Osiris Kiadó strana 8 z 19

Magyarország a rendszerváltáskor számos kapitalizmusmodell közül választhatott volna. Ezzel szemben egy sehol nem létező, absztrakt tankönyvi modell alapján épített ki neoliberális kapitalizmust. Ennek következtében nem jött létre érdemi tanult, független középosztály, amely képes lett volna a demokráciát működtetni, fenntartani. A külföldi működőtőke-függő felzárkózási modell kudarca, a humántőkeképző alrendszerek (oktatás, egészségügy, szociálpolitika) gyenge szakpolitikai kapacitása és alulfinanszírozottsága miatt nem alakult ki elégséges foglalkoztatási arány, magas hozzáadott értékű, jól fizetett munkahelyek sora. A demokratikus viták demagógiába, kölcsönös démonizálásba, korrupciós cunamiba fordultak. Pogátsa Zoltán, könyvében bemutatja, hogy a kulturális túldetermináltság alibijét félretéve, a rendkívül sikeres skandináv modell intézményei lennének azok, amelyek még ma is lehetővé tennék a tényleges felzárkózást.

Jeszenszky Géza a rendszerváltozás egyik koronatanúja. A nemzetközi kapcsolatok történetét 1976-tól tanító egyetemi docens a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja volt, 1989 őszétől vezette annak külügyi bizottságát. Az 1990-es választási győzelmet követően Antall József őt, politikai nézeteit maradéktalanul osztó egykori tanítványát választotta ki a külügyi tárca vezetésére. A szovjet csatlós szerepből a demokratikus világba integrálódásnál is nehezebb volt megvalósítani a kettős célt: jó, lehetőleg baráti viszony az összes szomszédos országgal, ugyanakkor támogatni, előmozdítani a Kárpát-medence magyar kisebbségeinek küzdelmét a jogegyenlőségért és közösségük jövőjéért, annak legbiztosabb eszközéért, az autonómiáért. Ezt a törekvést nevezi a szerző a trianoni trauma orvoslására tett kísérletnek. Jeszenszky Géza könyve az Antall-, majd a Boross-kormány szomszédságpolitikáját és nemzetpolitikáját mutatja be a szerző birtokában lévő dokumentumokra és saját beszédeire, írásaira, feljegyzéseire, emlékeire támaszkodva. Szól az olyan sikerekről, mint a Visegrádi Együttműködés kezdeményezése vagy a történelmi barátság helyreállítása a horvátokkal. Választ ad olyan kérdésekre, hogy volt-e esélye a közép-európai határok megváltozásának, s hogy elrontottuk-e a viszonyt Oroszországgal. A kötet számos tanulsággal szolgál a jelen és a jövő magyar külpolitikája számára.

"Muszatics Péter kötete különös mestermű. Mestermű irodalmi minősége miatt - erre még visszatérek - s különös tárgya miatt is (...) Magyarország, a magyarok most "Kelet-Európához" tartoznak? Vannak, akik ezt mondják, sőt hirdetik. De Muszatics nem ilyen hajlamú magyar. Európai magyar, történelemmel átitatott. Európai, aki a mostani Közép- és Kelet-Európával, városaival, történelmével van átitatva, komolyan és mélyen, mint Márai vagy Szerb. Nagy írók, és Muszaticshoz valahogy hasonlíthatók. Mi történt és mi történik ott? Mi Közép-Európa és mi Kelet-Európa? Hol vannak a határok? Ez érdekli Muszatics Pétert, erről számol be saját magának és nekünk. Kelet-európai Tallinn és Vilnius, Lemberg és Lódz, Szarajevó és Thesszaloniki - de Pozsony és Temesvár is? Megkérdőjelezhetők Közép-Európa és Kelet-Európa közkeletű fogalmai az utóbbi hetven év fényében? (...) Nehéz meghúzni a határokat. Itt nemcsak városokról van szó - márpedig a város az emberiség legértékesebb és legtörékenyebb alkotása, ahogy Szerb Antal írja -, hanem egy régió és Európa identitásáról. Identitásmeghatározási kísérletekről." (John Lukacs)

