Nemzeti Örökség Kiadó strana 11 z 14

vydavateľstvo

Mythológiai nyomok a magyar nép nyelvében és szokásaiban


Az égi testek, közöttük a Hold tisztelete, a legtöbb nép hagyományában fellelhető. Keleten ma is általános szokás üdvözülni a Holdat, Európában pedig a XV. században elterjedt volt a panasz, hogy némelyek megsüvegelték és letérdeltek láttára. A tisztelet nem az anyagot illette, hanem a holddal összeköttetésben álló, azaz a benne lévő szellemet. És oly fokú vala a tisztelet, a mily hatalmasnak tekinték a népek a Holdban lakó felsőbb lényt. A szíriaiak, görögök, rómaiak, germánok, finnek, szlávok isten erejűnek vélték és ahhoz képest tisztelték.
U dodávateľa
3,87 €

Katóka szakácskönyve


A Katóka szakácskönyve tulajdonképpen azoknak a cikkeknek gyűjteményéből való, amelyekben Katóka, a páratlan jó kis gazdasszony szívesen készséggel ismertette meg az ő kis barátnőivel a főzésnek és a gazdasszonykodásnak mindenféle csínját-bínját, amelyet az ő mindentudó nagyanyuskájától tanult. Hogy tehát minden recept, ami itt benne foglaltatik, megbízható és kipróbált, amely után el lehet készíteni mindent, arról kezeskedik a jó öreg nagyanyus és Katóka, aki csakis azt gyűjtötte össze és írta le, amiről biztosan tudta, hogy jó." ,,S ha a Katóka leírásai szerint készítik, egészen bizonyos, hogy jól is sikerül! " (Tutsek Anna) Jelen mű az 1913-as teljes könyv hasonmás kiadása.
U dodávateľa
9,35 €

A Szent Korona elmélete és a koronázás


A mi ezeréves alkotmányunk nemzeti létünk legnevezetesebb megnyilatkozása, mert ebben tükröződik vissza a magyar népnek államalkotó ereje, kultúrképessége és így világtörténeti jelentősége. Nekünk ehhez a dicső múlthoz ragaszkodnunk kell utolsó leheletünkig, mert csak így kezdhetjük meg a siker reményében nemzeti és állami létünk újjászületésének nagy munkáját. A kiadás az 1920-ban megjelent könyv újraszerkesztett változata.
U dodávateľa
6,79 €

Magyar népmesék


Az 1855-ben megjelent könyv reprint kiadása. A könyvben olvasható mesék: - A liliomleány - A hajnalkötöző királyfi - A fekete kisasszony - Az elátkozott király kisasszony - A mosolygó alma - Nemtudomka - A szalmakirály - Több hétszer esküdni, mint egyszer - Az aranyhaju ikrek - János vitéz - A bölcs királyfi - Százat, egy ütéssel - A leghűségesebb királykisasszony - A három vándorló - Tamás kocsis - Jézus mondásának teljesedni kell - A szegény ember és a halál - Mikor én kis fiu voltam - Gyermekmesék I. II.
U dodávateľa
10,00 €

Magyar napimádás


Baloghy Dezső tanulmánya a Magyar napimádás címmel 1910-ben jelent meg és egy újabb adalékkal gazdagítja az ősvallásról vallott nézeteinket. A szerző az alábbiakat írja ősvallásunkról: "Az áldozás cselekménye tehát, mely míg egyrészt az ős régiség homályába vész, másrészt ma is oly mondhatatlan erősen tartja magát, nem csak vad és félvad népeknél, hanem a legműveltebb nemzeteink vallásában is napról-napra ismétlődik, bizton mutatja hogy ős napimádó vallásunk szertartásainak az áldozás s áldomás fő fontosságú gyakorlata vala. De útba igazít arra is, hogy hol, miben keressük fejlett, művelt vallásunk alapját, kiindulása csiráit is."
U dodávateľa
4,64 €

