Hodnotenie



Jazyk


Veková kategória


Väzba


XIV. Leó


„Van ?pápánk!” – hangzott fel 2025. május 8-án, csütörtök este a Szent Péter-székesegyház középső erkélyéről, miután a Sixtus-kápolna kéményéből fölszállt a fehér füst. XIV. Leó néven új egyház- és államfő foglalta el trónját a Vatikánban. Robert Francis Prevost az Ágoston-rend első pápája, az első egyházfő, aki az Egyesült Államokban született, egyben az első perui állampolgársággal rendelkező vatikáni államfő. Az amerikai kontinensről másodikként érkezett pápa a húsvéthétfőn elhunyt argentin Ferenc után kezdi meg pontifikátusát.De vajon eszméiben is követi elődjét, folytatja megkezdett reformjait? Hogyan viszonyul a nők szerepvállalásához az egyházban? Hát az egynemű párok kapcsolatához, frigyük megáldásához? Mi az álláspontja a papok által elkövetett szexuális visszaélések kezelését érintően? Esélynek vagy veszélynek tartja-e az egyház szempontjából a mesterséges intelligencia térnyerését?Mindezekre a kérdésekre választ találunk ebben a villámgyorsan, nagy tájékozottsággal és alapossággal megírt portrékönyvben – amiből még a pápa öltözködéséről és kedvenc sportjáról is értesülhetünk a világ- és egyházpolitikai összefüggések mellett.A szerző, Rónay Tamás elismert Vatikán-szakértő, külpolitikai rovatvezető. XIV. Leó a negyedik pápa, akiről monográfiát írt – méghozzá a megválasztása utáni tíz napban.
Na stiahnutie
10,42 €

Huszonnégy másodperc múlva


Huszonnégy másodperc múlva megtörténik! Neon és Aria először fog… Vagy nem. Ugyanis a 17 éves Neon a barátnője fürdőszobájában pánikol. Nagyon. Szédül, szorong, zsong a fejében a sok kétség, emlék és érzelem. Huszonnégy perce még minden tutinak tűnt, amikor bekopogott a lány ajtaján. Rózsák helyett csirkefalatokat hozott, mert az Aria kedvenc kajája. Huszonnégy napja Neon már buzgón gyakorolt az anyukája fiókjából elcsórt melltartón a nagy napra, nehogy kifogjanak rajta a csatok és kapcsok. Huszonnégy héttel ezelőtt kezdtek el beszélgetni Ariával arról, mivel egy ideje már határozottan szerelmesek voltak egymásba. Ezzel egy időben mindenki, akivel Neon összefutott ellátta valami hasznos tanáccsal a fiút azzal kapcsolatban. Huszonnégy hónappal korábban Neon gyáván menekülőre fogta, amikor a nagypapája temetésén egy nagyhangú, ámde vakarcs kiskutya nekitámadt. Szerencsére a szökött kutya nyomában ott loholt a gazdája, egy lófarkas lány. tréningnadrágban, pólóban, akit Ariának hívtak. Most akkor mi lesz?  
Na stiahnutie
8,45 €

A sokaság akarata


Audi. Vide. Tace.Meglehet, hogy pillanatnyilag a Cateni köztársaság, vagyis a Hierarchia a világ ura, de minden felett ők sem rendelkeznek.Úgy tudják, hogy Vis Telimus a nevem. Úgy tudják, hogy három évvel ezelőtt egy tragikus baleset következtében veszítettem el a szüleimet, és hogy az árvaságból csakis a jó szerencsém emelt fel a legelitebb és legexkluzívabb iskolájukba. Úgy tudják, hogy miután végzek, boldogan válok én is részévé civilizált társadalmuknak, és engedem át erőmet, szellemi energiámat és tettvágyamat – vagy ahogy ők egyszeruen hívják, az akaratomat – a felettem állóknak, hogy elszívják belőlem, ahogy sok millió társammal tették. Elvégre mindenkinek ez a sorsa és kötelessége.Úgy tudják, hogy közéjük tartozom, és hisznek nekem.Az igazság azonban az, hogy azért küldtek az Akadémiára, hogy válaszokat találjak bizonyos kérdésekre. Hogy feltárjak egy gyilkosságot. Hogy rábukkanjak egy ősrégi fegyverre. Hogy olyan titkokat leplezzek le, melyek az egész köztársaságot darabokra téphetik.És az igazság az is, hogy soha, de soha nem engedem át az akaratomat a birodalomnak, amely az egész családomat kiirtotta.Mindehhez fel kell jutnom az Akadémia ranglétrájának csúcsára. Mosolyognom és barátkoznom kell, elhitetni velük, hogy közéjük tartozom. És mindenképpen győznöm kell. Mert különben akik ismerik az igazi nevemet és a markukban tartanak, nem veszik hasznomat többé.Márpedig ha a Hierarchia számára világossá válik, hogy ki is vagyok valójában, akkor azonnal végeznek velem is.
Na stiahnutie
19,66 €

