Tarandus Kiadó strana 5 z 7

Két mindenre elszánt, kéjvágyó kalandor mérkőzik egymással életre-halálra, hogy eldöntsék, melyikük az igazi. Ugyanis mindketten ugyanannak a több ezer éves irodalmi hősnek mondják magukat, aki sorra-rendre feltámad halottaiból. Először egy budai orgián hozza őket össze a sors, majd kétezer évet repülnek vissza a múltba, egy azóta letűnt kultúra központjába, a nabateusok lakta Petra városába...

Minden városnak vannak titkai. Olyanok azonban, mint Győrnek aligha! A felszín alatt harcok dúlnak. Csak az összefogás segíthet. A magyar katonai titkosszolgálat, a Vatikán, az MI6 is elküldi dörzsölt ügynökeit a négy folyó találkozásához, hogy megszerezzék a titokzatos Mária-fegyvert. Csatlakozik hozzájuk a minden lében kanál újságíró. Küldetésük sikerét már az első pillanatban gyilkosságok, gátlástalan hazugságok nehezítik. A város alatti titkos labirintusban, a közeli Pannonhalmán is folyik a hajsza. Kiderül, a titkosszolgálatokat azért foglalkoztatja a fegyver megszerzése, mert attól tartanak, rossz kezekbe kerül. A Sötétség Lovagjai, akik már évszázadok óta készülnek arra, hogy lángba borítsák a Földet. Az ellenük folytatott harchoz segítőkre van szükség. Kiderül, kik tartoznak Győrben a Titkos Fény Szövetséghez. Az idővel is versenyt futnak az ügynökök, hiszen a NATO bombázó csak arra vár, gyilkos terhét mikor dobhatja a városra? Hajsza időn és téren át! Ki és miért hozta létre a Mária-fegyvert? A titkok megfejtésében nagy szerep jut az egyetemnek és kutatóinak, a volt és regnáló polgármesternek, a város püspökének, továbbá Pannonhalma főapátjának is. A Mária-fegyver megtalálása kulcsfontosságú ahhoz, hogy Győr továbbra is élhető legyen!

"Huszonegyedik századi ködlovag? Igen, ez a kérdés is megfogalmazódhat, amikor Réti Atilla novelláit olvassuk. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy eltévesztette volna korát, s valamiféle ósdi prózát művelne. Török Gyula, Szini Gyula, Gozsdu Elek, Cholnoky László, Cholnoky Viktor, Bródy Sándor vagy éppen Lovik Károly szellemi rokonaként írni elsősorban azt jelenti, hogy a szerző magasra éppúgy emeli tekintetét, mint amennyire figyel a benső világra, hogy az élet apró dolgai érdeklik, látja a köznapok szépségét és rútságát, örömeit és kínjait, érzékeny az elesettek iránt, s kötelező számára, hogy igényes, gondos megmunkált nyelven szólaljon meg." (Villányi László)

"Huszonegyedik századi ködlovag? Igen, ez a kérdés is megfogalmazódhat, amikor Réti Atilla novelláit olvassuk. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy eltévesztette volna korát, s valamiféle ósdi prózát művelne. Török Gyula, Szini Gyula, Gozsdu Elek, Cholnoky László, Cholnoky Viktor, Bródy Sándor vagy éppen Lovik Károly szellemi rokonaként írni elsősorban azt jelenti, hogy a szerző magasra éppúgy emeli tekintetét, mint amennyire figyel a benső világra, hogy az élet apró dolgai érdeklik, látja a köznapok szépségét és rútságát, örömeit és kínjait, érzékeny az elesettek iránt, s kötelező számára, hogy igényes, gondos megmunkált nyelven szólaljon meg." (Villányi László)

"Mindenki utazik, akinek hűs, leveles otthona nincsen, no meg akinek ideje, erszénye engedi. Mindig jólesik a lelkemnek, mikor fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval, kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog. De vajon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek megtanítottak volna látni? Mert más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi útitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni." Gárdonyi úti naplója Erdélybe, Bukarestbe, Konstantinápolyba, Velencébe, Madridba, Dél-Amerikába, Afrikába kalauzolja olvasóit, de ne várjunk tőle puszta leírásokat: e műben ugyanis az elemző-vizsgálódó író a történetek és események mögöttes tartalmára hívja föl a figyelmet, legyen az egy vasúti fülkében elhangzott párbeszéd, egy vonatjegy kálváriája, egy magyar vendéglő Sztambulban, avagy éppen a Szent Anna-tavat megidéző mendemondák valósága. Vagyis nem "néz". Hanem "lát". Az "Amiket az útleíró elhallgat" olyan bédekker, amelyet sem korábban, sem azóta nem írt meg más magyar író.

