Najnovšie - Odborná a populárno-náučná literatúra strana 499 z 500

Társas és társadalmi lények vagyunk,de milyen társas és társadalmi világban élünk? Magatartásunkat szabályok és normák irányítják, de ezek hogyan keletkeznek? Mit jelent a szociális kreativitás? Kapcsolataink alakulnak és bomlanak, s ez így szabályszerű? Mit tudunk például a család és a magánélet alakulásáról? S milyen az a korszellem, amelyben megfogalmazzuk kérdéseinket társadalomról, szocializációról és szociológiáról?Erről szólnak e kötet írásai négy témakörbe csoportosítva:elméletek történetetársas és társadalmia szocializáció kereteia korszellem horizontjaA kötet zárótanulmánya a modernizáció és globalizáció által keltett új ambivalenciákat és a humanizmus esélyeit tárgyalja.

Magyarországra úgy köszöntött az 1942-es esztendő, hogy hazánk hadiállapotban állt a Szovjetunióval és Nagy-Britanniával. Budapestről – német nyomásra – az Egyesült Államoknak is hadat üzentek. Az 1942. március 9-én hivatalba lépő Kállay Miklós legfőbb feladata viszont abban állt már, hogy a második világháborúból fokozatosan kivezesse az országot. Kállay, eltérő körülmények közt, Teleki Pál nyomdokain kívánt haladni, kinevezése mögött befolyásos tényezők munkálkodtak, akik személyét szóba hozták, s így „lassanként meggyőződéssé vált” – írta a kor egyik fontos tanúja Kornfeld Móric –, hogy rajta kívül „nincs is más”.A magyar külpolitika az 1938 és 1941 között elért területi nyereségek megőrzésére, illetőleg egy a háborús vereségből következő újabb Trianon elkerülésére törekedett. A külpolitika a háborús körülmények között lényegileg különbözött a békeidők során megszokottól, a titkosszolgálati tényezőknek és háttérfiguráknak nagyobb szerep jutott. A háború egyúttal a veszélyeztetett kisállami lét alapvető kérdéseit vetette fel, súlyos dilemmák elé állítva a magyar kormányfőt. Kállay alakjáról mindemellett jobbára tragikomikus színezetű kép maradt vissza történelmi tudatunkban, néhány visszatérő közhely ötlik fel bennünk újra és újra a „Kállay-kettős”-ről vagy az úgynevezett „hintapolitikáról”. Korábban a hazai szakirodalom meghatározó eszmefuttatásainak sem sikerült – kevés kivételtől eltekintve – túllépniük az osztályszempontú „rendszermentés”, valamint a fatalista „kényszerpálya” elméletek gondolatkörén. Nem váltak átláthatóvá a Magyarország sorsát végül eldöntő bonyolult és rejtett összefüggések sem. Ez a kötet az összefüggések feltárására tesz kísérletet, Kállay tevékenységének értékelésekor arra irányítva rá a figyelmet, amit számunkra a legvilágosabban Bibó István szavai mondanak el, melyek szerint Közép- és Kelet-Európa népeinek külpolitikáját végső soron „nem elvek” és nem „lelki habitusok”, de még „nem is tárgyi érdekek” döntötték el, hanem „kizárólag területi vitáikból fakadó pozíciójuk.”

„Kifogástalan úriember keresi álmai asszonyát... és boldogan élnek, amíg meg nem halnak" - csakhogy ez többnyire nem így történik. Mit tegyünk hát, hogy a párunkkal boldogan élhessünk? Lehetséges ez egyáltalán? A Magyarországon is széles olvasótábornak örvendő szerző azt mondja: de még mennyire! Az általa megfogalmazott szabályokat többek között saját próbálkozásaiból, tévedéseiből és hibáiból szűrte le. „Az én életem csupán egy a sok közül. Ez az én életem. Erről tudok írni és számot adni. De a szavaim igazsága megérinthet benned valamit, így világosabban megmutatkozik majd a saját igazad. Csak abban higgy, amit a lelked mélyén igaznak érzel!"

