Magvető Kiadó strana 84 z 97

"Nyaralni muszáj" - akkor is, ha az ember nem tartozik a gazdagok közé, és így eleve nem juthat el a legvonzóbb helyekre; és akkor is, ha kedve sincs az üdüléshez. Mert ha szeretnénk, ha nem, valamit mégiscsak muszáj csinálni, ha már megszülettünk. Houellebecq ötödik ikszbe lépett főhőse a Kanári-szigetek északkeleti részére, Lanzarote-ra fizet be egy útra. Hogy mi található itt? Egy-két vulkán, nemzeti park, meg strand strand hátán. Amiről ebben az elbeszélésben olvashatunk, az távol áll a road movie-k pergő világától. Annál érzékletesebben, pontosabban, és már-már kérlelhetetlen őszinteséggel tudósít viszont arról, hogy a modern ember miként próbál értelmet szerezni napjainak, hogyan tölti el kénytelen-kelletlen a kiszabott időt. Kétségbeesett küzdelem ez, hiszen a főhős, valamint a nyaralás során szinte véletlenszerűen mellé sodródó néhány férfi és nő lelke ugyanolyan sebzett és sivár, mint maga az üdülésre kiválasztott táj. A "Lanzarote" éles szemmel megírt, szarkasztikus vízió, mely az emberi természet végső mozgatórugóit vizsgálja. Miközben a Goncourt-díjas szerző humorral, szándékoltan sztereotípiákat elsütve ír a különböző európai népek nyaralási szokásairól, a kulturális turizmus perspektíváiról, vagy egy pedofilokból álló szektáról, szívbe markoló igazságokat fogalmaz meg a szexualitás mindent elsöprő erejéről, az ember végtelen magányáról és a célját vesztett élet tragikomédiájáról.

Mintha feltettek volna a Titanicra.Megy a világ előre. És akkor mi marad hátra a végidők kezdetekor? Például Krasznahorkai László titokzatos-személyes elbeszélései, melyek között akad monológ, rövidtörténet, töprengés, vallomás, visszaemlékezés és előrepillantás; igazi mesterdarab mind. Lenyűgözően tágas Krasznahorkai-mondatokban ismerkedhetünk meg az elbeszéléskötet rejtélyes hősével, aki először beszél, aztán elbeszél, végül pedig elköszön. Ebben a hármas léttagoltságban találkozhatunk a többiekkel, akikről ő beszél. A földet először elhagyó Gagarin, a röpülni képtelen okinavai guvatr, a berlini metró peronján dolgát végző hajléktalan, a tébolyult Nietzsche Torinóban, a beváltott éden ígéretét megfesteni igyekvő Palma Vecchio, a Shanghaiban dolgozó tolmács, aki azt tervezi, hogy egyszer elmegy az Angel-vízeséshez, a Victoria-vízeséshez, vagy legalább a schaffhauseni vízeséshez, a hárshegyi gyerekgyilkos, az egy kézen álló indiai aggastyán. Ami a különböző figurákat és históriákat összeköti: az író szenvedélyes, csillapíthatatlan érdeklődése és figyelme az emberi táj iránt. Hogy egyszer egy tájban a legmélyebb szépségben és enyészetben valamit megpillanthatunk: valamit, azt, ami ránk vonatkozik. A bölcseleti téteket, egzisztenciális kérdéseket fanyar-felszabadító, önmagával is kíméletlen iróniával ellensúlyozva, Krasznahorkai a távolit hozza közel, az univerzálisban az egyszerit csillantja fel, és ahogy olvassuk az írásokat, kirajzolódik saját létezésünk egyetemes mélysége is: hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége - meg persze mind efölött a melankólia pusztító gyöngédsége, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek a szívtelen, józan, jéghideg messzeségben van.

