Hodnotenie



Jazyk


Väzba


A jövőt mi alakítjuk!


  Létezik-e még demokrácia a 21. század Németországában?  Erre a kérdésre keresi a választ Klaus-Rüdiger Mai, aki könyve első felében nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy teljeskörűen áttekintse Németország társadalompolitikai viszonyait. Aprólékosan megvizsgálja az elmúlt évek valós és vélt válságainak hatását a gazdaságra, a társadalomra és a politikai gondolkodásra, olyan területeket érintve, mint a történelem, a kultúra, az oktatás, valamint a külső és belső biztonság. Mindeközben egyértelmű kritikával illeti a hatalmi elit tevékenységét, amely igyekszik a saját javára fordítani ezeket a válságokat – akár az állampolgárok fizikai és szellemi szabadságának árán is.  A történész-újságíró szerző írása azonban nem pesszimista, és könyve második felében megmutatja a kiutat abból az útvesztőből, amelybe a német társadalom az utóbbi évtizedekben került, részletezve azokat a jövőt alakító lehetőségeket, amelyeket minden polgárnak meg kell ragadnia. „Nem szabad búcsút mondanunk a haladásnak, nekünk kell alakítanunk azt, különben mások fogják alakítani helyettünk.”
Na stiahnutie
4,39 € 8,77€

Orbán Viktor győzelemre játszik


Jókor ?lenni jó helyen vagy rosszkor lenni rossz helyen – melyik vezet ahhoz, hogy az ember a történelem részese legyen? A 20. században sokan voltak, akik hirtelen ott találták magukat a forgatag közepén, holott nem tettek mást – és nem tettek kevesebbet –, mint kiálltak az elveik, a hitük, a meggyőződésük, az embertársaik vagy éppen a nemzetük mellett. Nem állt szándékukban történelmet írni, de a helyzet úgy kívánta, hogy cselekedjenek. Átok vagy áldás, ha olyan szerepet oszt ránk a sors, amelyet az utódok is számottevőnek tartanak majd? Egyáltalán a személy alakítja a történelmet, vagy a történelem alakítja a jellemet? A történész szerző ebből a perspektívából vizsgálja Orbán Viktor szerepét a visegrádi országok és Európa közelmúltjában, karakterét és indíttatásait pedig történelmünkből, annak fordulataiból, tanulságaiból és tradíciójából vezeti le. Thibaud Gibelin egészen messziről indít, végigtekint Közép-Európa és a magyarság történetén, hogy eljusson ahhoz a fiatalemberhez, aki 1989. június 16-án alig 26 évesen beszédet mond Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. De „Orbán Viktor nem csupán a megfelelő helyen volt a megfelelő időben” – állítja Gibelin, és kellő alapossággal bemutatja, miként következik a ma ismert kormányzati irány az akkor indult életútból. A francia szerző példaként állítja a Nyugat elé azt a karakán – az uniós bürokráciában megütközést keltő –, a nemzeti érdekeket és a hagyományos európai értékeket előtérbe helyező politikát, amely meglátása szerint Európa túlélésének záloga.
Na stiahnutie
4,39 € 8,77€

Ütközőpályák


Korunk legnagyobb horderejű kérdése már nem az, mikor talál kihívóra az Amerikai Egyesült Államok, hiszen Kína mindenki számára jól láthatóan felnőtt e szerephez. Sokkal inkább az, miként alakul a két óriás versengése.A II. világháború óta Amerika által megszabott nemzetközi rend szabályai megváltozni látszanak, de korántsem elkerülhetetlen, hogy Kína az USA fölé kerekedjen. Utóbbi nukleáris szuperhatalomként még mindig dominál, és bár vezető szerepét, az általa terjesztett „liberális világrend” megkérdőjelezhetetlenségét egyre többen vonják kétségbe, még mindig Amerikáé a legnagyobb innovációs és „puha” hatalom. Jóval több szövetségessel, a nemzetközi nagyhatalmi játékban pedig komoly tapasztalattal rendelkezik.Könyvünk célja, hogy a két óriás versengésébe betekintsünk. Milyen mozgatórugók miatt csaphat át a vetélkedés Kína és az Egyesült Államok közötti küzdelembe? Mi befolyásolhatja egy ilyen verseny kimenetelét? Komplex kérdésekre komplex válaszokat adhatunk csak. A nagyhatalmi ütközőpályákat meghatározó szempontrendszereket elemezve igyekszünk olyan következtetéseket levonni, amelyek segítséget nyújtanak a magyar külpolitikai mozgástér megértésében is.
Na stiahnutie
0,01 € 5,10€