A Titok évszázadokon keresztül rejtve volt …most eljutott hozzád. Da Vinci, Einstein, Shakespeare, Platón – az emberiség történelmének legnagyobb alakjai ismerték és használták. Te is megismerheted a Titkot, amely örökre megváltoztatja az életed. “Ha megismered a Titkot, megtudod, hogyan érhetsz el és tehetsz magadévá bármit, amit csak szeretnél. Igaz valód tárul fel előtted. Rájössz, hogy micsoda nagyszerű dolgok várnak rád az életben.”

Magyarország és Románia kapcsolatára 1956–1989 között nemcsak az erdélyi magyarság sorsa volt nagy hatással, hanem fontos szerepe volt a két államhatalom egymást keresztező nemzetépítési stratégiájának is. A két ország története nem írható le egyszerűen egy kamaradráma szereplőinek hányattatásaként, mert a külvilág – a Szovjetunió, a többi szocialista ország, a Nyugat – nem puszta díszlete volt ennek a színpadnak. A sokat emlegetett nemzetközi erőviszonyok, az egyes szereplők külpolitikai stratégiái, a diplomácia kijelölték és egyúttal erősen le is határolták azt a terepet, amelyben Magyarország és Románia az egymás elleni küzdelem során mozoghatott. Sőt a két állam vezetőinek még az eszközök használatában sem volt sok választásuk: adott volt a stílus, amelynek egyeznie kellett a hidegháború, majd később az enyhülés nemzetközi normáival és játékszabályaival, és nem hagyhatták figyelmen kívül a nemzetközi közvéleményt és a médiát sem. A szocialista táboron belüli nemzeti elkülönülés, a nemzetek saját gazdasági érdekeinek egyre nyíltabb formában történő érvényesítése az 1960-as évek elejétől általános jelenség volt. Többségükben leszámoltak az autarkiás fejlesztési koncepcióval, ha eltérő mértékben is, de szerkezetét tekintve mindegyiknek nyitott volt a gazdasága. A törekvés a nemzetközi gazdaságba történő beilleszkedésre volt az a motiváció, amely a nemzeti gazdaságok, a nemzeti érdekek újragondolására ösztönözte a térség országait is. A szocialista országok esetében az is fontos volt, hogy hitelesíteni tudják önállóságukat, függetlenségüket a Nyugat és a harmadik világ felé. Ezek a korjelenségek és természetes törekvések jelen voltak Magyarország és Románia fejlődésében is, és fontos szerepet játszottak kapcsolatuk alakulásában. A két ország viszonyát azonban ezekben az évtizedekben inkább az immár évszázados nemzeti-nemzetiségi probléma határozta meg és tette egyedivé. Keserű, hol erősebben, hol gyengébben érzékelt, de mindenképpen évtizedes tapasztalata volt az 1945 utáni erdélyi magyarságnak, hogy az anyaország politikai vezetése nem tesz semmi kézzelfoghatót az érdekében, hogy érdemben hiányzik a szolidaritása. Sokszor a szavak, a gesztusok is hiányoztak, még kódolt üzenetek sem jöttek Budapestről. Nem vélekedik erről másként a magyar történettudomány sem, amely e téren sokáig adós maradt az alapkutatásokkal. A folyamat és még inkább a végeredmény azonban ismert: az 1960-as évektől a romániai magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlott, és a hetvenes évektől mind drámaibbá vált. Indokolt a megállapítás: a kádári politika nem tudott érdemlegesen segíteni az erdélyi magyar kisebbségnek. Miért nem? Akart-e egyáltalán? Milyen célokat tűzött ki e téren maga elé a budapesti vezetés? Milyen taktikát, módszereket alkalmazott a célok elérése érdekében? Voltak-e egyáltalán eszközei? S ha merészebb célokat jelölt volna ki a magyar párt és kormány, ha keményebb magatartást tanúsított volna, akkor messzebb jutott volna? Akkor többet ért volna el? Miért nem vállalta a magyar politika sokáig a konfrontációt Romániával? S ha vállalta volna, mik lettek volna a következmények? Miért szaporodtak mégis a konfliktusai a román politikai vezetéssel? Miért vállalta a nyílt sisakos küzdelmet a nyolcvanas évek második felében? Miért és miként változott a magyar külpolitika Románia irányában? A könyv ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni, miközben áttekinti a teljes Kádár rendszer politikai mechanizmusait és annak változásait.

