Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Trópusi menedék


A brazil újságíró, Betina Anton egy nap megtudta: szeretett óvónője, Liselotte Bossert évtizedekig bújtatta Josef Mengelét. A döbbenetből felocsúdva felkutatta a nőt, aki azonban csak ködösített, és óva intette a további nyomozástól. Betina Anton mégis beleásta magát az ügybe. "A halál angyala"-ként emlegetett háborús bűnös, Josef Mengele több mint harminc évet töltött Dél-Amerikában úgy, hogy sem az izraeli titkosszolgálat, sem a nácivadászok nem találtak rá. A kegyetlen orvos borzalmasabbnál borzalmasabb emberkísérleteket végzett az auschwitzi táborokban, mégsem bűnhődött meg tetteiért, sőt: a Bossert családon kívül számos ismerős és barát, köztük egy magyar házaspár is támogatta. Hogyan történhetett meg mindez? Ezt firtatja Betina Anton interjúkra, visszaemlékezésekre, soha nem közölt dokumentumokra és korabeli híradásokra épülő oknyomozó elbeszélése. Az immár tíz nyelvre lefordított Trópusi menedék betekintést nyújt Mengele mindennapjaiba, és feltárja, miképp úszta meg büntetlenül hűséges védelmezőivel együtt. „...míg az áldozatok egész hátralévő életükben testi-lelki bántalmaktól szenvedtek, Mengele a maga trópusi menedékében, barátok között élte le utolsó éveit, naplót és leveleket írt, könyveket olvasott, sétált a kutyáival, kertészkedett, jó grillhúsokat evett, vízesésben és tengerben fürdőzött.”
Na stiahnutie
10,14 €

A kis hazug


Pascale Robert-Diard elismert francia újságíró lebilincselő tárgyalótermi drámája azt vizsgálja, miért hazudott egy tizenéves áldozat a megerőszakolásáról, és hogy milyen könnyen lesz a hátrányos helyzetűekből bűnbak. A tizenöt éves Lisa átlagos kamasz, aki sütkérezik a fiúk és a férfiak újdonsült figyelmében. Amikor viselkedése hirtelen megváltozik, tanárai aggódni kezdenek, átmeneti hangulatingadozásnál többre gondolnak. A lány végül elmondja, hogy többször is bántalmazták, és a gyanú egy Marco nevű fiatal férfira terelődik, aki néhány hónapig Liza szüleinek házában dolgozott. A szegény családból származó, erőszakos, alkalmi munkákból tengődő, egyedülálló férfit habozás nélkül tíz év börtönre ítélik. Mindenki elintézettnek tekinti az ügyet, és továbblép, a húszéves Lisát azonban bűntudat gyötri. A fellebbviteli tárgyalás előtt új ügyvédet keres egy nő személyében. Alice Keridreux elvállalja az ügyet, és karrierje legkockázatosabb tárgyalása elé néz: egy hazug áldozatot kell védenie. A #metoo-mozgalom és az osztályok közötti egyenlőtlenségek metszéspontjában játszódó regény egy Harper Lee és Georges Simenon nyomdokain haladó bírósági próza, egy szokatlan szembenézés felkavaró története. Pascale Robert-Diard (1961) politikai újságíróként került a Le Monde-hoz, bírósági tárgyalások százairól tudósított, 2002 óta a jogi rovat vezetője. A kis hazug című regényét Goncourt-díjra jelölték, eddig hat nyelvre, köztük angolra is lefordították.
Na stiahnutie
8,45 €

