Hodnotenie



Jazyk


Väzba


10X


Grant Cardone fején találta a szöget: elárulja, hogyan érnek el az emberek sikert az élet bármely területén.” Brian Tracy A könyv olyan életfelfogást szeretne létrehívni, amely minden sikeres emberre jellemző. Célozzuk meg azt, ami tízszer magasabban van, mint ahol most vagyunk, és ha alatta is maradunk a várakozásnak, messzebbre jutunk, mint ha megőriztük volna életünk jelenlegi állapotát. Megtanít bennünket: hogyan valósítsunk meg korábban elérhetetlennek hitt célokat, hogyan tűzzük ki helyesen a céljainkat, és hogyan garantáljuk, hogy el is érjük őket, hogyan teremtsünk soha nem látott boldogságot és elégedettséget az életünkben, hogyan sarkalljuk magunkat a félelem erejének segítségével cselekvésre, hogyan szerezzünk meg mindent, amit csak akarunk, és ne kelljen kevesebbel beérnünk, hogyan győzzük le a versenytársakat, és hogyan legyünk a siker példaképei. A szárnyaló siker a hétköznapi erőfeszítés birodalmán túl létezik. Ha ilyen kimagasló sikert szeretnénk elérni, nem élhetjük úgy az életünket, mint bárki más, és nem nyugodhatunk bele a középszerűségbe. A siker a kötelességünk, feladatunk és felelősségünk, és ez a könyv lépésről lépésre ismertet meg minket azzal, hogyan teremtsünk rendkívüli sikert az életünkben. Megtanulhatjuk, mekkora erőfeszítés szükséges a garantált sikerhez, és biztosíthatjuk, hogy ezt a szintet egész életünkben megtartsuk. Az emberek többsége áhítozik a sikerre, és fantasztikus ötletei vannak, de elmarad az erőfeszítések tekintetében, amelyek ahhoz kellenek, hogy a megérdemelt kivételes szintre emelje az életét. A cselekvésnek négy szintje létezik, és álmaink valóra váltásához meg kell tanulnunk eljutni a negyedik szintre, a masszív erőbedobáshoz. A 10X eloszlatja félelmeinket, megnöveli az önmagunkba vetett hitünket, elsöpri a halogatást, és mindenen diadalmaskodó céltudattal ruház föl. Arra késztet, hogy különbözzünk minden más piaci szereplőtől, és ezt csak úgy érhetjük el, ha azt tesszük, amire más nem hajlandó. Ne gondolkozzunk többé alapszükségletekben, hanem célozzuk meg a bőséget, éspedig életünk minden területén.
Na stiahnutie
14,00 €

dostupné aj ako:

Késő március


Josh és Anna újra furcsa álmokat lát. Előző, közös négy évük legrosszabb pillanatai élénken elevenednek meg előttük, miközben egész Európán átívelő utazásra indulnak közösen a zenekarral. A párral az elmúlt négy évben megfordult a világ. Josh Westberg befutott zenész lett, világkörüli turnékra jár. Annával közösen kezdtek új életet Londonban. A lány azonban korántsem boldog, úgy érkezik meg az amsterdami repülőtérre, hogy szünetet akar tartani a kapcsolatukban. A világhírnév nehézségei, Anna korábbi fájdalmai mind-mind lenyomatot képeznek a megcsalásra épült, nehezen kialakult párkapcsolaton. Úgy fest, Anna félelmeire Európa csodás helyszínei sem hozhatnak gyógyírt. De vajon ki áll az új álmok hátterében, ami csak a rosszra emlékezteti a párt? Lehetséges-e boldog párkapcsolatot építeni egy tönkretett házasság romjain? Milyen hátrányokból indul egy kapcsolat, amely megcsaláson alapul? Van-e esélye Annának is megtalálnia önmagát, vagy neki már csak az a szerep juthat, hogy egy sikeres férfi támogatója legyen?                  
Na stiahnutie
7,88 €