„Második kötetem – alig merem leírni – másról szól, mint az Úti dilik, mégis olyan, mintha folytatása lenne az elsőnek. Vagy ikerpárja. Az egyik arról szól, hogyan láttam a világot, a másik pedig arról, hogyan vándoroltam végig a pályámon. Hogyan éltem meg újságíróként az elmúlt század második felét. Ötven év az fél évszázad, elborzasztóan sok, ha kimondom. Ha pedig visszagondolok rá, mégis úgy tűnik, mintha most lett volna, hogy zakatoltam Celldömölkön, és megírtam első zsengémet Rákosi pajtásról. Miközben fogalmam sem volt arról, mi fán terem az újságírás. Hogyan lettem mégis újságíró? Ezt írtam meg a könyvemben. Nem szabályos pályatörténet, hanem szertelen, bolondos útirajz arról, hogy merre jártam, kikkel találkoztam, miről írtam és hogyan az elmúlt évtizedekben.”

Közép-Európa, Mitteleuropa, Europe Centrale, népidemokratikus tábor. – Miben állt Közép-Európa fogalma és önmaga, ahogyan a 19-20. század során a történelem magával hozta, és ahogyan a benne és körülötte elhelyezkedő politikai erőközpontok értelmezték. Ez a tárgya ennek a sok szerző munkájára támaszkodó kötetnek.„Közép-Európa nem földrajzi egység jól meghatározott határokkal, és nem is a történelem egyik változatlan struktúrája” – jelenti ki egy szerző, és ez állító mondattá átfogalmazva annyit jelent, hogy a határai rugalmasak, az időben változók, és rendszeresen módosul a szerkezete is. Egy másik szerző Közép-Európát nosztalgikus, múltba vágyó kultúrájáról véli felismerni, míg e kötet közreadója jóval prózaibb meghatározása szerint „Közép-Európa ott van, ahol barokk tornyok integetnek egymásnak, ahol Lehár Ferenc mindenkié, ahol a palacsinta népeledel, és a feketekávét mokkás kanállal kavarják.”A szöveg két fő történeti vonulatot követ. Az egyik a nagyhatalmi igény az általuk megszervezendő, uralni vágyott terület kisebb-nagyobb részére vagy az egészére, amely „egész” időről időre tágulhat is, a másik a „nagyok” közé beszorult népek törekvése az egyik vagy a másik, esetleg mindegyik nagyhatalom törekvésének elhárítására. Az utóbbi cél az itt élő etnikumok viszonylagos kicsinysége miatt logikusan megkívánta az összefogást (föderációt, konföderációt, uniót stb.), és ezért ez a gondolat rendszeresen felmerült és különösen erőteljessé vált a nagyobb megrendülések idején (1848, a ’48-as nagy emigráció, az első és a második világháború utolsó évei és közvetlen utókora). A józan törekvést ellensúlyozta, és minduntalan kudarcra kárhoztatta a korszak nacionalista fő tendenciája, amely megszülte az itteni kis népek hatalmas ambícióit, amelyek kizárólag mások, a többiek rovására érvényesülhettek.Összefogás és megegyezés helyett minduntalan a viszálykodás maradt felül, ami a térséget mélyen megosztotta. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy szinte szabályszerűen mindig valamely nagyhatalom lett győztes a kisebb vagy nagyobb Közép-Európában. Tartott ez egészen addig, amíg az utolsó hatalom meg nem gyengült annyira, hogy pozícióját feladja, és újabb igénylő sem jelent meg. Ebben a történelmi pillanatban senki sem akadályozná meg, hogy Közép-Európa regionális alegységként kialakítsa önmagát, csakhogy nagyhatalmi fenyegetés nélkül az erre irányuló szándék elvesztette legfőbb animátorát, és a nosztalgikus múlt iránti vágy sem működik olyan elevenen, mint valaha. Az itt található, szabadságukat végre élvező államok kemény, de békés konkurenciaharcot vívnak egymással (és sok mindenki mással), ami nem csak lehetővé teszi, de megkívánja a kapcsolódást a nagy egységekhez, és nem teszi kívánatossá egy közép-európai „szegényház” kialakulását.Hogy létrejön-e ez a kívánatos kapcsolódás? Talán majd egyszer. Talán majd akkor, amikor e vidék a jómódban élő szomszédok jól berendezett, közös térsége lehet.