A kötetben az alábbi regék olvashatók: Fertői boldogasszony; A vándor templom; Nagy Lajos álma; Béla király eprei; Kapisztrán szószéke; A szegény kalapos gólyája; Sziklapásztor, sziklanyáj; Tüzes Gábor golyója; Dénes testvér legendája; A lietavai csoda; Semmi sem lehetetlen; Zablya Péterné aratása; Szent László kútja; A testvérek temploma; Koháry templomáról; Erdély patrónája; Kun László fogadása; Hét kőszék; Haller Klára imája; Bujdosó Mária-kép; Radzivill lépcsői; Jézus kápolnája; Művészek harca; Akik az Istennel osztozni akarnak; Jegyzetek; Latkóczy Mihály

Ma a magyar történelemben, de főleg az őstörténet-kutatásban két, egymásnak tökéletesen ellentmondó szemlélet hadakozik, vagdalkozik egymással. Az egyik a hivatalos, akadémikus történettudomány, amely szerint az Urál környéki őshazából származó kis finnugor népecske vagyunk, akik primitív és pogány idegenként érkeztek a X. században a Kárpát-medencébe, a művelt Európába. A másik megközelítés szerint mi vagyunk az emberiség ős-népe, minden nép és nyelv (az antiszemiták szerint a héber kivételével) tőlünk ered, valaha belaktuk az egész Földet, királyságunk volt az elsüllyedt Mu kontinensén és Atlantiszon, magyarok voltak Egyiptom fáraói, de legalábbis a Kárpát-medence volt az őshazánk (egyesek szerint egymillió éve!). Nos, hol az igazság? - Ebben a könyvben a magyar őstörténet, magyar műveltség néhány különösen érdekes témájáról elmélkedik a szerző - dogmák, tabuk, túlzások és fantazmagóriák nélkül. Sarkalatos, sokat vitatott kérdések ezek. Kövesi Péter a történelmi tévelygések útján igazítja el az olvasót, s teszi mindezt politikamentesen, elfogultságoktól mentesen. A szerző vallja: „ha létezik olyan, hogy magyar lélek, magyar lelkiség - márpedig véleményem szerint létezik -, akkor attól mi sem áll távolabb, mint az agresszív gyűlöletkeltés, amivel sajnos, mostanság túlságosan is sokat találkozunk.”

A világhírű francia író, André Maurois kötete a 19. századi, mágus életű François-René de Chateaubriand páratlanul izgalmas életregénye. A Varázsló, aki fiatalon nomád volt Amerikában és keresztény Jeruzsálemben, később miniszter, a restauráció alatt diplomata Rómában és Londonban, afféle igazi túlélőként mozgott a francia nagypolitika porondján – és ezzel a korabeli európai cirkuszba is belépőt nyert. Ki ez a vidéki fiú, aki előtt meghajlik a hatalom és az irodalmi szalonok fülledt szellemisége? Zseni vagy csak a szerencse fia? Diplomata vagy szélhámos? Lánglelkű író vagy a tettek embere? Katona vagy irodalmár? A hallatlanul izgalmas, krimielemekkel teleszőtt napi karriertörténet hátterében kibontakozik a forrongó Franciaország, a napóleoni idők intrikus időszaka, a Bourbon-restauráció szellemtörténete, a royalizmus visszaállításának gyatra kísérlete és ennek mozgatórúgói, majd a júliusi forradalom kirobbanásának filmszalagszerű története, a forradalomé, amely lángba borította Európát

