Tarandus Kiadó strana 3 z 11

A kortárs szépíró legújabb remekművében két mindenre elszánt, kéjvágyó kalandor mérkőzik meg egymással életre-halálra. Először egy budai orgián hozza őket össze a sors, majd kétezer évet repülnek vissza a múltba, egy azóta letűnt kultúra központjába, a nabateusok lakta Petra városába. Vonzó és ijesztő, szép és rút, kellemes és hátborzongató világba csöppennek, amelyben semmi sem az, aminek látszik, csak a fáklyalángok vöröse valódi…

Az erdélyi származású Gaál Mózes (1836–1936) az áthagyományozott mondai töredékek és történelmi, művelődéstörténeti tények valamint a krónikák és gesták tiszteletben tartása mellett írói szabadsággal ismerteti a magyar mitológiát. A majd félszáz történet időrendben halad a történelmi korral, a teremtésmondáktól a hunok adomáin és hőstörténetein át varázslatos meseszál vezet egészen a honfoglalás koráig, Géza fejedelem időszakáig. Az írói hitvallás nemes küldetésre vall: „Avatag írások, nagy-régi időkből, melyek krónikás szárazsággal elmondják a hun-magyar hőskor történeteit, kezébe nem kerülnek az ifjúságnak… (…) Megfesteni képét nagy-régi időknek, melyekre világot a históriának fáklyája ingyen sem vet; összerakosgatni a töredékeket igazságos kézzel és becsületes hűséggel: íme ez volt a szándékom.”

Elveim egyedüli bírája az ész és a tapasztalat – írta hajdanán Helvétius, korának filozófusa, akinek megítélése, tanainak elfogadása majd száz évet váratott magára. Főművét nyilvánosan elégették, őt magát tanainak visszavonására kényszerítették, miközben egyaránt átkozta ki a Sorbonne, a francia király és az egyház is. Ki ez a férfi, aki könyvelőnek készült, végül költő és gondolkodó lett?  Vajon miben rejlik tanainak lényege, amikor az enciklopédisták is befogadták, nemkülönben a szabadkőművesek? Valóban eretnek tanokat terjesztett? Miért fogadta be II. Frigyes és tagadta ki a francia trónörökös? Valóban Helvétius hirdette először a kultúra jelentőségét a nemzetállamok kapcsán? Mióta ismeri a magyar olvasó Helvétius gondolatait? Megannyi kérdés, amire választ kap az olvasó e rövid és precíz tematikus kiskátéban.

Az emlékírók atyjának lebilincselő naplója! Az újkor legnagyobb történelmi emlékírója, Saint-Simon egyszerre volt irodalmár és közéleti ember, az utókor szerint barokkos nyelvezetével alapjaiban változtatta meg a francia irodalmi ízlést.  Versailles-t  mindeki ismeri, az is, aki nem járt ott – szokták mondani.   De még ha valaki bejárja is a hatalmas palotát, megáll Le Brun képei előtt, leül a Le Notre tervezte parkban, akkor sem tudja úgy maga elé képzelni a hajdan volt udvari életet, mint ha kezébe veszi Saint-Simon herceg emlékiratait. XIV. Lajos uralkodásának második fele és az orléans-i herceg régensségének időszaka elevenedik meg ezeken a lapokon. A krónikás Saint-Simon, jelentős szerepet játszott Franciaország bel- és külpolitikájában, kivette részét az udvar belső hatalmi harcaiból és intrikáiból; emlékirataiban leplezetlenül szól mindenről és mindenkiről: a Napkirályról és Madame de Maintenonról, az orléans-i hercegről és a kalandor természetű Dubois bíborosról, II. Rákóczi Ferencről és V. Fülöp spanyol királyról, Law bankárról és Racine-ról; szentekről és gazemberekről, diplomáciai sikerekről és kudarcokról, a spanyol konyháról és az enyhén szólva furcsa francia menyegzői szokásokról. Műve kora udvari életének enciklopédiája: történészek számára is becses beszámolók, mulatságos és jellegzetes pletykák, anekdoták, arcképek gyűjteménye. Válogatta és fordította Réz Pál.

