Osiris Kiadó strana 13 z 19

A kötet a lengyel történelmet a kezdetektől a huszadik század végéig mutatja be. A számtalan térkép, ábra, grafikon és terjedelmes bibliográfia mellett a szerző korabeli dokumentumokkal, irodalmi idézetekkel, levelekkel színesíti az amúgy is olvasmányos stílusban írt könyvet.

Az irodalom elmélete bizonyos értelemben az első és az utolsó nagy irodalomelméleti összefoglaló munka. Mint alapvető rendszerező kézikönyv hatalmas szakmai ismeretanyagot ölel fel az általános irodalomtudomány, az irodalomtörténet-írás módszertanának története, az irodalomelemzés és az irodalomelmélet köréből, egyben első szisztematikus összefoglalása az irodalomtudomány történetének is. A könyv felosztása enciklopédikus jellegű, világosan megkülönböztethető tárgykörökre épül, s ezért jól áttekinthető. Az irodalom elmélete az irodalomtudomány modern korszakának első legjelentősebb műve, amelyben a formalizmus és a strukturalizmus legfontosabb tételei (vagy inkább: kérdésföltevései) mind megtalálhatók, de ott van a 20. század első felének számtalan, iskolába nehezen sorolható teoretikus, irodalomtörténeti, műelemző munkájának sok-sok tanulsága is. Az "irodalomközpontúság" és a "műközpontúság" kifejezések jelzik leginkább Wellek és Warren könyvének fő tendenciáját, s ezek a kifejezések nálunk jórészt e könyv nyomán kerültek forgalomba. Bár 1972-ben jelent meg magyarul, még mindig egyetemi alapkönyvnek számít. A szöveget új bibliográfiával egészítettük ki, mely az első magyar kiadás óta megjelent irodalomelméleti alapműveket tartalmazza, a könyv struktúrájának megfelelő felépítésben.

Lázár Ervin legendás meséje a szegény Dzsoniról szól, aki „dehogy angol, a szegény Dzsoni az a szegény Dzsoni, és kész” és Árnikáról, a bölcs Östör király lányáról. Dzsoninak meg kell vívnia a Százarcú Boszorkával, hogy feleségül vehesse Árnikát, de gonosz varázslatok történnek...Mellékesen megtudhatjuk, miért jó, hogy a hírhedt rablónak, Ipiapacsnak nagyszerű gömbérzéke van, s mi köze mindennek a Világhírű SC-hez, valamint hogy ki az a Rázbányai Győző és miért sértődik meg.A könyvet Réber László rajzai díszítik.

Arany János jól ismert balladáit újraolvasva mindig meglepetést okoznak modern, szaggatott-kihagyásos elbeszélésmódjukkal. A líra és az elbeszélés határait folyamatosan egymásba nyitva Arany új, távolságtartóbb, közvetettebb költői megszólalást hozott létre a romantika énközpontúságával szemben, ami alkalmat adott neki az elmélyült lélekábrázolásra is. Másrészt ezek a történetek a kísértethistóriák hagyományába illeszkednek, ami miatt a mai napig töretlen a népszerűségük. Mivel Arany esetében nem lehetséges a műfaj körülhatárolása - ő maga is bizonytalanságban hagyta az utókort arról, mely verseit tekintette balladának -, a kötet válogatója, Szilágyi Márton irodalomtörténész arra törekedett, hogy - a démonikus világ megjelenítésének tendenciáit szem előtt tartva - Arany legismertebb balladáinak körét ritkábban közölt szövegekkel tágítsa.

A könyv az anyag, a szín és a forma összefüggéseit boncolgatja a ruhatervezés szempontjából, illetve bemutatja a 20. század divattörténetét, amelyben a ruhát kiegészítő tárgyak (cipő, táska, kalap stb.), valamint fodrászok, sminkesek, kozmetikumok és parfümök is helyet kapnak. A divat, mint művészet című rész, különböző érdekes témákat ölel fel (képzőművészetek, divatillusztráció, divatsajtó, divatfotó, film, jel-szimbólum, egyenruhák, híres személyiségek stb.). A szerző összegzi a magyar divattervezés eredményeit (Grünwalds és Válh, Holzer stb.), bemutatja a társadalmi élet helyszíneit (kávéházak, lóversenyek, színházi élet stb.), a magyar nemzeti viselet változásait, illetve Tüdős Klára divattervezői munkásságát, a magyar színjátszás ismert alakjainak (Jászai Mari, Fedák Sári, Csortos Gyula, Jávor Pál, Karády Katalin stb.) divattörténeti szerepét. Végül az utolsó fejezet témája a média (újságok, magazinok, szakfolyóiratok, televíziós csatornák) hatása a magyar divat alakulására.

