Tarandus Kiadó strana 2 z 7

Ma a magyar történelemben, de főleg az őstörténet-kutatásban két, egymásnak tökéletesen ellentmondó szemlélet hadakozik, vagdalkozik egymással. Az egyik a hivatalos, akadémikus történettudomány, amely szerint az Urál környéki őshazából származó kis finnugor népecske vagyunk, akik primitív és pogány idegenként érkeztek a X. században a Kárpát-medencébe, a művelt Európába. A másik megközelítés szerint mi vagyunk az emberiség ős-népe, minden nép és nyelv (az antiszemiták szerint a héber kivételével) tőlünk ered, valaha belaktuk az egész Földet, királyságunk volt az elsüllyedt Mu kontinensén és Atlantiszon, magyarok voltak Egyiptom fáraói, de legalábbis a Kárpát-medence volt az őshazánk (egyesek szerint egymillió éve!). Nos, hol az igazság? - Ebben a könyvben a magyar őstörténet, magyar műveltség néhány különösen érdekes témájáról elmélkedik a szerző - dogmák, tabuk, túlzások és fantazmagóriák nélkül. Sarkalatos, sokat vitatott kérdések ezek. Kövesi Péter a történelmi tévelygések útján igazítja el az olvasót, s teszi mindezt politikamentesen, elfogultságoktól mentesen. A szerző vallja: „ha létezik olyan, hogy magyar lélek, magyar lelkiség - márpedig véleményem szerint létezik -, akkor attól mi sem áll távolabb, mint az agresszív gyűlöletkeltés, amivel sajnos, mostanság túlságosan is sokat találkozunk.”

A kötetben az alábbi regék olvashatók: Fertői boldogasszony; A vándor templom; Nagy Lajos álma; Béla király eprei; Kapisztrán szószéke; A szegény kalapos gólyája; Sziklapásztor, sziklanyáj; Tüzes Gábor golyója; Dénes testvér legendája; A lietavai csoda; Semmi sem lehetetlen; Zablya Péterné aratása; Szent László kútja; A testvérek temploma; Koháry templomáról; Erdély patrónája; Kun László fogadása; Hét kőszék; Haller Klára imája; Bujdosó Mária-kép; Radzivill lépcsői; Jézus kápolnája; Művészek harca; Akik az Istennel osztozni akarnak; Jegyzetek; Latkóczy Mihály

Minden városnak vannak titkai. Olyanok azonban, mint Győrnek aligha! A felszín alatt harcok dúlnak. Csak az összefogás segíthet. A magyar katonai titkosszolgálat, a Vatikán, az MI6 is elküldi dörzsölt ügynökeit a négy folyó találkozásához, hogy megszerezzék a titokzatos Mária-fegyvert. Csatlakozik hozzájuk a minden lében kanál újságíró. Küldetésük sikerét már az első pillanatban gyilkosságok, gátlástalan hazugságok nehezítik. A város alatti titkos labirintusban, a közeli Pannonhalmán is folyik a hajsza. Kiderül, a titkosszolgálatokat azért foglalkoztatja a fegyver megszerzése, mert attól tartanak, rossz kezekbe kerül. A Sötétség Lovagjai, akik már évszázadok óta készülnek arra, hogy lángba borítsák a Földet. Az ellenük folytatott harchoz segítőkre van szükség. Kiderül, kik tartoznak Győrben a Titkos Fény Szövetséghez. Az idővel is versenyt futnak az ügynökök, hiszen a NATO bombázó csak arra vár, gyilkos terhét mikor dobhatja a városra? Hajsza időn és téren át! Ki és miért hozta létre a Mária-fegyvert? A titkok megfejtésében nagy szerep jut az egyetemnek és kutatóinak, a volt és regnáló polgármesternek, a város püspökének, továbbá Pannonhalma főapátjának is. A Mária-fegyver megtalálása kulcsfontosságú ahhoz, hogy Győr továbbra is élhető legyen!

"Huszonegyedik századi ködlovag? Igen, ez a kérdés is megfogalmazódhat, amikor Réti Atilla novelláit olvassuk. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy eltévesztette volna korát, s valamiféle ósdi prózát művelne. Török Gyula, Szini Gyula, Gozsdu Elek, Cholnoky László, Cholnoky Viktor, Bródy Sándor vagy éppen Lovik Károly szellemi rokonaként írni elsősorban azt jelenti, hogy a szerző magasra éppúgy emeli tekintetét, mint amennyire figyel a benső világra, hogy az élet apró dolgai érdeklik, látja a köznapok szépségét és rútságát, örömeit és kínjait, érzékeny az elesettek iránt, s kötelező számára, hogy igényes, gondos megmunkált nyelven szólaljon meg." (Villányi László)

