Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Utak önmagunkhoz


Ez a könyv lelki útikalauz. Lámpása bevilágítja azokat a lelki tájakat, amelyeket alig, vagy nem is ismerünk. Úti célja az önismeret. Mindnyájan lelki egyensúlyra, sikerekre, békére, örömökre vágyunk, de nem tudjuk, hogyan érjük mindezt el. A könyv minden sora vezet, tanít, önmagunkról szól, lelkivilágunkról, a fejlődésünk rejtelmeiről, törvényeiről. Hogyan lehetünk minden nehézség és akadály ellenére győztesek az életküzdelemben? Miből meríthetünk életkedvet, életerőt és bátorságot a megküzdési erőfeszítésekhez? Konfliktusaink közepette vajon hogyan válhatunk győztessé akképp, hogy az ellenfelet is méltó küzdőpartnernek tekintjük, tiszteljük? A szellemi utazás végcélja annak megismerése, miként vállalhatunk felelősséget az ön- és társismereti tudás hatalmával annak az Univerzumnak a védelméért, amelynek lakói, haszonélvezői, fogyasztói vagyunk, noha – ha akarjuk – lelkierőink felismerésével és működtetésével építő, bel- és külvilágot megtartó erőkké is válhatunk.
Na stiahnutie
6,23 €

dostupné aj ako:

A betegek meggyógyulnak


"Egyszer beszélgettem egy hölggyel, aki nem egészen értette, mi fán terem a hit, és így panaszkodott:-Valahogy úgy tűnik, hogy nemigen sikerül hitre jutnom a gyógyulással kapcsolatban!Erre én azt kérdeztem tőle:-Megbízik Istenben, hogy Ő mindig betartja az ígéreteit?-Igen, természetesen - erősítette meg.-Nos, hát ez a hit - biztosítottam. Majd hozzátettem:-Hát nem egyszerű?A hölgy pedig meggyógyult."
Na stiahnutie
3,63 €

dostupné aj ako:

Bibó István muvei IV. kötet


A kötetben található muvek: A koalíció egyensúlya és az önkormányzati választások A koalíció válaszúton Az államhatalmak elválasztása egykor és most [A Nemzeti Parasztpártról] Összeesküvés és köztársasági évforduló A Márciusi Front tíz esztendeje A magyar közigazgatásról A magyar társadalomfejlodés és az 1945. évi változás értelme Értelmiség és szakszeruség Válság után ? választás elott ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,
Na stiahnutie
2,79 €

A @-tól az egyszarvúig


Az állatoknak nincs történelmük: a zoológia őse, az úgynevezett "historia animalium" - a historia szó eredeti jelentéséhez híven - mindig is fajuk vagy egyedi testük puszta leírására szorítkozott. A változások olyasféle hálója, amilyen az emberiség sorsát jellemzi, az állati létet nem veszi körül: az állat számára a változás csupán teste és környezete változását, esetleg faja evolúcióját jelenti, szemlélete módosulását, vagy múltja, emlékezete gazdagodását sosem. Az ember azonban kétségkívül történeti, vagyis időben élő lény: az emberit talán éppen ez különbözteti meg az állati léttől. Ha tehát zoohistóriáról beszélünk, nyilván csupán az ember és állat kapcsolatának történetét érthetjük alatta. Állatokhoz való viszonyunk, állatszemléletünk múltja azonban szorosan kapcsolódik saját történetünkhöz, így lényünk lényegéhez is, amelyet segítségével bizonyára könnyebben is érthetünk meg. Ezért lehet tanulságos egy effajta kérdésekkel foglalkozó tanulmánykötet... - (részlet az Előszóból)
Na stiahnutie
2,79 €

