Magvető Kiadó strana 94 z 97

"Minden tér szűk nekem." Krasznahorkai a Neumann-képek terébe férkőzve alkotja lesújtó, maga alá gyötrő és egyszerre gyönyörű mondatait. Akár a festmények állata, az áradó szöveg is kitörni készül, vagy legalábbis bekebelezni minden gondolatot, amely írás közben adódik. Nehéz eldönteni, melyik volt előbb, kép vagy a szöveg: viszonyuk szerves egész. A "szűk" kis kötet pedig végül mindenkit lenyűgöz túlcsorduló gazdagságával.  

Ibsennek ez a remekműve egyszerre tragédia és komédia. Főhőse, dr. Stockmann felfedezi, hogy a városka gyógyforrásai mérgezettek: de az igazság hirdetésével csak a közösség haragját sikerül kivívnia. Az igazság és a nyilvánosság ellentmondásos kapcsolata ma is aktuális olvasmánnyá teszi a drámát.

Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Két fiatal német a 18. század végén nekilát a világ fölmérésének. Alexander von Humboldt átvág az őserdőn és a sztyeppén, bejárja az Orinoco vidékét, önmagán kísérletezve mérgeket próbál ki, bebújik a barlangokba, megmássza a vulkánokat, és emberevőkkel vacsorázik. A matematikus és csillagász Carl Friedrich Gauss, aki nem tudja az életét nők nélkül élni, mégis képes a nászéjszakán kiugrani a hitvesi ágyból egy képlet lejegyzése kedvéért, Göttingenben bebizonyítja, hogy a tér görbül. A két öreg, híres és kissé bogaras ember először 1828-ban találkozik Berlinben, hogy a tudomány érdekében összefogjanak. Daniel Kehlmann rendkívül élvezetes stílusban meséli el a két zseni életét. A világ fölmérése rafinált játék tényekkel és fikcióval; különös fantáziával és ragyogó technikával megírt filozofikus kalandregény.  

Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Rakovszky Zsuzsa első regényében egy nő meséli álmokkal, babonákkal, zabolátlan vágyakkal teli gyermek- és lánykorát, és titkokkal terhes, különös asszonyi sorsát. Lehmann Orsolya 1666-ban leírja az emlékeit, szembenéz a titkaival, bevallja nagy bűnét, melyet egész életében rejtegetnie kellett, hogy elkerülje a hóhérkötelet. A világ elött özvegy édesapja hű, segítő támaszaként szerepel, de a bezárt ajtók-ablakok mögött apa és lánya között hol néma, hol zajos csaták dúlnak: az egymásba csapó szeretet és gyűlölet, az egymásrautaltság és a féltékenység szenvedélyes küzdelmei. És az igazságot senki nem tudhatja meg. 

A szerelemről és a biztonság vágyáról szól az Erősebb nálam, Szabó T. Anna új novelláskötete. Hosszabb-rövidebb történetei sokféleképpen beszélnek a hirtelen feltörő vagy éppen élethosszig tartó szenvedélyekről. Minden szereplője sóvárog valamire, testi egyesülésre, hitbeli bizonyosságra, függésre, otthonosságra, anyai szeretetre vagy apai figyelemre. Tere a mi terünk, ideje a most és az elmúlt évszázad. A szereplők gondjai ismerősek, de a gyújtópontba azok a pillanatok kerülnek, amikor váratlanul és érthetetlenül mégiscsak felizzik az öröm és a feloldódás fényessége: az időn kívüli perc, amiért érdemes élni. A vágy az, ami éltet, és ha kell, összetöri a világ szigorú kereteit.

