Najnovšie - Politológia strana 12 z 21

Élet-halál harccá fajult politikai küzdelem, erőszakos tüntetések, fegyveres összecsapások, a más véleményen lévők vérére szomjazó Twitter-csőcselék - a valaha a demokratikus országok mintaállamának kikiáltott Amerikai Egyesült Államok mintha a szétesés szélén állna.

Joseph ?Fouché, a hatalom bűvöletében élő egykori szatócsfiú, a francia forradalom után egymást váltó rezsimek örökös rendőrminisztere minden idők legnagyobb politikai túlélőművészei közé tartozik. Ifjan felszentelt pap és matematikatanár lett, de hamarosan elhagyta mindkét pályát. Bár magával vitte az önfegyelmet, a logikai éleslátást és a kivételes munkabírást, később az erőviszonyokat felmérő ügyes helyezkedés és a köpönyegforgatás, hűségeskük és árulások határozta meg politikai pályáját. A forradalom kitörése után már alkotmánypárti nézeteket hirdetett, majd a Konvent – előbb mérsékelt, girondista, majd radikális, hegypárti – képviselője lett. Robespierre diktatúrája idején a legradikálisabb „veszettekhez” állt. Miután kis híján maga is a guillotine alatt végezte, végül azok közé került, akik Robespierre-t juttatták a nyaktiló alá. A jakobinusok bukása után ismét a diktatúrát megdöntő hegypártiakhoz csatlakozott, majd a megfelelő pillanatban Bonaparte Napóleon mögé állt. Egy időre szembefordult Napóleon hatalmi törekvéseivel, de a titkosrendőrség megszervezőjeként és vezetőjeként, a császár tanácsadójaként addigra már nélkülözhetetlenné tette magát. Mivel világosan látta Napóleon háborús terjeszkedő politikájának közelgő kudarcát, szolgálatait felajánlotta Wellington hercegnek és a Bourbonoknak is. Ennek ellenére 1814-ben a száműzött Napóleon visszatérését szervezők között jelent meg, ám a Wellingtonnal és Metternichhel ápolt jó kapcsolata megóvta őt a waterlooi bukás következményeitől. Részt vett a Bourbon-restauráció előkészítésében, de mivel annak idején szerepe volt XVI. Lajos vérpadra küldésében, a visszatérő dinasztia száműzte Franciaországból. Az időszak minden híres és hírhedt személyiségeiről vezetett kartotékjaitól még bukása után is rettegtek kortársai. Az Osztrák Császárságban kapott menedéket, utolsó éveit Linzben és Triesztben élte le, itt írta meg emlékiratait, amelyek halála után jelentek meg. A mű ez idáig egyetlen magyar fordítása – Salgó Ernő munkája – 1943-ban jelent meg.

Az 1980-as évekig Magyarországon mindenki egyetlen emberre figyelt, Kádár Jánosra. Közös tudás volt, hogy tőle függ, merrefelé mennek a dolgok az országban. A rendszerváltás ígérete az volt, hogy ilyen többé nem lesz. Aztán 2010-től ismét mindenki egyetlen emberre figyel, Orbán Viktorra. Ismét közös tudás, hogy végső soron minden úgy fog eldőlni, ahogy ő jónak gondolja. Ez a könyv arról szól, hogyan jutottunk csöbörből vödörbe. Az egyszemélyes kormányzás visszatérése ugyanis nem csak úgy megtörtént velünk. A térség többi országában nincs is ilyen. Mi történt Magyarországon 1989 és 2010 között, ami megalapozta az Orbán-rendszert? A Kádártól Orbánig című kötet írásai ezt az utat mutatják be. Az írások többségében az Új Egyenlőség online társadalomelméleti magazin első öt évében jelentek meg a szerkesztőktől és felkért szerzőktől. A folyóirat egyértelmű világképet képvisel: a szolidaritás, az empátia, az igazságosság, a szabadság, a fenntarthatóság és a gazdasági demokrácia értékeit.