Könnyen, jól, hatékonyan


Rendszerint úgy hisszük, hatékonynak lenni annyit jelent, hogy az ember lélekszakadtáig dolgozik, s hogy a sikerhez vezető utat megannyi frusztráció és keserves nehézség szegélyezi. De mi van akkor, ha létezik egy másik út is?  Dr. Ali Abdaal – több mint 4 millió követővel rendelkező hatékonyság-szakértő – egy kevésbé göröngyös és sokkal élvezetesebb ösvényt fedezett fel a sikerhez. Több évnyi pszichológiai kutatásaiból merítve rájött, hogy a hatékonyság és a siker kulcsa korántsem a robotolás, hanem az, hogy az ember jól érezze magát a munkája közben. Ha el tudod érni, hogy valódi örömed leld a munkádban, a produktivitás már jön magától. Megismerheted dr. Abdaal módszerét, ami három külön részből áll, melyek mindegyike a jóleső hatékonyság egy-egy aspektusát öleli fel. - Az I. részben kifejti, miként használd fel a jóleső hatékonyság tudományát arra, hogy új energiával töltsd fel magad. Megismertet a három „energiaforrással”, melyekből a pozitív érzelmeink fakadnak – a játékkal, a hatalommal és az emberekkel –, és elmagyarázza, hogyan teheted e tényezőket mindennapi életed szerves részévé.- A II. részben megvizsgáljuk, hogyan küzdhetjük le a halogatást a jóleső hatékonyság segítségével. Bemutatja a három „hátráltató tényezőt” melyek rossz közérzetünkért felelősek és megtanítanak rá, miként háríthatod el az akadályokat. Ha ugyanis sikerül ezt megtenned, nem csupán a folytonos halogatástól szabadulsz meg egyszer s mindenkorra, de jobban is fogod érezni magad a bőrödben.- A III. részben megvizsgáljuk, hogyan tartható fenn a jóleső hatékonyság hosszú távon. Megvizsgáljuk a kiégés három alaptípusát – a túlhajszoltság, a kimerültség, illetve az összhang hiánya miatti kiégést. Továbbá ismerteti, hogyan maradhatunk meg tartósan a fejlődés útján.Ali cégalapítókról, olimpikonokról és Nobel-díjas tudósokról mesél inspiráló történeteket, akik mintegy megtestesítették a jó közérzeten alapuló hatékonyság elveit. Megosztja velünk, hogy milyen egyszerű és gyakorlatias változtatásokat érdemes foganatosítanunk életünkben már a mai napon, hogy jobb eredményeket érjünk el és boldogabban éljünk. A szerző felismeréseivel felvértezve nem csupán többet fogsz tudni elérni az életben, de a célig vezető úton is teljesebbnek és elégedettebbnek érzed majd magad!  
Na stiahnutie
14,62 €

Szmoking és bermuda


Nádasdy Ádám számtalan tevékenysége mellett és közben elsősorban tanár: világosan érvelő pedagógus, akinek a magyarázataival a nyelvészet izgalmas és átlátható területté válik. Szmoking és bermuda című gyűjteményes kötete hasznos kézikönyvként igazít el a nyelvhasználat kérdéseiben. A kötetben (a jelenlegi nyelvi változásokat figyelembe véve) helyet kapnak az Ízlések és szabályok (2003) és a Prédikál és szónokol (2008) írásai, de újabb szövegek is olvashatók.
Na stiahnutie
17,74 €

Nők és rabszolgák


A teljes politikai iszlám az alávetés és a kettősség elvein alapszik. Az iszlámnak eltérő szabályrendszere van a nőkre és a férfiakra. Elvárja a nőtől, hogy alávesse magát a férfinak az élet minden területén: család, üzlet, vallás, munka, szex, törvények, utazás, emberi kapcsolatok és házasság.Ez a könyv, többek között, betekintést nyújt Mohamed családi és hálószobai életébe, láthatjuk ahogyan a háremében tombolt a féltékenység, elmondja hogyan vált a feleségverés az iszlám részévé, és bemutatja a gyerekházasság történetét, amikor Mohamed feleségül vette a 6 éves Aisát. Az alapművekben található ideológia nők millióinak életét szabályozza ma is. A nőkhöz hasonlóan a rabszolgák is alávetettek.A rabszolgaság modern történelmi elmélete szerint a fehér ember afrikaiakat hurcolt a nyugati féltekére. Valójában a rabszolgaság története jó 300 évvel azelőtt kezdődött, hogy a fehér ember megvásárolta rabszolgáit a muszlim nagykereskedőktől afrikai nyugati partjainál. A politikai iszlám 1400 éve tartó dzsihádja folyamatosan rabszolgasorba hajtotta a nem muszlimokat Afrikában, Ázsiában és Európában is. Mohamed példája szolgált iránymutatásul a rabszolgakereskedőknek és -tulajdonosoknak. Mohamed a meghódított területek foglyait rabszolgává tette és továbbadott rajtuk, hogy abból a dzsihádot finanszírozza. Nőket tett szexrabszolgává dzsihadista katonái örömére. Az iszlám alapművei igen részletes útmutatással szolgálnak a rabszolgaság kérdésében, lefektetve ezzel a világ legnagyobb rabszolgakultúrájának alapjait.A nők és rabszolgák mind alávetésben élnek. Most először olvashatjuk egy kötetben a szexualitásról és a rabszolgaságról szóló iszlám tanításokat.
Na stiahnutie
3,35 €