A székely ősvárak története, mondája és legendája II. kötet


"Az eddigi várak leírásánál megismertük a "Belszékelyföldet", vagyis a székelyeknek azon három székét, melyek az ország keleti határszélének közelében helyezkednek el. Ezenkívül van a Székelyföldnek egy kijjebb eső másik része is. Ha amazt Belszékelyföldnek neveztük ezt "Külszékelyföldnek" nevezhetjük, amennyiben ez a rész Erdély közepébe ékeli be magát, annak mintegy életerős vértől lüktető szívét alkotja. A Székelyföld ezen külső részét Maros és Aranyos székek alkotják." (Gaali Zoltán)
U dodávateľa
9,29 €

A székely ősvárak története, mondája és legendája I. kötet


"Aki a Székelyföld népét, annak régi és közelmúltját ismeri, az tudja, hogy az itt lakó maroknyi nép állandóan számos ellenség ellen küzdött és fiai, miként Spárta hősei, önmellükből alkottak bevehetetlen élő falat, olyat, amelyet a tízezres ellenség sem tudott áttörni. Aki tud a székely nép hősiességével tündöklő haditényekről, bizonyára szent tisztelettel és elfogódott szívvel közelít a szabadságért és a hon védelmében kiöntött annyi nemes vér által öntözött földhöz. Vallásos szent érzéssel lépjünk az őseink vérétől áztatott hantokra. Azzal a hittel lépjünk erre a megszentelt földre, hogy őseink kiontott véréből a szabadság és jog győzelmének égő fája fog felsarjadni, mert ezekhez a szent földekhez való jogunk el nem veszhet, s ennek győznie kell az Isten és az örök igazság törvényei szerint." (Gaali Zoltán)
U dodávateľa
8,57 €

Szent István király élete


Tudom, hogy lesznek, talán sokan lesznek, a kik csalódva teszik le e könyvet, ha azt elolvasásra méltatták. Ennyit eddig is tudtunk - mondogatják - sőt ennél többet is. Nem fogok csodálkozni az efajta nyilatkozatokon s nem is veszem rossz néven azokat. Előző íróink művei nyomán némely, szent István királyról eddig hirdetett, tudományos tételek történeti igazságokként vannak elterjedve művelt közönségünk körében s így számosan bizonyos hiányt éreznek, ha e rég ismert, esetleg már az iskolában úgy tanult tételeket e műben nem találják meg. Különös dolog, pedig én mégis azt szeretném, ha e kis könyvnek érdeméül tudnák be a hiányt, mert hiszen az a több, amit eddig tudni véltünk s ami e könyvből hiányzik, mind merő ábránd, a kései íróktól szent István életéhez hozzá ragasztott sallang vala! S épen azért lett e könyv kissebb másoknak szent Istvánról írt műveinél, mert nem többet, hanem csak igazat akart mondani. Azelőtt például külön fejezetet lehetett írni a Szilveszter-bulláról és ennek nyomán szent Istvánnak II. Szilveszter pápához való viszonyáról. Most egy szót sem szólhatunk róla, mert kitünt, hogy e Szilveszter-bulla, bár a legfényesebb, mégis a legértéktelenebb sallang, XVII. századbeli hamisítvány. Azelőtt tíz darab, szent István nevében szóló oklevelet lehetett fölhasználni, most abból négyet okvetetlenül félre kell tenni, az ötödiknek (a pannonhalminak) hitele is pör alatt áll s így nem értékesíthető. Míg életirataiban nem tudtuk megkülönböztetni az eredeti részeket a kései toldásoktól, jóhiszeműleg mindent elfogadhattunk; most csak a biztos részeket. De én nem féltem szent István dicsőségét, pályafutásának tanulságos voltát a sallangok hiányától. Nem régiben, 22 év előtt történt, hogy a pécsi székesegyházat toldalékaitól megszabadították és eredeti alakjába megközelítőleg visszaállították. A visszaállítás előtt ebben is többet láttak, mint most, de nem az igazi, az alapítótól emelt egyházból, hanem a századok folyamán reá rakott, sok helyütt izléstelen, sok helyütt kárttevő toldalékból! Ma azonban az eredeti fényébe visszaállított bazilika-egyházat szemlélve, senki sem sajnálja azt a többet, azt a toldalékot. Reméljük, hogy szent István élete is megtisztítva s lehetőleg eredeti vonásaiba visszaállítva ily hatást fog kelteni s a kései sallangok után senki sem fog sóvárogni. Épen a birálatilag megállapított történeti igazságokból tünik ki szent Istvánnak valódi nagysága, sokféle és mégis egységes tevékenysége, lelkének nemessége. Igy, ha lehetőleg egykorú adatok alapján nemcsak harcait, vagy magánéletét, hanem összes, belső tevékenységét is szemléljük, meggyőződhetünk róla, hogy nem a véletlen okozta a keresztény Magyarország kilencszázados fönmaradását, hanem abban szent Istvánnak is főrésze volt. Szent István fáradalmai, éles elméje, magasztos erkölcsi magaviselete idézték elő, hogy a magyar nemzet nem kénytelenségből, hanem szivesen fogadta el a törvényes rendet, a keresztény művelődést, a rablás helyett a munkát, az erőszak helyett a kölcsönös felebaráti szeretetet, a lélekölő tivornyák helyett a lélekemelő keresztény hitet. Kelt Bihar-Püspökiben, 1904. február 7-ikén, szent Romuald napján.
U dodávateľa
8,75 €