Eltöprengett ?már azon, hogy a gondolatok is lehetnek olyanok, mint az élővilág élősködői, amelyek a gazdatestet akár önmaga elpusztítására is késztethetik? Gad Saad, a libanoni születésű, kanadai matematikus és evolúciósmagatartás- kutató pszichológus barátjához, Jordan Petersonhoz hasonlóan arra törekszik, hogy a gondolkodásunkban tetten érhető tévedésekre és hibás gondolkodásra hívja fel a figyelmünket, mielőtt túl késő lesz. Dr. Saad szerint az öngyűlölet társadalma, amely a „diverzitás”, a „befogadás” és a „méltányosság” hármas jelszavát hirdeti, legalább annyira hamis, mint amennyire életveszélyes. A valóság tagadásán alapuló, a logikus gondolkodást figyelmen kívül hagyó álláspontok dogmaként használják ezeket a jelszavakat, és elutasítják a másfajta nézőpontokkal való vita gondolatát is. Az áldozati kultúra felsőbbrendűségét hirdető progresszió értelmetlensége azonban nemcsak önmaga ellen fordul, de fals állításaival a társadalmat is tönkreteszi – ha hagyjuk. A nyilvánvaló dolgok elfogadása és kimondása ellen érveket kellene felsorakoztatni, mivel azonban ez a szélsőséges haladároknak nem sikerül, érzelmi problémát csinálnak a dologból, és „safe space”-eket követelnek maguknak, ahol a valósággal vagy ellenvéleményekkel nem kell találkozniuk. Ám dr. Saad szerint a vita elutasítása a legalapvetőbb szabadságjogainkat sérti, és nem hagyhatjuk, hogy ilyen módon eluralkodjon rajtunk a racionalitáson túllépő, „haladó” gondolkodás parazitája.

Az ?európai civilizáció hanyatlásáról Oswald Spengler könyve óta vitatkozik az értelmiség. Napjainkra ez a téma már túl is nőtt az elit diskurzusainak keretein, és alapvető identitáspolitikai kérdéssé vált. David Engels, a fiatal konzervatív író, történész, filozófus a szemünk láttára meghasonló európai identitás szemlélőjeként vázolja fel az európai civilizáció realista-pesszimista forgatókönyvét. Eredetileg saját szorongásainak leküzdése céljából lejegyzett, de végül a széles nyilvánosság elé tárt könyvében arra tesz kísérletet, hogy meghatározza a konzervatívok feladatait: a jobboldali gondolkodású emberek ragaszkodjanak az európai szabadság hagyományaihoz, az antik örökséghez, őrizzék az idejétmúltnak tűnő tevékenységeket, olvassanak, beszélgessenek, alakítsanak közösségeket, maradjanak erényesek és hűségesek, legyenek jó szakemberek, megbízható munkatársak, tartsanak ki a párjuk mellett, neveljék fel szeretetben és hitben gyermekeiket – és mindenekelőtt ne pusztán értékként kezeljék a keresztény hagyományokat, de éljenek is a hitben. Az európai civilizáció értékeinek megőrzése így személyes feladattá válik, és mindannyiunk egyéni felelőssége, hogy ehhez miképpen járul hozzá.