Csupa hajdani eszelős


Csunderlik Péter a magyarországi baloldali radikális mozgalmak és a Tanácsköztársaság történetének és emlékezetének kutatója, sokat dolgozó, író és vitatkozó történész, aki nemcsak tudományos folyóiratokban, de újságokban és hetilapokban is rendszeresen publikál. Az 1918-1919-es forradalmak centenáriumán „tudományos publicisztikák” sorában hadakozott a közkeletű történelmi tévedésekkel, vagy egyenesen hazugságokkal, és bírálta a Nemzeti Együttműködés Rendszerének emlékezetpolitikáját. A kötet válogatást ad a fiatal történész elmúlt években született szórakoztató, sokszor provokatív, de mindig elgondolkodtató írásaiból: „rövidlátó Supermanként” elevenedik meg Tisza István, megismerhetjük Károlyi Mihályt, aki köztársasági elnökként a saját birtokán kezdte a földosztást, vagy éppen Jászi Oszkárt, akinek tévedéseiben is igaza volt. Megtudhatjuk, hogy mit konspirált valójában a démonizált Galilei Kör, hogy miért tört ki az őszirózsás forradalom, és hogy milyen volt a proletárdiktatúra 133 napos „vörös farsangja”, a vörösterror, majd az azt követő fehérterror, Horthy Miklósról pedig kiderül, hogy miért méltatlan a kultuszára. Úgy lehet olvasni ezt a gyűjteményes kötetet, mint egy regényt.
Na stiahnutie
8,45 €

Milyen nyelv a magyar?


„Miért finnugor nyelv a magyar? Nos, azért, mert a nyelvészek ezt állapították meg. Ez bizony ilyen egyszerű. A gombák nem növények. Miért nem? Mert a biológusok ezt állapították meg. A gombák ugyanis nem tudják a szenet a levegőből fölvenni, mint a növények - tehát nem növények. Egyébként én úgy ránézésre növénynek mondanám őket, hiszen a földből nőnek ki, és nem tudnak elszaladni, de úgy látszik, az én kritériumaim nem mérvadóak. Ez a kis könyv a magyar nyelv iránt érdeklődőknek szól. Igyekeztem érdekes dolgokat elmesélni erről a gyönyörű nyelvről (ezt mint magánember mondom; a nyelvészet nem ismeri a "gyönyörű" fogalmát!), de célom nem a kimerítő leírás volt. Se nem tankönyv ez, se nem kézikönyv - viszont remélem, sokak érdeklődését fel tudja kelteni, és előveszik a könyv végén felsorolt további olvasmányok valamelyikét. Néhol azért eléggé szakszerű leszek, mert muszáj megmutatni, hogyan dolgozik a nyelvész és milyen alapon teszi megállapításait - hogy mi az a "gyök", mi bizonyítja a finnugor eredetet, miért nincs egyszerűsödés, miért olyan nehezen érthető a Halotti Beszéd, miért tér el a helyesírás a kiejtéstől, és így tovább. Az itt leírtakat (néhány dologtól eltekintve) nem én találtam ki, hanem tudós elődeim és mai kollégáim vették észre, kutatták ki és írták meg."
Na stiahnutie
5,63 €

Grit


Mi a kiemelkedő teljesítmény titka? Miért vallanak egyesek kudarcot, mások pedig miért sikeresek? Angela Duckworth amerikai pszichológus megmutatja, hogy a titok nyitja az ún. Grit-hatás. Ez az erő akkor lép működésbe, ha az elszántság, a kitartás, az állhatatosság és a szenvedély hosszú távú célokkal párosul.  Legyen szó diákokról, sportolókról, zenészekről, cégvezetőkről, alkotóművészekről vagy bármilyen egyéb hivatásról, a grit felfedezhető minden nagy teljesítményt elérő ember életútjában. A szerző saját személyes élettörténetét felhasználva kutatási eredményekkel és érdekfeszítő esettanulmányokkal mutatja be, hogy alapvetően nem a szerencse és a veleszületett tehetség határozza meg lehetőségeinket és teljesítményünket. Sokkal fontosabb tényező az akaraterő, a kitartás és az állhatatosság. A tehetséggel szemben ráadásul ezek fejleszthetők.  • Miért számít kétszer annyit az erőfeszítés, mint a tehetség? • Hogyan hozhatjuk működésbe a Grit-hatást az IQ-nktól és a körülményeinktől függetlenül? • Hogyan élvezhetjük egy életen át mindazt, amit csinálunk? • Hogyan válhat a gyakorlás szenvedés helyett örömforrássá? • Mi tesz jót a gyereknek: a szerető támogatás vagy magas elvárások?  Angela Duckworth könyve megmutatja, hogyan győzhetjük le saját korlátainkat, hogyan hozhatjuk ki magunkból a legjobb teljesítményt, és miként emelkedhetünk ki az átlagból.
Na stiahnutie
8,42 €

