Osiris Kiadó strana 13 z 19

Németh Erzsébet PhD logopédus, szociálpszichológus a közéleti kommunikáció gyakorlatának és elméletének egyik legismertebb hazai szakértője, kutatója és oktatója. Széles körű társadalmi méretű kommunikáció nélkül a nagyobb vállalatok, a politikai, a társadalmi és a tudományos szervezetek, szakmai ágazatok, érdekképviseletek tevékenysége ma már elképzelhetetlen. Ahhoz, hogy felkeltsük és fenntartsuk a média éídeklődését, a médiumok kezelésében jártas, a tömegek számára hitelesen, szakszerűen és e gyben érthetően, sőt érdekesen kommunikáló közszereplőkre van szükség. A könyvet a szerző kézlkönyvnek, gyakorlati útmutatónak szánja, ezzel segítve a közéleti szereplések (prezentádó, sajtótájékoztató, interjúhelyzet stb.) javítását, hatékonyabbá, hitelesebbé tételét. Olyan fontos kérdések szerepelnek a műben mint: Hogyan tartsunk hatásos beszédet?; Hogyan győzhetőek meg az emberek?; Miképpen tegyük érdekessé magunkat a sajtó számára?; Hogyan készüljünk fel az interjúra?; Hogyan írjunk sajt óközleményt?; Melyek a sajtókonferencia szabályai?

Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem - mai értelemben - első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső világunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadalát parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát tárja elénk.

Renoir maga volt "a" francia film - írta 1952-ben a francia új hullám szellemi atyja, André Bazin. Az újhullámos rendezők szeretetteljes tisztelettel "le patron"-nak (a gazda) nevezték, aki nemcsak örököse a francia hagyományoknak (apja a festő Auguste Renoir), de egyenrangú folytatójuk is a filmművészetben, s aki egyszerre elkötelezetten társadalmi érdeklődésű rendező és ritka tehetségű, formatervező alkotó. Kötetünk három "tételben" mutatja be Jean Renoir munkásságát. Az első Renoir különös "önéletírását", mindenekelőtt filmjeiről (előkészületeikről, forgatásukról, fogadtatásukról) írt vallomásos jegyzeteit tartalmazza; a második a francia új hullám két jeles képviselőjével, Francois Truffaut-val és Jacques Rivette-tel folytatott érdekes és tanulságos "szakmai beszélgetéseit" közli; a bejező rész pedig bő válogatást nyújt Renoir hallatlanul izgalmas levelezéséből. A levelek címzettjei között - a családtagokon kívül - ott találjuk a dokumentumfilm atyjának tartott Robert J. Flahertyt, a neves forgatókönyvíró Dudley Nicholst, az író és barát Pierre Lestringuezt, a producerek példaképének tartott Pierre Braunbergert, a világhírű színésznő barátot, Ingrid Bergmant, és az újat akarók közül a számára legkedvesebbet, Francois Truffau-t.

"Hol volt, /hol nem, /messze, messze,/ volt egy boglyos, /lompos, /loncsos, /és bozontos, /Vackor nevű /kicsi medve, /nem is medve, /csak egy apró, /lompos, /loncsos / és bozontos, /piszén pisze kölyökmackó." Kormos István méltán népszerű meséjét Keresztes Dóra értő és kedves képei teszik még kedveltebbé a gyermekek körében.

Változatlan utánnyomás `Radnóti lírai műveinek valamennyi gyűjteményes kiadása, így a jelen kiadás is, a költő életében megjelent köteteinek, a posztumusz `Tajtékos ég`-nek és a `Bori notesz`-nek a verseit tekinti alapszövegnek. Hozzájuk kapcsolódnak a zsengék, a költő által kötetbe fel nem vett, hátrahagyott versek, a tréfás alkalmi versek; továbbá a versfordítások, versfordítástöredékek és átköltések. A zsengék, kötetben nem publikált, hátrahagyott és tréfás alkalmi versek közlésekor a kötet, hasonlóan a korábbi kiadásokhoz, nem törekszik teljességre, csupán válogatást ad. A korábbi kiadásokhoz képest nem bővült, anyaga megegyezik az eddigi legteljesebb 1982-es kiadáséval.` Részlet az Utószóból.