Nógrádi György, az ismert biztonság- és védelempolitikai szakértő – a 40 év alatt a Föld körül, a Szerencsénk volt, túléltük, a Városligettől Zanzibárig és az Érdemes érdekes korban élni című sikerkönyvek szerzője – legújabb művében tovább sorolja azokat a sokszor humoros történeteket, amelyek vele vagy barátaival és ismerőseivel estek meg.  2020-ban a koronavírus-járvány következtében sok minden megváltozott az életünkben. Hiányoznak a megszokott beszélgetések, a rokonok, a barátok, a társas összejövetelek, a külföldi utazások – de itt maradtak velünk hűséges társaink, az emlékek. Az otthonmaradás idején különösen jólesik visszagondolni az átélt kalandokra, a kellemes nyaralásokra a homokos tengerparton vagy a magas hegyekben, a hosszú hajóutakra vagy a rövid városnézésekre, és álmodozni arról, mi lesz majd a következő úti cél, ha újra kinyílik a világ. A szerző nemcsak sztorizik, hanem áttekinti azokat az esményeket is 2020-ból, amelyek formálták a nemzetközi politikát. Emlékezetünkbe idézi a koronavírus-járvány néhány hatását, többek között az elnapolt CDU-kongresszust, a zűrös amerikai elnökválasztás fordulatait. A válogatás természetesen szubjektív, de segít eligazodni ebben a sokismeretlenes, kifordult világban.

Angela Merkel a világ legnagyobb hatalommal rendelkező, egyben a legnehezebben kiismerhető asszonya.  Ez a gondos kutatáson alapuló életrajz, amely a kancellár legszűkebb környezetében készült interjúk és más források alapján írja le a politikus figyelemre méltó felemelkedését, egyúttal megvilágítja politikai zsenialitását is.  Egyszerre lebilincselő politikai életrajz és egy, a körön kívülről érkezett szereplő személyes története. Evangélikus lelkész lányaként nőtt fel az NDK-ban, kutatófizikusként dolgozott, és csak a berlini fal leomlásakor ébredt rá arra, hogy szívesen vállalna szerepet a politikában. Alig tizenöt év alatt Németország első embere, majd Európa nem hivatalos vezetője lett.  Kati Marton annak járt utána, vajon mi a titka ennek a rendkívüli felemelkedésnek? Miben áll a kancellár politikai zsenialitása, aminek köszönhetően eredményesen cselezett ki nem egyszer olyan autoriter férfi vezetőket, mint Putyin vagy Trump, illetve miként tudta még bonyolult helyzetekben is megőrizni a jó viszonyt szövetségeseivel, mint például Obamával vagy Macronnal? Mindeközben pedig, a 21. századi politikában egyedülálló módon, sikerült megóvnia a privátszféráját is.  KATI MARTON magyar származású amerikai író és újságíró. Rádió- és tévériporterként, valamint a The New Yorker, a The Washington Post, a The Wall Street Journal és a Newsweek munkatársaként számos szakmai elismerést és díjat kapott, a Titkos hatalom című könyve felkerült a The New York Times bestseller-listájára. Jelentős emberi jogi tevékenységet fejt ki egy nők jogait védő nemzetközi szervezet élén, s 2001 óta a háborús zónákban élő gyermekeket gondozó ENSZ szervezetnek is munkatársa. 2008-ban Pro Cultura Hungarica díjat kapott, 2009-ben pedig ő volt az ""Extremely Hungary - Csordultig magyar"" címet viselő, New York-i és washingtoni magyar kulturális évad védnöke.

A fiatal olasz történész és közíró, Francesco Giubilei rámutat arra, hogy a környezet megóvásának kérdése az 1960-as évekig hangsúlyos volt az európai jobboldal politikai vitáiban, ám az 1968 után kibontakozó új baloldal egyre inkább kisajátította ezt a témát – a jobboldal hallgatólagos beleegyezésével. Ez azonban nemcsak politikai értelemben helytelen, de erkölcsileg is kifogásolható magatartás volt, mert a környezettudatos gondolkodás nem pártfüggő. A környezetért érzett felelősség kérdése a jobboldal számára éppannyira fontos, mint a gazdasági növekedés. Acqui Ambiente díjjal elismert könyvében Giubilei nemcsak a keresztény civilizáció gazdag örökségét, de a 20. század és napjaink konzervatív „zöld” gondolatait tárja elénk mint az ökológia mainstream, gyakran poszthumán jövőt vizionáló politikai vallásának alternatíváját.

