindent tudnánk és semmit sem, és ami az emberiség első napjai óta férfit és nőt, anyát és gyermekét, szerelmest és szeretőt összefűz. Nők, hősnők, regényhősnők - csodálatos, titokzatos világ.

Székely Csaba fiatal kora ellenére jóval több, mint egy szimpla tehetség. Trilógiájának első darabja, a "Bányavirág" a Színházi Dramaturgok Céhe, majd a Színházi Kritikusok Céhe szerint is az évad legjobb drámája lett, a szerző megkapta érte a Szép Ernő-jutalmat. A sorrendben második műnek, a "Bányavakság"-nak is két bemutatója volt már. A kötetzáró "Bányavíz" pedig az Örkény István Színház drámapályázatát nyerte meg. A "Bányavidék" darabjai ugyanazt az isten háta mögötti, reménytelen világot barangolják be, fanyar humorral, tragikomikusan.

A szerelem története - egy rég elvesztett könyv felbukkan, hogy titokzatos módon összekapcsolja egy öregember és egy tizenéves kislány sorsát. Leo hetven évvel ezelőtt egy lengyel kisvárosban beleszeretett egy lányba és megírta A szerelem történetét. A könyv, bár nem tud róla, túlélte a háborús időket, mesés helyzeteket, nagy szerelmeket idézett elő. Alma, a tizennégy éves New York-i kislány, a regény főhőséről kapta nevét, s egy napon nekiindul, hogy felkutassa névadóját, és jóra fordítsa családja sorsát. E sorsok találkozása A szerelem története - örömmel és fájdalommal, sírással és nevetéssel átszőtt mese.

,,A legjobb tréning a valóság." - mondja nekünk Parti Nagy Lajos új elbeszéléskötetének egyik szereplője. ,,Legjobb póráz az ember!" - tudjuk meg egy másiktól. Hogy igazuk van-e vagy sem, döntse el mindenki maga. Parti Nagy újabb novelláiban rengeteg minden történik napjaink és tegnapjaink holnaptalan Magyarországán Tömpemizsértől Budapesten és az elbeszélői tudat álomperonjain át Csőpépig. Véletlen találkozások, vétlen balesetek, szándék nélküli csodák, lépték nélküli dumák. Régi ismerősök. Angyalok és házmesterek. Az anyanyelvi figurák a magyar nyelv korábban nem ismert mélységeit és lehetőségeit tárják elénk. Parti Nagy műhelyében megint olyan nyelvek születtek, melyekben a margón lévők argója, a megalázottak dadogása a legváratlanabb pillanatokban egészül ki a hétköznapok lírájával és a szerző frenetikus leleményeivel. A karneváli groteszk is így kerül egy szaggatottan pontos vonalba Parti Nagy szociális realizmusával. Ez a civilpróza kegyetlenül pontos lát- és létlelet mindnyájunk mai Magyarországáról.

"Ilyenre sikerült a haza." Ez a könyv a megfigyelő élet­történetén átszűrt látlelet egy korszakról, s annak hőseiről. A hatvanas évektől máig tartó, egybefüggő alkonyati órán permanens dráma zajlik az összes létező színhelyen, ám mintha a szereplőket vígjátékhoz toborozták volna: mindegyik dől-borul, szorong vagy szórakozik. Így aztán minduntalan abszurd komédiába fordul a tragédia – hol a jeges rémülettől, hol a csillapíthatatlan röhögéstől szorul össze olvasás közben a torok. Keresztury összetéveszthetetlen hangú tárca-novellisztikája sokat tud a lentről és a fentről: az alámerülésről és a felemelkedésről, a vereség mibenlétéről, a lélek finomszerke­zetéről, a metsző irónia erejéről. Gyűjteményes könyve erős személyes hitelű, önkínzóan kíméletlen, mégis megejtően bensőséges leltár arról, hogy akkor most voltaképpen hányadán is állunk, miben bízhatunk. A kötet a korábbi, ma már hozzáférhetetlen könyvek anyagának legjavát tartalmazza, s az azóta keletkezett szövegekből is válogatást nyújt.