Remélem, jól vagy


Jolene, a Supershops Incorporated adminisztrátora szerint szigorúan elég a hivatalos teendőkre szorítani a munkatársakkal való napi érintkezést. Amit persze az idegesítő, inkompetens kollégái rendre képtelenek felfogni. Jolene megküzdési stratégiája a helyzettel, hogy sérelmeit kicsinyes utóiratokba önti a céges e-mailezésében, majd fehérre állítja a szöveg színét, hogy senki ne lássa azokat.Aztán egyszer természetesen eljön a pillanat, amikor lelepleződik. Büntetésként érzékenységi tréningre kell mennie, valamint korlátozásokat állítanak be a fiókjában.Csakhogy valami hiba csúszik ebbe, és Jolene véletlenül korlátozások helyett most már az egész részleg levelezéséhez és privát chatjéhez is hozzáfér. Tisztában van vele, hogy szólnia kellene emiatt, de ki tud ellenállni annak, hogy kilesse, mit beszélnek róla a háta mögött a többiek? Jolene biztosan nem. Ráadásul, amikor tudomására jut, hogy leépítések várhatóak, rádöbben, hogy csak egy módon mentheti meg a pozícióját: be kell vágódnia a főnökénél, és meg kell győznie a HR-est a nélkülözhetetlenségéről.Ahogy Jolene egyre mélyebben vájkál kollégái személyes világába és titkaiba, egyre többet tud meg róluk, és miközben egyre több hazugságra kényszerül mindenkivel szemben, elkezdi megkedvelni őket. Ez az állapot azonban nem tartható fent sokáig, így idővel döntenie kell, hogy a pozíciója megtartása vagy az őt körülvevő emberek fontosabbak – még úgy is, hogy esetleg tisztáznia kell magát előttük.A Remélem, jól vagy kedves és vicces regény a magányról és a monitorok mögött felbukkanó szeretetről. Natalie Sue bemutatkozó regénye sírva nevetős párbeszédeivel és szívhez szóló megfigyeléseivel a mindennapi munkahelyi kultúra különcségeire és az elkerülhetetlen emberi kapcsolódásokra világít rá mesterien.
Na stiahnutie
12,06 €

A próféta éneke


A totális diktatúra felé sodródó Írországban a négygyermekes anya, Eilish Stack tehetetlenül nézi, amint sötét, kiszámíthatatlan erők játékszerévé válik, és az általa ismert világ lassan a darabjaira hullik körülötte. Vajon meddig hajlandó elmenni, hogy megmentse a családját? És meddig képes kitartani a szakadék peremén?Paul Lynch Booker-díjas regénye mesterien megírt, hátborzongató vízió egy pusztulás felé tartó társadalomról és egy család küzdelméről - egyúttal szívszorító látomás egy olyan jövőről, amely ijesztően közelinek tűnik saját világunkhoz."Eilish a másik arcába néz, amely nem változik, a férfi színtelen szemét figyeli, a szájat és azt, amit mond, habár a száj nem beszél, a férje vizsgálati fogságban van, Mrs. Stack, így jelenleg ön is biztonsági kockázatnak minősül. Egyszer csak olyan érzése támad, mintha mögötte egy vadállat jelent volna meg és keresztülment volna a helyiségen, átveszi a formanyomtatványt, lassan összehajtja, beteszi a táskájába, nézi a férfit, ahogy feláll a székből, hallja az állat hangtalan lépteit, érzi a bűzös leheletét a nyakán, de túlságosan fél ahhoz, hogy megforduljon. A némán ücsörgő várakozók a telefonjukba révednek."Paul Lynch 1977-ben született a délnyugat-írországi Limerickben, az északkeleti Donegalben nőtt fel, jelenleg Dublinban él. Korábban az ír Sunday Tribune című napilap vezető filmkritikusa volt. A próféta éneke az ötödik regénye.
Na stiahnutie
9,29 € 12,95€