A lelki betegségek elleni harc egyetlen hatásos fegyvere: saját gyermekkorunk egyedi és egyszeri történetének érzelmi felfedezése. Meg tudunk-e valaha is szabadulni minden illúziónktól? Az élet ugyanis teli van illúziókkal, valószínűleg azért, mert a valóság elviselhetetlennek tűnik számunkra. Az igazságot mégsem nélkülözhetjük, hiszen annak elvesztéséért súlyos betegségekkel kell fizetnünk. Ezért hosszú folyamat során próbáljuk felkutatni saját személyes igazságunkat, amely mindig fájdalmas - hacsak be nem érjük az intellektuális belátással. Ez esetben azonban ismét megmaradunk illúzióink világában. Múltunkat a legkevésbé sem tudjuk megváltoztatni, a sérüléseket, melyeket gyermekkorunkban elszenvedtünk, nem tehetjük meg nem történtekké. Ám saját magunkat megváltoztathatjuk, "kijavíthatjuk, s saját elvesztett integritásunkat visszanyerhetjük. Ez megteremtheti számunkra a lehetőséget, hogy kiszabaduljunk a gyermekkor láthatatlan s mégis oly rémületes fogságából.

A lelki betegségek elleni harc egyetlen hatásos fegyvere: saját gyermekkorunk egyedi és egyszeri történetének érzelmi felfedezése. Meg tudunk-e valaha is szabadulni minden illúziónktól? Az élet ugyanis teli van illúziókkal, valószínűleg azért, mert a valóság elviselhetetlennek tűnik számunkra. Az igazságot mégsem nélkülözhetjük, hiszen annak elvesztéséért súlyos betegségekkel kell fizetnünk. Ezért hosszú folyamat során próbáljuk felkutatni saját személyes igazságunkat, amely mindig fájdalmas - hacsak be nem érjük az intellektuális belátással. Ez esetben azonban ismét megmaradunk illúzióink világában. Múltunkat a legkevésbé sem tudjuk megváltoztatni, a sérüléseket, melyeket gyermekkorunkban elszenvedtünk, nem tehetjük meg nem történtekké. Ám saját magunkat megváltoztathatjuk, "kijavíthatjuk, s saját elvesztett integritásunkat visszanyerhetjük. Ez megteremtheti számunkra a lehetőséget, hogy kiszabaduljunk a gyermekkor láthatatlan s mégis oly rémületes fogságából.

A második világháború folyamán, a Szovjetunió területén több mint félmillió négyzetkilométeren magyar csapatok láttak el megszálló feladatokat. Nemcsak a magyar csapatok viszonylag nagy részaránya, hanem bevetésük területi eloszlása is indokolja, hogy a megszállás történetével külön monográfia foglalkozzon. A Szovjetunióban a magyar megszállók két évig ugyanis a leginkább partizánveszélyes területen, a brjanszki erdőkben tevékenykedtek: emiatt a magyar megszállás és a szovjet partizánháború története egymástól elválaszthatatlan. Ugyanez érvényes a holokauszt ukrajnai történetére is. Katonai szempontból a magyar háborús részvételben a megszálló tevékenységnek legalább akkora jelentősége volt, mint a 2. hadsereg doni hadműveleteinek. Könyvünk egyrészt eseménytörténeti feltárás, másrészt túl a hadműveleti szempontokon, egyben társadalomtörténeti elemzés is. A német és magyar megszállók tevékenysége az erőszak brutális elszabadulásával járt. Ennek részletei Magyarországon ma még nem kellően ismertek. Kötetünk ezen a helyzeten szeretne változtatni.