A reformkor művelődéstörténetének egyik legfontosabb műve a század közepi irodalmi napló. Arany János, amikor akadémikustársa, Erdélyi János halálát   1868 januárjában bejelentette az Akadémián, így emlékezett rá: „Költő, műbíró, bölcsész: e három jelenség összhangzatban fejlett és jutott érettségre nála: mint költő néhány darabjában senki mögött nem  – mint műbíró az egyetemest a nemzetivel kapcsolva mindenkor a jelen színvonalán áll, s tetemes része van benne, hogy költészetünk a hazai föld érintése által megizmosodjék –, mint filozóf éppen hazai bölcsészetünk kisded pantheonjának oszlopait rakja vala, midőn a kérlelhetetlen halál a még csak 54 éves férfiút e hó 23-án oly váratlanul kivágta sorainkból. Legyen áldott emlékezete!” Erdélyi János itt közlésre kerülő úti írásai a hazában és a nagyvilágban tett utazásainak dokumentumai, egy kelet-európai értelmiségi szellemi kalandozásainak, „citoyenné”, európai horizontú polgárrá érésének bizonyítékai. Abban, hogy az író kora legképzettebb és legvilágosabban látó férfiai közé emelkedhetett, nagy szerepe volt ezeknek az utazásoknak. Írói és emberi látókörét nem csak az „élet iskolája”, azaz küzdelmes élete, hanem Nyugat-Európával való megismerkedése is tágította. Hitte, amit ifjúságának mestere, Herder írt 1769-es útinaplójában az utazás hatását méltatva szellemi fejlődésére. Ekkor vált „szobatudósból… a tanult íráskodás tintatartójából… a művészetek és a tudományok szótárából, a papírok és könyvek tárolóhelyéből” tevékeny emberré, reformátorrá.

Az iráni uralkodóház titkai, avagy az iráni sah unokaöccsének elképesztő sorsa. A kuriózum könyv 2011 őszén jelent meg Franciaországban, a szerző szülőhazájában. Az 1941-ben, Párizsban francia anyától és egy ott állomásozó német katonaorvostól született Christian nagyon is későn szerez csak tudomást az eredendő „bűnről”, amelynek létezését köszönheti. Mikor ötéves lesz, sugárzóan szép anyja feleségül megy az iráni sah öccséhez, Ali-Reza Pahlavi herceghez, a császári hadsereg századosához. Ali-Reza saját gyermekeként ismeri el Christiant, aki így a perzsa korona potenciális várományosa lesz… Tízéves korában  a „kis fritzképű francia fattyú” családjával Párizsból Teheránba költözik, ahol a sah udvarában alaposan belekóstol a keleti kényelembe, és a perzsa főváros kozmopolita aranyifjúságának életét éli  egészen az 1979-es iszlám forradalomig... A memoár, amelyet az olvasó a kezében tart, egyszerre kor- és családtörténet, fotó a hidegháborús időkről és bepillantás az iráni uralkodó elit mindennapjaiba. Christian Pahlavi írásában mesterien elegyedik az elegancia és a humor, tanúságtétele segítségével jobban megérthetjük ezt a titokzatos és hermetikusan zárt országot, Iránt. Christian Pahlavi ma Nizzában él, abban a házban, amelyben 1904 tavaszán Jókai Mór utolsó regényét megírta. A ház falán emléktábla áll…

