Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Kompakt kommentár a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényhez


Az immár több, mint egy évtizede hatályba lépett, a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény megítélésünk szerint a mai napig nem kellően ismert a fogyasztók, de talán még a szélesebb jogásztársadalom körében sem. A jogszabály kommentárjában a szerzők – a kommentár műfaj sajátosságainak megfelelően – paragrafusonként elemzik a törvény szövegét, melynek során részletesen feltárják a tárgyalt rendelkezések európai uniós szabályozási hátterét, végigveszik esetleges módosításait és az egyéb jogszabályokkal, esetenként felügyeleti ajánlásokkal fennálló kapcsolódási pontjait. E módszer hasznosságát alátámasztja, hogy a joggyakorlat számos esetben a törvény által is érintett szabályozási tárgyköröket más jogszabályok hasonló rendelkezéseire történő hivatkozással próbálja kezelni, amely megnehezíti a tárgyalt jogszabályra vonatkozó esetjog feltárását.   Bízunk abban, hogy a kommentárt nem csupán a gyakorló jogászok forgathatják haszonnal, hanem a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók munkatársai is.
Na stiahnutie
42,56 €

Magány


Az egyedüllét gyakran a saját döntésünk. A magány soha nem az.Jó hír: van rá mód, hogy kevésbé legyünk magányosak, és ki tudjunk teljesedni a kapcsolatainkban! Ez a könyv társként és útmutatóként szolgál mindazoknak, akik valaha átélték már a magány fájdalmát: gyengéden vezet a saját magunkkal és másokkal kialakított jobb kapcsolatok felé.A kötetben leírt praktikus módszerek - a pozitív Pszichológia, önfejlesztés elmúlt két évtizedének eredményei -révén te is megtanulhatsz megbirkózni az elszigeteltséggel, és átértékelheted a magány jelentését.Ennek a könyvnek a segítségével:o felfedezheted az egyedül töltött idő előnyeit,o jobb kapcsolatot teremthetsz magaddal, hogy élvezni tudd az énidőt,o tartalmasabb kapcsolatokat alakíthatsz ki másokkal,o biztosíthatod, hogy a meglévő kapcsolataid pozitívak és kielégítőek legyenek.Cheryl Rickman a pozitív Pszichológia, önfejlesztés módszertanának képviselője, a brit Network of Wellbeing hálózat nagykövete. Gyakorlatias szellemben írt könyvei utat mutatnak a kevesebb aggódás, nagyobb kiteljesedés felé.
Na stiahnutie
6,48 €

