Hodnotenie


Jazyk


Veková kategória


Dostupnosť


Väzba


Stav


Rezervácia na predajni


Série


Edície


Najnovšie - Svetová beletria strana 34 z 494

James


Ki ne emlékezne Huckleberry Finnre? Igen, ő Tom Sawyer csavargó barátja, aki az apjától való félelmében megrendezi saját halálát, majd a Jackson-szigetre menekül. Ott váratlanul a rabszolga Jimbe botlik, aki szökéssel próbálja megakadályozni, hogy gazdája elszakítsa imádott családjától. Jim és Huck találkozásával azonban veszélyes kalandok egész sora veszi kezdetét, egy viszontagságos út a szabadság bizonytalan ígérete felé. Ismerjük a történetet - de vajon ismerjük-e egészen? Briliáns művében Percival Everett radikálisan újragondolja Mark Twain klasszikusát. Az eseményeket ezúttal a jólelkű Jim szemszögéből követve kiderül, hogy a bőrszínük révén ostobának vélt és tulajdonnak számító szolgák valójában művelt és éleselméjű emberek, akik csak a bolondját járatják a fehérekkel. A James humoros, ironikus, ugyanakkor szívszorító és mélyen emberi regény - kulturális jelentőséggel bíró irodalmi bravúr.
U dodávateľa
16,90 €

Légszomj


1938-ban járunk, a borúlátó jóslatok szerint Anglia lekésőbb 1941-ben háborúba lép Németországgal. George Bowling, a középkorú biztosítási ügynök kicsinyes feleségével és két gyerekével az angol alsó középosztály szürke életét éli London egyik jellegtelen kertvárosi negyedében. Tulajdonképpen azon a napon születik meg a fejében a nagy ötlet, amikor megkapja a műfogsorát. Nem sokkal korábban szép summa dugipénzre tett szert a lóversenyen, és kedvtelve fontolgatja, vajon mire költse. "Egy hétvége egy nővel, vagy csendben elcsepegtetni apróságokra, szivarra, dupla whiskyre, ezek merültek fel mint lehetőségek." De megpillant egy plakátot, amely az emlékezés különös logikája folytán felidézi benne a múltat. Harmincnyolc évet repül vissza az időben abba a kisvárosba, ahol született és férfivá érett, és emlékképeiből egy azóta elveszett életérzés és a szó minden értelmében lerombolt világ tárul elénk. Ebből a nosztalgiából fakad a "nagy ötlet", amely valójában sajátos kitörési kísérlet egy beszűkült életformából, és bár eleve magában hordozza a csalódást, az újabb illúziók elkerülhetetlen szertefoszlását, egy nagy utazás - mint mindig - a lélek belső útjaira is elvisz, és a cselekvés puszta ténye is megnyugvást ad George Bowlingnak, Orwell egyik legrokonszenvesebb alakjának.
Na sklade 1Ks
15,49 €

A klastrom titka


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Catherine Morland "tizenöt és tizenhét esztendős kora között hősnőnek készült. Minden olyan művet elolvasott, amely elegendő és alkalmatos idézettel lát el egy hősnőt viszontagságos élete során." Márpedig "ha egy ifjú hölgy hősnő kíván lenni... valaminek muszáj történnie - és történni is fog -, ami útjába sodorja a hőst." A történéseket jelen esetben az indítja el, hogy Catherine-t, a kedves és naiv vidéki lányt egy ismerős házaspár a felkapott fürdővárosba, Bathba invitálja. A lány romantikus olvasmányélményeiből kiindulva hatalmas várakozással tekint az utazás elé. Bathban hamar új ismeretségeket köt - annak rendje és módja szerint a hős is felbukkan -, amikor pedig egy valódi klastromba is meghívást kap, képzelete máris a gótikus rémregények világába repíti. A Northanger klastromból aztán néhány illúzióval szegényebben ugyan, de annál értékesebb élettapasztalattal gazdagodva tér haza, az olvasó pedig elismeréssel adózhat Jane Austen zsenialitásának, aki ebben az ironikus művében egyszerre figurázza ki a szentimentális írásokat és a rémtörténeteket, és teszi ezt roppant szórakoztatóan.
U dodávateľa
14,06 €

