Magvető Kiadó strana 88 z 97

A kötet az 1991 és 1994 tavasza közt született Esterházy-írásokat tartalmazza, mindazt, ami nem regény és nincs Kertész Imrének ajánlva. A szerző némiképpen önkényesen csoportosította a szövegeket, meghagyva egyben és időrendben az Élet és Irodalom-beli „kékharisnyákat”, melyek így talán a (velünk) múló időt is mutatják. Az önismétléseket se nagyon gyomlálta ki, mutassák csak, hogy így dolgozik: rakosgat.

Egyszer volt, hol nem volt... Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon belegondoltunk-e valaha, mit jelent ez az egyszerűnek és könnyednek tűnő kijelentés: egyszer lenni, másszor meg nem? Pedig a réges-régi időkből származó teremtésmítoszok, élet-és haláltörténetek többek között azért őrződtek meg számunkra, hogy felelősséggel lássuk s éljük mindennapjainkat, és újra meg újra szembenézzünk az élet végességével. A varázsmesék hősei nemcsak sárkányokkal viaskodnak a mesékben, s nemcsak királylányokat mentenek meg a veszedelemből, hanem útnak indulnak azért is, hogy megszerezzék az élet vizét. Az élet vizét megszerezni akaró hős leereszkedik a Halál Birodalmába, hogy megküzdjön az újjászületésért. Akik jártak már ezen a vidéken, tudják, mi található ott: folyók, hidak, tengerek, csónak, fák, barlangok, szakadékok, démonok és kapuőrök. Ha a hős eligazodik ebben a világban, és kiállja az alvilági próbákat, bátorsága jutalmaként megkapja az élet vizét. A mesékben nincsenek legyőzhetetlen ellenfelek, a halál sem az. A mese lehetővé teszi az ember számára, hogy - ha csak átmenetileg is - győzelmet arathasson a halál felett, és megteremtse saját világát. "Világot teremteni" pedig azt jelenti, hogy az ember teremtő erejének tudatában formálni és alakítani tudja azt a világot, amelyben él, legyen ez a világ benne vagy rajta kívül. A kötet meséi felidézik, mintegy újra az emlékezetbe vésik, valamint működésbe hozzák ezt a régi mágikus tudást.

Az angol királynő éli az uralkodók dicsőséggel teli, ám roppant unalmas életét: gyárakat látogat, fogadásokat ad, megnyitja a parlamenti ülésszakot, negyedszerre is megnézi a Niagara-vízesést, és minden héten kötelezően meghallgatja miniszterelnöke érdekfeszítőnek éppen nem mondható beszámolóját. Ám egy szokványosnak induló napon, mikor az udvari kutyafalka megtámad egy mozgó könyvtárat, a királynő élete egy csapásra megváltozik: menthetetlenül rászokik az olvasásra. Az író finom humorral ábrázolja, hogy napjainkban milyen különc cselekedetté vált az olvasás, hiszen a canterburyi érsek is a Celebek a táncparkettent nézi esténként, emellett végigkövethetjük, hogyan próbálja a királynőt környezete leszoktatni erről a furcsa hóbortról. A kisregény szellemes válasz a „ment-e a könyvek által a világ elébb” örök kérdésére. Alan Bennett 1934-ben született Leedsben. Író, dráma- és forgató-könyvíró, színész. Nagy-Britanniában a hatvanas évektől kezdve rendkívül népszerű, ám a nemzetközi hírnevet a Beszélő fejek című monológsorozat hozta meg számára, melynek televíziós és színpadi változata is létezik. Ez az első könyve magyarul.

Csodálatos életek - életre keltett gondolatok a létről, a "köz"-ről és az irodalomról. A kötet fontos tanúságtétele Esterházy mindennapok finom rezdüléseire figyeli emberségének, kétségkívül európai szellemiségének. A benne foglalt írások maradandóságát pedig mi sem bizonyítja inkább, mint hogy az utolsó munka, A Kékszakállú herceg csodálatos élete múlhatatlanul az Esterházy-univerzum egyik központi darabja - a szerzői felolvasások közönségének legnagyobb gyönyörűségére.

