Adamo Books Kiadó strana 4 z 41

A ?dúsgazdag amerikai üzletembernek egy izgalmas árverésen sikerül megvásárolnia egy szigetet. Hamarosan az az ötlete támad, hogy összeházasítja unokaöccsét a gyámlányával. Ez utóbbi nem lenne izgalmas, hisz a fiatalok jó ideje, őszintén és nagyon szeretik egymást, csakhogy a vőlegényjelölt a frigy előtt megismerné a világot, az életet. Hogyan találkozik a két dolog, a szigetvásárlás s az elhalasztott esküvő? Kezdetnek bíztató, hogy a nagybácsi beleegyezik az esküvő elhalasztásába. Unokaöccse rendelkezésére bocsát egy hajót, amivel akár az óhaja szerinti világkörüli utat is bejárhatná, ám a hajó titokzatos körülmények között elsüllyed. A kalandvágyó fiatalember s az őt elkísérő táncmestere szerencsésen partra vetődik valahol. Aztán izgalmak izgalmak hátán, mert eszközök és tapasztalatok híján, valamint az őket támadó vadak és egyebek közepette úgy tűnik, nem élik túl a kalandot, melyre egyikük sem vágyott. Nagyon érdekes, igencsak furcsa és roppant izgalmas a végkifejlet.

A svájci Zermatt család tizenkét éve él a Csendes-óceán egyik lakatlan szigetén. Boldog, nyugodt életük annyira zavartalan, hogy amikor a szigeten kiköt egy angol hadihajó, a család a maradás mellett dönt. A négy fiú közül kettő tart az óvilágba, hogy új telepeseket toborozzanak a gazdag Új-Svájc megalapítására. Visszafelé útjukban azonban az őket szállító angol kereskedelmi vitorlás legénysége fellázad a kapitány ellen. A lázadók a Zermatt fiúkat, a kapitányt és néhány hűséges embert egy lélekvesztőben a vízre tesznek. Hetekig tartó hánykolódás után partot érnek egy sziklaszirten, ahol a közeledő esős évszakot lehetetlen túlélni. Mivel kis csónakjuk összetört, megpróbálnak a sziget belseje felé utat találni a sziklaszirtek között…

Részlet a könyvből: «Bombarnac Klaudius, a «XX. század» tudósítója. Tulsó-Kaukázia. Tiflis.» Ezzel a czímmel volt ellátva az a távirat, melyet május 13-án való megérkezésemkor kezem-hez adtak Tifliszben. A távirat szövege a következő volt: «Bombarnac Klaudius minden egyéb dolgát abbahagyva, folyó hó 15-én az uzun-adai kikötőbe, a Kaspi-tenger keleti partjára érkezik. Itt az európai határ és a mennyei birodalom fővárosa közt levő túlsó-ázsiai vasútvonalra szálljon. Uti tapasztalatait irja le tárczaczikkek alakjában, interviewolja meg a kiválóbb egyéniségeket, a kikkel utközben találkozik és jelentsen minden legcsekélyebb eseményt levélben vagy táviratilag, a jó hírlapi tudósítás pillanatnyi igényei szerint. A «XX.század» számit levelezőjének buzgalmára, értelmességére, tevékenységére és korlátlan hitelt nyit neki.» Ugyanaznap reggel tehát, a mikor Tifliszbe érkeztem, szándékom volt, hogy ott három hetet fogok tölteni, aztán meglátogatom Georgia tartományait, hirlapom és a mint reméltem, hirlapom olvasói megelégedésére is; így húzta keresztül a villamos drót minden számításomat. De hát ilyen váratlan fordulatokban bővelkedik egy vándor hirlaptudósító élete! Akkoriban az orosz vasutak már egybe voltak kötve a potitiflisz-bakui georgiai vonallal. Hosszas és érdekes utazás után a déli oroszországi tartományokon keresztül, átkeltem a Kaukázuson és azt hittem, hogy ki fogom magamat pihenhetni Tulsó-Kaukázia fővárosában... És ime a «XX. század» nagyigényű szerkesztősége csak fél napi pihenési időt enged e városban! Alig hogy megérkeztem, kénytelen vagyok tovább utazni, a nélkül, hogy időm volna a podgyászomat csak fel is bontani! De mit lehet ez ellen tenni? Meg kell felelnem a hirlapi tudósítás és az interviewolás modern igényeinek. Pedig jól előkészültem a transkaukáziai vidékek tanulmányozására és bőven el voltam látva az e helyekre vonatkozó földrajzi és népismei munkákkal. Tessék aztán nagy fáradsággal megtanulni, hogy a turbán alaku prémes süvegnek, a melyet a hegyi lakók és a kozákok viselnek, «papakha» a neve, és hogy a derékon összeszorított és ránczokba szedett kabátot, a mely oldalt tölténytartókkal van ellátva, némelyek «cserkeszká»-nak, mások «besmet»-nek nevezik!...

