Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Konglomerát (Erdély)


Az erdélyi magyar kultúra és irodalmi élet három nagy hatású alakjának szelleme elképzelt „szemináriumokon” beszélget, vitatkozik létkérdésekről. Szabédi László a tudós költő és pedagógus, Gaál Gábor baloldali teoretikus és kritikus, valamint Szilágyi Domokos költő az erdélyi magyar létezés nagy kérdéseire a maga sorsával kísérel meg választ adni Kántor Lajos szavaival."Három nagy formátumú, különböző jellegű, de azonos nagyságrendű eszme-és irodalomtörténeti alak. Három tragikus sors. Másképpen, más miatt, de azonos súlyú értékvesztés. Emberi-történelmi tragédia.A tudós költő-tanár. Egyéni létkérdéssé avatja a kisebbségi magyarság közös létkérdéseit. Személyes kudarcként éli a közösségi kudarcokat. Nem tud tovább élni az egész vereségnek érzett részvereségek után. Ott végzi a szamosfalvi síneken.A következetesen baloldali teoretikus-kritikus. Kétszer lendül neki az erdélyi/romániai / erdélyiség–„romániaiság" –magyar kisebbségi lét politikai és kulturális dilemmái marxista értelmezésének. Először az ellenségei-, másodszor a sajátjai gyűrik maguk alá.A szikrázóan zseniális, avantgárdból a klasszikába emelkedő fiatal költő. Nem hisz a sors erejében. Csillogó gúnnyal mutat fügét az elrendeltetésnek. Bartók mércéjével ítéli a világot. Mígnem maga fölött ítélkezik a Kányafő dermesztő magányában.Az indítás hatásosan kettős. Először érzelmi-„geopolitikai”. Másodszor értelmi-filozófiai.Az érzelmi-„geopolitikai” indítás amerikai emlék. Sorbaállás a Fehér Ház előtt. Idegen házaspárnak kell magyarázni: mi ez a furcsa nyelv, furcsa eredet. Hol is van hát Transzszilvánia? Messze. Tartomány Románia és Magyarország között. Között? El kell dönteni: itt vagy ott? Nehéz eldönteni. Itt se, ott se? Vagy itt is, ott is? Mind a kettő? Az álmokban itt, a valóságban ott? Vagy politikában és kultúrában, jelenben és múltban, jövőben és történelemben másképpen. Erről szól a könyv. Huszonegy szemináriumban."
Na stiahnutie
5,32 €

Szabályozott iparágak


A könyv a Budapesti Corvinus Egyetem Szabályozott Iparágak Kutatóközpontjának keretében elvégzett, TÁMOP által finanszírozott, négy szabályozott iparágra kiterjedő kutatás eredményeit szedi csokorba.A Szabályozott Iparágak Kutatóközpont kutatási területe az energetikára, a telekommunikációra, a közlekedésre, a közműszolgáltatások piacára és a pénzintézeti szektorra terjed ki. Fő feladatai a következők:- A szabályozott iparágakban kialakult piaci szerkezetek fejlődésének elemzése- A vizsgált iparágak szabályozási környezetének fejlődéséhez, illetve változásához kapcsolódó kutatások folytatása- A szabályozott iparágakkal kapcsolatos versenyélénkítést támogató szabályozási módszerek kutatása- A versenyjogi gyakorlat, illetve az alkalmazott eljárások koncepcionális kérdéseinek kutatása a szabályozott iparágak vonatkozásában- A vizsgált iparágakban alkalmazott szabályozási módszerek konvergenciájának kutatása.A Kutatóközpont céljai közé tartozik a felsorolt témakörök intézményközi, illetve karközi keretekben folytatott, multidiszciplináris jellegű vizsgálata, továbbá az aktív részvétel a témába vágó nemzetközi kutatásokban, illetve szakmai szervezetekben.A kötet egy-egy fejezete a következő négy szabályozott iparágra kiterjedő kutatás eredményeit mutatja be, elemzi és értékeli:- a telekommunikációs szektor szabályozásának kutatását,- az EU gázüzletági energiaszabályozását,- a villamosenergia-elosztás árszabályozási rendszereit, és- a villamosenergia-ipari szabályozás kockázatkezelési kérdéseit.A kutatások célja a vizsgált iparágak szabályozással összefüggő elméleti, módszertani, elvi és gyakorlati kérdéseinek kiterjedt és mélyreható elemzése, széles körű nemzetközi irodalomfeldogozás alapján. Szerzők a nemzetközi tendenciák alakulásának, okainak és összefüggéseinek elemzésére építve vizsgálják a hazai sajátosságokat, a témakörök elméleti és módszertani kérdéseit, a szabályozási célból alkalmazott és alkalmazható módszerek jellegzetességeit, és azok gyakorlati alkalmazásának előnyeit, hátrányait, általános és sajátos alkalmazási lehetőségeit. A kutatások elméleti és módszertani következtetései reményeink szerint hozzájárulnak majd a hazai szabályozási gyakorlat fejlődéséhez, és ennek révén a szabályozott iparágakban működő áttekinthetőbb és irányíthatóbb vers
Na stiahnutie
2,79 €

