Hodnotenie



Jazyk


Väzba


Z, az elveszett város


EGY ŐSI VÁROS. EGY MEGSZÁLLOTT FELFEDEZŐ. EGY SZÁZ ÉVE MEGFEJTETLEN REJTÉLY.1925-ben Percy Fawcett brit katonatiszt és felfedező - fiával és annak barátjával együtt - hosszú útra indult az amazóniai dzsungelben. Célja az volt, hogy megtalálja "Z-t, az elveszett várost" - egy ősi, fejlett civilizáció nyomait, amelyet az európaiak évszázadokon át Eldorádó néven kerestek. Expedíciója azonban nyomtalanul eltűnt. A következő években több kutatóexpedíciót is indítottak az esőerdőbe, de a mai napig nem tudjuk, mi történt velük, sőt az őket keresők közül is sokakat örökre elnyelt a dzsungel.A fehér emberekkel szemben ellenséges érzületű - esetenként kannibál - indián törzsek földjén áthaladó útjai és azok eredményei már életében legendává tették a bátorságáról híres katonát. Népszerűségét jól érzékelteti az a tény, hogy amikor a felkutatására induló egyik expedícióhoz önkénteseket kerestek, napokon belül húszezren jelentkeztek az életveszélyes feladatra. Részben Fawcett ihlette a hollywoodi sikerfilmek hősének, Indiana Jonesnak az alakját is, de az eltűnt régész-felfedező figurája már korábban is számtalan novellában, regényben és filmben felbukkant.David Grann, a Megfojtott virágok szerzője, egy elfeledett naplógyűjtemény nyomán maga is Amazóniába utazott, hogy felkeresse azokat a helyeket, ahonnan Fawcett és társai az utolsó üzeneteiket küldték a családjuknak... és ott döbbenetes dolgokkal szembesült.Ez a könyv nemcsak egy eltűnt expedíció története, hanem egy hipnotikus erejű utazás: tudomány, mítosz, őrület és halál határán. Egy rejtély, amely nem ereszt - sem azokat, akik nyomába erednek... sem az olvasót.
Na stiahnutie
13,80 €

Hogyan működik az élet valójában?


Lehet, hogy már régóta keresed, hogyan lehetne könnyebb. Talán gyakran érezted magad túl soknak, túl érzékenynek, túl másnak, vagy egyszerűen csak hibásnak. Mintha az élet másoknak működne, veled pedig csak történne. De mi van, ha valójában nem te vagy elcseszett, csak eddig senki nem mutatta meg, hogyan működsz te, és hogyan működik az élet valójában?Mi van, ha eddig sem veled volt a baj? Mi van, ha csak nem a saját térképed alapján próbáltál navigálni?Ez a könyv nem megmondani akarja a tutit, és nem is kínál kész válaszokat. Nem egy újabb tipikus önsegítő könyvet tartasz a kezedben, hanem egy emlékeztetőt arról, hogy mindig van másik út, amit választhatsz.A Hogyan működik az élet valójában? egy belső térképet mutat, lehetőséget a különféle utakra, amelyeken a saját választásod szerint indulhatsz el. Ezek az utak más nézőpontokra, felismerésekre és kérdésekre vezetnek, így megnyithatják előtted a kaput egy másfajta működés felé. És hogyan működhet az élet másképpen? Képzeld el azt, hogy a tested többé már nem az ellenséged. A kapcsolataid már nem megfelelésből működnek, és nem játszmák szabályozzák őket. A választásaid nem korlátok között születnek, hanem valódi szabadságból. A teremtés térképén navigálva mindez számodra is lehetséges lehet.Legyen ez a könyv egy felhívás arra, hogy bármelyik pillanatban választhatod saját magad. Induljunk el közösen ezen az úton!========A szerző sokáig maga is azt hitte, hogy vele van a baj. Nem elég jó, nem elég okos, nem elég „normális”. Évekig próbált beilleszkedni a világ elvárásai közé, amíg egy súlyos baleset szó szerint megállította. A gyógyulása nemcsak fizikai fordulatot hozott, hanem szemléletváltást is: felismerte, hogy a valóságunk nem adott, hanem alakítható, és minden újrakezdhető, de csak akkor, ha új térképet rajzolunk hozzá.Ma több ezer embert inspirál online programjaival, tanfolyamaival és a Briliáns tagság keretében. Írásaiban és előadásaiban is emberközeli nyelven, tabuk nélkül beszél testtudatról, kapcsolódásról, önazonosságról és arról, hogyan találhatjuk meg a saját működésünket a világ zajában.
Na stiahnutie
19,69 €

