Tarandus Kiadó strana 2 z 7

Az ötvenes évei vége felé járó Éva a mediterrán hangulatú Pécs egyik kis könyves antikváriumának tulajdonosa. Nárcisztikus férjétől való nehéz válása óta mindennapjait főként a boltban gubbasztás, az óriásuszkárjával tett séták, és a felnőtt lányaival való találkozások töltik ki. Lassan felismeri, hogy a depresszió már az ajtaján kopogtat, így egy életvezetési podcast műsor hatására végre erőt vesz magán, és hátrahagyva megfásult életét, leköltözik a tengerhez. Választása egy online szálláskereső oldalon talált horvátországi világítótoronyra esik, amely egy apró lakatlan sziget egyetlen apartmanjaként funkcionál. A bolt irányítását kisebbik lányára, Millire hagyja, akinek régóta dédelgetett álma megreformálni az üzlet arculatát. Éva azt reméli, hogy az elvonulása alatt kifundálhatja, mit is akar csinálni hátralevő éveiben: azaz végleg le kell-e húzza a rolót a könyvesboltban és magánéleti fronton. Egy viharos estén azonban arra kényszerül a szigeten, hogy saját és egy bajba jutott állat bőrét mentve segítséget kérjen a murteri piacon előzőleg megismert, rendkívül bosszantó férfitól, aki hajósként már az ismertségük elején leszerepelt előtte. Vajon a kezdeti kölcsönös ellenszenv és játékos csipkelődés átalakulhat-e bizalmas barátsággá, netán annál többé is? Sikerül-e lezárnia zűrös kapcsolatát a továbbra is ráakaszkodó exférjével, vagy örökre megkeseríti majd minden lépését? Mi lehet a valódi oka, hogy a rámenős Marin látszólag úgy habzsolja az életet a tengernél, mintha az bármikor véget érhetne? És mi lesz az imádott könyvesbolt sorsa, ha a tulajdonosa nem tud választani a régi élete és tengerparti lét hívogató varázsa között? 

Nem emlékeztem, mennyire szűk is a test. Nem emlékeztem, milyen is, amikor besűrűsödik a téridő. Nem emlékeztem, hogy bántja a szememet a fény. Elfeledtem, mekkora fájdalom, amikor az első lélegzetvétel szétfeszíti a tüdőmet, és minden sejtem sikít a láztól. Elfeledtem ezt, de most itt volt megint. Csak üvölteni lehetett, mást nem lehetett, csak üvölteni. Aztán jött anyám ziháló keble, az otthon mása, elcsitultam itt. Borzasztó fáradtság csukta le szemem. Utolsó éber erőmmel imám felfelé szállt: Égi lámpások fénye világítson szívembe utat! Anyám remegő teste elringatott hamar. Emberlét. Függöny fel.

Egy férfi barangol Párizs utcáin. Ismerős környéken jár - az előtt a ház előtt valamikor napokon át várt egy lányra, aki soha nem bukkant fel. Ott egy kávézó, ahol kora reggelente mindig ugyanazzal a fiatal nővel találkozott. Két sarokkal arrébb egy okkultista irodalmat árusító könyvesbolt, amelyben ő is gyakran megfordult. Az ismerős helyek megannyi emléket idéznek fel egy ködbe vesző, elmosódott múltból. Egy hajdani, a világban elveszetten ődöngő, önmagát kereső fiatalember találkozását hat nővel. Kik voltak ezek a nők, és mit jelentettek a fiú számára? Nem tudni. Csak a címüket és ötüknek a nevét őrzi egy notesz. A hatodik névtelen marad, mert gyilkosságot követett el, és fiú segített neki a fegyver eltüntetésében és a menekülésben. A fiú, aki maga is szüntelen szökésben volt az élete, a valóság elől. Ám ez a hat cím és öt név most, évtizedek elteltével olyan, mint egy irányjelző tábla, amelyet követve az eltűnt idő nyomába eredhet, és feltámaszthatja a múltat. És akkor talán arra is rájön, kicsoda ő valójában. Az irodalmi Nobel-díjas Patrick Modiano legújabb, titokzatos alakokkal benépesített, sejtelmes hangulatú regényében a hatvanas évek Párizsának helyszínei és szereplői elevenednek meg. Mint egy éber álomban, úgy tűnnek fel az egykori fiatalember életének mozaikszerű epizódjai az emlékezés egy-egy röpke pillanatra felvillanó fényében, hogy azután rögtön újra alámerüljenek a feledés homályába. Vajon mindez csak a képzelet játéka? Vagy az emlékezet káprázata? A lenyűgöző atmoszférájú, az álom és a valóság határmezsgyéjén mozgó regényben Párizs korabeli térképén egy emberi életút rajzolódik ki, és egy emberi sors rejtélye vár megoldásra.

