Magvető Kiadó strana 87 z 97

Cormac McCarthy - a Véres délkörök, a "Nem vénnek való vidék" és "Az út szerzője" - "Vad lovak" című regényében a tizenhat éves texasi rancher, John Grady Cole felnőtté válásnak szívszaggató, véres és olykor hátborzongató történetét meséli el. Barátjával, a nála egy évvel idősebb Rawlinsszal titokban szöknek át Mexikóba, hogy munkát vállaljanak a számukra ismeretlen, ám izgalmas kalandokat ígérő országban. De mire felocsúdnak, egy gyönyörű és kegyetlen világban találják magukat, ahol az embernek gyakran a vérével kell fizetnie az álmaiért. A kritikusok a McCarthy-életmű egyik csúcspontjaként tartják számon a "Vad lovak"-at, a Határvidék-trilógia első részét. E modernkori westernben a szerző újraalkotja a cowboyok mítoszát. Sodró, kegyetlenül pontos mondatai által az olvasó is beavatást nyerhet a vadnyugat varázslatos, könyörtelen világába. A regény, több más rangos elismerés mellett, megkapta a Nemzeti Könyv-díjat, és immár a XX. századi amerikai próza faulkneri és hemingwayi hagyományait továbbörökítő klasszikusaként tartják számon.

Kemény István "Az ellenség művészete" című regénye ékszer - talán pont az a mandzsettagomb, melyre a könyv első részében a rokokó idillt festették. A könyv szerint az ékszert a marxista Jaromil Jaromilek találta meg a csehszlovák tengerparton, egy ha l gyomrában. Innen került egy valóságosabb helyre, Budapestre, ahol 1989-ben elkezdődtek az idillre emlékeztető, karneváli erejű felvonulások, de aztán sosem érkeztünk meg Kithéra szigetére...

Őrült Johanna spanyol királynő a fiatalon meghalt férjét nem engedte eltemettetni. Hétszáznyolcvanhat napon keresztül bolyongott a holttestet rejtő koporsóval. Ezután negyvenhat évig élt toronyfogságban, ahová saját gyermekei záratták. Farkas Péter regényét az ő alakja ihlette. ... Folytatás ›› A cselekmény hiteles történelmi forrásokból építkezik, ám ne hagyományos történelmi kalandregényre számítson az olvasó, Johanna figurája az író radikálisan lecsupaszított világának nem hőse, hanem csupán szenvedő alanya. A világ végletekig lepusztult és kegyetlen, az emberek szabad akaratuktól megfosztva tengődnek, és hidegvérrel gépiesen szaporítják tovább a parttalan szenvedést. Ebben a könyvben a természet is közömbös és szürke, a művészet pedig nem megenyhülést vagy felszabadulást, hanem kibírhatatlan fájdalmat okoz. Farkas Péter hasonlóan korábbi könyveihez, a végponthoz igyekszik mind közelebb jutni, egyúttal megmutatni, milyen mélyre süllyedt az emberi lény: már csak zsarnoki test, a biológiai kényszer, a kérlelhetetlen anyag múködteti, semmi más. A(z) Johanna (Könyv) szerzője Farkas Péter.

Zalán olyan kisfiú, aki jobban szeret képregényeket olvasni, mint számítógépes játékokban lövöldözni. Egy nem túl szép napon egy Székláb nevű öregember csenget be Zalánékhoz. Furcsán viselkedik, és azt állítja: akiket Zalán a szüleinek hisz, nem az igaziak, hanem másolatok. ... Folytatás ›› Meggyőzi a fiút, hogy mivel édesanyját és édesapját elrabolták a dobozvárosiak, Zalán nem tehet mást, mint útra kel vele. A kisfiú is csak így át esélyt viszontlátni a szüleit. Miután alaposabban megismerkedik Székláb nem hétköznapi birodalmával, egy családnyi vízimanóval és Jónással, a kecskével, még előtte áll, hogy sárkányokkal is találkozzon azon a helyen, ahol fogva tartják szüleit: a hatalmas, gőzgépektől hangos Dobozvárosban. Lakatos István meseregénye kalandos és szívhez szóló történet tíz éven felüli gyerekeknek. A(z) Dobozváros (Könyv) szerzője Lakatos István.

Hősünk a tömpemizséri kultúrházban nagy nehezen elvonszolja magát a színpadig, ahol előadást tart a magyarság táplálkozásáról és/vagy az étkezés ártalmasságáról. Közben sűrűn mérőpoharazik a saját Bt-je által forgalmazott méregtelenítő csodaszerből, az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyíróból. És beszél, csak beszél, életről, halálról, szerelemről, meg nem áll egy pillanatra sem. Az ő abszurd monológja ez a hamisítatlan Parti Nagy Lajos szöveg, melyen csak úgy röpködnek a csodás szókreálmányok és frenetikus mondatok. Közben, még ha kákabélűek is volnánk, úgy érezzük, reng a tokánk és rázkódik hasunk a nevetéstől. Minden hájjal megkent szöveg ez - a szó összes értelmében, s még azon túl is!