Bibó István muvei VII. kötet


A kötetben található muvek: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai ? Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntobíráskodás ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,
Na stiahnutie
2,79 €

A szerelem metafizikája


A szerelem metafizikája – Schopenhauernek ez a világhírű tanulmánya – 1844-ben jelent meg először, főművének, a „Die Welt als Wille und Vorstellung”- nak, kiegészítő kötetében, amelynek 44. fejezete. A tanulmánynak, amely a kötetből kiszakítva is önálló egész, német címe ez: Metaphysik der Geschlechtsliebe. Nyilvánvaló, hogy Schopenhauer azért választotta a címben a „Geschlechtsliebe” szót, mert jelezni akarta már a címben is, hogy értekezése tárgya nem a szeretet, hanem a szerelem. (A német Liebe szó ugyanis nemcsak szerelmet, hanem szeretetet is jelent.) Bizonyság erre az is, hogy magában a szövegben már váltakozva használja a Geschlechtsliebe és a Liebe szót, minthogy a címmel elejét vette a félreértésnek…
Na stiahnutie
2,79 €

A nagy per II. kötet


A nagy per, amely ezer éve folyik, s mégsincs vége című történeti munkáját a híres-hírhedt tiszaeszlári vérvád perről, amelyet a mai kor olvasójának Simoncsics Péter professzor – aki egyébként szerkesztője is a könyvnek – segít befogadni tudós, de élvezetesen közérthető tanulmányában.Tiszaeszláron 1882. április 1-én eltűnt egy 14 éves szolgálóleány, Solymosi Eszter. Egy faluban, ahol szinte mindenki ismeri egymást és ritkán történnek egetverő dolgok, ez bizony nagy hír, megmozgatja kicsinyek és nagyok fantáziáját. A helybéli zsidó hitközség metszőjének alig ötéves kisfia és a falusi bíró szomszédban lakó húga 12 éves leányának és pajtásainak gyermeki fantáziálásából kapott lábra a hír, hogy a Peszach-ünnepére készülődő zsidók vették vérét Solymosi Eszternek. A valóságmagva ennek a borzasztó vádnak annyi, hogy a kisfiú látta, amint hetekkel korábban elhalt csecsemőhúgának testét szülei megmosták, mielőtt koporsóba tették volna, (a csecsemőhalál, mondhatni, közönséges esemény volt még akkoriban), s ezt elcsacsogta a szomszéd leányoknak, akiknek szájáról kelt szárnyra szüleik gonosz befolyásolására a rituális gyilkosság vádja a faluban. Íme a vérvád genezise, amelyet a folklorisztikus felfogás nemzedékeket átfogó voltában szemlélhetünk.
Na stiahnutie
2,79 €

A fáraó átka


Micsoda kincsestár a rég múlt korok világa! Ki ne volna rá kíváncsi, mit hittek, mit gondoltak a hajdanvolt emberek, micsoda babonaságok éltek – és bizony micsoda babonák élnek még ma is. Igaz, ami igaz, ma már senki sem hisz sem a griffmadár létezésében, sem a sebezhetetlenség csacsi csodaszereiben, hanem azért még ma is fel-felrémlik a csillagjóslás divatja, sőt vannak, akik a vizet, a fémet meglelő varázsvessző erejében sem kételkednek… Ráth-Végh István, a nagyszerű tollú kultúrtörténész egész életében nagy kíváncsisággal kutatta a történelmi korok sok-sok különösségét. Ezekből az izgalmas, érdekes írásokból válogattunk össze a Delfin barátai számára egy színes kötetre valót.
Na stiahnutie
2,79 €

dostupné aj ako:

Ki volt Károlyi Mihály?