A lélek anatómiája


Sok betegség gyökere elrejtőzik a lélek mélyén – ez a mű segít feltárni jelbeszédeit. A test csak jelzi, amit a lélek már régóta tud. Szepes Mária egyik legmélyebb műve feltárja a testi és lelki folyamatok láthatatlan összefüggéseit. A lélek anatómiája arra hív, hogy felfedezd a benned rejlő okokat, felismerd a tünetek üzeneteit, és megértsd, hogyan gyógyítható a lélek, ha a test megbetegszik. Ez a könyv nemcsak olvasmány, hanem önismereti utazás – azoknak, akik készek szembenézni önmaguk valódi arcával. Van-e olyan orvos, akit ne győzött volna meg a tapasztalat arról, hogy a test csak a tünetek színtere, de a valódi elváltozás a lélek mélyrétegeiben lakozik? Szepes Mária könyve megkísérli fellebbenteni a fátylat a tudattalan sebek elől, és elvezet bennünket oda, ahonnan a valódi gyógyulás indulhat. Ebben a műben nem szimpla spiritualitást találsz, hanem egy átgondolt, belső világra irányuló diagnosztikát: a lélek betegséggócait, az emberi aura és finomtestek működését, a gátlások és traumák hatását, valamint azokat az „örök szérumokat”, amelyek segíthetnek a tisztulás útján. A testi tünetek mögött rejlő szimbolikus üzenetek feltárásában Szepes finom lélektani érzékkel vezet minket – de egyben arra is ösztönöz, hogy ne várjunk kész recepteket, hanem váljunk aktív résztvevőivé önmagunk gyógyulásának. Nemcsak azoknak szól, akik éppen keresik, mi bajuk van lelkileg vagy testileg – hanem mindazoknak, akik készek belenézni az árnyékba, hogy fényt hozzanak oda, ahol eddig csak fájdalom rejtőzött.
Na stiahnutie
12,65 €

Polgári eljárásjog III.


A Polgári eljárásjog III. kötet egyetemi oktatók közreműködésével valósult meg, a kötet szerkesztői és szerzői közül többen is ugyanakkor gyakorlati szakemberek is - bírák, közjegyzők, ügyvédek, végrehajtók, közigazgatási szakemberek.Jelen szakkönyv a korábban megjelent Polgári eljárásjog I. és Polgári eljárásjog II. kötetek "folytatása", anyaga két fő részből áll.Az I. rész az európai polgári eljárásjogot tárgyalja. Az I. fejezetben bemutatja annak fogalmát, fejlődéstörténetét és eredményeit, a további. II-XII. fejezetekben pedig az európai polgári eljárásjog legfontosabb jogszabályait (pl. Brüsszel Ia. rendelet, Brüsszel IIb. rendelet, Öröklési Rendelet, Tartási rendelet, Fizetésképtelenségi rendelet) elemzi.  A II. részben a bírósági végrehajtás szabályai kerülnek bemutatásra a Vht. és a Pp. rendelkezéseinek kimerítő elemzésével.
Na stiahnutie
32,16 €