Büszkeség és balítélet


Jane Austen a világ egyik legolvasottabb szerzője, pedig mindössze hat teljes regény és néhány töredék mű maradt utána. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. A régenskorszak idején játszódó fordulatos és érzelemdús történet pompásan jellemzett alakok széles skáláját vonultatja fel. Az események középpontjában a Bennet nővérek állnak. Az öt lánytestvér közül a legidősebbnek, Jane-nek Mr. Bingley, a szomszéd birtok bérlője személyében, úgy tűnik, kérője akad. Ám a férfi barátja, az öntelt és kiállhatatlan természetű Mr. Darcy miután kemény vitákba keveredik Elizabeth-tel, Jane briliáns eszű és éles nyelvű húgával, sikeresen lebeszéli Mr. Bingley-t egy Jane-nel kötendő esetleges házasságról. Az ezután következő események hatására végül Darcy és Elizabeth is leküzdik hibáikat, a büszkeséget és az előítéleteket, és ezzel nemcsak a saját, de Mr. Bingley és Jane boldogsága elől is elhárulnak az akadályok. De vajon nincs már túl késő?
U dodávateľa
15,46 €

Egy nevetséges ember álma - (Különleges kiadás)


Dosztojevszkijt nagyregényei tették halhatatlanná, a világirodalom klasszikusává, így elbeszélései talán kevesebb figyelmet kaptak, és gyakran inkább csak abból a szempontból értékelték ezeket az írásokat, hogy felfedezhetők-e bennük azoknak a hangulatoknak, karaktereknek, írói módszereknek, technikai megoldásoknak a kezdeményei, amelyek a nagyprózájában bontakozhattak ki a maguk teljességében.Ezek a művek azonban saját jogon is érdemesek a figyelmünkre, és közülük nem egy, de leginkább a Feljegyzések az egérlyukból kivételes hatást gyakorolt a huszadik század modern prózairodalmára. Ez a kisregénye teremti meg az "odúlakó" tipikus figuráját, amely aztán nem csak más elbeszélésekben köszön vissza, de Dosztojevszkij legismertebb hőse, Raszkolnyikov is ide sorolható. Ilyen odúlakó a Nevetséges ember álma című kései elbeszélés hőse is. Nem segít egy kislányon, aki haldokló anyjához hívja, majd a férfi elhatározza, hogy öngyilkos lesz. Szereplői ehhez a férfihoz hasonlóan különc, elesett, a társadalom szélére sodródott, álmatlanságtól és válogatott lelki gyötrelmektől szenvedő figurák, akiknek képtelen élethelyzetekben kell szembesülniük az élet abszurditásával, és Dosztojevszkij elbeszélései csak a legritkább esetben végződnek olyan felemelő és ihletett látomással, mint ez az írása, melynek hőse egy másik bolygón megpillanthatja az emberiség aranykorát. Kisregényeire inkább jellemző az a látásmód, ami e kötet másik elbeszélésére, az Örök férjre, melyben tragikus sorsok kapcsolódnak össze reménytelen helyzetekben, hogy vakon sodródjanak valami megjósolhatatlan végkifejlet felé. Itt egy megcsalt férj a felesége halála után keresi fel a nő egykori szeretőjét. Nem a bosszúállás szándékával érkezik, inkább kétségbeesését próbálja megosztani egykori vetélytársával, végül mégis az életére tör. Akárcsak nagyregényeiben, Dosztojevszkijre jellemző módon keverednek itt is a tragikus, illetve szánandóan kisszerű, nevetséges érzelmek, indulatok és emberi sorsok.
U dodávateľa
12,67 €

