Osiris Kiadó strana 15 z 19
vydavateľstvo
Helyünk és sorsunk a Duna-medencében
Az első rész öt tanulmánya öt nagyhatalom: Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország és az Egyesült Államok magyar, illetve Duna-medencei politikáját vizsgálja a XX. század első felében. A kötet második részének első három írása ugyanazzal, a XX. század első felének régiónkra irányuló nagyhatalmi politikájával, illetve a magyarság reakciójával foglalkozik, mint az első rész tanulmányai, csupán rövidebben és oldottabban, kevésbé a szakmához, inkább a történelem iránt érdeklődőkhöz szólva. Ezek a történész publicista énjének termékei. Ugyanez mondható el a második rész két utolsó cikkéről is, amelyek - igaz, mindig történeti alapvetésekre támaszkodva - a jelen, sőt a jövő kérdéseit firtatják.
Vypredané
8,77 €
A kőszívű ember fiai
A kiegyezés után két évvel írta Jókai e regényt. Életének legfőbb élményforrását képező forradalom és szabadságharc mitológiai fenségű ábrázolását sikerült összeegyeztetnie a kor társadalmi életének fő ellentmondásait szerencsésen sűrítő családi bonyodalomrajzában. A kőszívű ember fiai műfajánál fogva a rossz bukását hirdeti. Az isteni igazság győzelmét. Azt, hogy a sors alakítható. Azt, hogy az ember jó, illetve azzá tehető. A szíve ugyan megkövülhet, de ha e férfi-princípiummal szemben a kő, azaz a föld szíve anyailag meglágyul, még e kőszív is kiengesztelhető.
Vypredané
3,54 €
Pszicholingvisztika
A lélektan és a nyelvészet határterületein kialakult és önállóvá fejlődött tudomány, a pszicholingvisztika azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek a nyelv használatával kapcsolatosak. A jelen kötet - amelyet a szerző a hat évvel ezelőtt megjelent
munkájához képest jelentősen kibővített és átdolgozott - bemutatja azt, hogy miként vagyunk képesek a gondolatainkat beszédben kifejezni, vagy hogy hogyan értjük meg a mások szavait, mondatait, hosszabb közléseit.
Az elméletek és a kísérletek eredmén
yeit gyakorlati vonatkozások egészítik ki valamennyi fejezetben. A hazai és a nemzetközi szakirodalom áttekintése mellett a szerző saját kutatási eredményei is helyet kaptak a kötetben.
Ajánljuk a könyvet a felsőoktatás számára, tanároknak és diákokn
ak, szakembereknek, valamint a gyakorlatban dolgozóknak és a téma iránt érdeklődőknek egyaránt.
Vypredané
16,08 €
Csillagmajor
Lázár Ervin ebben a kötetében a valaha volt pusztát, gyerekkorának Édenkertjét, "Rácpácegrest" és embereit énekli meg. Ez az isten háta mögötti emberi világ volt az ő írói képzeletének a nevelője, s kincses emlékeiből táplálkozik ma is; ez ugyanolyan gazdag és kimeríthetetlen terepe a létezésnek, mint a nagyvárosok nyüzsgő élete, s az ember, szívének reményeivel és sorsának nyomorúságával, ebben a valóságot írói látomásokkal és költészettel, csodás elemekkel át- meg átszőtt "Csillagmajorban" ugyanúgy megmutatkozik, mint a világnak bármelyik más színterén. A korábban megjelent kötet most válik teljessé, két új elbeszéléssel, illetve függelékben a szülőföldhöz kötődő tizenöt publicisztikai írással bővül.
Vypredané
3,00 €
A második világháború
A 892 oldalas, korabeli képeket is közlő könyv ismerteti az 1945-1948-as évek, a Rákosi-rendszer, a késő Kádár-rendszer, valamint a rendszerváltás első éveinek szövegeit, és érinti az ún. "felszabadulás" kérdését is. A Horthy-rendszer általános értékelése, amely összefügg a háborúval, a nyilas uralommal, 1956-tal és 1919-cel, korlátozott mértékben ugyan, de szintén helyet kap a szövegek között.
A kötet külön foglalkozik a magyarokra vonatkozó vagy a magyarokat is érintő német hadműveleti parancsokkal, a munkaszolgálat történetével, a német-magyar tárgyalásokkal. A válogatásban helyet kapnak a Magyarországról és a magyar honvédségről készített német értékelések is. A közéleti emlékezetet tárgyaló részben a háborúval kapcsolatos politikai felszólalások mellett a legismertebb magyar költőktől származó versek is szerepelnek.