"Mindenki utazik, akinek hűs, leveles otthona nincsen, no meg akinek ideje, erszénye engedi. Mindig jólesik a lelkemnek, mikor fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval, kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog. De vajon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek megtanítottak volna látni? Mert más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi útitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni." Gárdonyi úti naplója Erdélybe, Bukarestbe, Konstantinápolyba, Velencébe, Madridba, Dél-Amerikába, Afrikába kalauzolja olvasóit, de ne várjunk tőle puszta leírásokat: e műben ugyanis az elemző-vizsgálódó író a történetek és események mögöttes tartalmára hívja föl a figyelmet, legyen az egy vasúti fülkében elhangzott párbeszéd, egy vonatjegy kálváriája, egy magyar vendéglő Sztambulban, avagy éppen a Szent Anna-tavat megidéző mendemondák valósága. Vagyis nem "néz". Hanem "lát". Az "Amiket az útleíró elhallgat" olyan bédekker, amelyet sem korábban, sem azóta nem írt meg más magyar író.

Elveim egyedüli bírája az ész és a tapasztalat - írta hajdanán Helvétius, korának filozófusa, akinek megítélése, tanainak elfogadása majd száz évet váratott magára. Főművét nyilvánosan elégették, őt magát tanainak visszavonására kényszerítették, miközben egyaránt átkozta ki a Sorbonne, a francia király és az egyház is. Ki ez a férfi, aki könyvelőnek készült, végül költő és gondolkodó lett? Vajon miben rejlik tanainak lényege, amikor az enciklopédisták is befogadták, nemkülönben a szabadkőművesek? Valóban eretnek tanokat terjesztett? Miért fogadta be II. Frigyes és tagadta ki a francia trónörökös? Valóban Helvétius hirdette először a kultúra jelentőségét a nemzetállamok kapcsán? Mióta ismeri a magyar olvasó Helvétius gondolatait? Megannyi kérdés, amire választ kap az olvasó e rövid és precíz tematikus kiskátéban.

Két mindenre elszánt, kéjvágyó kalandor mérkőzik egymással életre-halálra, hogy eldöntsék, melyikük az igazi. Ugyanis mindketten ugyanannak a több ezer éves irodalmi hősnek mondják magukat, aki sorra-rendre feltámad halottaiból. Először egy budai orgián hozza őket össze a sors, majd kétezer évet repülnek vissza a múltba, egy azóta letűnt kultúra központjába, a nabateusok lakta Petra városába...

Versailles-t mindenki ismeri, az is, aki nem járt ott - szokták mondani. De még ha valaki bejárja is a hatalmas palotát, megáll Le Brun képei előtt, leül a Le Notre tervezte parkban, akkor se tudja úgy maga elé képzelni a hajdan volt udvari életet, mintha kezébe veszi Saint-Simon herceg emlékiratait. XIV. Lajos uralkodásának második fele és az orléans-i herceg régensségének időszaka elevenedik meg ezeken a lapokon. A krónikás Saint-Simon jelentős szerepet játszott Franciaország bel- és külpolitikájában, kivette részét az udvar belső hatalmi harcaiból és intrikáiból; emlékirataiban leplezetlenül szól mindenről és mindenkiről: a Napkirályról és Madame de Maintenonról, az orléans-i hercegről és a kalandor természetű Dubous bíborosról, II. Rákóczi Ferencről és V. Fülöp spanyol királyról, Law bankárról és Racine-ról, szentekről és gazemberekről, diplomáciai sikerekről és kudarcokról, a spanyol konyháról és az enyhén szólva furcsa francia menyegzői szokásokról. Műve kora udvari életének enciklopédiája: történészek számára is becses beszámolók, mulatságos és jellegzetes pletykák, anekdoták, arcképek gyűjteménye.

"Kövesi Péter a szellemiség világában segít eligazodni kezdő és haladó útonjáróknak egyaránt. Az író, tanító, gyógyító a magyar spirituális élet ismert alakja. Tanfolyamain, előadásain ezrek vettek már részt, megjelenő cikkeit sokan olvassák, idézik. Legújabb művét a Vízöntő korról, a Vízöntő kor emberének írta. Segít feldolgozni eleink szellemi örökségét Atlantisztól Hamvas Béláig, tisztábban látni a mágia-misztika, vagy éppen a szellemi hierarchiák, angyali rendek világát. Olyan népszerű témákról ír, mint az újjászületés, a mesterek és tanítványok, a titkos társaságok, a szellemi tanítások, a beavatások, a meditációk ereje. Segít megérteni "A Gyűrűk Ura", "A Da Vinci-kód" rejtett üzeneteit, Jézus valódi alakját és Saint-Germain gróf rejtélyes személyiségét. Szól szenvedélyeinkről, szenvedéseinkről, a gyógyításról, a gyógyulásról, valamint a magyarságtudat és őstörténetünk vitatott kérdéseiről." (a Kiadó)