Közgazdaságtan lelkes amatőröknek


Mire jók a közgazdászok? Hogyan alakult ki a gazdasági világrend, amelyben élünk? Mitől lesz értékes egy áru? Miért fizetünk annyit érte, amennyit? Mi a fene az az extraprofit? Mikor jó ötlet az árstop? Mi a pénz, és mire való? Mitől megy fel az infláció? Mit tehet a nemzeti bank ellene? Hogyan lett a pénz? Mikor fizethetünk bitcoinnal a boltban? Mi az az NFT? Hol tartsuk a pénzünket, hogy ne veszítse el az értékét? Mire költsük, ha sok van belőle? Jó ötlet-e Rolex órába fektetni? Mit csinál egy spekuláns? Hogyan működik a bankrendszer? Van-e elég pénz a bankban? Bármennyi pénzt nyomhat az állam? Miért követik egymást a válságok? Milyen nehézségekkel néz szembe a 21. században a világ? Megáll-e a növekedés? Elhozza-e a bevándorlás a jóléti állam végét? Mennyire avatkozzon bele az állam a gazdaságba? Van-e életképes alternatívája a kapitalizmusnak? Miért alakult a kapitalizmus Magyarországon úgy, ahogy? Mitől problémás a magyar államigazgatás? Milyen kárt okoz a korrupció a nemzetgazdaságnak? Miből gazdagodnak meg az oligarchák?Tényleg nincs jobb rendszer a kapitalizmusnál?Lehet, hogy van, csak még nem találták ki.A kapitalizmus a magyar nyelvben még mindig a rablógazdaság szinonimája. Pedig a kapitalizmus egy olyan eszme- és keretrendszer, amely alapjaiban határozza meg mindennapi életünket, a pénzhez való viszonyunkat, sőt a boldogulnunk is ebben a rendszerben kell. Ráadásul a nyugati világban uralkodó mentalitás szerint minden egyes ember felelős a saját boldogulásáért, sikeréért. Ha pedig minél több ember lesz sikeres, akkor összességében a társadalom is boldogabb, jobb lesz, ezért egyéni felelősségünk nem csak a saját életünkre vagy a családunk sorsára terjed ki, hanem az egész társadalom jólétében szerepet játszik.Így aztán mindannyiunk számára elengedhetetlenül fontos, hogy megismerjük a kapitalizmus működését, elemi játékszabályait. Ebben nyújt segítséget a Diétás Magyar Múzsa Facebook-oldal Panamajack néven publikáló állandó szerzője, Kertész Balázs. Könyvéből megtudhatjuk például, hogyan működik a pénz és a bankrendszer, gyakorlati tanácsokat meríthetünk, hogy mibe fektessük a pénzünket, ezenkívül olyan aktuális kérdésekre is választ kaphatunk, hogy mi az az extraprofit, miért nő az infláció, és hogy jó ötlet-e bizonyos termékek árának hatósági befagyasztása.Természetesen a kapitalizmus nem tökéletes, akadnak is bírálói bőven, így a könyv megpróbál válaszolni ezekre a kritikákra is. Ugyanakkor nem szentírásként olvasandó: inkább gondolkodási és vitaalapot kíván nyújtani, amire a jövő társadalmát építhetjük. Abból ugyanis viszonylag ritkán szokott baj lenni, ha tényekre, logikára, valamint az emberi természet ismeretére alapozzuk a gazdasági és politikai rendszerünket.Borítógrafikák: Merényi Dániel
Na stiahnutie
7,88 €

Mongol invázió Európa ellen (1236–1242)


Idén tavasszal volt 780 éve, hogy a Nagy Mongol Birodalom hadai kivonultak Magyarországról, miután kis híján örökre elsöpörték a föld színéről a középkori keresztény Magyar Királyságot.  A kötet elsősorban hazai szerzőgárda segítségével, de a térség országainak saját tudományos irodalmára támaszkodva, a lehető legtágabb eurázsiai kontextusban kívánja bemutatni a tatárjárás eseményeit.  A tanulmányok sora éppúgy átfogó és részletes képet ad a világuralomra törő Mongol Birodalomról, mint a meghódítani kívánt Európa politikai viszonyairól, katonai erejéről és szokásairól is a 13.század derekán, a sajátosságokat egy-egy jelentősebb csata felvillantásával érzékeltetve. A viszonylag jobban ismert magyarországi hadiesemények mellett részletesen áttekinti a többi hadszíntér történéseit is, valamint az 1242. évi magyarországi visszavonulás okait és a mongolok európai támadásának tartósabb következményeit Oroszországban és a Balkánon.
Na stiahnutie
10,70 €

Gyereklélek sportcipőben


A sport nélkülözhetetlen testi és lelki egészségünk megőrzéséhez. A sport szeretete gyermekkorban kezdődik, a kicsik ösztönösen érzik, hogy a mozgás örömet okoz. Ám hogyan őrizhetjük meg és táplálhatjuk ezt az örömet? Hogyan lehetünk jó sportszülők és jó edzők, akik a megfelelő támogató hozzáállással segítenek, hogy az ifjú sportolók a legjobbat hozzák ki magukból? A Gyereklélek sportcipőben című kötet sport- és gyermekpszichológus szerzői korosztályos bontásban világítanak rá a gyerekek lélektanára, az aktuális fejlődési szintjükre, hogy szülőként vagy edzőként az elvárásaink illeszkedjenek az adott életkorhoz, és a koruknak megfelelően támogathassuk a gyerekeket. A kötetben található gyakorlati tanácsok, önismereti tesztek és személyes példák révén hatékonyan működhetünk közre abban, hogy a gyerekek megvalósíthassák álmaikat az élsport vagy akár a szabadidős sport területén.
Na stiahnutie
8,45 €