Az évszakok nyomában


A ?"Fedezd fel a Föld kincseit!" című e-könyvsorozatunk célja, hogy érdekes, olvasmányos szövegével, látványos, színes képeivel felkeltse tizenéves olvasója érdeklődését a földrajz, az élővilág, a környezet- és természetvédelem kérdései iránt. A sorozat különlegessége, hogy kizárólag e-könyvben jelent meg – ez talán az egyetlen, az általános és középiskolás korosztály számára kiadott, e-könyv-olvasón használható ilyen témájú elektronikus kiadvány. Az e-könyvek színes képeket, ábrákat tartalmaznak, ezért bátran ajánljuk a tablet-tulajdonosoknak is. A harmadik kötet a számunkra ismerős mérsékelt éghajlati öv nagy hegyeit és vadregényes erdőségeit mutatja be. A szerző, Vojnits András zoológus, geográfus rövid, könnyen érhető fejezetekben, a tájak iránti érezhető szeretettel vezet végig a szárazföldeken. A sok színes képet alapos és tartalmas képaláírások magyarázzák. Fontos fogalmakról, eseményekről, és további érdekes adalékokról olvashatunk a dőlt betűkkel jelölt „keretes” szövegekben. Néhány fontos kifejezés, név, fogalom mellett lábjegyzet-hivatkozást lát az olvasó – ezekre „kattintva” a kislexikon odavágó szócikke jelenik meg. (A Kislexikon egyébként a tartalomjegyzékből is elérhető.) Tekintse meg a sorozat másik három kötetét is. Az első a lemeztektonikával, a földfelszín és a hegységek kialakulásával, valamint a légkör minőségét az emberi élet szempontjából leginkább meghatározó erdőségekkel, azok születésével és az esőerdőkkel foglalkozik. A második kötet a trópusi tájak izgalmas világát, a negyedik a hó és fagy uralta tajgát, tundrát és magashegységeket mutatja be érdekesen, sok képpel, és a természet elkötelezett szeretetével. Az e-könyv-sorozat kiadását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Na stiahnutie
1,10 €

Államok kora


"Akit nem elégítenek ki az állam szerepérol szóló hangzatos frázisok, hanem meg akarja ismerni a tényeket - számszeru adatok impozáns tömegét találhatja meg Muraközy László könyvében, jól áttekintheto táblázatokba és ábrákba rendezve. Aki viszolyog az eloítéletek által sugalmazott retorikák közötti süket vitáktól - tárgyilagos és pártatlan eligazítást kaphat az eszmei áramlatokról ebben a muben. Aki nem elégszik meg egy kis ország problémáinak befelé forduló, provinciális vizsgálatával, vegye kézbe az Államok korát, amely a nagy történelmi folyamatokba, az egész világra ható tendenciákba beleágyazva világítja meg az állam szerepének változásait. A könyv a legjobb pillanatban jelent meg. Kornai János, a Harvard és a Corvinus egyetem emeritus professzora Muraközy László távolságtartó, tudományos igényességgel bizonyítja, hogy a fenntartható fiskális fejlodési pálya az állam szerepfelfogásában, s e szerep betöltése minoségében, a kormányzás valós teljesítményében ragadható meg. A könyv megérteti, hogy a tartalom harmóniájának a célok megválasztásában és az elérésüket szolgáló eszközök alkalmazásában is érvényesülnie kell. Nem lehetséges jó célokat megvalósítani úgy, hogy az eszközök egymásnak ellentmondóak, az adott társadalmi-gazdasági közegben teljesíthetetlenek. A könyvet jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik érteni akarják, hogy mi és miért történik ma körülöttünk és velünk, s éppen úgy, ahogy." Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke
Na stiahnutie
10,93 €

Csokonai Vitéz Mihály élete és költészete


Született MDCCLXXIII. Debrecenben Megholt MDCCCV.Harminckét esztendő! Ebből huszonkét éves korától számítva tíz esztendei ide-oda hányódás, szegénységgel és emésztő kórral való küzdés, örökös tanulás, mindvégig tartó makacs reménysége annak, hogy majdan jóra fordul minden. Ez a Csokonai életének rövid foglalatja.
Na stiahnutie
2,79 €

