Typotex Kiadó strana 17 z 18

Ez a könyv nem útikönyv, nem is visszaemlékezés, ennél jóval több. A szerző, aki számtalanszor járt Japánban, történeteket mesél az országról és az ott élő emberekről. Mindeközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért nem érthetők meg a japánok európai észjárással. Vegyük például a fugut, vagyis a halálosan mérgező gömbhalt. Ne gondoljuk, hogy csak az íze miatt esznek meg egy olyan halat, melynek az elkészítésekor a szakács kezébe adják az életüket. De akkor mi másért? És vajon miért a reményről nevezték el a legújabb, leggyorsabb szuperexpresszt? Mi segítette át őket Fukusimán? És mi miért szeretjük annyira Murakami Haruki könyveit? Japán az az ország, mely a mai napig a legerősebben kötődik kultúrájának több ezer éves gyökereihez. De mi is szorosan kötődünk Japánhoz, több szálon is, legyen ez a zöld tea, a szamurájos mozi, az animekon vagy a Hello Kitty. Itt az idő, hogy egymásra találjunk, ebben lesz segítségünkre a könyv.

"Amit a kép meg­mu­tat, de nem fi­tog­tat" - erről szól min­den mű­elem­zés, ezért keres ren­de­ző elvet az iko­nog­rá­fia, és ennek meg­ta­lá­lá­sa a mű­él­ve­zet leg­főbb for­rá­sa. A ka­land­hoz pedig Aras­se-nál jobb ve­ze­tőt nem­igen ta­lál­ha­tunk. Ebben a kö­tet­ben hét ta­nul­má­nyát egy új ve­zér­lő elv sze­rint írta meg, me­lyet ana­li­ti­kus iko­nog­rá­fi­á­nak ne­ve­zett el. A kép szü­zsé­je(sujet) és az al­ko­tó szub­jek­tuma(sujet),- ahogy a fran­cia szó egy­be­esé­se is azt mu­tat­ja, - egy­más­ba épü­lé­sét, és egy­más­ra uta­lá­sa­it vizs­gál­ja. "Elem­zé­sem­nek nem az a célja, hogy egy nevet kap­csol­junk egy mű­al­ko­tás­hoz, hanem az, hogy egy al­ko­tás­ban meg­ra­gad­juk, mivé tu­dott válni al­ko­tó­já­nak kö­szön­he­tő­en (aki­nek vi­szont is­mer­nünk kell a nevét ahhoz, hogy a képet meg­fe­le­lő­en tud­juk ér­tel­mez­ni). Témám jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó: újabb és újabb konk­rét ese­te­ket ele­mez­ve sze­ret­ném meg­ra­gad­ni azt, ami - túl azon, hogy egye­di­vé teszi az egyik vagy a másik mű­al­ko­tást azon a so­ro­za­ton belül, amely­hez tar­to­zik - magán vi­se­li al­ko­tó­já­nak sze­mé­lyi­ség­je­gye­it. Vagy­is azt ku­ta­tom, mi­kép­pen van benne a Mózesben Mi­che­lan­ge­lo, a Noé ré­szeg­sé­ge című fest­mény­ben Bel­li­ni, A Böl­cses­ség al­le­gó­ri­á­jában (Az idő mú­lá­sá­nak al­le­gó­ri­á­ja a böl­cses­ség által ve­zé­rel­ve) című képen Ti­zi­a­no, akár­csak Mant­eg­na a szig­na­tú­rá­i­ban, vagy Piero di Co­si­mo a Pro­mé­the­usz mí­to­sza című képen?" "Aras­se kí­ván­csi­sá­ga és fan­tá­zi­á­ja ki­me­rít­he­tet­len, nyel­vi és vi­zu­á­lis hu­mo­ra le­nyű­gö­ző, ter­mé­sze­te nyug­ha­tat­lan. De a naiv rá­cso­dál­ko­zás és az alá­zat ke­gyes ado­má­nya is az övé." (Vass Nor­bert, Fi­de­lio)