Az erdő istene


Goodreads Choice Awards 2024 –  Az év thrillereNew York Times – Az Év Könyvei New York Times – Az Év Thrillere New York Times – Az Év Krimije Az Év Könyve – PEOPLE MAGAZINENEW YORK-I VÁROSI KÖNYVTÁR – AZ ÉV TÍZ LEGJOBBJANPR – AZ IDEI LEGJOBBAKTIME MAGAZINE – 100 KIHAGYHATATLAN KÖNYVAZ ÉV KÖNYVE: REAL SIMPLE ? OPRAH DAILY ? NEWSWEEK ? VULTUREBarnes & Noble Könyvklub„Igazi gyöngyszem: egy irodalmi thriller.” – Paula Hawkins„Foglyul ejt, akár egy rókacsapda.” – Miranda Cowley Heller„Briliáns csapda: hazugságok és titkok tömkelege.” – Douglas Stuart1975. augusztus: egyik hajnalban a táborfelügyelő látja, hogy egy fekhely üres. Eltűnt Barbara Van Laar, az egyik táborlakó. Barbara nem egy átlagos tizenhárom éves: a nyári tábor a családja tulajdonában van, és ez a család a környék legnagyobb munkaadója. Nem először fordul elő, hogy valamelyik gyerek eltűnik a családból. Barbara bátyjának hasonló körülmények között veszett nyoma tizennégy évvel korábban, és azóta se került elő. A tábor személyzete pánikban keresi a lányt, és közben a Van Laar család titkainak újabb és újabb rétegei tárulnak fel, amelyekben a család alkalmazottai is érintettek. Liz Moore Massachusetts államban nőtt fel, és a manhattani Barnard College-ra, majd a Hunter College-ra járt. 2015-ben Rome Irodalmi Díjat kapott. Jelenleg Philadelphiában, a Temple Universityn tanít kreatív írást. Előző regényét, a Hosszú, fényes folyót beválogatták a Good Morning, America könyvklubba, illetve megjelenésének évében Barack Obama kedvenc könyveinek listáján is szerepelt.„Ennek a mesteri kézzel komponált thrillernek... olyan sodrása van, akár egy izgalmas minisorozatnak.” — The New Yorker„Végtelenül szórakoztató olvasmány... Moore egy képzett erdőőr magabiztosságával vezet bennünket a vadon kacskaringós ösvényein a váratlan végkifejlet felé.” — Boston Globe„Liz Moore fantasztikusan izgalmas új thrillerje Donna Tartt 1992-es első könyvére, A titkos történetre emlékezetet... Ez is döbbenetes olvasói élményt nyújt, és oly mélyre szippant be az írónő élénk képzeletének világába, hogy csak órák múlva tudtam kapálódzva felbukni levegőért... Precízen adagolt, fordulatokban gazdag cselekmény... Bámulatos! — Maureen Corrigan, Fresh Air, NPR„Lélegzet-visszafojtva olvastam az első bekezdéstől az utolsó szóig. Ez a történet arról szól, milyen elveszetten tévelygünk az erdőben és a saját életünkben is. Villámsebesen olvastam végig, de a mondanivalója még sokáig velem marad.” —Rebecca Makkai, a Lenne pár kérdésem című regény New York Times bestseller szerzője„Ez az izgalmas thriller, ami egyúttal családregény és túlélőkalauz is, foglyul ejt, akár egy rókacsapda. Liz Moore megérteti velünk, hogy mily könnyen utat téveszthetünk a vadonban és megtanít arra is, hogy miképp szabadulhatunk ki. Nagy élvezettel olvastam minden sorát.” — Miranda Cowley Heller, a Papírpalota #1 New York Times bestseller szerzője
Na stiahnutie
12,08 €