A hülyeség pszichológiája


Nem baj, ha valaki hülye, idióta, ostoba vagy szemétláda, amíg otthon, a négy fal között "csinálja". De mit tegyünk akkor, ha nem csak az utcára jön ki, hanem megjelenik a hivatalban, a munkahelyünkön, sőt felbukkan az ismerőseink, barátaink között, ne adj' isten a családunkban is? Esetleg politikusként vagy szakértőként gátlástalanul beletolakszik az életünkbe a médián keresztül, vagy ránk talál az internetes platformokon?Természetesen próbálunk felkészülni belőle, hogy minél kevesebb fájdalmas meglepetést okozzon. Jelen könyvünk ennek a felkészülésnek az alapműve, tankönyve és szöveggyűjteménye egyszerre. Szerkesztője, Jean-François Marmion korunk hőseként kockázatos vállalkozásba fogott, amikor közel harminc harcostársával a hülyék, idióták, ostobák és szemétládák világának titkait igyekezett kifürkészni. Tették mindezt fáradságot nem kímélve, teljesen önzetlenül, az emberiség ragyogó jövője, egy normálisabb, okosabb és tisztességesebb élet reményében.A végeredmény, vagyis e könyv segítségével mi, a normális, okos és tisztességes olvasók valóban biztonságban érezhetjük magunkat. (De tényleg, komolyan!)A kötet szerkesztője Jean-François Marmion pszichológus, író, újságíró, a Sciences Humaines társszerkesztője, a Le Cercle Psy korábbi főszerkesztője.A kötet szerzői, interjúalanyai között köszönthetjük Daniel Kahneman (1934) izraeli-amerikai pszichológust, akit 2002-ben közgazdasági(!) Nobel-emlékdíjjal tüntettek ki az ítélőképességgel és a döntéshozatallal kapcsolatos kutatásaiért, Edgar Morin (1921) francia szociológust és filozófust, a francia ellenállás veteránját, valamint António Damásio (1944) portugál neurológust, az érzelmek neurobiológiájának jeles kutatóját, az utóbbi évtizedek egyik legtöbbet idézett tudományos szerzőjét.
Na stiahnutie
9,86 €

A jó dolgok kezdete


Érzelmeink és gondolataink közvetlen hatást gyakorolnak a szervezetünkre, a valóságészlelésünkre, de még a génjeinkre is.  Az a mód, ahogyan konfliktusainkat kezeljük, fogékonnyá tehet minket a szorongásra és a depresszióra, vagyis a 21. század leggyakoribb betegségeire.  A könyvből megtudjuk, milyen fontos megtanulni a figyelem irányítását, és segítségével felfedezzük, milyen állomások vannak a félelmek és a szorongás elleni küzdelemben, valamint azt is, hogyan csatornázzuk be és dolgozzuk fel a testi és szellemi értelemben is bénító negatív érzelmeket.  Marian Rojas Estapé azt mondja: ha boldogok akarunk lenni, előbb dolgozzuk fel a múltbéli sérüléseinket, utána viszont éljünk egészen a jelenben, és forduljunk reményteljesen a jövő felé. Mert a boldogság nem az, ami történik velünk, hanem az, ahogyan értelmezzük a velünk történteket. 
Na stiahnutie
7,88 €

A Habsburgok


Martyn Rady nem kisebb feladatra vállalkozik könyvében, mint a Habsburg dinasztia közel ezer éves történetének bemutatására. Szellemes, olvasmányos stílusban veszi sorra a Habsburg uralkodókat és a dinasztia nevezetesebb képviselőit. A könyv lapjain feltárul előttünk Európa utóbbi ezer évének történelme, a történelmi konfliktusok teremtette válaszutak, valamint a Habsburg királyok és császárok döntései, amelyek nem ritkán évszázadokra meghatározták alattvalóik életét. A mű egyik nagy erénye, hogy miközben átfogó képet nyújt erről az időszakról, olyan kevésbé ismert anekdotákat és érdekességeket is belesző a Habsburgok történetébe, amelyek közelebb hozzák és sok esetben esendő emberként mutatják be az uralkodókat.A szerző bevallott célja „rehabilitálni” a Habsburgok uralmát, és közel egy évezredet felölelő munkáját ezekkel a sorokkal zárja:„Több mint kilenc évszázad alatt a Habsburgok produkáltak tökfilkókat és álmodozókat, mágiával és szabadkőművességgel foglalkozó kontárokat, vallási fanatikusokat, népeik jóléte iránt elkötelezett uralkodókat, művészetek patronálóit és a tudomány támogatóit, nagy kastélyok és templomok építőit. Némelyik Habsburg a béke híve volt, míg mások meddő háborúkat indítottak. Ennek ellenére, a közép-európai politika egyre elkeserítőbb helyzetét látva, nehéz nem arra a konklúzióra jutni, hogy a magyar történésznek [Kosáry Domokosnak] igaza volt – egy Habsburggal sem jártak volna rosszabbul.”
Na stiahnutie
12,11 €