A könyvről: "Meghökkentően eredeti, briliáns, az emberi elme határait feszegető-tágító regény" - ezzel az elismerő mondattal fogadta Susan Barker új könyvét írótársa, Chris Cleave. A történet főszereplője Vang, a pekingi taxisofőr, aki egy nap különös levelet talál a kocsija szélvédőjén. Nyugtalanító sorok, melyek írója mintha egyre közelebbről figyelné meg őt és a családját. Vang nyomozni kezd a titokzatos, furcsa, de felkavaró levél nyomán, amelyet továbbiak is követnek. Mindegyikből a kínai történelem egy-egy meghatározó, ám véres, szenvedélyes és intrikákkal teli korszaka tárul fel, melyben az egyéni lét már-már kilátástalannak tűnő, folytonos küzdelem. Rokon lelkek találkoznak valami ellenállhatatlan erő hatására, majd törnek egymás életére. Vangot mágnesként vonzzák ezek a több száz éves történetek, és azon kapja magát, hogy nyakig ül egy rejtélyben, melyet ki kellene bogoznia - miközben az ismeretlen leskelődő által mozgatott szálak eltéphetetlen hálója egyre jobban befonja őt is és a családját is. Vajon mi köze lehet egy hétköznapi taxisofőrnek a kegyetlen Csia-csing császár elleni merénylethez, az ópiumháború idején ügyeskedő kisemberekhez, a maoista korszak félelemmel teli légkörében élő gimnazista lányokhoz? Lebilincselő és torokszorító lélekutazásra hív ez a regény még az után is, hogy a végén választ kapunk a kérdéseinkre.

Aline Ohanesian első regénye kiugró sikert hozott számára, több díjra jelölték, számos nyelvre lefordították, és a kritikusok szerint új, egyéni hangot hozott az amerikai irodalomba. Műve többrétegű: felfedezhető benne a manapság oly népszerű privát történelem, de egyben családtörténet is egy generációkon átívelő tragédia és egy gyönyörű, szenvedélyes szerelem története. Az emlékek száz év múlva is ott rejlenek az ételeink illatában, a gyermekeink mondókáiban, minden lélegzetvételünkben vallja az író. Mindkét főhőse felejthetetlen, erős karakter. A török Orhan, aki sokáig Németországban élt és dolgozott, nem foglalkozik a múlttal. Miután a nagyapja, Kemal meghal, rá száll a tarka szőnyegeket, kilimeket gyártó vállalkozása, az anatóliai házukat azonban egy ismeretlen nő örökli. Orhan repülőgépre ül, hogy felkeresse Amerikában a rejtélyes, kilencven éves Szedát, és kiderítse, milyen szerepet játszhatott Kemal életében. A kaliforniai idősek otthona, ahol az örmény származású asszony él, különös hely. Az öreg hölgy eleinte bizalmatlanul fogadja a török fiatalembert, de ahogy telik az idő, egyre több részletre derül fény a két család elfeledett és szövevényes kapcsolatáról. Feltárulnak előttünk a történelem sötét lapjai: az I. világháború és az örmény népirtás borzalmai. Orhan nap mint nap közelebb kerül egy mélyre temetett titokhoz, mely alapjaiban változtatja meg viszonyát a múlthoz, sőt mi több, befolyásolja az egész család jelenét és jövőjét is Aline Ohanesian maga is örmény menekültek leszármazottja, nagyszülei túlélve az I. világháborús népirtást fiatalon találkoztak egy misszionáriusok által fenntartott árvaházban. Miután családot alapítottak, kivándoroltak az Egyesült Államokba, hogy egy szabad és demokratikus országban élhessenek. Az írónő beleszületett népének hagyományaiba, és már korán megismerkedett a 20. századi örmény történelemmel. Kilencéves volt, amikor nagymamája titokban elmesélte neki családja megrendítő történetét, melyet soha többé nem osztott meg senki mással. Ez az emlékeiben élő hang, ezek a mondatok késztették arra Ohanesiant, hogy megírja első regényét. Történelmi kutatásokat végzett, elolvasta és meghallgatta azoknak a túlélőknek a beszámolóját, akiknek sikerült megmenekülniük, amikor majd másfél millió honfitársukat elpusztították. Nem én választottam ezt a történetet, hanem az választott engem mondta az írónő egyik interjújában, majd hozzátette: Amit megosztottam az olvasóimmal, azt a saját fiaim elől sem fogom eltitkolni. Egy nyitott könyv és az olvasó szíve között mindössze 15-20 centiméternyi távolság van. Ám ezen az úton nagyon sok minden történhet. Hiszek abban, hogy egy regény képes megváltoztatni az emberi gondolkodást. (Aline Ohanesian) Az Orhan öröksége figyelemre méltó, felejthetetlen regény a szerelemről és a túlélésről. Finoman egyensúlyoz a háború borzalmainak ábrázolása és egy varázslatos családi történet elmesélése között. (Publishers Weekly) Regény formájában megírt sirató, olyan elbeszélés, melynek ereje végig magával ragad. (New York Times Review of Books) Az Orhan öröksége egyaránt szól azokhoz az olvasókhoz, akiket érdekelnek a történelem sötét lapjai, és azokhoz, akik szeretnek csendesen elmélázni egy sokáig rejtve maradt, titkos családi vagy szerelmi történeten. (Los Angeles Review of Books) Díjak, jelölések: 2015 - Barnes & Noble díj jelölés 2015 - Amazon Top 20