Míg a háború meg nem öregszik bennünk - Szarajevói Marlboro újratöltve


"Hogyan lehet, majdnem harminc év múltán, visszatérni a körülzárt Szarajevóba, fölidézni az akkori érzéseket? Hogyan lehet újra megírni a Szarajevói Marlborót, egyáltalán lehetséges-e, megtehető-e és észszerű-e, hogy az író ismét megpróbálkozzon vele? A válasz erre a kérdésre szükségszerűen tagadó, ám ha a szerző elég bátor és elég vakmerő, elég erős a képzelete, akkor mégis vállalkozik a kísérletre, és Miljenko Jergović pontosan ezt tette a Míg a háború meg nem öregszik bennünk című gyűjteményben. Ezek az új elbeszélések nem színei és fonákjai az előzőeknek, hanem olyan sorsokat elmesélő új történetek, amiket az előző könyv szereplőivel a menekülés lehetetlensége, a pusztulás borzalma és szépsége, a minden egyes egyén genetikai kódjába vésett sorstalanság köt össze az egyik utolsó olyan városban, ahol egykor még egyenjogúan és félelem nélkül három hit élt együtt. És ahogy Szaloniki eltűnt a nagy háború viharaiban, úgy tűnt el a négyéves ostromban az a Szarajevó is, amelyről Jergović ír, s amelyet sok elbeszélésében felidéz." Seid Serdarević "Én tudom a legjobban, hogy mindenkinek, aki ölt, mészárolt, gyilkolt, erőszakolt ebben a háborúban, nyugodt lesz utána az álma. Traumájuk azoknak van, akik semmit sem tettek."
Na sklade 1Ks
14,08 €

Předčítač, 9. vydání


Na samém počátku Schlinkova románu stojí událost ryze osobní, ne-li přímo soukromá: totiž onemocnění žloutenkou. V jeho průběhu však dojde k přesahu, který se bezprostředně dotýká osudu a svědomí jednoho z největších evropských národů. Když se patnáctiletému chlapci Michaelu Bergovi udělá na ulici zle, pomůže mu jistá žena, Hanna Schmitzová. Hoch ji později vyhledá a z jejich setkání se vyvine milostný vztah – vztah nerovný a současně ojedinělý, neboť oba aktéry od sebe dělí více než dvacet let. Přestože Hanna pracuje jako průvodčí tramvaje a její vzdělání očividně není valné, po svém milenci vyžaduje, aby jí ve volných chvílích předčítal knihy. Později však Hanna za tajemných okolností zmizí a Michael se s ní opět setká jako student práv na konci šedesátých let – při procesu s nacistickými válečnými zločinci. Předčítač se po svém vydání dočkal rozporuplného přijetí; od nadšených ohlasů, srovnávajících jej například s Grassovým Plechovým bubínkem, až po odsudky vyčítající knize, že morálně nivelizuje vztah mezi oběťmi a vrahy. Ať už se však jeho čtenáři přiklánějí na jakoukoliv stranu, je takový rozptyl názorů jasným dokladem toho, že Předčítač je stále živé dílo, které zneklidňuje a pokládá otázky.
Na sklade 2Ks
20,10 €

dostupné aj ako:

A tengerszemű hölgy


A tengerszemű hölgy egyike Jókai legszórakoztatóbb és legtalányosabb regényeinek. A nagy mesemondó itt saját életútján kalauzolja olvasóit a reformkortól a kiegyezés utáni időkig, emlékeit fiktív ifjúkori ideálja, egy különös nőalak történetének görbe tükrében villantva fel. A könyv lapjain időről időre összetalálkozik Erzsikével, a ,,tengerszemű hölggyel", aki a híres írót mindannyiszor egy-egy kerek történettel ajándékozza meg: feltárja előtte hányatott életének újabb kalandos, drámai vagy épp groteszk fordulatait. A két szálból szövődő történet során megelevenedik a reformkori Komárom; Jókai diákévei, első regényének keletkezése, a márciusi napok és a szabadságharc egyes fejezetei után emlékezetes leírását adja vadregényes bujdosásának a Bükk mélyén; a kiegyezés körül a nemzet érdekében tollával végzett hasznos tevékenységét ellenpontozza a tengerszemű hölgy tragikusan elfecsérelt élete. Egy tehetséges nő tévelyeg a férfiak világában a ,,felesleges ember" szerepében, a XIX. század sűrűjében, valahol Magyarországon.
Na sklade 1Ks
14,08 €