Paradigmaváltás a magyar közszolgálatban


A közszolgálat terén a változások ma gyorsan és mélyrehatóan következnek be. A rendszerváltozáskor Magyarország élen járt a karrierrendszer bevezetésében, ma pedig – a nagyobb rugalmasság érdekében – annak lebontásában. A közszolgálat törvényi szabályozása széttöredezett: a közszférában ma tizennyolcféle foglalkoztatási jogviszonyban lehet dolgozni, ezekből nyolcat alkalmaznak a közigazgatásban. Még azonos jogálláson belül is munkáltatónként különböznek az alapvető foglalkoztatási feltételek. Az egységes közjogi szabályozás helyébe szervezeti szinten felépített, új, belső szabályrendszer lépett. A közjogi dereguláció és decentralizáció megnövelte a munkáltató hatalmát, és ezzel párhuzamosan a „tisztviselők” függősége felerősödött. Az egységes státusz felszámolása nemzetközi jelenség, de eltűnni látszik az egységes munkáltató is. Egyre nagyobb teret nyer a szerződéses alkalmazás. A külszolgálat, a rendvédelem és a katonaság hagyományosan önálló státuszszabályozása mellett a közoktatásban, a felsőoktatásban, illetve a kórházakban is speciális jogállású személyzet dolgozik. Egyre nehezebb kategorizálni az egyes államokat abból a szempontból is, hogy melyik modelladó ország hatása alatt fejlődnek, mivel tértől és időtől függően más és más minta érvényesül ugyanabban az országban is. A közszolgálat fejlődése során bekövetkezett változások nyomán gyökeresen másként kell gondolkodnunk alapvető nézetekről, fogalmakról, jelenségekről, mint a rendszerváltozás időszakában. Bizonyos fogalmak elvesztették érvényességüket, más kategóriák viszont még csak most vannak születőben: paradigmaváltáshoz érkeztünk a közszolgálatban is.
Na stiahnutie
0,01 € 4,70€

Kissinger szerint a világ


Henry Kissinger a 20. század második felének egyik legmeghatározóbb politikusa. A világ, ahogy ma ismerjük, nem kis részben az működésének eredményeképpen alakult ilyenné. A vietnámi háború lezárása, a szovjet–amerikai viszony enyhülése, Kína és az Egyesült Államok kapcsolatfelvétele nem kis részben az ő műve. Bár aktív politikusként csupán nyolc évig állt két elnök, Richard Nixon és Gerald Ford szolgálatában, mint nagy tekintélyű politológus, egyetemi tanár, elemző, tanácsadó, továbbá megkerülhetetlen diplomáciai alapművek szerzője óriási életművet alkotott. Zsenialitását egyaránt elismerték barátai és ellenségei – mindkettőből akadt bőven minden politikai oldalon. A százéves Kissinger ma is aktív, szavaira ma is odafigyel a világ. Nógrádi György új könyve nemcsak egy rendkívüli életpályát tekint át, hanem elgondolkodtat ennek a száz évnek sok történelmi, politikai fejleményén is.
Na stiahnutie
9,83 €

Történetek Pio atyáról


A „Történetek Pio atyáról” című könyv számos Pio atyával kapcsolatos különleges történés lejegyzett változata, melyeket Katharina Tangari gyűjtött egy csokorba. Madame Tangari 1949-ben hallott először Pio atyáról, amikor zarándokúton járt Dél-Olaszországban. A következő évben találkozott először személyesen az atyával, és lelki leánya lett. A következő tizennyolc évben ez a kapcsolat az atya 1968-ban bekövetkezett haláláig töretlen maradt. Egyfajta közvetítő szerepet szánt neki a gondviselés a stigmatizált szerzetes és a tőle távol lévő hívek között. Madame Tangari minden egyes személyes látogatása alkalmával számos kérést tolmácsolt Pio atyának, így közvetve és közvetlenül egyaránt szemtanúja lehetett számtalan csodás eseménynek, melyek Pio atya közbenjárása által történtek.
Na stiahnutie
12,62 €

Energiavámpírokkal körülvéve


Hogyan ?kezeld azokat az embereket, akiktől leginkább ordítani tudnál?Ismerd fel, kik az energiavámpírok a környezetedben, és vedd vissza az uralmat az életed felett! Mindenki találkozott már energiavámpírral életében. Az energiavámpír többnyire emberi alakot ölt, de egy szituáció, sőt a saját gondolkodásmódod is leszívhatja az energiáidat. Egyik pillanatról a másikra minden erőfeszítésed tökéletesen hiábavalónak tűnik. Úgy érzed, mint akiből az utolsó cseppig kiszívták az energiát. De ennek vége!Thomas Erikson egyszerű elméleteinek segítségével nem csupán könnyű lesz felismerni életed energiavámpírjait, de semlegesítésük is gyerekjáték lesz. Érthető modellje, szórakoztató önismereti tesztjei és mindennapi történetei hozzájárulnak mások és önmagunk alaposabb megismeréséhez és végső soron saját képességeink jobb kiaknázásához is.Az Energiavámpírokkal körülvéve összeköti a szerző korábbi, Körülvéve-sorozatának könyveit, megmutatva azt, miképpen szívják el energiáinkat az idióták, a pocsék főnökök és a narcisztikusok, és segítséget ad abban, hogyan győzhetjük le őket.Neked szól ez a könyv, ha szeretnél előrébb lépni a karrieredben, boldog és harmonikus otthont teremteni és úgy általában a legtöbbet kihozni az életedből.
Na stiahnutie
8,14 €

