Typotex Kiadó strana 8 z 18

Isten? Haza? Becsület? Morfium! 1939, Varsó, a német megszállás első heteiben. Konstanty Willemann varsói polgár, egy német arisztokrata és egy asszimilált sziléziai asszony gyermeke, akit nemigen foglalkoztatnak a hazafias jelszavak, a hős katonák vérével megszentelt hagyományok. Egy cinikus gazember, egy bonviván, egy romlott morfinista. Hűtlen férj és rossz apa. Konstanty kelletlenül vesz részt a szeptemberi hadjáratban, a vereséget követően is akarata ellenére lesz tagja egy földalatti ellenálló szervezetnek. Nem akar se lengyel, se német lenni... Nem akar semmit, csak egy újabb adag morfiumot, és tovább élni a világfi és szoknyabolond életét. A történelem elől azonban nincs menekvés. Szczepan Twardoch olyan antihőst alkotott, akit szeretünk, akinek szurkolunk, annak ellenére, hogy szégyentelen és megátalkodott. Akinek Varsó kiégett utcáin tett minden lépését egy különös hang kíséri, egy rejtélyes erő, mely a múltat és a jövőt is ismeri. S hogy ez egy gépezeté, mely a világ feletti uralmat bírja, vagy a Sátáné, talán a címben szereplő drog suttogja a gonosz varázslatokat hősünk fülébe? Twardoch egy embert mutat meg nekünk, akit felkapott a történelem forgószele, akit rabul ejtettek saját ösztönei, valakit, akinek több szégyenletes vonása van, mint jó. Talán mert a világ is éppen ilyen.

A ?40-es és ?50-es évek Csehszlovákiáját idéző, ám szüntelenül a jelen felé irányuló finn regény játékossága egyből magával ragadja az olvasót. Egy filmforgatás kellős közepén találjuk magunkat. A rendező forgatókönyv nélkül dolgozik, ellenben a film kronologikusan készül, így a színészek mindennapi életüket élik, s ezzel egyszersmind az általuk játszott karakterek életét is folyamatosan alakítják. Vajon művészi értelemben valóságosabbá válnak az eképpen eljátszott szerepek, vagy a szerep kilép a műből és valósággá lesz? Egy biztos, a határ a valós és kitalált szereplők között, a színész hús-vér személyében elmosódni látszik. A regény e két "világ" közötti dialógusra helyezi a hangsúlyt, az életre pedig részletek és történetek gyűjteményeként tekint, amelyben történelem és jelen szédületes párbeszédet folytat egymással.

John Martin Fischer a kortárs amerikai filozófia jeles alakja, akinek gondolkodói beállítódása röviden az analitikus egzisztencializmus egyik változataként írható le. Kötetünk alapja a párhuzamosan készült német kiadás, amely Fischer fő témáiról szóló esszégyűjtemény. Célunk, hogy a magyar közönség számára hozzáférhetővé tegyük egy olyan mai amerikai filozófus gondolatvilágának központi elemeit, amelyben az európai tradíciók időszerű kérdésfeltevései összekapcsolódnak a tengerentúli analitikus szellemiség vitáival. Ám Fischer írásaiban a legösszetettebb elemző helyzet sem homályosítja el azt a meggyőződést, hogy a filozófia végső soron a normál életről szól. Nem elvont tézis számára, hogy mi, emberek, mint személyek autonóm, önmeghatározó módon létezünk és cselekszünk. A szabadság mindenekelőtt önkifejezés, a felelősség magunkra vétele; a cselekvő alanynak magatartása kezdeményezőjének kell lennie, hogy morálisan felelős legyen. Fischer érveinek pontossága, a kifejtés árnyaltsága és a finom önirónia további indok amellett, hogy a magyar olvasó megismerkedjen a jelenkori filozófiai diszkussziók ezen változatával. John Martin Fischer a magyar kötetet apai nagyapja, Fischer Márton emlékére ajánlja, aki Auschwitzban vesztette életét.