Arany János jól ismert balladáit újraolvasva mindig meglepetést okoznak modern, szaggatott-kihagyásos elbeszélésmódjukkal. A líra és az elbeszélés határait folyamatosan egymásba nyitva Arany új, távolságtartóbb, közvetettebb költői megszólalást hozott létre a romantika énközpontúságával szemben, ami alkalmat adott neki az elmélyült lélekábrázolásra is. Másrészt ezek a történetek a kísértethistóriák hagyományába illeszkednek, ami miatt a mai napig töretlen a népszerűségük. Mivel Arany esetében nem lehetséges a műfaj körülhatárolása - ő maga is bizonytalanságban hagyta az utókort arról, mely verseit tekintette balladának -, a kötet válogatója, Szilágyi Márton irodalomtörténész arra törekedett, hogy - a démonikus világ megjelenítésének tendenciáit szem előtt tartva - Arany legismertebb balladáinak körét ritkábban közölt szövegekkel tágítsa.

A tanulmánykötet a szerző a nemzetközi egyetemeken tartott előadásainak, szemináriumainak, kutatásainak gyümölcse. Ricoeur a metafora "színeváltozásait" veszi górcső alá, időről időre, irányzatról irányzatra haladva - a klasszikus retorikától a szemiotikán és szemantikán keresztül egészen a hermeneutikáig.

Az irodalom elmélete bizonyos értelemben az első és az utolsó nagy irodalomelméleti összefoglaló munka. Mint alapvető rendszerező kézikönyv hatalmas szakmai ismeretanyagot ölel fel az általános irodalomtudomány, az irodalomtörténet-írás módszertanának története, az irodalomelemzés és az irodalomelmélet köréből, egyben első szisztematikus összefoglalása az irodalomtudomány történetének is. A könyv felosztása enciklopédikus jellegű, világosan megkülönböztethető tárgykörökre épül, s ezért jól áttekinthető. Az irodalom elmélete az irodalomtudomány modern korszakának első legjelentősebb műve, amelyben a formalizmus és a strukturalizmus legfontosabb tételei (vagy inkább: kérdésföltevései) mind megtalálhatók, de ott van a 20. század első felének számtalan, iskolába nehezen sorolható teoretikus, irodalomtörténeti, műelemző munkájának sok-sok tanulsága is. Az "irodalomközpontúság" és a "műközpontúság" kifejezések jelzik leginkább Wellek és Warren könyvének fő tendenciáját, s ezek a kifejezések nálunk jórészt e könyv nyomán kerültek forgalomba. Bár 1972-ben jelent meg magyarul, még mindig egyetemi alapkönyvnek számít. A szöveget új bibliográfiával egészítettük ki, mely az első magyar kiadás óta megjelent irodalomelméleti alapműveket tartalmazza, a könyv struktúrájának megfelelő felépítésben.

"Az 1956-os munkák szerző között kevesen vannak, akiknek megadatott, hogy előbb szemtanúi és részesei lehessenek a magyar forradalomnak, majd a világpolitika washingtoni magaslatáról visszanézve alkossanak véleményt ugyanerről. Ez magyarázza a könyv széles perspektíváját, eleven olvasmányosságát, s talán sokakat vitára ingerlő konklúzióit is." (Litván György)

Renoir maga volt "a" francia film - írta 1952-ben a francia új hullám szellemi atyja, André Bazin. Az újhullámos rendezők szeretetteljes tisztelettel "le patron"-nak (a gazda) nevezték, aki nemcsak örököse a francia hagyományoknak (apja a festő Auguste Renoir), de egyenrangú folytatójuk is a filmművészetben, s aki egyszerre elkötelezetten társadalmi érdeklődésű rendező és ritka tehetségű, formatervező alkotó. Kötetünk három "tételben" mutatja be Jean Renoir munkásságát. Az első Renoir különös "önéletírását", mindenekelőtt filmjeiről (előkészületeikről, forgatásukról, fogadtatásukról) írt vallomásos jegyzeteit tartalmazza; a második a francia új hullám két jeles képviselőjével, Francois Truffaut-val és Jacques Rivette-tel folytatott érdekes és tanulságos "szakmai beszélgetéseit" közli; a bejező rész pedig bő válogatást nyújt Renoir hallatlanul izgalmas levelezéséből. A levelek címzettjei között - a családtagokon kívül - ott találjuk a dokumentumfilm atyjának tartott Robert J. Flahertyt, a neves forgatókönyvíró Dudley Nicholst, az író és barát Pierre Lestringuezt, a producerek példaképének tartott Pierre Braunbergert, a világhírű színésznő barátot, Ingrid Bergmant, és az újat akarók közül a számára legkedvesebbet, Francois Truffau-t.

Ady Endre (1877-1919) világviszonylatban is a XX. század egyik legnagyobb költője, Petőfi óta a következő új főszereplő, jelentőségéhez egészen József Attila fellépéséig senki sem fogható. E kötet költeményeit gyűjti egybe.