Hogyan lett bevándorlók gyermekéből az USA első afroamerikai, női alelnöke? Kamala Harrisszel kapcsolatban kevés dolog számít hétköznapinak, személyes története azonban egyben Amerika legjobb oldalának reprezentációja is. Az Amerikai Egyesült Államok leendő alelnökéről Dan Morain veterán újságíró írt életrajzi könyvet, mely kiadónk gondozásában jelenik meg. A Kamala útja – Egy amerikai életcímű mű érdekes és inspiráló olvasmány lehet mindenki számára arról, hogyan lehet egy hátrányos helyzetű családból is a magasba törni. 

Mi történik, amikor a politikatudós nem vaskos könyvvel vagy tanulmánnyal, hanem rövidebb írásokkal áll a közönség elé? Semmi. Megszokott dolog, meg is van a neve: politikai publicisztika. De mi történik, ha a politológus se nem tanulmányt, se nem publicisztikát ír, hanem nagyon szubjektívre veszi a figurát, s rövid szösszeneteket ír? Csupán egy csöpp határátlépés.Csizmadia Ervin új kötete 135 kisebb-nagyobb elmélkedést tartalmaz politikáról, történelemről, társadalomtudományról, irodalomról, zenéről, filmekről és - egyáltalán nem utolsósorban - mindennapi életünkről. Az 1688-as angol dicsőséges forradalomtól hétköznapi unalmainkig terjed a skála. A kis írásokat összefűzi a nagy és kicsi jelenségek iránti egyforma érdeklődés.Csizmadia Ervin (1958) a Társadalomkutató Központ Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója és a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének docense. A szerzőnek eddig tizenkét kötete jelent meg. Fontosabb könyvei: A magyar demokratikus ellenzék I-II-III. (1995); A Medgyessy-talány; „Elképzeltek maguknak egy miniszterelnököt" (2004); Politikai változáselmélet (2007); Miért „alaptalan" a magyar demokrácia (2014); A magyar politikai fejlődés logikája. Összehasonlítható-e a jelen a múlttal, és ha igen, hogyan? (2017). A kötethez Dalos György író írt méltató utószót.

Világszerte ?egyre több nő kerül kulcspozícióba, a sikeres nők újabb és újabb üvegplafonokat törnek át az üzleti életben és a politikában. Akár azt is gondolhatnánk, hogy a feminista mozgalom több évszázados küzdelem után lassan célba ér, ám Mikki Kendall, a neves amerikai író és aktivista szerint ez a legkevésbé sincs így. Úgy véli, a modern feminizmus minden sikere ellenére elfeledkezett egy fontos tényezőről: magukról a nőkről. A meghatározó feministák ritkán beszélnek az alapvető létszükségletekről, holott számos nőnek elérhetetlenek olyan, sokak számára magától értetődő dolgok, mint a megfelelő táplálkozás, minőségi oktatás, biztonságos lakókörnyezet és tisztességes fizetés. A sokak szükségletei helyett legtöbbször mégis a kevesek privilégiumainak növelése áll a középpontban. Az óriási visszhangot kiváltó Szemellenzős feminizmus számot vet a modern feminizmus önigazoló mítoszaival, feltárja a kortárs nőjogi mozgalmat szétfeszítő ellentéteket, a faji, társadalmi és nemi különbségeket, és felteszi a kérdést: hogyan lehetnek a nők szolidárisak egymással, ha a köztük lévő kapcsolat is sokszor az elnyomásra épül? Mikki Kendall sodró lendületű, szenvedélyes írása a polgárjogi mozgalom alapértékeihez való visszatérésre sürget, gondolkodásra és cselekvésre ösztönöz.