Vypredané
34,54 €
dostupné aj ako:
A samanizmus
Sámánok - különféle neveken, de hasonló jellemzőkkel és szerepben - a világ szinte minden archaikus kultúrájában léteztek, és léteznek sokfelé ma is. Mircea Eliade az első, aki ezt az igen összetett jelenséget egységes egészként kezelte és illesztette az általános vallástörténet keretei közé. Eliade bemutatja a sámánná válás lépcsőfokait, a különféle beavatási technikákat, a szibériai, az indoeurópai, az észak- és dél-amerikai, az indonéz, az óceániai samanizmust, a sámánszibmolikát, valamint a kapcsolódó mítoszokat és rítusokat.
Vypredané
10,69 €
A magyarok cselekedetei
Anonymus és Kézai Simon munkái a legrégibb ránk maradt magyarországi latin krónikák. Mindketten a magyar őstörténet feldolgozását tekintették fő céljuknak, s a feladatot mindkét szerző nagy fantáziával, nem kis irodalmi leleménnyel oldotta meg. E rövid terjedelmű művek, bár 18. századi első kiadásuk óta a szakmai viták kereszttüzében állnak, a magyar nemzet- és önazonosságtudat mindmáig meghatározó munkái, a középkori magyar történelem alapforrásai; most új, átdolgozott fordításban, bőséges eligazító jegyzetanyaggal, bevezetővel és a legfrissebb szakirodalmat is bemutató bibliográfiával veheti kézbe őket az olvasó.
Vypredané
7,62 €
József Attila összes versei
József Attila (1905-1937) az Ady utáni magyar költészet főalakja, a magyar irodalomból világirodalomba nőtt lángelme, a XX. század uralkodó eszméinek világviszonylatban is nagy jelentőségű lírai kifejezője, a szocialista világköltészet egyik példamutatója és vezéralakja. Jelentősége a nemzetközi irodalomban semmivel sem kisebb, mint Bartóké a zenében. És élt mindössze harminckét évet, sorsa nélkülözés, üldöztetés s meg nem értés volt. Rettegett a belülről fenyegető őrülettől és a kívülről fenyegető világőrülettől, a fasizmustól. Élete végső napjain is remekműveket írt, s nem reménykedve többé semmi jóban, öngyilkossággal fejezte be az életet.
Vypredané
9,04 €
Pártok és pártrendszerek
A könyv a pártokról szóló tudományos irodalmat átfogó módon kívánja bemutatni. Még egy viszonylag terjedelmes munka sem foglalkozhat azonban a pártpolitika minden összefüggésével. Ilyen, a könyvben éppen csak érintett témák a pártoknak az ágazati politikára kifejtett hatása vagy a kampánytechnológia. Időben és térben is korlátozott képet kap az olvasó. A legtöbb hivatkozási pontot a múlt (ti. a 20.) század nyugati politikai rendszereinek és azon belül is Nyugat-Európának a története szolgáltatja. Ennek a kötetnek a Körösényi András Pártok és pártrendszerek c. műve volt az elődje. A szerzők arra törekedtek, hogy annak fő szerkezetei elemeit és gondolatmenetét megőrizzék.
Vypredané
10,67 €
Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig
A tankönyv a téma első monografikus feldolgozása, kiteljesítése a szerzők korábbi szöveggyűjteményeinek. Az egyetemi társadalomtörténeti oktatást szolgáló szintézis két időrendi egységben tárgyalja témáját. Előbb az alapfogalmakat definiálja, szembesíti a zömmel statisztikai forrásokkal, majd elemzi a történetírói diskurzusokat és kijelöli a lehetséges értelmezési kereteket. A konkrét elemzés a reformkortól az első világháborúig tartó fő fejezetben foglalkozik a népesség, valamint a településszerkezet változásaival, majd bemutatja a vagyon- és jövedelemszerkezet, valamint a rang- és presztízshierarchia folyamatait. A társadalom egészének dinamikáját a mobilitásvizsgálatok és élettörténeti elemzések rajzolják ki. A Horthy-kort tárgyaló rész a társadalmi nagycsoportok egyenkénti elemzésén alapul, amit kiegészít a lakáskultúrával, a szociálpolitikával, valamint a választói magatartással kapcsolatos kérdések egyenkénti megvilágítása.