A kód


Az izgalmas, néhol humoros, de romantikus szálat sem nélkülözo kalandregénybol keményen visszaköszönnek a mai világunkat is uraló bankoligarchia gaztettei és manipulációi, a geológiai és idojárás-fegyverek, a HAARP, a totális megfigyelés, a tudatmanipulálás, valamint a média agymosásának hatására birkaként viselkedo tömegek. A regényben a hatalmi elit rabszolgasorba akarja juttatni a világ lakosságának jelentos részét. Elvenni a pénzünk feletti rendelkezési jogot, szétzúzni az olyan hagyományos értékeket, mint a szeretet, a család és a becsület, majd a különféle manipulatív eszközökkel elplántálni az emberekben a saját nézeteiket úgy, hogy azokat ok sajátjukként fogadják el. A könyv persze nem csupán a világ nagy kérdéseirol szól, hanem emberi sorsokról és jellemvonásokról is. A fobb szereplok élethuen adnak vissza olyan karaktereket, melyekkel mi is találkozunk. Ha a regényben és a valóságban megtörtént események, személyek és módszerek közt hasonlóságot vélne felfedezni az olvasó, akkor az nem mindig csak a véletlen muve. John Bremer egy nagy játékfejleszto cégnél dolgozik programozóként. Munkája az Underworld nevu valóság-szimulációs játékhoz különféle részkódok készítése. Élethelyzetébol adódó kényszeruségbol igent mond a bankárnak, hogy írjon a kódba olyan részeket, amikkel saját számlájukra juttathatnak pénzt. Ám a bankár egyre telhetetlenebb, közben pedig kiderül, hogy aki csak teheti, saját zsebre is dolgozik, szinte mindenki korrupt, a vezetoség pedig érthetetlen módon szemet huny minden felett. John azonban rájön, hogy odafenn sokkal nagyobb disznóság készülodik, a valódi cél nem a játék nyereségessé tétele, hanem a felhasználók totális agymosása a játékon keresztül. Ennek megakadályozása azonban már túlmutat John lehetoségein, ezért komoly veszélybe kerül. A harchoz olyanoktól kap segítséget, akirol nem is gondolta volna, miközben a valós világgal kapcsolatban is egyre furcsább dolgokra derül fény. Hogy Johnnak végül sikerül-e tenni valamit a világ uralmára töro érinthetetlenek ellen, az kiderül a regénybol. Mintaoldalak a Facebookon: http://www.facebook.com/adambrownakod
Na stiahnutie
4,20 €

A nagy per I. kötet


A nagy per, amely ezer éve folyik, s mégsincs vége című történeti munkáját a híres-hírhedt tiszaeszlári vérvád perről, amelyet a mai kor olvasójának Simoncsics Péter professzor – aki egyébként szerkesztője is a könyvnek – segít befogadni tudós, de élvezetesen közérthető tanulmányában.Tiszaeszláron 1882. április 1-én eltűnt egy 14 éves szolgálóleány, Solymosi Eszter. Egy faluban, ahol szinte mindenki ismeri egymást és ritkán történnek egetverő dolgok, ez bizony nagy hír, megmozgatja kicsinyek és nagyok fantáziáját. A helybéli zsidó hitközség metszőjének alig ötéves kisfia és a falusi bíró szomszédban lakó húga 12 éves leányának és pajtásainak gyermeki fantáziálásából kapott lábra a hír, hogy a Peszach-ünnepére készülődő zsidók vették vérét Solymosi Eszternek. A valóságmagva ennek a borzasztó vádnak annyi, hogy a kisfiú látta, amint hetekkel korábban elhalt csecsemőhúgának testét szülei megmosták, mielőtt koporsóba tették volna, (a csecsemőhalál, mondhatni, közönséges esemény volt még akkoriban), s ezt elcsacsogta a szomszéd leányoknak, akiknek szájáról kelt szárnyra szüleik gonosz befolyásolására a rituális gyilkosság vádja a faluban. Íme a vérvád genezise, amelyet a folklorisztikus felfogás nemzedékeket átfogó voltában szemlélhetünk.
Na stiahnutie
2,79 €

Gyors és lassú gondolkodás


Vajon ?mi vezérel bennünket: a gyors (intuitív) vagy a lassú (racionális) gondolkodás? Az elfogadott tudományos nézet szerint az ember természettől fogva racionálisan gondolkodik, érzelmei és intuíciói pedig csak megzavarják. Ez a mainstream közgazdaságtan alfája és ómegája, a racionális döntéshozatal és ítéletalkotás. Mindannyian igyekszünk ennek megfelelni, azt hisszük, többnyire logikusan gondolkodunk, és ha kudarcot vallunk, másokban vagy magunkban keressük a hibát. Daniel Kahneman feje tetejére állította a racionalitásba vetett hitünket. Néhai kollégájával és barátjával, Amos Tverskyvel három évtizeden keresztül folytatott pszichológiai kísérleteikből azt a következtetést vonták le, hogy elménk nem mindig olyan racionális, mint feltételezzük. Intuícióink, érzelmeink, benyomásaink – hibáival, torzításaival és zsenialitásával együtt – lényeges szerepet kapnak elemző logikánkban. Gyors és lassú gondolkodásunk kölcsönösen hat egymásra, és ha kitüntetett szerepet tulajdonítunk a racionalitásnak, önmagunkat csapjuk be. Ahogy Kahneman fogalmaz: „Rendszerint túlbecsüljük a világ működésével kapcsolatos tudásunkat, és alábecsüljük a véletlen és a szerencse szerepét.” Gondolatai nagy hatással voltak számos tudományterületre, beleértve a pszichológiát, a közgazdaságtant, az orvostudományt, a pénzügyi viselkedéstant és a politológiát, de csak most először adja közre összefoglalóan egész életművét.
Na stiahnutie
12,42 €

dostupné aj ako:

Startra kész nemzet


„Mi az üzleti tervük? Kész képtelenség! ... Ez a könyv az izraeli technológiai sikerek színes történeteit gyujti össze. Bámulatos olvasmány” – WASHINGTON POST Hogyan képes Izrael – ez az alig 7,1 millió lakosú ország, amely nem rendelkezik természeti kincsekkel, ellenségek veszik körül minden oldalról és folyamatosan hadiállapotban áll – több start-up céget elindítani, mint Japán, India, Dél-Korea, Kanada és Nagy-Britannia? A szerzôk, Dan Senor és Saul Singer, geopolitikai szakértôk lévén a legnevesebb izraeli feltalálók és újítók példájából merítve mutatják be eme siker titkát, nevezetesen azt, hogyan ötvözi Izrael egyedül- álló módon az innovációt és a vállalkozói kedvet az ellenséges környezetben. Más országokban az illemszabályokat és a precíz tervezést hangsúlyozzák, Izraelben azonban a hücpe, vagyis a merészség a legfontosabb. A szerzők azt is megmutatják, miként járult hozzá a sikerhez Izraelnek a bevándorlással, a K + F-fel és a sorkatonasággal kapcsolatos politikája. Az amerikai NASDAQ-on ma több izraeli cég van bejegyezve, mint amennyi dél-koreiai, japán, szingapúri, kínai, indiai és európai cég együttvéve. Ha valamikor, akkor most érdemes tanulmányozni ezt a figyelemre méltó és rugalmas országot, mert olyan lenyűgöző és meglepő tanulságokra bukkanhatunk, amelyek más nemzetek, üzletemberek és szervezetek számára is hasznosak lehetnek - mindenkinek, akit érdekel a gazdasági siker titka. 
Na stiahnutie
7,01 €

Ki volt Károlyi Mihály?


A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. A kötet célja az érdeklődő olvasókkal röviden megismertetni Károlyi Mihály (1875–1955) életútjának vitatott fordulatait, személyiségének, politikai pályájának indítékait.A szerző nem állítja, hogy Károlyi a legkiválóbb magyar politikusok közé tartozott volna. Amellett érvel, hogy Károlyi, aki addig, amíg el nem hagyta Magyarországot, élte a nagybirtokos arisztokraták életét, és élvezte exkluzív társaságukat, bármennyire is eltávolodott tőlük később politikailag, sok tekintetben hasonló maradt a kiegyezés korának hatalom- és karriervágytól nem vezérelt arisztokrata politikusaihoz. Egészen 34 éves koráig alig foglalkozott politikával, közéleti tevékenységgel, majd egy évtizedre a magyar politika legfontosabb szereplői közé került, amit személyes kvalitásain túl anyagi helyzetének és rokonságának is köszönhetett.Az 1919-es emigráció után Károlyi kalandos utat jár be mind földrajzilag, mind az általa követett ideológiák tekintetében – egy ideig egészen a szélsőbaloldalig –, de főleg és mindvégig antifasiszta maradt, ezért szálka a mai náciszimpatizánsok szemében is. Életének egyes szakaszait a politikai passzivitás, néha pedig az elkötelezett lázas politizálás jellemezte, hogy végül ő is emigránsként fejezze be hosszú és fordulatos életét.A 20. századi magyar politikában Károlyi – némileg anakronisztikus jelenségként – azt az önzetlen, meg nem alkuvó, csak elveitől vezérelt politikus típust képviselte, amelynek visszatérése példaként szolgálhatna a ma politikai életének is. Nagy nemzetközi tájékozottságával fölötte állt azoknak, akiknek Bécs, Berlin vagy később Moszkva volt a világ közepe – hazája helyzetét és lehetőségeit mindenkor a világhelyzet, az európai erőviszonyok függvényében ítélte meg.A szerző a személyi kultusz és antikultusz témakörét is érinti, amelynek nagy hatása van ma is Károlyi és más történelmi személyiségek megítélésében.
Na stiahnutie
4,79 €