A múlt egyetlen eseményének és szereplőjének sincs örök időkre és mindenki által egyformán elfogadott olvasata. Bár a szakszerű történetírás elősegíti a biztosra vehető ismeretek folyamatos bővülését, a múlt totalitásának rekonstruálhatatlansága és a mindenkori társadalmak különböző szociokulturális csoportjainak eltérő értékszempontjai, valamint múlttal szembeni elvárásai elkerülhetetlenné teszik az interpretációk sokféleségét. Ez különösen az egyes közösségek sorsának alakulását alapvetően befolyásoló momentumok esetében van így. Ez a kötet a magyar történelem 9 folyamatosan vitatott eseménye és személye körül konstruált, és többnyire még napjainkban is konstruálódó diskurzusát mutatja be. Kitüntetett szerepet a történetírás teljesítményének, vagyis a historiográfiának tulajdonít, ám emellett a múlt egyéb reprezentációs formáit is vizsgálja. Törekvése, hogy világos különbséget tegyen a biztosra vehető adatok, lehetséges értelmezések és hipotézisek, valamint a múlt ismert valóságától elrugaszkodó hiedelmek, legendák és a politikai propaganda különféle termékei között.

A 2010 decemberében Tunéziában kezdődött arab tavasz mindenkit meglepett a térség országaiban és a térségen kívül egyaránt. "Az évszázad eddigi legfontosabb eseménye", melynek hatása nagyobb lesz, mint akár a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményeké, akár a 2008-as globális gazdasági válságé. Tunéziában és Egyiptomban az évtizedek óta az országot irányító vezetőknek, Zein el-Ábidín Ben Alinak és Mohamed Hoszni Mubáraknak távoznia kellett a hatalomból. Jemenben Ali Abdullah Szálehnek szintén távoznia kellett, de egy hosszas, tervezett átmenet vette kezdetét. Bahreinben a többségében a síita lakosság tüntetéseit leverték. A líbiai polgárháborúban Moammar Kaddáfi életét vesztette, az ország mára irányíthatatlanná vált. Szíriában pedig immár négy éve zajlik a polgárháború. Ezeket az eseményeket 2011 elejétől "arab tavaszként" emlegeti a politika és a média, de a közvélemény is. A megnevezés azt a pozitív, reményteljes várakozást idézi, mely az első békés megmozdulásokat kísérte, melyekben a népakarat spontán megnyilvánulva és békésen elérte legfontosabb célját, a vezető menesztését. Az "arab tavasz" értelmezésünkben az arab országokban régóta zajló folyamatok felszínre törése, egy új szakasz kezdete: átmeneti időszak, melynek végkifejlete a bizonytalan jövőbe tolódik ki és egyelőre beláthatatlan, hogy merre tart.

"Közhely, hogy a magyar irodalom fő "kulturális tere" a folyóirat. Amikor belekezdtem e könyv alapját képező Creating a Secular Jewish Culture in Hungary: Jozsef Patai and his Periodical Múlt és Jövő, 1911-1944 című PhD-dolgozat munkálataiba a jeruzsálemi Héber Egyetemen, kétségem sem volt afelől, hogy tucatjával találok effajta monográfiákat, amelyeket majd adaptálhatok. "A jó újságírónak semmit sem kell tudnia, csak azt, hogy kitől kérdezze meg" - a szintén zsurnaliszta apámtól kapott bölcsesség ezúttal csődöt mondott. A kívülről jött ember megdöbbenésével fedeztem fel, hogy nincs kitől kérdezni. Azaz eleddig nincsenek folyóirat-monográfiáink, s ami szinte már sokkoló - még a folyóiratok folyóiratának: a Nyugatnak sem. Ezért használható minták híján az anyagmegragadás módjának útkeresésében bolyongtam évekig. A szinte véletlenül ölembe hullott téma egy mélyebb összefüggésrendszeren való gondolkodás és kutatás lehetőségével ajándékozott meg, nevezetesen, hogy a folyóiratok elbeszélésében még feltáratlan mélységélességekkel ábrázolhatjuk történelmünket - különösen annak modern korszakát. Ugyanis ez a médium a feltáratlan társadalmi összefüggések és hajszálcsöves finomságú szerkezetek - sajnos éppen manapság kiapadó - "mélységes mély kútja". Ebben az Atlantisz-világba ereszkedem le, hogy elbeszélésem tárgyát: a magyar-zsidó viszonyt mint kivirágzás és kiszántás történetét két folyóirat - tézis és antitézis - regényében mesélhessem el. Ezen a terepen és ezzel a módszerrel a magyarrá váló zsidók kulturális részvételét, a szétszálazás és újraszövés summáját írom, amely hitem és tudásom szerint halhatatlanul beleszövődött a modern magyar hagyományba." (a Szerző)