A bálna nem motívum paradigmatikus indulása után második verseskötetében Zilahi Anna az emberi érintkezés és megismerés határait, természetes és mesterséges eszközeit, lehetőségeit és vakfoltjait kutatja tovább. Mit is jelent önmagán túl a megszólítás, az odafordulás, az elhallgatás, vagy éppen a visszhang? Ahogy egyik versében írja: ,,egymás szavait visszhangozzuk, így válunk magunk is visszaverődéssé." De hol húzódnak az én vagy a te természetes határai? Zilahi Annát a beszéd és a csend lélektana és akusztikája érdekli. Empatikus humorral és következetes játékossággal mutatja meg azt a szerteágazó természeti rendszert, amelynek az ember - hiába hiszi, hogy az irányítója, sőt megteremtője - legjobb esetben is csak a részese. Hol a másik közel engedése, hol az én eltávolítása nyit új perspektívákat, így lesz a figyelem és a gyász mellett a címadó gyengédség is a könyv fontos motívuma. A képzőművészként is alkotó Zilahi Anna verseiben tükröződik a művészetközi érdeklődés: a képversek mellett zenei utalásokkal is találkozhatunk a kötetben, amely az archaikus és a posztmodern végpontjai között, éppen a múltunk kultúrtörténeti leletein keresztül nézve, a bizonytalan, félelmetes, helyenként mégis káprázatos jövő horizontja felé pillant.

Mit keres egy angyal a hídon? És kit talál meg? Hogyan lehet visszanézni egy már rég elhagyott életszakaszra? És ami fontosabb: hogyan lehet nyelvet találni az akkor történtekhez? Miközben egy elveszett-eltévedt nemzedék körvonalai is felsejlenek, új kötetében Vados Anna a mindannyiunkban ott élő ismeretlent vagy épp egykori ismerőst szólítja meg. Költészete a beszéd és a hallgatás határait járja végig. Így lesz ez a versvilág helyenként sejtelmesen ködös, másutt kijózanítóan éles: függőségeket tár fel, és a szabadság nyelvét keresi. Az Egymás lélegzete verseiben nemcsak a címben is érzékeltetett te meg én viszony van benne, ez a pulzáló, hol forró, hol jeges párbeszéd, hanem a transzcendencia nyitott horizontja is. Hiszen akik ezekben a versekben szót kapnak, vagy akikről szó van, azok magukban már felmérve a mélység rettenetét, a zuhanás lehetőségét, a metafizikában vagy a másik tekintetében próbálnak kapaszkodót keresni.

Santiago Nasar kedves, dolgos fiú volt, ezért mindenkit kicsit kínosan érintett, hogy meg kell halnia. De nem volt mit tenni, a tisztességen esett foltot csak vérrel lehet tisztára mosni, ezért a falu népe együttes erővel bólintott rá a kimondott ítéletre. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája 1981-ben jelent meg spanyolul és 1982 óta olvasható Székács Vera kitűnő fordításában. Gabriel García Márquez (Aracataca, Kolumbia, 1927. március 6. - Mexikóváros, 2014. április 17.), a huszadik század egyik legvarázslatosabb írója. Pályafutását újságíróként kezdte, a világ a Száz év magány (1967) megjelenése után ismerte meg. 1982-ben kapott Nobel-díjat.  

Különleges családtörténet és ellenállhatatlanul vicces történelemlecke ez a könyv, pedig átrobog rajta a 20. század első felének nem éppen szívderítő finn-orosz történelme. Katz írásai mégis szívderítőek: ahol az életrevaló nagymama menti ki a tábori kórházból a véletlenül támadást fújó kornétás férjét, vagy ahol a menekülésen gondolkodó zsidó család nőtagjai veszekednek azon, milyen használati tárgyakat lehet elcsomagolni az útra. Aki még nem olvasta Daniel Katz írásait, azt azonnal rabul ejti az áradómesélőkedv, aki pedig már ismeri, örömmel olvassa újra ezeket az örökzöld történeteket.

Az ügynök halála bár modern dráma, mégis az ókori sorstragédiák analitikus módján mutatja be egy hétköznapi ember összeomlását; sőt a tragédia egyik oka éppen az, hogy a főszereplő képtelen szembenézni saját hétköznapiságával. Arthur Miller feledhetetlenül rajzolja meg Willy Loman figuráját, kíméletlenül és mély empátiával. 