Although the Islamic State in Syria and Iraq suffered serious setbacks in the last years, it does not mean that the fight against Jihadist groups was won. Affiliates of ISIS from Afghanistan to Nigeria are still strong, controlling territories and launching devastating attacks. Regional allies of al-Qaeda are conducting assassinations in Somalia and Kenya and have the capacity to destabilise whole subregions in the Sahel and the Horn. Furthermore, new bridgeheads of Jihadism were established in Mozambique and the DRC. Though the number of large-scale terrorist attacks declined in Europe, smaller actions are regular. The aim of this volume is to provide a better understanding of the current status, trends and the future prospects of terrorism around the world and to contribute to the academic discussion about violent extremism through seven relevant publications in the topic of Terrorism 3.0 – the state of terrorism after the fall of the ISIS. Reading these papers, it will become evident that after the domination of al-Qaeda (Terrorism 1.0) and the Islamic State (Terrorism 2.0) a new nature of Jihadist terrorism will emerge, and its more divided and fragmented character will make it much more complicated to cope with.

Korunk az autokrata vezetők új fénykora. Oroszországtól Indiáig, Törökországtól Amerikáig olyan férfiak kormányoznak, akik a populista csáberőt és az önkényuralmi politikát elegyítik. A maguk illiberális képére formálták országukat, személyi kultuszt teremtettek, és milliók lojalitását szerezték meg maguknak. Mindezt abból a kottából játsszák, amelynek ütemeit olyan figurák komponálták, mint Benito Mussolini, Adolf Hitler és Moammer el-Kadhafi. De akkor – a történelem minden tanulsága ellenére – miért hatnak ránk mégis ilyen csáberővel? Ruth Ben-Ghiat történész elemzésében minden tényezőt számba vesz a társadalmi nemektől a korrupción át a propagandáig. Megmagyarázza, kik ezek a politikusok, hogyan manipulálják történelmünket, félelmeinket és vágyainkat, hogy minden áron megszerezzék és megtartsák hatalmukat. A szerző éles szemmel és éles szavakkal mutatja meg, hogyan vehetjük fel a harcot azokkal az erőkkel, amelyek ki akarják siklatni a demokráciát, és el akarják ragadni jogainkat.

Amikor 2008-ban Barack Obamát választották az Egyesült Államok elnökének, a világ egy új korszak hajnalát ünnepelte. Obama a reményre, a társadalmi különbségek áthidalására építve azt az ígéretet hordozta, hogy a negatív kampányok ideje lejárt. Elsöprő győzelméből úgy tűnt: a siker alapja az optimizmus és a remény. Nyolc évvel később egy egészen másféle hozzáállás bizonyult hatásosnak. Donald Trump az emberek megosztására, az előítéletekre, Amerika vélelmezett hanyatlásával kapcsolatos apokaliptikus vízióira építve akadályozta meg, hogy Hillary Clinton személyében az Egyesült Államok történetében először női elnököt válasszanak. A remény és a megbékélés ígéretében hívők ebben a narratívában hirtelen végtelenül naivnak tűntek. Olyan véleményekkel is lehetett találkozni, melyek szerint a tökéletes kampány lényege a hazugság. Milyen a tökéletes kampány? Létezik-e egyáltalán ilyen? Tóth Csaba új könyvében tíz, egyaránt győztes stratégia áttekintésével próbál válaszolni e kérdésekre. A politológus szerző rávilágít: miközben ezeknek a politikai hadjáratoknak a tartalma ezerféle lehet, azok végrehajtásának logikája mindig hasonló. Minden sikeres kampány világos üzenetre épül, fegyelmezett, megvalósítása pedig professzionális.