A pánik évei


A pánik évei: a kamaszkor és a változókor közötti időszak; a személyes válság, a számvetés és a változtatás ideje; talány, átváltozás, lehetőség. A pánik évei alatt egy nő minden egyes döntését egy biológiai hátterű égető kérdés befolyásolja, mégpedig az, hogy vállaljon-e gyereket vagy sem. Hogyan lehet józannak maradni ebben az őrjítő időszakban? Honnan tudjuk, kik vagyunk, és mit akarunk az élettől? Honnan tudjuk, jól döntünk-e? Nell Frizzell nyers, humoros és megnyerően őszinte. Miközben elárulja, hogy mivel teltek számára a pánik évei, egyfelől együttérzőn átkarolja sorstársai vállát, másfelől kezdeményezi, hogy végre szó essék bizonyos dolgokról. Mindenki érintett: nők, férfiak, anyák, gyerekek, partnerek, barátok, munkatársak. Ideje némi őszinteségnek. „A gyermekkorral, a kamaszkorral, a változókorral vagy az életközépi válsággal ellentétben nincs elterjedt elnevezése annak az idő, hormonok, társadalmi nyomás és anyai sóvárgás szülte viharnak, amely a húszas éveik végén, harmincas éveik elején egy gyorsvonat sebességével érkezik meg a nők életébe. Nincs rá orvosi szakkifejezés vagy német összetett szó, sem latin, arab, netán francia. Az asztrológia ugyan utal a Szaturnusz visszatértének hétéves ciklusaira, de ez a ködös kifejezés keveset ad vissza abból, milyen mértékű és jellegű helytállást követel meg, mennyi vérrel és könnyel jár az út és a változás, amelyet magamon és a környezetemben tapasztaltam. Amikor az ember átéli, úgy érzi, lehetetlen döntések hálójából próbál kikecmeregni: dönteni kell állásról, pénzről, szerelemről, lakhelyről, fogamzásgátlásról és elköteleződésről - és ezek a döntések mind egymásból következnek és visszafordíthatatlanok."
Na stiahnutie
8,45 €

A holokauszt


„Miért hurcolták el férfiak, nők és gyermekek millióit, hogy elgázosítsák, agyonlőjék, halálra éheztessék, agyonverjék vagy egyéb eszközökkel gyilkolják meg őket? Mi volt e népirtás helye az összes többi szörnyűség között, amit a nácik elkövettek? Az utóbbi két és fél évtizedben számos televíziós dokumentumfilm-sorozatot készítettem a nácizmusról és a II. világháborúról, de egy pillanatra sem hagytak nyugodni ezek a kérdések. […] A holokauszt a világtörténelem leghírhedtebb bűntette. Létfontosságú megértenünk, hogyan történhetett meg ilyen borzalom.” Laurence ReesLaurence Rees történész, dokumentumfilm-rendező Oxfordban végezte tanulmányait, majd évekig a London School of Economics tudományos főmunkatársaként dolgozott. Több egyetem, köztük a University of Sheffield és az Open University is díszdoktori címmel tüntette ki. Könyveit, filmjeit számos rangos brit és nemzetközi elismeréssel jutalmazták. Magyarul olvasható kötetei: Auschwitz – A nácik és a „Végső megoldás”; A nácik – Történelmi tanulságok; Zárt ajtók mögött – Sztálin és a Nyugat politikai játszmái; A legsötétebb óra.Előkészületben: Hitler és Sztálin
Na stiahnutie
10,98 €