Csatasorban


Alaposan és kíméletlenül teregeti ki a hazai politikai elit szennyesét memoárjában Kerék-Bárczy Szabolcs, akinél jobban kevesen ismerik belülről a rendszerváltás utáni magyar pártok és vezetőik ügyes-bajos dolgait. A szerzőnek Antall Józseftől Orbán Viktorig, Dávid Ibolyától Gyurcsány Ferencig, a rendszerváltás utáni közélet szinte valamennyi első és másodvonalbeli szereplőjéről (lásd a több mint ezeregyszáz nevet tartalmazó névjegyzéket) van mondanivalója, az esetek többségében véleménye is. Kerék-Bárczy Antall József kabinetjében kezdte pályáját, huszonévesen volt az első Orbán kormány Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterének kabinetfőnöke. Ezután a külügyminiszter főtanácsadójaként, majd Los Angeles-i főkonzulként tevékenykedett, utóbb az MDF, végül a DK színeiben folytatta politikai karrierjét, melynek feladására lelkiismereti és morális okokból kényszerült. Ötvenedik életévének betöltését nem is ünnepelhetné jobban, mint ennek az egyszerre személyes és közérdekű, élményekkel és megfigyelésekkel zsúfolt visszatekintésnek a közreadásával.Brutálisan őszinte, sokszor önkritikus és mindig emberközeli eseménykrónika született, melynek talán a legfontosabb üzenete: „A politika célja nem lehet a politikusok és kiszolgálóik meggazdagodása”. Ezzel az üzenettel egyetértésben vállalkozott a kiadó a sokszor kényes kérdéseket feszegető emlékiratnak a közreadására. Kerék-Bárczy írása alighanem politikai barátok és ellenfelek körében egyaránt felkavarja majd a kedélyeket, de ez az őszinte memoár a szerző pártokon átívelő karrierjének köszönhetően sehol máshol nem hozzáférhető információkat nyújt eseményekről és azokról a politikusokról, akiknek cselekedetei meghatározó jelentőségűek voltak a rendszerváltás utáni hazai politikai, gazdasági és kulturális életben. Az eredmény egy széles, színes politikai panoptikum, melynek megalkotója nem a médiából tájékozódott, hanem mindennapjait töltötte ebben a közegben, és mint magáról állítja, soha nem gyengült el a hatalom és a pénz közelségében.   
Na stiahnutie
9,83 €

Ami sok, az sok


Nógrádi György legújabb kötetében azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek 2019 eleje és 2022 vége között jelentek meg a Magyar Nemzet hasábjain. A mintegy hatvan cikkben az ismert biztonságpolitikai szakértő a megjelenést megelőző hetek nemzetközi fejleményeit, eseményeit tekinti át, a tőle megszokott módon globális világpolitikai kontextusba ágyazva a felmerülő helyi vagy regionális problémákat. Az elmúlt – nehéz, sok mindenben válságos – évek éppen aktuális helyzetelemzéseit az eltelt idő igazolta, vagy éppenséggel megcáfolta. Visszanézve mindkét eset fontos tanulságokat kínál az olvasó számára.
Na stiahnutie
8,42 €

