Magvető Kiadó strana 81 z 97
vydavateľstvo
A végső kocsma
Kertész Imre új kötete szokatlan és a maga nemében páratlan vállalkozás: a 2001 és 2009 között írt naplófeljegyzések és szépirodalmi vázlatok, töredékek egy megíratlan, s talán meg sem írható regénynek a különös és fájó történetét idézik meg. Az eredeti regényterv (A szodomai magányos címmel) még az ötvenes években merült fel az íróban, s évtizedek multával most újra megkísérti, más-más tartalmi, formai lehetőségekkel. Ahogy írójuk évtizedekkel korábban lejegyezte a maga számára, hogy mindig "ugyanazt a regényt és életet" kell írni, e program most teljesedik ki leginkább és nyer radikális, gyakran önmagával szemben is kíméletlenül őszinte megfogalmazást. S noha Kertész Imrének ez a legszemélyesebb könyve, a szerző maga mégsem azonosul a sikeres Kertész Imre nevű íróval és márkanévvel - és ez a distancia még inkább drámaivá teszi e kötet írásának (és mindenkori olvasásának) a folyamatát.
A végső kocsma egy olyan könyvterv, amely ha nem is készült el, de mégiscsak megvan. Leginkább talán egy kései Turner-képhez hasonlítható: ha körvonalai el is mosódnak, de mélyeiből feltűnik "valami rejtelmes derengés: s ez maga a létezés".
(A kötethez felhasznált 2001 és 2003 között írt naplójegyzetek teljes szövege Mentés másként címmel 2011-ben jelent meg a Magvető Kiadónál.)
Vypredané
13,42 €
Lacná kniha Ez egy ilyen csúcs (-70%)
Vajon hány élet fér egy életbe? Szív Ernő az Élet és Irodalom és a Délmagyarország munkatársa csaknem negyedszázada. A regényes életű hírlapíró ebben a könyvben azoknak a városoknak a történeteit meséli el, ahol talán otthonosan élt, ám ahol mégsem talált otthonra. Ahány füzet, annyi város, táj és ország. Berlin, Szeged, New York, Flandria vagy épp Sylt szigete csalóka díszletek: valójában a lélek fordulatos bedekkereit olvassuk. Elsirathatjuk Bakó Andrást (Baka István tárcaíró alteregóját), emlékezhetünk Eörsi Istvánra, találkozhatunk Miss Marple-lel, Emily Dickinsonnal és Kolumbusz Kristóffal, miközben bármikor visszatérhetünk Doktor Feketefekete Por és Hamu Restaurantjába. Csákányos angyalokat, fecsegő nyomozókat, nyeretlen és nyertes lottószelvényeket, kicsi nyereségeket és hatalmas veszteségeket, gyászt és szerelmeket találhatunk a könyvben - vagyis mindent, amit valaha tudni akartunk Szív Ernőről, de soha nem mertük megkérdezni.
Vypredané
4,26 €
14,19€
dostupné aj ako:
Ez egy ilyen csúcs
Vajon hány élet fér egy életbe? Szív Ernő az Élet és Irodalom és a Délmagyarország munkatársa csaknem negyedszázada. A regényes életű hírlapíró ebben a könyvben azoknak a városoknak a történeteit meséli el, ahol talán otthonosan élt, ám ahol mégsem talált otthonra. Ahány füzet, annyi város, táj és ország. Berlin, Szeged, New York, Flandria vagy épp Sylt szigete csalóka díszletek: valójában a lélek fordulatos bedekkereit olvassuk. Elsirathatjuk Bakó Andrást (Baka István tárcaíró alteregóját), emlékezhetünk Eörsi Istvánra, találkozhatunk Miss Marple-lel, Emily Dickinsonnal és Kolumbusz Kristóffal, miközben bármikor visszatérhetünk Doktor Feketefekete Por és Hamu Restaurantjába. Csákányos angyalokat, fecsegő nyomozókat, nyeretlen és nyertes lottószelvényeket, kicsi nyereségeket és hatalmas veszteségeket, gyászt és szerelmeket találhatunk a könyvben - vagyis mindent, amit valaha tudni akartunk Szív Ernőről, de soha nem mertük megkérdezni.