Az élő bolygó


A Földön mindenütt van élet. A sarkvidéken és a sivatagban, az óceánok mélyén és a felhők felett, erdőségekben és síkságokon, sőt még a vulkáni bazalt kietlen lejtőin is élő szervezetek közösségei tanultak meg együttműködni az életben maradásért. A különféle élőhelyekhez való alkalmazkodás olykor rendkívüli lényeket szült: sétáló halakat, repülő kígyókat, röpképtelen madarakat, kannibál ebihalakat. Az élő bolygó az Élet a Földön után David Attenborough úttörő filmsorozat- és könyvtrilógiájának a második kötete. A gazdagon illusztrált, az ökológia és a biológia legfrissebb eredményeivel kiegészített új, átdolgozott kiadás jelenünk égető kérdéseiről is szól: a klímaváltozásról, a környezetszennyezésről, a tömeges kihalások témaköréről. ,,Az óriáscápa nyolc méter hosszúra és akár négy tonna súlyúra is megnő, a szűrőin ezer tonna vizet képes átáramoltatni egyetlen óra alatt. Legföljebb öt kilométeres sebességgel halad, vagyis olyan lassan, hogy akik találkoznak egy-egy példánnyal, azt hiszik, a napsütötte felszínen lustálkodik, holott teljes sebességgel úszva buzgón táplálkozik."
Na stiahnutie
10,14 €

Az igazság nyelvei


„Én hiszek abban, hogy azoktól a könyvektől és történetektől vagyunk azok, akik vagyunk, amelyekbe beleszeretünk, vagy kevésbé eltúlozva: ha beleszeretünk egy könyvbe vagy történetbe, az valamiképpen megváltoztat bennünket, és a szeretett mese világképünk részévé válik, részévé annak, ahogy megértjük a dolgokat, ahogy döntünk és választunk a mindennapi életünkben. Felnőttként, mivel nehezebben leszünk szerelmesek, végül talán csak egy maroknyi könyvről mondhatjuk el őszintén, hogy szeretjük. Talán ezért hozunk annyi rossz döntést." A kötet a neves indiai-brit-amerikai regényíró 2003 és 2020 között írott esszéit gyűjti egybe. Rushdie értekező prózájában is önmagát adja: lebilincselő és gyakran szórakoztató stílusban szól a történetmesélés mára háttérbe szoruló hagyományáról, a regény természetéről, irodalmi hőseiről Cervantestől és Shakespeare-től kezdve Andersenen és Lewis Carrollon át egészen García Márquezig, Vonnegutig és Philip Rothig, de a könyvben éppúgy helyet kaptak politikai tárgyú írásai, valamint fontosabb nyilvános beszédei és kritikái is. Ám akár az irodalomról, akár a nyelvről, akár aktuális társadalmi kérdésekről ír, Rushdie mindannyiszor hitet tesz a művészet és az egyén szabadsága mellett.
Na stiahnutie
9,29 €

Nyomozás Anne Frank ügyében


Ki és miért árulta be Anne Frankot, valamint a családját? A teljes titoktartás mellett megírt és a világon egy időben megjelenő könyv lapjain végre fény derül a jól őrzött titokra.Több mint harmincmillióan olvasták a naplót, amelybe a tizenéves Anne a legtitkosabb gondolatait jegyezte be, miközben családjával és négy másik emberrel egy padlástérben rejtőzködött a Prinsengrachton huszonöt hónapon át, amikor is a nácik letartóztatták és koncentrációs táborba küldték valamennyiüket. De a kislány történetéről megjelentetett újságcikkek, dokumentumkönyvek, színdarabok és regények egyikében sem adott senki meggyőző magyarázatot arra, hogyhogy ilyen hosszú ideig nem fedezték fel a hátsó traktus lakóit, és végül ki vagy mi vezette mégis a nácikat a rejtekhelyükhöz.Egy nemzetközi kutatócsapatnak új vizsgálati eljárások, frissen felfedezett dokumentumok és modern nyomozási technikák alkalmazásával végre sikerült megoldania az évtizedek óta nemzedékeket foglalkoztató rejtélyt. Vincent Pankoke nyugalmazott FBI-ügynök fáradhatatlan „iratvadászokból"" és kutatókból álló csapata dokumentumok tízezreit vizsgálta át - melyek egy része csak most került elő különböző archívumokból -, valamint a Frankékat ismerő emberek leszármazottainak tucatjait keresték fel és interjúvolták meg munkájuk során. Az FBI által kifejlesztett nyomozati módszereket alkalmazva a Kihűlt Ügy Csapata aprólékos munkával rekonstruálta az elhíresült letartóztatást megelőző hónapok történéseit - és megdöbbentő következtetésre jutott.Ez a könyv ennek a küldetésnek a lebilincselő története. Rosemary Sullivan bemutatja a nyomozókat, valamint az általuk számításba vett gyanúsítottakat, mígnem a legvalószínűbb elkövetőre - a rejtőzködőket feltehetően beáruló személyre - szűkül le a kör. Mindeközben életre kelti a háborús Amszterdam vibráló mindennapjait: egy olyan helyét, ahol mindegy volt, milyen gazdag, művelt vagy óvatos az ember - soha nem tudhatta, kiben bízhat meg igazán...
Na stiahnutie
9,01 €

