Adamo Books Kiadó strana 11 z 41

1923-ban a Nemzeti Színházban tartott Shakespeare-ciklus előadásai voltak ihletői e Móricz-írásoknak, de nem alkalmi színikritikák születtek a színjáték, a színházi élmény hatására. Móricz Zsigmond írásai egy összefüggő Shakespeare-kép színeit, távlatait fogják egybe, egyidejűleg vallanak a nagy angol drámaíró költői világáról, hozzák emberközelbe a tragédiák és vígjátékok hőseit, s ugyanakkor személyes vallomások: hogyan s miképpen érinti meg az angol drámaíró 16. századi világa a 20. századi magyar elbeszélő óriás szellemét. Zseniális szellemek párbeszéde a kilenc tanulmány, korok találkozási, ízelítő abból, miképpen lehet egyénien olvasni és értelmezni, miképpen lehet saját kincsünkké tenni a klasszikus nagyságok életművét. Móricz Zsigmond remek idegenvezető a múltban: kezét fogva mindig a jelenben sétálunk.

Nara Vernoni a nagyvárosban hagyta egész múltját és minden bánatát. Tettekre készen érkezik a határmenti kisvárosba, hogy természetgyógyászként praktizáljon. Senkit sem ismer, eleinte azt sem tudja, hol keressen szövetségeseket. De az események felpörögnek, amikor nem tűrve a rossza bánásmódot, a város több tekintélyes emberét a bíróság elé viszi. Közben a fiatalasszony különleges adottságai és tudása révén nem hagyományos módokon gyógyítja betegeit – sokakban ez is ellenérzéseket ébreszt. Ám hamar kiderül, kik a barátok, kikre számíthat, és hamarosan már ő is valaki lesz a városban. Bár először tévúton jár, az igazi szerelem sem megy el mellette.

Az ?iskola követelményeit szem előtt tartva, a kötet elsősorban a közvetlenebbül társadalmi mondanivalójú, egyszerűbb szerkesztésű és ismertebb elbeszéléseket tartalmazza. A Hét krajcár önéletrajzi ihletésű történetéből a látszólag humoros, valójában tragikus kicsengésű krajcárkeresgélés vérlázító következtetésekhez vezeti az olvasót. A Sustorgós, ropogós tafotában látszólag idilli faluképéről az elbeszélés végére derül ki, hogy mennyire hamis, mennyire csak a felszínen idilli ez a világ. A Szegény emberek az első világháború pusztításainak különös, rendkívül eredeti szempontból való ábrázolása; nem háborús történet, hanem azoknak a lelki, pszichikai sérüléseknek és következményeinek a drámai rajza, amelyeket a háború mindenkiben létrehoz. A kondás legszennyesebb inge egy kisfiú halála kapcsán mutatja be azokat az iszonyú különbségeket, amelyek „lent” és a „fent” világa között fennállnak. A Csibe-novellákat az egyik legjellemzőbb darab, a Csibe a színházban volt képviseli. A Világ végén már szép és jó című novella a kis négyéves állami gyerek, Rozika története: az Árvácskára emlékeztető rövid írás visszafogott hangja, tulajdonképpen apró, jelentéktelen eseményei ellenére is az egyik legtragikusabb, az embertelenséget leginkább felmutató Móricz-írások közül való.

Európában találkoznak ők ketten. A helybeli végzős, egyetemista lány és az egzotikus országból jött fiatalember, aki nem akárki a hazájában. A féktelen szerelem kibontakozása ugyan nyugtalanító jelekkel jár, de az ösztönök egymás karjaiba dobják a szereplőket. A férfi kész feleségül venni a lányt és elviszi hazájába – ahol azonban a szülők ellenállásán megtörni látszik a fiatalember akarata. Vagy ez csak a látszat? Hamarosan tragikus esemény fordít meg mindent és hoz veszélyt a fiatal hölgy életére.

Egyszer nagy hír riasztotta fel az iskolát s olyan zenebona kerekedett rá, hogy csengett a fülünk belé. Új csikóst fogadott a falu, Rojtos nevűt s azt suttogták róla, azelőtt igazándi betyár volt az Alföldön. A fia velünk fog járni az iskolába. Hő! nagyobb újság volt ez, mintha egy hercegfiú pottyant volna közénk. Herceg akárki lehet, akit a király azzá tesz, de betyár! Az nem. Betyárkodás dicsőség, büszkeség, hősiesség. Lázban volt az egész iskola s a hátulsó sorokban sugdolózó csoportokban mesélték a vén Rojtos rémes hőstetteit... borzongott tőlük a hátam, de azért csak meghallgattam. Mindennap jött valami csodahír a Rojtos-fiúról: pányvát vet a szilaj csikóra; a rigó nem fütyül pompásabban nála, kalapjánál mint a zászló leng az árvalányhaj; fekete szűre van, piros virágos, hetyke szűre. Egyszerre divat lett a fütty is, az árvalányhaj is, a fekete szűr is. Még nekem is megígérték otthon, hogy a kovácshoz viszik a füttyömet, reszelje le a hegyit s még én is kaptam fekete szűrt a tarcali vásárról.