A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875–1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait.A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett.Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében – egy ideig egészen a szélsőbaloldalig –, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét.A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe – hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg.A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.
Na stiahnutie
4,79 €

Hírhedt diktátorok asszonyai


A francia szerző XX. századi diktátorok (Mussolini, Lenin, Sztálin, Salazar, Bokassa, Mao, Ceauşescu, Hitler) párkapcsolatait mutatja be. A hatalom megszerzésének útján a diktátorok egytől egyig felismerték, hogy csak akkor jutnak el a csúcsra, ha sikerül megnyerniük és saját céljaikra felhasználniuk a nőket. A diktátorok asszonyainak egy a sorsuk: párjuk oldalán belekóstolnak a hatalomba, ám cserébe megcsalják, megalázzák és kihasználják őket. A szexualitás a hatalom egyik mozgatórugója: a diktátoroknak teljhatalmuk megszerzéséhez zsigeri szükségük van rajongókra. A nők olykor a háttérből, máskor nyílt színen irányítják társukat, akár a bukásig, sőt a sírig is elkísérve. DIANE DUCRET újság író, filozófus, történészGyermekkorát Baszkföldön töltötte, érettségi után irodalmi előkészítő kurzust végzett, majd Rómában folytatta tanulmányait. Később a párizsi Sorbonne-on szerzett diplomát történelemből és filozófiából. Posztgraduális filozófiai tanulmányait Párizs egyik legrangosabb felsőoktatási intézményében, az École Normale Supérieure-ön végezte. A több nyelven beszélő Ducret közreműködött a France 3 televíziós csatorna történelmi dokumentumfilmjeinek (Des racines et des ailes) szerkesztésében, illetve 2009-ben a History csatornán a Történelmi fórum című műsor műsorvezetőjeként tűnt fel. 2011-ben jelent meg első könyve, Diktátorok asszonyai címmel, a Perrin Kiadónál.„Diane Ducret nem ítélkezik, hanem tükröt állít a nők elé, hogy bemutassa a rajongók, szeretők és feleségek felelősségét a történelem legsötétebb pillanataiban.” – L’ Express „A könyv elég színes ahhoz, hogy remekül szórakozzunk, és elég komoly ahhoz, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásunk.” – Grazia
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

A hóhatáron túl


A ?"Fedezd fel a Föld kincseit!" című e-könyvsorozatunk célja, hogy érdekes, olvasmányos szövegével, látványos, színes képeivel felkeltse tizenéves olvasója érdeklődését a földrajz, az élővilág, a környezet- és természetvédelem kérdései iránt. A sorozat különlegessége, hogy kizárólag e-könyvben jelent meg – ez talán az egyetlen, az általános és középiskolás korosztály számára kiadott, e-könyv-olvasón használható ilyen témájú elektronikus kiadvány. Az e-könyvek színes képeket, ábrákat tartalmaznak, ezért bátran ajánljuk a tablet-tulajdonosoknak is. A negyedik kötet a hó és fagy uralta tajgát, tundrát és magashegységeketa mutatja be. A szerző, Vojnits András zoológus, geográfus rövid, könnyen érhető fejezetekben, a tájak iránti érezhető szeretettel vezet végig a szárazföldeken. A sok színes képet alapos és tartalmas képaláírások magyarázzák. Fontos fogalmakról, eseményekről, és további érdekes adalékokról olvashatunk a dőlt betűkkel jelölt „keretes” szövegekben. Néhány fontos kifejezés, név, fogalom mellett lábjegyzet-hivatkozást lát az olvasó – ezekre „kattintva” a kislexikon odavágó szócikke jelenik meg. (A Kislexikon egyébként a tartalomjegyzékből is elérhető.) Tekintse meg a sorozat másik három kötetét is. Az első a lemeztektonikával, a földfelszín és a hegységek kialakulásával, valamint a légkör minőségét az emberi élet szempontjából leginkább meghatározó erdőségekkel, azok születésével és az esőerdőkkel foglalkozik. A második a trópusi tájak izgalmas világát, a harmadik a számunkra ismerős mérsékelt éghajlati öv nagy hegyeit és vadregényes erdőségeit mutatja be érdekesen, sok képpel, és a természet elkötelezett szeretetével. Az e-könyv-sorozat kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Na stiahnutie
1,10 €