Az iráni uralkodóház titkai, avagy az iráni sah unokaöccsének elképesztő sorsa. A kuriózum könyv 2011 őszén jelent meg Franciaországban, a szerző szülőhazájában. Az 1941-ben, Párizsban francia anyától és egy ott állomásozó német katonaorvostól született Christian nagyon is későn szerez csak tudomást az eredendő "bűnről", amelynek létezését köszönheti. Mikor ötéves lesz, sugárzóan szép anyja feleségül megy az iráni sah öccséhez, Ali-Reza Pahlavi herceghez, a császári hadsereg századosához. Ali-Reza saját gyermekeként ismeri el Christiant, aki így a perzsa korona potenciális várományosa lesz... Tízéves korában a "kis fritzképű francia fattyú" családjával Párizsból Teheránba költözik, ahol a sah udvarában alaposan belekóstol a keleti kényelembe, és a perzsa főváros kozmopolita aranyifjúságának életét éli egészen az 1979-es iszlám forradalomig... A memoár, amelyet az olvasó a kezében tart, egyszerre kor- és családtörténet, fotó a hidegháborús időkről és bepillantás az iráni uralkodó elit mindennapjaiba. Christian Pahlavi írásában mesterien elegyedik az elegancia és a humor, tanúságtétele segítségével jobban megérthetjük ezt a titokzatos és hermetikusan zárt országot, Iránt. Christian Pahlavi ma Nizzában él, abban a házban, amelyben 1904 tavaszán Jókai Mór utolsó regényét megírta. A ház falán emléktábla áll...

Az iráni uralkodóház titkai, avagy az iráni sah unokaöccsének elképesztő sorsa. A kuriózum könyv 2011 őszén jelent meg Franciaországban, a szerző szülőhazájában. Az 1941-ben, Párizsban francia anyától és egy ott állomásozó német katonaorvostól született Christian nagyon is későn szerez csak tudomást az eredendő "bűnről", amelynek létezését köszönheti. Mikor ötéves lesz, sugárzóan szép anyja feleségül megy az iráni sah öccséhez, Ali-Reza Pahlavi herceghez, a császári hadsereg századosához. Ali-Reza saját gyermekeként ismeri el Christiant, aki így a perzsa korona potenciális várományosa lesz... Tízéves korában a "kis fritzképű francia fattyú" családjával Párizsból Teheránba költözik, ahol a sah udvarában alaposan belekóstol a keleti kényelembe, és a perzsa főváros kozmopolita aranyifjúságának életét éli egészen az 1979-es iszlám forradalomig... A memoár, amelyet az olvasó a kezében tart, egyszerre kor- és családtörténet, fotó a hidegháborús időkről és bepillantás az iráni uralkodó elit mindennapjaiba. Christian Pahlavi írásában mesterien elegyedik az elegancia és a humor, tanúságtétele segítségével jobban megérthetjük ezt a titokzatos és hermetikusan zárt országot, Iránt. Christian Pahlavi ma Nizzában él, abban a házban, amelyben 1904 tavaszán Jókai Mór utolsó regényét megírta. A ház falán emléktábla áll...

Carla Galli neve összefonódik a személyi és üzleti tanácsadással, az NLP-terápiával, az önismereti tréninggel, egyszóval: ma Magyarországon ő az egyik legismertebb és legkeresettebb tanácsadó. Legújabb könyve igazi csemege az útkereső és érdeklődő olvasóknak: nem utasít, nem tanít, nem fáraszt ígéretekkel, csupán mesél és mesél, egyrészt saját életútjáról, másrészt önismereti szakkönyvet írt mindazok számára, akik az épülést, a tudatosságot, a jelen-LÉT-et keresik és kutatják önmagukban. És még nem találták meg. A szerző szavaival: "Mindazzal, amit itt majd olvasol, az a célom, hogy megtaláld azokat a dolgokat, amelyek segítenek neked változtatni mindazon, amin szeretnél. Ha nem tudatosan élsz, az még nem ment fel az alól, ami veled történik, hiába hivatkozol okként másra vagy a körülményekre a sikertelenségedet magyarázva. Ha nem tudod, hogy bizonyos cselekedeteidet mi motiválta, csak sodródni fogsz, és az életednek nem a részese, csak elszenvedője lehetsz. Boldogságunk vagy egészségünk nem csupán velünk született ajándék, hanem meg kell küzdeni érte nap mint nap. A dolgok nem az égi és földi titkok tudásán múlnak, hanem azon, hogyan látunk rá a működésünkre. Meg kell értenünk, hogy mi irányít, mi mozgat, mit irányítunk, és mit mozgatunk." Ha Ön is kíváncsi, mi lakozik Önben, akkor nem fogja kihagyni ezt a könyvet! Könnyed és lebilincselő, igaz és igéző, tükör a tükörben!