A vihar egy új-zélandi kikötő partjától elold egy vitorláshajót, amelyen tizenöt fiúintézeti növendék alussza az igazak álmát. A hajón e pillanatban vétkes könnyelműségből senki más nem tartózkodik, s az orkán szédítő sebességgel elragadja. Mire a szerencsétlenséget felfedezik, a vitorlásnak – tizenöt fiatal utasával együtt – nyoma vész. A hatóságok és a hozzátanozók hosszas, eredménytelen kutatás után beletörődnek a megváltoztathatatlanba, nem úgy, mint a nyílt óceánon felriadó utasok: a gyerekek. A szigetre vetődésük után a gyerekek felépítík ideiglenes társadalmukat, és összefogásukkal átvészelik a kényszerű helyzetet.

Az első férfi, aki elég különös módon ismerkedik meg Lenával, egy idő után egyre furcsább dolgokat tapasztal. A titokzatos hölgynek csak keresztneve van, nincs telefonszáma, csak akkor találkozhatnak, ha a nő is úgy akarja. Hogyan lehet, hogy az asszonynak több neve és több lakása is van? A munkahelyén mások után kémkedik, egyszerre több férfi nyüzsög körülette. A második férfi már szerelmes lesz beléje, de ő is meglepődik, amikor egy napon Lenával egy rendőrségi szembesítésen találkozik: szerelmét éppen őrizetbe vették… A szövevényes ügyekre a magyarázatot csak a regény végén kapjuk meg, addig izgulhatunk, hogyan is alakul a titokzatos asszony sorsa.

Móricz Zsigmond gyakran nagy epikai vállalkozásai szüneteiben, majdnemhogy játékos erőpróbaként kezdett kisregényeibe. Fölfigyelt egy addig számára ismeretlen vagy kevésbé ismert társadalmi réteg életvitelére, életstílusára, mentalitására, izgatni kezdte a felszín alatt rejtőző valóság, és már írta is a regényt, rajzolta típusait, nyomozta az emberi sorsokat összekötő és meghatározó szálakat. a társadalmi porblémákat is emberi szituációkban és konfliktusokban ragadta meg. A figurák karakteréből és sorsából is azokat a dilemmákat bontotta ki, amelyekkel ő maga is reménytelenül vívódott egész életében. Így született a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Házasságtörés, A kis vereshajú és a sajnos befejezetlen maradt kisregénye, a Kamaszok. Morális nyugtalansága, tisztázó szándéka, szenvedélyes elemző indulata az olvasót is magával ragadja és állásfoglalásra kényszeríti.

Két ?fiatal érkezik Kerekegyházára, a nyári hőségtől eltikkadt, tunya alföldi cívisvárosba. Kerek Ferkó külföldről tér haza, hogy átvegye az ősi birtok irányítását. A fiú külföldi tanulmányai során megtapasztalta a modern élet előnyeit, maga is újítani szeretne, de apja hallani sem akar változtatásról. Ferkó kedveszegetten veszi tudomásul, hogy szülőföldjén senkit nem érdekelnek a reformjai. Szenved a város lakóinak kicsinyességétől és műveletlenségétől, idejét mulatozással tölti, s minél őrültebb ötlettel áll elő, annál népszerűbb ivócimborái között. Céltalan tivornyáin köszörüli nyelvét az egész város. Koczogh Mariska, a polgármester lánya Pesten érettségizett. A fővárosban művészek között mozgott, szellemi fejlődését a Nyugat határozta meg. Benne volt a kulturális élet vérkeringésében, emancipált nőként „művészi szépségű” perspektívát képzelt el magának. A városában azonban csupa kisszerűséget talál, ami éles ellentétben áll a Pesten tanult divatos, dekadens frázisokkal. Börtönben érzi magát, képtelen alkalmazkodni az otthoni élethez. Egymásra találásuk Ferkó virtuskodásának köszönhető. A szerelem, mint annyi más Móricz-regényben, hirtelen és váratlanul lobban fel közöttük. Vajon Merry könyvízű feminizmusa kiállja-e az élet próbáját? Ferkó hajlandó-e átgondolni a nő és a férfi hagyományos viszonyát? Képesek lesznek-e álmaikat, vágyaikat és eszményeiket közösen átélni? A jól szerkesztett, pergő tempójú, romantikus cselekmény mögött a két különböző társadalmi státusú fiatal küzdelmének pontosan kidolgozott lélekrajza tárul fel.

