Magvető Kiadó strana 91 z 97

"Mindenekelőtt egy vallomással tartozom, egy, talán különös, de őszinte vallomással. Amióta repülőgépre szálltam, hogy itt, Stockholmban átvegyem az ez évi irodalmi Nobel-díjat, szakadatlanul egy szenvtelen megfigyelő szúrós tekintetét érzem a hátamon; s ebben az ünnepi pillanatban, amely hirtelen a közfigyelem fókuszába állít, inkább e hűvös megfigyelővel, semmint az egyszeriben világszerte olvasott íróval érzem magam azonosnak. S csak remélni tudom, hogy a beszéd, amelyet e kitüntető alkalommal elmondhatok, a segítségemre lesz, hogy e kettősséget, ezt a bennem élő két személyt végül majd egyesítsem..."

"Mindenekelőtt egy vallomással tartozom, egy, talán különös, de őszinte vallomással. Amióta repülőgépre szálltam, hogy itt, Stockholmban átvegyem az ez évi irodalmi Nobel-díjat, szakadatlanul egy szenvtelen megfigyelő szúrós tekintetét érzem a hátamon; s ebben az ünnepi pillanatban, amely hirtelen a közfigyelem fókuszába állít, inkább e hűvös megfigyelővel, semmint az egyszeriben világszerte olvasott íróval érzem magam azonosnak. S csak remélni tudom, hogy a beszéd, amelyet e kitüntető alkalommal elmondhatok, a segítségemre lesz, hogy e kettősséget, ezt a bennem élő két személyt végül majd egyesítsem..."

Rövid leírás: Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen.

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez. Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben - nem kevés viszontagság után - 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett. Kötetünk az életmű-sorozat első darabja.

Rövid leírás: Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen.

"Mindenekelőtt egy vallomással tartozom, egy, talán különös, de őszinte vallomással. Amióta repülőgépre szálltam, hogy itt, Stockholmban átvegyem az ez évi irodalmi Nobel-díjat, szakadatlanul egy szenvtelen megfigyelő szúrós tekintetét érzem a hátamon; s ebben az ünnepi pillanatban, amely hirtelen a közfigyelem fókuszába állít, inkább e hűvös megfigyelővel, semmint az egyszeriben világszerte olvasott íróval érzem magam azonosnak. S csak remélni tudom, hogy a beszéd, amelyet e kitüntető alkalommal elmondhatok, a segítségemre lesz, hogy e kettősséget, ezt a bennem élő két személyt végül majd egyesítsem..."

"A holocauszt, a náci koncentrációs táborok képi, érzékletes, úgymond "reális" ábrázolása egy hallgatag konszenzuson nyugvó tilalomba ütközik. Hatmillió ember üzemszerű kiirtását lehetetlenség elképzelni, és nem szabad elképzelhetővé tenni. Kínjaik leírhatatlanok és ábrázolhatatlanok."A forgatókönyv különös műfaj: hozzátesz és elvesz. Leírja a képeket, melyeket látni fogunk: egyszerre serkenti és korlátozza képzelőerőnket; párbeszédekké és monológokká alakítja, ami korábban egybefolyt: kijelöli a hangsúlyokat. A Sorstalanság forgatókönyve új mű: újat árul el a holocausztról, a regényről és Kertész Imre gondolkodásáról. (Temesi László)

"Ez a könyv az európai Psycho" - írta a regény egyik méltatója 1999-ben, amikor Houellebecq műve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michel híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michel pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény végtelen magány. Az író a magány laboratóriumi körülményei közé helyezi hőseit, és tanulmányozza az egyedüllét és szeretet nélküli gyerekkor hatásait. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi vátlozásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-s világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszközét. Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvből mégsem hiányzik a remény. Az utópiába csapó történetben Michel a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni. Az Elemi részecskéket az év legjobb regényének választották Franciaországban.

Az Úristen leküldi két angyalát a földre - akadályoznának meg egy angyalcsinálást. Csocsó és Balázska emberi formában, állami rendszámú Ladában riogatja a környék lakóit. (Kelet-európai paranoia: az ember azt képzeli, üldözik - és tényleg üldözik.) Az író eközben mesterségével viaskodik: ezúttal egy másik kelet-európai író, Hrabal a tárgy. (`Mint két tojás, úgy különböztek.`) Anna, az író felesége nem viaskodik a történetekkel, hanem éli őket. Beleszeret a cseh kollégába, megosztja vele gondolatait és történeteit. (A csaknem egészen közös Duna-táji sorsot, ezt a formás rémdrámát csakúgy, mint kétségeit afelől, világra akarja-e hozni negyedik gyermekét.) Az Úristen pedig - aki epikus természetű, de van érzéke a drámai fordulatok iránt - walkie-talkie-n irányítaná az eseményeket. Bár mint köztudott: a Teremtő mindenható, de ember fájdalmán mégis csak a másik ember segíthet. Mi lesz a regény szereplőinek sorsa, s mi van, mi lesz ezzel az elfuserált teremtett világgal? Van- e `megváltás`, s ha igen, kint-é avagy bent? (Van-e a kettő között különbség?) S ha úgy vesszük, az is kérdés: ki kit vált meg ebben a történetben?

Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.

A sajátos, lírai hangulatú, és igazi ír humorral megírt, sodró lendületű önéletírás egy írországi nyomornegyedben felnőtt kisfiú életét, mindennapi kenyérharcát meséli el. Frank egy olyan családban nő fel, ahol az apa alkoholista munkanélküli, az anya sorra temeti el a nélkülözésektől elpusztult gyermekeit, s ahol mégis él a hazaszeretet tüze, s talán ez segíti Frank túlélését.

Kortárs irodalmunkban Parti Nagy Lajosnak a líra, a dráma és a széppróza műfajában egyaránt a legjobbak között volt már eddig is a helye. Most regényíróként sem adja alább Hősöm tere című (káprázatos) szatírájával. A történet meghökkentően bizarr, ám igen ismerős alakokat mozgat, vagyis a féktelen fantázia állítja föl itt a nagyon is életszagú társadalmi diagnózist. Ez az ötletgazdag mű ugyanakkor megjeleníti az írói én és a regényhős veszélyes azonosulásának kísértését, illetve kettéhasadásuk végzetes kalandját is. A regény egy Budapest nevű városban, az életpalomista mozgalom "megragadási" ünnepén, a Tisztabúza éjszakáján játszódik.

„Ha a három pompás köteten, a világirodalom regényes életén, mohón és szinte megállás nélkül átvágtuk magunkat, s az első kábulatból ocsúdva visszaidézzük a szinte fizikai jóérzést, amit a rohanás okozott, rájövünk, hogy fiatalságunk támadt fel, és sodort szeszélyes törtében magával... Csak a húszas éveink ismerték a céltalan vélemények, sommás ítéletek pergőtüzét, az értékelések és újjáértékelések, a felfedezések és megtagadások, a célzások és idézetek záporozást, a vélemények fuldokló bőségét, érvek és ellenérvek kifogyhatatlan csatáját. A hajnalig tartó baráti vitákon alkoholnál részegítőbben szállt fel a könyvek gőze, megülte agyunkat, hogy támolyogva mentünk ki a szabad levegőre. Térben és időben milyen felelőtlen száguldás volt ez, népek és stílusok, egyének és korszakok seregszemléje, micsoda távoli szellemek lettek barátainknál bizalmasabbak, szerelmeinknél ismertebbek számunkra, mennyi titok részesei voltunk, miket életük és műveik sugalltak. Voltak kegyencek közöttük, akiknek cinkos módra elnéztük gyengéit, hahotázva idéztük csínyjeit, könyveiken keresztül-kasul szaladgáltunk, mint a játszótereken. Másokat dobogó szívvel tiszteltünk, műveikbe olyan áhítattal léptünk, mint a templomba, és szorongva mutogattuk egymásnak rejtett kincseit. Olvasni, minél többet olvasni, érezni, minél többet érezni - vallottuk mi is a századvég eszményét; beszélni róla, minél többet beszélni - kapcsoltuk hozzá a magunk fiatal igényét."Halász Gábor írta e szenvedélyes sorokat egy „szenvedélyes olvasó" könyvéről, Szerb Antal világirodalom-történetéről. S hogy a szenvedély hullámai a könyv körül csak sokára csitultak el, bizonyítja e jelen tizedik kiadás is.

Hihetetlennek tűnik, de az Így írtok ti 1912-ben született. Ez a nagyszerű könyv Karinthyt egy csapásra ismertté tette. Ő maga irodalmi karikatúráknak nevezi immár halhatatlannak bizonyult stílusparódiáit. A halhatatlansághoz bizonyára hozzájárult, hogy azóta kiderült, akiket parodizált, azok maguk is klasszikussá váltak. Bán Zoltán András válogatása a tekintélyes anyagból, a korábbi megjelenésekhez képest új szemszögből mutatja meg Karinthy zsenijét.

"Hosszú, csendes esték munkája ez a könyv. Amely estéken a forgatott, sárga lapok mögött feltünedeznek félig-meddig porrá válott öregasszonyok arculatai, akik falusi ifjúságomban, pattogó tűz mellett oly jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak, mint akár a valóságos életnek. Inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak. Álom: játék, mint az élet... Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is." Krúdy Gyula

"Angela Vicario hason feküdt az ebédlő díványán, a pofonoktól dagadt arccal, de már nem zokogott. Pedro Vicario, két bátyja közül a határozottabb egyéniség, derékon kapta, fölemelte a díványról, és az ebédlőasztalra ültette. - Na, kislány - mondta, remegve a dühtől -, mondd meg, hogy ki volt. És ő nem kérette magát, már nyitotta is a száját. Épp csak körülfürkészett a homályban, és máris rátalált a sok-sok evilági meg túlvilági, ki tudja milyen név közt, biztos kézzel célba vette, és egyetlen nyíllövéssel a falhoz szögezte, mint egy pillangót, amely immár mozdulni se tudott, és amelynek sorsa öröktől fogva meg volt írva. - Santiago Nasar - mondta."