Louise L. Hay könyve egyetlen célt szolgál: eloszlatja félelmeinket és segít, hogy változtassunk a testi-lelki problémáinkat előidéző negatív hozzáállásunkon. „Ha egy lakatlan szigetre száműznének, és csak egyetlen könyvet vihetnék magammal, gondolkodás nélkül az Éld az életed című könyvre esne a választásom.” A New Age mozgalom nemzetközileg elismert vezéregyéniségének műve végigvezet minket egy mentális kezeléssorozaton. Gyakorlatait alkalmazva megszabadulunk azoktól a gondolati beidegződésektől, amelyek kikezdik testi-lelki egészségünket. Ha követjük tanácsait, feltárhatjuk és kiaknázhatjuk szellemi erőnket, s feloldhatjuk gátlásainkat, amelyek megakadályoznak minket céljaink elérésében. Minden fejezet egy pozitív megerősítéssel indul és egy „kezeléssel” zárul, ami nem egyéb, mint a tudatunk átalakítását célzó pozitív gondolatfolyam.

Magyarország legújabb kori történetének egyik legérdekesebb, eseményekben és fordulatokban különlegesen gazdag három esztendejéről, a rendszerváltás korszakáról szól ez a monográfia. Az első átfogó, tényfeltáró és oknyomozó munka, amely az elsődleges forrásokra, eddig még nem kutatott levéltári dokumentumokra is építve dolgozza fel az 1987 közepétől 1990 tavaszáig terjedő időszak történéseit. Választ ad a rendszerváltás „titkaira” kíváncsi olvasónak, de nem a leleplezés vagy a megbélyegzés, hanem a tárgyszerű megismerés és a megértés szándékával. A Magyarországon és a szovjet tábor többi országában lezajlott történelmi fordulat annak a nagy átalakulásnak, „világrendszerváltásnak” a részeként ment végbe, amelynek során egy új globális gazdasági és hatalmi világrend formálódott és formálódik. A nagyhatalmi erőtér és a világgazdasági folyamatok nélkül nem érthetők meg a magyarországi fejlemények, ennek megfelelően a könyv a nemzetközi összefüggésekre is különös figyelmet fordít. A többpártrendszerű demokratikus jogállamba való átmenet békés, tárgyalásos módon ment végbe, de ez korántsem jelenti, hogy éles politikai harcok, konfliktusok nélkül zajlott volna le. A könyv szól a hatalom berkein belül kibontakozott vitákról, hatalmi harcokról, az ellenzék egymással is rivalizáló szervezeteinek létrejöttéről, együttműködésükről és ellentéteik formálódásáról. Plasztikus képet ad a történések főszereplőiről, a felbomló Kádár-rendszer és a megszülető új demokrácia politikusairól és pártjairól. Epilógusában kitekint a rendszerváltó erők további sorsára is. A kötetet részletes bibliográfia és névmutató gazdagítja. A monográfia a rendszerváltás kézikönyveként is használható, nem hiányozhat annak a könyvespolcáról, akit mélyebben érdekelnek közelmúltunk történései.