Dharma


Nem ve´letlenu¨l bukkanta´l ra´ erre a ko¨nyvre!A lelked su¨rget, hogy ve´gre teljes me´rte´kben a saja´t e´letce´lod e´s az igazsa´god szerint e´lj, beteljesi´tve, amie´rt itt vagy: a dharma´dat. Az o?si szanszkrit dharma szo´ jelente´se:„az egye´ni ce´lod a vila´gban”. A dharma to¨rve´nye alapja´n a vila´gegyetem olyan, mint egy kirako´s. Te is a kirako´s egy darabka´ja vagy, e´s nem le´tezik felesleges darab. Ne´lku¨- led nem teljes a ke´p! A dharma´d az isteni e´letce´lod e bolygo´n, a lelked le´nyege, az egyedi rezge´s, amit csak te tudsz elhozni a vila´gba. Gyermekke´nt folyton azt ke´rdezgettu¨k, „Mie´rt?”, „Mie´rt ke´k az e´g?”, „Mie´rt menetelnek a hangya´k egy vonalban?”. Mikor hagytunk fel a ke´rdeze´ssel? Valahogy menet ko¨zben tu´l sok dolgunk lett ahhoz, hogy feltegyu¨k a fontos ke´rde´seket, mint pe´lda´ul: „Mie´rt va- gyunk itt?” e´s „Hogyan haszna´lhatjuk fel a legjobban az itt to¨lto¨tt ido?nket?” A DHARMA – E´letfeladatok e´s e´letce´lok lapjain a ne´pszeru? a´jurve´dikus szerzo?, Sahara Rose megosztja veled egye- du¨la´llo´ szemle´letmo´dja´t a dharma felfedeze´se´hez a do´sa´k (az a´jurve´dikus testelme-ti´pusok) e´s a csakra´k (a test energiako¨zpontjai) segi´tse´ge´vel. Ve´gezd el a „Mi a dharma-archeti´pusod?” tesztet, hogy a dharmate´rke´ped segi´t- se´ge´vel megfejthesd, mi legyen a ko¨vetkezo? le´pe´sed a kapcsolataidban, a munka´d tere´n e´s e´leted ma´s teru¨letein. Az o?si indiai bo¨lcsesse´g moderniza´la´sa´val Sahara Rose megmutatja, mike´nt tala´lhatsz vissza valo´di le´nyegedhez, ta´rhatod fel az utadat e´s fogadhatod el a felso?bb e´nedet. Ko¨zvetlen sti´lusa´ban szeme´lyes to¨rte´neteket e´s a dharma felfedeze´se´vel e´s mege´le´se´vel kapcsolatos megla´ta´sokat oszt meg veled. A SAJA´T DHARMA´D FELFEDEZE´SE E´LETED LEGFONTOSABB KALANDJA LESZ! EZ A TO¨KE´LETES ELSO? LE´PE´S A HARMO´NIA´BAN TO¨LTO¨TT E´LETHEZ MINDEN SPIRITUA´LIS U´TKERESO? E´S VALO´JA´BAN MINDENKI SZA´MA´RA, AKI ME´LYEBB O¨NISMERETRE VA´GYIK.
Na stiahnutie
14,06 €

Az ezerarcú hős


„Csak ha leereszkedu¨nk a szakade´k me´lye´re, akkor tala´ljuk meg az e´let valo´di kincseit. Amit keresel, az e´ppen abban a barlangban rejlik, ahova´ fe´lsz bele´pni.” –Joseph Campbell 1949-es megjelene´se o´ta Az ezerarcu´ ho?s olvaso´k millio´ira hatott aza´ltal, hogy egyesi´tette a modern pszicholo´gia megla´ta´sait Joseph Campbell forradalmian u´j o¨sszehasonli´to´ mitolo´gia´ja´val. Campbell felva´zolja a ho?s utaza´sa´t, a kaland e´s az a´talakula´s univerza´lis moti´vuma´t, amely gyakorlatilag a vila´g o¨sszes mitikus hagyoma´nya´t a´tszo¨vi. Ezek a mitikus to¨rte´netek az e´let nagy ke´rde´seiro?l elso¨pro? ero?vel, archaikus ke´pekkel, archeti´pusokkal e´s egyse´ges szimbo´lumokkal ko¨zveti´tik a halando´ emberek sza´ma´ra a le´teze´s igazsa´ga´t e´s o¨sszefu¨gge´seit. Harcosok, kira´lyok, ho?so¨k e´s istenek – a mese´k, mi´toszok e´s legenda´k me´lye´n, a mu´lt e´s a jelen, a´lom e´s valo´sa´g hata´ra´n o¨ro¨k ku¨zde- lemben ne´znek szembe egyma´ssal a jo´ e´s a rossz, a fe´ny e´s a so¨te´tse´g, az e´let e´s a hala´l pa´rharca´ban. A vila´gunk maga a to¨rte´net, amelyben mindannyian akaratlanul a ho?s u´tja´t ja´rjuk. Emberke´nt ezerszer is szeretju¨k a´te´lni a ho?s kalandja´t, amint u´tra kel, ku¨zd, meghal, felta´mad e´s visszate´r ko¨ze´nk, elhozva az e´let vize´t, fellebbentve a fa´tylat a halhatatlansa´g titka´ro´l. A ko¨tet ma e´ppolyan aktua´lis, mint amikor elo?szo¨r megjelent, hiszen Az ezerarcu´ ho?s ido?tlen i´ra´sokbo´l meri´t, e´s tuda´sta´ra a valla´sto¨rte´net, az antropolo´gia, a mi´toszok, a ne´prajz, a pszicholo´gia, a filozo´fia, az irodalom, de me´g a filmtudoma´ny ira´nt e´rdeklo?do?knek is ki´na´l e´rdekesse´get. A ko¨nyv az e´vek sora´n igazi kultuszmu?ve´ va´lt e´s millio´kat inspira´lt. Hata´sa lei´rhatatlan. Me´g Hollywood, korunk legnagyobb mese´lo?je is Campbell i´ra´sait ko¨veti; mentorke´nt ott lapul minden film forgato´ko¨nyve´ben. Tani´tva´nya, George Lucas pedig ennek a ko¨nyvnek az inspira´cio´ja alapja´n ke´szi´tette el a Csillagok ha´boru´ja trilo´gia´t. „Amio´ta felfedeztem Az ezerarcu´ ho?st, ha´rom e´vtized alatt ugyanu´gy lenyu?go¨z e´s inspira´l. Joseph Campbell e´vsza´zadokon keresz- tu¨l tekinti a´t, mike´ppen ko¨t mindannyiunkat o¨ssze az az alapveto? ige´ny, hogy to¨rte´neteket halljunk e´s a´ltaluk mege´rtsu¨k o¨nma- gunkat. Csoda´latos olvasma´ny; az emberi a´llapot megvila´gi´ta´sake´nt ez egy kinyilatkoztata´s.” – George Lucas
Na stiahnutie
16,87 €

