Adamo Books Kiadó strana 5 z 41

Utólag nem is gondolnánk, milyen sok rejtélyt hagyott maga után az elmúlt század. Az orosz cárok vagy Mata Hari esete éppen olyan, igazából máig feltáratlan titkok, mint a „Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak” nevezett katonai puccs igazi háttere vagy a „fáraók átkának” története. De a mai olvasók, hacsak nem nagyon idősek, nem emlékezhetnek a glozeli tudományos botrányra, és roppant keveset tudhatnak az afrikai dogonokat övező hatalmas rejtélyről. A második világháború egyik merényletgyanús halála, vagy az, hogy az atomkémek hogyan lopták el a nukleáris fegyverek titkát Moszkva számára – kevesek előtt ismert ma is. Az űrkorszak hajnalának gigantikus csalása is sokak előtt titok máig, aminthogy senki sem látta még át a Kennedy-gyilkosság rejtelmeit sem. Ami Kínában történt a hetvenes évek elején, az éppen úgy ismeretlen a legtöbb magyar olvasónak, mint az előző pápa meggyilkolása a Vatikán falai között.

A szerző regényeiben a rendkívüli helyzetekbe került főhősök mindig emberfeletti teljesítményekre képesek – így van ez a gyémántokért harcoló különleges csapat esetében is. A titkosszolgálatokkal és egy egzotikus ország katonáival is szembeszáll az az öt férfi és egy nő, akik otthon az utolsó pillanatban menekültek el a hadbíróság elől. Amikor már nyomon vannak, az sem állíthatja meg őket, hogy talán áruló van a soraikban… Izgalmas cselekmény, pergő események, kemény helytállás – íme a regény rövid tartalma.

A "Bumeráng-akció"-ból megismert magán-antiterrorista különítmény ezúttal Anglia és Franciaország között a Csatorna-alagútban kerül bevetésre, ahová a megnyitás napján terroristák fészkelték be magukat…

A könyv a magyarság sokat vitatott kezdeteiről, származásáról, vándorlásairól és letelepedéséről szól. A szerző igyekszik leszámolni a hiteltelen, „tudományos” vagy annak látszó eredet-történetekkel és legendákkal. Hiteles krónikások, régészeti adatok és más kutatások fényében, röviden és élvezetes stílusban ismerteti őseink hosszú vándorlását.

„…A fojtogató, páratelt szaharai levegő meg se rezzen. De ha valahonnan dél felől elindul a szél, furcsa dobpergés hallik, recsegő trombitán valaki az Aida bevonulási indulóját játssza, és a kísérteteket váró szemek előtt megjelenik valahol a látóhatár szélén: A Láthatatlan Légió! Koromfekete egyenruhában, kezükben fekete lakktáskával, szemükön vastag fekete keretes napszemüveggel. Előttük rozoga, lóval vontatott ócska fiákerben egy tábornok… Ha kiszáll a kocsiból, a cilinderes, parádés kocsis megemeli a kalapját és – szabadra állítja a fiákerre felszerelt taxaméter óráját!” Hogyan került a Szaharába ez a legendákat fakasztó „kísértetlégió”, és mi volt misztikus menekülésük célja: erről szól P. Howardnak ez a talán egyik legnépszerűbb és legmulatságosabb regénye.

Melissa Moretti álnéven ez a szerző 30. könyve. A regény főhőse rendőrnő, aki az ifjúságvédelmi osztályon dolgozik. Egyszerre ismerkedik meg egy rokonszenves rendőrkollégával és egy csavargó utcagyerekkel is. Még egyikük sem sejti, hogy hamarosan egy családot alkotnak majd, de előtte meg kell ütközniök a maffiával is…