Nem volt még egy nemzedék a földön, amelyik olyan jól érezte magát rosszul, mint mi.Budapesti házibulik a nyolcvanas évek derekán. Szerelmi bonyodalmak, hódítások, megcsalások, barátságmítoszok, világjobbító dumák, politikai viccek, szamizdatok. A Pesti barokk főszereplője Koszta János is ebben a világban van otthon; pontosabban ebben a világban otthontalan. Dés Mihály nagyszerű első regényében ennek a korszaknak és környezetnek nem is annyira emléket állít, semmint inkább a mítoszoknak, emlékfutamoknak a nyomába ered. Újraírja, átgondolja őket. Az ájtatos legendaképzésnek ugyanannyira híján van ez a kalandokban bővelkedő szellemes regény, mint a retrocsalamádénak. A könyvben több műfaj is mintha irodalmi farsangbál lenne izgalmasan találkozik egymással. Családregény-betétek, levelezések, naplók, önéletrajzok, anekdoták, viccek, ügynökjelentések váltakoznak a mű lapjain. A Pesti barokk játék a valósággal, hiszen annak lapjain a fiktív karakterek mellett valódi, hús-vér személyek is szerepelnek; a határvonalak elmosódnak. Szellemessége szintén többrétegű: akadnak itt vaskos humorú tréfák, ironikus szólamok és irodalmi utalások. Mivel nem generációs regény, ezért minden nemzedék élvezettel olvashatja. Aki élt már akkor, azért; aki pedig nem, azért.

A nyárligeti detektív Sztálin rendőrségében nyomoz. Szindbád, a detektív szovjet fogságba esik, és egy hosszú, a rabokat megtizedelő vonatút után egy szibériai munkatáborban találja magát, a Bajkál-tó közelében. A láger borzalmas körülményei közt küzd az életben maradásért, amikor is egy rejtélyes bűntény a segítségére lesz: valaki ellopja a lágerparancsnok, Grecki őrnagy rendkívül értékes távcsöves puskáját - és Szindbád rájön, ki a tettes. Ettől pedig gyökeresen megváltozik az élete. A szovjet rendőrség alkalmazásába lépő Szindbád életveszélyes vizeken kénytelen lavírozni, hiszen ebben a végletekig átpolitizált, a mindennapi rettegésre épülő rendszerben soha nem lehet tudni, hogy ki kicsoda, de páratlan nyomozó ösztöne és emberismerete segítségével legyőzi az akadályokat. Csabai László nagyregényében feltárulnak a negyvenes évek Szovjetuniójának hétköznapjai, a sztálini rezsim működésének elképesztő, már-már mulatságos abszurditása, a kontinensnyi Szibéria lenyűgöző tájai, ősi kultúrája, s mindezt jellegzetesen "csabais", vagyis egyszerre dermesztően pontos és mégis finoman költői tekinteten keresztül látjuk.

Első prózakötetével jelentkezik az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Takács Zsuzsa, akit költőként a kortárs irodalom élvonalában tartunk számon. Novelláskötetének alcíme: Önéletrajzaim. A hol nő, hol férfi, hol gyerek - első személyben fogalmazó elbeszélője - ugyanarról az eseményről beszél, de máshol és máskor él, s a megtörténtekre másként emlékszik vissza. "Ez a történet nem velem esett meg, de csak első személyben tudok beszélni róla" - fog a mesébe egy férfi főszereplő, akit álmából egy alföldi tanyán lejátszódott régi történet riaszt. Szenvedélyes szeretetről, szerelemről, vagy éppen kísértettörténetbe illő fordulatokról szólnak ezek az "önéletrajzok", amelyek tele vannak váratlan áttűnésekkel, éles vágásokkal, az értelem kontrollja alól újra meg újra kicsúszó jelenetekkel, egy hideglelős álomvilág hol halálos, hol merészen erotikus, ám szorongó képeivel. A szerzőt régóta költőként is foglalkoztató gondolat prózájának alapkérdéseként vetődik fel: Vajon azonosak vagyunk-e önmagunkkal egész életünk során?

