Typotex Kiadó strana 10 z 18

Lewis Carroll különös figurája volt a 19. századi Anglia kulturális életének. Az irodalmi nonszensz feltalálója, a szójátékok, a szórakoztató feladványok mestere, Alíz Csodaországban és Tükörországban tett látogatásának világhírű szerzője mindemellett jeles matematikus volt. Viktória királynőt olyannyira elvarázsolta az Alíz Csodaországban, hogy a szerző következő művére már előre bejelentette igényét: e következő a determinánsokról írt értekezés volt - szól afáma. A Gubancmese hőseinek története könnyebb-nehezebb feladványokba torkollik; a hétköznapi valóságos és a képzeletet felülmúló lehetetlen gubancolódik össze vidám szójátékokkal. Ráérős, viktoriánus ritmusban telik az idő. Egy hajdanvolt újság (Monthly Packet) tárcarovatával és hajdanvolt olvasók megoldásaival múlathatjuk a magunk idejét.

A spi­ri­tiz­must bát­ran lehet ál­tu­do­mány­nak te­kin­te­ni, de ta­gad­ha­tat­lan, hogy komoly ha­tás­sal volt a pszi­cho­ló­gia fej­lő­dé­sé­re. Sokak szá­má­ra von­zó­nak tűnt a spi­ri­tiz­mus alap­té­te­le, mi­sze­rint a testi halál után a lélek ... Folytatás ›› to­vább él, és meg­fe­le­lő tech­ni­kák se­gít­sé­gé­vel meg­idéz­he­tő. Má­so­kat éppen a spi­ri­tisz­ta je­len­sé­gek lelep­le­zé­sé­nek vágya ve­ze­tett a spi­ri­tiz­mus tu­do­má­nyos ta­nul­má­nyo­zá­sá­hoz. Ám akár a cá­fo­lat, akár az iga­zo­lás vá­gyá­val kö­ze­lí­tet­tek a ter­mé­szet­fe­let­ti­nek tűnő je­len­sé­gek­hez, a spi­ri­tiz­mus gya­kor­la­ta és kap­cso­ló­dó fi­lo­zó­fi­á­ja ha­tást gya­ko­rolt a pszi­ché mű­kö­dé­sét és le­he­tő­sé­ge­it ku­ta­tó gon­dol­ko­dók­ra. Kü­lö­nö­sen meg­ha­tá­ro­zó­nak bi­zo­nyult a pszi­cho­a­na­lí­zis­sel szim­pa­ti­zá­lók és a pszi­cho­ana­liti­ku­sok kö­zött, mivel a ku­ta­tók leg­gyak­rab­ban a tu­dat­kü­szöb alat­ti lelki fo­lya­ma­tok és funk­ci­ók mű­kö­dé­sét fel­té­te­lez­ték a szo­kat­lan meg­nyil­vá­nu­lá­sok hát­tér­ben. A(z) Pszichoanalízis és spiritizmus (Könyv) szerzője Gyimesi Júlia.

Non Vitae Sed Scholae Discimus! - Az a baj, hogy "az iskolának, nem az életnek tanulunk" - az eredetileg így fogalmazott mondás a filozófus Seneca szemrehányása volt az első században. Szavára ma is érdemes felfigyelni. Wilfried Stroh könyve nem "iskolás fokon" tekint vissza a latin nyelv által őrzött kincsek több mint 2000 esztendős múltjára. Meggyőződése, hogy az ősökkel való megismerkedés a most élők számára is segítség. Laudamus Veteres, Sed Nostris Utimur Annis - "Dicsérjük az ősöket, de a jelenkorban élünk." Ez Ovidius mondása időszámításunk fordulójának időszakából, amelyet így is értelmezhetnénk: Elismerő szavakkal tekintünk az ősökre, mert seg ítséget remélünk tőlük mai életünk számára is. Ebben az esetben talán igennel tudnánk felelni (Ita Est mondanánk), ha valaki ezzel a kérdéssel lepne meg bennünket: Do you speak Latin? A könyv címe nem lelkes éljenzés, hanem ta pasztalat: a latin él! Ennek közvetett bizonyítéka, hogy a már nyugdíjas müncheni egyetemi tanár (klasszika-filológus) 2007-ben megjelent munkája bestseller lett.