Az "Átkelés", Cormac McCarthy méltán híres Határvidék-trilógiájának második kötete. A nagysikerű "Vad lovak"-hoz hasonlóan szintén az USA délnyugati államaiba és a szomszédos Mexikó kietlen és kegyetlen tájaira kalauzolja el az olvasót. A második világháború idején játszódó megrázó történet egy testvérpár, a tizenhat éves Billy Parham és öccse, Boyd megpróbáltatásairól, kalandjairól és felnőtté válásáról szól. Billy megszállottan üldözi a jószágaikat prédáló, Mexikóból átkóborolt nöstényfarkast. Miután a fiú csapdába ejti a vemhes állatot, úgy dönt, nem öli meg, hanem átkel vele a határon, és szabadon engedi a hegyek közt. A tragikusan végződő útról hazatérve örökre megváltozik az élete. A szerző lélegzetelállító óriás-mondataival, a western-regények hagyományából táplálkozva, Melville, Hemingway és Faulkner nyomdokain járva tárja elénk újabb letaglózó, pokoli látomását egy vad és megszelídíthetetlen vidékről, és a benne élő - e vidékkel és egymással is szüntelen küzdelemben álló - emberekről.

Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna. Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül. A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete. Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé.

Azt látjuk-e, ami van, vagy azt, amit látni szeretnénk? Ha egy műalkotásra tekintünk, mennyiben határozza meg látásunkat a végtelenül sok kulturális beidegződés, mélyen gyökerező előítélet, felszínes pletyka? Fontos-e, hogy a képet megfestő művész kicsoda? Többek között ezek az egyszerű, mégis nehezen megválaszolható kérdések térnek vissza a "Látáscsapda" szövegeiben, kérdező és kérdezett egyaránt makacsul keresik rá a választ. El Kazovszkij, a 2008-ban elhunyt képzőművész életművét dolgozza fel a könyv, méghozzá a személyiségéhez legjobban illő formában: beszélgetéseken keresztül. A közel három évtizednyi idő alatt készült huszonkét interjú és riport vezeti be az olvasót, egye mélyebbre merülve ebbe a zseniális, egyszerre fájdalmas és gyönyörű világba. Mindegyik szövegből kiderül, hogy ez a világ már a kezdetektől teljesen koherens, s hogy mindenkit megigézett, aki csak a közelébe került. Végigolvasva a könyvet magunk is érezzük ezt a delejes erőt, mintha mi is szemtől szemben találkoztunk volna El Kazovszkijjal. A beszélgetéseken kívül közöljük két saját szövegét is, melyek érdekes dokumentumok, valamint Földényi F. László gyönyörű búcsúztatóját. A sokfelé ágazó utalások megértését pedig gazdag jegyzetapparátus segíti.

Az iskolában megtanuljuk, hogy a versek, eposzok és regények hősiességről, szerelemről és halálról szólnak. Megszámoljuk a szótagokat, elemezzük a cselekményt, dicsérjük az alkotó míves nyelvezetét. De soha egyetlen tankönyv sem említi, hogy az egész világirodalom, tokkal-vonóval felfogható egyetlen gigantikus lakomaként is, ahol tengernyi alkoholt fogyasztanak el a résztvevők. Hiszen hogyan indul az európai filozófia? Szókratész és haverjai egy rettentő buli után, pocsolyamásnaposan a szerelemről elmélkednek - közben persze újra berúgnak. A szerzőpáros könyve pedig visszavonhatatlanul bebizonyítja: ez a buli azóta is tart, csak a szereplők és a piák cserélődnek. A borral, a mámorral, az eksztázissal már sokan foglalkoztak, de a legkomolyabb gondolkodók is restek voltak ahhoz, hogy mulatozás közben benézzenek az asztal alá, ahol bizony mocskot, üzekedő párokat és görnyedve okádó iszákosokat találunk. Szerzőink magukat sem kímélve hatoltak be a felfedezetlen területre, és megírták a másnaposság regényes kézikönyvét, egyúttal megalkották a katzenjammerológia tudományát is. #x A mű javított, jelentősen bővített kiadásában már 40 írásban ismertetik a legnagyobb piás művészeket és halhatatlan alkotásaikat, amitől az a szörnyű gyanú ébred bennünk, hogy a remekművek döntő többségét semmirekellő szeszkazánok alkották, macskajajosan fetrengve. Teszik mindezt alapos tárgyi tudással, lelkesedéssel - és a remekművekhez hasonlóan - megfelelő szótagszámmal, remek cselekménnyel, míves nyelvezettel. Miközben végigdülöngélünk a világ- és a hazai művészet vigalmi negyedén, 66 receptet is kapunk ajándékba, hogy hatékonyan vehessük fel a küzdelmet a katzenjammer ellen. Egészségükre, proszit és fenékig!