Helmer, a korosodó gazda magányosan él a tanyáján ápolásra szoruló, idős apjával. Nem ő választotta ezt a magába záruló, eseménytelen életet: valamikor régen, ikertestvére váratlan halálát követően behódolt a szülői akaratnak, így élete kényszerpályára került. Van-e még innen visszaút? Nyithat-e új fejezetet az ember ötvenöt éves korában? Amikor hirtelen fölbukkan testvérének egykori menyasszonya, hogy egy szokatlan kéréssel forduljon hozzá, Helmernek szembe kell néznie mindezidáig mozdíthatatlannak tűnő múltjával, és a jövőjéről is döntenie kell. A regény 2010-ben elnyerte a neves International IMPAC Dublin Literary Award díjat. J. M. Coetzee író pedig ezzel a találó mondattal jellemezte: "a visszafojtott gyengédség és a lakonikus humor regénye".

A Hadd forogjon a nagyvilág az elmúlt évek egyik legizgalmasabb angol nyelvű regénye. A cím Lord Tennyson Locksley Hall című versének egyik kulcssora. A címben emlegetett forgás a regény poétikájára és történetére is jellemző. A regény egyik cselekményszála Philippe Petit lenyűgöző légimutatványától indul, aki 1974-ben átsétált a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között. Ebben a kontextusban a mű izgalmasan kapcsolódik 9/11-toposzához, és még inkább New York irodalmi-kulturális mitológiájához. McCann ugyanis ennek a tébolyítóan izgalmas és az ellentéteket, konfliktusokat végletesen kifeszítő metropolisznak is megírta egyik lehetséges regényét. A Hadd forogjon a nagyvilág másik szála nem a magasban, hanem a mélyben játszódik: egy prostituált életkálváriáját és bírósági perét ismerhetjük meg benne. A különböző karakterek, események és motívumok olykor majdhogynem láthatatlan idegkötélpályákon keresztül kapcsolódnak össze. A regény vállalása és tétje hogy az egyensúly előfeltétele a feszültségek maximalizálása. A Hadd forogjon a nagyvilág végeredményben egy létállapotnak, a világforgásnak, a folyamatos egyensúlyozásnak, e mutatvány képtelenségének és szükségszerűségének a regénye. Colum McCann 1965-ben született Dublinban, New Yorkban él. A Hadd forogjon a nagyvilág 2009-ben elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award).

A Hadd forogjon a nagyvilág az elmúlt évek egyik legizgalmasabb angol nyelvű regénye. A cím Lord Tennyson Locksley Hall című versének egyik kulcssora. A címben emlegetett forgás a regény poétikájára és történetére is jellemző. A regény egyik cselekményszála Philippe Petit lenyűgöző légimutatványától indul, aki 1974-ben átsétált a Világkereskedelmi Központ ikertornyai között. Ebben a kontextusban a mű izgalmasan kapcsolódik 9/11-toposzához, és még inkább New York irodalmi-kulturális mitológiájához. McCann ugyanis ennek a tébolyítóan izgalmas és az ellentéteket, konfliktusokat végletesen kifeszítő metropolisznak is megírta egyik lehetséges regényét. A Hadd forogjon a nagyvilág másik szála nem a magasban, hanem a mélyben játszódik: egy prostituált életkálváriáját és bírósági perét ismerhetjük meg benne. A különböző karakterek, események és motívumok olykor majdhogynem láthatatlan idegkötélpályákon keresztül kapcsolódnak össze. A regény vállalása és tétje hogy az egyensúly előfeltétele a feszültségek maximalizálása. A Hadd forogjon a nagyvilág végeredményben egy létállapotnak, a világforgásnak, a folyamatos egyensúlyozásnak, e mutatvány képtelenségének és szükségszerűségének a regénye. Colum McCann 1965-ben született Dublinban, New Yorkban él. A Hadd forogjon a nagyvilág 2009-ben elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat (National Book Award).