Szent Pál alakjának korszerűsége az utóbbi évtizedek filozófusainak és művészeinek egyaránt kiindulópontjává vált, mai mondanivalójuk veretes hivatkozási alapjává. Szent Pál bár apostol, de nem tanítvány, nem beszéli el a Jézus-történetet, csak egyet állít: Jézus feltámadt és megváltott minket. Amiképpen az akkorit, azonképpen a mait, amiképpen a zsidókat, azonképpen a görögöket. "Meg kell magyaráznunk, miért tulajdonítunk ennek a távolinak filozófiai közelséget, a valós ilyen mesei megerőszakolása miért szolgál közvetítésként számunkra, amikor itt és most az egyetemes helyreállításáról van szó a maga tisztán világi mivoltában." "Ami minket illet, egy olyan szinguláris összefüggés ragad meg Pál művében, amely formálisan leválasztható a meséről és igazából Pál leleménye: egy olyan összefüggés, amely átjárást nyit egy, az alanyra vonatkozó kijelentés és egy, a törvényre vonatkozó kérdés között. Mondjuk úgy, Pál azt kutatja, milyen törvény strukturálhat egy alanyt, aki minden identitástól megfosztva egy olyan eseményen függ, amelynek egyetlen "bizonyítéka" éppen az, hogy egy alany állítja."

Kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, jóra való restség - ez a hét kifejezés a bűnök egész univerzumát foglalja össze. A hét főbűnre az ókori világban a gonosz megtestesüléseként tekintették, a zsidó-keresztény kultúrkörben pedig az erkölcstelenség megfékezésének egyik főpilléreként kapott kiemelt szerepet. Mit mondanak ezek a kifejezések napjainkban? Mi maradt meg egykori végzetes és veszedelmes természetükből? Vajon szerepet kapnak-e korunk társadalmában is, vagy netán már elavultnak számítanak egy olyan világban, ahol "minden elmegy", ahol már minden határt megszegtünk. Feleleveníthetők és újraértelmezhetők, netán beépíthetők a pszichológiába és a pszichoanalitikus terápiákba? Egy biztos: vétekről és bűnről lehet időszerűen beszélni. Ebben az új sorozatban hét tudós kutat az újabb válaszok után. A főbűnöket egészen szokatlan, mai szemlélettel vizsgálják, amely már távol áll attól a vallásos hagyománytól, amelyben eredetileg megformálódtak. Korszerűen, inkább kiállhatatlan szenvedélyként értelmezik őket. A hozzájuk való viszony az emberiség azon képességét fejezi ki, amellyel különbséget tesz jó és rossz között. Neki miért igen, és nekem miért nem? - kérdezi magától az ember, lapos pillantásokat vetve a másikra. Lucifer bűne, aki az embert irigyli. Káiné, aki Ábelre féltékeny, Jágóé, aki Othello irigye, de a gonosz királynéé is, aki Hófehérke miatt gyötrődik. Az ókortól a modern, demokratikus társadalmakig, ahol az irigység ideális táptalajra talál, a tündérmeséktől a mai sajtóközleményekig a szerző végigvezet bennünket e gyönyörmentes és sokszor könyörtelen szenvedély metamorfózisán.

E mű a világtörténelem alapvető kérdésére keresi a választ: "miért az európai civilizáció hódította meg a világot, miért nem másként történt ez?" Így is fogalmazhatunk: Miért Pisaro maroknyi csapata győzte le az inka fejedelmet s hatalmas hadseregét, miért nem ő kényszerítette térdre I. Károly spanyol királyt? Vagy ahogy az új-guineai Yali - a szerző barátja - vetette fel: Miért van az, hogy ti fehérek olyan sok árut termeltetek és hoztatok Új-Guineába, míg nekünk feketéknek, oly kevés saját árunk van? A provokatív kérdésekre rendhagyó válasz születik a történelem, a földrajz, a biológia, a régészet, a nyelvészet, a járványtan, az antropológia, a tudomány- és technikatörténet alapján.

Mindenféle gyerek jár a Zebra utcai iskolába. A szülők között van rendőr, bankár, maffiózó, de ide jár az alvilág csavaros eszű ügyvédjének tompa agyú fiacskája is. És persze itt van Juli, akit barátai és ellenségei nem túl találóan csak Szörnyellának neveznek. A gyerekek igazán telibe kapják az életet! Hol mindenféle rablásokba keverednek, hol az iskola körül ólálkodó kábítószerárusok útjait keresztezik. Végül az osztály összetartásának köszönhetően sikerrel veszik fel a harcot a bűnözőkkel. A Kaján Tibor által illusztrált huszonhat csattanós történet mindegyikét egy-egy logikai feladat zárja, ami egyedülállóan észpezsdítővé teszi a könyvet.