A bánsági születésű, erdélyi irodalomtörténész Abafi mintegy fél évszázadon keresztül publikálta azóta kánonikussá vált műveit, tagja volt a kor valamennyi fontos irodalmi társaságának, hovatovább a nevéhez fűződik a Szilágyi Sándor által megálmodott Nemzeti Könyvtár köteteinek kiadása is, a 19. század derekától kezdődően.   Az ok prózai volt: a kiegyezés után az osztrák–magyar szimbiózis kulturális vetületeként megindult a magyar irodalmi és történelmi, tágabb értelemben kultúr- és művelődéstörténeti munkák kiadása, sőt mecénások is akadtak bőven e misszióhoz. Az irodalmi anekdoták szerint maga Abafi is teljes vagyonát erre szánta, magyarán szellemiekben mérte a hatalmat, nem pedig vagyonban. A kultúra megannyi területén tevékenykedő Abafi Kazinczy-kutatásai során merült el a szabadkőművesség rejtelmeiben, később a Festetichek kapcsolatait kutatta a dégi szabadkőműves könyvtárban, s először kiadta tanulmánykötetben kutatásai eredményeit, majd ezt követően ásta bele magát a szabadkőműves hagyományba: jelen esetben a páholyok történetébe méghozzá úgy, hogy mindkét vonulatot (angol és francia, mai szóhasználattal angolszász és latin) bemutatja a szerveződő közép-európai páholyok kapcsán. A könyv kétszáz évnyi magyar történelem spirituális hátterének interpretációja, ami által világossá válik az olvasó számára számos ismert esemény menete: Kazinczy lázadása, Bessenyei bécsi tevékenysége, a teljes Martinovics-mozgalom szellemi háttere, a 19. század eleji európai és magyar történelmi összekapcsolódások érintkezései, az országgyűlések belső mechanizmusa, a forrongó Európa szellemi csapdái Napoleóntól a Bourbon-restauráción keresztül egészen a század közepi forradalmakig. Magyar viszonylatban természetesen szerepel valamennyi páholytag felsorolása is a kötet végén, melyből végképp megérthetjük, milyen szálak mozgatták az időszak magyar prominenseit. És egyáltalán: kik voltak ők?

„Egyetlen szó, például a „szeretlek”, egy világot építhet vagy dönthet romba…” A kötet filozófiai létkérdésekre adott válaszok gazdag gyűjteménye, melyek közérthető formában tárják elénk a világ rejtettebb összefüggéseit. A széleskörű műveltség kincsestára, melyben tükröződik a huszadik század végén született modern ember kulturális sokszínűsége. A könyv Tarr Bence László eddigi életművének méltó összegzése.

Tizenéves fiataloknak íródott Kövesi Péter új könyve, amely a szerző szerint meglehetősen szemtelen és tiszteletlen – vagyis éppen olyan, mint a megcélzott korosztály, akik most kezdik keresni önmagukat, helyüket a felnőttek világában.

A dokumentumfilmeket készítő, s ezért sokat utazó Jean milánói szállodájában véletlenül értesül arról, hogy a hotelben megszállt francia nő öngyilkosságot követett el. Az újságban megjelent rövid tudósítást elolvasva rádöbben, hogy ismerte az elhunytat, Ingridet és a férjét, Rigaud-t. Húsz évvel korábban találkozott velük a Côte d’Azurön. A kedves, segítőkész, gondoskodó Ingrid mély benyomást tett Jeanra, akit kíváncsisága most, Párizsba visszatérve arra késztet, hogy megpróbáljon minél többet megtudni a nő életéről, múltjáról. Kideríti, hogyan ismerkedett meg Rigaud-val az akkor tizenhat éves, zsidó származású Ingrid, és 1942 tavaszától hogyan bujkált hamis iratokkal, csak papíron Rigaud feleségeként, utazásukat „nászútnak” beállítva a francia riviérán. Közben Jean is bujkál, mégpedig önmaga, a saját élete és a felesége, Annette elől. A férfi megcsömörlött a munkájától, belefáradt az állandó utazgatásba és abba, hogy a felesége épp az egyik legközelebbi barátjának a szeretője. Ezért Párizs egyik külvárosában szobát bérel egy olyan szállodában, amelyben sok évvel korábban a feleségével együtt laktak néhány hétig. Annette sejti, hol kell keresnie a férjét, kapcsolatba lép vele, s megpróbálja rábírni, hogy térjen vissza hozzá. A regény végén a férfi el is indul hazafelé, de nem tudhatjuk biztosan, hogy végül eljut-e majd az otthonáig... Patrick Modiano francia író. Első regénye 1968-ban jelent meg La place de l’Étoile címmel. 1972-ben kapta meg a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Prix Goncourt-t a Sötét boltok utcájáért. 2002-ben A Kis Bizsuért neki ítélték a Prix Jean-Monnet de Littérature européenne-t, 2010-ben megkapta a rangos Prix Mondial Cino Del Duca nemzetközi irodalmi díjat az Institut de Farnce-tól életművéért, 2012-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját, legutóbb pedig, 2014-ben az irodalmi Nobel-díjat. A tarandus Kiadónál eddig megjelent kötetei: A Kis Bizsu (2014), Éjfű (2014), Augusztusi vasárnapok (2014), Hogy el ne tévedj (2015). Rádióadás: https://www.youtube.com/watch?v=T1y-ZPowfKk

A mű humoros csavargóregény, amelyben egy csirkefogó mulatságos kalandjait élheti át az olvasó, miközben lelepleződnek a kor társadalmi visszásságai is. Idősíkok és színterek váltakoznak, a főhős pedig történelmi, vagy más írók által kiagyalt szereplőkbe botlik. Az általános fonákságok mellett a regényben terítékre kerül a politika is. A kiegyensúlyozott ábrázolást az írók különböző szemlélete biztosítja, mely a közös alkotás egyik legfőbb (végül leküzdött) akadálya volt.