Neuro lingvisztikus programozás kezdőknek


Az NLP (Neurolingvisztikus Programozás) világszerte emberek millióinak segített legyőzni a félelmet, növelni az önbizalmat, gazdagítani a kapcsolataikat és szenzációs sikereket elérni a társadalom minden szintjén.Akár a hiedelmeidet szeretnéd átprogramozni, akár a személyközi kapcsolataidat szeretnéd javítani, ez az útmutató megadja a kulcsot egy jobb élethez.Az NLP egyszerű technikáival te is pillanatok alatt erős, boldog és sikeres személyiséggé válhatsz.Ebben a könyvben többek között a következőket fedezed fel:Az NLP alapjai (alapvető a kezdőknek!)Az NLP-t övező makacs mítoszok: tisztázásuk és cáfolatukTöbb mint 20 hatékony technika az emberek befolyásolásáraAz NLP 4 különböző formátuma és közvetlen alkalmazásuk az Ön számáraSzisztematikus siker: az egyszerű modell a nagyszerű eredményekhez.Ne irigyeld a szerencséseket és a tehetőseket. Légy te is egy közülük még ma!Ezzel az útmutatóval kihasználhatod a szakértők legfrissebb meglátásait, és áttörheted a falakat, amelyek megakadályozták céljaid elérésében.Inspiráló és könnyen olvasható könyv, amely hatékony eszközöket ad a rejtett potenciálod felszabadításához.A megfelelő időben: ez az NLP könyv neked való!Szerezd meg most a saját példányodat, és kezdj egy új életet, amely tele van boldogsággal, beteljesüléssel és jóléttel!
Na stiahnutie
9,41 €

Erősítsd meg az utazásod


Nem számít, mi történt veled, honnan jöttél, vagy mit tettél, továbbra is teljes békére, feltétel nélküli szeretetre, teljes beteljesülésre és bőséges örömre lelhetsz az életben.Mindenki sebezhető ezzel szemben. A fény elengedhetetlen a sötétség létezéséhez, ezért még a legsötétebb pillanatainkban is kell, hogy legyen fény.Ez a könyv bölcsességgel tölt el, amely egy életre szól, és segít megérteni, hogy bármi is történik ebben a világban, a képzelet erejével képes vagy megteremteni a saját valóságodat.A "Ne higgy el mindent, amit gondolsz" üzenete nem a gondolkodásmódod megváltoztatásáról, a történelem átírásáról vagy az agyad újraprogramozásáról szól.Ugyanazon tudatossági szint használata, amely a problémáinkat okozta, nem fogja megoldani őket. Csak a taktikák maradandóak. A fokozott tudatossági állapot hatásai egy életen át tartanak.
Na stiahnutie
9,41 €

Szülői generációk harca


Ez a könyv elsősorban a szendvicsgenerációs (kb. 1960-1987 között született) szülők belső világát és nevelési dilemmáit tárja fel: azokat a kérdéseket, amelyekre sokan nem kaptak választ gyerekként, és most szülőként keresik azokat. A Generációk harca és a Generációk harca a figyelemért után harmadik könyvként azért választottam ezt a témát, mert egyre több szülő küzd azzal, hogyan lehet nagyobb önbizalommal nevelni egy olyan világban, amely gyökeresen eltér attól, amiben mi felnőttünk. Az elmúlt két évben az előadásaimon legalább százezer emberrel találkoztam, és a legtöbb kérdés egyértelműen a saját szülőségünkkel kapcsolatban érkezett. A tőlem megszokott módon a könyv nem az egyéni, ,,mikroszintű" nevelési dilemmákra ad választ, sokkal inkább a ,,makroszintű" generációs és kulturális összefüggéseket tárja fel. A könyv segít megérteni, hogyan hat a múlt a jelenre, és miként lehet tudatosan alakítani a szülői szerepet. Külön figyelmet kapnak a generációs minták, a digitális világ hatásai, valamint a szülői önismeret pszichológiai alapjai. A célom, hogy a könyv ne csak felismeréseket, hanem gyakorlati kapaszkodókat is adjon. Ez a könyv a mai negyvenes, ötvenes és hatvanas szülők útkereséséről szól: a hozott minták, a digitális kihívások és a szülői önismeret metszéspontjában segít megérteni, honnan jövünk, és hogyan alakíthatjuk tudatosan a gyerekeink jövőjét. Ajánlom mindazoknak, akik szeretnék jobban érteni saját magukat szülőként - és a gyermekeiket emberként.  Steigervald Krisztián generációkutató
Na stiahnutie
9,86 €

A térfogatszámításról 2.