Űrérzékeny lelkek
Az ember valóban nincs egyedül a világűrben. E felismerésre jutnak az Űrérzékeny lelkek szereplői, akik egy kalandos életű orosz orvos - A. J. Suler - titokzatos munkásságának bűvkörébe lépve nyomoznak egy balul sikerült pszichedelikus kísérletsorozat túlélői és következményei után. Szibériától Moszkván és Budapesten át Kaliforniáig.
A fordulatokban és csavarokban gazdag könyv markáns utalásai ellenére sem science fiction - inkább kalandos művészregény dokumentarista betétekkel; elfojtott vagy veszélyesnek bélyegzett szellemi törekvések felszíni megtestesülése.
Vypredané
13,42 €
Aludnod kellene
Egykorvolt, leépült majorsági telep valahol a közelmúlt Magyarországán. A romok között néhány ember. Személyiségük lassan felszívódik, mint egy vérömleny. A térképen sincsenek rajta. Amnéziás múlt. Vak jelen. Vajon mi történhet még velük a peremen? Elég sok minden.
Kiss ... Folytatás ›› Tibor Noé elbeszélői tehetsége ezt a végvidéket szubtilis és láthatatlan drónként pásztázza végig és deríti fel. Az Aludnod kellene mozaikrészletekből összetapadó állapotregény, aprólékos-pontos atmoszférapróza, amely a szenvedő szerkezetek és vegetatív létezésformák kétségbeesett cselekvésmintázatait, legutolsó emberi küzdelmeit kegyetlen élességgel és kíméletlen, a melankóliát sem nélkülöző iróniával írja le.
A(z) Aludnod kellene (Könyv) szerzője Kiss Tibor Noé.
Vypredané
10,35 €
Körkép 2014
"Többek között Csabai László, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Dragomán György, Egressy Zoltán, Garaczi László, Márton László, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Podmaniczky Szilárd és Tóth Krisztina művei, az előző év novellatermésének legjava." (a Kiadó)
Vypredané
9,62 €
A fiúk országa
Krusovszky Dénest, a fiatal generáció kiemelkedő alkotóját eddig költőként ismerhettük. A fiúk országa az első novelláskötete: nem szárnypróbálgatás egy új műfajban, nem egyszeri kaland, mert a szerző máris kész prózaíróként lép elénk. Pontos történeteket alkot fiúkról ... Folytatás ›› és férfiakról. Problémaérzékeny, éles a tekintete: legyen szó egy család széthullásáról, a párkapcsolatok dinamikájáról, a művészi ambíciók és a polgári élet összeegyeztetésének nehézségeiről. Nem a kényelmes utat választja. Nem fűzi fel a történeteit egyetlen szálra. Minden egyes írásában új világokat fedez fel, a járt utat járatlanra cserélve. Novellái intellektuálisak, higgadtak, érzékenyek. Lélektani látleletek, önmagukkal is vívódó emberekről. Gyönyörről, szorongásról, szerelemről, halálról. Közelmúltról és jelenről, hazai és idegen tájakról.
A(z) A fiúk országa (Könyv) szerzője Krusovszky Dénes.
Vypredané
11,29 €
Azok a szegény Lódziak
A lódzi (litzmannstadti) gettó jelentős ipari központ volt a II. világháborúban. Az itt összegyűjtött zsidók Németország és különösen annak hadserege számára termeltek az üzemekben és műhelyekben; reménykedve, hogy ha kiszolgálják a nácikat, életben maradhatnak. Sem-Sandberg ... Folytatás ›› történetének főszereplőjét, Mordechai Chaim Rumkowskit a németek nevezték ki a lódzi zsidó tanács elnökévé, széles körű hatalommal ruházva fel őt. Rumkowski meglehetősen ellentmondásos vezető volt: miközben a maga eszközeivel igyekezett megmenteni a zsidókat, együttműködött a nácikkal. A regény azonban nemcsak az ő történetét jegyzi le, hanem a többi túlélésért küzdő emberét is. Sem-Sandberg a gettó levéltárának alkalmazottai által írt Gettóklinika több mint 3000 oldalas dokumentumanyagára, illetve levelezésekre, tanúvallomásokra, fényképekre alapozva fest pontos, árnyalt, hátborzongató képet a gettóbeli életről. Feltárja előttünk az emberi természet titkait, felvázolva azt is, milyen viselkedési minták közül választ(hat)unk veszélyhelyzetekben.
A(z) Azok a szegény Lódziak (Könyv) szerzője Steve Sem-Sandberg.