Huszár Tibor akadémikus Kádár-életrajza - amely a politikusnak az 1956-os forradalom leverése utáni hatalomra kerülésétől haláláig terjedő időszakot öleli fel - a nagyközönség számára készült, színes stílusban megírt, ugyanakkor átfogó, tudományos igényű biográfia. Kádár János személye és politikája modern történelmünk központi és legvitatottabb kérdései közé tartozik. E kötet ?prelúdiuma? röviden vázolja az első szakasz főbb állomásait a születéstől a gyerek- és a fiatalkoron át Kádár politikussá éréséig, a Rajk-perben tanúsított magatartásáig, majd bebörtönözéséig és az 1956-os forradalomban játszott szerepéig. Ezután tér rá a szerző a kötet voltaképpeni tárgyára, a hatalomra kerülő Kádár pályájának elemzésére. Kérdések sora vár itt megválaszolásra. Mi volt a szerepe Kádárnak Nagy Imre kivégzésében és a megtorlásokban? A ?hideg majálisokat? követően a sajátos magyar utat, a megbékélést kereste, vagy csak taktikusabb volt keleteurópai társainál? Voltak-e barátai, milyen volt magánélete? S mi magyarázza késői elmagányosodását, a drámai végjátékot? Betegsége? A rendszer összeomlása? E kérdésekre keresi a választ a szerző, aki kortársa és kutatója a kornak. A kötet egyben összegzi és új kutatási eredményekkel egészíti ki Huszár Tibor e tárgyban korábban megjelent publikációit (Kádár János politikai életrajza. 1-2. Bp. Szabad Tér-Kossuth, 2001-2003; ?Kedves, jó Kádár elvtárs! Válogatás Kádár János levelezéséből 1954-1989. Bp. Osiris, 2002; Nómenklatúra Magyarországon 1957-1989. Tanulmánykötet. Kutatásvezető és bevezető tanulmány: Huszár Tibor. ELTE Társadalomtudományi Kar, 2005). A szöveget értékes fényképfelvételek teszik szemléletessé.AjánlásÚj vállalkozásunk - mint azt a cím is kifejezi - alapvetően a regnáló, minden lényeges hatalmi jogosítványt kezében összpontosító személyiséget, annak világát: ?udvartartását?, látható és láthatatlan hátországát igyekszik megjeleníteni, érzékeltetve mozgástere bolsevik énjéből is következő korlátait, az őt hatalomra segítő birodalom ellenőrző mechanizmusait és e kereteken belül erőfeszítéseit önállóbb arculat, a hazai terep sajátosságait számba vevő politika kialakítására. E könyv tehát nem törekszik monografikus teljességre, hanem a regnáló Kádár János konfliktusaira összpontosít: a megtorlásra, a Nagy Imre-perre, a kollektivizálásra, a magyar reformkísérletre, a csehszlovákiai válságban játszott szerepére, az 1972-73-as megtorpanásra és hatalma (uralma) felfeslésének, személyisége megroppanásának éveire.Ebből következően könyvünk - a reményeknél maradva - műfajában is különbözik az általam vállalt, azokra épített elődjeitől: életrajzszerűbb, talán olvasmányosabb, személyes mozzanatokra, indítékokra figyelőbb. Vélhetően ezt segíti a tudományos apparátus elhagyása, ami nem jelenti - jelentheti - azok figyelmen kívül hagyását. Ellenkezőleg, e könyv hasznosítja a nemzetközi és hazai forrásokat, amelyeket a kötetünk végén található művek jegyzéke tartalmaz. Huszár Tibor

A modern demokratikus kultúra a világi megváltás kultúrája; évezredes fejlődés állomása. „Nyugaton – írja Francis Fukuyama – a kereszténység először kialakította az emberi méltóság egyetemességének elvét, ezt a felvilágosodás az égből lehozta és az egyetemes emberi egyenlőség világi elméletévé tette.” Tocqueville és Mannheim Károly szerint a középkor óta érlelődik a demokrácia, amely az ókorban csak kormányzati forma volt, ma pedig értékfogalom is. A magyar demokratikus kultúra csak apró mozzanat a nagy történelemben, de a nagy kontinuum része a maga „eredeti jellegzetességeivel”, amelyek ott gyökereznek az idők méhében. Kumulatív folyamat és alapító események láncolata. Ezek az események 40-50 évente megismétlődtek – 1790–1795, 1848/49; 1918/19; 1956, 1989/90 –, s újabb és újabb történeti vizsgálódások tárgyai. És ki tagadná, milyen mélyen aktuális az, ahogy Ludwig Börne még az 1820-as években a francia forradalomról szóló újabb és újabb művek hasznáról írt, amelyek „nem vetnek ugyan új fényt a régi sötétre, mégis régi fényt vetnek az új sötétre, és arra tanítanak, hogy miként hasznosítsuk értelmesen a forradalom tapasztalatait”? Kérdés: hogyan és miként tegyük ezt, amikor az emberi értelem útjai is kiszámíthatatlanok? Talán jobban tudjuk alakítani a jövő útjait, ha ismerjük, honnan indulnak.Írásunk a magyar demokratikus kultúra hőskorát idézi fel, és egyben felhívás az együttgondolkodásra.