Urmánczy Nándorné szakácskönyve


A Nemzeti Örökség kiadó tervei között szerepel az összes régi szakácskönyv megjelentetése. Urmánczy Nándorné nagysikerű könyvét veheti kezébe az olvasó. Ételei között megtaláljuk a halételek, a húsételek, a pástétomok, a torták, a sütemények bevált receptjeit. A könyv először 1915-ben jelent meg. Itt idézhetjük föl és készíthetjük el dédszüleink, nagyszüleink ismert ételeit.
U dodávateľa
11,07 €

A legújabb és legteljesebb nagy házi cukrászat


A Nemzeti Örökség kiadó régi szakácskönyvek sorozatában jelenteti meg ezt az egyedülálló kötetet. A gasztronómiában nem ismeretlen a Kugler név, hisz Kugler Jakab 1788-ban cukrászdát nyitott. Fiai: Antal és Henrik szintén cukrászként tevékenykedtek. Kugler (Henrik) Géza 1846-ban jelentette meg A legújabb és legteljesebb nagy házi cukrászat cukrászok, vendéglősök és háziasszonyok legpraktikusabb kézikönyve című munkáját. A legújabb és legteljesebb gyakorlati nagy budapesti szakácskönyv 1899-ben jelent meg és 1913-ig szintén több kiadást megért. Jelen könyv négy részre tagolódik: I. CUKRÁSZAT: torták, lepények, kuglófok. Csemege- és cukor-sütemények, díszsütemények, mézeskalácsok, ostyák. Pudingok, habok, krémek, bonbonok. II.TÉSZTÁK KÖNYVE: fánkok, bélesek, rétesek, kalácstészták, palacsinták, teasütemények. III. BEFŐZÉSEK KÖNYVE: Lekvárfőzés, gyümölcssajtok, gyümölcslevek, gyümölcskocsonyák. IV. ITALOK ÉS FAGYLALTOK. A szöveget gyönyörű tortadíszítő motívumok szabdalják fel.
Na sklade 2Ks
16,62 €

150 kiállítóhely és kulturális látnivaló Magyarország tavainál


A kötet a négy nagy hazai tó (Fertő tó, Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó) környékén található kiállítóhelyeket és kulturális látnivalókat mutatja be. Nem titkolt célja, hogy hasznos útitársként szolgáljon az ezekre a helyszínekre tervezett látogatások során, hozzájárulva a szabadidő minőségi eltöltéséhez. A kulturális programok nem csupán gazdagabbá teszik a nyaralást, de kedvezőtlen időjárás esetén alternatívát is kínálnak, sőt abban is jelentős szerepük lehet, hogy a látogatók a turisztikai szezonon kívül is felkeressenek egy-egy vízparti települést. A kiadványban szereplő intézmények felfedezése önmagában is izgalmas élményt jelent, de akár kiegészítő programként is szolgálhat a nyaralók, kirándulók, túrázók számára.
U dodávateľa
5,36 €