"A dinoszauruszok hivatalosan 1842-ben "születtek" az angol anatómus, Richard Owen jóvoltából, aki zseniális és intuitív nyomozói munkája során kihalt hüllők fosszíliáinak egyedi természetét vizsgálta. A dinoszauruszokat a nagyközönség hamar a szívébe fogadta, mivel ezek a lények egyrészt addig ismeretlen ősi világok kihalt lakói voltak, másrészt a mítoszok és legendák sárkányait is megtestesítették. A dinoszauruszok az emlékezetes entrée óta mit sem veszítettek vonzerejükből. Azóta is sokan találgatják, minek köszönhető ez a kitartó érdeklődés: talán azzal függ össze, hogy az embernek mindig fontosak voltak a mesék, amelyek beindítják a képzeletet és fejlesztik a kreatív képességeket. Számomra nem tűnik véletlen egybeesésnek, hogy gyakran éppen 3 és 10 éves kor között, a szellemi és kulturális fejlődésre legfogékonyabb időszakában a legnagyobb a dinoszauruszok iránti érdeklődés - ahogy azt sok szülő is tanúsíthatja." (részlet a Bevezetésből)

Jakob Nielsen a web világának nem egyszerűen egy maghatározó alakja, hanem - ahogy a New York Times találóan fogalmazott - ő "a weblap-használhatósági guru". Ez a kötet az elmúlt két évtized jó és rossz webalkalmazási tanulságait összegzi a szerző legfrissebb "használhatósági jelentései" alapján.

A jelen kötet műfaja szándékaink szerint egységes tankönyv, amelyben az egyes résztanulmányok feszesen egymásra épülnek. Tankönyvünk konkrét célja a megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek munkavállalásával kapcsolatban felmerülő általánosabb pszichológiai és kifejezetten munkapszichológiai kérdések, kérdésfelvetések részletes bemutatása és ehhez kapcsolódóan a rendelkezésre álló kapcsolódó tudományos eredmények megvitatása. Az elméleti, tudományos megalapozottság mellett törekedtünk arra is, hogy hazai és külföldi gyakorlati példákkal, tapasztalatokkal támasszuk alá az elméleti megközelítéseket. Ebből származóan tanulmánykötetünk igen színes gyűjteménye a foglalkoztatási rehabilitáció témakörének, és ezért reményeink szerint az olvasók széles érdeklődési körét elégítheti ki.

A Cool it úttörő kezdeményezés: a benne felkínált új perspektívák, amelyek az ember és a környezet igényein egyaránt alapulnak, meg fogják változtatni a globális felmelegedésről folytatott vitákat. Lomborg azt állítja, hogy a globális felmelegedést megállítani kívánó körülményes és sok billió dolláros mentőakciók inkább alapulnak érzelmi, mint szigorúan tudományos feltételezéseken, és a hatásuk az elkövetkezendő évszázadokat tekintve teljesen elenyésző lesz. Ha inkább a malária és az AIDS ellen harcolnánk, és elérnénk, hogy a világon mindenütt lehessen biztonságos ivóvízhez jutni, mindezek a globális felmelegedés elleni harc töredékébe kerülnének, több millió ember életét mentenék meg, ráadásul az eredményeket már a mi generációnk is élvezhetné. Lomborg fölveti a kérdést, miért képes a klímaváltozás témája elnyomni a racionális dialógust és az értelmes véleménykülönbség lehetőségét. Cool it című könyve korunk egyik legtöbbet vitatott és legnagyobb hatású műve. A magyar kiadást kiegészítették a könyvben szereplő rövidítések jegyzékével és az adatsorokkal, hogy az Olvasók könnyebben megtalálhassák, ill. felidézhessék a meglepő számokat.