Északi Tanács Irodalmi Díja, 2022"Solvej Balle prózája az irodalom ismeretlen dimenzióit nyitja meg."- Nicole KraussA november tizennyolcadikákból álló év a végéhez közeledik. Tara Selter visszatér párizsi hotelszobájába, ahol megállt számára az idő. Félelemmel vegyes reménnyel várja, hogy végre beköszöntsön egy új nap, ám ismét csalódnia kell. Miközben egyre kétségbeesettebben próbál kikeveredni az időhurokból, az évszakok nyomába ered, abban bízva, hogy utolérheti az évet.Solvej Balle sorozatának második kötete évszázadokon átívelő útinapló, filozofikus hangvételű, személyes vallomás eltűnő világunkról.A térfogatszámításról izgalmas egzisztenciális vizsgálódás, a hétkötetesre tervezett regényfolyam könyvről könyvre rejtélyes felfedezőútra hív."A szakadék szélén sétálok, megszámolom és leírom a napokat. Azért, hogy emlékezzem rájuk. Vagy azért, hogy együtt tartsam őket. Vagy talán azért, mert a papír mindenre emlékszik, amit mondok. Mintha léteznék. Mintha meghallgatna valaki."Solvej Balle (1962) a dán kortárs irodalom kiemelkedő, nemzetközileg is elismert alakja. Filozófiát és irodalomtudományt tanult az egyetemen. Egy kis balti-tengeri szigeten, Aeron él a családjával, ahol Pelagraf néven kiadót is alapított. 2022-ben elnyerte az Északi Tanács Irodalmi Díját, és számos más elismerés mellett a Nemzetközi Booker-díj 2025-ös rövidlistáján is szerepelt. Regényeit több mint harminc nyelvre fordították le.
Na stiahnutie
8,45 €

Séta az Örs vezér terén - Népbüfétől a titkos sugárútig


Az Örs vezér tere sokaknak csupán a főváros egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja - végállomás, átszállóhely, találkozási pont. De aki megáll egy pillanatra, és figyelmesebben körbenéz, felfedezheti, hogy ez a tér sokkal több ennél: történeti rétegeket rejtő városi szövet, amelyben múlt és jelen különös elegyet alkot. Ez a sétakönyv arra hívja olvasóját, hogy ne csak áthaladjon az Örs vezér terén, hanem ismerkedjen meg vele: sétáljon, nézzen fel az épületekre, kutasson emlékek után a panelrengeteg és a városligeti zöldfoltok határán. A könyv az egykori gazdasági udvarok, majorok és kertvárosi kísérletek világából vezeti el az olvasót a szocialista várostervezés lenyomatain keresztül a mai, zsúfolt, mégis élő városrészbe.  
Na stiahnutie
9,29 €

The Philosopher of Reality


Edited by Tilo SchabertWith a Foreword by András LáncziEric Voegelin is a towering figure in the intellectual landscape of the twentieth century. His work ranges from legal studies to philosophy, from historical studies to theology, from constitutional theory to literary studies, from a philosophical anthropology to a theory of empires. No one else in our time has, by scholarship, covered such a wide range of subjects. In this book, Voegelin’s motives for this prodigious pursuit are spelled out. There was, first, the eclipse of reality brought about by the ideologies reigning supreme in the modern age and sharply diagnosed by him. Secondly, the atrocities committed by all those who wished to impose their false, “second reality”, as he called it, on all humankind. And, thirdly, his quest for truth, to resurrect all the lost knowledge, in its entire range, on the veritable form of human existence. While illuminating significant parts of his work, the interpretations brought together here bring to the fore the eminent role of Voegelin as a moral and political guide: throughout his life, he attracted generations of students as an outstanding teacher, and, now, through his writings, he speaks to us and the innumerable generations that will come after us, who face a very uncertain future. His voice strikes at times as a prophetic one. It is a merit of the contributions to this book that they convey, in various ways, this idea. CONTRIBUTORS: Barry Cooper, James Greenaway, András Lánczi, Tilo Schabert, James R. Stoner, Jr., Árpád Szakolczai, Lee Trepanier, John von Heyking, David Walsh
Na stiahnutie
9,53 € 10,59€