Brodsky, a Nobel-díjas költő élete nemcsak kész regény, Bolse Vita a nagy Bolsevikiában, ahol meghurcolták, elmegyógyintézetbe zárták, fogva tartották, el- és kiutasították, hanem egy szabad ember igaz története. Ő maga nem szerette, ha bátor ellenszegülését méltatták, és nem ellenállónak, hanem költőnek tartotta magát. Ebben bizonyos volt. És a bizonyosság elégséges volt a belső szabadsághoz. "A nyelv számomra sohasem a szabadsághoz vezető út volt. Az igazság az, hogy sosem éreztem magam úgy, mint akit megfosztottak a szabadságától. Mindig tökéletesen szabadnak éreztem magam. (...) Tudtam, hogy lobbanékony természetem van, és azt is tudtam, hogy erős vagyok és konok. Megpróbáltam kifejleszteni magamban valamit, ami valószínűleg kicsi volt, de nagyon kemény, a kívülről jövő hihetetlen nagy nyomással arányos." Brodsky életéről szóló könyvek és interjúkötetek közül kiemelkedő a svéd Bengt Jangfeldt írása, mert ő úgy tudta kérdezni Brodskyt, hogy nem kapott kitérő válaszokat.

Logi-kaland vagy Logika-land, vagyis a Kalandozás Logika Országában minden korosztály számára jó szórakozás, agytorna és készülődés, hogy élesben is jól vágjon az agyunk. Róka Sándor, tengernyi forrás ismeretében, nagyszerű érzékkel válogat feladatokat, így mindig újabb és újabb vezérfonalra fűzi fel a feladatsorait. Ahogy az előszavában Descartes-ot idézi: "Kételkedjünk mindabban, amit hallunk, látunk. Hiába látjuk azt, hogy reggel a Nap keleten felkel, este pedig lenyugszik, mégsem a Nap forog a Föld körül. "A nehezebben kifürkészhető igazságok tekintetében a szótöbbség nem ér semmit, mert sokkal valószínűbb, hogy egyetlen ember akadt rájuk, mint egy egész nép." Ha nem fogadjuk el kritika nélkül mindazt, amit hallunk, ha kételkedünk mindenben, akkor egy dologban nem kételkedhetünk: abban, hogy kételkedünk. A gondolkozásunkból ez következik cáfolhatatlanul: Gondolkodom, tehát vagyok!"

"A fotográfia nagykönyve" az eddigi legteljesebb összefoglalás a kezdetektől napjainkig, szerzője fotótörténeti kánont alkotott. Közel 600 kép ismerteti meg az Olvasót a művészet és technika, a szociográfia és divat, a háború és természetfotózás történetével. Az olyan világfordító történelmi eseményekhez kapcsolódó fotók, mint Lincoln elnökké választása vagy MacArthur tábornok és Hirohitó császár első találkozása, meglepő részletekkel gazdagítják eddigi ismereteinket. Közelképet kaphatunk azokról az emblematikus fotósokról is, például Mathew Bradyről, Alexander Gardnerről, Edward Steichenről vagy Gertrude Käsebierről, akik egyéni szemléletükkel, technikai újításaikkal váltak e végtelen történet szereplőivé. E mozaik számtalan kockája a fotográfia teljes történetévé áll össze, melyet a kultúra lencséjén át szemlélhetünk.

