Osiris Kiadó strana 18 z 18

"Előttem ami ebben a felfedezésben a legmegrendítőbb és legmeglepőbb, az hogy a puszták népe cseléd. A puszta úgy lebeg fantáziánkban, mint az idillikus szabadság földje. S a "puszta fia" szinte szinonim avval, hogy a "szabadság fia." A szó maga idilli és regényes képzeteket idéz. Azt juttatja eszünkbe, hogy "betyár." Esetleg azt, hogy "csikós." Mindent, csak azt nem, hogy "cseléd." S most Illyés Gyula arra eszméltet, hogy a puszták népe, a magyarság egyharmada és legmagyarabb harmada, a szabadság szimbolikus honának gyermeke, kivétel nélkül cseléd, azaz szolga. Sőt majdnem rabszolga. Mit jelent az, hogy Magyarország népességének harmadrésze cseléd? Illyés megmutatja, mit jelent. Halálos valamit jelent. A magyarság egyharmada tenger alá került és elevenen el van temetve."

Kosztolányi 1924-ben megjelent Pacsirta című regénye a századforduló Magyarországának - elsősorban a vidéki elmaradottságnak - kritikáját adja, de a parlagiság mellett a szecessziós (dekadens) modernség divatját is kipellengérezi. A kortársak mind egyetértettek abban, hogy az író a címszereplőt "legendásan csúf" húgáról mintázta. Kosztolányi erről egyik nyilatkozatában sem beszélt, de nem is tagadta, hogy egy általa ismert vénlány alakja adta az alapötletet. A regény másik fontos életrajzi vonatkozását a cselekmény helyszínéül szolgáló vidéki kisváros, Sárszeg és Szabadka azonosításának lehetősége adja. Kosztolányi több alkalommal is kifejtette véleményét szülővárosa viszonylagos elmaradottságáról. Sok helyütt azonban - különösen az első világháború, a forradalmak és a trianoni békeszerződés után - Szabadkát az elveszett értékek és a letűnt boldog gyermekkor jelképeként említi.