Osiris Kiadó strana 8 z 18

Ez a különleges című, 1853-ban megjelent és ma már könyvritkaságnak számító "beszély" (a novellánál nagyobb, a regénynél kisebb terjedelmű elbeszélés) szerkezetét, megformálását tekintve kiemelkedik a korszak irodalmából meglepő modernségével, újszerű regénytechnikájával, nézőpontváltásaival, szerkezeti és időrendi bonyolultságával, az elbeszélő szerepének feszegetésével. Három, kuszán összefüggő, rendkívül izgalmas cselekményszövésű történet alkotja a beszélyfüzért, s mindegyikben egy-egy magatartásforma ölt alakot. Figurái összetettek, szereplőinek sorsa különös módon fűződik össze. Kemény remek lélektani leírásokkal mutatja be a magánéleti és etikai konfliktusok mögött meghúzódó személyes identitásvesztés és elmagányosodás folyamatait.

Arisztophanész valamennyi (összesen tizenegy) vígjátéka Arany János halhatatlan fordításában utoljára a hatvanas évek vége felé jelent meg egy kötetben. A mostani gyűjtemény Arany János szövegében a költő helyesírását követi, a jegyzetekben és Kövendi Dénes utószavában viszont, amely Arisztophanész és kora, valamint a klasszikus görög dráma történeti és esztétikai elemzését tartalmazza, a görög szavakat és neveket a ma szokásos akadémiai helyesírás szerint írja. Az új kiadás szöveggondozása és új jegyzetekkel való kiegészítése Bolonyai Gábor munkája.

Feljutni a Mount Everest jeges-sziklás csúcsaira? Elindulni egy törékeny hajón az Északnyugati-átjáró felfedezésére? Megírni a Divina Commediát? Megoldani az élet keletkezésének titkát? Nagy Sándorként meghódítani a fél világot? Ikaroszként felrepülni a Nap közelébe? - Igen, mindez nagy kaland. De nem törpül-e el mégis a végső nagy kaland mellett? Életünk céljának, értelmének keresése, életünk átalakítása tartalmas emberi sorssá: nem ez végül is a legfontosabb emberi kaland? Könyvében Hankiss Elemér áttekinti azt, hogy az elmúlt két-három évezredben az emberiség nagy gondolkodói, tudósai, művészei és mindennapi emberei milyen választ próbáltak adni arra a kérdésre, hogy: Mi lehet az emberi élet értelme?

Ez a könyv magyar eszmetörténeti sorozatom utolsó darabja. Ezzel a kötettel végződik az a szellemi viaskodás, amelyet az elmúlt majdnem két évtizedben a magyar történelem általam intellektuálisan legizgalmasabbnak tartott és legnagyobb kihívást jelentő, ugyanakkor legszövevényesebb és szinte áttekinthetetlenül szerteágazó problémáival folytattam (magyar-zsidó együttélés, antiszemitizmus, magyar nemzeteszme, nacionalizmus, nemzetiségi kérdés, magyar jobboldali hagyomány s annak megújítási kísérletei, végül most: magyar faj, magyar etnikum). Előző köteteim (Zsidókérdés Magyarországon és Ezzé lett magyar hazátok) viszonylag jól behatárolható kutatási területet jártak körbe: a zsidó-magyar együttélés problémáit, illetve a magyar nemzeteszme elágazásait és útvesztőit. Most azonban olyan terepre tévedtem, amely a modern biológia-genetika szerint nem létező (emberi fajok közötti különbség), vagy teljességgel vitatott problémakör: etnicitás a történelemben, magyar etnogenezis, etnikai különbségek Magyarországon. Talán egyszerűbb lett volna a könnyebb utat választani, s rögtön az elején lezárni mindenfajta vitát, mint egykor Kálmán királyunk tette. De mivel boszorkányok valahogy mégiscsak voltak, vannak (sőt -attól tartok- lesznek is), azaz a probléma történetileg és a jelenben is valami titokzatos módon mégis létezik, szólni kell róla. Már csak azért sem lehet erről hallgatni, mert a magyar fajvédelem nagyon is élő probléma maradt mindmáig. Ez az eszmerendszer és politikai mozgalom ugyanis túlélte a XX. század harmincas-negyvenes éveit, s túlélte a magyar létező szocializmus korszakát is.

A kötetben található 15 verses meséhez Réber László készített színes rajzokat.