,,Ma a metrón az jutott eszembe, hogy vajon az emberek felfogják-e, mit jelent húsz évesen helyt állni ebben a rettenetes viharban, amikor ebben az életkorban éppen hogy a világ szépségét kellene befogadnunk, és ki kellene tárnunk a szívünket az embereknek?" Hélene Berr úgyszólván első perctől tisztában van vele, hogy történelmi időket él, és aggályos pontossággal jegyez fel minden említésre méltót, a megszállt Párizs hétköznapjait; azt a világot, amely fokról fokra merül az egyre áthatolhatatlanabb sötétségbe. A huszonéves lány 1942 kora nyarától 1944 kora tavaszáig dokumentálja érzéseit, élményeit, gondolatait. De a könyv nemcsak arról ad mesteri képet, hogyan ritkul meg egy nagypolgári család körül lassan a levegő, hanem arról is, mennyi lelkierő, méltóság, együttérzés, tudatosság, emberi tartás, bátorság, sőt, hősiesség volt ebben a törékeny diáklányban. Az olvasó ezt a közel hatvan év múltán előkerült művet - a számos publikált visszaemlékezés közül - akaratlanul is Anne Frank naplójával állítja párhuzamba. Az írás személyessége és közvetlensége a Journal d'Hélene Berrt az egyik legkeresettebb könyvé tette Franciaországban.

Szilágyi István novellái sokszínűségükkel lepik meg az olvasót. Némelyikük belakható-belátható mikrovilágot tár elénk – például Jajdont, a Kő hull apadó kútba című nagyregényéből is ismert kisvárost tereivel, vendéglőjével, anekdotikus figuráival. Egy torzulásaival és fenyegetéseivel együtt is élhető világot. Más történeteit az otthontalanság uralja: sorsuk elől menekülő hősöket kísérünk falvakat elborító al-dunai víztározóhoz, ahol "félbemaradt teremtés peremén döglött kagyló a táj". Vagy a Messzi-folyó kísérteties vidékére, a vegyi üzemhez, mely egyik napról a másikra "hurbolja le", pusztítja a természetet maga körül. Másutt a régmúlt ködébe tévedt, célját feledett haddal vonulunk a pusztaságban; egyebütt pedig balladás korok mesterembereivel bolyongunk a titokzatos Szármány-hegység rengetegében. És az olvasó történetről történetre új és újabb nyelvi terrénumokat jár be, a vaskosságaival együtt is meghitt szlengtől a bölcseleti irónián és az abszurdba bicsakló párbeszédeken át a későbbi írások archaikus-mitikus nyelvi univerzumáig jutva. Szilágyi István novellái és elbeszélései kevésbé ismertek nagyregényeihez képest: elszórtan, folyóiratokban, illetve néhány, ma már alig hozzáférhető kötetben jelentek meg. A több mint négy évtizednyi termésből a ritkán publikáló szerző tizenegy darabot rostált-sorjázott e kötetbe, melynek megjelenése irodalmi életünk jeles eseménye.

"A szombat kényes hölgyike, a vasárnap napbarnított férfi. A szombat nem engedi, hogy bárki benyúljon a szoknyája alá, a vasárnap cinikus baritonja melankóliát olt a szívekbe. A szombat sunyi kis pihenő, vagyis csapda: messze még a hétfő. A vasárnap: könyöklés az ablakban, üres órák peregnek, és az ember alkarjába vöröslő árkot présel a párkány. A vasárnap az idő múlása." Részlet

"A jó apa alakja épp olyan fontos és meghatározó egy gyermek életében, mint a jó anyáé. A mesebeli jó apák megőrzik és virágzásban adják át a birodalmat fiaiknak, és jó előre gondoskodnak az örökség igazságos elosztásáról. A jó apák atyai áldással indítják útnak azokat a gyermekeket, akik "szerencsét próbálni indulnak", és segítenek jó házastársat találni azoknak, akik erre vágynak. Lényeges aspektusa a mesebeli (és a valóságos) apáknak, hogy mindig a megértés felé egyengetik az utat, és igyekeznek elejét venni a tévedéseknek. Vagyis -Jung szavaival élve- az apa a mesében sem lehet más, mint a mérték, a mérce, a tartás, a biztonság és a bizalom hordozója, a törvény, a kötelesség szimbóluma. Mindaz, amit egy apa a gyermekeire hagyományoz a mesékben, leírható egyetlen szóval: felelősség. Felelősség a bennünk és a rajtunk kívül létező birodalmakért, amelyekből nem hiányozhat egyetlen aranyalma, aranyköles vagy szépen szóló aranymadár sem." (A szerző)