Amit biztosan tudok


A New York Times #1 bestsellerkötet bővített, jubileumi kiadása, egy évtizednyi időtlen bölcsességet ünnepel! Ez a nagy hatású gyűjtemény most először frissült egy új, időszerű bevezetővel és további ösztönző történeteket tartalmazó új fejezettel, amelyek mind Oprah Winfrey hét évtizedes élettapasztalatát tükrözik. A témakörökbe foglalt esszék – öröm, rugalmasság, kapcsolatok, hála, lehetőség, áhítat, tiszta fejjel, hatalom és törődés – ritka bepillantást nyújtanak a világ egyik legkülönösebb asszonyának világába. Őszinte, megrendítő, lelkesítő, felemelő és erőt sugárzó szavaiban az a fajta bölcsesség és igazság csillan meg, amire olyannyira szomjazik minden olvasó. Történetei mindvégig a lélek és a szeretet fontosságáról tanítanak.A filmkritikus Gene Siskel egyszer megkérdezte Oprah Winfrey-t: „Mi az, amit biztosan tud?” Ez a kérdés arra késztette Oprah-t, hogy számot vessen az életével, és az O, The Oprah Magazine-ban elindította Amit biztosan tudok című rovatát. Az elkövetkező tizennégy évben hónapról hónapra megjelentetett egy-egy írást a fenti címen. E bölcsességeket és gyöngyszemeket átdolgozott formában, egy kötetben veheti kézbe az olvasó. Az Amit biztosan tudok egy gyönyörű könyv, tele szívet tápláló felismerésekkel.Tapasztald meg az igaz szándékkal élt élet, a törődés és a szeretet erejét egy kivételes szerző tolmácsolásában!
Na stiahnutie
12,37 €

Miért vagyok ilyen?


Elgondolkodtál már azon, miért érzel mindent olyan mélyen, miért hatnak rád a kis dolgok jobban, mint másokra, vagy miért nehéz elengedned? A Miért Vagyok Ilyen? című könyvben Ranjot Singh Chahal elkalauzol egy önismereti utazásra, amely az érzelmi érzékenység, a kötődés és az önfelfedezés mélységeibe vezet.Ez az átalakító erejű könyv olyan tulajdonságokat vizsgál, amelyek egyedivé tesznek téged—az érzelmi mélységedet, sebezhetőségedet és ragaszkodásodat—, és erőforrásként értelmezi őket, nem pedig gyengeségként. Megható történetekkel, tudományos betekintéssel és gyakorlati eszközökkel segít:Megérteni az érzelmeid gyökereit és az érzékenységed mögötti tudományt.Kezelni a kihívásokat, mint a ragaszkodás és a birtoklási vágy, tisztánlátással és együttérzéssel.Meggyógyítani érzelmi sebeket és kiépíteni a rugalmasságot, hogy boldogulj a kapcsolatokban és az életben.Átalakítani a vélt hibákat szupererőkké azáltal, hogy elfogadod, ki is vagy valójában.Ranjot Singh Chahal empátiát ötvöz szakértelemmel, hogy mélyebb önismeretre és kapcsolati megértésre vezesse olvasóit. Legyen szó az érzelmek kiegyensúlyozásáról, másokkal való kapcsolataid javításáról vagy belső békéd megtalálásáról, ez a könyv útmutatót nyújt az önelfogadáshoz és a személyes fejlődéshez.Tökéletes mindazok számára, akik mélyen éreznek és teljes szívvel szeretnek, a Miért Vagyok Ilyen? az emberi szív ünnepe minden összetettségében. Fedezd fel az érzékenységedben rejlő erőt, és tedd meg az első lépést a legjobb önmagad felé!
Na stiahnutie
6,73 €