Randevú a Rámával


Hatalmas, hengerszerű objektum érkezik óriási sebességgel a Naprendszerbe. A Ráma névre elkeresztelt űrhajó egy bámulatosan fejlett civilizáció műve, valóságos technológiai csoda. A kivizsgálására érkező asztronauták pedig azzal szembesülnek, hogy az emberiség első csillagközi látogatója különös tereivel, épületeivel és teremtményeivel számtalan titkot rejt.Arthur C. Clarke, a sci-fi irodalom egyik állócsillagának nevét a többség valószínűleg a 2001 – Űrodisszeiához köti, ugyanakkor a Randevú a Rámával című műve is megkerülhetetlen klasszikus. Az összes fontos szakmai díjjal kitüntetett regény most átdolgozott fordításban, és a legendás sci-fi szerkesztőként is ismert Kuczka Péter utószavával jelenik meg.
Na stiahnutie
10,84 €

Osztatlan közös


Soltész Béla második novelláskönyvében tovább halad azon az úton, amelyen az elsőben elindult: konkrétan marad az Átkos Múlt és a Beígért Kánaán közé beszorult magyar Y-generáció krónikása. Ez a nemzedék már kinőtt a gyerekkorból, fiatal felnőttekről vagy akár már középkorú emberekről beszélünk, túl az első (a második, a sokadik) nagy csalódásokon, élethazugságokon, kiábrándulásokon. Soltész carveri pontossággal és tömörséggel, valamint hihetetlenül szórakoztatóan írja meg a magyar rögvalóságot, a rendszerváltás előtt vagy közvetlenül azután született nemzedék felnőtté válásának történetét. Egyszerre szociológus és költő, mesteri novelláiban kíméletlen valóságérzékeléssel és lírai feketehumorral festi le az elmúlt évtizedek fokozatos reményvesztését. De van benne szeretet, szelídség, sőt még megértés is hősei iránt. Ezek nélkül ugyanis nem megy. Ahogy egy Flóra nevű szereplő fogalmaz az egyik prózában: „Legyél megértő, őket is nyomja többféle viszonyrendszer, azért ilyen disszonánsak. A hegemón kapitalizmus és a szétbomló patriarchátus a szülőket, az infokommunikációs forradalomból eredő generációs szakadék meg a gyerekeket.” Öveket bekapcsolni, Isten hozott, ez a való világ, welcome to the jungle!
Na stiahnutie
7,88 €

XX-agy


„Az Alzheimer-kór a nők esetében ma már ugyanolyan valós fenyegetés, mint az emlőrák. A hatvanas éveikben járó nőknél életük hátralévő részében kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki Alzheimer-kór, mint emlőrák. Mégis az emlőrákot, és nem az Alzheimer-kórt azonosították a nők egyik komoly egészségi problémájaként. Egy 45 éves nő 20 százalékos valószínűséggel lesz később alzheimeres, míg egy férfinál ez az esély mindössze 10 százalék.” „A női agy egészsége az egyik legelhanyagoltabb és legnagyobb aggodalomra okot adó terület, amelyről minduntalan csak a férfiakra összpontosító orvosi paradigma fényében esik szó.” Az orvosi kutatások eddig rendszerint abból indultak ki, hogy a nők lényegében férfiak, és csupán a reproduktív szerveik különböznek ott, ahol a bikini eltakarja a testüket. Az XX-agy az első olyan könyv, amely kifejezetten a nők kognitív képességeinek javításával és Alzheimer-kórjának megelőzésével foglalkozik. Ismerteti az X-kromoszóma és az ösztrogén erőteljes hatását, foglalkozik a szója és a hormonpótlás körül kialakult vitákkal, a környezeti toxinok veszélyeivel és a mikrobiom szerepével. Dr. Lisa Mosconi bemutatja azokat a stratégiákat, amelyek segítségével a nők egészségesebben élhetnek, ellenállóbbá tehetik agyukat a menopauza előtt, alatt és után, védekezhetnek az agyi tompaság, az emlékezetkiesések, a depresszió, a stressz, az alvászavarok, a hormonális problémák és a demencia ellen. Ajánlásai a hosszú éveken át folytatott klinikai kutatások és saját munkája eredményeiből kristályosodtak ki. Az XX-agy a megjelenése után azonnal a The New York Times bestsellere lett. DR. LISA MOSCONI világszerte ismert olasz-amerikai kutató, egyetemi docens, neuroradiológus. PhD-diplomáját a Firenzei Egyetemen szerezte. A New York-i Weill Cornell Orvostudományi Egyetem Alzheimer-megelőzési programjának igazgatójakét indította el úttörő kezdeményezését, amely a női agyat vizsgálja, és azt, hogyan befolyásolják a nemi különbségek az agy öregedését és az Alzheimer-kór kockázatát. A The Times szerint korunk legbefolyásosabb 17 női tudósának egyike. Az ELLE magazin 2022-ben beválasztotta a világ megváltoztatásáért legtöbbet tevő 100 nő közé.  
Na stiahnutie
10,98 €