Vypredané
13,27 €
Szophoklész drámái
A kézirati hagyomány Szophoklész hét legjobbnak tartott tragédiáját őrizte meg, mintegy száz évvel ezelőtt pedig egy szerencsés véletlennek köszönhetően egyik szatírjátékának papirusztöredékei is előkerültek az egyiptomi sivatag homokjából. A nyolc d
ráma ezúttal új és a korábbi kiadásoknál részletesebb jegyzetekkel jelenik meg. Az új kiadás igyekszik hangsúlyozni a korabeli előadás sajátos vonásait: a recitált és énekelt részek váltakozását, valamint a görög dráma hagyományos szerkezeti részeit
tipográfiai eszközök is kiemelik. A kötet utószava ismerteti az egyes művek legfontosabb értelmezéseit, és eligazít a legújabb kutatási irányzatok között.
Vypredané
14,15 €
Egy régi udvarház utolsó gazdája
Gyulai Pál 1857-es kisregénye a magyar realista epika egyik első nagy teljesítménye. Haladás és nemzet ügye 1849 után szembekerült egymással. Idegen polgárság foglalta el a gazdasági kulcspozíciókat, miközben a nemzeti függetlenség és az alkotmányos államrendszer hívének tekinthető, számában megfogyatkozott köznemesség jobb híján tétlenségbe, úgynevezett passzív ellenállásba húzódott vissza, s az idegen elnyomás megszűnését a nagypolitikai erőviszonyok kedvező alakulásától várta. A köznemesség kitartását a régi értékek mellett és otthontalanság-érzetét saját portáján nagy beleéléssel és együttérzéssel, de e magatartás anakronizmusát sem hallgatva el mutatta be Gyulai Pál kitűnő kisregénye.
Vypredané
2,38 €
II. Rákóczi Ferenc emlékiratai
"... Halála előtt három évvel korábban készített végrendeletében valamennyi iratát a kamalduli szerzetesekre hagyta. Ebből a kézirat-hagyatékból, amelyik kisebb részben Párizsba, de zömében a Troyes-i Városi Könyvtárba került, jelentek meg halála után elmélkedő és értekező művei. Közülük a két legjelentősebb a latin nyelven írott Vallomás (Confessio peccatoris), illetőleg a franciául fogalmazott (és e kötetben olvasható) Emlékiratok a magyarországi háborúról (Mémoires sur la guerre de Hongrie...). Az utóbbi először 1739-ben, Hágában jelent meg más, Magyarországra és a kuruc háborúra vonatkozó iratokkal, valamint Bethlen Miklós emlékiratával együtt (Histoire des révoiutions de Hongrie, azaz A magyarországi változások története címen). Ezek mellett még számos más művet is irt a száműzetésben, főleg latin és francia nyelven, több esetben mindkét nyelven megfogalmazott, párhuzamos változatban..." Részlet az Életrajzi jegyzet című írásból
Vypredané
2,62 €
Az ember tragédiája
Drámairodalmunk örökké korszerű, mindig modern, klasszikus darabja létünk értelmét keresi. S ennek, minthogy az élet két nemre épül, a férfi és a nő páros magánya vagy szép szövetsége is a tétje. Ahogy a mindennapok méltó vállalása kínokkal és örömökkel, zuhanásokkal és szárnyalásokkal együtt. A tudott vég, az elkerülhetetlen halál nem hatalmazhat föl senkit a küzdelem föladására vagy elkerülésére. A fő kérdés nem a miért, hanem az: van-e kiért? S ha van - márpedig szent okok folytán szinte mindig van és lesz valakiért - akkor a miértre is válasz születhet!
Vypredané
2,27 €
Árpád-kori legendák és intelmek
Háborúskodásokról és követjárásokról, templomok és kolostorok alapításáról, hittérítő utakról, pogánylázadásról és politikai manőverekről tudatnak ezek a nem történelmi munka igényével és szándékával írott legendák, melyeknek írói egyúttal akarva-aka
ratlanul saját életkörülményeikről, koruk mindennapi viszonyairól, az utazásról, a kolostorok belső rendjéről, a zarándoklatokról, a temetkezési szokásokról, az emberi kapcsolatokról is hű képet adnak. A kötet öt magyar szent életéhez fűződő legendák
gyűjteménye, és a Szent Margit legendája kivételével, amit korabeli magyar fordításban közöl, korszerű tolmácsolásban teszi közzé az eredetileg latin nyelven íródott műveket
Vypredané
9,54 €
