A ?Verne-filológia gyanúja szerint ennek az 1898-ban megjelent regénynek a kézirata jóval előbb elkészülhetett, bizonnyal az író korai műveinek egyike. Ekkoriban formálódott ki a szerzőben az a különc hajóskapitány, az a már-már eszelősségig eltökélt, saját életét és hajója sorsát egyetlen célra föltevő figura, aki majd a Hatteras kapitány (802503) címszereplőjében jut tökélyre. A korai keletkezés mellett szól az is, hogy A jégszfinx nem eredeti ötleten alapul, hanem Edgar Allan Poe Arthur Gordon Pym című regényének (9422187) folytatása. Ez a tipikus Poe-mű – valóságos rémregény – úgy zárul, hogy két amerikai hajótörött – Pym és Dirk Peters nevű társa – kicsiny csónakon száguld a Déli sarkkör jeges vizein egy szfinx formájú, monstruózus, hófödte bérc felé. ; Verne regénye az Indiai-óceán déli vizein található, kietlen, néhány tucat ember lakta Kerguélen-szigeteken kezdődik, valamikor az 1830/40-es évtized fordulóján. Itt várja az idő jobbra fordulását és a tavasszal megérkező első hajót az amerikai geológus kutató, Joerling úr, aki – befejezvén itteni ásványtani vizsgálódásait – immár nagyon szeretne visszatérni hazájába. Hetek múltán be is fut a kicsinyke kikötőbe a Halbrane nevű brit vitorlás, amelynek különc kapitánya, a Hatteras alakját előlegező Guy Len semmiképp sem akarja a fedélzetre venni az amerikait. Azért nem vesz föl utast, mert hajójának nincs kitűzött úticélja, a kapitány fönntartja magának a jogot, hogy arra hajózzék, amerre épp szükségesnek találja. Itt kapcsolódik a Verne-regény cselekményébe a Poe-mű története: idővel ugyanis kiderül, hogy Guy Len kapitány testvére, William azon a hajón szolgált, amely 11 évvel azelőtt a déli tengereken balesetet szenvedett, és amelynek rémes históriáját az amerikai költő, író, Poe örökítette meg az Arthur Gordon Pym című művében. Ettől kezdve az addig lassan csordogáló cselekmény fölgyorsul, és mind borzongatóbbá válik; erről a hajóra mégis följutó Joerling úr tudósítja egyes szám első személyű előadásában az olvasókat. Néhány napi hajózás után egy úszó jégtáblán keményre fagyott holttestet találnak a Halbrane matrózai, a Pym hajóján szolgáló matróz földi maradványait. A nála talált följegyzések egyértelművé teszik, hogy néhányan még bizonyosan élnek valahol a jégvilág fogságában a 11 évvel ezelőtt bekövetkezett hajótörés áldozatai közül. Len Guy kapitány eltökéltsége most már eszelősséggé változik: megszállottan keresi testvérét és életben maradt társait a jéghegyek között, mígnem maguk is hajótörést szenvednek. A kicsiny lélekvesztőbe kényszerült hajósok tömérdek szenvedését és emberfeletti kitartását részletesen ecsetelő regény is ott és csaknem ugyanúgy végződik, ahogy Poe műve: a szerencsétlenekkel a ladik elképesztő sebességgel száguld a szfinx alakú orom felé, melyről azután kiderül, hogy rendkívül mágneses hegycsúcs, és rettentő erővel vonz magához minden fémtárgyat az övcsattól a vasmacskáig. Végül is Len Guy az utolsó pillanatban rábukkan félholt testvérére és másik három társára, majd maguk is megmenekülnek: a régi és az újabb hajótörötteket egy amerikai háromárbocos veszi fedélzetére. ; A különös atmoszférájú, a Poe próza rémségeit visszaadó tengerészregény pontosan száz esztendeje, 1899-ben jelent meg magyarul, most új fordításban (Majtényi Zoltán munkája) és új illusztrációkkal kerül – a Verne-rajongó fiatalok és idősek elé.

Kremor ezredes otthagyja a francia sereget, mikor megtudja, hogy felesége és lánya meghalt egy hajótörésben. Ingóságát legjobb barátjára, Martial őrmesterre bízza, majd hátat fordítva mindennek eltűnik a világban. Lánya, Jeanne de Kremor azonban szerencsés módon túlélte a katasztrófát és hazatér otthonába, ám apját már nem találja ott. Csak néhány évvel később szerez tudomást hollétéről, és indul apja után Dél-Amerikába, a venezuelai San Fernandóba. Miután átkelnek az őrmesterrel az Atlanti-óceánon, nekiindulnak az Orinocón fölfelé, ahol idő közben összeismerkednek két kutatóval, Jean Helloch-val és Germain Paterne-rel. A két tudós az Orinoco folyó forrásvidékét keresik, így együtt folytatják tovább a kalandos utazást a vadregényes tájakon.

Ezernyolcszázhatvanhét március 18-án érkeztem Liverpoolba. Úgy volt; hogy a Great-Eastern pár nap mulva New-Yorkba indul s én is vele akartam utazni. De csak puszta kedvtelésből, minden egyéb cél nélkül. Az a gondolat csábított, hogy ezen az óriási gőzösön szeljem át az Atlanti-oceánt. Ebből az alkalomból természetesen meg akartam nézni Észak-Amerikát is, de csak mellékesen. Első volt a Great-Eastern és a Cooper által dicsőített Új-világ csak utána következett.