"...jönnek, mennek, mintha emberek volnának" - mondja az angyalokról "a hálátlanságról" című vers zárlata. Ilyen mintha-lények mindenestül a "parsifal, parsifal" szereplői. Minthaságuk, tünékenységük, kisbetűsségük hívja új életre a Grál-legendát: a vér, a test, a vágy és a szentség történetét, melyben a túlontúl emberi lovag istenkereső céllal jut el végül leglényegibb önmagához. A versek ideje azonban nem Arthur király lovagjainak kora, még ha az a nevekben vissza-visszacseng is; fontosabb, hogy a kudarcokkal tarkított kaland és keresés örök legendája beleoltódik a mindenkori ember hétköznapi történetébe. Hétköznapi szeretésbe, csalódásba, vágyakozásba. Mert ahogyan Varga Mátyás ezt megelőző, "hallásgyakorlatok" című kötetében, itt is minimál-mozzanatok visznek bennünket oldalról oldalra tovább, minimál-perspektívából, hogy végül ez a végtelenül pontos kicsiség nőjön hatalmassággá.

Napjaink egyik legolvasottabb írónőjének új könyvében az egymásra épülő fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és nagyon is élő szövegtestet.

"Minden tér szűk nekem." Krasznahorkai a Neumann-képek terébe férkőzve alkotja lesújtó, maga alá gyötrő és egyszerre gyönyörű mondatait. Akár a festmények állata, az áradó szöveg is kitörni készül, vagy legalábbis bekebelezni minden gondolatot, amel y írás közben adódik. Nehéz eldönteni, melyik volt előbb, kép vagy a szöveg: viszonyuk szerves egész. A "szűk" kis kötet pedig végül mindenkit lenyűgöz túlcsorduló gazdagságával.

Bálint András az egyik legismertebb magyar színész, több tucatnyi, mára legendává vált filmben játszott főszerepet, ezen kívül huszonöt éve a Radnóti Színház igazgatója, és önálló irodalmi estek előadóművésze. Ebben az interjúkönyvben, miközben elárul több műhelytitkot is, megtudjuk, hogyan vélekedik a színészetről, az irodalomról, a világról. Egy igazi, ,"márais" értelemben vett polgár képe formálódik meg előttünk.

NDK, Drezda: a létező, de megállíthatatlanul pusztuló szocializmus szürke porral lepi be a magába zárkózó drezdai villanegyedet. Lakói beletörődve a megváltoztathatatlannak látszó állapotba élik napjaikat, és humorral védekeznek a megpróbáltatások ellen. A kórházi nővér Anne és sebész férje, Richard Hoffmann két megoldás között vívódnak: alkalmazkodjanak a lehetetlen körülményekhez vagy elhagyják az országot? Idősebb fiukat, Christiant felveszik ugyan az orvosi egyetemre, de előtte a keletnémet hadsereg vendégszeretetét kell élveznie, ahol megtapasztalja a rendszer rideg és kíméletlen keménységét. Nagybátyja, Meno Rohde két világ között mozog: toronylakóként, de a moszkvai száműzetésből visszatért vörös arisztokrácia gyermekeként bejárása van Kelet-Rómába, Drezda egy fontos negyedébe. Itt éli hétköznapjait a nómenklatúra, itt íródnak a hivatalos életrajzok, itt szolgáltatnak német, demokratikus és szocialista igazságot. Uwe Tellkamp epikus igénnyel, megható, szeretetteli és drámai jelenetekkel rajzolja meg a széthulló NDK panorámáját. Három nemzedék tagjai haladnak az 1989-es forradalom felé, ki valódi résztvevőként, ki csak sodródva: a történelem a torony lakóit is magával ragadja.

Térey János verses regénye a mai Budapest középrétegének apró részletekig cizellált lát- és kórképét adja, betekintést engedve a művészvilág kulisszái mögé is.

Boldizsár Ildikó könyve azoknak íródott, akik értik, vagy érteni szeretnék a meséket. A mesék a hagyomány által megszentelt tudás hordozói, s nemcsak vigaszt és bátorítást adnak, hanem arra is képesek, hogy bizonyos lelki és fizikai fájdalmakat enyhítsenek. A szerző korábbi, nagy sikerű meseválogatásai után új könyvében a mesék gyógyító erejének titkát kutatja, s kutatási eredményeit rendkívül közérthetően tárja elénk. Meseterápia című könyve bevezet a mesék hagyományába, rávilágít a közösségi meseélmény szertartásos, történelmi gyökereire, a népmese szerepére az egykori társas szabályrendszerek átadásában, és részletesen bemutatja azt a bölcsesség alapú terápiás eljárást - az általa kidolgozott Metamorphoses Meseterápiás Módszert -, amely hosszas kutatómunka eredményeként született. A mese gyógyító erejének bemutatására a szerző saját praxisából hoz példákat, s hasznos tanácsokat ad azzal kapcsolatban, hogyan tehetjük mindennapossá a meséket életünkben. A Meseterápia eredeti végkövetkeztetésekkel gazdagítja olvasóját, legyen bár szakember vagy laikus érdeklődő.