Díszkiadás a Nobel-díj 10. évfordulójára. "A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő; irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben - nem kevés viszontagság után - 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett." (a Kiadó)

Mézes cukorkák boltja A Mézes Cukorkák Boltjába jönnek a vevők, kérnek mézes cukorkát. - Csak úgy eszükbe jut, hogy cukorka, idejönnek, benyitnak, kérnek? - kiabál a cukorkáskisasszony. - Csak gondolnak egyet, cukorka kéne, megveszik, megeszik? Egyiket a másik után, egyiket a másik után, ha meg elfogy, veszünk még? Csak úgy? Képzelik, hogy ezt lehet? Mindig jönni, mindig venni? Tessék csak innen kimenni, rögtön! Cukorka nélkül! Csak úgy! Kimennek a vevők végre, bezárja utánuk az ajtót a cukorkáskisasszony előveszi a cukorkásdobozait, nézegeti a mézes cukorkáit. - Akármikor megehetem mindet! Akármikor!

"A piros futócipővel kezdődött az egész", olvashatjuk a történet elején - ám kiismerhetjük-e a Ház rejtélyes életét? Egy olyan Házban járunk, ahol megzavarodnak az óramutatók, ahol szeszélyesen telik az idő, ahol hiába zavarba ejtően sokszínűek a szokások és különbözőek a lakók, egy pár piros sportcipő is hatalmas galibákat okozhat. Vad barátságok köttetnek, tétova szerelmek szövődnek és rejtélyes halálesetek történnek abban a Házban, amelynek lakói megpróbálják kiismerni az életüket meghatározó titokzatos törvényeket. Az egymás zárt közösségében élő különleges fiatalok életre szóló szövetségei és háborúi magukkal ragadják az olvasót. Ez a Ház egyszerre kiszámíthatatlan és otthonos, kitörhetetlenül zárt és bejárásra váróan tágas. Egy szépségekkel és rémségekkel teli univerzum: a fiatalságé. Hogyan lehet túlélni a felnőtté válást? Ugyanazok maradunk-e az idő múlásával? Vissza lehet-e térni a gyerekkorba? Efféle kérdések foglalkoztatják ezt a nemcsak terjedelmében nagy regényt, amelynek talán nem is olyan távoli rokona a Legyek ura, a Harry Potter-sorozat vagy éppen az Iskola a határon.

Az Európa-szerte népszerű orosz írónő nem tesz mást A mi Urunk népében, csak mesél és mesél a végtelenségig, megunhatatlanul. Mindenről és mindenkiről van egy jó története: legyen szó önbizalom híján álló vagy bármit eltűrő nőkről, az apaság rejtelmeiről, őrangyalokról. Különösen érzékeny a csodákra, a kivételes eseményekre, ám ezeket is - például egy némának hitt gyerek szavait, az állatoknak tartott szentmisét vagy a beteljesülni látszó jóslatokat - úgy tárja elénk, mintha a világ legtermészetesebb dolgairól beszélne. Hiszen amennyire a különleges jelenségekben, legalább annyira otthon van a hétköznapokban. Novellaformában is könnyedén, finoman mutat be szépet és rútat, egy- egy összetettebb szereplőt vagy bonyolultabb szituációt. Nem meglepő ez, hiszen írói érzékenységét a nagy orosz realistáktól örökölte. Rendkívül sokat tud a legfontosabb dolgokról: szerelemről, boldogságról, hitről és halálról. Mindezek mögött pedig nagy-nagy bölcsesség áll: kerülni minden szélsőséget, elfogadni egymást, felülvizsgálni az előítéleteinket az emberben mélyen megbúvó belső hang és az igazságérzet nevében.

Darvasi László regénye a szerző ötvenedik születésnapja alkalmából került újra kiadásra.

1953 októbere és 1954 augusztusa között egy sorozatgyilkos tartotta rettegésben Törökszentmiklóst. Öt gyereklánynak veszett nyoma ezekben a hónapokban, míg az ősz elején le nem tartóztatták a húszéves Jancsó Piroskát, akit aztán a bíróság később halálra ítélt. Rubin Szilárd ennek a gyilkosságsorozatnak eredt a nyomába a hatvanas évek végén, felkutatva az ügy tanúit. Az így megszülető mű mégsem pusztán tényregény: a nyomozásban maga a nyomozó is érintetté válik az első pillanattól, Jancsó Piroska fényképének a megpillantásától fogva. Mi is ez a könyv? Regényes riportázs? A magyar Hidegvérrel? Rubin utazása egy sötét és kietlen tartományba? Egy idős és magányos magyar író élethosszig tartó birkózása az anyagával? Egy kicsit talán mindegyik. Az Aprószentek Rubin Szilárd utolsó műve, amelyen az író több mint négy évtizeden keresztül dolgozott. Ezt a hagyatékban maradt munkát veheti most kézbe az olvasó.