Devizakereskedés


 ?? Devizakereskedés: Jövedelmező kezdőknek szóló útmutató a Forex stratégiák és technikák elsajátításáhozAmit belül megtanulsz?? Lépésről lépésre elsajátítható tudás – A forex kereskedés lényegének megértésétől eljuthatsz a strukturált, működőképes tervek kidolgozásáig. Minden koncepció az előzőre épül, így soha nem kell találgatnod.?? Céltudatos stratégia – Tanuld meg, hogyan tervezhetsz olyan kereskedési stratégiákat, amelyek valóban illeszkednek hozzád – a céljaidhoz, a kockázatvállalási komfortodhoz, a ritmusodhoz. Nincsenek sablonos rendszerek, csak alkalmazkodó megközelítések, amelyek a képességeiddel együtt fejlődnek.?? Okos kockázatkezelés – Fedezze fel a tőke védelmének művészetét, miközben a lehetőségek kiaknázására törekszik. Eszközöket szerezhet a kockázatok felméréséhez, mielőtt azok problémává válnának.?? Modern kereskedési technikák – Merüljön el a pontosságot finomító módszerekbe – például a kereskedés időzítéséhez használt szórás használata –, így döntései pontosak és magabiztosak lesznek, ne pedig reaktívak.Kinek szól ez a könyv??? Törekvő kereskedők – Ha most kezded, lépésről lépésre építheted fel az alapokat – zsargon túlterhelés és felesleges bonyolultság nélkül.?? Tapasztalt kereskedők – Frissítsd fel a profid új meglátásokkal, élesebb elemzésekkel és gyakorlatias módosításokkal, amelyek világosabbá teszik a stratégiádat.?? Befektetők — Gondolkodik azon, hogy devizapiacot vegyen fel portfóliójába? Ez az útmutató segít megérteni a piaci viselkedést, mielőtt kockáztatná az első dollárját.?? Oktatók és mentorok – Tökéletes strukturált kurzusvezetőként, oktatási segédanyagként vagy workshopok kiegészítőjeként – előre rendszerezve a könnyű tanulási lebonyolítás érdekében. 
Na stiahnutie
9,89 €

Stratégiák a nagyobb ellazulás eléréséhez


Az élet tele van kihívásokkal, ugyanakkor figyelemre méltó tanulási környezetként is szolgál; lépj túl rajtuk azáltal, hogy feltárod életed célját, és teljes szívvel elkötelezetten magadévá teszed.Fontos első lépés, ha időt szánsz arra, hogy szisztematikusan dokumentáld az életedet befolyásoló összes tényezőt.Fedezd fel: - A stressz természetét és mechanizmusait - Az öt módot, ahogyan a stressz hatással van az életedreTizenhárom természetes stratégia a feszültség enyhítésére: - Tizenegy egyszerű módszer a hangulat azonnali javítására - Tíz stresszcsökkentő önsegítő alkalmazás és eszköz Stratégiák a szabadidő élvezetéhez a stressz csökkentése mellett - A pozitív nyelv hatása a kevésbé szorongó életmód elősegítésében
Na stiahnutie
9,41 €

Bitcoin és társai


Ez a könyv közérthető módon vezeti be az olvasót a kriptovaluták izgalmas és folyamatosan fejlődő világába. Választ ad azokra a kérdésekre, amiket egy hétköznapi érdeklődő feltesz a téma kapcsán, például, hogy miként lehet Bitcoinunk, hol tudjuk azt tárolni, mennyire anonim, mire használható és milyen lehetőségeket kínál. Bemutatja a kriptovaluták történetét, lehetőségeit, bányászatát, a digitális pénz szerepét és alkalmazási területeit, nagy hangsúlyt fektetve a biztonságra. Ismerteti a technológiai hátteret és az olyan újdonságokat, mint az NFT-k és az okosszerződések. Kitér a különböző tárolási, vásárlási és kereskedési lehetőségekre, illetve ismerteti a leggyakrabban használt applikációk és platformok kezelésének módját. Mindezt világos, laikusok számára is követhető nyelvezettel mutatja be azon érdeklődőknek, akik most ismerkednek ezzel a modern és folyamatosan változó pénzügyi világgal.
Na stiahnutie
11,24 €