Székely Csaba fiatal kora ellenére jóval több, mint egy szimpla tehetség. Trilógiájának első darabja, a "Bányavirág" a Színházi Dramaturgok Céhe, majd a Színházi Kritikusok Céhe szerint is az évad legjobb drámája lett, a szerző megkapta érte a Szép Ernő-jutalmat. A sorrendben második műnek, a "Bányavakság"-nak is két bemutatója volt már. A kötetzáró "Bányavíz" pedig az Örkény István Színház drámapályázatát nyerte meg. A "Bányavidék" darabjai ugyanazt az isten háta mögötti, reménytelen világot barangolják be, fanyar humorral, tragikomikusan.

Írás közben nővé változni? Lehetséges lenne ez? Egyáltalán: egy író mit tudhat a nőkről, ha férfi? Igaz volna, hogy a legnagyobb regényhősnőket férfiak alkották? Azt jelentené ez, hogy a férfiak többet tudnak a nőkről, mint maguk a nők? Vagy éppenséggel semmit, s mindez csak az irodalomban valóság? És miért mindig Emma Bovary és Anna Karenina neve jut mindenki eszébe, ha regényhősnőkről beszél? Vagy sokkal többen vannak ezek a nők, a hősnők, akiknek alakja átível évszázadokon, görög drámán, operák színpadán és a XX. század filmművészetén? Scherter Judit nem csupán kilenc mai magyar író portréját rajzolja meg, nem csupán kilenc érdekes egyéniség életművét világítja meg érzékeny kérdéseivel, s barangolja be kilenc íróval ezt a titokzatos vidéket, mely tele van csodálatos női alakokkal és erotikus izgalommal, nem csak felidézi, amit a nőalak a művészetben jelent, hanem arról a különös viszonyról is mond valamit, amelyről mintha mindent tudnánk és semmit sem, és ami az emberiség első napjai óta férfit és nőt, anyát és gyermekét, szerelmest és szeretőt összefűz. Nők, hősnők, regényhősnők - csodálatos, titokzatos világ.

A szerelem története - egy rég elvesztett könyv felbukkan, hogy titokzatos módon összekapcsolja egy öregember és egy tizenéves kislány sorsát. Leo hetven évvel ezelőtt egy lengyel kisvárosban beleszeretett egy lányba és megírta A szerelem történetét. A könyv, bár nem tud róla, túlélte a háborús időket, mesés helyzeteket, nagy szerelmeket idézett elő. Alma, a tizennégy éves New York-i kislány, a regény főhőséről kapta nevét, s egy napon nekiindul, hogy felkutassa névadóját, és jóra fordítsa családja sorsát. E sorsok találkozása A szerelem története - örömmel és fájdalommal, sírással és nevetéssel átszőtt mese.

,,A legjobb tréning a valóság." - mondja nekünk Parti Nagy Lajos új elbeszéléskötetének egyik szereplője. ,,Legjobb póráz az ember!" - tudjuk meg egy másiktól. Hogy igazuk van-e vagy sem, döntse el mindenki maga. Parti Nagy újabb novelláiban rengeteg minden történik napjaink és tegnapjaink holnaptalan Magyarországán Tömpemizsértől Budapesten és az elbeszélői tudat álomperonjain át Csőpépig. Véletlen találkozások, vétlen balesetek, szándék nélküli csodák, lépték nélküli dumák. Régi ismerősök. Angyalok és házmesterek. Az anyanyelvi figurák a magyar nyelv korábban nem ismert mélységeit és lehetőségeit tárják elénk. Parti Nagy műhelyében megint olyan nyelvek születtek, melyekben a margón lévők argója, a megalázottak dadogása a legváratlanabb pillanatokban egészül ki a hétköznapok lírájával és a szerző frenetikus leleményeivel. A karneváli groteszk is így kerül egy szaggatottan pontos vonalba Parti Nagy szociális realizmusával. Ez a civilpróza kegyetlenül pontos lát- és létlelet mindnyájunk mai Magyarországáról.