"Közhely, hogy a magyar irodalom fő "kulturális tere" a folyóirat. Amikor belekezdtem e könyv alapját képező Creating a Secular Jewish Culture in Hungary: Jozsef Patai and his Periodical Múlt és Jövő, 1911-1944 című PhD-dolgozat munkálataiba a jeruzsálemi Héber Egyetemen, kétségem sem volt afelől, hogy tucatjával találok effajta monográfiákat, amelyeket majd adaptálhatok. "A jó újságírónak semmit sem kell tudnia, csak azt, hogy kitől kérdezze meg" - a szintén zsurnaliszta apámtól kapott bölcsesség ezúttal csődöt mondott. A kívülről jött ember megdöbbenésével fedeztem fel, hogy nincs kitől kérdezni. Azaz eleddig nincsenek folyóirat-monográfiáink, s ami szinte már sokkoló - még a folyóiratok folyóiratának: a Nyugatnak sem. Ezért használható minták híján az anyagmegragadás módjának útkeresésében bolyongtam évekig. A szinte véletlenül ölembe hullott téma egy mélyebb összefüggésrendszeren való gondolkodás és kutatás lehetőségével ajándékozott meg, nevezetesen, hogy a folyóiratok elbeszélésében még feltáratlan mélységélességekkel ábrázolhatjuk történelmünket - különösen annak modern korszakát. Ugyanis ez a médium a feltáratlan társadalmi összefüggések és hajszálcsöves finomságú szerkezetek - sajnos éppen manapság kiapadó - "mélységes mély kútja". Ebben az Atlantisz-világba ereszkedem le, hogy elbeszélésem tárgyát: a magyar-zsidó viszonyt mint kivirágzás és kiszántás történetét két folyóirat - tézis és antitézis - regényében mesélhessem el. Ezen a terepen és ezzel a módszerrel a magyarrá váló zsidók kulturális részvételét, a szétszálazás és újraszövés summáját írom, amely hitem és tudásom szerint halhatatlanul beleszövődött a modern magyar hagyományba." (a Szerző)

Ha megvonjuk a Nagy Háború mérlegét egy évszázad után, megállapíthatjuk: bár emberéletekben, testi és lelki rokkantakban, anyagi javakban szörnyű veszteségeket okozott, mindebből sem a győztesek, sem a vesztesek nem tanultak semmit. A győztesek a nemzeti önrendelkezés új elvének hangoztatásával valójában a régi elv - "jaj a legyőzötteknek" - szellemében diktálták a békefeltételeket. Ennek ellenére az ő veszteségük is nagyobb volt, mint nyereségük. Európa világuralmi helyzete elveszett, s békéjük 20 évig sem tartott, mert a vesztesek sem tanultak semmit, s élükön Németországgal, új felállásban újra kezdték a háborút, noha győzelmi esélyeik nem javultak, s vereségük ismét elkerülhetetlen volt. Mit értek el újabb milliók halálával, százmilliók szenvedésével?