Árnyékból fény


Az Árnyékból Fény egy belső utazás története: versek a túlélésről, újjáépülésről, hitről és csendben megtalált igazságokról. 18 verse finom egyensúlyt teremt fény és árnyék, múlt és jelen, fájdalom és remény között.Német Richárd sorai a mindennapok küzdelmeiből, a veszteségek és felismerések világából emelkednek ki, hogy megmutassák: minden árnyék mögött ott a fény, ami hazavezet.Ez a kötet azoknak szól, akik kerestek már választ, reményt vagy csak egy pillanatnyi megértést — és nem félnek belenézni a saját történetükbe.
Na stiahnutie
4,23 €

A nagy sakktábla


A XX. század végére az Egyesült Államok a világ egyetlen valódi szuperhatalmává vált. Zbigniew Brzezinski arra a kérdésre keresi a választ az eredetileg 1997-ben megjelent könyvében, hogy Amerika mihez kezd ezzel a példátlan elsőbbséggel, illetve provokatív geostratégiai víziót rajzol fel arról, hogyan őrizheti meg az USA világpolitikai vezető szerepét a XXI. században is. A szerző szerint a világ legnagyobb népességének otthont adó, hatalmas természeti erőforrásokkal rendelkező és a világgazdaság jelentős folyamatainak teret biztosító Eurázsia az a „nagy sakktábla”, amelyen a legfontosabb játszmák zajlanak. Aki itt ügyesen mozgatja a bábukat, az dönti el a globális hatalmi egyensúly alakulását. Amerika vajon képes arra, hogy az eurázsiai kontinens politikai döntőbírájává váljon, és megelőzze az anyagi vagy diplomáciai érdekeit fenyegető rivális hatalmak felemelkedését? Brzezinski nem pillanatfelvételt nyújt az eurázsiai valóságról, hanem mély történeti, földrajzi, geopolitikai folyamatokat igyekszik bemutatni, elemezve többek között a NATO-bővítés dilemmáit, Ukrajna és Azerbajdzsán stratégiai szerepét, Oroszország mozgásterét, valamint Kína nagyhatalmi törekvéseinek alakulását. Bár a kötet első kiadása óta jelentős átrendeződés történt a játéktáblán, a politikatudomány és a nemzetközi kapcsolatok területén mérföldkőnek számító mű ma is releváns, alapvető olvasmány mindenkinek, aki a napi híreknél mélyebben akarja érteni a világpolitikát.
Na stiahnutie
10,56 € 11,73€