Bibó István muvei VIII. kötet


A kötetben található muvek: A szankciók kérdése a nemzetközi jogban Idegen államok perelhetosége és az ellenük vezetheto végrehajtási cselekmények a svájci jogban [Eloadás a német nemzeti szocializmusról] [Levélváltás az Unesco által indított fasizmuskutatás munkatervérol] [Fogalmazvány 1956. október 27?29.] A politikai és alkotmányjogi kibontakozás útja [Nyilatkozat, 1956. november 4.] [Levél, expozé és tervezet] Kiegészítés Nyilatkozat [A pártok és a forradalmi szervezetek viszonyáról] [A munkástanácsok és a többpártrendszer] Emlékirat [Levél Londonba, Révai Andráshoz] Ha a zsinati mozgalom? Észak-Írország kérdése egy lehetséges pártatlan politikai döntobírósági döntés fényében [Az 1956 utáni helyzetrol] A kapitalista liberalizmus és a szocializmus?kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,  ,
Na stiahnutie
2,79 €

Bibó István muvei V. kötet


A kötetben található muvek: A magyarságtudomány problémája Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem Zsidókérdés Magyarországon 1944 után Néhány kiegészíto megjegyzés a zsidókérdésrol ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,
Na stiahnutie
2,79 €

Bibó István muvei VI. kötet


A kötetben található muvek: Az európai társadalomfejlodés értelme Tanya és urbanizáció Közigazgatási területrendezés és az 1971. évi településhálózat-fejlesztési koncepció Levél Borbándi Gyulához ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,
Na stiahnutie
2,79 €

Az Élet alapkérdései


Miben különbözünk a csimpánztól? Hogyan alakult ki az emberiség, és mi teszi az embert emberré? Miért van férfi és no, miért van vágy és szerelem? Van-e közük a géneknek a viselkedésünkhöz? Hogyan lehet összeegyeztetni az ember biológiai természetét társadalmi szerepével? Vajon a génjeink mindenbe ?beleszólnak?? Mindenért a génjeink a felelosek és mi semmiért sem? Vagy netán fordítva van? Milyen párhuzamok figyelhetok meg a genetika és az informatika között? Az apró kémiai ?jelek? láthatatlan sorrendje hogyan képes életet lehelni a holt anyagba? És mindez hová vezet? A magyarság eredetét a nyelvi vagy az etnikai vonalon érdemes követni? Vannak-e külön génjei a magyaroknak? Különböznek-e tolünk genetikailag a szomszédnépek, a zsidók, a cigányok, a kínaiak vagy a négerek? Az ezredfordulótól kezdve a biológiai tudományok az elektronikáéhoz hasonlítható sebességre kapcsoltak. A DNS-vizsgálatok betekintést engednek a múltba és a jövobe is: egyrészt az emberiség kialakulására és vándorlásaira következtethetünk vissza, másrészt egyre inkább megjósolhatjuk az újszülöttek jövendo hajlamait és megbetegedéseit. De hogyan fog az új látásmód beszivárogni a kemény magyar koponyákba? Ezt szeretné a szerzo elosegíteni ezzel a gondolatébreszto könyvvel. Tankönyv, kézikönyv, vitaindító, vagy ahogy tetszik. Ajánljuk mindazoknak, akik nyitottak az ?új idok új dalai? iránt, és akik fáradságot nem kímélve a dolgok mélyére kívánnak hatolni.
Na stiahnutie
3,35 €

Istenek rabszolgái


Darwin tévedett volna? Lehet, hogy mégsem a Neander-völgyi ősembertől származunk? Lebilincselően érdekes könyv az emberiség eredetéről. Az olasz szerző a sumer-akkád szövegek elemzéséből kiindulva lenyűgöző tárgyi ismerettel cáfolja a darwini elméletet, a Biblia történeteiről bebizonyítja, hogy már évezredekkel korábban is ismerték őket… Lehet, hogy az evolúciós elmélet hiányzó láncszeme, a minőségi ugrás nem földi lények beavatkozásának következménye? Biagio Russo neves tudósoktól származó dokumentumok mellett az eredeti, agyagtáblára írt sumer írásokat is tanulmányozta. A könyv végigvezeti az olvasót az izgalmas nyomozások, kutatások állomásain. Az utolsó két fejezetben megtudhatjuk, hogyan teremtették a primitív embert, aki lényegében dolgos és szófogadó volt – az „Istenek rabszolgája”.
Na stiahnutie
3,63 €

dostupné aj ako:

Állj félre a saját utadból!