Nők a hálóban


Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – sok nő érzi ezt, amikor az interneten vagy egy különös véletlen folytán megismerkedik egy jó modorú, nagyvonalú és természetesen jóképű idegennel. Aztán mégis elalszik a gyanú és mindent elfeledtet az addig sosem tapasztalt szerelem.De a tunéziai bazár sűrűjében felbukkanó gáláns lovag, az olajfúró tornyokon robotoló özvegy mérnök, vagy a mindig makulátlan külsejű pilóta lépéseit nem a szívük diktálja. Egyetlen céljuk, hogy behálózzák és kicsalják áldozataik pénzét, majd eltűnjenek örökre.Hányféle arca van a romantikus csalásnak? Mit éreznek a becsapott nők? Hogyan válhat áldozattá szinte bárki? Hogy fest a világ a csalók szemszögéből? És mi történik akkor, ha egyikük végül beleakad pár belevaló, kemény nőbe?Janecskó Kata oknyomozó újságíró magyarországi eseteket kutatva járta körül ezt a sokakat foglalkoztató témát. Börtöncellákban, bírósági tárgyalótermekben és társkereső profilok között kereste a válaszokat; könyvében megszólal csaló és nyomozó, kriminológus, önvédelmi szakértő, pszichológus és – természetesen – sok-sok nő, akik csak hinni akartak egy mívesen szőtt tündérmesében, de egy csaló hálójába kerültek.
Na stiahnutie
11,24 €

Töredékek az úton


...megmutattátok mi a szeretet szerethetek s szeretve lehetek…...a szeretet híd mely ég és föld között vezet ezért a szeretet áll mindenek felett...Véleményem szerint az olvasás az egyik leghatékonyabb formája a személyiségfejlesztésnek. Olvasás közben magadhoz beszélsz. Nem vitatkozol, és ebben a hatékony párbeszédben van alkalmad elgondolkozni az olvasottakon. Ezek a gondolatok, ezek a jegyzetek, észrevételek, az Aha!-érzések juttatnak el oda, ahová szeretnél menni.Gyere velem...
Na stiahnutie
5,61 €

Az írók kastélya


Alighanem még sosem gyűlt össze annyi híres író és újságíró egy fedél alatt a világ minden részéről, mint 1946-ban Nürnbergben.John Dos Passos és Erika Mann, Erich Kästner és Martha Gellhorn, Willy Brandt és Markus Wolf: azért jöttek, hogy tudósítsanak - a háború és a holokauszt rémtetteiről, amiket a bíróság ott tárgyalt. A Faber-Castell-kastélyban laktak és írtak, vitatkoztak és táncoltak, ittak és keseregtek. Uwe Neumahr az ő történetüket meséli el izgalmas és megindító könyvében.
Na stiahnutie
9,86 €

Egy árulás anatómiája


Dr. Jeffrey valós tényeket feldolgozó, krimiszerűen izgalmas könyve a nácik Nagy-Britanniában, Európában és az Amerikai Egyesült Államokban folytatott egy évtizedes kémtevékenységét mutatja be. Annak történetét meséli el első ízben, hogy miként vezetett egy német kém New Yorkban feladott és a skóciai Dundee-ban elfogott levele egy Európára és Észak-Amerikára kiterjedő kémhálózat leleplezéséhez, majd annak a titkosszolgálati és biztonságpolitikai szövetségnek a létrejöttéhez, amelynek ma is tagja az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.
Na stiahnutie
11,83 €