Jókai ?Fekete gyémántok-ja mellett a világirodalom egyik legszebb, legérdekesebb bányászati tárgyú regénye a Fekete Indiák, amely valóságos hőskölteménye a 19. századi skóciai szénbányászok már-már emberfölötti kitartásának, áldozatkészségének. Tíz esztendővel az aberfoyle-i bánya kimerülése és a művelés beszüntetése után a hajdani bányamester, a jó öreg Simon Ford – aki egész családjával egy elhagyott tárnában él – új „szénfekvetet” fedez föl. Értesíti az egykori igazgatót, a nem kevésbé nemes lelkű James Starrt, aki kapva kap a lehetőségen, a minden eddiginél gazdagabb széntelér föltárásán. Különös balesetek akadályozzák azonban a kutatást, mígnem az öreg Simon fia, a bányász mesterségben atyja hű követője, Harry egy 15 éves leányra bukkan egy kútszerű akna mélyén, aki még soha nem járt a föld felszínén, soha nem látta a nap világát. A Ford család és Starr mérnök – miközben dús szénrétegeket tárnak föl és megalapítják nemcsak az új bányát, de a föld alatti várost, Coal Cityt is megteremtik, – fényt derítenek a titokzatos lány segítségével a szörnyű múltra, az őrült bányarém, Silfax üzelmeinek okaira. E hajdani „vezeklő”, akinek egykoron az volt a dolga, hogy magasra emelt fáklyával élete kockáztatásával égesse el a gyülemleni kezdő sújtóléget, öregkori tébolyában a magáénak tekinti a föld gyomrának kincsét, s a legaljasabb merényletektől sem riad vissza, hogy megakadályozza az új bánya megnyitását, majd Coal City lakóinak boldogulását. Persze a végén minden jóra fordul: sikerül megakadályozni a „rettenetes agg” szörnyű tervét, akinek az unokája, a titokzatos lány feleségül megy a fiatal Fordhoz, Harryhez. Ez a regény a részletező leírásokban bővelkedő Verne-művek közé tartozik; az író látható élvezettel kalauzolja olvasóit Skócia vadregényes tájain, kedvtelve és hosszasan mutatja be a korabeli szénbányászat mindmegannyi technikai részletét, valóságos földtörténeti előadást tart a kőszén keletkezésének évmilliós folyamatairól, miközben alapos folklór tanulmányt közöl a skót bányászok hiedelemvilágáról. Verne ezúttal sok-sok utópikus gondolatot vet föl, pl. arról ír, hogy a környék lakossága fölüdülés céljából gyakran fölkeresi az egyenletes hőmérsékletű, kristálytiszta levegőjű Coal Cityt, vagy hogy a bányászok szívesebben laknak a tárnákban, semmint a felszínen. Az író hangsúlya azonban most is a nagyszerű, nemes lelkek ártó rossz elleni küzdelmén van. fiatalabb Verne-olvasónak igazi csemege lesz, hiszen a kötet a századforduló óta nem jelent meg magyarul.

A ?nagy francia álmodót többször is foglalkoztatta az emberi élettér – és vele az urbanizáció – kiterjesztése az egyáltalán nem szokványos régiókba, így a tengerre (l.: Az úszó város, az ÚK nem ismertette) vagy a levegőbe (l.: Hódító Robur, 820904). E regényében azonban egészen másfajta, a technikai civilizációtól érintetlen város képe jelenik meg: a közép-afrikai dzsungelek áthatolhatatlan sűrűjében bukkant rá az író fantáziája egy levegőben épült városra. ; A kalandkereső francia Max Huber és a gyakorlatias amerikai John Cort egy elefántcsont-kereskedő karavánjával indul útnak, hogy több éves kereskedelmi ügynöki munkájuk egyhangúságát egzotikus kirándulással színesítsék. Három hónapig utazgatnak az ősvadonban, amikor az annyira remélt izgalmas és rendkívüli esemény bekövetkezik: a megvadult elefántcsorda eltiporja a karavánt, összezúzza minden úti készségüket. Huber, Cort és a Khamis nevű, igen derék szerecsen kalauz csak a puszta életét mentheti meg, mindenüktől megfosztva maradnak a Kongó folyó egyik mellékágát övező őserdőben. A három elszánt férfi – és egy, általuk az emberevőktől megmentett néger kisfiú – útnak indul, hogy elérjék az Ubangi folyót, amelyen letutajozhatnak a Kongó menti európai telepekre. Viszontagságos vándorlásuk során rábukkannak az évek óta eltűntnek hitt Johansen dokor nyomaira, aki egykoron azért érkezett e vad vidékre, hogy megfejtse a majmok „beszédének” titkát. Kiszolgáltatott helyzetükben persze gondolni sem mernek a német professzor fölkutatására, a maguk életét mentik a tutajon, mígnem egy váratlanul előbukkanó zuhatagnál szerencsétlenül járnak. Mikor a zuhanás után a három férfi föleszmél, különös helyen találja magukat: a levegőben. A vagdi törzs ugyanis a dzsungel sűrű fáinak lombkoronáján, az ágak, liánok szövedékén alakította ki a maga sajátos, primitív városát; megmentőik – a furcsa beszélő „majmok” – ide hozták Hubert, Cortot, Khamist és a kis bennszülött fiút. A vendégszerető, jámbor „népség” jól tartja a szerencsétlenül jártakat, csak épp nem ereszti őket további útjukra. S miközben ezek a szökés terveit fontolgatják, meg kell bizonyosodniuk, hogy igenis léteznek a majom és az ember közötti félállapotot megtestesítő beszélő lények; királyuk pedig nem más, mint az eltűntnek hitt Johansen doktor. Egy mámorba fúló vagdi népünnepély káoszát kihasználva sikerül elérniük az Ubangi folyót, egyetlen reményüket a szabadulásra. ; A regény alaphelyzete számos Verne-regényből ismerős: főszereplői a civilizációtól ezer kilométerekre, a maguk erejéből kell hogy megküzdjenek életben maradásukért a természet erőivel, a vadakkal és a bennszülöttekkel, miközben rengeteg tapasztalatra tesznek szert, testközelből ismerik meg a közép-afrikai flóra és fauna jellegzetes egyedeit, s fölismerik, hogy az ősvadonban csak magukra számíthatnak: erejükre, kitartásukra és áldozatos segítőkészségükre. A nemes emberi tulajdonságok a dzsungelben is átsegítik a veszedelmeken a hősöket. – Izgalmas meseszövésű, sok természetismereti tudnivalót hordozó kalandregény, amelynek hasonmás kiadását az eredeti hangulatot árasztó Roux-metszetek illusztrálják.