Érdekes jelenség, hogy az emberek általában elítélik az agressziót, a tömegfogyasztásra szánt média mégis tele van ilyen cselekedetekkel. Ennek nem az az oka, hogy fajunk annyira szereti az agressziót, hanem éppen ellenkezőleg: rendkívül érzékeny annak különböző megnyilvánulásaira. Még a képernyő előtt is aktiválódnak biológiai ösztönei, szurkol az agresszió áldozatáért, vagy éppen ellenkezőleg, a jogosnak ítélt támadás miatt az agresszorral érez együtt. Ezt az érzékenységet használják ki a média írói, szerkesztői a figyelem felkeltésére. Az emberi agresszió az állatokhoz viszonyítva rendkívül ritkán előforduló jelenség. Ha a kedves olvasó elgondolkozik azon, hogy egész eddigi életében hány esetben látott személyesen is gyilkosságot, nagyobb verekedést vagy csak akár egy pofon csattanását, valószínűleg nagyon alacsony szám fog kijönni, pedig iszonyúan zsúfolt társadalomban élünk. Ha, mondjuk, egy városi autóbuszt 150 felnőtt, egymást nem ismerő csimpánzzal töltenének meg, a végállomásra valószínűleg már egyik sem érkezne meg élve. Ilyen mértékű zsúfoltságot nem lennének képesek agresszió nélkül elviselni, és ekkora tömegben agressziójuk tömegverekedéssé és gyilkossággá fajulna. Sokan úgy érzik, éppen a média hatására, hogy állandó agresszív fenyegetettségben élnek, és életünk tele van agresszióval. Ez azonban csak látszat, a média csalása. Az ember az egyik legbékésebb állat, az agressziós cselekedetek száma naponta, egy főre számítva egészen biztosan az embernél a legalacsonyabb a primáták között.

Az Einstein Podolsky Rosen-paradoxon szerint az elemi részecskék hatással vannak egymásra, még több száz fényévnyi távolságból is. A történet mesélője a távoli jövőben, a Föld utolsó elérhető szegletében éli békés életét. Ám felnőve lassanként ráébred, hogy bolygónkon, a teljes univerzummal egyetemben egy magasabb rendű civilizáció képviselői uralkodnak, akik úgy tekintenek az emberre, amiként mi emberek tekintünk a hangyákra. Az eszköz, mely ezeknek az Idegeneknek hatalmat szolgáltat a kozmosz felett, a címben szereplő ex­ten­sa - egy rendkívül fejlett technológia, egyfajta anyag, amelynek elméleti alapjai évek óta úgy ismertek, mint az EPR-paradoxon.

A 20. század első negyedében kialakult kvantummechanika az utóbbi évtizedekben mind elméleti, mind kísérleti oldalát tekintve jelentősen megújult. Ennek a fejlődésnek a bemutatása tankönyvek szintjén világszerte épp csak megkezdődött. Geszti Tamás könyve a nem-fizikus olvasó számára is követhető bevezető áttekintéssel kezdődik. Ezt követi a fizikushallgatók kvantummechanika kurzusára szánt részletes feldolgozás, majd a további fontos részletkérdéseket bemutató függelékek. Aki végigolvassa, korszerű áttekintést kap az új évezredben aktívan kutatott témák elméleti és kísérleti vonatkozásaiból.

Mikor elő­ször gyűj­töt­ték egybe McLu­han pro­fe­ti­kus ki­je­len­té­se­it az elekt­ro­ni­zált in­for­má­ci­ós kor éle­té­ről, meg­le­pe­tés­sel ta­pasz­tal­ták, hogy meg­fi­gye­lé­sei négy év­ti­zed el­tel­té­vel is mi­lyen za­var­ba ej­tő­en tisz­ták, mennyi­re meg­hök­ken­tő­en pon­to­sak és idő­sze­rű­ek. A "Mé­dia­masszázs" egy vissza­pil­lan­tó tükör, amely a lát­ha­tat­lan és a ter­mé­sze­ti kör­nye­zet, az ér­zék­szer­vi ha­tá­sok, a tö­meg­mé­dia min­den­nap­jai, a fo­gyasz­tói javak, a sajtó, a rek­lá­mok, és a mű­vé­sze­tek ka­lei­dosz­kóp­ját mu­tat­ja szá­munk­ra. Két­ség­kí­vül tu­do­mány­tör­té­ne­ti je­len­tő­sé­gű mű. Qu­en­tin Fiore il­luszt­rá­ci­ói és Je­ro­me Agel ki­egé­szí­té­sei kí­sé­rik, me­lyek McLu­han tudás, ere­de­ti­ség, pro­vo­ká­ció és in­tu­í­ció irán­ti szen­ve­dé­lyes­sé­gé­re ref­lek­tál­nak. Mars­hall McLu­han ka­na­dai tudós, fi­lo­zó­fus, iro­da­lom­ta­nár és iro­da­lom­kri­ti­kus, rétor és kom­mu­ni­ká­ció-te­o­re­ti­kus volt. Mun­kás­sá­ga a mé­dia­el­mé­let egyik sa­rok­kö­ve, me­lyet a rek­lám- és mé­dia­ipar a gya­kor­lat­ban is al­kal­maz. Ne­vé­hez fű­ző­dik „a mé­di­um maga az üze­net” ("the me­di­um is the mes­sage") szlo­gen és a "glo­bá­lis falu" ("the glo­bal vil­lage") fo­ga­lom be­ve­ze­té­se, va­la­mint a hoz­zá­juk tar­to­zó el­mé­le­tek ki­dol­go­zá­sa. Jelen könyv eredeti címe a "the medium is the message" lett volna, de egy nyomtatási hiba következtében "the medium is the massage"-re változott. A többszörös szójáték - mely teljességében visszaadhatatlan magyarul (massage, mass age) - olyannyira elbűvölte az eredeti mondatba és a körülötte csapott felhajtásba beleunt McLuhant, hogy készülő könyvét az új cím szellemében dolgozta át.