Aline Ohanesian első regénye kiugró sikert hozott számára, több díjra jelölték, számos nyelvre lefordították, és a kritikusok szerint új, egyéni hangot hozott az amerikai irodalomba. Műve többrétegű: felfedezhető benne a manapság oly népszerű privát történelem, de egyben családtörténet is egy generációkon átívelő tragédia és egy gyönyörű, szenvedélyes szerelem története. Az emlékek száz év múlva is ott rejlenek az ételeink illatában, a gyermekeink mondókáiban, minden lélegzetvételünkben vallja az író. Mindkét főhőse felejthetetlen, erős karakter. A török Orhan, aki sokáig Németországban élt és dolgozott, nem foglalkozik a múlttal. Miután a nagyapja, Kemal meghal, rá száll a tarka szőnyegeket, kilimeket gyártó vállalkozása, az anatóliai házukat azonban egy ismeretlen nő örökli. Orhan repülőgépre ül, hogy felkeresse Amerikában a rejtélyes, kilencven éves Szedát, és kiderítse, milyen szerepet játszhatott Kemal életében. A kaliforniai idősek otthona, ahol az örmény származású asszony él, különös hely. Az öreg hölgy eleinte bizalmatlanul fogadja a török fiatalembert, de ahogy telik az idő, egyre több részletre derül fény a két család elfeledett és szövevényes kapcsolatáról. Feltárulnak előttünk a történelem sötét lapjai: az I. világháború és az örmény népirtás borzalmai. Orhan nap mint nap közelebb kerül egy mélyre temetett titokhoz, mely alapjaiban változtatja meg viszonyát a múlthoz, sőt mi több, befolyásolja az egész család jelenét és jövőjét is Aline Ohanesian maga is örmény menekültek leszármazottja, nagyszülei túlélve az I. világháborús népirtást fiatalon találkoztak egy misszionáriusok által fenntartott árvaházban. Miután családot alapítottak, kivándoroltak az Egyesült Államokba, hogy egy szabad és demokratikus országban élhessenek. Az írónő beleszületett népének hagyományaiba, és már korán megismerkedett a 20. századi örmény történelemmel. Kilencéves volt, amikor nagymamája titokban elmesélte neki családja megrendítő történetét, melyet soha többé nem osztott meg senki mással. Ez az emlékeiben élő hang, ezek a mondatok késztették arra Ohanesiant, hogy megírja első regényét. Történelmi kutatásokat végzett, elolvasta és meghallgatta azoknak a túlélőknek a beszámolóját, akiknek sikerült megmenekülniük, amikor majd másfél millió honfitársukat elpusztították. Nem én választottam ezt a történetet, hanem az választott engem mondta az írónő egyik interjújában, majd hozzátette: Amit megosztottam az olvasóimmal, azt a saját fiaim elől sem fogom eltitkolni. Egy nyitott könyv és az olvasó szíve között mindössze 15-20 centiméternyi távolság van. Ám ezen az úton nagyon sok minden történhet. Hiszek abban, hogy egy regény képes megváltoztatni az emberi gondolkodást. (Aline Ohanesian) Az Orhan öröksége figyelemre méltó, felejthetetlen regény a szerelemről és a túlélésről. Finoman egyensúlyoz a háború borzalmainak ábrázolása és egy varázslatos családi történet elmesélése között. (Publishers Weekly) Regény formájában megírt sirató, olyan elbeszélés, melynek ereje végig magával ragad. (New York Times Review of Books) Az Orhan öröksége egyaránt szól azokhoz az olvasókhoz, akiket érdekelnek a történelem sötét lapjai, és azokhoz, akik szeretnek csendesen elmélázni egy sokáig rejtve maradt, titkos családi vagy szerelmi történeten. (Los Angeles Review of Books) Díjak, jelölések: 2015 - Barnes & Noble díj jelölés 2015 - Amazon Top 20