Még egy fegyelmezett vezérkari százados is kissé ideges lesz, ha azt hallja, hogy ő minden idők legveszedelmesebb és legagyafúrtabb kémje. Idegessége érthető módon fokozódik, amikor ezért kis híján halálra ítélik. Ezután mi sem természetesebb, mint az, hogy nyugalmas, pihentető helyre vágyik, ahol végre be tudja bizonyítani ártatlanságát – így kerül a légióba. Lassacskán minden terv felborul, apránként mindenkit elrabolnak, és a gyarmati katonaság – csak amúgy passzióból – harcol egy kicsikét.

A világháborúban japán tengeralattjáró süllyesztett el valahol Ázsiában egy aranyat szállító hajót. Titkosszolgálatok, hazafiak, bankárok és szélhámosok egymástól függetlenül expedíciókat szerveznek, hogy felhozzák a kincset.

Az első világháború vége felé, 1918 tavaszán a Piave-front poklából öt magyar katona megszökik és elindul hazafelé. Egy hamis parancsuk van és állítólag egy tábornok testét tartalmazó koporsó - ezekkel törtetnek Magyarország felé ők, a "halottszállító különleges alakulat". Hosszú az út hazáig, ezernyi vidám és kevésbé vidám kaland és kelepce vár rájuk vasúton, bordélyban, kaszárnyában - hogy aztán a cél előtt egy izgalmas ármány halójába bonyolódjanak...

A verses regény főhőse a kor nemesi intelligenciájának alaptípusa, elégedetlenséget érző, de döntésre és ellenállásra képtelen ifjú, a „felesleges ember”, aki kora társadalmától és a néptől egyaránt távol áll, s a kibontakozás útját nem találva egykedvű, életunt. Anyegin figuráján keresztül nemcsak Puskin két száműzetésének, majd a fővárosba való visszatérésének élményei épülnek a műbe, hanem a szerelem, párbaj, bál és színház motívumok hangsúlyos szerepével voltaképpen saját életformáját örökíti meg a kiábrándult dekadencia atmoszférájában. A mű – polifonikus kompozíciója révén – egyúttal hű és tárgyilagos képet rajzol a kor Oroszországának életéről, nemcsak a főváros, hanem a falvak és az udvarházak hangulatát is híven tükrözi. S bár közvetlen politikai vonatkozásai nincsenek, a sorok mögé bújva érezhető feszültséget teremt a forradalom szükségességének vágya.

Zseniális ötlet: a történelem neves személyiségeinek utolsó napját, óráját vagy éppen a halálát megelőző perceket írta le a szerző igen izgalmasan. Megtudjuk ebből a könyvből, mi állt némelyik halál hátterében, milyen körülmények között érte utol a vég azokat az embereket, akik egykor igen nagy hatást gyakoroltak a történelem menetére? A „Hogyan haltak meg?" kérdésre tizenöt életsors végére tett pont történetét ismerhetjük meg. Napoleon fia, a Sasfiók Giordano Bruno Angliai Erzsébet királyné Beethoven Rodin, a szobrász Julius Caesar, a zsarnok Pizzaro, a hódító Leonardo da Vinci Szokratész, a filozófus Kleopátra királynő Balzac, az író Gandhi, a politikus Bolivar, a felszabadító Semmelweis, az orvos Caravaggio, a festő