Manapság, amikor annyi minden a természetszegés viszonyában van egymással, és főleg azzal a megbonthatatlan folyamattal, a múlttal, melynek mentén tudatunk (önismeretünk) épült, megelégedéssel állapítható meg, amikor valaki építően viszonyul e dolgokhoz. Szakolczay Lajos irodalomtörténészi, kommentátori munkássága következetesen van jó viszonyban azzal a kultúradarabbal, ami erdélyi fogantatású. A most összeállt művet tulajdonképpen több mint egy tucatnyi portré alkotja Erdélyi ősz címmel, és Kós Károlytól napjainkig fogja össze a termés, teremtés őszébe csavarodott halott és még élő alkotókat. Sokan, akik még megtisztelően itt sorakozunk, őszintén irigyelhetjük Szakolczay szemléletét, felvonultatott eszméit, mottóit, konklúzióit, hiszen egy életen, egy pályán keresztül ennek megfogása, felfogása, megfogalmazása foglalkoztat valamennyiünket. Én is, aki első eszmélésem óta vallom a humortól és iróniától csillámló régi jelszót, miszerint gyere, babám Enyedre, ott a világ közepe, pedig mostanában már csak alkalmilag, úgyszólván elvétve ébredek szülőhelyemen, Tordán, ugyanazt érzem, mikor e tizenkét kőműves példáját nézem. Néha milyen messzire világít a nagy és egyre inkább elsüllyedő jövedékből, mint Elmo tüze, a magyarok árboca felett kisülő lidércfény. De persze reánk sem fognak hallgatni, nekünk sem fogadnak szót inkább, jobban soha már. Mi, akiknek meghagyott feje még ott úszik, mint a bóják, mint holdfényes éjszakákon be igazán sosem csukódó tavirózsák, ugyanazt üzenjük mindig mindazoknak, akik világosan drukkolnak a magyari ügyeknek. A fontos táj, a múlt biztonságos hátországa az a képletes és valóságos pajzs, csigaház, kínai- vagy spanyolfal, Don Quijote-maszk, mely mögé elhúzódhattunk íme ennek a sötét tudásnak a viselése, birtoklása közepette, ami az élet. Az elől a fényesség elől, mely végigsüt a kerten, íróasztalon, szülőföldön. Isten védő árnyéka kire-kire szabva, mérve sorsa Hirosimái alatt, Nagypéntekünk és Nagyszombatunk között.

Ha tervszerűen élünk és az elveinknek megfelelően cselekszünk, olyanok leszünk, mint az erős, mégis hajlékony bambusznád: meghajlunk a szembejövő erők előtt, majd visszatérünk eredeti helyünkre. “Vannak, akik maguk irányítják az életüket, vannak, akik figyelik, és vannak, akik egyre csak ámulnak.” Sokan véletlenszerűen élünk: belesodródunk kapcsolatokba, kényszerpályákra kerülünk, keressük az élet értelmét, és reménykedünk, fohászkodunk, hogy szerencsénk legyen a szerelemben, jól alakuljanak a pénzügyeink, és jó egészségnek örvendjünk. Évekig élhetünk így, találomra, de előbb-utóbb meg kell tanulnunk céltudatosan alakítani az utunkat. Miért? Mert egy merészen új szemléletmóddal olyan életben lehet részünk, amelyben a mindennapok kihívásait valóban fel tudjuk használni a spirituális növekedéshez. A volt világbajnok atléta, edző és tanító, Dan Millman tovább csiszolja előző könyvei tudását. Salamoni bölcsességet és józan paraszti észjárást egyesítő, derűs stílusban adja közre időtlen elveket képviselő meglátásait.