A hanyatló Római Birodalom utolsó előtti fejezetének történetében egy legenda ragadja meg az írót. A Diocletianus császár korában élt Szent Bonifác legendája, aki pogány tisztből vált keresztény vértanúvá. Ezenkívül barátainak ösztönzése és személyes élményei késztetik a szerzőt a téma regényes feldolgozására. Quintipor és Titanilla romantikus szerelmében kicsit a saját idilljeit, régi szerelmeit élte át újból. Ahogy egyik méltatója írja: A bimbózó érzékiségnek ez a tiszta szerelemmel vegyített ábrándozása teszi az Aranykoporsót a serdült ifjúság vonzó, kedves olvasmányává.

Az emberi kaland című kötet javított és bővített kiadása jelenik meg most - új címen - a szerző életműsorozatában. Ebben az új formában a könyv a szerző 2005-ben megjelent művének, Az ezerarcú énnek a gondolatvilágához kapcsolódik. Mindkét könyv egy alapvető kettősségről szól, arról, hogy mindennapi életünk felszíne alatt hogyan küzdünk, tudva-öntudatlan, az emberi lét nagy problémáival: azzal, hogy vajon itthon vagyunk-e ebben a világban? Hogyan került be a rossz, a gonosz, a szenvedés a világb a? Van-e az emberiségnek valami szerepe a világmindenségben? Van-e célja, értelme az emberi életnek? Meg tudjuk-e állítani, vissza tudjuk-e fordítani az időt? Szembe tudunk-e nézni az elmúlással? Az emberiség nagyszerű kalandjáról szól ez a könyv egy olyan világban, amelyben a rettenet és a szépség, a sötétség és a fény, a halál és az élet küzd egymással.

A hazai könyvkiadás az utóbbi években dicséretre méltóan nagy számban jelentette meg a jelentős személyiségelméleti iskolákhoz tartozó szerzők szövegeit, a személyiség fejlesztésével és terápiájával kapcsolatos könyveket, a modern személyiségelméleti, valamint a személyiségpszichológia kontextusát is tárgyaló pszichológiatörténeti munkákat. E bőséges kínálat ellenére a kötet régi hiányt pótol, mivel a személyiségpszichológia egészének mai státusával, legfontosabb irányzatainak bemutatásával foglalkozó, korszerű és átfogó szemléletű kézikönyv magyar nyelven eddig nem jelent meg. A szerzők nemcsak kitűnően érzékeltetik a tudományág árnyaltságát és sokrétűségét, hanem a különféle megközelítési módok integrációs lehetőségeire is rámutatnak. Egy ilyen kézikönyv tankönyvként is használható a humán szférában dolgozók képzésében és a pszichológusképzés alapszakaszában. A kötetet gazdag kép- és ábraanyag egészíti ki, és tartalmazza a magyar nyelven hozzáférhető művek bibliográfiáját is.

A kötet a lengyel történelmet a kezdetektől a huszadik század végéig mutatja be. A számtalan térkép, ábra, grafikon és terjedelmes bibliográfia mellett a szerző korabeli dokumentumokkal, irodalmi idézetekkel, levelekkel színesíti az amúgy is olvasmányos stílusban írt könyvet.

Az irodalom elmélete bizonyos értelemben az első és az utolsó nagy irodalomelméleti összefoglaló munka. Mint alapvető rendszerező kézikönyv hatalmas szakmai ismeretanyagot ölel fel az általános irodalomtudomány, az irodalomtörténet-írás módszertanának története, az irodalomelemzés és az irodalomelmélet köréből, egyben első szisztematikus összefoglalása az irodalomtudomány történetének is. A könyv felosztása enciklopédikus jellegű, világosan megkülönböztethető tárgykörökre épül, s ezért jól áttekinthető. Az irodalom elmélete az irodalomtudomány modern korszakának első legjelentősebb műve, amelyben a formalizmus és a strukturalizmus legfontosabb tételei (vagy inkább: kérdésföltevései) mind megtalálhatók, de ott van a 20. század első felének számtalan, iskolába nehezen sorolható teoretikus, irodalomtörténeti, műelemző munkájának sok-sok tanulsága is. Az "irodalomközpontúság" és a "műközpontúság" kifejezések jelzik leginkább Wellek és Warren könyvének fő tendenciáját, s ezek a kifejezések nálunk jórészt e könyv nyomán kerültek forgalomba. Bár 1972-ben jelent meg magyarul, még mindig egyetemi alapkönyvnek számít. A szöveget új bibliográfiával egészítettük ki, mely az első magyar kiadás óta megjelent irodalomelméleti alapműveket tartalmazza, a könyv struktúrájának megfelelő felépítésben.