Az egyenlőség rövid története


„Piketty az egyenlőség fogalmát tágabban kezeli: nemcsak a jövedelem és a tulajdon, hanem a nemek és rasszok szempontjából is vizsgálja. Azzal, hogy az egyenlőtlenségről az egyenlőségre helyezi a hangsúlyt, azt sugallja, nemcsak kíméletlen kritikára van szükség, hanem hatékony gyógymódra is.” (The New York Times) A világhírű francia közgazdász új könyvében a 18. századtól kezdve vizsgálja a kapitalizmus kialakulását és különböző korszakait. A világ működésének fenntarthatóságát egyértelműen a vagyoni-tulajdoni egyenlőtlenségek csökkentésében és az arányos teherviselésben látja, mint amilyen a progresszív adózás vagy a túl nagy vagyonok öröklési rendjének módosítása.
Na stiahnutie
12,95 €

Fóbiák és mániák


A Fóbiák és mániák könyve 99 rögeszme izgalmas összefoglalója, amelyek végigkísérik az emberiség történetét, a ritkán előfordulóktól a megszokottakig, az ablutofóbiától (a mosakodás réme) a szillogománián (a felhalmozási kényszere) át a zoofóbiáig (az állatoktól való félelem).A fóbiák és mániák mélyen személyes tapasztalatok, korunk leggyakoribb szorongásos zavarai közé tartoznak, de egyben közös múltunkra is utalnak. A tényirodalmi munkáiért számos díjat elnyert szerző, Kate Summerscale gazdag és lebilincselő esettanulmányok segítségével mutatja be megszállottságaink eredetét, feltárva a furcsábbnál furcsább emberi viselkedések mozgatórugóit a középkortól napjainkig, valamint magyarázattal szolgál idegenkedéseinkre és ellenérzéseinkre.Részlet a könyvből:Agorafóbia.Az agorafóbia kifejezést 1871-ben alkotta Carl Otto Westphal berlini pszichiáter, aki azt vette észre, hogy sok olyan férfit kezel, akik rettegnek a városon való átkeléstől. Az egyik beteg, egy 32 éves házaló ügynök, egyes kerületektől irtózott, különösen ha kihaltak voltak az utcák, és bezártak a boltok. A város szélén, ahol már elfogytak a házak, az idegei teljesen felmondták a szolgálatot. De a forgalmas terek is zavarták, akkor is hevesen kezdett verni a szíve, ha felszállt az omnibuszra vagy színházba ment.Egy másik, 26 éves mérnök beteg elmondta, hogy ha nyílt térre ér, akkor úgy érzi, mintha valami megragadná a szívét. ""Ilyenkor az arca elvörösödik, és elönti a forróság - írta Westphal. - Az aggodalmai egyre csak erősödnek és valóságos halálfélelembe csaphatnak át. Úgy érzi, nincs biztonságban, többé már nem képes magabiztosan gyalogolni, mert olybá tűnik számára, mintha a macskakő elolvadna a lába alatt."" A mérnök a városi főtér átszelésekor érzett félelmét ahhoz hasonlította, mintha kiúszna egy keskeny csatornából a tóra. Teljesen összezavarodott ilyenkor, és ha sikerült átérnie a túloldalra, szinte nem is emlékezett arra, hogy hogyan csinálta. Az áthaladásról olyan ködös emlékei maradtak csupán, mintha egy álom lett volna.Westphal betegei elmondták neki, hogy kevésbé féltek, ha volt velük valaki, miközben a városban jártak, vagy a teret szegélyező épületek mellett tudtak maradni, esetleg egy kocsit követhettek végig az utcákon. Az egyiküket megnyugtatta, amint meglátta az ivók vörös lámpásait a hazafelé vezető úton. A sétapálca kissé csökkenthette a szorongásukat, ahogy a sör- vagy borfogyasztás is. Westphal hallott egy driburgi papról, aki egy esernyővel leplezte magát, amikor kilépett az utcára, mintha magával vitte volna a temploma boltozatát.
Na stiahnutie
9,01 €

