! Doprava ZADARMO už od 20 € !
  • Počet strán: 695
  • Väzba: mäkká, brožovaná
  • EAN: 9786156016607
  • Jazyk: maďarský

Ferenc József levelei Sisihez - I. kötet - 1859-1894

I. Ferenc József császár

A világ egyik legismertebb házaspárjának életébe enged betekintést Ferenc József feleségéhez, Erzsébethez írt levelezése, mely eddig mindössze egyetlen alkalommal, 1966-ban jelent meg németül Georg von Nostitz-Rieneck szerkesztésében. Ennek magyar fordítását, az eredetit kiegészítő jegyzetapparátussal, jelentős képanyaggal bővített változatát, első alkalommal veheti kézbe az olvasó. Az uralkodó írásos hagyatékában anyjához írt leveleihez hasonlóan kiemelkedő jelentőséggel bír levélváltásuk, tekintettel arra, hogy a korban olyannyira jellemző saját napjaira vonatkozó jegyzeteket uralkodóként - idő- és belső igény hiányában - nem készített. Ismereteink szerint naplóit 13 évesen (1843-ban) kezdi el vezetni, amelyekbe azonban csak 1848. március 13-ig eszközölt bejegyzéseket, sajnálatos módon élete meghatározó szakaszaiban, felnőtt férfiként elhagyta e "gyermekkori" szokását, s nem rögzített napi szintű feljegyzéseket életeseményeiről. Ezáltal írásos hagyatékában a levelei szerepe értelemszerűen felértékelődik, különösen élete két meghatározó asszonyához (anyjához, Zsófia főhercegnéhez és feleségéhez) küldött sorai érdemelnek kiemelt figyelmet. Ezen források sorából kiemelkednek jellegüknél fogva feleségéhez intézett levelei, melyekből naplószerű részletességgel bontakoznak ki előttünk az uralkodó hétköznapjai és fontosabb életeseményei. Az aprólékos, informatív beszámolókból egyszerre alkothatunk képet Ferenc Józsefet (államfői minőségében) foglalkoztató aktuális politikai kérdésekről, ezekhez kapcsolódó döntési mechanizmusokat kísérő dilemmákról, mindeközben rálátást nyerhetünk az uralkodó privát szférájára is, így a Habsburg-családot érintő problémákra, eseményekre, amellett emberi mivoltában is megjelenhet előttünk: feleségébe mindvégig szerelmes férjként megnyilatkozva: "...ma pedig az az első dolgom, hogy írjak neked, Angyalom, s elmondjam, hogy folyton rád gondolok és türelmetlenül várom tőled a híreket", írt vágyódásáról Erzsébetnek Párizsból 1867. októberében. A kötet Vér Eszter Virág és Borovi Dániel gondozásában jelenik meg.

menej

book

206 079 kníh na sklade ihneď k odoslaniu

wallet

Poštovné zadarmo pre nákupy od 20€

store

Rezervácie v 61 kníhkupectvách

Hodnotenia (0)

0

Odporúčania