"Ilyenre sikerült a haza." Ez a könyv a megfigyelő élet­történetén átszűrt látlelet egy korszakról, s annak hőseiről. A hatvanas évektől máig tartó, egybefüggő alkonyati órán permanens dráma zajlik az összes létező színhelyen, ám mintha a szereplőket vígjátékhoz toborozták volna: mindegyik dől-borul, szorong vagy szórakozik. Így aztán minduntalan abszurd komédiába fordul a tragédia – hol a jeges rémülettől, hol a csillapíthatatlan röhögéstől szorul össze olvasás közben a torok. Keresztury összetéveszthetetlen hangú tárca-novellisztikája sokat tud a lentről és a fentről: az alámerülésről és a felemelkedésről, a vereség mibenlétéről, a lélek finomszerke­zetéről, a metsző irónia erejéről. Gyűjteményes könyve erős személyes hitelű, önkínzóan kíméletlen, mégis megejtően bensőséges leltár arról, hogy akkor most voltaképpen hányadán is állunk, miben bízhatunk. A kötet a korábbi, ma már hozzáférhetetlen könyvek anyagának legjavát tartalmazza, s az azóta keletkezett szövegekből is válogatást nyújt.

Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két tündér. Vagy két rigó. Esetleg két kislány. Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna. Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat. Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül. A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete. Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé.

Azt látjuk-e, ami van, vagy azt, amit látni szeretnénk? Ha egy műalkotásra tekintünk, mennyiben határozza meg látásunkat a végtelenül sok kulturális beidegződés, mélyen gyökerező előítélet, felszínes pletyka? Fontos-e, hogy a képet megfestő művész kicsoda? Többek között ezek az egyszerű, mégis nehezen megválaszolható kérdések térnek vissza a "Látáscsapda" szövegeiben, kérdező és kérdezett egyaránt makacsul keresik rá a választ. El Kazovszkij, a 2008-ban elhunyt képzőművész életművét dolgozza fel a könyv, méghozzá a személyiségéhez legjobban illő formában: beszélgetéseken keresztül. A közel három évtizednyi idő alatt készült huszonkét interjú és riport vezeti be az olvasót, egye mélyebbre merülve ebbe a zseniális, egyszerre fájdalmas és gyönyörű világba. Mindegyik szövegből kiderül, hogy ez a világ már a kezdetektől teljesen koherens, s hogy mindenkit megigézett, aki csak a közelébe került. Végigolvasva a könyvet magunk is érezzük ezt a delejes erőt, mintha mi is szemtől szemben találkoztunk volna El Kazovszkijjal. A beszélgetéseken kívül közöljük két saját szövegét is, melyek érdekes dokumentumok, valamint Földényi F. László gyönyörű búcsúztatóját. A sokfelé ágazó utalások megértését pedig gazdag jegyzetapparátus segíti.

Az "Átkelés", Cormac McCarthy méltán híres Határvidék-trilógiájának második kötete. A nagysikerű "Vad lovak"-hoz hasonlóan szintén az USA délnyugati államaiba és a szomszédos Mexikó kietlen és kegyetlen tájaira kalauzolja el az olvasót. A második világháború idején játszódó megrázó történet egy testvérpár, a tizenhat éves Billy Parham és öccse, Boyd megpróbáltatásairól, kalandjairól és felnőtté válásáról szól. Billy megszállottan üldözi a jószágaikat prédáló, Mexikóból átkóborolt nöstényfarkast. Miután a fiú csapdába ejti a vemhes állatot, úgy dönt, nem öli meg, hanem átkel vele a határon, és szabadon engedi a hegyek közt. A tragikusan végződő útról hazatérve örökre megváltozik az élete. A szerző lélegzetelállító óriás-mondataival, a western-regények hagyományából táplálkozva, Melville, Hemingway és Faulkner nyomdokain járva tárja elénk újabb letaglózó, pokoli látomását egy vad és megszelídíthetetlen vidékről, és a benne élő - e vidékkel és egymással is szüntelen küzdelemben álló - emberekről.