Egy rejtvény megoldása mindig jóleső örömmel tölti el a rejtvényfejtőt. A számok világa pedig érdekes világ. Például egy kis csűrés-csavarással könnyedén bebizonyítjuk, hogy minden szám érdekes. Tétel: Minden pozitív egész szám érdekes. Bizonyítás: Tegyük fel, hogy nem igaz az állítás. Vegyük a legkisebb nem érdekes egész számot. De hiszen ez érdekes szám, mert ez a legkisebb "nem érdekes"! Ellentmondásra jutottunk. Tehát a tétel igaz. Választottunk egy érdekes számot: a 137-et. Ez lesz a könyv szuperszáma, amelyhez szuper feladatokat tűztünk ki, csak meg kell találni, hogy melyek azok, ha másképp nem, hát az összes megoldásával. Miért éppen ezt a számot választottuk? Nos, különös módon a modern fizikában ez a szám gyakran előfordul. De ebben a könyvben nincs szó a modern fizikáról, csak sok-sok számrejtvényről.

Miért is álmodunk? Miért is látott el a fejlődés bennünket olyan anyaggal, amely periodikusan megtervez bennünk egy egész világot, s amely fantasztikus képekből épül fel? Michael Jouvet egész életét az álombeli tudat és az álom-mechanizmus tanulmányo zásának szentelte. Ő fedezte fel és jellemezte először azt, amit ő maga azután "paradox alvásnak" nevezett, az agyműködés funkcióinak harmadik állapotát. Elméletének, kutatásainak és tapasztalatainak legfontosabb aspektusait tárja elénk. Mi lenne, ha mi emberek nem rendelkeznénk olyan képességekkel, hogy éberen jobbak legyünk, mint gyakorta álmainkban? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphatunk választ e több kiadást is megért nagysikerű mű első magyar nyelvű kiadásából. A szerző Michael Jouvet a Fra ncia Tudományos Akadémia tagja, a CNRS (a Nemzeti Tudományos Kutatóintézet) aranyérmes kitüntetettje jelenleg Lyonban annak a laboratóriumnak az igazgatója, amely az alvás és az álomkutatásra specializálódott.

Sok mindent tudunk már a repülésről Felkészülni az utazásra, a tárgyakat okosan és ügyesen elosztani 20 kg-nál könnyebb bőröndökbe és kézitáskákba, a reptéren várakozni, becsekkoláni. De a repülőgépek belsejéről, az ott, illetve a reptereken zajló összehangolt munkáról, a gépek kifinomult technikájáról mit sem tudunk. Most itt az alkalom. Háy György, pilóta segít abban, hogy feltáruljon előttünk a repülés titokzatos világa. Ha két pilótát hallunk munkájukról beszélgetni, joggal hihetnénk, hogy nem is magyarok, annyi idegen szót és kifejezést használnak. Sokan nem is bánják ezt: ?Hadd ámuljon a sok pupák!? Ennek a könyvnek azonban éppen az ellenkező a célja, egyszerű, közérthető formában, a külön magyarázatot igénylő szakkifejezéseket lehetőleg kerülve körvonalazza a legfontosabb tudnivalókat. És még a repülés szlengjébe is beavat. Háy György több mint 35 éve repül, az utóbbi 25 évben utasszállító gépeket vezet. Jelenleg a Malévnél dolgozik Boeing?737-es kapitányként.

A nemzetek véget nem érő versenyében az elért eredményeket és kudarcokat nagymértékben meghatározza a gazdasági növekedés adott szakaszának sikeressége. A közgazdasági ismeretek gyarapodásával a növekedés klasszikus tényezői - a föld, a fizikai tőke, a munkaerő - egyre kevésbé lettek alkalmasak arra, hogy segítségükkel a folyamatokat megmagyarázzák. Így a kutatások fokozatosan két kevésbé kézzelfogható tényező: a technikai haladás és a humántőke irányába fordultak. Az elmúlt évtizedekben ez a terület gyors fejlődésnek indult, és napjainkban az ütem egyre gyorsul. A könyv szerzői vizsgálatuk középpontjába a humántőkének a gazdasági növekedésben játszott szerepét állítják. Megismerkedünk a humántőke-kutatás fő szakaszaival és jellemzőivel. A gondolatmenet szerves részét alkotja a fogalmi rendszer kialakulatlanságának érzékeltetése is. A szerzők széleskörű irodalmi bázis alapján betekintést adnak azon új területekbe, ahol a tudományos kutatások az első lépéseket teszik. Ilyen az átfogó technikai fejlesztések hatása, a humántőke minősége, a nők új társadalmi szerepe, a gyermeknevelés gazdasági kérdései. Mindazonáltal a tudományterület gyors fejlődése sem érvénytelenítette a terület egyik klasszikusának, Theodore W. Schultznak a megállapítását, hogy aki a humántőke területére merészkedik, Pandora reményekkel és bajokkal teli szelencéjét nyitogatja.