Haza, ?Franciaországba A regény egy küzdelmes, kemény, de emberi érzelmekkel gazdagon átfont katona karriertörténete. A főhős Natalis, egy parasztgyerek, aki árvaságra jutva, a hadseregben keres menedéket. Előrejutását azonban hátráltatja írástudatlansága. Több évi szolgálat után, szabadsága idejére Poroszországba utazik testvérhúgához, aki egy francia származású családnál szolgál. Nagy örömmel fogadják az ifjú katonát, és a pihenés hetei alatt megtanítják írni-olvasni. A fiú szeretné ha a húga vele együtt hazatérne. Poroszország egy napon hadat üzen Franciaországnak, ezért mindannyiuknak menekülniük kell. A hazafelé vezető út veszélyes és kalandos, melynek végén mégis beteljesülnek az álmok, a hajdani közlegény végül művelt tisztként vonul nyugállományba. Gil Braltár Egy tébolyult agyú spanyol úr elhatározza, hogy majmok segítségével elűzi az ellenséges gyarmatósítókat. Az angol helyőrség parancsnoka azonban kihasználva saját csúfságát, visszavonulásra utasítja a támadó állatokat. A humorral finoman átszőtt novella tanulsága szerint, a történet nyomán okulva, az angol kormány mindig a legcsúnyább tábornokát vezényli Gibraltárra.

1908. június 30-án Szibéria középső részén, Angara és a Jenyiszej folyók között egy kozmikus katasztrófa játszódott le. Az égből egy hatalmas tűzgömb érkezett, átrepült a tajga fölött, majd felrobbant. A tajga fáit 2200 négyzetkilométeres területen tarolta le – ez csaknem ötször akkora, mint Budapest – és ott minden élet megszűnt. Mi történt? A világ tudósai előbb meteoritra, aztán üstökössel történt ütközésre gyanakodtak, de felmerült a nukleáris robbanás gyanúja is. A kutatásoknak kezdettől fogva volt egy nyugtalanító szála: vajon az eseményekhez nem volt-e köze valamilyen földön kívüli civilizációnak? A dokumentumkötetben a szerző a tőle megszokott stílusban és módon boncolgatja az eseményeket, leleplezi a titkokat és az olvasókkal együtt kerül egyre újabb és újabb rejtélyek elé.

A könyv nem regény, hanem erős idegzetű olvasóknak való dokumentumkötet. Minden idők egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosáról szól, aki Magyarország legnagyobb földesurának özvegye volt. Hatalmas birtokán kínzókamrákat készíttetett, és százával ölette meg áldozatait. Véreskezű szörnyeteg, könyörtelen tömeggyilkos…? Vagy csak egy szerencsétlen asszony, akinek tudatát a kicsapongó és elmebajos ősök terhelték meg?

Magyar nyelven még nem olvashattunk arról, hogyan neveli ki az öngyilkos terroristákat egy Al-Kaidához tartozó iszlám terrorszervezet. Kik azok, akik a szálakat a háttérben mozgatják? Mi indítja őket arra, hogy mindent kockára téve, sokszor életüket is feláldozva, a „hitetlenek” ellen tömeggyilkosságokat kövessenek el? Ugyanakkor arról is olvashatunk, hogy a terroristák ellen hogyan veszik fel a harcot azok, akik maguk is majdnem olyan megszállottak, mint ellenfeleik. Akik egyre inkább profik. A történet szerelmi szála éppen egy antiterrorista rendőrnő és arab barátja között szövődik. Omar megtalálja-e helyét az európai társadalomban, vagy őt is magával rántja a terrorizmus halált hozó örvénye? Allah, a könyörületes és az irgalmas nevében…

Vajon tudunk-e mindent a magyar történelem különös eseteiről? Egy királyunk nyomtalan eltűnéséről, méreggel és más eszközökkel küzdő trónkövetelőkről, némelyik uralkodónk furcsa haláláról, homályos összeesküvésekről? Ebben a könyvben történelmünk első ötszáz évének efféle eseményeiről találunk pontos beszámolókat.

A múltban és a jövőben játszódó fantasztikus regények és novellák mestere, Nemere István ezúttal olyan űrhajót talált ki, amellyel merész utasai elkalandozhatnak a múltba és a jövőbe egyaránt. A tér- és időjármű azonban szerencsétlenül jár és utasainak egy része odavész. Ám nem mindenki pusztul el, és az időhajó új világokról hoz hírt, megváltoztatva utasainak életét is. Az „Időhajó” az utóbbi évek egyik legizgalmasabb regénye, amelyben már megtaláljuk korunk merészebb fizikusainak feltételezéseit is. Az időutazás igenis lehetséges, mondja a tudomány, és Nemere hősei útra kelnek, hogy ezt bebizonyítsák – akár az életük árán is.