Ungarn, Europa und die Welt I


Mit der Reihe „Beiträge zur deutsch-ungarischen Verständigung“ hat das Institut 2023 eine regelmäßige Veröffentlichungsplattform eröffnet, um bilaterale Fragen und Probleme einem interessierten deutschsprachigen Lesepublikum näherzubringen. Der dritte Band der Reihe versammelt ausgewählte Fachbeiträge der Gastwissenschaftler, die das Institut in den letzten Jahren besucht haben. Das Themenspektrum umfasst weltpolitische Verwerfungen, gesellschaftspolitische Umwälzungen sowie ideengeschichtliche Schlüsselmomente in Vergangenheit und Gegenwart des europäischen Kontinents, in dessen Konnektivität die deutsch-ungarischen Beziehungen eingebunden sind.Seit über 1025 Jahren ist Ungarn Teil der europäischen Staatengemeinschaft und verbindet als Brückennation nicht nur geographisch Ost und West. Heutzutage findet sich Ungarn in einer zunehmend verflochtenen Welt wieder, die gleichzeitig geopolitisch so unsicher scheint wie vielleicht seit dem Ende des Zweiten Weltkriegs nicht mehr und von gewaltigen gesellschaftlichen Umwälzungen geprägt wird.Auch das Deutsch-Ungarische Institut für Europäische Zusammenarbeit am Mathias Corvinus Collegium in Budapest begreift sich seit seiner Gründung im Jahr 2020 als Bindeglied zwischen Ungarn und der deutschsprachigen Welt im Herzen eines vereinten Europas. In dieser Funktion lud das Institut seit seinem Bestehen zahlreiche Vortragsgäste und Gastwissenschaftler nach Budapest ein, die ihre wissenschaftliche Expertise und ihre Forschungsthemen mit dem ungarischen Publikum teilten.Die neun Beiträge des hier vorgelegten dritten Bandes der 2023 eröffneten Reihe „Beiträge zur deutsch-ungarischen Verständigung“ dienen dazu, diese Arbeit zu beleuchten. Die versammelten Gastwissenschaftler des Instituts widmen sich darin weltpolitischen, gesellschaftspolitischen und ideengeschichtlichen Fragestellungen, die das Fundament unseres europäischen Zusammenlebens berühren und sich von der Vergangenheit bis in die Gegenwart spannen. Damit dokumentiert der Band zugleich die Bandbreite der Gäste des Deutsch-Ungarischen Instituts für Europäische Zusammenarbeit aus fünf Jahren Institutsgeschichte.Autoren: Christian HILLGRUBER, Sandra KOSTNER, Hans-Christof KRAUS, Frank-Lothar KROLL, Michael KÜHNLEIN, Rainer LISOWSKI, Reinhard MEHRING, Michael SOMMER, Heinz THEISEN
Na stiahnutie
8,78 € 9,76€

Zavar a fejekben


Mi történik, ha az egyén szabadság­vágya szembeütközik a társadalmi elvárásokkal? Mi marad az emberből, ha a rendszer meg­határozza helyette a gondolatait, érzéseit, identitását?A Zavar a fejekben nem hétköznapi re­gény. Ez a mű a szabadságkeresés és ön­azonos­­­ság tragikomikus labirin­tusa, ahol egyet­len biztos pont sincs. Egy fiatalember szemszögén keresztül követhetjük végig, hogyan alakul ki a káosz egy olyan világban, ahol az értékek felcserélődnek, a racionali­tás kifordul önmagából, és az emberek fejében fokozatosan zűrzavar lesz úrrá.Szatirikus hangvétele, groteszk elemei és filozofikus mélysége révén a regény egyszer­re tart tükröt az egyén és a társadalom elé.  A szerző kifinomult iróniával, mégis megren­dítő hitelességgel mutatja be a szorongással, kiüresedéssel és megfelelési kényszerrel küz­dő ember útját – azt a vergődést, amely sokunk számára ismerős lehet.Egy könyv azoknak, akik nem félnek meg­kérdőjelezni a valóságot. Akik szerint nem csak a világban, de olykor önma­gunkban is zavar van. 
Na stiahnutie
9,06 €

Az első vállalkozásod


Mindig is szerettél volna saját vállalkozást indítani, de nem tudtad, hol kezd el? Az első vállalkozásod a tökéletes útmutató, amely segít megvalósítani üzleti ötleted. A kezdeti koncepció kidolgozásától a terméked vagy szolgáltatásod bevezetéséig, ez az átfogó útmutató végigvezet a startup folyamat minden lépésén.Ebben az úttörő könyvben a következőket fogod felfedezni:• Üzleti ötlet: Jövedelmező üzleti ötlet azonosítása• Piackutatás: Piackutatás elvégzése ötleted érvényesítésére• Kisvállalkozás: Üzleti terv készítése és elérhető célok kitűzése• Üzleti stratégia: Hogyan működik valójában egy vállalkozás• Ügyfelek felkutatása: Hogyan szerezz, tarts meg és növeld az ügyfelek számát• Vállalkozó: Dobd piacra a terméked vagy szolgáltatásod, és kezdj el bevételt generálniSaját tapasztalataira támaszkodva Wayne személyes naplóbejegyzéseket és értékes meglátásokat oszt meg, hogy segítsen elkerülni a gyakori hibákat és okosabb döntéseket hozni. Naplójának személyes jegyzeteivel az olvasók betekintést nyerhetnek a vállalkozásindítás valós kihívásaiba és sikereibe. 
Na stiahnutie
2,82 €