The Healing Season of Pottery


A heart warming and irresistible novel about the rejuvenating power of pottery, for fans of Before The Coffee Gets Cold and What You Are Looking For Is In The Library. She rubbed the spoiled clay with her fingertips. Like a wound as it heals, the traces faded, and had soon vanished completely, as if they'd never been there at all. Burnt out by her newswriting job, Jungmin abruptly quits; she's worked tirelessly for years and she needs to make a change. Now, after months of hibernation, it's time to put her life back together. Venturing out into the streets near Seoul, she stumbles upon the Soyo pottery workshop. Drawn in by its light and warmth, and the smell of clay and coffee, Jungmin feels something unfurl within her… Here, everyone has a story to share, and as the seasons change, Jungmin returns to herself. Pot by pot, plate by plate, Jungmin discovers that as her hands become busier, her mind becomes calmer, and her heart opens up like never before. From a rising talent, this is an uplifting story of new friends and old practices, of finding community, and of what happens when you finally slow down in this fast-paced world.
Na sklade 1Ks
14,95 €

My Family and Other Animals - The Corfu Trilogy 1


Gerald Durrell's beloved classic memoir, now published as a beautiful Penguin Clothbound Classics edition 'When My Family and Other Animals was published it was as if someone had flung back the curtains, thrown up the windows and let in a stream of bright light' - Kathryn Hughes, Guardian 'Gerald Durrell was magic' - Sir David Attenborough 'Living in Corfu was rather like living in one of the more flamboyant and slapstick comic operas' It is 1935 and the Durrells have escaped the leaden summer skies of Bournemouth to arrive 'like a troupe of medieval tumblers' on the sun-drenched island of Corfu for a new life. Gerald Durrell's beloved portrayal of his chaotic family - beatific Mother, Roger the dog, diet-obsessed Margo, book-loving Lawrence and gun-wielding Leslie - as well as his own adventures with a burgeoning menagerie of beasts, birds and insects (including an owl called Ulysses), is a timeless account of an idyllic childhood and an uproarious portrait of the English abroad.
U dodávateľa
23,95 €

Tajný život Cecily Larsonové


Píše se rok 1924 a čtyřletou Cecily odvede matka do chicagského sirotčince s příslibem, že se brzy vrátí. Nikdy se už ale neobjeví. Když je Cecily sedm, prodají ji k cirkusu, kde začne vystupovat po boku okouzlující jezdkyně Isabelle. Poprvé v životě cítí, že někam patří. Jenže nic netrvá věčně – a když se zamiluje do mladého cirkusáka Luckyho, její osud se obrátí zcela nečekaným směrem. O devadesát let později Cecily poklidně žije v Minnesotě se svou dcerou, vnučkou a pravnukem. Nevinný domácí test DNA však odhalí tajemství, které ukrývala desítky let – a otřese základy její rodiny. Kdo vlastně je Cecily Larsonová? A co všechno může znamenat slovo „rodina“? Tajný život Cecily Larsonové je silný, mnohovrstevnatý román o přežití, lásce a rodinách, které si vytváříme, a jenž potěší fanoušky knih Cirkusový vlak či Voda pro slony.
U dodávateľa
29,44 €

dostupné aj ako:

Before Your Memory Fades


The third novel in the Before the Coffee Gets Cold series, a true global sensation - now in a gorgeous, decorative special edition. On the hillside of Mount Hakodate in northern Japan, Cafe Donna Donna is fabled for its dazzling views of Hakodate port. But that's not all. Like the charming Tokyo cafe Funiculi Funicula, Cafe Donna Donna offers its customers the extraordinary experience of travelling through time. From the author of Before the coffee gets cold and Tales from the cafe comes another story of four new customers, each of whom is hoping to take advantage of the cafe's time-travelling offer. Among some familiar faces from Toshikazu Kawaguchi's previous novels, readers will also be introduced to: A daughter who begrudges her deceased parents for leaving her orphaned A comedian who aches for his beloved and their shared dreams A younger sister whose grief has become all-consuming A young man who realizes his love for his childhood friend too late. Translated from Japanese by Geoffrey Trousselot, and featuring signature heart-warming characters and wistful storytelling, in Before your memory fades, Toshikazu Kawaguchi once again asks: Who would you want to meet if you could travel through time? Now in an irresistibly beautiful special edition - with a luxurious foiled cover, sprayed edges and specially designed endpapers - this is perfect as a gift or a cosy treat for yourself . . .
U dodávateľa
21,95 €