Ez a könyv kérdésekre épül: tizenegy kérdés, amelyekre mindig egy egész történettel felel a szerző. Kiderül például, miért gabalyodik össze folyton a fülhallgatózsinór, vagy hogy honnét származnak a kövek. A könyv végére azonban nemcsak ezekre a kérdésekre kap választ az olvasó, hanem arról is fogalmat alkothat, hogyan dolgozik a fizika. Olyan elképzelések bukkannak majd fel, mint az időutazás, az univerzum építőkövei, a csillagok működése, a fekete lyukak, az ősrobbanás, a láthatatlanság, a lebegő gördeszkák, a gőzgépek, a hőmérséklet, az elektromosság és sok minden más is. Mindegyik valamilyen hétköznapi kérdés kapcsán, elsősorban a laikus olvasókat megszólítva. Kis kérdések és nagy válaszok történetek képletek helyett.

"Hol volt, hol nem, volt egyszer egy kicsi ház, lakott abban egy apró emberke. Pipacskának hívták, mert az arcocskája mindig piros volt. Zöld süveget viselt. A mi emberkénk, Pipacska, Nagy Varázsló szeretett volna lenni. Csillagokkal díszített ezüst süvegre vágyott. De hogyan lehet valakiből varázsló? Ezt bizony Pipacska már nem tudta, és nem is volt senki, akitől megkérdezhette volna. Ezért aztán elhatározta, hogy pajtásokat keres magának. Hiszen a jó pajtás mindig segít, ha kell." A nagy keresés közben rálelt a színes építőkockákra, s ahogy "egyik kockát a másikra rakta, a kockák egyszer csak felugrottak. Lett belőlük valami, se nem csikó, se csacsi - Kockapaci." Így kezdődik a két barát története, akik a mese folyamán csuda kalandokba keverednek, s még csudább teremtményeket ismernek meg: felhőelefántokat és felhőzsiráfokat, Nyuszi Gyuszit és Elefánt Elemért, vagy éppen a Zöldszakállú Manót, s közben persze megküzdenek a gonosz Pókhas Pállal. Az egyes fejezetek rövidek, frappánsak, a kísérő kérdések már a 3-4 éveseket is elgondolkodtatják, az esti közös meseolvasás pedig lebilincselő fejlesztőjátékká válik.

Darwin monumentális műve, A fajok eredete másfél évszázad alatt semmit sem veszített időszerűségéből. Ma éppúgy lelkes ünneplés és heves ellenzés veszi körül, mint megjelenése idején, 1859-ben. A művelt ember könyvespolcának szinte kötelező darabjaként még mindig az élő természettudományos műveltség fontos része, de a tudományt és az evolúciót elutasítók figyelmét is joggal vonja magára. Mi e tartós siker titka? Egyrészt az, hogy A fajok eredete világos logikájú, a mai biológia és geológia fényében is helytálló személetű, átfogó munka. Hatalmas ívű érveléssel mutatja meg az okokat, amelyek alapján a tudomány a fajok leszármazással való keletkezésére következtetett. Másrészt, mint Darwin maga mondja, a könyv "...egyetlen hosszú gondolatmenet", olyan egymást támogató elemek láncolata, melyek földrajzi, geológiai, ásványtani, őslénytani, rendszertani, örökléstani, embriológiai és más részletekből állnak össze. Az evolúcióelmélet részproblémái iránt érdeklődők vagy az elméletet egészében elutasítók pedig ma egyaránt e Darwin által felállított lánc elemeit vizsgálgatják. Más szóval A fajok eredete kétféle értelemben is modern mű: mind ismeretközlő funkcióját tekintve, mind pedig abban, hogy felmutatja, vagy számos esetben előre megsejti azokat a gondolati fordulópontokat, amelyek az evolúció kérdését a mai napig olyan izgalmassá és továbbgondolásra is érdemessé teszik. A pszichológia, a filozófia, az ismeretelmélet, a szociológia, a nyelvészet és még számos más tudományterület frontvonalán ma sikerrel hasznosítják Darwin örökségét. Az egyetemes tudomány- és eszmetörténet e klasszikus művét Kampis György új fordításában és bevezető tanulmányával kapja kézhez az olvasó.