Tarot és asztrológia: két, egymással összefüggő jövendölési technika, melyek részletes elemzésére vállalkozik a kötet. Aki mélyebben kutatja a témát, gyorsan felismeri, hogy az asztrológia nem ismer jó vagy rossz aspektusokat, viszont eléggé komplex rendszer, és a tarot-lapok mögött is sokkal több rejtezik, mint amit első pillanatban sejtünk. Mi köti össze ezt a két jóslási technikát? Mindkettő szimbólumokat jelenít meg, amelyek újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. Értelmezést igényelnek, és meg kell őket magyarázni. A horoszkópjelek absztrakt jelzései képként és figuraként értelmezendők. Már az egyes szimbólumok elnevezése is azt mutatja, hogy itt archetípusokról van szó, melyek belső pszichikai képet mutatnak. A tarot-lapok zseniális alkotásai - jelentésüket először le kell fordítani! - ugyanis nem absztrakt szimbólumokban mutatkoznak meg, hanem kész képek, amelyek a belső életünket mutatják meg. Ehhez a tarot egyszerűen segítség és kiegészítés. Itt is rajzok és szimbólumok sokasága mutatkozik, amelyeket az asztrológiához hasonlatosan értelmezni kell. A gyakorlatban a két rendszer ideálisan egészíti ki egymást. Néhány tarot-lapnál az a benyomásunk, hogy közvetlenül az asztrológiai szimbólumot látjuk. De ez sem fedi mindig pontosan egymást. A hasonlóság az asztrológiai jelek és a tarot-képek között elég nagy, hogy az összefüggést felismerjük, másrészt olyan különbségek is felfedezhetők, hogy minden egyes alkalommal új felvetéseket tehessünk. A szerző Ernst Ott a Német Asztrológiai Szövetség (DAV) auditált asztrológusa, a Svájci Asztrológiai Szövetség (SAB) tagja, a Tarot Szövetség alapítója. Az asztrológia humanisztikus és pszichológiai irányát képviseli, hangsúlyozza, hogy az asztrológia és a tarot gyakorlati hasznuk mellett régi, európai kulturális örökséget is jelentenek. Kötete egyszerre kézikönyv és művelődéstörténeti esszé, amelyet bátran ajánlunk a témával most ismerkedők számára is.

Gaál Mózes (1836-1936) kora ifjúsági irodalmának népszerű művelője volt, számos történelmi tárgyú művet írt konzervatív szellemben, a humánum jegyében. Szépirodalmi formában szinte az egész magyar történelmet feldolgozta. A "Magyar nők" történelmünk sorsfordító esztendeit mutatja be, ezúttal női sorsokon keresztül: a kora középkori európai viszonyokba beilleszkedni próbáló magyarság történetétől kezdve az Árpád-kor, majd az Anjouk intrikái mellett egészen Mátyás korának ábrázolásáig, illetőleg az azt követő török kor viszontagságainak izgalmas visszaadásáig. A kortörténeti utazás utolsó fejezete a Wesselényiek törekvésein keresztül a magyar és császári viszontagságokba engednek bepillantást. Ahogy a szerző fogalmaz: "Lelki nagy kívánság szülte ezt a munkát. Sok ideje forgattam elmémben, meg-meghánytorgattam: lesz-e, aki vélem megtegye az utat, bejárja az avart, s virágot keressen a sok százados sírhalmokon, virágot, mely tetsző a szemnek; virágot, melynek mérges a gyökere, bódító az illata. Meghallgatják-e sajátságos történeteimet, melyek annyira különböznek a mai édeskés-savanykás, ideget bolygató történetektől?"

Az erdélyi származású Gaál Mózes (1836-1936) az áthagyományozott mondai töredékek és történelmi, művelődéstörténeti tények valamint a krónikák és gesták tiszteletben tartása mellett írói szabadsággal ismerteti a magyar mitológiát. A majd félszáz történet időrendben halad a történelmi korral, a teremtésmondáktól a hunok adomáin és hőstörténetein át varázslatos meseszál vezet egészen a honfoglalás koráig, Géza fejedelem időszakáig. Az írói hitvallás nemes küldetésre vall: "Avatag írások, nagy-régi időkből, melyek krónikás szárazsággal elmondják a hun-magyar hőskor történeteit, kezébe nem kerülnek az ifjúságnak... (...) Megfesteni képét nagy-régi időknek, melyekre világot a históriának fáklyája ingyen sem vet; összerakosgatni a töredékeket igazságos kézzel és becsületes hűséggel: íme ez volt a szándékom."