A tengerszemű hölgy egyike Jókai legszórakoztatóbb és legtalányosabb regényeinek. A nagy mesemondó itt saját életútján kalauzolja olvasóit a reformkortól a kiegyezés utáni időkig, emlékeit fiktív ifjúkori ideálja, egy különös nőalak történetének görbe tükrében villantva fel. A könyv lapjain időről időre összetalálkozik Erzsikével, a ,,tengerszemű hölggyel", aki a híres írót mindannyiszor egy-egy kerek történettel ajándékozza meg: feltárja előtte hányatott életének újabb kalandos, drámai vagy épp groteszk fordulatait. A két szálból szövődő történet során megelevenedik a reformkori Komárom; Jókai diákévei, első regényének keletkezése, a márciusi napok és a szabadságharc egyes fejezetei után emlékezetes leírását adja vadregényes bujdosásának a Bükk mélyén; a kiegyezés körül a nemzet érdekében tollával végzett hasznos tevékenységét ellenpontozza a tengerszemű hölgy tragikusan elfecsérelt élete. Egy tehetséges nő tévelyeg a férfiak világában a ,,felesleges ember" szerepében, a XIX. század sűrűjében, valahol Magyarországon. 

Az Alapdarab sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a rég- és a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket. A sorozat színes évgyűrűi egyszerre jelenítik meg az időtállóságot és az elevenséget, éppen úgy, ahogy a válogatott könyvek. Tóth Krisztina tizenöt nyelvre lefordított könyvének egymásra épülő fejezetei önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egész, egyedi színű, izgalmas fejezetek, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor. Ezt a testet azonban szétszakította valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: egy testrészhez egy történet.  

A Magvető gondozásában jelennek meg most József Attila versei. E páratlan életmű több mint hetven éve meghatározó olvasmány minden generáció számára. A kötetet Stoll Béla szöveggondozásának megtartásával Róna Judit szerkesztette. 

,,A legjobb tréning a valóság." - mondja nekünk Parti Nagy Lajos elbeszéléskötetének egyik szereplője. ,,Legjobb póráz az ember!" - tudjuk meg egy másiktól. Hogy igazuk van-e, vagy sem, döntse el mindenki maga. Parti Nagy novelláiban rengeteg minden történik tegnapjaink holnaptalan Magyarországán Tömpemizsértől Budapesten és az elbeszélői tudat álomperonjain át Csőpépig. Véletlen találkozások, vétlen balesetek, szándék nélküli csodák, lépték nélküli dumák. Régi ismerősök. Angyalok és házmesterek. Az anyanyelvi figurák a magyar nyelv korábban nem ismert mélységeit és lehetőségeit tárják elénk: a margón lévők argója, a megalázottak dadogása a legváratlanabb pillanatokban egészül ki a hétköznapok lírájával és a szerző frenetikus leleményeivel. A karneváli groteszk is így kerül egy szaggatottan pontos vonalba Parti Nagy szociális realizmusával. 

Sok év béke és boldogság után Kavicsvár újra veszélybe kerül. A várost megkaparintani igyekvő Kukta Gerozán varázscukorkákkal mérgezi meg a kavicsváriakat, akik mindahányan kisgyerekké változnak. Trapiti eközben titkos üzenetet kap, és úgy menekül el, hogy nem is menekül. Vajon sikerül-e megmentenie a barátait? És saját magát? És mi az a bingyom? Erről a fordulatos harcról szól a Trapiti és a cukorvári gyerekek című regény. Az új történetet is Németh György illusztrálta. Kilenc éven felülieknek! 

Lakatos Menyhért kultikus regénye a két világháború közötti hazai cigányság életének sodró lendületű, önéletrajzi hátterű, szociografikus hitelességgel megrajzolt krónikája. A telepé, vagyis a cigánypárizsé, ahol az időt átéhezett napokban és az öregek újra és újra elmesélt történeteiben mérik, ahol ,,az örök ma" szétválaszthatatlanul összekeveredik a tegnappal. És egy fiúé, akinek a családjában a babonás hit keveredik a modern világ, az iskola iránti igénnyel. A fiú hol hihetetlen, hol veszélyes kalandjain, felnövéstörténetén keresztül Lakatos megmutatja a cigány nép számkivetettségét és mindennapos küzdelmét.A Füstös képek szenvedélyes, felejthetetlen regény, egyike a 20. századi magyar irodalom legjobbjainak. 1975-ös megjelenése óta több mint harminc nyelvre lefordították.Lakatos Menyhért (1926-2007) író, költő