"Utazni sokfelé és sokféleképpen lehet. Fiatalon valószínűleg feleannyit sem láttam volna, mint felnőtt koromban, Lévén, hogy a látásnak az értés az előfeltétele; azt észleljük, amire ki vagyunk élesedve. Különben csak felületek mutatkoznak; a többé vagy kevésbé egzotikus életmozi képet. Az utazó első benyomásainak foglya. Ez helyzetéből elkerülhetetlenül adódik, és még a hivatásos utazók esetében sincs másként. Alighanem ez a tapasztalat képezi az elsődleges indítékát annak, hogy legyezzük, mi tűnt fel utazás közben, mi esett meg velünk, és az írás során megkíséreljük a tájak, találkozások, és történések megértését." Tillmann J. A. filozófus, esszéista, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára személyes hangvételű esszéivel szólaltatja meg a világot.

Plinius is ember volt: folyton vérzett az orra, asztmás is volt, meg túlsúlyos, de persze többkötetes munkájában ragyogó módon térképezte fel és nevezte nevén a természeti világ minden jelenségét. Jól meg is kapta a magáét: amikor felolvasott a virágokról, annyi virágszirmot szórtak elébe, hogy majd megfulladt a fojtogató szagorgiától. A Római Birodalom is civilizált volt a maga módján, bár nem volt se wikipédia, se érzéstelenítőszer. Akkoriban az számított látványosságnak, ha a lehető legrövidebb idő alatt mészároltak le egy falka vadállatot, vagy ha a gyerekek Sallustius kertjében óriások hulláit nézegethették. Voetmann a hús-vér antik világot tárja elénk, amelyben az egész római civilizáció a szellem helyett inkább az érzékeknek akart megfelelni, s Plinius könyvei helyett inkább a kiömlő belekben gyönyörködött.