Az ember ősidők óta keresi a helyét a világban, hiszen szeretnénk tudni, honnan jövünk, hová tartunk, miért olyan a világ, amilyen. Vajon megismerhető-e a végső valóság, vagy az emberi tudás korlátozott? A kérdésekre tudomány, vallás és filozófia igyekszik választ adni, azonban a válaszaik olykor gyökeresen ellentmondanak egymásnak. Ellentmondások vannak a vallások között, a filozófiák között, és a tudomány különféle szakterületei között is. Ámde ha egymásnak logikailag ellentmondó elméletek egyszerre bizonyulhatnak igaznak, felvethető a kérdés, hogy létezik-e egyedüli abszolút igazság. Az sem zárható ki, hogy a probléma a gondolkodásmódunkban van, és a valóság nem hajlandó engedelmeskedni az emberi ész megszokott logikájának. Ezt a kérdést az ősi hindu bölcsek már évezredekkel ezelőtt felvetették és arra a következtetésre jutottak, hogy ha valamit spekulatív okoskodással be lehet bizonyítani, akkor azt ugyanilyen módon meg is lehet cáfolni. Mivel sok jel mutat arra, hogy a valóság nem nagyon igyekszik igazodni a racionális emberi ész elvárásaihoz, ezért ha a valóságot tényleg meg akarjuk ismerni, érdemes lehet azt - megkövesedett előítéleteinket félretéve - különböző nézőpontokból szemügyre venni, és az így megszerezhető ismereteinket integrálni. Ha így teszünk, felismerhetjük, hogy a különféle világmagyarázatok választéka olyan, mint egyfajta svédasztal, amelyről kedvünkre mazsolázhatunk.

"Emléket hagyok itt, mely ércnél maradóbb, s a királyi gúlák ormánál magasabb, éhes záporeső, bamba-dühös vihar el nem döntheti ezt, állja a végtelenévek hosszú sorát s a rohanó időt" - írta Horatius az I. században. És Kosztolányi Dezső 1935-ben, a Pesti Hírlap hasábjain, amikor az ódákat fordította. A jelen válogatás Kosztolányi irodalmi publicisztikáiból azokat az írásokat tartalmazza, amelyek a világirodalom legismertebb és legfontosabb szerzőiről szólnak, bemutatva egy-egy kort, korszakot és pályaívet, miközben szemtanúi vagyunk Kosztolányi enciklopédikus tudásának is. Valamennyi szerzőről úgy tud írni és véleményezni, hogy az olvasó csak lenyűgözve ámul, micsoda alázat és tisztelet vezérelte a szerzőt, amikor irodalmi elődeiről nyilatkozik. Az antológia a latin műveltségtől kezdve teljes európai körképet tár elénk, Horatiustól Shakespeare-n és Goethén keresztül Puskinig, Dosztojevszkijig, Thomas Mannig, a Kalevalától Rilkéig. A kulturális "utazások"-at 1910 és 1935 között vetette papírra Kosztolányi, de üzenetük és értékrendjük időtlen. Szerkesztő-válogató Réz Pál.

A kiadvány a 2. magyar hadsereg útját mutatja be képregény formájában.

Stendhal - egy bizonyos Henri Beyle (1783-1842) számtalan álnevének, szignójának csupán az egyike. Mintha maga a szerző, korának éles tekintetű megfigyelője épp e kor elől folyamatosan a művészetek, művek, emlékké lett utazások világába bújt volna el. Katonaként csataterek helyett az operaházak karzataira, hivatalnokként irodák helyett az ásatásokra. A napóleoni hódításoknál pedig ezerszer jobban foglalkoztatták az érzelmek ostromai. Senki sem akad a világirodalomban, aki annyit tudna a szerelem természetrajzáról, mint ő. Senki, aki oly módszeresen és magával ragadóan térképezte volna föl az intim szenvedélyeket s egyúttal Európa udvarlási szokásait. A nő a kor férfitársadalmának képzeteiben hol zsarnok, hol zsákmány, és Stendhal épp ebben az ellentmondásos képben szembesíti egymással a boldogtalan szerelmek szépségét a beteljesülő hódítások olcsóságával, s ebből vezeti le az elsők egyikeként a női egyenjogúság szükségességét. A szerelemről először 1822-ben jelent meg, de további jelentős fejezetei csak a hagyatékból kerültek elő. Sok más remek kéziratával együtt rejtőzni kényszerültek, akárcsak álneves szerzőjük.