500 múzeum és kiállítóhely a Kárpát-medencében


A kötet a legfontosabb magyarországi, valamint magyar vonatkozású határon túli múzeumokat és kiállítóhelyeket mutatja be. Célja, hogy átfogó képet nyújtson a magyar múzeumi szféráról, felmutatva annak sokszínűségét, jól ismert és rejtett értékeit, érdekességeit, s hogy ezáltal a benne szereplő intézmények közelebbi megismerésére, felkeresésére ösztönözze olvasóját. A kiválasztott ötszáz helyszínt rövid, informatív szócikkek ismertetik. A múzeumokat a kiadvány regionális bontásban tartalmazza, a könnyebb eligazodást a kötet végén található mutatók és térképek segítik. Az olvasó választásának megkönnyítéséhez a gyűjtemények profilját szemléltető ikonok járulnak hozzá. Bízunk benne, hogy a kötet hasznos útikalauzként szolgál majd az érdeklődők számára, legyen szó rutinos múzeumlátogatókról, tartalmas hétvégi kikapcsolódást kereső családokról vagy az osztálykirándulás programját tervező pedagógusokról.
U dodávateľa
16,79 €

A magyarságért


"Esztendőkön át állottam a végeken, mint a magyar nemzeti gondolat legkisebb vitéze. - Ezzel a gondolattal indítja Földes Zoltán a magyarságért című tanulmányát. A könyv áttekinti a magyar és erdélyi hagyomány jelentős területeit. Végig vezet minket a magyar múlton és fölvillantja a magyar feltámadás lehetőségit." (A Kiadó)
U dodávateľa
6,79 €

Vitézek évkönyve


"""Amikor a Vitézek Évkönyvének a kiadását elhatároztuk, kettős cél lebegett a szemünk előtt. Egyik célunk volt, hogy még szorosabbra fűzzük a belső összetartást, amely önként adódik azok között, akik a legnagyobb elszántsággal és odaadással teljesítették hazafiúi kötelességüket a világok csatájában, a másik pedig, hogy a magyar közönség minél szélesebb rétegeit vonjuk be abba a kultuszba, amellyel a magyar vitézség kivételességének, mindenek fölött valóságának a gondolatát ápolnunk kell s tiszta és szent hagyományként örököltetnünk a jövő nemzedékekkel."" (részlet az Előszóból) A Nemzeti Örökség kiadó az 1927-es könyv hasonmás kiadásával adózik a Vitézi Rend tagjai és szervezete előtt, s nem utolsó szempontból azok előtt is akik az első világháború hősei voltak."
U dodávateľa
20,35 €

Néphagyomány és a nemzeti művelődés


"A múlt évben az Anschluss-t követő napokban emlékirattal fordultam a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, melyben a magyar művelődés népi-nemzeti irányba való terelését ajánlottam. Javaslatom, - melyet némileg kibővítve és átdolgozva most adok át a nagyközönségnek - illetékes helyen mindaddig nem keltett semmi figyelmet, míg gróf Teleki Pál nem lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter. Ő, mihelyt elfoglalta a miniszteri széket, azonnal elolvasta és a legszükségesebb, leggyorsabban megvalósítható teendőket programjába iktatta majd az országgyűlésen 1938. június 11-én tartott programbeszédében elmondotta. Szándékát mindezideig csak azért nem valósíthatta meg, mert időközben az országhatár kiljebbtolása minden idejét és erejét igénybe vette, majd pedig mint miniszterelnök, még nagyobb feladatokat vállalt magára. (...)" (részlet a Szerző előszavából)
U dodávateľa
6,79 €

Halak, vadak elkészítése


Stőgermayer Antal az 1900-as évek elején vált ismertté. Szolnokon az Aranylakat nevű vendéglő kocsmárosaként többször szerepelt a neve a hazai sajtóban, mint vendéglő tulajdonos és a vad és halételek szakértője. Ebben a könyvben hal és vadételek elkészítését olvashatjuk.
Na sklade 1Ks
9,35 €