Decan O’Donnell hajóra száll, s nekiindul a széles, vad óceánnak, mivel elege van az emberekből és problémáikból. Örül, hogy végre egyedül lesz saját kis világában, nem tartozik majd sehová, nem kötődik senki emberfiához. Ám a sors hamarosan egy sor különös, szórakoztató és veszélyes utast sodor az útjába. Miközben egy rejtélyes ellenség üldözi, O’Donnell vonakodva gyűjti be egyik utasát a másik után, hogy magányos hajója lassan megteljen humorral és szeretettel, veszekedéssel és feszültséggel, no meg madarakkal. Tengeri kalandregény az élet meglepő ösvényeiről, előre eltervezett és váratlan megoldásairól.  „Ritka és szokatlan könyv ez az emberi szellem briliáns, misztikus felfedezőútjáról” – Kirkus Reviews  „Miközben fölidéz bennünk több más utazásról szóló könyvet – Odüsszeia, Hideghegy, Pi élete –, ez a regény mégis nagyon más, markánsan megkülönbözteti a többitől nagyon eredeti, szellemes, lírai-filozofikus rácsodálkozása a világra. Megindító, felemelő és üdítően profán egyszerre. A regény az igazságot és a kiutat keresi, s ez a késztetés mindannyiunkban bennünk él.” – Bookreporter.com Brian Doyle az oregoni Portland Egyetem lapjának szerkesztője, esszégyűjtemények, verseskötetek, novellák és regények szerzője, amelyek közül a Mink River című regény 2010-ben elnyerte a Foreword Reviews Év Könyve-díját. Írásai különféle lapokban olvashatók a világ számos pontján – The Atlantic Monthly, Harper’s, Orion, The American Scholar, The Sun, The Georgia Review, The New York Times, The Times of London –, valamint gyűjteményes kötetekben, mint amilyen a Best American Essays, Best American Science & Nature Writing és a Best American Spiritual Writing című antológia. Számos elismerése közé tartozik három Pushcart-díj, a John Burroughs-díj, valamint az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia irodalmi díja, amelyet olyan neves elődök kaptak meg például, mint Kurt Vonnegut vagy Flannery O’Connor. Rádióadás: https://www.youtube.com/watch?v=JEaJaog69Bs

Csiky Gergely (1842–1891) a 19. század, de teljes magyar literatúránk egyik legjelentősebb drámaírója, műfordító, a Kisfaludy Társaság másodtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja volt. Előszeretettel foglalkozott római és görög klasszikusok munkáival.   1879-ben Párizsba utazott, hogy az ottani színjátszást tanulmányozhassa. Innentől érezhető művein a francia tézisdráma hatása, valamint színműírói technikájának átalakulása. Drámai munkáit a kor nyugatos felfogása szerint nemesítő és szórakoztató céllal írta. Sok tekintetben a 20. századi színpadi szerzőink (Bródy Sándor, Szomory Dezső, Herczeg Ferenc, Molnár Ferenc) előfutára lett. A jelen műve a magyar művelődéstörténet páratlan alkotása, benne összefoglaló képet nyújt a görög és római mitológia szereplőiről, s miközben az istenek történetét közérthetően meséli újra, kitekintünk az egyiptomi, a szláv és a germán mitológia aspektusaira is, valamint az egyes mondakörök közötti kapcsolatra. A gazdagon illusztrált kötetet bátran ajánljuk az ifjabb olvasóknak is, akik csak most ismerkednek az ókori mondakörök bámulatos világával.