A szerző a megszokottól eltérően közelíti meg a globalizáció kérdését. A globalizáció, pontosabb nevén a transznacionális monopolkapitalizmus lényegének azt tartja, hogy a tőkének sikerült újból egyetemlegesen korlátlan uralma alá hajtania a munkát, az emberiség túlnyomó többségét. A tőkének ez a hatalma az ipar-szolgáltatási tartaléksereg felduzzasztása révén a munka mennyiségének és intenzitásának növekedését, a munkaerőáru értékének csökkenését eredményezi, vagyis a kizsákmányolás növekedésével jár.A szerző a tőkés termelés nemzetileg és nemzetközileg is hierarchikus jellegének hangsúlyozásával kimutatja, hogyan hárítja át a fejlett országok tőkéje időről időre saját válságait nemcsak saját munkástömegeire, hanem a fejletlenebb országokra, azok tőkéjére és munkásosztályára, hogyan áll szemben a kis- és nagytőke egymással a konkurencia miatt.A könyv bemutatja azt is, hogyan kuszálódnak össze a többszörös hierarchiákkal átszőtt tőkerendszerben a társadalmi szembenállás frontvonalai, a kis- és nagytőkék szembenállása a tőke-munka ellentéttel, a világ munkásarisztokráciájának a jóléti államért folytatott reformista utódvédharcai a fejlődő világ már régen elnyomott munkástömegeinek érdekvédelmével, a nacionalista, retrográd antiglobalizmus a globalizáció világtörténelmi alapjait nagyon is üdvözlő, de annak magántőkés formáját elutasító globalizációkritikai mozgalmakkal.

A rendszerváltás gyökeresen átalakította a magyar társadalom szerkezetét, új társadalmi szereplők jelentek meg a színen, és a régiek új, számukra addig ismeretlen helyzetben találták magukat. A kötet tizenhét tanulmánya egyformán foglalkozik a társadalom átrétegződésével, a településszerkezet átalakulásával, a szegregáció és a migráció kérdéseivel, a leszakadó, szegény rétegek újratermelődésével, az ifjúság helyzetével és az oktatás, az iskolarendszer átalakulása felvetette problémákkal, az új elitek kialakulásával, a fogyasztási csoportok vizsgálatával, a családdal és a családon belüli munkamegosztás változásaival, az újonnan megjelent kereskedelmi média szerepével a tudatformálásban, a politikai értékválasztásokkal és a politika társadalomformáló hatásával, az érdekérvényesítés lehetőségeivel, valamint a szociológia tudomány jelen állapotának felmérésével, elért eredményeivel és az előtte álló új feladatokkal, amelyek meghatározzák a kutatás jövőbeli irányait is.A szerzők névsora illusztris: a neves, már jól ismert kutatók mellett a szociológusok fiatal nemzedékének tagjai is megszólalnak.A tanulmányokat olvasva az érdeklődő több, rendszerezettebb és kézzelfoghatóbb információt szerezhet a mai magyar társadalom állapotáról, mint amire a mindennapi tapasztalatok lehetőséget nyújtanak.

A monográfia szellemileg és szaktudományosán egyaránt vonzó jogelméleti és jogfilozófiai problémákhoz és megoldásaikhoz vezeti el olvasóit. A szerzők saját jogfelfogásuk bemutatása mellett széles körű áttekintést adnak a múlt és a jelenkor irányzatairól. A 20. század legnagyobb gondolkodóiról rajzolt önálló szellemi portrék teszik teljessé a szisztematikus kérdéseket megelőzően tárgyalt elmélettörténeti anyagot.Az angolszász joguralom, a francia konstitucionalizmus, a német Rechtsstaat és a magyar átmenet jogállamiságának a nemzeti jogfejlődésbe ágyazott leírása és értékelése alapozza meg a jogállami minőségű jog mai kritériumrendszerének tárgyalását. A legalitás talaján végbemenő magyarországi békés átmenet jogi reformok felhalmozódása útján vezetett a régi jogtípus áttöréséhez, ami nemcsak a forradalmi jogkeletkezést zárta ki – amennyiben a jogállamiság és a politikai forradalom szükségképpen anti-nomikus viszonyban állnak -, hanem annak a konzervatív álláspontnak az érvényesülését is, amely a jogállam konstrukciójával egy adott állapot megörökítésének, a változatlanságnak az őre kívánna maradni.A legalitás és a legitimitás megváltozott újkori viszonya befolyásolja a jog felépítését és működését. A jog fejlődését aktív adaptációnak bemutató álláspont ezt a felépítettséget a jogfilozófia lételméleti, kategóriaelemző módszerével mutatja be. A kötet tematikai horizontja a jogok természetének, így a szerzett jogok, a természetes jogok és az emberi jogok jellemzésének, továbbá az igazságosság jogelméleti kérdéseinek a bemutatásával válik teljessé.