Magyar írók és költők, hercegek, grófok, zeneszerzők, tudósok, a hatalom birtokosai, kémek és színészek: ki ne lenne kíváncsi arra, hogy a kézírások, levélrészletek és aláírások alapján milyen ember lehetett egyik-másik "híresség"? Vagy fordítva: mennyire árulkodik az írás mindarról, ami a személyiségben lakozik? Csak néhány név kedvcsinálóként a három tucatnyi elemzésből: Léda, Radnóti, Móricz, Márai, Szabó Magda, Báthory Erzsébet, Diana, Casanova, Ulickaja, Freud, Bismarck, Sztálin, Mata Hari, Marlene Dietrich, Greta Garbo, Latinovits Zoltán... és még folytathatnánk a sort. Forgács Katalin a grafológia eszközeivel enged bepillantást egy-egy jellemrajzba, s csak ígérhetjük: a kötet olyan titkokat fed fel, amelyekről az utókor nem tudott. "Arra törekedtem, hogy a bemutatott személyiségek jellemrajzát teljesebbé tegyem a tudatos és a tudattalan régiójából származó észlelésekkel. Bizonyára színesebb lesz a kép Lédáról, a múzsáról vagy Hillary Clintonról, a külügyminiszterről. Felbukkannak a zsenire jellemző jellegzetességek a Bartók Béla életútját kísérő írásokban. Casanova pedig más beállításba kerül az írásképe alapján. Láthatóvá válnak a híres emberek eddig láthatatlan tulajdonságai az életrajz és az írás összevetésével. Kevés módszerünk van a tudatos és a tudattalan együttes feltérképezésére, a grafotudomány erre kiváló lehetőséget kínál."

"Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb, s a királyi gúlák ormánál magasabb, éhes záporeső, bamba-dühös vihar el nem döntheti ezt, állja a végtelenévek hosszú sorát s a rohanó időt" - írta Horatius az I. században. És Kosztolányi Dezső 1935-ben, a Pesti Hírlap hasábjain, amikor az ódákat fordította. A jelen válogatás Kosztolányi irodalmi publicisztikáiból azokat az írásokat tartalmazza, amelyek a világirodalom legismertebb és legfontosabb szerzőiről szólnak, bemutatva egy-egy kort, korszakot és pályaívet, miközben szemtanúi vagyunk Kosztolányi enciklopédikus tudásának is. Valamennyi szerzőről úgy tud írni és véleményezni, hogy az olvasó csak lenyűgözve ámul, micsoda alázat és tisztelet vezérelte a szerzőt, amikor irodalmi elődeiről nyilatkozik. Az antológia a latin műveltségtől kezdve teljes európai körképet tár elénk, Horatiustól Shakespeare-n és Goethén keresztül Puskinig, Dosztojevszkijig, Thomas Mannig, a Kalevalától Rilkéig. A kulturális "utazások"-at 1910 és 1935 között vetette papírra Kosztolányi, de üzenetük és értékrendjük időtlen. Szerkesztő-válogató Réz Pál.

Gaál Mózes neve egybeforrt a történelmi művekkel, a magyar múlt eseményeit feldolgozó ifjúsági könyvekkel, azt azonban kevesen tudják, hogy 1901-ben ún. lányregénnyel jelentkezett. A "Szeretet" Gaál egyetlen könyve, melyet bevallottan "serdülő lányoknak" írt, lévén főszereplője egy tizenéves kislány. Megpróbáltatásai, helytállása azonban jócskán túlnőnek a szerzői instrukción, hiszen története egy klasszikusnak nevezhető század eleji szolgálósors, amelyben a szemlélődő lélek újra és újra rácsodálkozik az élet kihívásaira. Fejlődésregény ez a javából, egy idilli vidéki háttérben kibontakozó lélekregény, melyet különlegesen szép nyelvezete tesz egyedivé, ahogy Schöpflin jegyezte meg: "(Gaál) magyar beszéde, enyhe székelyes ízzel, tiszta és világos volt". A cselekmény is mintha alárendelődne a lélek eseményeinek, hiszen Dombháton nem sok minden történik... Erzsike hazajön a városból, mert apja beteg, egyedül viszi a falusi boltot és a kocsmát, de a nyugodalmas hétköznapokat valósággal felforgatja az egyre nehezebb megélhetés terhe, továbbá az ármánykodó rokon, Filkó János feltűnése, aki nem csak Erzsikére vet szemet... Közben megjelennek a Dömények is, a borkereskedők, akiknek Halászék tartoznak, és az egyik Dömény fiúnak is megtetszik Erzsike. A "furcsa idill" azonban kártyavárként omlik össze, amikor meghal Halász Erzsi édesapja, s a gondok az ifjú, törékeny, naiv kislány nyakába szakadnak, Filkó pedig kész megtámadni a végrendeletet is... A korszakkép, az ábrázolás, a vidék és város ellentéte, a gazdagság-szegénység ismert-rögzült perspektívája persze jóval tágabb: egy szelet a magyar századvég szenvedéstörténetének tortájából, melyben Filkó a dzsentripusztulás történelmi tablóképét idézi fel, ahogy Mikszáthnál és Török Gyulánál megszoktuk. Igazi ritkasággal állunk szemben, ami százéves homályból lép ki az olvasók elé.