A nagy hadronütközteto


Hegedűs Péter második novelláskötetében korunk többnyire hangyaméretű hősei nyüzsögnek: a nagy dobásra váró taxis, az álláskereső, a házasságba belerokkant, de kitörni képtelen feleség, az elmocsarasodott társadalom fölé emelkedni igyekvő technokrata. És ha az Olvasó arra kíváncsi, hogyan üthet lyukat egy szuvas fog mindennapi valóságunk szövetén, miként áll bosszút egy mókus egy vérszomjas szénégetőn, vagy hogyan fröccsözhetünk a Seregek Urával, a válaszokat erre is megtalálhatja a kötetben. A szerző nem ragad le a hétköznapi történeteknél. Friss hangon tudósít népéről, országáról és tágabb metafizikai világunkról is, amelyről egyre kevesebben képesek értékelhető ítéleteket fogalmazni. Hegedűs ellenben keményen ítélkezik, mer és tud választani jó és rossz, mulatságos és szánalmas, szerethető és elviselhetetlen, korszerű és ásatag emberek meg dolgok között. Nem kétséges, hogy a műfordítóként már régóta sikeres szerző a kortárs hazai prózairodalom nagyon kevés igazi ígérete közé tartozik.
Na stiahnutie
5,61 €

Knézy


Vannak, akik gyulölnek, de tudom, hogy sokan szeretnek. Ezt elfogadtam, nincs ezzel semmi gond. Még 1971-ben kerültem a televízióhoz, és olyan szerencsém volt, hogy az 1972-es müncheni olimpián már dolgozhattam. Úgy jöttem haza Németországból, hogy az újoncból ismert tévériporter lett. Mindent a sportnak, a televíziónak köszönhetek, és hálás vagyok ezért. Talán még egy könyvet szívesen írnék, ez motoszkál bennem. Nem tudom, lesz-e rá idom...
Na stiahnutie
3,35 €

A szerelem metafizikája


A szerelem metafizikája – Schopenhauernek ez a világhírű tanulmánya – 1844-ben jelent meg először, főművének, a „Die Welt als Wille und Vorstellung”- nak, kiegészítő kötetében, amelynek 44. fejezete. A tanulmánynak, amely a kötetből kiszakítva is önálló egész, német címe ez: Metaphysik der Geschlechtsliebe. Nyilvánvaló, hogy Schopenhauer azért választotta a címben a „Geschlechtsliebe” szót, mert jelezni akarta már a címben is, hogy értekezése tárgya nem a szeretet, hanem a szerelem. (A német Liebe szó ugyanis nemcsak szerelmet, hanem szeretetet is jelent.) Bizonyság erre az is, hogy magában a szövegben már váltakozva használja a Geschlechtsliebe és a Liebe szót, minthogy a címmel elejét vette a félreértésnek…
Na stiahnutie
2,79 €

Bibó István muvei VII. kötet


A kötetben található muvek: A nemzetközi államközösség bénultsága és annak orvosságai ? Önrendelkezés, nagyhatalmi egyetértés, politikai döntobíráskodás ?...írói - közírói - jelentkezéséig Bibó István pályafutása azokéhoz a 16-17. századi magyar prédikátorjelöltekéhez hasonlított, akik az iszonyú dúlások után a tájilag és szellemileg visszamocsaraso-dott országból Utrechtbe és Montpel-lier-be vergodtek ki igét tanulni. Akiket ott a muveltség mellett ezer lehetoség is várt: könnyebb élet, sikeresebb szolgálat. S akik rendre visszatértek a maláriás falvakba, a sárkunyhók közt templomot építeni. Bibó István Genfben járta meg ezt a felso iskolát. Nagy muveltségu család gyermekeként került oda - a Szegedi Egyetem fokönyvtárosának nagy tehetségu fiaként -, hogy jogi tanulmányait tökéletesítse. Másban is tökéletesítette magát. Huséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédis-ta filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységbol meríti. A hazájába visszatért Bibó István gyorsan megtalálta az utat mindazokhoz, akik hasonló ítélorendszerrel kerestek olyan végezni-valót az életben, amely hivatás is lehet. Bibó István édesapja etnográfus is volt, mint akkoriban ott Szegeden csaknem minden betuérto: tanár, pap, színész, régész, történész, festo, költo, orvos, foleg a fiatalok közt. Ez volt a jogász ifjú Bibó második nagyiskolája. így alakult ki az o sajátos tudományága és hivatása. Jó nyitányként a politikatudomány egyetemi tanára lett. Ennek gyakorlati  ,tartozékaként közölte elso nagy tanulmányát már 1945 oszén. A magyar demokrácia válságáról, méltán keltett iránta rögtön közfigyelmet és köztiszteletet. Ezt követte 1946-ban a kelet-európai kisállamok nyomorúságáról szóló. Ezzel egyidejuleg készített tervezetet (már mint a Belügyminisztérium fotisztviseloje) a magyar közigazgatási rendszer megújítására. A gondolat, hogy »városmegyék« lépjenek a hajdani várközpontokat idézo vármegyék helyébe, évtizedek múlva lett a helyesen decent-ralizálódó államok eszméje. Történelmi és alkotmánytani írásai szinte folytatólagos közleményei lettek a Válasznak és építo ereju vitatárgyai annak a tragikus helyzetben is járható utat kereso, nagyrészt paraszt- és munkásgyökeru értelmiségnek, melytol méltán volt várható a szellemi élet, az írástudói erkölcs megújulása. Mindaddig, amíg el nem következett a folyóirat elnémítása, a népi kollégiumoknak és egyéb népmuvelési vállalkozásoknak kultúránk fejlodésére oly végzetes föloszlatása. Bibó Istvánnak ekkor már jó híre volt az ország határain túl is. Tudósi és közírói tekintélye vetekedett azokéval, akiknek egykor Genfben és másutt tanítványa volt. Tanulmányai halála napjáig messze földön figyelmet és teret kaptak. S még többet kaphattak volna, ha azt a tevékenységi területet választja. Választhatta volna késobb, s itt maradt..." Illyés Gyula  ,
Na stiahnutie
2,79 €