Az idő eredetéről


„Tudtam, hogy amikor Stephen azt mondta, hogy az univerzum tervezettnek tűnik, arra a rendkívüli megfigyelésre utalt, miszerint az univerzum a viharos születését követően feltűnően alkalmasnak bizonyult az élet fenntartásához - még ha ez több milliárd évig is tartott. Ez az alkalmasság, így vagy úgy, évszázadokon át nyugtalanította a gondolkodókat, mert úgy érezték, hogy ez jelentős probléma. Szinte olyan, mintha az élet és a kozmosz keletkezése összefüggne egymással, mintha a kozmosz mindvégig tudta volna, hogy egy napon otthont ad majd nekünk. Mihez kezdjünk a szándékosság eme titokzatos megjelenésével? Ez az egyik legfontosabb kérdés, amelyet az emberek az univerzummal kapcsolatban feltesznek, Stephen pedig meg volt róla győződve, hogy a kozmológiai elméletnek kellene hogy legyen mondanivalója a témában. Valójában munkája nagy részét az a lehetőség - vagy remény - vezérelte, hogy képes lesz megfejteni a kozmikus tervezettség rejtélyét.”Stephen Hawking utolsó gondolatai a Világegyetem létrejöttéről - Az idő rövid történetében vázolt elmélet gyökeres átdolgozása. Miként alakulhattak ki az univerzumban az élet számára ennyire kedvező feltételek? Hogy megoldja ezt a rejtélyt, Stephen Hawking az ősrobbanás elméletét kezdte el tanulmányozni, ám a kérdés egyre bonyolultabbá vált, amikor a matematikai számítások arra utaltak, hogy több ősrobbanás számtalan univerzumot hozott létre, amelyek többsége alkalmatlan az életre. Hawking közeli munkatársával és jó barátjával, Thomas Hertoggal húsz éven át dolgozott a válaszon, aminek eredménye egy teljesen új elmélet lett. Legnagyobb meglepetésükre egyfajta evolúcióra bukkantak, amelyet visszafelé követve azt látták, hogy maguk a fizika törvényei változnak és egyszerűsödnek, egészen addig, amíg a részecskék, az erők, sőt maga az idő is el nem tűnik. Forradalmi gondolat támadt bennük: a fizika törvényei nincsenek kőbe vésve, hanem az általuk irányított Világegyetemmel együtt születnek és alakulnak ki. Az idő eredetéről ezt a radikálisan új elméletet elhelyezi a fizikai gondolkodás történetének kontextusában Newton törvényeitől kezdve Einsten relativitáselméletén és a kvantummechanikán keresztül egészen a húrelmélet legújabb eredményeiig, és alapjaiban változtatja meg, amit a Világegyetemben elfoglalt helyünkről gondolunk.  Talán ez Stephen Hawking legnagyobb tudományos eredménye.
Na stiahnutie
10,14 €

Gyilkolni nem könnyű


"Ha Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak." Deanna Raybourn Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. ,,Teljesen véletlenül Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának, Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal rávágja: ,,A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk."
Na stiahnutie
10,14 €

Taking them back


The Museum of Ethnography and its exotic collections. The Department of Ethnography of the Hungarian National Museum was founded in 1872, a year before the establishment of the Ethnologisches Museum in Berlin and three years before the creation of the k.u.k. Naturhistorisches Hofmuseum in Vienna. In terms of its foundation date alone, the department from which the Museum of Ethnography eventually developed did not lag behind similar Western European museums at the moment of its birth. The sad fact is that compared to major European museums, the Museum of Ethnography was at an insurmountable disadvantage from the moment it was born since it had but a single collection at the time, namely the one on which its creation was based. The Hungarian National Museum was founded exactly seven decades earlier, in 1802, from the private collection of Count Ferenc Széchényi, whose collecting activity did not extend to Hungarian peasant culture or the culture of non-European peoples. The latter can perhaps be attributed to the fact that royal collections resembling the ones in Western Europe did not evolve in Hungary, a country which for long centuries was part of the Habsburg Empire, while the emergence of aristocratic and other collections was seriously inhibited by the more modest wealth of the country’s elite, as well as by the lack of independent trade relations and overseas colonies owing to the subordination to Vienna and, even more importantly, the apparent lack of interest in the collection of artefacts from overseas regions. Even the Fejérváry Collection, one of the most outstanding private collections in Hungary created in the early 19th century, included but a handful of oriental pieces, and no more than a few American and African artefacts (BINCSIK 2005; GYARMATI 2005b). Even these items were taken out of Hungary when Ferenc Pulszky, the later director of the Hungarian National Museum, sold the collection he had inherited during his émigré years in London following the crushing of the 1848–1849 Revolution and War of Independence (GIBSON–WRIGHT 1988). The fate of Antal Reguly’s Siberian collection assembled between 1843 and 1846, during his research of the prehistory of the ancient Hungarians, is a sad illustration of this situation. Reguly’s ethnographic and archaeological artefacts arrived to the Hungarian Academy of Sciences in 1847.[1] The collection was displayed to the public and then taken to the Hungarian National Museum, where it remained packed in the crates in the museum’s corridors (JANKÓ 1902a:338; BALASSA 1954:50). One part of this collection became dispersed (PÁPAI 1890:117– 118) or perished. The Department of Ethnography eventually received and inventoried 58 items, of which no more than 42 can be identified today following the transfers to other museums and the deaccessions (KODOLÁNYI 1959:301).
Na stiahnutie
18,31 €