Útmutató Az Nft befektetésekhez


Az Útmutató az NFT befektetésekhez című könyvben Wayne Walker befektetési szerző átfogó betekintést nyújt az NFT-ökoszisztémába. Olyan hatékony befektetési stratégiákat oszt meg, amelyeket a kezdő és a haladó piaci szereplők egyaránt használhatnak. Megismerheti és gyorsan átláthatja az NFT-k, a metaverzum és a kriptók közötti kapcsolatot. Wayne könyveket írt a kriptókról és a blokkláncról is, ami egyedülálló betekintést nyújt ebbe a kapcsolatba. Ezt a tudást Ön is képes lesz az előnyére fordítani.Ennek a könyvnek NEM az a célja, hogy eladja Önnek az NFT-k ötletét, ezt a döntést Önnek kell meghoznia. Ez a könyv azoknak szól, akik egyik szemükkel a valóságot, a másikkal pedig a lehetőségeket nézik. Nem a gyors milliók megszerzéséről szól... de nulla és egymillió között sok lehetőség létezik az okos befektetésekre.A könyv végére Ön lesz az egyik leginformáltabb és legfelkészültebb ismerője az NFT ökoszisztémának. Wayne azt is elárulja, hogy a bennfentesek valójában hogyan keresnek pénzt, és hogyan használhatja fel a stratégiáikat a saját profitszerzés érdekében. A könyv a következőket tartalmazza:- Hogyan fektessünk be az NFT-kbe, mint egy profi- Legyen az elsők között, akik teljes mértékben megértik a Metaverzum lehetőségeit- Ismerje meg azoknak a titkait, akik ténylegesen profitálnak az NFT-kből- A Metaverzum, az NFT-k és a kriptók közötti fontos kapcsolatot pontos megértése- Fedezze fel az NFT-kből való profitszerzés legjobb módjait anélkül, hogy megvásárolná őket.- Végre egyenes és világos magyarázatot kap arról, hogy mi az, amit birtokol, amikor megvesz egy NFT-t. Valószínűleg nem az, amire gondol.- Egy gyors útmutató az első NFT létrehozásához szükséges lépésekről 30 perc alatt ( Wayne-nek saját NFT gyűjteménye van, és ismeri a folyamatot).
Na stiahnutie
2,77 €

Woke


Titania McGrath Twitter-fiók, interszekcionalista slamköltőnő és közösségimédia-aktivista, woke-harcos és SJW. A patriarchátus nyilvánvalóan hazug és elnyomó képviselői szerint Titania egy férfi, Andrew Doyle (1978–) fantáziájának szülötte. A könyv címe – Woke. Útmutató a társadalmi igazságossághoz – a mai domináns nyugati ideológiára utal. A „woke” kifejezésnek nincs magyar fordítása. Egyszerre jelent éberséget, készenlétet, vigyázást és ébredést, feltámadást. Lényegében a platonista-vallásos eredetű meg-/felvilágosodásmetafora mai elnevezése.Ahogyan Platón megvilágosodott filozófusai megalkotnák és vezetnék az igazságos államot, a woke hívei is az igazságos társadalom megalkotását ígérik. Szerintük az igazságosság elsősorban nem vagyoni, hanem faji és életforma-egyenlőséget jelent. Azonban mindig kiderül, hogy mégsem: a fehérek és a heteroszexuálisak mindenképpen alávalók, a megalkotandó igazságos világban és addig is méltányos az elnyomásuk. Velük szemben méltó és igazságos mindenféle méltánytalanság és nem egyenlő bánásmód.A woke-ideológia hirdetői, így Titania is, az elit vagy a felső középosztály kiváltságos világából származnak, de mégis elutasítják a létező világot. És azért igénylik a világuralást, hogy azt átalakíthassák, egalitáriusabbá tegyék. A könyv megjelenését követően Titania McGrath közreadta a másik ma divatos, baloldali radikális ideológiát, az interszekcionalizmust bemutató művét is: My First Little Book of Intersectional Activism (2020) címmel.
Na stiahnutie
6,45 €