Beszélgetések a Szentföldről, irodalomról, életről Tevegelő beduin - Esterházy; öreg Dávid király - Konrád; jeruzsálemi ősi szellemek - Spiró. Marianna D. Birnbaum izgalmas kérdései mindezekre és más különös pillanatokra derítenek fényt, vonnak párhuzamot és tesznek különbséget e három irodalmi ikon között, úgy, hogy a történetmesélések közben az írók - e kötet főszereplői - közelebb engedik magukhoz az olvasót. Megosztják gondolataikat a zsidóságról, a magyar-izraeli hasonlóságról, a világszemlélet és érték fontosságáról, választ adnak arra, hogyan lehetünk egy kultúra egyszerre külső és belső szemlélői. Egy üdvözlőkártya, melyet Esterházy, Spiró és Konrád adott postára Izraelben a szülőanyja az interjúkötetnek. S íme, a kártya ettől kezdve nemcsak eszmei értékkel bír, hanem jóval túlmutat önmagán: e szíves gesztus gondolatából fakadt az az ötlet, hogy a címzett a szerzőkkel készített interjúk nyomán kifürkéssze, milyen benyomásokkal tértek haza kedves barátai az Izraelben eltöltött négy nap után. A három szerző mellett sétálva, miközben elhaladunk a Jaffa-kapu, majd a Hurva-zsinagóga előtt, századokon és világokon át utazhatunk, míg ismét visszatérünk saját valóságunkba, amely a könyv élményétől máris gazdagabb lett.

Szilágyi István novellái sokszínűségükkel lepik meg az olvasót. Némelyikük belakható-belátható mikrovilágot tár elénk – például Jajdont, a Kő hull apadó kútba című nagyregényéből is ismert kisvárost tereivel, vendéglőjével, anekdotikus figuráival. Egy torzulásaival és fenyegetéseivel együtt is élhető világot. Más történeteit az otthontalanság uralja: sorsuk elől menekülő hősöket kísérünk falvakat elborító al-dunai víztározóhoz, ahol "félbemaradt teremtés peremén döglött kagyló a táj". Vagy a Messzi-folyó kísérteties vidékére, a vegyi üzemhez, mely egyik napról a másikra "hurbolja le", pusztítja a természetet maga körül. Másutt a régmúlt ködébe tévedt, célját feledett haddal vonulunk a pusztaságban; egyebütt pedig balladás korok mesterembereivel bolyongunk a titokzatos Szármány-hegység rengetegében. És az olvasó történetről történetre új és újabb nyelvi terrénumokat jár be, a vaskosságaival együtt is meghitt szlengtől a bölcseleti irónián és az abszurdba bicsakló párbeszédeken át a későbbi írások archaikus-mitikus nyelvi univerzumáig jutva. Szilágyi István novellái és elbeszélései kevésbé ismertek nagyregényeihez képest: elszórtan, folyóiratokban, illetve néhány, ma már alig hozzáférhető kötetben jelentek meg. A több mint négy évtizednyi termésből a ritkán publikáló szerző tizenegy darabot rostált-sorjázott e kötetbe, melynek megjelenése irodalmi életünk jeles eseménye.

Cserna-Szabó Andrást eddig kivételes tehetségű, markáns hangú novellistaként ismerhette a közönség, e könyvében viszont mint esszéíró mutatkozik be. Negyvenkét fejezetben száguld végig a magyar és a világirodalom történetén, Rabelais-től Garacziig, s a rövid szövegekben igyekszik megragadni egy-egy életmű vagy alkotás lényegét, metafizikai középpontját. Olyan szerzőkre és művekre hívja föl a figyelmet, melyek kihullottak a kollektív irodalmi emlékezet hálóján, illetve ismert szerzők életművét világítja meg teljesen új szögből. Mindegyik szöveg olyan feszes és izgalmas, mintha egy igazi novellát olvasnánk; a szöveg kérlelhetetlenül halad előre, a végcél felé, mely nem más, mint elmondani, mit gondol Cserna-Szabó az irodalomról, filozófiáról és a világról. A Mérgezett hajtűkkel olyan olvasható mikro-irodalomtörténet született, mely a megidézett műveket is szóra bírja, az olvasót pedig olvasásra készteti. Ennél többről pedig író nem is álmodhat.