Sex po fašismu


V knize autorka zkoumá vztah mezi sexuální politikou a morálkou v Německu ve 20. století. Vychází z analýzy sexuální politiky nacismu, v níž shledává jak prvky utlačovatelské, tak prvky sexuální svobody. Nacistickou realitu následně konfrontuje se sexuální politikou a tuhou sexuální morálkou v 50.–70. letech, přičemž velkou pozornost věnuje i proměnám německé paměti na třetí říši. V bádání o nacistickém i poválečném Německu se jedná o práci jedinečnou, jež dává nové odpovědi na příčiny a podobu kulturní vzpoury pozdních 60. let, jež ovlivňují německou společnost dodnes.
Na stiahnutie
22,13 €

Vetřelci na střeše světa


Už v 19. století představoval Tibet a jeho hlavní město Lhasa, ležící téměř tři kilometry nad mořem, pro mnohé cestovatele ten nejvytouženější cíl. Vábení tajemné země i její strategický význam vedly odhodlané cestovatele z viktoriánské Británie, carského Ruska, Ameriky a řady dalších zemí světa k tomu, aby se zas a znova a bez ohledu na neochotu, ba až odpor Tibeťanů pokoušeli do této izolované oblasti proniknout. Osudy oněch nejrůznějších dobrodruhů, mystiků, horolezců a misionářů líčí britský novinář, historik a spisovatel Peter Hopkirk poutavě a čtivě. Popisuje rovněž, jakými způsoby se Čína odjakživa snažila na "střeše světa" udržet a prosadit zde svůj vliv, což vyvrcholilo čínskou invazí v 50. letech 20. století. V krátkém doslovu Hopkirk aktualizuje text pojednáním o dnešním Tibetu - okupovaném dodnes Číňany.
Na stiahnutie
13,24 €

Pes s drdolem


V jedinečné sbírce grónských pohádek a mýtů najdete – až na několik výjimek – texty v češtině dosud nepublikované. Jejich rázovitost vyplývá ze specifického způsobu života Inuitů v drsných přírodních podmínkách ostrova, který je z valné části trvale pokrytý ledem. Zdejší obyvatelé si po staletí vyprávěli příběhy, jež se v ničem nepodobají našim pohádkám a pověstem. Hemží se to v nich divotvornými obludami, zvířaty beroucími na sebe lidskou podobu i lidmi s nevídanými schopnostmi. Potkáte v nich trolly a trollice, jednonohé či jednooké obry, gigantického červa, ale také psa, který se chová jako žena, nosí krátké kalhoty a na hlavě drdol s barevnými stuhami. Zkrátka, malí i dospělí čtenáři si nepochybně přijdou na své. Třeba i proto, že pohádky opatřil originálními ilustracemi Martin Velíšek. Jeho obrázky koneckonců zdobily i oblíbené Grónské mýty a pověsti Knuda Rasmussena (Argo, 2007).
Na stiahnutie
11,96 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.