Kezdet


" Öt, gimnazistakorú, fiatal tehetség írásait olvashatják ebben a kötetben. Mind az öten a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba járnak.A 2011-2012-es tanévben, az iskolai könyvtárban szervezett Íróklubban az ő írásaikat vizsgáltuk meg különböző szempontok szerint, stílusgyakorlatokat, irodalmi ,,helyzetgyakorlatokat" végeztünk. Ez a kötet nagyrészt ezeknek a foglalkozásoknak a gyümölcse. Amikor elkezdtem szervezni az ,,Íróklubot", úgy gondoltam, bájos és gyermekded zsengéket fogok olvasni, és szép lassan, a szerkesztési és egyéb gyakorlatok után, talán lesz pár írás, amit el lehet küldeni különböző lapokba, hátha publikálhatók.Nem így történt. Megjelent ez az öt fiatal, határozott, egyéni stílussal, és a belépőként hozott írásaik elolvasásakor tudtam: kincset találtam. Olyan gyémántokat, amelyeket csak csiszolni kell. Csak ki kell bontani a csodát. Kedves Olvasó! Ritkán tarthat a kezében ilyen kötetet. 15 és 18 évesek a szerzők. Az írások többségénél úgy fogják érezni, érett, sokat megélt emberek, sokat publikált írók novelláit olvassák. De a szerzők gimnazisták, lányok, hatalmas ígéretek. Kívánom, hogy olyan örömmel, szeretettel és a tehetség felfedezésének katartikus élményével olvassák ezeket az írásokat, mint amilyen lelkesedéssel és írásszenvedéllyel készítették a szerzők. Olcsai Évaszerkesztő"
Na stiahnutie
2,79 €

Azok a kilencvenes évek...


Horn Gyula (1932–2013), a Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1994–1998)."Így láttam én" – ez lehetne ennek a könyvnek a mottója, amelyben a korszak hiteles tanúja, a "Cölöpök" szerzője vall politikáról, emberekről, saját töprengéseiről, küzdelmeiről, amelyeket a parlamentben, a pártjában és a nemzetközi színtéren folytatott; ír azokról az eseményekről, tanácskozásokról, amelyeken személyesen részt vett, nyilatkozik az évtized azon szereplőiről, akikkel közvetlenül kapcsolatba került. Az újságolvasó állampolgár számtalan, eddig ismeretlen hazai és nemzetközi eseménnyel és történéssel találkozik ebben a rendkívül érdekes és olvasmányos visszaemlékezésben, amely 1999-ben heteken keresztül vezette a sikerlistát.
Na stiahnutie
3,63 €

dostupné aj ako:

Éltető csillagunk, a Nap


Egész életünk a Naptól függ. A színes felvételekkel illusztrált könyv bemutatja a számunkra legfontosabb csillag, a Nap szerkezetét, természetét és hatásait, a Nap megfigyelésének történetét, a nap- és holdfogyatkozások bekövetkeztét, a naptevékenység, a napkitörések földi hatásait, valamint a napkutatás távlatait.
Na stiahnutie
2,79 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.