Kötelékek hálójában


A régi bűnök hosszú árnyat vetnek. Sokévi viszontagság után George Bodnár, magyar kivándorló, végre kényelmes életet teremtett szeretett családjának Amerikában, a 19. század végén. Mikor egy páratlan lehetőség kínálkozik különlegesen tehetséges lánya, Lizzy számára, George reméli, ez feljebb juttathatja a lányt - és az egész családot - a társadalmi ranglétrán. Lizzy a legjobb New York-i leányiskolába kerül. Szorgalmával elért sikerei megnyitják előtte a dúsgazdagok fényűző báltermeit, pazar szalonjait, és fényes pályát ígérnek. Elmerülve tanulmányaiban Lizzy nem sejti, hogy a társasági élet révén szerzett kapcsolatai egy hazugságokból szőtt, veszélyes, kusza háló felé vezetik. A múlt titkainak és fájdalmas történéseinek következményei George-ra leselkednek, azzal fenyegetve, hogy lerombolnak mindent, amit eddig felépített, megrendítve hitét és pusztulást hozva egész családjára. Egy dolog azonban biztos számára: meg kell védenie a lányát! Bármi áron! A Kötelékek hálójában egy fordulatos, nem mindennapi családregény-sorozat - a Vízzé válik a vér? - második kötete, mely hitelesen idézi fel számunkra az amerikai "aranykor" pezsgéssel és szenzációkkal teli kalandos éveit.
Na stiahnutie
8,42 €

A hagymától kicsordul a könnyünk


Wendy könnye kicsordul hagymaszeletelés közben, mikor férje teljes közömbössége mellett saját születésnapi ebédjét készíti, és ez beláthatatlan bonyodalmakat indít el. Kilépve a megalázó kapcsolatból, kezdő, de ügyes és kedves hajléktalanként, farkasbőr bundája rejtekében átértékeli egész eddigi életét, míg végül maga is prédává nem válik.
Na stiahnutie
7,89 €

A valóság labirintusa


Ez a könyv nem egy kézikönyv. Nem pszichológiai tanácsadó, nem önsegítő útmutató, és nem is egy újabb spirituális megmondás.Ez egy tükör. Egy kesze-kusza, néha abszurd, néha fájdalmasan ismerős labirintus, a falak szavakból épülnek, és az útvesztő maga az élet. Vagy amit annak hiszünk.Tizenkét fejezet – tucatnyi pillanatkép egy valóság darabkáiból. Megtörtént esetek, belső hangok, halk ébredések. Egy vég, ami nem pont. Inkább vessző.Mert lehet, hogy ez még csak a kezdet.A könyv nem mondja meg, hogyan kell élni.Csak megmutatja, hogy talán lehet másképp is.
Na stiahnutie
5,04 €

Soma és Döme rejtelmes utazásai


Soma és Döme, a nemrégiben vidékre költöző testvérpár, vakációjuk alatt a helyi könyvtárban találnak egy különleges könyvet.Miután beleolvasnak , az életük fenekestől felfordul. A testvérek házuk padlásán rejtik el a könyvet, nem szeretnék, hogy bárki is tudomást vegyen róla, főleg anya és apa.A rejtegetés olykor nagyon nehéz, főleg, ha a könyv állandó lakója egy komisz, csínytevő kobold.Barátságot kötnek Éneással a Múlt őrzőjével, akivel jobbnál jobb kalandba keverednek, rengeteg dolgot megtanulnak és útjuk során másokon segítenek. Sikerül-e titokban tartani a fiúknak a tulajdonukba került varázskönyvet?Vajon, hogy birkóznak meg a testvérek a rájuk váró feladatokkal?A sorozat első kötetében hazánk híres alakjaival ismerkednek össze. 
Na stiahnutie
5,63 €