Pénzügyeid uralma


Képzeld el az összes fantasztikus dolgot, amit elérhetnél, ha lenne passzív jövedelemforrásod... Engedd, hogy a gondolataid elkalandozzanak ezekre a lehetőségekre.Mindannyian jól tudjuk, hogy nincs olyan csodaszer, ami a szabadidőt kemény jövedelemmé változtatná . Ennek ellenére vannak olyan módok is a passzív jövedelem előállítására, amelyek nem igénylik ennek a „ munkaerőnek ” a hozzáadását. Az ősi közmondás így szól: „Ne dolgozz azért, amit nem tudsz megfizetni”. Váltsd a pénzed kielégítő hozammá. Nemcsak ők hiszik azt, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni. Azonban számos egyszerű módszert találhatunk a passzív jövedelem szerzésére, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk megtenni a szükséges erőfeszítést. Lehetséges, hogy ez kezdetben idő-, pénz- és energiabefektetést igényel; de ha ezt elértük, hátradőlhetünk és nézhetjük, ahogy a vagyonunk gyarapszik. Úgy tűnik, hogy ez az, amit egész idő alatt keresett, nem igaz ? De hogyan állapíthatja meg, melyik vállalkozás a legmegfelelőbb az Ön számára? Képzeld el: lehetőséged van egy 101 oldalas útmutatóra, ami nemcsak tanulságos, de könnyen olvasható is, és a vállalkozások széles skáláját lefedi. Ez az útmutató kevesebb mint ezer dollárért a tiéd lehet. Képzeld el, hogy egy olyan világban lennél, ahol rengeteg fáradságot, időt és pénzt takaríthatnál meg magadnak azzal, hogy még az első lépés megtétele előtt eldöntöd, mely üzleti vállalkozások nem lennének sikeresek számodra . Ennek a konkrét célnak az elérése érdekében ezt az útmutatót kifejezetten erre a célra fejlesztették ki .
Na stiahnutie
9,41 €

Rozšírte svoje vedomosti z nových oblastí ako ekonómia, manažment a marketing. Zaujímate sa o vesmír a jeho fungovanie, správanie živočíchov či históriu času? Správny smer do života a pozitívnu psychológiu prinesie motivačná literatúra. Knihy odborné - z oblasti práva, pedagogiky, sociológie či medicíny - ukrýva práve táto sekcia.

Kategória Odborná a populárno-náučná literatúra zahŕňa knihy a texty, ktoré poskytujú informácie a odborné znalosti v rôznych odboroch. Táto kategória sa líši od beletristickej literatúry a zameriava sa na vedomostný prínos.

Odborná literatúra obsahuje podrobné informácie, teórie a výskum v rôznych oblastiach ako veda, medicína, technológia, právo, ekonomika a psychológia. Populárno-náučná literatúra je prístupnejšia verejnosti a zaujímavo prezentuje tématické úseky, históriu, biografie a vedecké objavy.

Odborná a populárno-náučná literatúra je dôležitá pre vzdelávanie, osobnostný rozvoj a celoživotné učenie. Pomáha nám porozumieť svetu, objavovať nové perspektívy a zlepšiť naše schopnosti. Tieto diela od renomovaných autorov sú zdrojom inšpirácie a prínosov pre naše profesionálne a osobné životy.

K najznámejším autorom odbornej literatúry patria Stephen Hawking, Yuval Noah Harari, Malcolm Gladwell, Daniel Kahneman či zo slovenských autorov Roman Králik, či Vojtech Zamarovský.