"A történtek után Dius úgy érezte, szüksége van egy kis időre, amit egyedül tölthet, egy olyan helyen, ami valamelyest emlékezteti az otthonára, vagy legalábbis annak a nyugalmára. Egyetlen ilyen hely volt, ami megfelelt erre a célra, még pedig, a legközelebbi templom. A napnak ebben a szakában zárva tartott ajtók egyszerre megnyíltak előtte, belépett, mire az ajtók újra bezárultak mögötte, elrejtve őt a kíváncsi tekintetek elől. Hálás szívvel lépett előre, majd lerogyott, az oltárral szemben. Sérült szárnyait kiterjesztette, miközben hálát adott az Úrnak. Ezután szemügyre vette a sérüléseit. Nem festettek túl jól, a szárnyain a robbanás hatására több, kisebb-nagyobb lyuk is keletkezett, amik angyali mivoltának köszönhetően már gyógyulásnak indultak, ám ettől függetlenül elég fájdalmasnak bizonyultak. - Ó, hogy gyűlölöm ezt a helyet most! - mondta ki hangosan is, amit pillanatnyilag érzett." Dius angyal. Nem akármilyen. Védelmező. Hűsége megkérdőjelezhetetlen. Minden gonosszal szembeni harc vezetője. Egyetlen gyenge pontja van, az emberiség iránti megvetése. És ez a gyengeség az, ami miatt az emberek közé küldték. Egy olyan nőt kell megvédenie, aki az első perctől megvetéssel tekint rá. Ez az egy dolog van, ami közös bennük. Egyikük sem szívleli a másikat, mivel nem ismerik egymást, csupán látszatra ítélnek. Mégis, az idő múlásával, és az események nem várt fordulatával, olyan kapcsolat alakul ki angyal és ember között, amire nem számítottak. Érzelmeik mélyen, belülről kötik össze őket. Így veszik fel a harcot a sötétből jövő, világot elpusztítani készülő gonosszal.

14 évvel ezelőtt a szerző ezt a témát egy vékony kis könyvben már körüljárta. De azóta annyi minden történt! Már nemcsak a két régi ellenfél - az Egyház és Darwin híveinek - érveit kell ütköztetnie, itt egy harmadik elmélet is: az intelligens tervezés. Nem is sejtjük, hány ezer sebből vérzik a darwini evolúciós elmélet, amely valójában csak egy bizonyítatlan dogma. De vajon igazuk van-e ellenfeleinek? Roppant izgalmas olvasmány, valóságos intellektuális "krimi", ahogyan a szerző próbálja kinyomozni az igazságot.

Elül, mint egyetlen mozgató ereje a járműnek, egy szokatlanul óriási, húsz láb magas, harminc láb hosszú s megfelelő termetes elefánt lépdelt nyugodtan és rejtelmesen. Ormánya fölfelé görbítve úgy emelkedett, mint egy kürtő, nyílásával a levegőbe. Aranyozott agyarai, mint két fenyegető sarló, álltak ki hatalmas állkapcsából. Zöldes-fekete testét élénk színekkel tarkázott gazdag szőnyeg borította, arany és ezüst fonalakkal áttörve s dúsan rojtozva. Hátán, a hindu pagodák modorában kupolázott tornyocskát cipelt, melynek óriás domború lencsékből készült üvegablakai a gőzhajókéra emlékeztettek.

Részlet a könyvből: – Bet! – Beth! – Besz! – Betsey! – Betty! Igy hangzottak a nevek, melyek szép sorjában eredtek az Ilonavár pompás terméből a mi különös szokása volt Sam testvérnek és Sib testvérnek, mikor falusi házuk vezetőjét szólitották. Az Erzsébet névnek eme családias megröviditései azonban ép oly hatás nélkül hangzottak el e pillanatban, akár csak teljes nevén szólitotta volna valaki azok viselőjét. Megjelent ellenben a szalon ajtajában Patridge intendáns, skót sapkáját kezében tartva. Patridge két barátságos arczu urhoz intézte szavait, kik a nagy ablak mélyedésében ültek, mely három festett táblájával a ház homlokzatából kiszögellett. - Az urak Besz asszonyt hivták, mondá, Besz asszony azonban nincs itthon. – Hát hol van, Patridge? – Miss Campbellt kiséri, ki a parkban sétálgat. Az urak egyikének intésére Patridge méltósággal visszavonult. Sam és Sib testvérek – tulajdonképen Sámuel és Sebestyén – Miss Campbell nagybátyái voltak. Régi nemzetségü, a felvidék ősi családjából származó skótok, együttesen százhuszévesek, mindössze tizenöt havi korkülönbséggel az idősb Sam és fiatalabb Sib közt...