The City and Its Uncertain Walls


What will you find in the city? A love story, a quest, an ode to books and to the libraries that house them, a breathtaking new novel about the boundaries between worlds and individuals, from the Sunday Times bestseller. When a young man's girlfriend mysteriously vanishes, he sets his heart on finding the imaginary city where her true self lives. His search will lead him to take a job in a remote library with mysteries of its own. When he finally makes it to the walled city, a shadowless place of horned beasts and willow trees, he finds his beloved working in a different library - a dream library. But she has no memory of their life together in the other world and, as the lines between reality and fantasy start to blur, he must decide what he's willing to lose.
U dodávateľa
15,95 €

Esőisten - Kerti mese


Ingmar, az özvegy, nyugdíjas rendező sok örömöt lel felesége rózsakertjében, amely idővel visszaadja az életkedvét is. A nyár szokatlanul forró, eső régen nem esett már, a településen nagy a szárazság, a rózsáknak pedig szükségük van a vízre. A férfiegy napon akertben, a bozót és a gaz között talál egy régi, rozsdás kerti csapot, amelyről kiderül, hogy váratlan tulajdonságokkal bír... A könyvből filmet készít HannesHolm, Az ember, akit Ovénak hívnak című film rendezője.
Na sklade 1Ks
14,08 €

Vězeň času


Tom Hazard má neuvěřitelné tajemství. Na pohled možná vypadá jako obyčejný jednačtyřicetiletý muž, ve skutečnosti však žije už několik staletí. Na vlastní kůži prožil mnohé – hrál divadlo se Shakespearem v alžbětinské Anglii, účastnil se zaoceánských výprav s kapitánem Cookem, popíjel s Fitzgeraldem v Paříži 30. let… Měnil identity, aby přežil bez prozrazení, ale nyní se ho minulost pokouší dohonit. Jednou provždy se bude muset rozhodnout, zda zůstane uvězněn v minulosti, či konečně začne žít v současnosti. Ocitáme se s Tomem v Londýně, kde přijímá místo učitele dějepisu – ideální pro někoho, kdo zná dějiny doslova z první ruky. Ve škole potkává šarmantní učitelku francouzštiny, která jeho život obrátí vzhůru nohama, protože jediné, co Tom nesmí, je zamilovat se. Vězeň času je milostný příběh procházející staletími a kontinenty. Je to originální román o tom, že kdybychom měli dostatek času, nejspíš bychom žili šťastně až do smrti.
U dodávateľa
20,75 €

dostupné aj ako:

I Don't Care


Never before translated short stories by the legendary Ágota Kristóf 'One of the 20th century's greatest writers' Camilla Grudova 'Pure genius' Max Porter I don't care: it's not even pretty. The song is sad, and old, so old. I Don't Care presents the best short fiction by the Hungarian master Ágota Kristóf, selected by the author herself and available in English for the first time. Written immediately before her acclaimed Notebook trilogy, the works here oscillate between parables, surrealist anecdotes, and stories animated by a realism stripped to the bone. By turns harrowing and whimsical, cruel and sharply funny, Kristóf's world shifts our gaze to a shared reality, past and present. Here exile and existential alienation are undeniable - as is the force of every sentence, making for extraordinary and essential reading. Translated from French by Chris Andrews
U dodávateľa
15,95 €