Ritka alkalom, hogy két évforduló és két alkotó műve egybeesik. Bartók Béla és Oláh Gusztáv esetében ez történt; ez adja az apropóját és különös aktualitását ennek a reprezentatív kiállítású dokumentumkötetnek. Oláh Gusztáv mint a Magyar Állami Operaház vezető szcenikusa és főrendezője Bartók mindhárom színpadi művét feldolgozta. A kötet 1917-től, azaz Bartók színpadi művének első bemutatójától 1956-ig, vagyis Oláh Gusztáv halálának évéig tárgyalja az eseményeket. Az egyes darabok nem a keletkezés, hanem az első bemutató dátuma szerint következnek, tehát "A fából faragott királyfi" után "A kékszakállú herceg vára", "A csodálatos mandarin", s végezetül egy utólagos színpadra alkalmazás, a "Bálványosvár". Bár - a kettős évfordulót szem előtt tartva - elsődlegesen Bartók színpadi műveinek Oláh Gusztáv-féle feldolgozása, képi, rendezői értelmezése kap hangsúlyt, a mellette működő színpadi alkotók is helyet kapnak, hogy minél teljesebben táruljanak elénk a budapesti Operaház egyes előadásai. A több mint száz képpel illusztrált hasznos és érdekes olvasmány méltán tarthat igényt a zenerajongók, az operabarátok, a színpad- és a táncművészet kedvelőinek érdeklődésére.

Németh Erzsébet PhD logopédus, szociálpszichológus a közéleti kommunikáció gyakorlatának és elméletének egyik legismertebb hazai szakértője, kutatója és oktatója. Széles körű társadalmi méretű kommunikáció nélkül a nagyobb vállalatok, a politikai, a társadalmi és a tudományos szervezetek, szakmai ágazatok, érdekképviseletek tevékenysége ma már elképzelhetetlen. Ahhoz, hogy felkeltsük és fenntartsuk a média éídeklődését, a médiumok kezelésében jártas, a tömegek számára hitelesen, szakszerűen és e gyben érthetően, sőt érdekesen kommunikáló közszereplőkre van szükség. A könyvet a szerző kézlkönyvnek, gyakorlati útmutatónak szánja, ezzel segítve a közéleti szereplések (prezentádó, sajtótájékoztató, interjúhelyzet stb.) javítását, hatékonyabbá, hitelesebbé tételét. Olyan fontos kérdések szerepelnek a műben mint: Hogyan tartsunk hatásos beszédet?; Hogyan győzhetőek meg az emberek?; Miképpen tegyük érdekessé magunkat a sajtó számára?; Hogyan készüljünk fel az interjúra?; Hogyan írjunk sajt óközleményt?; Melyek a sajtókonferencia szabályai?

Cervantes műve a modern regénynek nemcsak őse, hanem - mai értelemben - első klasszikusa is. Gazdag körképén ott virul a kaland középkori bűvölete, a valóságos külső világ összegezés magaslatára emelkedett mozgalmassága, de már a lélek mélyei, belső világunk azelőtt figyelemre sem méltatott tájai is fölsejlenek rajta. Sokrétű remekmű, az értelmezésnek négy évszázad óta szinte kiapadhatatlan forrása. A korszerűtlen eszményeket kergető és magasztos kudarcra ítélt Búsképű lovagnak és a valóság diadalát parlagiságával együtt megjelenítő, tenyeres-talpas csatlósának történetében örök-emberi értelmet is kap a XVI-XVII. századi spanyolság nemzeti önvizsgálata: egy történelmi korforduló válságában minden idők emberi magatartásának két alapváltozatát tárja elénk.

Renoir maga volt "a" francia film - írta 1952-ben a francia új hullám szellemi atyja, André Bazin. Az újhullámos rendezők szeretetteljes tisztelettel "le patron"-nak (a gazda) nevezték, aki nemcsak örököse a francia hagyományoknak (apja a festő Auguste Renoir), de egyenrangú folytatójuk is a filmművészetben, s aki egyszerre elkötelezetten társadalmi érdeklődésű rendező és ritka tehetségű, formatervező alkotó. Kötetünk három "tételben" mutatja be Jean Renoir munkásságát. Az első Renoir különös "önéletírását", mindenekelőtt filmjeiről (előkészületeikről, forgatásukról, fogadtatásukról) írt vallomásos jegyzeteit tartalmazza; a második a francia új hullám két jeles képviselőjével, Francois Truffaut-val és Jacques Rivette-tel folytatott érdekes és tanulságos "szakmai beszélgetéseit" közli; a bejező rész pedig bő válogatást nyújt Renoir hallatlanul izgalmas levelezéséből. A levelek címzettjei között - a családtagokon kívül - ott találjuk a dokumentumfilm atyjának tartott Robert J. Flahertyt, a neves forgatókönyvíró Dudley Nicholst, az író és barát Pierre Lestringuezt, a producerek példaképének tartott Pierre Braunbergert, a világhírű színésznő barátot, Ingrid Bergmant, és az újat akarók közül a számára legkedvesebbet, Francois Truffau-t.