Ljudmila Ulickaját nem kell bemutatni Magyarországon: a világhírű írónő méltán lett a hazai olvasóközönség kedvence, alighanem a legolvasottabb kortárs orosz szerző. Ulickaja prózájának titka elsősorban az izgalmas meseszövésben, a családi és szerelmi szálak szövevényes, olykor bizarrnak ható bonyolításában, az érdekesebbnél érdekesebb emberi sorsok felvonultatásában, a közelmúlt történelmi-politikai eseményei hátterén kirajzolódó hétköznapi élet plasztikus ábrázolásában rejlik. Az orosz írónő regényeiben mindez ráadásul olyan míves kidolgozást kap, mint valami finom női kézimunka. A Kukockij esetei című regény különleges helyet foglal el az eddigi életműben. Igazi elbeszélőkedvvel, a klasszikus orosz próza legjobb hagyományait követve – és azokat a mai kor embere számára „fogyaszthatóan” megújítva – mesél el egy nagy ívű, a XX. század közepének Oroszországában játszódó családtörténetet, amelyben azonban a család csak a legnagyobb jóindulattal nevezhető családnak. A regény főhőse, Pavel Kukockij doktor, a kiváló nőgyógyász különleges képességekkel rendelkezik: „belső látásával” – mintha csak röntgenszeme lenne – érzékeli a méhet, a magzatot, a női szervezet felépítését, egészen a sejtszerkezetig. Kukockij doktor mégsem tud boldog, kiteljesedett életet élni: karrierje megbicsaklik a szovjet hivatalokkal az abortusz elismertetéséért folytatott reménytelen küzdelemben, házassága Jelenával, az egyre jobban a látomások világába forduló szeretett nővel fokozatosan tragédiába torkollik, nevelt lányával, akinek életsorsa szintén szövevényessé válik, egyre inkább elveszíti a kapcsolatot – és végül Kukockij doktor a kilátástalan helyzetből az alkoholizmusba menekül. „Életem jelentős része összefonódott a biológiával, de a sors szeszélye folytán más partokra vetődtem. Azok az évek azonban mély nyomot hagytak bennem. Akkoriban döbbentem rá, hogy az orvos foglalkozása az áldozópap tevékenységével áll rokonságban, és akkoriban vetődtek fel bennem először az afféle bonyolult kérdések is, mint hogy hol az emberi szabadság határa, hol húzódik a határ egészség és betegség, élet és halál között… A Kukockij eseteiben nincsenek válaszok ezekre a kérdésekre, csupán gondolatok vannak, belső elmozdulás abba az irányba, ahonnan a válaszok érkezhetnek. Az ember életében előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor e gondolatok megkerülhetetlenné válnak.” – nyilatkozta Ulickaja a regényről. A Kukockij esetei 2001-ben elnyerte a legrangosabb orosz irodalmi elismerést, a Booker-díjat, 2006-ban pedig nagy sikerrel vetítették Oroszországban a regényből Jurij Grimov rendezésében készült tizenkét részes tévéfilmet.

A rockzene nemzedékek számára nyújtott és nyújt máig is életre szóló élményt, mert mindenkit szétfeszít belül a rock and roll rugója! Tóth Krisztina és Békés Pál írók felkérték zenerajongó kollégáikat, hogy írjanak novellát valamilyen, a rockkal kapcsolatos személyes élményükről. Az írások témája igen változatos: egy lemez, szám, koncert, együttes, vagy csupán egy emlékezetes pillanat. Az antológiában huszonhat alkotó írása olvasható magyar és külföldi, régi és új, kőkemény és dallamos zenét játszó együttesekről, a Beatlestől a Nirvanáig.

A két mesegyűjtemény folytatása a nagysikerű Mesék férfiakról nőknek, illetve Mesék nőkről férfiaknak című köteteknek. Boldizsár Ildikó ezúttal olyan meséket válogatott a kötetekbe, amelyek az apákról és az anyákról mondanak el megrázó, olykor valósá ggal sokkoló történeteket. Persze nem csak a rossz apákról és rossz anyákról esik szó: a történetek között számos olyan akad, amely a gyermekét a síron túlról is segítő, gondos anyákról, és a fiait méltósággal, emberséggel felruházó apákról szól. Min den fiúnak, minden lánynak, minden apának és minden anyának megszívlelendő olvasmány!

"A szombat kényes hölgyike, a vasárnap napbarnított férfi. A szombat nem engedi, hogy bárki benyúljon a szoknyája alá, a vasárnap cinikus baritonja melankóliát olt a szívekbe. A szombat sunyi kis pihenő, vagyis csapda: messze még a hétfő. A vasárnap: könyöklés az ablakban, üres órák peregnek, és az ember alkarjába vöröslő árkot présel a párkány. A vasárnap az idő múlása." Részlet