Lent a folyónál


Üdvözöljük újra a kaliforniai Grace Valley-ben, ahol az emberek tényleg törődnek egymással, ám éppen ezért nehéz titkot tartani.June Hudsonnek, a város gondoskodó és hozzáértő doktornőjének újabban magyarázkodnia kell, az embereknek ugyanis kezd feltűnni rózsás arca és domborodó pocakja. Szerencsére a DEA-ügynök Jim Post immár végleg visszatért hozzá, mert miután az utolsó titkos küldetése véget ért, itt szándékozik új életet kezdeni.Grace Valley-ben mindig számítani kell arra, hogy váratlan dolgok történnek, a város pedig most is bővelkedik a friss pletykákban. Ki lehet Myrna néni titkos szeretője? A város remekül pókerező lelkészének túl sok aduásza lenne?Amikor azonban az emberi gonoszság és a természet erői egymással összefogva csapnak le a városra, a közösség tagjai összefognak, és megmutatják, milyen fából faragták őket. June és Jim pedig itt, Grace Valley-ben fedezi fel a „boldogság” szó igazi jelentését…
Na stiahnutie
18,00 €

Kérdőjelezd meg minden gondolatodat


Az elméd folyamatosan gondolkodik – de vajon megálltál már valaha, hogy megkérdőjelezd azokat a gondolatokat, amiket automatikusan igaznak fogadsz el? Ebben a figyelemfelkeltő könyvben, a Kérdőjelezd meg minden gondolatodat-ban felfedezheted, hogy sok problémád – a stressz, a félelem, a szorongás és az önbizalomhiány – nem magából a valóságból fakad, hanem a fejedben futó ellenőrizetlen történetekből. Gyakorlati pszichológiai ismeretek, mélyreható gondolatok és tudatos jelenlét alapú bölcsesség segítségével megtanulhatod, hogyan szabadulj meg a benned rejlő mentális mintáktól, amelyek gúzsba kötnek.Minden fejezet arra vezet rá, hogy felfedezd a gondolataid mögött rejlő illúziókat, megvizsgáld hiedelmeid eredetét, és átalakítsd világképedet. Megérted, miként felerősítik az érzelmek a gondolatokat, hogy a bizonyosság néha csapda lehet, és hogy a megfelelő kérdések feltevése miként segíthet lebontani évek óta cipelt korlátokat. Ez nem a pozitív gondolkodásról szól – hanem a tiszta, tudatos gondolkodásról. És ha elkezded megkérdőjelezni, tisztábbá, céltudatosabbá és békésebbé válik az életed.Akár túl sokat gondolkodsz, fontos döntés előtt állsz, vagy mélyebb kapcsolatot keresel önmagaddal, ez a könyv eszközöket ad a kezedbe, hogy visszanyerd az elméd feletti irányítást. Gyengéd őszinteséggel és gyakorlati bölcsességgel a Kérdőjelezd meg minden gondolatodat arra bátorít, hogy engedd el mindazt, ami már nem szolgál téged – és lépj be a tudatos, átgondolt élet szabadságába.
Na stiahnutie
9,83 €

Szívedbe zárva


Szenvedély, a múlt és jelen összeolvadása – Darina és Alexander története folytatódik, ahol a szív emlékei ellenállnak az idő múlásának.„Már nem az a nő vagyok, aki hét évvel ezelőtt újra beléd szeretett.”Darinának elege lett a titkokból, a lopott pillanatokból és a bizonytalan jövőből. Hét év bujkálás után úgy érzi, eljött az idő, hogy átértékelje a kapcsolatát Alexanderrel, és szembenézzen végre az igazsággal. De amit megtud, nemcsak a múltját, hanem a jelenét is darabokra tépi. „Nem engedhetlek igazán közel magamhoz, mert úgy biztosan elveszítenélek.”Alexander hét évig egyensúlyozott két világ között: a nyilvánosság előtt játszotta a dúsgazdag örökös szerepét, titokban pedig próbálta megóvni Darinát múltjuk sötét árnyaitól. De a bujkálásnak ára van. Most érzi igazán, hogy örökre elveszítheti szerelmét. Eljött az idő, hogy felfedje, mit tett a múltban és mit hajlandó feláldozni a szerelméért a jelenben.Múltjuk sötét titkai és egy könyörtelen anya árnyéka minden lépésüket követik. Vajon elég a szerelem, ha minden ellenük dolgozik, vagy a sors ezúttal végleg elszakítja őket egymástól?
Na stiahnutie
8,42 €