Discontent


Life can't go on like this - can it? This book is for everyone who has ever wanted more: more time, more meaning, more connection. A sexy and hilarious Spanish bestseller, where a young woman's office persona threatens to crack when she's forced to attend her company's annual retreat. 'Tremendously entertaining' Guardian 'Hilarious' Daily Mail 'A wild ride' Express 'An impressive new comic talent' Daily Telegraph 'Wry and incisive... very funny' New York Times On the surface, Marisa's life looks enviable. She lives in a nice apartment in the heart of Madrid, her friendly neighbour and lover Pablo lives downstairs, and she's risen quickly through the ranks at a successful advertising agency. And yet Marisa hates her job and everything about it. Over one hot summer she finds herself in danger of being exposed when she's forced to deliver a talk on creativity at a horrendous team-building retreat. Surrounded by psychopathic bosses, flirty facilitators, and an excess of drugs, Marisa is pushed to the brink of a complete spiral. Discontent is a bold, biting novel about acting on our wilder impulses to reclaim our lives from work.
U dodávateľa
21,95 €

Sympathy Tower Tokyo


Welcome to the Japan of tomorrow. Here, the practice of a radical sympathy toward criminals has become the norm and a grand skyscraper in the heart of Tokyo is planned to house wrongdoers in compassionate comfort – Sympathy Tower Tokyo. Acclaimed architect Sara Machina has been tasked with designing the city's new centrepiece, but is riven by doubt. Haunted by a terrible crime she experienced as a young girl, she wonders if she might inherently disagree with the values of the project, which should be the pinnacle of her career. As Sara grapples with these conflicting emotions, her relationship with her gorgeous – and much younger – boyfriend grows increasingly strained. In search of solace, in need of creative inspiration, Sara turns to the knowing words of an AI chatbot… Awarded Japan's highest literary prize, Sympathy Tower Tokyo is an extraordinary novel from one of the most exciting new voices in world literature. Partly inspired by conversations with an artificial intelligence, it offers an extraordinary defence of the power of language written by humans, a touching exploration of the imaginative impulse, and an often hilarious send up of our modern world's unrelenting conformity.
U dodávateľa
18,95 €

Povedz mi všetko


Elizabeth Strout, majsterka nenápadných gest a ticha, ktoré v sebe nesie celé svety, sa vracia do mestečka Crosby v štáte Maine — a spolu s ňou aj Lucy Bartonová, Olive Kitteridgeová, Bob Burgess a ďalšie postavy známe z jej predchádzajúcich románov. Čelíme s nimi nečakanému zločinu, láske, ktorá sa odmieta naplniť, aj otázke, čo vlastne znamená ľudský život. Je jeseň. Právnik Bob Burgess sa ujme prípadu osamelého muža obvineného z vraždy vlastnej matky. Popri vyšetrovaní sa upevňuje jeho priateľstvo so spisovateľkou Lucy Bartonovou, ktorá žije na útese v dome so svojím bývalým manželom. Prechádzajú sa a zdôverujú sa s tým, čo stratili a čo si nikdy netrúfli vysloviť. Vďaka Bobovi Lucy po rokoch stretáva legendárnu Olive Kitteridgeovú, navštevuje ju v domove dôchodcov a rozprávajú si príbehy o ľuďoch, ktorých životy nikto nezaznamenal , no zaslúžia si byť vypočuté. Povedz mi všetko je román naplnený súcitom, ľudskosťou a múdrosťou. Elizabeth Strout v ňom opäť potvrdzuje svoju jedinečnú schopnosť zachytiť krehkosť vzťahov, bolesť i krásu obyčajného života. Lebo ako hovorí Lucy: „Láska prichádza v najrozličnejších formách, ale vždy je to láska.“
Na sklade > 5Ks
25,99 €

dostupné aj ako:


Nechajte sa vtiahnuť do sveta najznámejších príbehov svetovej literatúry. Prežívajte osudy hlavných hrdinov a objavujte novinky, ktoré vám neustále prinášame v oblasti svetovej beletrie. Čítajte romány, novely, či poviedky od známych autorov ako Jane Austen, Haruki Murakami, Fjodor Michajlovič Dostojevskij, Jules Verne, Erich Maria Remarque, Paulo Coelho, Daniel Defoe, George Orwell a mnohých ďalších.