Jog mögötti akarat


Az Államértelmezések című könyvsorozatban az állam- és kormányzáselméleti alapkutatás irányai szerint az állam- és kormányzáselméletek, a történelmi nemzetállamok és birodalmak „államtanai” témakörében létrehozott kutatói teljesítményeket, az államtudomány nagy gondolkodóit, nagy elméleteit, nagy vitáit elemző monográfiákat, tanulmányköteteket, valamint fordításokat adunk közre Gondolkodók, Elméletek, Viták szerinti tematikai csoportosításban. A Gondolkodók alsorozat klasszikus államelméleti műveket, eredeti fordításokat, nagy gondolkodókról szóló írásokat, az Elméletek alsorozat rendszeres államelméletek, illetve „államtanok” rekonstrukcióit, új elméletalkotásokat, a Viták alsorozat pedig az államjelenség különböző nézőpontú értelmezéseivel kapcsolatos aktuális, problémaorientált vitákat, újszerű kontroverz megközelítéseket összefoglaló munkákat közöl.A Viták alsorozatban megjelenő jelen kötet témája a jogpozitivizmus és a természetjog jogelméleti gondolkodást leegyszerűsítő ellentétének meghaladása. A szerző Carl Schmitt és tanítványa, Ernst Forsthoff elméleteiből kiindulva helyezi az ellentétet új értelmezési kontextusba, nem hagyományos kronológiai vagy fogalmi elemzésben, hanem olyan különböző konkrét problémák kapcsán, mint a jogi logika kérdése, az alkotmányszületés, a gyakorlati államlegitimáció vagy az alkotmányvédelem
Na stiahnutie
4,47 €

Felismerési kísérlet a bűnügyekben


A nemzetközi és hazai empirikus kutatások határozottan a felismerési kísérleteket emelik ki mint leggyakoribb és legsúlyosabb hibaforrást az igazságkereső büntetőeljárások bizonyítási cselekményei közül. E fenti tényt felismerve a kötet szerzője megvizsgálja a felismertetési procedúra magyar történeti gyökereit, áttekintést ad egyes külföldi szabályozási modellekről, és részletesen elemzi az intézménnyel kapcsolatos hazai bírósági döntéseket, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága iránymutató határozatait.A kötet számos, a nemzetközi és hazai gyakorlatból vett tanulságos, valós esetet is bemutat, amelyekben előfordultak felismertetési anomáliák, hatósági hibázások, azonosítási tévedések. Mindezek alapján a szerző 75 pontba szedve, csoportokba rendezve felsorolja a legjellemzőbb büntetőeljárás-jogi és kriminalisztikai hibaokokat, és felmutatja az ezek kivédésre, megelőzésére alkalmazható, bűnüldözőknek, bíráknak szóló krimináltaktikai, bizonyítékértékelési ajánlásait.
Na stiahnutie
5,46 €