Ha valamely utazás bajjal kezdődik, rendszerint szerencsétlenül szokott végződni is. Ennek a gyakori tapasztalatnak igazságát bizonyára elismerte volna az a négy művész, akiknek hangszerei szanaszét hevertek a földön. A kocsi ugyanis, amelybe az utolsó vasúti állomásnál kénytelen-kelletlen be kellett szállniuk, éppen az imént fordult fel az út kanyarulatánál.

A ?háromárbocos, ötszáz tonnás Saint-Enoch nevű francia cetvadász hajó Bourcart kapitány vezényletével kifut Le Havre kikötőjéből, hogy a Csendes-óceánon bálnára vadásszon. A derék kapitány és az összeszokott legénység bizakodó, gazdag zsákmányt remélnek. Az általános jókedélyben egyetlen ember nem osztozik, Cabidoulin mester, a hajókádár, aki szentül meg van győződve arról, hogy a Saint-Enochnak ez lesz az utolsó útja, mert mindenképp el fog pusztulni legénységével együtt a matrózlegendákból ismert szörnyeteg, az óriási tengeri kígyó áldozataként.; A czetvadászokban láthatatlan főszereplő lesz a borzalmas teremtmény. Bourcart és derűs legénysége egyre lehangoltabb, tanácstalanabb lesz az út során: alig-alig tudnak néhány bálnát elejteni, a cetek egyszerűen eltűntek, s ha néhányra rá is találnak, azok már mind rémisztő sebekkel borított tetemek csupán. Bourcart és az öreg tengeri medvék tanácstalanok, el sem tudják képzelni, hová tűnhettek a cetek. Egyre több jel utal arra, hogy a borzalmas tengeri szörny garázdálkodása elől menekülhettek északra. A Saint-Enoch is utánuk indul, ám Kamcsatka partjainál szörnyű élmények várnak rájuk: a szemük láttára pusztul el – érthetetlen módon – a velük rivalizáló angol hajó, a Repton, majd a Saint-Enoch ott fut zátonyra, ahol ilyet a térképek nem jeleznek. Az igazi meglepetés akkor éri a derék francia cethalászokat, amikor a „zátony” őrült iramban észak felé sodorja őket, magával ragadva a megrongálódott hajót a tehetetlen és kétségbeesett legénységgel együtt. Végül a Saint-Enoch egy jégmező szélére sodródik, s az emberek szánokon vágnak neki a végtelen hómezőnek. A Saint-Enoch katasztrófája ugyanolyan megmagyarázhatatlan, mint a Repton pusztulása volt. Egyedül a kádármester biztos a válaszban: a tengeri kígyó okozta a vesztüket. ; Vernének ez a magyar fordításban csaknem ismeretlen regénye igazi hajóskaland, vérbeli tengerésztörténet pusztító viharokkal, izgalmas cetvadászattal, tengerbe esett matrózt támadó cápákkal. Az 1902-es Franklin kiadás reprintjének külön értékei Roux rajzai, amelyek híven visszaadják – a minden Verne olvasónak és fiatalnak kedvére való kötet – utánozhatatlan hangulatát.

Részlet a kötetből: – Hány óra? – kérdezte Hansen asszony, kiverve a hamut pipájából, melynek utolsó füstkarikája a padmaly sötét gerendáin foszlott szét. – Nyolc felé jár, anyám – felelt Hulda. – Nem valószínű, hogy az éj folyamán utasok érkeznek; az idő nagyon rossz. – Én sem hiszem, hogy jöjjön valaki. A szobáink minden eshetőségre rendben vannak, és én okvetlenül meghallom, ha valaki szólit kívülről. – A bátyád még nem jött vissza? – Még nem.– Nem jelezte, hogy ma még visszatér? – Nem anyám. Joél a Tinn-tóra vitt egy utast és amennyiben meglehetősen későn kelt útra, nem hinném, hogy holnap előtt visszakerül Dalba. – Igy hát Moelben tölti az éjt? – Valószinüleg, hacsak Bambiéba nem megy, hogy meglátogassa Helmboe bérlőt. – És a leányát...? - Na, igen, Sigridet is, az én legjobb barátnőmet, akit testvérként szeretek! – felelt mosolyogva a fiatal leány. – Ugy hát zárd be az ajtót, Hulda. Menjünk aludni. – Csak nincs megint bajod, anyuskám?