Ke­vély­ség, fös­vény­ség, bu­ja­ság, irigy­ség, tor­kos­ság, harag, jóra való rest­ség - ez a hét ki­fe­je­zés a bűnök egész uni­ver­zu­mát fog­lal­ja össze. A hét fő­bűn­re az ókori vi­lág­ban a go­nosz meg­tes­te­sü­lé­se­ként te­kin­tet­tek, a zsi­dó-ke­resz­tény kul­túr­kör­ben pedig az er­kölcs­te­len­ség meg­fé­ke­zé­sé­nek egyik fő­pil­lé­re­ként ka­pott ki­emelt sze­re­pet. Mit mon­da­nak ezek a ki­fe­je­zé­sek nap­ja­ink­ban? Mi ma­radt meg egy­ko­ri vég­ze­tes és ve­sze­del­mes ter­mé­sze­tük­ből? Vajon sze­re­pet kap­nak-e ko­runk tár­sa­dal­má­ban is, vagy netán már el­avult­nak szá­mí­ta­nak egy olyan vi­lág­ban, ahol "min­den el­megy", ahol már min­den ha­tárt meg­szeg­tünk. Fel­ele­ve­nít­he­tők és új­ra­ér­tel­mez­he­tők, netán be­épít­he­tők a pszi­cho­ló­gi­á­ba és a pszi­cho­ana­li­ti­kus te­rá­pi­ák­ba? Egy biz­tos: vé­tek­ről és bűn­ről lehet idő­sze­rű­en be­szél­ni. Ebben az új so­ro­zat­ban hét tudós kutat az újabb vá­la­szok után. A fő­bű­nö­ket egé­szen szo­kat­lan, mai szem­lé­let­tel vizs­gál­ják, amely már távol áll attól a val­lá­sos ha­gyo­mány­tól, amely­ben ere­de­ti­leg meg­for­má­lód­tak. Kor­sze­rű­en, in­kább ki­áll­ha­tat­lan szen­ve­dély­ként ér­tel­me­zik őket. A hoz­zá­juk való vi­szony az em­be­ri­ség azon ké­pes­sé­gét fe­je­zi ki, amellyel kü­lönb­sé­get tesz jó és rossz kö­zött. A rest­ség bűnét ele­in­te a re­me­te szer­ze­te­sek szá­má­ra tar­tot­ták fenn, akik el­mél­ke­dés he­lyett dé­mo­nok kí­sér­té­sé­nek ke­reszt­tü­zé­ben lus­tál­kod­tak. A kö­zép­ko­ri lajst­rom még meg­kü­lön­böz­tet­te a rest­ség és a szo­mo­rú­ság bűnét: - rest­ség: he­nye­ség, lus­ta­ság, al­kal­mat­lan­ko­dás, sem­mit­te­vés, nyug­ta­lan­ság - a gon­do­la­tok el­ka­lan­do­zá­sa, a test el­ka­lan­do­zá­sa (sic!), bő­be­szé­dű­ség, kí­ván­csi­ság; - szo­mo­rú­ság: ne­hez­te­lés, kis­hi­tű­ség, el­ke­se­re­dés. Ami­kor Ger­gely pápa a fő­bű­nök szá­mát 8-ról 7-re csök­ken­tet­te, és a szo­mo­rú­ság és rest­ség bűnét össze­von­ta, a bús­ko­mor­ság or­vo­si ese­tét - mai ki­fe­je­zés­sel a de­presszi­ót - a rest­ség eti­kus mo­tí­vu­má­val össze is ke­ver­te. Ob­lo­mov, Cse­hov hősei, Proust el­tűnt ide­jé­nek fog­lyai, Freud hisz­té­ri­kái bő­sé­ges mu­ní­ci­ót adnak mai di­ag­nó­zi­sunk és in­ga­tag ke­dé­lyünk vizs­gá­la­tá­nak kul­túr­tör­té­ne­ti meg­íté­lé­sé­hez.

Ke­vély­ség, fös­vény­ség, bu­ja­ság, irigy­ség, tor­kos­ság, harag, jóra való rest­ség - ez a hét ki­fe­je­zés a bűnök egész uni­ver­zu­mát fog­lal­ja össze. A hét fő­bűn­re az ókori vi­lág­ban a go­nosz meg­tes­te­sü­lé­se­ként te­kin­tet­tek, a zsi­dó-ke­resz­tény kul­túr­kör­ben pedig az er­kölcs­te­len­ség meg­fé­ke­zé­sé­nek egyik fő­pil­lé­re­ként ka­pott ki­emelt sze­re­pet. Mit mon­da­nak ezek a ki­fe­je­zé­sek nap­ja­ink­ban? Mi ma­radt meg egy­ko­ri vég­ze­tes és ve­sze­del­mes ter­mé­sze­tük­ből? Vajon sze­re­pet kap­nak-e ko­runk tár­sa­dal­má­ban is, vagy netán már el­avult­nak szá­mí­ta­nak egy olyan vi­lág­ban, ahol "min­den el­megy", ahol már min­den ha­tárt meg­szeg­tünk. Fel­ele­ve­nít­he­tők és új­ra­ér­tel­mez­he­tők, netán be­épít­he­tők a pszi­cho­ló­gi­á­ba és a pszi­cho­ana­li­ti­kus te­rá­pi­ák­ba? Egy biz­tos: vé­tek­ről és bűn­ről lehet idő­sze­rű­en be­szél­ni. Ebben az új so­ro­zat­ban hét tudós kutat az újabb vá­la­szok után. A fő­bű­nö­ket egé­szen szo­kat­lan, mai szem­lé­let­tel vizs­gál­ják, amely már távol áll attól a val­lá­sos ha­gyo­mány­tól, amely­ben ere­de­ti­leg meg­for­má­lód­tak. Kor­sze­rű­en, in­kább ki­áll­ha­tat­lan szen­ve­dély­ként ér­tel­me­zik őket.