Ethnography and Museology


The research findings summarised in the present volume are explicitly related to the methodological and museological processes that are discernibly shaping the nature ofethnographical museology – including, ofcourse, open-air ethnographical museology – as an integral part of the transformation currently taking place in the museum sphere as a whole. This transformation, which entails a fundamental changein the global role of museums and their methodological renewal, can be observed both internationally and in Hungary. The author has worked for the best part of the last three decades in the museum field and has acquired a wealth of experience with respect to the role played by museums in Hungary, and museums of ethnography in particular, as well as developments in museological theory and practice. The individual chapters of the present book analyse the important points of contention in contemporary ethnographic museology. They deal with the past, present and future of the Hungarian Open Air Museum in Szentendre and the Museum of Ethnography in Budapest. The thorough going explorations, case studies and theory-oriented analyses to be found in the individual thematic sections address the distinctive and topical questions of 21st-century ethnographic museology. They analyse the relationship between cultural anthropology and ethnographic museology, the role of the modern social museum, and the opportunities for the museumbased research of material culture. In a certain sense, the volume can be regarded as a report primarily on the problems affecting museums and collections at the beginningof the 21st century. I trust that the information to be found in this work will be of use to museum professionals, ethnographers, anthropologists, social scientistsand university students, but also to members of the wider public who are interested in the transformation of museums.
Na stiahnutie
25,32 €

Najväčšia túžba Božieho srdca


Pre Gadarenského muža už neexistovala nádej, jeho život bol obrovským trápením. Po nociach kričal, mal záchvaty zúrivosti, nedokázal žiť normálny život medzi ľuďmi a tak v zúfalstve odišiel. Jedného dňa sa však stretol s Ježišom a jeho zlomený život bol navždy zmenený Božou láskou. Nielen tento vzácny človek, ale aj mnohí ďalší boli zmenení, keď sa stretli s Ježišom. On hľadá a nachádza stratených na samom dne, tak ako našiel aj mňa. Najväčšou túžbou Božieho srdca je zachrániť ľudské životy. Mojou modlitbou je, aby sa to stalo aj našou túžbou, hnacím motorom a inšpiráciou. Láska Pána Ježiša je najväčším liekom.
Na stiahnutie
6,00 €

Zenový kompas


Zenový kompas je jednoduchou, jasnou a mnohdy humornou ukázkou základního učení hlavních buddhistických tradic (kulminujících v zenu) přednesenou jedním z nejoblíbenějších zenových mistrů 20. století. Takto je zenový mistr Seungh Sahn podával v průběhu mnoha let po celém světě. Stal se známým díky své jedinečné schopnosti proniknout do jádra buddhistického učení způsobem, který je mimořádně jasný, a nesklouzávat přitom k esoterickým nebo akademickým výrazům. V této knize, která vychází z jeho promluv, představuje základní učení buddhismu způsobem, který je nesmírně obohacující a zároveň snadno přístupný jak pro začátečníky, tak pro mnohaleté studenty.
Na stiahnutie
11,33 €