Durkheim munkája a szociológiai irodalom immár klasszikus alkotása, s bár a megírása óta eltelt közel egy évszázad alatt nagyot fejlődött a szociológia módszertana, Az öngyilkosság ma is időszerű, ma is hat: nem véletlenül hivatkoznak a legmodernebb módszertani könyvek Durkheimre, ... Folytatás ›› és a könyvéből átvett részeken mutatják be a követendő módszerességet. A problémát Durkheim látta meg és rendszerezte elsőként; vizsgálatának módszeres végigvezetése máig példaszerű. A ma alkalmazott világosabb, tisztázottabb fogalmak jelentős részét az ő koncepciójából fejlesztették ki. A könyv nagy jelentőségű szociológiatörténeti szempontból, kezdő és képzett szociológusok ma is sokat meríthetnek gondolataiból

A kognitív nyelvészet olyan funkcionális nyelvmagyarázat, amely a beszélő ember megismerőképességeiből és az emberi kommunikáció fő jellemzőiből kiindulva mutatja be a nyelvet. A beszélő ember jelentést kíván nyelvi formába önteni, mások számára hozzáférhetővé tenni, úgy, hogy társa figyelmét beszédének tárgyára irányítja. A nyelvi jelentés fogalmi kidolgozása az emberi megismerés általános elmebeli lehetőségei szerint történik meg. A nyelvi rendszer a megismerő és cselekvő ember tevékenysége során funkcionál, közös figyelmi és jelentésképző jelenetekben, egy kultúra közegében. A nyelvi rendszer megtanulandó sematikus, konvencionált nyelvi szerkezetek hálózata. E struktúrák meghatározó összetevője a jelentés; e struktúrák mindig a beszédhelyzethez és a beszélgetésben részt vevők éppen előhívott tudásához igazodó nyelvi szerkezetekben valósulnak meg. Rendszer és használat szorosan összefügg. A Bevezetés részletesen tárgyalja a kommunikációs alaphelyzetet, a kognitív nyelvészet tudományelméleti alapjait és elméleti keretét. A prototípuselvű kategorizáció, a konstruálás tényezői (a figyelem, a perspektiváltság, a séma, a lehorgonyzás és a szubjektivizáció) éppúgy részletes kifejtést kap, mint a jelentés (így a metafora, a poliszémia, a referenciapont-szerkezet, a kompozitumszerkezet, az egyszerű mondat szemantikája). Külön fejezet foglalkozik a stílus és az irodalomértés kognitív leírásával, valamint kitér a nyelvpedagógiai kérdésekre.

A kötetben olvasható elbeszélések: - A nagyenyedi két fűzfa - A tengerszem tündére - A struccmadár - A szerencsétlen szélkakas - Melyiket a kilenc közül? - Húsz év múlva - A csillagos szoba - A Caldaria - Az erényt mindig szeretni kell - A férj kabátja - Egy lengyel történet

Lehet, hogy különösen hangzik, de ha Lázár Ervin helyét meg akarjuk határozni a magyar meseirodalomban, akkor a legegyszerűbb, s mind a legpontosabb azt mondanunk, hogy A kisfiú meg az oroszlánok szerzője a műfaj egyik élő klasszikusa. Meseregényének hőse egy "nagyon öreg oroszlán", aki Bruckner Szigfrid névre hallgat, s egy nagyon fiatal kisfiúnak, Petinek a hűséges barátja aki valaha egy cirkuszban dolgozott, s vénségére egy nagyon fiatal kisfiút, Petit fogadott barátságába. Őt traktálja meséivel, hosszú életének különös történeteivel, amelyekről nem lehet tudni, hogy igaz mesék-e vagy csupán egy sokat látott és tapasztalt oroszlánképzelet színes tódításai. Dehát Lázár Ervin írói varázsának éppen ez a lényege; az ő írásaiban a hihetetlen hihető és valóságos, a valóság pedig úgy hat, mint egy hol kacagtató, hol pedig szomorú tündérálom.

"A nemzet, a nemzeteszme, a "ki a magyar" meghatározása különböző okokból a magyar tudományos és politikai élet ismétlődően terítékre kerülő kérdései. A legintenzívebben talán a státusztörvény és a kettős állampolgárság körüli viták kapcsán merült fel a nemzet meghatározásnak igénye, valójában azonban gyakorlatilag folyamatosan napirenden van. Kutatók, közírók próbálnak választ megfogalmazni azzal kapcsolatban, hogy milyen is legyen a modern magyar -jobb- és baloldali, konzervatív, liberális, szociáldemokrata - nemzeteszme. [...] Állítom, hogy hamis a politikai nemzet vs. kulturális nemzet szembeállítása.[...] Állítom, hogy a nacionalizmus nem véletlenül és nem váratlanul jelent meg térségünkben a rendszerváltás folyamatában. [...] Tudományos szempontból a legizgalmasabb kérdés, hogy hol húzható meg a politikatudomány és a politika közötti határ. Erdélyből származom, így személyes érintettség okán politikai szempontból elfogult vagyok a határon túli magyarok helyzetét illetően, tudományos megközelítésben viszont igyekszem hideg fejjel, pártatlanul elemezni a kérdést. Nem arra keresem a választ, hogy milyen politikát kell a magyar államnak a határon túli magyarok megsegítése érdekében folytatnia, hanem arra törekszem, hogy megtaláljam azt a keretet, amelyben ez a politika értelmezhető, a más államokban létező hasonló politikákkal összevetve pedig általánosan érvényes konklúziókra jussak." (a Szerző)