A múlt század utolsó éveinek egyik István-estéjén elevenedik meg előttünk az a sokbeszédű, de munkára, tervekre már képtelen dzsentri-világ, amely végérvényes bukása előtt ellágyultan, anekdotázva vigasztalja önmagát. Mert minden álom összetörik ezen az éjszakán: mozgékonyabb gazdálkodásra, pénzre vágyó új emberek törnek be a mozdulatlanságba merevedett Alföld grófi birtokaira. S a bérlők modern elképzeléseit követni sem tudja – de nem is akarja a dzsentri. Ezeknek a szétmálló életeknek, kilátástalan sorsoknak, a boros kedélyeskedésbe, az ősi magyar életkedvbe fojtott szorongásoknak értő-ostorozó rajza a regény. Zaklatott évek, társadalmi csalódások után, az otthon vibrálóan ideges légkörében, egy új szerelemtől megérintve, 1924 januárjában kezdi írni Móricz ezt a regényt. Először a Pesti Hírlapban jelenik meg folytatásokban, majd 1926-ban könyv alakban is.

Ágnes meleg volt hozzá, szép volt és jószagú. Oly boldogan kúszott hozzá, felcsúszott, amennyire lehetett, és engedte, hogy lankadt feje megérintse a felesége vállát. Ágnes néha ránézett s mosolygott. Mint egy anya, úgy mosolygott rá. Hát mégis van benne valami anyai?

A huszonegyedik században is vannak, akik életüket adják a szerelemért… Lehet, hogy egy, a közelmúltban történt esemény ihlette meg és késztette a szerzőt a tragikus szerelmi történet megírására? A kisvárosi rendőrtiszt orvosnő felesége és jóképű főnöke, a főorvos között viszony szövődik, ám még sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy a tragédia beteljesedjen. Ám a szerző nem lenne Melissa Moretti, ha kissé eltávolodva az eseményektől, ne vezetné a szerelmi történetet egy másik ösvényre, amelyben valamiképp mégis diadalmaskodhatnak a legyőzhetetlen érzelmek.

Pillangó. A szép és csapodár szerető jelképe – meg a reménytelen szerelemé Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika elemi erővel fellobbanó, társadalmi konvenciókkal szembeszálló szerelmének története a szerző meghatározása szerint „idill”. Móricz könnyű kézzel, napok alatt írta meg a korántsem idilli helyzetet, amelyben két felfogás áll szöges ellentétben egymással: a nagy alföldi mezőváros peremén boldogulni megtanult öregeké, és a fiataloké. Jóska és Zsuzsika szülei a már kialkudott, érvényes szokáshoz kötődnek, ők akarják megszabni a „ki kivel házasodjék” törvényét, melynek alapja az anyagi biztonság. Minden eszközzel próbálják megakadályozni a fiatalok egybekelését. Jóska és Zsuzsika a szív, a szerelem jogán a lehetséges, a vágyott világ fölépítésére törekednek. A boldogságért azonban nemcsak szüleikkel, hanem egymással, egymásért is meg kell küzdeniük.

Isabella Denizt gyermekkorában az anyja kitette egy templom elé – ennyit tudunk róla. Árvaházakban nőtt fel, de huszonkét évesen elhatározza: megkeresi a szüleit. Hónapokig tartó nyomozás és hajsza során találkozik álmai férfiával is, de valami elriasztja tőle… És miközben lassan üzletasszonnyá válik, egy régi és tragikus szerelem története bontakozik ki a szeme előtt. Amelynek egyik okozója, de résztvevője is pár napos korában – ő maga volt…

Kopjáss ?István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként – más szóval utolsó senkiként – dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióba juttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát – hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon – mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával – ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket – talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új főügyész előtt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz először 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvényűen mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a belőle készült színpadi művet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt derűs elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörgő, komikus jelenetekkel, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi műfajnak is újító, nagy mestere volt.

Két leánytestvér az élet viharában. Nem szövetségesek, bár nagy baj esetén az egyik ott van a másik mellett. De nemegyszer ellenfelek is, különösen, ha ugyanaz a férfi kell nekik. A küzdelem olykor élet-halálra megy, és csakugyan akad olyan áldozat, aki búcsút vesz az élettől. Az egyik Alexa, a híres énekesnő, koncertkirálynő, tinik bálványa, fél Európa az ő dalait hallgatja – de milyen ember a magánéletben? Hogyan bánik a férfiakkal? És ott van a másik testvér, Ella, aki sokszor szembekerül híres húgával, de a végén megszerzi a szerelmet, az igazit, és semmi kincsért nem engedi kicsúszni a kezéből.