Varázslatos, balladisztikus történet. Angolul is őrzi a gikuju (gikuyu vagy kikuyu) nyelv vélhető tömörségét. Szépségről, szerelemről, az élet völgyéről mesél, miközben feleleveníti a legkegyetlenebb törzsi szokásokat. Nem ítélkezik, érteni segít a sokféleség mélyén az embert, önmagunkat. Kenyában járunk. A soha ki nem száradó Honia-folyó mentén, a zegzugos dombvidéken, ahová a fehér ember még nem merészkedett be. Murungu isten az első férfinak és nőnek adta ezt a termékeny földet, ajándékba. A folyó az élet, itt mártóznak meg lányok és fiúk, a felnőtté avató szertartás, azaz a körülmetélés után. Mert körülmetélik, azaz a fehér ember szerint megcsonkítják a lányokat is. A szent liget és az ősi dombok érintetlenül őrzik a törzsek varázslatait és rítusait. Itt nő fel Waiyaki, a látónak tartott Chege fia és a megtérített Józsué lánya, Nyambura. A dombokon túl pedig ott a síkság, Nairobi városa, és a misszió, ahol elítélik a pogány szokásokat. Nyambura testvére, Muthoni, elszökik az apjától, és önként veti alá magát a szertartásnak, hogy a törzse szokásai szerint nő lehessen. A seb elfertőződik, Muthoni meghal. Waiyaki közben a fehér ember tudását sajátítja el, de csak azért, mert apja arra neveli, akkor győzheti le a fehér embert, ha megismeri. Nagy Tanító lesz, iskolákat épít, élni segít. A dombok felélednek és összecsapnak. Harcol egymással hit és meggyőződés, kereszténység és pogányság, az őslakos és az őt saját földjén megadóztató fehér ember. A fiatalok között szerelem szövődik, de az afrikai Rómeó és Júliának sem jut biztatóbb sors, mint az elődeinek. Vagy mégis? "A föld elcsendesült. Két domb állt egymás mellett, sötétségbe burkolózva. A Honia tovább folyt közöttük, végig az élet völgyén, zúgása a sötét csend fölé emelkedett, hogy Kamenóban és Makuyuban is egészen az emberek szívéig hatoljon." Ngugi wa Thiong'o, kenyai író, költő, drámaíró, publicista, 1938-ban született, James Ngugi néven. Kálvinista missziós iskolákban, majd független anyanyelvi iskolában tanult. Egyetemi tanulmányait Ugandában, és Angliában végezte, közben különböző újságoknak írt. Első regénye, a Weep Not, Child (1964; Búcsú az éjtől, Európa, 1971) elnyerte az Első Néger Művészeti Fesztivál (Dakar, 1966) nagydíját. 1967-től a Nairobi Egyetem tanára. 1977-ben politikai okból letartóztatják. A börtönben, vécépapírra írja első gikuju nyelvű regényét, az Ördög a kereszten-t. Emigrálni kényszerül, de az írást az anyanyelvén (is) folytatja, ma a Kaliforniai Egyetemen az International Center for Writing and Translation intézet vezetője. 2004-ben ismét megpróbál hazatérni, de miután őt és családját is erőszakos támadás éri, visszaköltözik Amerikába. Magyarul eddig két regényét jelentette meg az Európa Kiadó. 2010-ben Nobel-díjra jelölik, csak az utolsó körben előzi meg Mario Vargas Llosa.