Nad slovami sv. Ignáca Brjančaninova


Čas pandémie, ktorý nás všetkých prekvapil, zapríčinil, že v mnohých prípadoch pri myšlienkach o našom živote sme zmenili priority. Možno nikdy predtým sme tak často a tak nástojčivo nedávali Bohu a sebe otázky: Aký je to čas v našom živote, ktorý teraz prežívame? Ako mu porozumieť? Možno nikdy predtým sme sa nezamýšľali nad tým, aký je môj duchovný život, aká je moja spiritualita. Duchovní otcovia zdôrazňovali potrebu a nevyhnutnosť rastu v duchovnom živote. Pripomínali, že rastom v duchovnom živote sa mení aj postoj človeka k Bohu.
Na stiahnutie
11,90 €

Nad slovami sv. Ignáca Brjančaninova


Reflexie nad vybranými časťami učenia svätého Ignáca Brjančaninova o duchovnom živote v diele „Pole“. Svätý Ignác Brjančaninov majstrovsky sprostredkoval čitateľovi svojej doby duchovné bohatstvo, ktoré nachádzame v spisoch svätých asketikov, predovšetkým svätého Izáka Sýrskeho a svätého Jána Klimaka. Dielo „Pole“ je jedinečnou učebnicou duchovného života, ktorá sa zrodila z duchovnej skúsenosti svätých otcov.
Na stiahnutie
11,90 €

dostupné aj ako:

Nad slovami sv. Ignáca Brjančaninova


Často sa dnes stretávame s ľuďmi, s ktorými si nemáme čo povedať, lebo z ich vnútra sa vytratili vážne témy. Mnohí to zvaľujú na internetovú komunikáciu, ktorej dnes podľahlo veľa mladých ľudí a tak pri vzájomnom stretnutí nevedia rozvinúť osobný rozhovor. Z toho vznikol nápad kurzov komunikácie, kde sa účastníci učia to, čím sa má začať rozhovor, ako v ňom pokračovať a čo môže oživiť nastolenú komunikáciu. Možno je to čosi praktické, avšak ja osobne by som nechcel komunikovať podľa akéjsi "šablóny", lebo sa mi to zdá príliš umelé a nie zo života. Preto mi do oka padla komunikácia s Otcami cirkvi, ktorí vždy hovorili "k veci" aj keď k tomu nepotrebovali nijakú zvláštnu príležitosť, ktorá by ich rozhovorom robila reklamu. Pretože najlepšou reklamou na vzbudenie záujmu je samotný život, ktorý človeka najviac musí zaujímať, ak mu chceme dobre porozumieť. Množstvo ľudských problémov, či otáznikov a životných udalostí si vyžaduje komunikáciu "na úrovni" nie štylistickej, ale obsahovej so zachytením samotnej podstaty danej témy. A toto sa v patrológií deje veľmi jednoduchým, ale zároveň hlbokým spôsobom, ktorému môže porozumieť každý, ak tam hľadá Božieho ducha, nie ducha výnimočnosti a jedinečnosti vlastnej tvorby. O toto sa pokúša aj sv.Ignác Brjančaninov v tejto publikácií, v ktorej chce s nami hľadať odpovede na samotné problémy života viery a našej cesty k večnému cieľu. V podstate tieto odpovede nie sú zložité, ale sú v nás zastreté vplyvom sveta, ktorý nám priam "vnútil" zlé zásady. Preto nám autor doporučuje "útek" zo sveta a "pôst" od medií, aby sme v sebe vytvorili dostačujúce ticho k načúvaniu Boha, ktorý sa k nám prihovára slovami Písma, ale aj náukou Svätých Otcov, či udalosťami, ktoré vstupujú do nášho života. Treba len chcieť viesť tento dialóg, ktorý od nás vyžaduje istú dávku pokory, v ktorej ľahšie prijmeme slová od tohto druhého. A tak chcem už len popriať všetkým čitateľom, aby vstúpili do vnútorného "dialógu" s myšlienkami tejto knihy a nebáli sa uviesť ich do svojho života. Predkladateľovi tejto knihy chcem poďakovať za snahu o zušľachťovanie našej komunikácie s Bohom, so sebou i s ľuďmi. A všetkých tvorcov i čitateľov tohto diela vkladám v tomto jubilejnom roku ikony slziacej Bohorodičky v Klokočove do materinských rúk našej Nebeskej Matky.
Na stiahnutie
10,90 €

dostupné aj ako:


Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.