Tanuljon Héberül


Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető szavak és mondatszerkezetek elsajátítását biztosítja. Kinek érdemes megvenni a könyvet?Ez a könyv olyan motivált kezdő és középhaladó héber nyelvtanulóknak szól, akik hajlandóak napi 15-20 percet szavak tanulására fordítani. A szótár egyszerű felépítése annak köszönhető, hogy minden szükségtelen dolgot kivettünk belőle, lehetővé téve, hogy a nyelvtanuló kizárólag azokra a részekre koncentrálhasson, amelyek a lehető legrövidebb idő alatt segítenek a legnagyobb mértékű haladást elérni. Egy olyan kezdő vagy középhaladó szinten lévő nyelvtanuló számára, aki hajlandó napi 20 percet a tanulásra szánni, ez a könyv valószínűleg a legjobb befektetés, amit el lehet képzelni. Le lesz nyűgözve, hogy a mindössze néhány hetes napi gyakorlással milyen gyors haladást fog elérni! Kinek nem ajánljuk a könyvet?Ez a könyv nem haladó szintű héber nyelvtanulóknak készült. Ebben az esetben látogasson el honlapunkra, vagy keressen rá a még nagyobb szókészletet tartalmazó héber szótárunkra, amely azon haladó nyelvtanulók számára is hasznos témák szerint került felosztásra, akik bizonyos területeken javítani szeretnék nyelvi felkészültségüket.Továbbá, ha olyan teljes körű héber tankönyvet keres, amely végigvezeti az héber nyelvtanulás különböző lépésein, akkor ez a könyv valószínűleg nem önnek szól. Ez a könyv csak szavakat tartalmaz, ezért a vásárlónak más forrásokból vagy nyelvtanfolyamokon kell megtanulnia olyan dolgokat, mint a nyelvtan és a kiejtés. A könyv erőssége abban rejlik, hogy az alapvető szókészlet gyors elsajátítására összpontosít, nem pedig olyan információkra, amelyeket sokan elvárhatnak egy hagyományos nyelvkönyvtől. Kérjük, ezt vegye figyelembe a vásárlás során! Hogyan használjuk a könyvet?Ez a könyv ideális esetben napi szinten használatos, és az egyes munkamenetekben meghatározott számú oldal áttekintése szükséges. A könyv 50 szóból álló részekre oszlik, ami lehetővé teszi a lépésről lépésre történő fejlődést. Tegyük fel például, hogy jelenleg a 101-től 200-ig tartó szólistát tekinti át. Amikor már elég jól ismeri a 101-től 150-ig terjedő lista szavait, elkezdheti tanulni a 201-250 pontok tartalmát, majd a következő nap elhagyhatja a 101-től 150-ig tartó lista tanulását és folytathatja a 151-250 közötti szavakkal. Így lépésről lépésre haladhat a könyvben, és nyelvi készségei minden egyes elsajátított oldallal fejlődni fognak.
Na stiahnutie
6,45 €

Tanuljon Litvánul


Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető szavak és mondatszerkezetek elsajátítását biztosítja. Kinek érdemes megvenni a könyvet?Ez a könyv olyan motivált kezdő és középhaladó litván nyelvtanulóknak szól, akik hajlandóak napi 15-20 percet szavak tanulására fordítani. A szótár egyszerű felépítése annak köszönhető, hogy minden szükségtelen dolgot kivettünk belőle, lehetővé téve, hogy a nyelvtanuló kizárólag azokra a részekre koncentrálhasson, amelyek a lehető legrövidebb idő alatt segítenek a legnagyobb mértékű haladást elérni. Egy olyan kezdő vagy középhaladó szinten lévő nyelvtanuló számára, aki hajlandó napi 20 percet a tanulásra szánni, ez a könyv valószínűleg a legjobb befektetés, amit el lehet képzelni. Le lesz nyűgözve, hogy a mindössze néhány hetes napi gyakorlással milyen gyors haladást fog elérni! Kinek nem ajánljuk a könyvet?Ez a könyv nem haladó szintű litván nyelvtanulóknak készült. Ebben az esetben látogasson el honlapunkra, vagy keressen rá a még nagyobb szókészletet tartalmazó litván szótárunkra, amely azon haladó nyelvtanulók számára is hasznos témák szerint került felosztásra, akik bizonyos területeken javítani szeretnék nyelvi felkészültségüket.Továbbá, ha olyan teljes körű litván tankönyvet keres, amely végigvezeti az litván nyelvtanulás különböző lépésein, akkor ez a könyv valószínűleg nem önnek szól. Ez a könyv csak szavakat tartalmaz, ezért a vásárlónak más forrásokból vagy nyelvtanfolyamokon kell megtanulnia olyan dolgokat, mint a nyelvtan és a kiejtés. A könyv erőssége abban rejlik, hogy az alapvető szókészlet gyors elsajátítására összpontosít, nem pedig olyan információkra, amelyeket sokan elvárhatnak egy hagyományos nyelvkönyvtől. Kérjük, ezt vegye figyelembe a vásárlás során! Hogyan használjuk a könyvet?Ez a könyv ideális esetben napi szinten használatos, és az egyes munkamenetekben meghatározott számú oldal áttekintése szükséges. A könyv 50 szóból álló részekre oszlik, ami lehetővé teszi a lépésről lépésre történő fejlődést. Tegyük fel például, hogy jelenleg a 101-től 200-ig tartó szólistát tekinti át. Amikor már elég jól ismeri a 101-től 150-ig terjedő lista szavait, elkezdheti tanulni a 201-250 pontok tartalmát, majd a következő nap elhagyhatja a 101-től 150-ig tartó lista tanulását és folytathatja a 151-250 közötti szavakkal. Így lépésről lépésre haladhat a könyvben, és nyelvi készségei minden egyes elsajátított oldallal fejlődni fognak.
Na stiahnutie
6,45 €