A szociológia az a társadalomtudomány, amely ismeretanyagánál fogva ma már nélkülözhetetlen a legkülönbözőbb szakmák képviselői számára. Különösen fontos ez a tudás az emberekkel, emberi viszonyokkal dolgozó jogászok munkájához. Ez a tankönyv egyrészt a jogi felsőoktatás részét képező jogszociológia tantárgy előkészítését szolgálja, másrészt – ettől függetlenül – és szemléletformáló hatású lehet más területek szakemberei számára is: segítheti az egész társadalomban való gondolkodást.A tankönyvben az olvasó átfogó képet kap a szociológiai elméletek fejlődéséről és néhány különösen fontos kutatási területéről. Részletesen szól a könyv a társadalom szerkezetével kapcsolatos kutatásokról, különösen a magyar társadalom viszonyairól.A fejezetek többségét áthatja a történeti szemlélet, de ez a magyar társadalom strukturális jellemzői vonatkozásában különös jelentőséget kap. A szervezetek, a deviáns viselkedés és a kultúra szociológiája mellett szóba kerül néhány, a szociálpszichológia szakterületére tartozó kérdés is. A Függelékben a szociológiához szorosan vagy lazábban kapcsolódó társadalomtudományok egy-egy problémájának kifejtése található. Ezek a fejezetek kiegészítik a szociológia törzsanyagának számító alapismereteket, és tájékoztatást nyújtanak kevéssé ismert területekről.Az egyetemi tankönyvnek szánt mű szerzője abból indult ki, hogy a társadalomtudományi szakterületek kölcsönös figyelme egymás iránt a társadalomismeret megszerzésének termékeny útját jelenti. Az érdeklődő olvasót a könyv fejezetei szerinti felosztásban tájékoztató bibliográfia segíti.

"Kedves Olvasó! Ön az angliai központú White Eagle Lodge, azaz a Fehér Sas Páholy rituális fehér mágiával dolgozó testvériségének gyógyító meditációját tartja a kezében. A könyv sokkal több, mint a CD használatát segítő útmutató, hiszen bepillantást nyújt a Páholy működésébe és munkájába. Ha szíve tiszta és gyógyító-segítő szándéka komoly, a rendszeres meditáció hozzásegíti belső érzékelésének kifejlődéséhez. Ezen az úton nem ritka, hogy felbukkannak előző életekből származó emlékképek. A reinkarnációs emlékek valóságtartalmát sokan megkérdőjelezik. Edgar Cayce, Grace Cooke és Elisabeth Haich Egyiptomból származó reinkarnációs emlékeinek régészeti bizonyítékait nem csupán a kíváncsiságot kielégítő különleges csemegének szántam. A bizonyosság nyugalmat ad, a nyugalom pedig belső csendhez vezet, és ez a meditáció célja. Ebben a csendben képesek vagyunk befogadni a magasabb világokból érkező útmutatást, ami gyakran szimbólumok formájában érkezik. A könyvben külön fejezet foglalkozik a leggyakrabban előforduló szimbólumok jelentésével." (Balogh Béla)

A mû a jövõ egy képzeletbeli tankönyve, melybõl meg­tanulhatjuk, miként lehet emberek millióit manipulálni, befolyásolni, igényeit ízlésünk szerint formálni, s velük a legnagyobb hazugságokat is elhitetni. A könyv egy ironikus hangvételû társadalomszatíra, amely egyúttal rávilágít a mai világunkat uraló média és politika összefonódására és visszásságaira. A könyvben leírtak a képzelet szüleménye, bárminemu hasonlóság csupán a véletlen mûve.