"Hol volt, /hol nem, /messze, messze,/ volt egy boglyos, /lompos, /loncsos, /és bozontos, /Vackor nevű /kicsi medve, /nem is medve, /csak egy apró, /lompos, /loncsos / és bozontos, /piszén pisze kölyökmackó." Kormos István méltán népszerű meséjét Keresztes Dóra értő és kedves képei teszik még kedveltebbé a gyermekek körében.

Arany János jól ismert balladáit újraolvasva mindig meglepetést okoznak modern, szaggatott-kihagyásos elbeszélésmódjukkal. A líra és az elbeszélés határait folyamatosan egymásba nyitva Arany új, távolságtartóbb, közvetettebb költői megszólalást hozott létre a romantika énközpontúságával szemben, ami alkalmat adott neki az elmélyült lélekábrázolásra is. Másrészt ezek a történetek a kísértethistóriák hagyományába illeszkednek, ami miatt a mai napig töretlen a népszerűségük. Mivel Arany esetében nem lehetséges a műfaj körülhatárolása - ő maga is bizonytalanságban hagyta az utókort arról, mely verseit tekintette balladának -, a kötet válogatója, Szilágyi Márton irodalomtörténész arra törekedett, hogy - a démonikus világ megjelenítésének tendenciáit szem előtt tartva - Arany legismertebb balladáinak körét ritkábban közölt szövegekkel tágítsa.

Változatlan utánnyomás `Radnóti lírai műveinek valamennyi gyűjteményes kiadása, így a jelen kiadás is, a költő életében megjelent köteteinek, a posztumusz `Tajtékos ég`-nek és a `Bori notesz`-nek a verseit tekinti alapszövegnek. Hozzájuk kapcsolódnak a zsengék, a költő által kötetbe fel nem vett, hátrahagyott versek, a tréfás alkalmi versek; továbbá a versfordítások, versfordítástöredékek és átköltések. A zsengék, kötetben nem publikált, hátrahagyott és tréfás alkalmi versek közlésekor a kötet, hasonlóan a korábbi kiadásokhoz, nem törekszik teljességre, csupán válogatást ad. A korábbi kiadásokhoz képest nem bővült, anyaga megegyezik az eddigi legteljesebb 1982-es kiadáséval.` Részlet az Utószóból.

"Az 1956-os munkák szerző között kevesen vannak, akiknek megadatott, hogy előbb szemtanúi és részesei lehessenek a magyar forradalomnak, majd a világpolitika washingtoni magaslatáról visszanézve alkossanak véleményt ugyanerről. Ez magyarázza a könyv széles perspektíváját, eleven olvasmányosságát, s talán sokakat vitára ingerlő konklúzióit is." (Litván György)

A tanulmánykötet a szerző a nemzetközi egyetemeken tartott előadásainak, szemináriumainak, kutatásainak gyümölcse. Ricoeur a metafora "színeváltozásait" veszi górcső alá, időről időre, irányzatról irányzatra haladva - a klasszikus retorikától a szemiotikán és szemantikán keresztül egészen a hermeneutikáig.

Az irodalom elmélete bizonyos értelemben az első és az utolsó nagy irodalomelméleti összefoglaló munka. Mint alapvető rendszerező kézikönyv hatalmas szakmai ismeretanyagot ölel fel az általános irodalomtudomány, az irodalomtörténet-írás módszertanának története, az irodalomelemzés és az irodalomelmélet köréből, egyben első szisztematikus összefoglalása az irodalomtudomány történetének is. A könyv felosztása enciklopédikus jellegű, világosan megkülönböztethető tárgykörökre épül, s ezért jól áttekinthető. Az irodalom elmélete az irodalomtudomány modern korszakának első legjelentősebb műve, amelyben a formalizmus és a strukturalizmus legfontosabb tételei (vagy inkább: kérdésföltevései) mind megtalálhatók, de ott van a 20. század első felének számtalan, iskolába nehezen sorolható teoretikus, irodalomtörténeti, műelemző munkájának sok-sok tanulsága is. Az "irodalomközpontúság" és a "műközpontúság" kifejezések jelzik leginkább Wellek és Warren könyvének fő tendenciáját, s ezek a kifejezések nálunk jórészt e könyv nyomán kerültek forgalomba. Bár 1972-ben jelent meg magyarul, még mindig egyetemi alapkönyvnek számít. A szöveget új bibliográfiával egészítettük ki, mely az első magyar kiadás óta megjelent irodalomelméleti alapműveket tartalmazza, a könyv struktúrájának megfelelő felépítésben.