A tanulmánygyűjteményben elsősorban lélektani jellegű írások sorakoznak, de közös jellemzőjük, hogy kívül esnek a pszichológia hagyományos megközelítésein, vagyis nem pszichológiakönyvvel állunk szemben, hanem olyan ezoterikus írásokkal, melyek tematikájuknál fogva számos értelemben a ma elfogadott tudományos világszemlélettel is szembemennek. A pszi világa avagy a parapszichológia az ismeretlennel szembesít, ugyanakkor a jelenségek és csodák jó része immáron kísérletileg is bizonyított: a kettősség szintézisében Paulinyi Tamás vallja: nem ismeretelméleti kérdésekről van szó, ezek a mindennapok életszemléletére vannak hatással, hiszen a sorsról, az erkölcsről, az életről és a halálról alkotott fogalmaink létünk minőségére is kihatnak - értékrendünkön és döntéseinken keresztül. Az egybegyűjtött írások a spirituális bölcsességeket integrálják a tudományos parapszichológia mai ismereteivel. László Ervin filozófus szavaival: „Azok a jelenségek, amelyeket könyvében Paulinyi Tamás vizsgál, valóban nem illenek sem a tudomány uralkodó felfogásába, sem a józan ész világának fogalmába, viszont érthetővé tehetők a tudomány egy másik, különböző paradigmáján keresztül; egy új, másfajta látásmóddal. Hogy mi jellemzi ezt a látásmódot, azt általános terminusokban is megfogalmazhatjuk. Elsődleges jellemzője az univerzum egy olyan dimenziójának feltételezése, mely valóságos, bár közvetlenül nem figyelhető meg: - ami „rejtve van” az ismert észlelési módok elől. Tény, hogy így nem tűnik olyan valóságosnak, mint az észlelhető dimenziók, mégis annál valóságosabb: - ez képezi az alapját a megfigyelhető Univerzumnak, a tapasztalt jelenségek ennek a dimenziónak a manifesztációi, megtestesülései.”

A tanulmánygyűjteményben elsősorban lélektani jellegű írások sorakoznak, de közös jellemzőjük, hogy kívül esnek a pszichológia hagyományos megközelítésein, vagyis nem pszichológiakönyvvel állunk szemben, hanem olyan ezoterikus írásokkal, melyek tematikájuknál fogva számos értelemben a ma elfogadott tudományos világszemlélettel is szembemennek. A pszi világa avagy a parapszichológia az ismeretlennel szembesít, ugyanakkor a jelenségek és csodák jó része immáron kísérletileg is bizonyított: a kettősség szintézisében Paulinyi Tamás vallja: nem ismeretelméleti kérdésekről van szó, ezek a mindennapok életszemléletére vannak hatással, hiszen a sorsról, az erkölcsről, az életről és a halálról alkotott fogalmaink létünk minőségére is kihatnak - értékrendünkön és döntéseinken keresztül. Az egybegyűjtött írások a spirituális bölcsességeket integrálják a tudományos parapszichológia mai ismereteivel. László Ervin filozófus szavaival: „Azok a jelenségek, amelyeket könyvében Paulinyi Tamás vizsgál, valóban nem illenek sem a tudomány uralkodó felfogásába, sem a józan ész világának fogalmába, viszont érthetővé tehetők a tudomány egy másik, különböző paradigmáján keresztül; egy új, másfajta látásmóddal. Hogy mi jellemzi ezt a látásmódot, azt általános terminusokban is megfogalmazhatjuk. Elsődleges jellemzője az univerzum egy olyan dimenziójának feltételezése, mely valóságos, bár közvetlenül nem figyelhető meg: - ami „rejtve van” az ismert észlelési módok elől. Tény, hogy így nem tűnik olyan valóságosnak, mint az észlelhető dimenziók, mégis annál valóságosabb: - ez képezi az alapját a megfigyelhető Univerzumnak, a tapasztalt jelenségek ennek a dimenziónak a manifesztációi, megtestesülései.”