"A nemzet, a nemzeteszme, a "ki a magyar" meghatározása különböző okokból a magyar tudományos és politikai élet ismétlődően terítékre kerülő kérdései. A legintenzívebben talán a státusztörvény és a kettős állampolgárság körüli viták kapcsán merült fel a nemzet meghatározásnak igénye, valójában azonban gyakorlatilag folyamatosan napirenden van. Kutatók, közírók próbálnak választ megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy milyen is legyen a modern magyar -jobb- és baloldali, konzervatív, liberális, szociáldemokrata - nemzeteszme. [...] Állítom, hogy hamis a politikai nemzet vs. kulturális nemzet szembeállítása.[...] Állítom, hogy a nacionalizmus nem véletlenül és nem váratlanul jelent meg térségünkben a rendszerváltás folyamatában. [...] Tudományos szempontból a legizgalmasabb kérdés, hogy hol húzható meg a politikatudomány és a politika közötti határ. Erdélyből származom, így személyes érintettség okán politikai szempontból elfogult vagyok a határon túli magyarok helyzetét illetően, tudományos megközelítésben viszont igyekszem hideg fejjel, pártatlanul elemezni a kérdést. Nem arra keresem a választ, hogy milyen politikát kell a magyar államnak a határon túli magyarok megsegítése érdekében folytatnia, hanem arra törekszem, hogy megtaláljam azt a keretet, amelyben ez a politika értelmezhető, a más államokban létező hasonló politikákkal összevetve pedig általánosan érvényes konklúziókra jussak." (a Szerző)

A kötetben olvasható elbeszélések: - A nagyenyedi két fűzfa - A tengerszem tündére - A struccmadár - A szerencsétlen szélkakas - Melyiket a kilenc közül? - Húsz év múlva - A csillagos szoba - A Caldaria - Az erényt mindig szeretni kell - A férj kabátja - Egy lengyel történet

A kognitív nyelvészet olyan funkcionális nyelvmagyarázat, amely a beszélő ember megismerőképességeiből és az emberi kommunikáció fő jellemzőiből kiindulva mutatja be a nyelvet. A beszélő ember jelentést kíván nyelvi formába önteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, úgy, hogy társa figyelmét beszédének tárgyára irányítja. A nyelvi jelentés fogalmi kidolgozása az emberi megismerés általános elmebeli lehetőségei szerint történik meg. A nyelvi rendszer a megismerő és cselekvő ember tevékenysége során funkcionál, közös figyelmi és jelentésképző jelenetekben, egy kultúra közegében. A nyelvi rendszer megtanulandó sematikus, konvencionált nyelvi szerkezetek hálózata. E struktúrák meghatározó összetevője a jelentés; e struktúrák mindig a beszédhelyzethez és a beszélgetésben részt vevők éppen előhívott tudásához igazodó nyelvi szerkezetekben valósulnak meg. Rendszer és használat szorosan összefügg. A Bevezetés részletesen tárgyalja a kommunikációs alaphelyzetet, a kognitív nyelvészet tudományelméleti alapjait és elméleti keretét. A prototípuselvű kategorizáció, a konstruálás tényezői (a figyelem, a perspektiváltság, a séma, a lehorgonyzás és a szubjektivizáció) éppúgy részletes kifejtést kap, mint a jelentés (így a metafora, a poliszémia, a referenciapont-szerkezet, a kompozitumszerkezet, az egyszerű mondat szemantikája). Külön fejezet foglalkozik a stílus és az irodalomértés kognitív leírásával, valamint kitér a nyelvpedagógiai kérdésekre.

Móricz Zsigmond önéletrajzi indíttatású, finom és pontos lélektani rajza egy kivételesen érzékeny kisfiú testi és lelki megpróbáltatásairól a debreceni kollégiumban. Kiadásunk újdonsága, hogy a jól ismert szöveget Pólya Tibor elfeledett csodálatos rajzaival illusztráltuk, melyek a könyv 1920-as kiadásában jelentek meg először.

A kötetben található 15 verses meséhez Réber László készített színes rajzokat.