Vypredané
17,27 €
Fülkeufória és vidéke
2011 áprilisában jelent meg Parti Nagy Lajos első magyar meséje az Élet és Irodalom Páratlan oldalán. Rá egy évre látott napvilágot a Fülkefor és vidéke az első esztendő termésével. Azóta eltelt megint két év és 101 újabb magyar mese született. Az új kötet folytatása és lezárása ... Folytatás ›› Parti Nagy Lajos bravúros magyabszurd és patriótaglossza sorozatának: közelmúltunkat és távol-jelenünket sajátos történelmi fénytörésben láthatjuk és gondolhatjuk újra.
A(z) Fülkeufória és vidéke (Könyv) szerzője Parti Nagy Lajos.
Vypredané
10,68 €
Nem baj, majd megértem
Az 1983-ban induló történet főszereplője a balerinának készülő 18 éves Johanna, aki Bukarestben él értelmiségi szüleivel. A család úgy dönt, Magyarországra költözik. Először a szülők tudnak átjönni és a lánynak még legalább két évet kell egyedül otthon maradni, a régi ... Folytatás ›› viszonyai között új életet kezdeni. Készülni a balettvizsgára, az érettségire; ottani életük felszámolására. Kapaszkodókat keres, holott elszakadnia és szakítania kell. Ha belép egy hivatalba, nem lehet benne biztos, hogy ki is jön onnan. Nyomában a titkosrendőrség és a fortélyos félelem, valamint a férfiak, akik egyre többet akarnak a sudár, saját testiségére ekkortájt ébredő fiatal teremtéstől. Felkavaróan őszinte emlékezés a sorsfordító esztendőkről, a felnőtté válásról, a tánc és a balett beavató rítusairól, a test függéséről és szabadságáról, valamint pontos beszámoló egy abszurd-kegyetlen diktatúra mindennapjairól, nyomasztó árnyairól és váratlan derűiről. A könyv személyes regisztere és dokumentumértéke egyszerre letaglózó és felszabadító.
A(z) Nem baj, majd megértem (Könyv) szerzője Bodor Johanna.
Vypredané
11,50 €
A harmadik híd
"A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben.
A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros gondosan kikövezett utcái, az árnyas Tisza-part, a ferencesek ősi temploma. Ám a cselekmény által nem derűs és boldog sorsok bontakoznak ki, hanem az élet mélyebb és hidegebb bugyraiba merülhetünk bele. Egy minap tartott osztálytalálkozón veszi kezdeté a történet, hogy aztán hősi tettekre és gyengeségekre, csalásokra, elhallgatásokra, szétfoszló álmokra, rejtett életekre, ifjúkori bűnökre és örömökre nyíljon rá az elbeszélés ablaka. Középkorú emberek, régi barátok mesélik vagy hallgatják el, mi történt velük az utóbbi harminc év alatt, s hogy mi történik velük most. Sok jó, sok rossz, sok igaz, sok hazugság.
És ebből a regényből megtudhatjuk azt is, mi a mondat otthona. Hogy lehet az szív, test, lélek, szellem. Persze. De a mondat legfőbb otthona az ember sorsa és esendősége, amiben nyugalmat mégsem lelhet soha.
Bátor, lesújtó, nyugtalanító, katartikus könyvet tart a kezében az olvasó." (Darvasi László)
Magas tenger
Mint sírba hulló földgöröngyök kopogása, szikárak a könyv mondatai. Mégsem gépiesen kattogó minimalizmus ez; nagyon is költői. Az eleven, fájdalmasan szép képek ellenpontozzák a baljós hangulatot. Fekete és vörös színben lebeg minden, az ébrenlét és az álom (vagy őrület?) határán, mintha egy azték piramistemplomot vizionálnánk, tetején a pap lüktető emberi szívet emel a magasba. Lüktet a valóságos város is, éli kegyetlen életét, nyomozónk pedig, aki egyben elbeszélő főhősünk, teszi a dolgát: üldözi a bűnösöket, kihallgatja a gyanúsítottakat. De közben minden gondolata, mozdulata merő fájdalom, hiszen a legnagyobb bűnös ő maga - nincs hová menekülnie, és sohasem nyerhet feloldozást. Hogy miért? Ennek a rejtélynek a megfejtése viszont már az olvasóra vár.