Mi történik, ha egy feltartóztathatatlan ágyúgolyó egy mozdíthatatlan oszlopnak ütközik? Ez a kérdés is gyerekkoromból való. Feltartóztathatatlan ágyúgolyón olyan ágyúgolyót értünk, ami mindent feldönt, ami az útjába kerül, mozdíthatatlan oszlopon pedig olyan oszlopot, amit semmi nem tud feldönteni. Szóval mi történik, ha egy feltartóztathatatlan ágyúgolyó egy mozdíthatatlan oszlopnak ütközik? A legeredetibb, legtartalmasabb és legmulatságosabb feladatgyűjtemény, amit valaha is írtak. (Martin Gardner - Scientific American)

Te vezeted az utasszállító repülőt, Budapesten felszáll 11 utas. Bécsben leszáll 5 és felszáll 9. Párizsban 1 kivételével mindenki leszáll. Hány éves a kapitány? A Fekete Kalóz néven elhíresült kalózkapitány egyik sikeres kalandja után kiszámíttatta saját maga és kisfia életkorának, valamint hajója hosszának a szorzatát. Az eredmény 26 159 lett, amelyet mint szerencseszámot egy medálra vésetett és mindig a nyakában hordott. Hány éves a kapitány? (A hajóhosszt méterekben mérték, és a mérőszám egész szám!) Közel 600 jobbnál jobb feladat várja e könyvben a gondolkodni szerető gyerekeket.

Önzetlenség, nagylelkűség, önfeláldozás, a felebarát és önmagunk egyképp való szeretése a legszebb, az igazán igazi emberi tulajdonság. Igen ám, de a nagy szívjóságnak evolúciós szempontból éppúgy haszonnal kell járnia, mint a létért való küzdelem agressziójának. Az altruizmus evolúcióelméleti szemlélete a legújabb tudományok egyike. Hazánkban a szerző a téma egyik legkiválóbb képviselője. A jócselekedet kiváltja a rokonszenvet, növeli a csoporton belüli presztízst és ezzel biztonságot ad - írja. De a témához hozzátartozik a kísérleti játékelmélet kooperatív stratégiájának vizsgálata, az antropológiai kutatások, illetve a kognitív és idegtudományok sok-sok eredménye is. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy átfogó és a lehetőségeinkhez mérten teljes képet kapjunk az emberi önzetlenség természetéről. Az evolúciós erők szelekciós folyamatai éppenséggel az együttműködési stratégiához vezetnek. Ezt a tanulságot pedig jó tudni. Ebben bízhatunk a jövőben is. Bereczkei Tamás egyetemi tanár, az MTA doktora. Az evolúciós pszichológia nemzetközileg ismert képviselője. Kutatásaiban elsősorban az emberi viselkedés alapvető indítékaival és pszichológiai mechanizmusaival foglalkozik. Az önzetlenség és együttműködés problémakörén túlmenően a párválasztás, szülői gondoskodás és a szocializáció kérdéseiben is jelentős pszichológiai eredményeket ért el.