Tanuljon Macedónul


Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető szavak és mondatszerkezetek elsajátítását biztosítja. Kinek érdemes megvenni a könyvet?Ez a könyv olyan motivált kezdő és középhaladó macedón nyelvtanulóknak szól, akik hajlandóak napi 15-20 percet szavak tanulására fordítani. A szótár egyszerű felépítése annak köszönhető, hogy minden szükségtelen dolgot kivettünk belőle, lehetővé téve, hogy a nyelvtanuló kizárólag azokra a részekre koncentrálhasson, amelyek a lehető legrövidebb idő alatt segítenek a legnagyobb mértékű haladást elérni. Egy olyan kezdő vagy középhaladó szinten lévő nyelvtanuló számára, aki hajlandó napi 20 percet a tanulásra szánni, ez a könyv valószínűleg a legjobb befektetés, amit el lehet képzelni. Le lesz nyűgözve, hogy a mindössze néhány hetes napi gyakorlással milyen gyors haladást fog elérni! Kinek nem ajánljuk a könyvet?Ez a könyv nem haladó szintű macedón nyelvtanulóknak készült. Ebben az esetben látogasson el honlapunkra, vagy keressen rá a még nagyobb szókészletet tartalmazó macedón szótárunkra, amely azon haladó nyelvtanulók számára is hasznos témák szerint került felosztásra, akik bizonyos területeken javítani szeretnék nyelvi felkészültségüket.Továbbá, ha olyan teljes körű macedón tankönyvet keres, amely végigvezeti az macedón nyelvtanulás különböző lépésein, akkor ez a könyv valószínűleg nem önnek szól. Ez a könyv csak szavakat tartalmaz, ezért a vásárlónak más forrásokból vagy nyelvtanfolyamokon kell megtanulnia olyan dolgokat, mint a nyelvtan és a kiejtés. A könyv erőssége abban rejlik, hogy az alapvető szókészlet gyors elsajátítására összpontosít, nem pedig olyan információkra, amelyeket sokan elvárhatnak egy hagyományos nyelvkönyvtől. Kérjük, ezt vegye figyelembe a vásárlás során! Hogyan használjuk a könyvet?Ez a könyv ideális esetben napi szinten használatos, és az egyes munkamenetekben meghatározott számú oldal áttekintése szükséges. A könyv 50 szóból álló részekre oszlik, ami lehetővé teszi a lépésről lépésre történő fejlődést. Tegyük fel például, hogy jelenleg a 101-től 200-ig tartó szólistát tekinti át. Amikor már elég jól ismeri a 101-től 150-ig terjedő lista szavait, elkezdheti tanulni a 201-250 pontok tartalmát, majd a következő nap elhagyhatja a 101-től 150-ig tartó lista tanulását és folytathatja a 151-250 közötti szavakkal. Így lépésről lépésre haladhat a könyvben, és nyelvi készségei minden egyes elsajátított oldallal fejlődni fognak.
Na stiahnutie
6,45 €

Perzsa szótár


Ez a szógyűjtemény több mint 3000 perzsa szót és kifejezést tartalmaz, amelyek téma szerint kerültek csoportosításra, hogy könnyebben kiválaszthassa, mit tanuljon először. Ráadásul a könyv második fele két tárgymutatót tartalmaz, amelyek alapszótárként használhatók a szavak keresésére a két nyelv bármelyikén. A 3 rész együtt kiváló forrást jelent a tanulók számára nyelvtudásuk szintjétől függetlenül. Hogyan használjuk ezt az perzsa szótárat?Nem tudja, hogyan fogjon hozzá? Javasoljuk, hogy először tanulmányozza a könyv első részében található igéket, mellékneveket és kifejezéseket! Ez nagyszerű alapot ad a további tanuláshoz, és már elegendő perzsa szókincset biztosít az alapvető kommunikációhoz. A könyv második felében található szótárak bármikor használhatók, amikor például az utcán hallott szavakat kell megkeresni, vagy amikor bizonyos perzsa szavak fordítását szeretné megismerni, vagy csak azért, hogy megtanuljon néhány új szót ábécésorrendben. Néhány záró gondolat:A szószedetek évszázadok óta léteznek, és mint oly sok minden, ami már egy ideje elérhető, nem túl divatosak és egy kicsit unalmasak is, de általában nagyon jól működnek. Az alapvető perzsa szótárrészekkel együtt ez az perzsa szótár nagyszerű forrás a tanulási folyamat során, és különösen hasznos akkor, amikor nincs internetkapcsolatunk a szavak és kifejezések megkereséséhez.
Na stiahnutie
6,45 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.