"Az antropológia nem extrém sport." Mindig is gyanítottam, de jó érzés volt, amikor ezt egy jó hírű biztosítótársaság is leírta feketén-fehéren. Elvégre, ők már csak tudják. Két hónapos terepmunka idejére kötöttem egészségbiztosítást, és elég meggond olatlan voltam ahhoz, hogy az apró betűs részt is elolvassam. Az 1980-as évek lévén, amikor mint tudjuk, a világ olyan volt, amilyen, sem atomtámadás ellen nem voltam biztosítva, sem egy idegen kormány államosítási kísérlete ellen. Még rémisztőbb vol t azonban az, hogy tizenkét hónapig biztosítva voltam arra az esetre, ha elrabolnának. A szabadeséses ejtőernyős ugrás kifejezetten tilos volt "az összes egyéb extrém sporttal együtt". De most már hivatalosan is megállapítást nyert: "Az antropológia nem extrém sport." Nigel Barley, akinek nyugat-afrikai élményeit a nagy sikerű Egy zöldfülű antropológus kalandjaiban megismerhettük, 1985-ben az indonéz Szulavézi szigetére látogatott, hogy a modern civilizációtól még érintetlen népeket keressen fel. A toradzsa kultúrában bőven talált izgalmas vonásokat: fejvadászatot vagy éppen transzvesztita papokat, miközben számos barátra lelt. Nem meglepő tehát, hogy Indonézia a szerző máig tartó szenvedélyévé vált. A történet végkifejlete, mely toradzsa barátainak londoni látogatását örökíti meg, izgalmas új távlatokat ad Barley informatív és szórakoztató könyvének.

Valahol a nem túl távoli, posztapokaliptikus jövőben, amikor már számítógépes algoritmusok uralják a világot, létezik egy hely, mely egyszerre börtöne, múzeuma, elmegyógyintézete, iskolája és mindenekelőtt menedéke a kihalóban lévő életformáknak, az embereknek. A Hotel Sapiens lakóit érzelemmentes, kibernetikus apácák felügyelik és egyetlen szórakozásként híres filozófusok és tudósok újraprogramozott hologramjai tartanak számukra különös szemináriumokat. Az egymással feleselő, kaleidoszkópszerű elbeszélésekből többek között megismerhetjük a bámészkodót, aki a felhők helyett immár a vegyszercsíkokat tanulmányozza; az embert, aki önmaga árnyéka; a statisztikust, aki szeretett volna megszelídíteni egy Gauss-görbét; a pszichiátert, aki a saját betegévé változott; a mindenkori átlagot képviselő Hétköznapi Embert. A kötetből még megtudhatjuk, hogy miként teljesedik be egy jóslat, hogy néz ki a Föld zászlaja, vagy éppen mit gondolnak az emberekről a növények. A sokszor filozofikus mélységű történetszálakból végül összeáll egy történet, melyből kiderül, miképpen változott az egykor uralkodó faj pátyolgatni való gyermekké, és hogy ebben a nyomasztó és abszurd világban, ahol a mindent ellepő tejfehér ködben csak és kizárólag önmagukra számíthatnak, képesek-e egyáltalán megőrizni egyetlen kincsüket: emberi mivoltukat.

A kisbabák sok szempontból tudatosabbak nálunk. A felnőttek rögzült minták szerint élik életüket, ám a felfedezésre nyitott babák minden apró változást gondosan megfigyelnek a számukra még új és izgalmas világban. Így válnak az emberi faj kutató-felf edezőivé, akik apró tudósokként vonnak le pontos következtetéseket az általuk végzett statisztikai elemzésekből. Elmés kísérleteket végeznek, hogy kideríthessék, hogyan lehet anyuból egy mosolyt kicsikarni, vagy megpördíteni a bölcső fölött lógó játé kot. Gopnik forradalmian új szemléletű kötetéből nemcsak az emberi agy működéséről, de a szeretet misztériumából is sok mindent megtudhatunk a kisbabák szemszögéből. Alison Gopnik a Kaliforniai egyetem pszichológiaprofesszora. Az élet korai szakas zaiban történő tanulási folyamatokkal kapcsolatban több nagy sikerű könyvet jelentetett meg az évek során. Magyarul Bölcsek a bölcsöben címmel jelent meg az előző kötete.