Nyugtalanító jelenséggel kell szembenéznünk. A Nyugat nem érti a kommunizmus szorításából magukat több mint harminc éve kiszabadító országoknak a szuverenitásért és a szellemi önállóságért folytatott küzdelmét, az egykori Vasfüggöny mögötti népek pedig értetlenül állnak a Nyugat érzéketlensége és az általa képviselt, magának kizárólagosságot követelő neomarxista történelemszemlélet előtt. Schmidt Mária ebben a könyvében fejezetről fejezetre teszi mérlegre az elmúlt három évtizedet. Olvasva egymásra épülő, elemző és értelmező esszéit, hamar kibontakoznak azok a törésvonalak, amelyek ezeket a nyugtalanító jelenségeket okozzák. Érdemes leszögeznünk: ez a könyv csak itt, Közép-Európában születhetett meg. 2020-ban ez a régió a világ legszabadabb térsége, ahol a múlt századi totális eszmerendszerek tapasztalatával, valamint a nemzeti függetlenségért, a hazáért vívott szabadságharcok hatalmas örökségével felvértezve lehet felvenni a küzdelmet a Nyugat által képviselt és a diktatúrákat jellemző egyneműsítő szándékkal.

„Briliánsan megírt könyv arról, miért került zsákutcába a modern liberalizmus. Financial Times. Az 1990-es évek elején magasra szárnyalt a remény, hogy a liberális demokrácia eszméje a közép- és kelet-európai országokat is meghódítja. Ám a régió politikai-társadalmi átalakulása a liberalizmus keserű kritikájához és elutasításához vezetett. Ivan Krasztev és Stephen Holmes ragyogóan megírt könyve ezt a folyamatot mutatja be, értelmezi és elemzi. A kommunizmus bukása, érvelnek, úgy tűnik, az autokrácia korának kezdetét jelentette. Rámutatnak, hogy a Kelet-Európában kibontakozó illiberalizmust az a sértettség táplálja, amelyet 1989 után a nyugati intézményeknek, értékeknek és mintáknak a Nyugathoz való felzárkózás érdekében megkövetelt utánzása váltott ki.„Amikor véget ért a hidegháború, a közép- és kelet-európaiak közös missziója a versenyfutás volt a csatlakozásért a Nyugathoz, ama vasfüggöny mögötti, idealizált cél felé. A nyugati minták lelkes másolását, amit a szovjet csapatok kivonása kísért, eleinte úgy élték meg, mint felszabadulást. De két zaklatott évtized után az imitáció politikájának árnyoldalait már nem lehetett letagadni. Felizzott a sértett dac, megnőtt az illiberális politikusok népszerűsége, és Magyarországon, Lengyelországban hatalomra is kerültek."

A ?világ legfiatalabb női politikai vezetője, akinél valóban megfér egymás mellett a család és a karrier. Egy politikus, aki világszerte százmillióknak ad reményt a terrorizmus, a szélsőségek és a klímaváltozás elleni harcban. Jacinda Ardern 37 évesen lett Új-Zéland legfiatalabb miniszterelnöke. A politikus igencsak feladta a leckét a konzervatív felfogásúaknak: hivatali idejében gyermeket szült, majd hat hét után visszatért a parlamentbe, kislányával az élettársa maradt otthon. Legalább ennyire fontos Ardern politikai progresszivitása és válsághelyzetben mutatott személyes kiállása. A mormon családban nevelkedett lány már a középiskolában szembesült a társadalmi egyenlőtlenségekkel, az őslakosok elnyomásával. 2017-ben lett az Új-zélandi Munkáspárt elnöke, és még abban az évben a második legnagyobb pártként kerültek a parlamentbe. A miniszterelnöki posztra Ardernt választották meg. A 2019-es christchurchi merénylet utáni bátor és határozott kiállása tovább növelte népszerűségét. 2020-ban vezetésével Új-Zéland sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen, és Ardern magabizosan nyerte meg a választást. Az új-zélandi újságíró, Madeleine Chapman a szalagcímek mögé néz, felfedi a miniszterelnökségig vezető utat, és összeveti Jacinda Ardern imázsát a valósággal. Vajon a politikusnő képes beteljesíteni a benne lévő ígéretet, és valóban az új kor meghatározó vezetője és példaképe lehet – nem csupán Új-Zéland, hanem az egész világ számára?