Csak veled


„Az emberek félnek. Véleményem szerint életünknek ma ez az egyik legfontosabb jellemzője. A kudarctól való félelmünk bénítóan hat ránk akkor is, amikor szerelmesek vagyunk - írja Rika Ponnet. - Amikor szerelmesek vagyunk, úgy érezzük, miénk az élet, mégis meg vagyunk rémülve. Félünk a csalódástól, a visszautasítástól. És reménykedünk, hogy a szerelem működésének megértése a segítségünkre lehet." A népszerű belga pszichológusnő az emberi kapcsolatok, és azon belül a szerelem, az összetartozás dinamikáját, mechanizmusát, struktúráját elemzi könyvében, és arra a következtésre jut, hogy újra hinni kell a romantikus szerelemben és merni kell szerelmesnek lenni.
Na stiahnutie
6,76 €

Az önbizalom kódja nőknek


Önbizalom. Mindannyiunknak szüksége van rá, de sokszor elérhetetlennek tűnik. Vajon a szerencsés kiválasztottak génjeibe van kódolva, vagy akárki felépítheti magában? Miért küzdenek még a legsikeresebb nők is kétségekkel önmagukat illetően? Mi az önbizalom titka, és hogyan lehetsz magabiztosabb? Az önbizalom kódja nőknek szerzői, Katty Kay és Claire Shipman újságírók az önbizalom génje után kutatva, pszichológus szakembereket is megkérdezve arra jutottak, hogy ez a fontos tulajdonság az agyban gyökerezik. Ennek fényében elmagyarázzák, miképpen kezdj el cselekedni és kockázatot vállalni az önbizalmad tudatos növelése érdekében, s milyen hatással lesz mindez az agyműködésedre. Könyvükben tehát megmutatják, hogyan lehetsz az igazi önmagad. Tapasztald meg te is az önbizalom erejét, aztán csak figyeld, hogyan változik ettől az életed! „Kay és Shipman új megvilágításba helyezik az önbizalomnak a nők sikerességében betöltött szerepét. Gyakorlati tanácsokat kínálnak, és egy reménytelibb jövő képét." Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezető igazgatója és a Dobd be magad! - Nők több szerepben című könyv szerzője
Na stiahnutie
7,88 €

Kelet–nyugati utca


Amikor meghívást kap, hogy tartson előadást az ukrajnai Lvivben, Philippe Sands nemzetközi jogász családja titkos történetének nyomába ered. Eközben egy sor megdöbbentő véletlenre bukkan, melyek arra késztetik, hogy beutazza a fél világot, egészen a nemzetközi jog bölcsőjéig, a nürnbergi per helyszínéig. A kötet mind a négy főszereplője kötődik valamiképpen Lviv városához. Leon Buchholz az anyai nagyapa, aki Lvivben született, de élete nagy részét Franciaországban élte le, és az 1945 előtt történtekről sosem mesélt az unokájának. A másik három szereplő mindegyike jogász: Raphael Lemkin a népirtás, Hersch Lauterpacht az emberiesség elleni bűntett fogalmának megalkotója, különböző időben ugyan, de mindketten a Lvivi Egyetemen folytattak jogi tanulmányokat, valamint Hans Frank, Adolf Hitler jogtanácsosa, aki a második világháború idején a megszállt lengyel területek főkormányzója volt. Ők négyen sosem találkoztak, de összefonódó élettörténetük fontos kordokumentuma a 20. század európai történelmének. A Kelet-nyugati utca felejthetetlen keveréke az emlékiratnak és a történelmi detektívregénynek, elmélkedés arról, milyen sérüléseket okoz az emlékezet, a bűn és a bűntudat generációk egész során át.
Na stiahnutie
9,27 €

Ne hidd el az igazságot!