Nőnek lenni, anyának lenni – szabadnak maradni... Az Amikor elhagytak szerzőjének új regénye! Elena Ferrante, a kilétét mindmáig titokban tartó olasz író, ismét a női lélek legmélyére hatol. Főhőse, Leda 48 éves, az egyetemen tanít angol irodalmat. Elvált, felnőtt lányai Kanadába költöztek: a hirtelen megtapasztalt kötetlenség felszabadító örömmel tölti el, és a maga számára is váratlanul magányos vakációra indul a Jón-tenger partjára. Ott azonban egy lármás nápolyi család kellemetlen szomszédságába kerül, alig titkolt kötődésük a maffiához baljósan árnyékolja be békésen induló nyaralását. A család tagja egy gyönyörű fiatal nő, Nina is, akinek elragadó nőiessége sehogy sem illik a brutális klánba. Nina mintaszerű anyasága váratlan szembesülésre készteti az elmúlt évekkel Ledát, aki karrierépítésének egy válságos pontján gyermekeit évekre elhagyta, és gátlástalan önmegvalósításában szakított mindennel, ami családjára emlékeztethette volna. Leda múltja a fenyegető klán árnyékában elevenedik meg, különös tükörjátékokra adva alkalmat ... Megannyi kétely, nehezen megválaszolható kérdés a női szerepekről, anyaság és hivatás kapcsolatáról, férfi-nő viszonyról. Ferrante kíméletlen sebeket ejt, és jóllehet gyógyít is, a heg emlékeztet, és nyugtalanító töprengésre készteti olvasóit. ELENA FERRANTE a kortárs olasz irodalom nagy rejtélye, regényei zajos sikert aratnak, díjakat nyernek, számos nyelvre lefordítják őket – miközben a szerző valódi személyét homály fedi. Egyik amerikai kritikusa írta róla: "Ferrante műveiben talán az a legbámulatosabb – figyelembe véve a szenvedés mélységeit, melyeket regényeiben feltár –, hogy képes a szereplőit kegyelmi állapotba vezetni. Nem a fájdalmon túlra, hanem a fájdalmon keresztül."

Egy csalogány halálra sebzetten dalol egy szerelmes ifjúért. Egy köztéri szobor arcán könnyek gördülnek alá, leveti aranyköpenyét, drágakődíszeit, és a szegényeknek ajándékozza. Egy gyerek megtagadja az anyját, s ezért sorsa mindaddig bünteti, amíg keservesen meg nem bánja vétkét... Oscar Wilde, a ragyogó tollú, irónikus dandy ezekben a gyönyörűen szomorú mesékben a másik, a nagyon sebezhető oldaláról mutatkozik meg. A boldog herceg több mint száz éve jelent meg először, olvasói mindmáig felnőttek és gyerekek egyaránt.

Tizenketten vannak az elbeszélők, különböző nemű, korú, más-más társadalmi réteghez tartozó és más foglalkozású mesélők, akik vagy életük egy kiemelt pillanatát, vagy egész addigi életüket sűrítik egy rövid történetbe. Egy öregedő rocksztár, akit véletlenül mégis megérint a szerelem. Egy szintén szerelmes mérlegképes könyvelő, aki a nővéreivel bérel közös lakást. Egy anya, akinek második magzata elhal, miközben mindenre kiterjedő változásokat indított már el a család életében. Egy eltávos kiskatona, aki a bátyja árnyékában él. Egy állatorvosnő, aki részeg megerőszakolóit józan fejjel heréli ki. Anna Gavalda novelláskötetének minden darabja egy váratlan fordulatra épül, arra a pici csavarra, melynek működésbe lépése után minden, ami korábban történt, mást jelent. A szerző hol humorral, hol távolságtartással, hol együttérzéssel, hol megvetéssel viszonyul szereplőihez: a langyos szerelmi vágyakozás úgy keveredik Gavalda történeteiben az egyszeri ember legmegrázóbb drámáival, mint a parfümpára és a kutyaürülék szaga a Champs-Élysées-n.

A regény hőse és öniróniától sem mentes narrátora, Will Cooper élete véghez közeledve a szerelem, a szerencse, az otthon és az otthontalanság kérdésein töpreng. Története tizenkét évesen kezdődik: szolgasorba adják, a Cseroki Terület határán kell önállóan vezetnie egy kis kereskedőállomást. Will ekkor ismerkedik meg élete két meghatározó apafigurájával: a cseroki indiánok törzsfőnökével, az emberi tartást megtestesítő, ugyanakkor magánéletében esendő Medvével és a cinikus, ám nem kevésbé nagyszabású fehér indiánnal, a déli telepes Featherstone-nal. Életre szóló szerelme is itt, ebben az érintetlen tájban lobban fel Claire iránt, és úgy beleég a sorsába, akár a tenyerébe egy véletlenül megmarkolt vasnyárs. Hogyan alakul kettejük története, hogyan fonódik össze az indiánok nyugatra telepítésével és az ellene irányuló földvásárlással, hogyan fordul meg Will Cooperrel többször is a szerencse, erről szól Frazier sodró lendületű nagyregénye.