Az istenek haragja


A többszörösen díjnyertes John Gwynne viking ihletésű, harcban és kalandban bővelkedő fantasy története, A Véresküdtek Sagája fergeteges lezárásához érkezett! Varg kiállta a próbatételeket és a Véresküdtek teljes jogú harcosává vált. Most azonban társaival együtt egy minden eddiginél komolyabb kihívással kell szembesülnie – meg kell ölniük egy sárkányt. Elvar küszködve igyekszik bebiztosítani hatalmát Snakavikben, ahol egyaránt szembe kell néznie külső és belső fenyegetésekkel is. És miközben próbál a víz színén maradni és felkészülni a közelgő összecsapásra, valahogy a lehetetlent is véghez kell vinnie, meg kell zaboláznia a farkas-isten haragját. Biórr és hadi csapata vérre szomjazva észak felé tart, Gu?varr azonban csakis saját céljait tartja szem előtt: el akarja nyerni a pusztító Lik-Rifa kegyét, hogy megszerezhesse mindazt, amit becsvágya diktál. A Vigrid sorsáért vívott döntő csata a küszöbön áll, ami az alapjaiig megrengeti a világot és megmutatja, milyen az, amikor elszabadul az istenek haragja. 
Na stiahnutie
12,10 €

Világok visszhangja


KI NYERI A MULTIVERZUMÉRT INDÍTOTT HÁBORÚT?A Pándomínium világainak összessége és a géphegemónia elkerülhetetlenül háborúba sodródik egymással, egy olyan globális háborúba, amelyet lehetetlen megnyerni, és amelynek bolygók ezrei esnek áldozatul. Legalábbis a Rupshe nevű, még a földi emberek által tervezett mesterséges intelligencia számításai ezt vetítik előre.Ám valahol a multiverzum mélyén rejtőzködik egy erő, az Anyamassza, amely Rupshe szerint pillanatok alatt véget vethetne a háborúnak. A mesterséges intelligencia összeállít egy meglehetősen különös csapatot, hogy felkutassák.A valószerűtlen hősöket küldetésük a Tsakom nevű börtönbolygótól egészen a posztapokaliptikus Föld mérgezett világáig viszi, amíg végül eljutnak magához az Anyamasszához is. De vajon sikerül-e meggyőzniük az ősidők óta semleges entitást, hogy segítsen nekik? És mi lesz, ha kifutnak az időből? A Pándomínium ugyanis már bevetni készül azt a valóságokat elemésztő fegyvert, amelynek hatását még a megalkotói sem képesek előre látni vagy kordában tartani.A hazánkban is könyv- és filmsiker Kiéhezettek, a Lucifer, és sok más ismert képregény szerzője, Mike Carey duológiájának befejező kötete végre megérkezett!
Na stiahnutie
12,10 €

Vittoria


Vittoria fiatal zsidó nő egy északolasz kisvárosban, aki szerencsés házasságot köt egy jómódú milánói zsidó család gyermekével, Maurizióval. Sem Vittoria, sem Maurizio családjában nemigen gyakorolják a zsidó vallást és hagyományokat - olasz nevük van, olaszul beszélnek, olasz ételeket esznek (természetesen házi paradicsommal és bazsalikommal!), és a gyerekek is olasz iskolába járnak. A státusz és a beilleszkedés azonban mit sem ér, amikor a második világháború kirobbanásával őket is eléri a zsidóüldözés. Amikor pedig poros kisvárosukat megszállják a német katonák, menekülniük kell: a határvidék hegyein át a semleges Svájcba szöknek.De nem minden az előzetes terveknek megfelelően alakul. Egy kényszer hatására hozott döntés elszakítja tőlük legidősebb gyereküket, és ez örökre megsebzi Vittoriát és egész családját.A Vittoria a holokauszt kevésbé ismert olaszországi történetének hiteles dokumentuma, egyúttal azonban egy huszadik századi zsidó nő kamaszkorának, szerelmének, házasságának és szenvedéstörténetének megrázó krónikája is.
Na stiahnutie
9,50 €

Najpredávanejší autori v tejto kategórii: Dominik Dán, Juraj Červenák, Sarah J. Maas, Lucinda Riley, Jorn Lier Horst.