Kit Yates neves matematikus és biológus - egyike a biomatematika nevű tudományág azon kevés számú kutatójának, aki sikeresen képes népszerűsíteni szakterületét. Gondolkodásra serkentő könyvében Yates sorsfordító események igaz történetét meséli el, amelyekben a matematika helyes vagy helytelen alkalmazása kulcsszerepet játszott: betegek rokkantak meg hibás gének miatt és vállalkozók mentek csődbe helytelen algoritmusok eredményeképp; ártatlanok estek áldozatul bírói tévedéseknek és mit sem sejtő felhasználók szenvedték meg a számítógépes hibákat. Vegyük észre: körülvesz minket a matematika, használjuk hát okosan, hangsúlyozza Yates, aki szerint a matek jelenti a legnagyobb reménységünket arra is, hogy egyszer majd megfejtjük a világegyetem rejtélyeit és az emberi faj titkait. A terjedőben levő oltásellenes mozgalom veszélyeinek ismertetésétől a világjárványok elleni küzdelemig a matematika képezi az alapját azoknak a döntő jelentőségű, életmentő beavatkozásoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegségeket eltöröljük a Föld színéről. Kit Yates a Bath-i Egyetem biomatematikusa; matematikai összefüggéseket kutat a világ legkülönfélébb megnyilvánulásai mögött. Tudományos értekezésekben foglalja össze egyes jelenségek ismétlődő mintázatát embriók kórtanától a tojáshéj mintáján át a pusztító sáskajárásokig - a matematika szigorú törvényei alapján.
Na stiahnutie
8,45 €

A Vatikán kínos titkai


„A papságon belüli homoszexualitás nagyon komoly kérdés, ami aggodalommal tölt el." - Ferenc pápa.  Papi cölibátus, az óvszerhasználattal szembeni egyházi tilalom, a szexuális visszaélések rendszeres eltussolása, XVI. Benedek pápa lemondása, a klérus nőgyűlölete, a papi hivatások számának drasztikus visszaesése, a Ferenc pápa elleni áskálódások - Frédéric Martel szerint ezeket a jelenségeket egyetlen titok köti össze, mely sokáig kimondhatatlan volt. A neve: Szodoma. A bibliai Szodoma városát a hagyomány szerint Isten azért pusztította el, mert lakosai homoszexuális gyakorlatot folytattak. Csakhogy korunkban éppenséggel a Vatikánon belül található a világ egyik legnagyobb homoszexuális közössége.  A francia szerző négy éven át belülről követte a Vatikán életét és nagyjából harminc országra kiterjedően folytatta nyomozásait. Több tucat kardinálisnak tette fel kérdéseit, több száz püspökkel és pappal találkozott.  Könyve, A Vatikán kínos titkai, az egyház rejtett oldalát tárja fel: azt a legkisebb papi szemináriumoktól a Vatikánig felépülő rendszert, amelyet egyszerre jellemez a homoszexuális kettős életvitel és a legradikálisabb homofóbia. A katolikus egyház Martel állítása szerint mélyen skizofrén: minél nyíltabban homofób egy papi méltóság a társadalom előtt, annál valószínűbb, hogy a magánéletében homoszexuális.
Na stiahnutie
9,29 €

Liberální demokracie v době krize


Kniha usiluje o porozumění hlubším příčinám současné ohlášené krize liberálních demokracií prismatem politické filosofie. Kromě kritické diskuse existujících příspěvků se snaží též o navrhnutí možných odpovědí a cest řešení. Kritická diagnóza ale především předpokládá rozbor teoretických, konceptuálních a normativních pilířů liberální demokracie jakožto politického režimu i normativně-institucionální formace. Po dekonstruktivní fázi se v každé z kapitol pokoušíme i o rekonstrukci zdůvodnění liberálně demokratického způsobu vlády. Základní otázkou knihy je tedy schopnost politické filosofie odpovědět na současnou politickou a ústavní krizi liberálních demokracií; prostřednictvím k tomu je zkoumání témat jako teorie a modely demokracie, konstitucionalismus, dělba moci, vztah lidských práv a demokracie, politická reprezentace, většinový princip rozhodování, lidská důstojnost, identita v liberalismu nebo neshoda a morální diverzita v současné společnosti. Co do určení se autorský tým snaží držet vyváženost mezi cíli výzkumnými a pedagogicko-přehledovými._x000D_ 
Na stiahnutie
13,13 €