Prága, augusztusi kora este, kocsmából ki, kocsmába be - a megszokott hrabali idill. Legalábbis első pillantásra. A 72 éves apa és 42 éves fia kocsmatúrája nem csak Prágán vezet végig, hanem kettejük történetén is. A könyv teljes egészét kitevő dialógusuk, az egymásnak mesélt anekdoták roppant szórakoztatóvá teszik a művet. Szó van világháborús repülőgépekről, nőkről, a gyermekkor elveszett és az apa elmúlt fiatalkorának emlékeiről, de még a Kurszkról, az orosz atom-tengeralattjáróról is. A fiúból előtörő érzelmek különös élményeket hoznak a felszínre. Ezek a "bevillanások" fontos szerepet kapnak az könyvben és mélységet adnak a történetnek, de egyben mulatságosak is, mint amikor a fiú egy gyerekkorában tönkretett dolog miatt magyarázkodik az apának negyven évvel a történtek után. Mind a történet földhözragadtsága, mind sajátos intimitása révén mindenki a saját szülő-gyermek emlékei és beszélgetései közepén találhatja magát. Hakl egészen különleges módon festi elénk két generáció portréját.

Hogyan határozza meg a történelem a jelent? - ezt a beszédét Huizinga nem mondhatta el, mert a felkérést követően megkezdődtek a megszálló hatóságok retorziói, melyek végeredményeképpen aztán be is záratták a leideni egyetemet, nem tűrve a professzor ok tiltakozását. A cikk csak a háború után jelent meg. És a kérdésre adott válasz: "Ahogy az emberiség járja, csak járja útját a századok során, és finomodik a történettudomány, úgy lesz mind gazdagabb és sokszínűbb az emberiség emlékezete, a törté nelem, amellyel, akarja vagy sem, számolnia kell... Mindez azzal jár, hogy ezt a mi mostani jelenünket, történeti érzéke hiába mégoly fejlett, kevésbé határozza meg a történelem, mint amennyire a korábbi szegényesebb és egyoldalúbb időszakokat meghat ározta." A kötet nyolc írásában - melyet a fordító, Balogh Tamás válogatott - szemlélhetjük azt a kifinomult gondolkodásmódot, ahogy a nagy hatású holland szellemtörténész Huizinga kezeli a történelem és a történészi szerep megítélését, változását és hatását.

"Sokan szívesen segítenének gyermeküknek a matektanulásban, de túlságosan rettegnek attól, hogy ismét találkozzanak azzal a tárggyal, ami annyi szenvedést okozott nekik fiatalkorukban. Az emberek csak arra nem gondolnak ilyenkor, hogy iskoláskoruk óta számos új képességgel gazdagodtak. Egy felnőttnek sokkal nagyobb az önuralma, jobbak az absztrakciós képességei, ügyesebben küzd meg az összetett állításokkal, és van türelme kivárni, amíg a részletekből az egész kirajzolódik. Ezen képességek birtokában egyszerűbben és gyorsabban meg tud küzdeni az általános iskolás matematika problémáival. E könyv célja útmutatást nyújtani mindehhez. Segítséget kínál a szülőnek, aki gyermeke matektanulásának aktív részese szeretne lenni. Tulajdonképpen az egész könyv ötlete így fogant: a fiam iskolájában a többi szülő kért meg arra, hogy írjak össze néhány ötletet, miként segíthetnék gyermeküket a számtanban. Ám a néhány szerény vázlatpontból lassanként kinőtte magát egy teljes könyv." Ron Aharoni az Izraeli Műszaki Egyetem professzoraként vállalkozott arra a kalandra, hogy általános iskolásoknak tanítson matematikát. Az élmény annyira megragadta, hogy az elemi matematika oktatásának szentelte energiáinak jelentős részét. Tapasztalataiból született a Matematika szülőknek című könyv.