Mindannyian kizárólag saját magunk állunk az áhított boldog élet elérésének útjában. Ahhoz, hogy ki tudjuk hozni az életünkből mindazt, ami benne van, arra van szükség, hogy igazán megismerjük, megértsük, és megszeressük saját magunkat. Ez a kulcs! Megdöbbentő számomra, hogy milyen sok ember hazudik magának, és tagadja, hogy a kisebbségi érzés és az önutálat dolgozik benne. Pedig ha valakivel igazán őszintének kell lennünk, akkor saját magunkkal. A tagadástól egyáltalán nem oldódik meg a helyzet, sőt. A tagadás olyan, mintha leragasztanánk egy üres üzemanyagtankot jelző mutatót egy smiley-val... A könyvben a száraz elmélet helyett sok esetben személyes történeteimen, példáimon keresztül mutatom be azokat a gyakorlati módszereket, amelyek, - ha alkalmazod őket! - a segítségedre lesznek abban, hogy igazán boldog lehess a saját bőrödben, és valóban élvezd az életed! Kívánom, hogy Állj félre a saját utadból!, és hozd ki az életedből mindazt, ami benne van!
Na stiahnutie
11,18 €

dostupné aj ako:

A románok rövid története


„Az ember közvetlenül érintett. Lehetetlenné válik számára, hogy pusztán elbeszéljen valamit, nagy a kísértés, hogy ítélkezzék is. A történész szenvedélye – feltámasztani és magyarázni a múltat – összefonódik a hazája életében részt vállaló, az ország jövőjéért aggódó politikai átéléssel. (...) Nézzék tehát el nekem, ha sorsdöntő pillanatok kapcsán, amikor választani lehetett két út között, nem fogom tudni megállni, hogy túllépjem az elbeszélést, és értékítéletnek is hangot adjak (mivel úgy fogom érezni, hogy saját magam vagyok a döntés előtt álló személy helyzetében).” (Neagu Djuvara) Neagu Djuvara, a bojár családból származó jogász, diplomata és történész a román történetírás ma közel százesztendős fenegyereke. Az olvasó most legnépszerűbb kötetét tartja kézben, mely tizenegy kiadást ért meg román nyelven, és valóságos fordulatot jelentett az 1989 utáni román történetírásban. Második újranyomásra is szükség volt a nagy példányszámban és gyors ütemben fogyó kötetből, melyhez ezúttal Szentes Zágon készített új borítót.
Na stiahnutie
4,76 €

Chapter One


Have a great idea for a novel, but don't know where to start? Have you started your novel, but got bogged down after only the first few pages and don't know how to go on? Then this book is for you!  Everything you need to know to write your novel is in this book--character development, dialogue, story structure, setting, writing craft, point of view, even editing! This book will help you finish the book you've always dreamt of writing.
Na stiahnutie
3,92 €

Slávne časy cisárskej jazdy v 17. - 19. storočí


Kniha zaoberajúca sa jazdeckými jednotkami v habsburskej monarchii v 17. – 19. storočí. Pojednáva o husárskych, dragúnskych, kyrysníckych, švališérskych, hulánskych, hraničiarskych a iných nepravidelných jazdeckých plukoch, o ich živote, organizácii, bojoch, uniformách. Predstavuje históriu jednotlivých najvýznamnejších jazdeckých plukov habsburskej monarchie v uvedených dvoch storočiach. Kniha je plnofarebná na 374 stranách s takmer 100 ilustráciami husárov a ich výzbroje a výstroje, ich veliteľov a pod.
Na stiahnutie
10,00 €

Annales Historici Presovienses 8


Annales historici Presovienses (AHP) je vedecké periodikum Inštitútu histórie Filozofickej fakulty Prešovskej univerzity v Prešove a Centra excelentnosti sociohistorického a kultúrnohistorického výskumu Prešovskej univerzity v Prešove. AHP uverejňuje príspevky z histórie a príbuzných vedných odborov. Sústreďuje sa najmä na publikovanie najnovších výsledkov vedeckého výskumu bádateľov zo Slovenska i zo zahraničia.
Na stiahnutie
10,00 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.