Költözéskor egy párizsi ház pincéjében egy ócska láda fenekéről többtucatnyi, üres befőttesüvegek és régi újságpapírok közé rejtett levél kerül elő, ugyanazzal a kézírással és aláírással. A levelek megtalálója, a Brunei Szultanátus francia nagykövete többéves aprólékos munkával kötetet állít össze, amelyből egy nem mindennapi románc története bontakozik ki. 1929-ben egy jó házból való egyedülálló fiatal nő megismerkedik egy nős férfival. Kezdetét veszi egy két évig tartó szerelmi kaland, Simone életének legnagyobb, elemi ösztönök diktálta szenvedélye. A levelekben az ő hangját halljuk, ahogyan a kapcsolat különböző stációit kommentálja az első szadomazo együttlétektől kezdve az egyre fontosabbá váló kommunikációs játékokig. Izgató-borzongató hitelességgel bontakozik ki az olvasó előtt az a testi-lelki folyamat, amelynek során valósággal felcserélődnek a nemi szerepek, az eleinte alávetett, kiszolgáltatott nő lassan dominánssá válik a kapcsolatban. Simone a kor mércéjével mérve szégyentelen őszinteséggel, szókimondó bátorsággal vall arról, ahogyan a szeretője, az ő kis istene után vágyakozik, és bármi áron, minden módon megpróbálja a férfit magához láncolni, érzékien leírva akár megtörtént, akár elképzelt és vágyott, egyre szenvedélyesebb, egyre perverzebb szeretkezéseiket. Voltaképpen a testiség közös megélésének leírása és állandó tervezgetése e kordokumentumként is olvasható levélregény legfőbb témája. Lenyűgöző erő van ezekben a megállíthatatlanul hömpölygő kitárulkozásokban, amelyek megmutatják, hogy a két világháború közötti, sokak által prűdnek gondolt korszakban milyen mély titkai lehettek egy párkapcsolatnak s milyen módon tudott róluk számot adni a bensőséges levelezés örök titkában bízva egy szerelmes nő. Simone és Charles. Ez nem hangzik olyan jól, mint Anastasia és Christian, A szürke ötven árnyalatának angol kiadója mégis azonnal lecsapott a két francia szerető szenvedélyes levelezésére. E. L. James bestsellerével ellentétben ez a szöveg nem fikció: a leveleket egy bizonyos Simone írta nős szeretőjének a húszas évek végén. A történet Simone szexuális ébredésével kezdődik, és ahogy fejlődik-alakul a kapcsolat, a levelek egyre szókimondóbbak és erotikusabbak. Simone minden határt átlép, minden tabut ledönt, hogy kedvére tegyen Charles-nak, hogy kielégítse a férfit, magyarázta az angol kiadó, William Heinemann a Guardiannek. Ettől a könyvtől pirulni fog, aki olvassa! Istenem, hogy milyen gyönyörűségesen szabados, szemérmetlen, obszcén a hangvétele ennek a fiatal nőnek! Elle. Minden idők legforróbb erotikus szövege Le Parisien.

Thérse, a magányos, fiatal lány megpillant a párizsi metróban egy sárga kabátos nőt, aki különös módon hasonlít évek óta eltűntnek hitt anyjára. A nyomába ered, s e szokatlan keresés közben fölidézi maga előtt a múltját, s igyekszik megválaszolni a nyitva maradt kérdéseket: Mi volt hazugság, és mi igaz? Az anyja valóban meghalt-e Marokkóban, ahogyan azt eddig tudta, vagy mindvégig itt élt Párizsban, s csak karrierje miatt hagyta el lányát, akit boldogabb időkben Kis Bizsunak hívott? S vajon e boldogabb idők gazdagsága honnan származott? Ki volt az anyja tulajdonképpen, és kivé lett ő maga? Jóvá tudja-e tenni a múlt hibáit? A szép, törékeny lány igyekszik eligazodni az emlékezetében megmaradt nevek és helyszínek kavalkádjában, s kikapaszkodni valahogy múltja sötét árnyai közül.