Magvető Kiadó strana 96 z 97

Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Valamikor a nyolcvanas évek elején, valahol Délkelet-Magyarországon, egy egykor volt mezőgazdasági telep eleven romjain bontakozik ki a Sátántangó különleges, mai napig páratlan koreográfiája. Ebbe a zárt és mozdulatlan világba érkezik meg Irimiás, az oldalán Petrinával, hogy új reményekkel és illúziókkal kápráztassa el a telepen élő, leginkább túlélni próbáló helyieket. Krasznahorkai László 1985-ben megjelent első regénye mára a modern magyar és világirodalom klasszikusa lett. A Sátántangó a maga szociografikus gyökereivel így lesz örök érvényű példázat az ember törékeny mivoltáról, a menekülésről és a maradásról, a kegyelemről és a könyörületről, a közelgő katasztrófákról - olyan eredeti hangon és elbeszélői nézőpontból, ami a mai napig lenyűgözi a regény olvasóját.  

Lépten-nyomon elveszett, magukra hagyott, zsákutcába jutott figurákkal találkozhatunk Terézia Mora új elbeszéléskötetében. Furcsák, idegenek, mégsem ismeretlenek. Köztünk élnek, főképp bennünk. A mániákus futó, aki a zsebtolvaj nyomába ered, a szenvedélybeteg fiatal pár, akik külön világuk foglyai, a nyugalmazott egyetemi tanár, akinek új életet kell kezdenie, és a többiek: egymástól elszakított rokonok, eltűnt emberek, illegális menekültek - csupa küzdő és kereső hős, akik vívják a maguk harcát a magány, a közöny és a kaotikus világ ellen. Róluk ír, őket szólaltatja meg Terézia Mora. A kortárs német irodalom egyik legfontosabb szerzője a nagysikerű regények után ezúttal fanyar érzékenységgel, ironikus empátiával megírt emberi történetekkel jelentkezik.

1991 régen volt, huszonöt évvel ezelőtt. Magyarország éppen túl volt a rendszerváltáson, kezdetét vette a többpárti parlamentáris demokrácia, elérhető közelségbe került a Nyugat. A korábban belső emigrációba vonult író immár szabadon utazhatott, szabadon tarthatott előadásokat és dolgozhatott külföldön is. A konok ön- és létértelmező Kertész számára a napló állandó útitárs, amelyben nemcsak az átmenetet dokumentálja és kommentálja, hanem művészetével és magánéletével kapcsolatos belső vívódásait is rögzíti. Ebben az időben veszítette el első feleségét, és találta meg új társát. Utazásai révén új szellemi horizontokra pillanthatott rá, és szembesülhetett megint hazája és szűkebb régiója sajátosságaival és lehetetlen lehetőségeivel. Tíz év feljegyzéseinek válogatását adja most közre az író. Megrendítő és zavarba ejtő az a világérzékelés, amellyel A néző lapjain szembesülhetünk.