„Eleddig James Leininger története a legimpozánsabb bizonyíték a reinkarnáció létezésére.” T. J. MacGregor, Edgar Allan Poe-díjas író „Akár hiszünk az újjászületésben, akár nem, mindenképpen az események hatása alá kerülünk. A Túlélő lebilincselő olvasmány, amelyet szívből ajánlok mindenkinek.” Phyllis Vega, asztrológus és író „James Leininger története lenyűgöző példája egy kisgyerek előző életbeli emlékeinek. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy James apja, Bruce szemszögéből is láthatjuk az eseményeket, aki szkeptikusan közelít a helyzethez, makacsul ragaszkodik a kételkedéshez mindaddig, amíg egy tény kétségbevonhatatlanul be nem bizonyosodik. Épp ez teszi a történetet olyan jól megalapozottá. Mindenkinek el kell olvasnia a könyvet, akit érdekel a reinkarnáció, illetve aki szerint ez az elképzelés könnyedén megcáfolható.” Dr. Jim B. Tucker, pszichiáter és író „Teljes szívemből hiszem, hogy James Leininger azonos James Hustonnal. Biztos vagyok abban, hogy e lebilincselő történet nyomán az olvasók kénytelenek lesznek meglátni az igazságot, hogy valóban visszatérünk ide, ezért a lehető legjobban kell kihasználnunk mindazokat a lehetőségeket, amelyek az életünk során adódnak.” Concetta Bertoldi, a Do Dead People Watch You in the Shower című könyv szerzője „Az előző élet létezésének kézzelfogható, minden kétséget kizáró bizonyítéka ez a történet…” BookPage „Nagyszerű olvasmány! Olvassuk ezt az érdekfeszítő történetet nyitottan, azzal a meggyőződéssel, hogy minden lehetséges… A könyvből egy második világháborús pilóta életét ismerhetjük meg, akinek a családja James Leininger születéséig semmit sem tudott hős családtagjuk halálának körülményeiről.” BasilandSpice.com „A Túlélő kötelező olvasmány szkepikusok számára, akiknek komoly meglepetést okozhat.” Midwest Book Review Rádióadás: https://www.youtube.com/watch?v=CEXwFxZCoyc

A könyv izgalmas áttekintést ad az emberiség nagy mítoszairól, a parajelenségekről, megpróbálva ezek természettudományos magyarázatát adni. Foglalkozik az alapvető kölcsönhatásokkal, a rejtélyes „Dirac-tengerrel”, az alvás kérdésével, a végtelen titokzatos világával, és keresi létünk értelmét, ha létezik egyáltalán ilyesmi. A Szerző senkit nem akar meggyőzni. Nem azt állítja, hogy a dolgok így vannak, hanem hogy így is lehetnek. Mottója: „Szeresd azt, aki az igazságot keresi! De óvakodj attól, aki már megtalálta!”

A művelődéstörténeti és ismeretterjesztő munka nem csupán a híres magyar versenylovak történetét mutatja be, hanem kortörténeti kalauz is a témában érdeklődők számára, ugyanakkor személyes érintettség okán a Szerző életpályájának főbb momentumait is figyelemmel kísérheti az olvasó. Váczi Ernő, aki 1995–1999 között az Alagi Versenyló Tréningközpont vezetője, a Nemzeti Lóverseny Kft. szakmai-igazgató helyettese volt – főbb kitüntetései: Köztársasági Elnöki Arany Emlékérem, 1996; Gróf Széchenyi István Lovas Emlékérem, 2003 –, egyszerre mutatja be a magyar lovas történelmet és két évtized írásainak legjavát. A lovakról sokan írtak sokféleképpen, ki szakmai oldalról, ki a műhelytitkok oldaláról, ki anekdotázva és szórakoztatóan. A jelen mű ötvözi mindezeket, a szakmai mélység mellett mindvégig jelen van a személyes történet is, így a gazdag válogatás a legszínesebb és legváltozatosabb gyűjtemény lehet a lovas irodalomban. A múltba tekintés, az elveszett értékek felidézése sok száz éves történelmi ívet rajzol fel, melynek historiográfiai értéke elvitathatatlan, a tradíció és a gyökerek nélkül ma sincs hova fejlődni. Az író és szakíró Váczi Ernő különleges útra invitálja olvasóit, melyet mintegy kétszáz korabeli és színes fotó szegélyez. Szerkesztő: Pekár István