"Rómeó meghal, Júlia életben marad. Miért is ne lehetne ez egy csodálatos szerelem kezdete? Történnek néha csodák. Ha nem az életben, akkor a halál után." (Ignacy Karpowicz) A csoda a könyv első lapjain megtörténik: egy fiatal fiú autóbaleset áldozata lesz, a teste azonban stabilan tartja az ideális 36.7-et. A ki nem hűlő holttest katalizálja az eseményeket és furcsa hatással lesz egész környezetére. A harmincas éveiben járó doktornő belészeret, az egykori barátnő átértékeli szexuális orientációját, és így tovább - a csoda a családtagokkal, barátnőkkel, orvosokkal esik meg, akik mind kilépnek önmagukból, zavaros és érthetetlen helyzetekbe keverednek, de legalább szánandó és nagyon is érthető életük végre kilép a megszokott pályájáról. Az abszurd ötletből kibomló történetet a szerző az Égiek és földiekben megkedvelt szatirikus látásmódjában tárja elénk. "Nehéz határ volt ez. Az élet és a halál, az egész és az elem, a test és a hőmérséklet között. Olyan határ volt, amelyet nem lehetett egyszerűen átlépni. Döntést követelt."

Mint oly sokan, Dr. Ecco is imádja a fejtörőket. Ő azon szerencsések közé tartozik, akiknek emberek fizetnek, hogy meg is oldja őket. Régészek, űrállomás-tervezők, tábornokok, jó útra tért bűnözők és egyszerű állampolgárok fordulnak hozzá. Ezek némelyike matematikai gondolkodást kíván, de formális tudásra alig van szükség. Jól jöhet azonban egy-két ügyes kis számítógépes program, ami kiszűri a megoldási lehetőségeket. Ezért lett a könyv cím "Kiberrejtvények". A legtöbb rejtvénynél az abszolút jó megoldás még Dr. Ecco számára sem ismert. Nyitva áll tehát az út a még jobb megoldások megtalálásához.

Mata Hari azt jelenti, a "Hajnal Szeme". Ezt a nevet választotta Margaretha Geertruida Zelle, amikor másodszor indult szerencsét próbálni Párizsba. Az egzotikus csábító, a rejtélyes jávai hercegnő és elsőrangú femme fatale csillaga a boldog békeidőkben a semmiből hihetetlen magasságokba emelkedett. Viszont ugyanez a gyanús jelmez rántotta Mata Harit sorsszerűen mélybe a világháború poklában, amikor a katonák mindenhol ellenséget szimatoltak, és asszonyaiktól csakis a családanya vagy a hazafias ápolónő szerepét fogadták el. Mata Harit saját bevallása szerint a mundér imádata vezette a csúcsra és a gyors bukásba is. A könyv bemutatja, hogyan tették a lövészárkok "anyagcsatáinak" borzalmaiért, a kudarcokért a franciák őt felelőssé, amikor ellenséges tisztek szerelmi hálójába bonyolódott. Azóta filmek, könyvek sokasága jelent meg életéről, amelyektől ez a kötet abban különbözik, hogy nemcsak egy legendás életrajzot, hanem egy hiteles korrajzot is kapunk, alaposan megismerhetjük a századforduló Hollandiáját, gyarmati életét, az európai keletkultusz divatját és képviselőit. Marijke Huisman történészként elsősorban a személyes emlékek és a történelem viszonyával foglalkozik, Ez a könyve, ahogy ő fogalmaz, az egyetlen világhírű holland asszonyról szól.

A repülés egész rendszerét úgy alakították ki, hogy minden elromlásra képes berendezés mögött ott álljon a tartalék, a tévedésre képes ember és automata mögött pedig valaki (vagy valami), ami folyamatosan ellenőrzi. Ez a rendkívül körültekintően kialakított és szüntelenül tökéletesedő, bár nem túl olcsó rendszer segített elérni a biztonság lenyűgözően magas szintjét. A kötetben leírt balesetek majd mindegyike azt igazolja, hogy a légiutasok biztonságát védő szabályok, technikai megoldások és szervezési intézkedések bonyolult rendszerén csupán akkor támad elegendő rés a balszerencse számára, ha számos kedvezőtlen körülmény és emberi mulasztás torlódik össze egyetlen helyen és időben. A 2006-ban indított kötetekben a pilóta szerzővel néhány nevezetes légi szerencsétlenség gyakran krimibe illő felderítését követhetjük nyomon az adatok összegyűjtésétől a tragédiához vezető eseményláncolat rekonstruálásán keresztül egészen a hasonló baleseteket megelőzni hivatott változások bevezetéséig.