Láthatatlan befolyás


Miért követünk másokat még akkor is, ha tudjuk, hogy nincs igazuk? Hogyan segíti elő a környezetvédelmet a szomszédok megfigyelése? Miért parkolunk rosszabbul mások társaságában? Mikor jobb a tömeget követni, és mikor célravezető a saját utunkat járni? Észre sem vesszük, de mások elképesztő mértékben befolyásolják életünk szinte minden területét. Jonah Berger, a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora, a Ragályos! – Hogyan terjed a siker? című könyv szerzője bemutatja, milyen egyszerű, mégis gyakran meglepő módokon hatnak mások a viselkedésünkre. Ha azonban felismerjük a társas befolyás hatását, tudatosabb döntéseket hozhatunk, sőt növelhetjük a saját befolyásunkat, és sikeresebb, teljesebb értékű társas kapcsolatokra tehetünk szert. A szerző: Jonah Berger a Wharton Üzleti Iskola marketingprofesszora a Pennsylvaniai Egyetemen. Több mint 15 éve tanulmányozza a társas befolyásolás folyamatát, illetve az ötletek és termékek hírének terjedését. A Wharton legnépszerűbb online kurzusának előadója, több tucat tudományos cikk szerzője és számos Fortune 500-as cég tanácsadója.
Na stiahnutie
9,89 €

Na, ez már marketing!


„Erre vártál mostanáig. A lehetőségre, hogy az üzeneted végre azokhoz jusson el, akiknek szüksége van a termékedre, hajlandók fizetni érte és beszélni róla. Meggyőződésem, hogy ezt csak úgy tudjuk elérni, ha tényleg ismerjük, értjük és megszólítjuk a célcsoportunkat. Ha empátiával, odafigyeléssel, érdekes történetekkel és hiteles cselekvéssel elérjük, hogy bevonódjanak, örömmel adják tovább másoknak is a jóhírünket. E könyv hatására más kérdéseket teszel majd fel és más válaszokat adsz rájuk. Megváltozik, hogy mit veszel észre, és ezzel együtt a munkád minősége is. Jobbá teheted a világot azáltal, hogy jobb dolgokat alkotsz. Hidd el, számít a munkád. Mutasd meg mindenkinek!” – Seth Godin Legyél büszke a munkádra! A kiváló marketingesek nem a saját vállalatuk vagy startupjuk problémáját akarják megoldani a vásárlók segítségével, hanem a marketinget használják arra, hogy megoldják mások problémáit. Nemcsak zajt csapnak; jobbá teszik a világot. A valóban nagy hatású marketing a nagylelkűségben, az empátiában gyökerezik. E könyvből megtanulhatod, hogyan - azonosítsd a legkisebb életképes piacodat; - szerezd meg a célközönséged bizalmát és felhatalmazását, használd a beszédmódjukat; - merj feszültséget kelteni és feszültséget feloldani; - add az emberek kezébe a megfelelő eszközöket és történeteket a céljaik eléréséhez. Elég a hazugságból a spamekből és abból, hogy bűntudatod van a munkád miatt! Elég abból, hogy a közösségi média mutatószámait összekevered a valódi kapcsolatokkal és lopott figyelem megszerzésére pazarolod a pénzt! Elég abból, hogy nem vesznek észre. Itt az idő, hogy megtanulj látni, és így mások számára is láthatóvá válj.
Na stiahnutie
9,89 €