Új kötetében Mérő László négy témával foglalkozik: a Facebook működésével, a gazdaság néhány furcsa új jelenségével, saját tévedéseivel és Orbán Viktor személyiségének alakulásával. A négy témát a szerző egyéni látásmódja és szórakoztató, humoros stílusa fogja össze.  Mérő Lászlónak két lehetőség kínálkozott: megvárja, amíg valamelyik téma kinövi magát egy teljes könyvvé, vagy közread egy olyan könyvet, mint ez itt. Az utóbbit választotta, hiszen a négy témából legalább három éppen most aktuális, és ezért érdekesebb most egy negyed könyvként, mint esetleg valamikor majd egy teljesként. Ez a könyv nem arra való, hogy jó tanuló módjára az elejétől a végéig elolvassák. Az egyes írások önállóan, a többitől függetlenül is olvashatók, és így is összeállhat belőlük egy érdekes összkép.

Napjainkban egyszerre folyik harc a politika formája és tartalmának meghatározásáért és a figyelem megragadásáért. Mindez nem új a politikai közösségek történetében, de a küzdelem hevessége igen. A politika, a nyilvánosság és a médiafogyasztás digitális fordulatának következtében oly mértékig diverzifikálódott a politika jelentése és a politikai témák priorizálása az egyének szintjén, hogy nem elégséges úszni az adatok tengerében: szigeteket is kell rajta létesíteni. Csomópontokat, adatokat és tudásokat, állomásokat – politikai értelemben álláspontokat –, amelyek köré embereket (választókat, állampolgárokat, fogyasztókat) csoportosítani lehet. Hogy a politikának lehetséges szigeteket építenie, mindezt a könyv számos Big Data-alapú gyakorlat és kampány bemutatásával szemlélteti, ahogyan azt is, hogyan képes a politikai kampánytervezés átvenni olyan digitális tartalomfejlesztői (képi) gyakorlatokat, amelyek korábban egy szűk online szubkultúra vagy törzs sajátosságai voltak. Magyarországon ilyen részletességgel még nem mutatták be kortárs mémkultúrát, de az amerikai politikában átmeneti, de annál zajosabb sikert arató alt-right mozgalmat sem, amelynek megerősödése nem ment volna a technológia és az internet demokratizálódása nélkül. Ugyanakkor a hangsúly mégsem ott van, hogy ki használ bizonyos eszközöket, hanem abban, ahogyan használják. Hogyan válnak online mikrofelületek makrotényezőkké, hogyan lesz a szembenállás zajcsökkentésére létrehozott platformokból bevett kampányeszköz,hogyan gyakorol hatást a politikára a videójáték-kultúra és -szocializáció? Amerikai kampányok mentén módszereket mutatunk, hogyan követnek végig kampánystábok digitális lábnyomokat, és lesznek érzelmi alapú megnyilvánulásokból értelmi kimenetek. Beszélni kell a hagyományos közvélemény- és társadalomkutatás megismerési válságáról is, soha nem merült fel még ennyire szembeötlő módon, mint az online aktivitások és életszervezés fordulata után, hogy a „mit kutatunk” kérdésében elbizonytalanodás van. Tudnunk kell mekkora a hatás egy-egy választói döntés mögött, és milyen tényezők váltják ki, ahhoz folyamatos mérésekre és elemzésekre van szükség a Big Datától kezdve a kísérleti kutatásokig. Ezek hiányában egy olyan bonyolult médiaökoszisztémában, mint a digitális tér, csak ideológiai vagy óvatos következtetésekkel élhetünk. Az álhírek veszélyt jelentenek, de az álhír-veszélyre szakosodott iparág nem kevésbé takarja el szemünk elől az emberi döntések komplex jellegét. A könyvben tárgyalt internet rossz és jó arcainak küzdelme a figyelemgazdaságban, az érzelemszabályozásban és az adatmonopólium-megszerzésében egyelőre döntetlenre áll.