Ha megvonjuk a Nagy Háború mérlegét egy évszázad után, megállapíthatjuk: bár emberéletekben, testi és lelki rokkantakban, anyagi javakban szörnyű veszteségeket okozott, mindebből sem a győztesek, sem a vesztesek nem tanultak semmit. A győztesek a nemzeti önrendelkezés új elvének hangoztatásával valójában a régi elv - "jaj a legyőzötteknek" - szellemében diktálták a békefeltételeket. Ennek ellenére az ő veszteségük is nagyobb volt, mint nyereségük. Európa világuralmi helyzete elveszett, s békéjük 20 évig sem tartott, mert a vesztesek sem tanultak semmit, s élükön Németországgal, új felállásban újra kezdték a háborút, noha győzelmi esélyeik nem javultak, s vereségük ismét elkerülhetetlen volt. Mit értek el újabb milliók halálával, százmilliók szenvedésével?

A 2010 decemberében Tunéziában kezdődött arab tavasz mindenkit meglepett a térség országaiban és a térségen kívül egyaránt. "Az évszázad eddigi legfontosabb eseménye", melynek hatása nagyobb lesz, mint akár a 2001. szeptember 11-i terrorcselekményeké, akár a 2008-as globális gazdasági válságé. Tunéziában és Egyiptomban az évtizedek óta az országot irányító vezetőknek, Zein el-Ábidín Ben Alinak és Mohamed Hoszni Mubáraknak távoznia kellett a hatalomból. Jemenben Ali Abdullah Szálehnek szintén távoznia kellett, de egy hosszas, tervezett átmenet vette kezdetét. Bahreinben a többségében a síita lakosság tüntetéseit leverték. A líbiai polgárháborúban Moammar Kaddáfi életét vesztette, az ország mára irányíthatatlanná vált. Szíriában pedig immár négy éve zajlik a polgárháború. Ezeket az eseményeket 2011 elejétől "arab tavaszként" emlegeti a politika és a média, de a közvélemény is. A megnevezés azt a pozitív, reményteljes várakozást idézi, mely az első békés megmozdulásokat kísérte, melyekben a népakarat spontán megnyilvánulva és békésen elérte legfontosabb célját, a vezető menesztését. Az "arab tavasz" értelmezésünkben az arab országokban régóta zajló folyamatok felszínre törése, egy új szakasz kezdete: átmeneti időszak, melynek végkifejlete a bizonytalan jövőbe tolódik ki és egyelőre beláthatatlan, hogy merre tart.

A múlt egyetlen eseményének és szereplőjének sincs örök időkre és mindenki által egyformán elfogadott olvasata. Bár a szakszerű történetírás elősegíti a biztosra vehető ismeretek folyamatos bővülését, a múlt totalitásának rekonstruálhatatlansága és a mindenkori társadalmak különböző szociokulturális csoportjainak eltérő értékszempontjai, valamint múlttal szembeni elvárásai elkerülhetetlenné teszik az interpretációk sokféleségét. Ez különösen az egyes közösségek sorsának alakulását alapvetően befolyásoló momentumok esetében van így. Ez a kötet a magyar történelem 9 folyamatosan vitatott eseménye és személye körül konstruált, és többnyire még napjainkban is konstruálódó diskurzusát mutatja be. Kitüntetett szerepet a történetírás teljesítményének, vagyis a historiográfiának tulajdonít, ám emellett a múlt egyéb reprezentációs formáit is vizsgálja. Törekvése, hogy világos különbséget tegyen a biztosra vehető adatok, lehetséges értelmezések és hipotézisek, valamint a múlt ismert valóságától elrugaszkodó hiedelmek, legendák és a politikai propaganda különféle termékei között.

A lelki betegségek elleni harc egyetlen hatásos fegyvere: saját gyermekkorunk egyedi és egyszeri történetének érzelmi felfedezése. Meg tudunk-e valaha is szabadulni minden illúziónktól? Az élet ugyanis teli van illúziókkal, valószínűleg azért, mert a valóság elviselhetetlennek tűnik számunkra. Az igazságot mégsem nélkülözhetjük, hiszen annak elvesztéséért súlyos betegségekkel kell fizetnünk. Ezért hosszú folyamat során próbáljuk felkutatni saját személyes igazságunkat, amely mindig fájdalmas - hacsak be nem érjük az intellektuális belátással. Ez esetben azonban ismét megmaradunk illúzióink világában. Múltunkat a legkevésbé sem tudjuk megváltoztatni, a sérüléseket, melyeket gyermekkorunkban elszenvedtünk, nem tehetjük meg nem történtekké. Ám saját magunkat megváltoztathatjuk, "kijavíthatjuk, s saját elvesztett integritásunkat visszanyerhetjük. Ez megteremtheti számunkra a lehetőséget, hogy kiszabaduljunk a gyermekkor láthatatlan s mégis oly rémületes fogságából.