A józan ész nevében


„…Egyik ?erő az államszocializmus, a másik a nagytőke. Ők ketten egy szellem immár, s hamarosan egy testté is lesznek. Mivel nem hisznek a megosztásban, nem maradhatnak megosztva. Mivel csak az egyesülésben hisznek, maguk is egyesülni fognak. Egyikük ezt jelenleg szolidaritásnak hívja, a másik konszolidációnak. Úgy tűnik, csak addig kell várnunk, míg mindkét szörnyeteg megtanulja konszolidaritásnak mondani. De bárhogy is nevezik, afelől nem lesz semmi kétség, milyen jellegű világ lesz az, amit ezek ketten létrehoznak. Egyre mozdulatlanabb és megszokottabb lesz. A szervezettség, a szindikáció, a szabványosítás világa lesz. Ha bármi kikövetkeztethető a történelemből és az emberi természetből, tökéletesen biztos, hogy a zsarnokság egyre zsarnokibb lesz, és hogy az árucikkek egyre silányabbak lesznek. A magánügyek immár a legrosszabb értelemben közösek, vagyis személytelenek és embertelenek. A közügyek már a legrosszabb értelemben magánüggyé váltak, vagyis rejtélyesek, titkosak és túlnyomórészt korruptak. Az újfajta üzleti hatalom mindent egyesíteni fog, s ezzel minden olyan igyekezetet aláás, amely egy jobb világra irányul.”
Na stiahnutie
6,45 €

dostupné aj ako:

A nyílt társadalom védelmében


Amikor Soros György 1979-ben létrehozta alapítványát, célja a nyílt társadalom előmozdítása volt. Később a Szovjetunió és a hozzá hasonló elnyomó rezsimek összeomlottak, a nyílt társadalmak pedig fejlődtek. A 2008-as pénzügyi válsággal a trend megfordult, 2016 pedig újabb mélypontot jelentett az Európai Unióban és az Amerikai Egyesült Államokban, előbbiben a Brexit, utóbbiban Donald Trump elnökké választása miatt. A világhírű üzletember ebben a könyvében korábbi írásait gyűjtötte össze, amelyek a nyílt társadalom védelmében megfogalmazott gondolatait tartalmazzák, közben megismerhetjük életútját és a filozófiáját is.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Járvány idején


Nem félek, hogy megbetegszem. Akkor mitől félek? A járvány következményeitől. Attól, hogy kiderül, az általam ismert civilizáció építménye csupán kártyavár. Félek a lenullázódástól, de az ellenkezőjétől is: hogy hiábavaló lesz a félelem, elmúlik, és utána nem változik semmi. A CoVid-19-járvány talán korunk legjelentősebb egészségügyi vészhelyzete. Feltárja világunk összetettségét, társadalmi, politikai, gazdasági, interperszonális és lélektani logikáját. Amit most átélünk, az túlmutat az identitáson, a kultúrákon. Olyan erőfeszítést kíván a képzeletünktől, amilyenhez normális körülmények között nem vagyunk hozzászokva: látnunk kell, hogy megbonthatatlanul kötődünk egymáshoz, és az egyéni döntéseinkben is tekintettel kell lennünk másokra. A járványban egységes organizmus vagyunk, közösség, amely a teljes emberiséget magában foglalja. Járvány idején a szolidaritás hiánya mindenekelőtt a képzelet hiányossága. Paolo Giordano a könyvből származó bevétele egy részét az egészségügyi veszélyhelyzet tudományos kutatására és kezelési intézkedéseire ajánlotta fel.
Na stiahnutie
5,63 €

dostupné aj ako:

Személyes és személytelen


A személyesben megjelenik a másik apró részletekben, élesen, tisztán, felejthetetlenül. A személytelen olyan, mint egy álarcosbál, izgalmas, de furcsán üres és jelentéktelen.
Na stiahnutie
7,35 €

dostupné aj ako:

Segítség!?


"Kíváncsi voltam, mi történik, ha megfogadom dr. Covey A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása című könyv tanácsait… vagy hogy Eckhart Tolle útmutatásai alapján (A most hatalma a gyakorlatban) kész leszek-e a gyökeres belső átalakulásra. Vajon megváltozik az életem? Gazdag leszek? Karcsú? Szerelmes? Termékenyebb, kiteljesedett? Én ugyanis borzasztóan vágytam mindarra, amit ezek a könyvek ígértek az olvasóiknak." (Marianne Power) 
Na stiahnutie
8,42 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.