Vypredané
3,00 €
Testnapló
Azt a kapcsolatot, amit a lélek a testtel mint meglepetésekkel teli zsákkal és lüktető tárggyal tart fenn, sűrű hallgatás övezi olvashatjuk a Testnapló elején. Az irodalom a legutóbbi évtizedekig inkább a lélek tájait barangolta be; a lélek és a test viszonyával, vagy önmagában a testtel néhány kivételt leszámítva nem foglalkozott behatóan. Nem úgy Daniel Pennac naplóregénye, amely egyetlen francia férfi 1936-tól 2010-ig, 12 éves korától a halála előtti utolsó napokig ívelő vallomásán keresztül komplex módon teszi vizsgálat tárgyává a testet: az emberi fizikum sajátosságait és változásait, a szerelem biológiáját és a szexualitás rejtélyét, a betegségeket és az élet végességét. Pennac lenyűgöző többgenerációs regénye nem kendőz el semmit. Egyszerre humoros és szívszorító, könnyed és filozofikus, miközben, mintha mi sem lenne természetesebb, beavat minket az emberi test elhallgatott rejtelmeibe..
Vypredané
12,46 €
Az érsek látogatása
Ez a regény a Sinistrához hasonlóan valahol a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva Európa közepén - egy faluban játszódik. Mintha itt is rendszerváltás történt volna: a falu és az egész környék urai az egykor rettegett hegyivadászok helyett most már papok. Igaz, a pletyka szerint csupán új gúnyát öltöttek és szakállt növesztettek a volt ezredesek és katonák. A helybéliek - elöljárók és polgárok - most mindenesetre az érsek látogatását várják... "Ezt a könyvet becsukhatom, félretehetem, de nem tudom letenni. Hozzátartozik a létezésemhez ezentúl. Áttetsző és titokzatos, ágyékmeleg és kavicshideg, ragyogó, mint egy váróterem kövezete e kezdettől való világvégen; szép, száraz, szenvedélyesen és takarékosan reménytelen." Parti Nagy Lajos
Vypredané
8,89 €
A fehér király
A regény a kortárs magyar irodalom legnagyobb nemzetközi sikere, eddig harminc nyelvre fordították le. Hogyan dolgozza fel egy tizenegy éves kamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják a Duna-csatorna munkatáborába? Hogyan éli meg az apa hiányát és az elhurcolás köré épített családi hazugságokat vagy titkolt történeteket? Milyen remények éltetik a mindennapok amúgy sem könnyű kamaszviharait megnehezítő élethelyzetben? Erről szól A fehér király című lendületesen megírt regény. A hol vicces, hol tragikus történetekből kirajzolódik egy abszurd, de gyerekszemmel mégiscsak szép világ, amely inkább elemeiben, mint konkrét történelmében azonos a kora nyolcvanas évek Erdélyével és Romániájával. A kiskamasz fiúnak apja elvesztése miatt hirtelen szembesülnie kell a felnőttség terheivel. A főhős a gyermekkor értetlen-ártatlan optimizmusának és a felnőttség reménytelenségének határhelyzetében még képes arra, hogy játékosan és mitikusan lássa a brutális hétköznapokat.
Predaj skončil
9,86 €
Száraz évszak
Motoros siklóernyő köröz aggasztóan alacsonyan a folyóparti fák fölött. Egy embert minden indok nélkül megvernek és lelöknek a kompról. A villámfényben felbukkanó diáklány kísérteties nyomai a külvárosi villamosmegállótól egy másik földrészre vezetnek. Egy lánynak szeretkezés után mindig pokolian megfájdul a feje, mégsem képes abbahagyni a titkos találkákat.
Csabai László két Szindbád-regény után megjelenő új könyvében páros novellák (a szerző szavaival élve duovellák) szerepelnek, melyek párhuzamos történetekként összefutnak a nem is oly távoli végtelenben. Az elbeszéléspár darabjai között többféle kapcsolat lehetséges: a másodikban folytatódik az elsőben elkezdett történet, ugyanazon a helyszínen játszódik a két sztori, néhány epizód azonos, esetleg az első elbeszélés egyik mellékszereplője a másodikban főszereplővé lép elő.
Az olvasás ezúttal is izgalmas nyomozás: minden apró motívumnak jelentősége van, és a könyvben előre haladva egyre inkább megerősödik bennünk a sejtés, hogy valami nagy és sötét titok lappang mindennek a háttérében.
Vypredané
12,46 €
















