Corvina Kiadó strana 28 z 63
vydavateľstvo
Merész magyarok
Nyáry Krisztián Így szerettek ők című sikerkönyveiben a szerelem sorsformáló erejéről írt, az Igazi hősökben pedig személyes döntésektől példaszerűvé váló életekről. A folytatásban ezúttal 30 olyan magyart vesz sorra, akik a legnehezebb helyzetekben is emberek tudtak maradni, s akik számára önazonosságuk és belső bátorságuk a legszélsőségesebb történelmi helyzetekben is mindent felülírt. Magyarok, akik rendíthetetlen szilárdsággal követték saját értékrendjüket, akik a legsötétebb órákban is mások vigaszai voltak, akik nem féltek újat teremteni, még ha mások nem is hittek bennük, és akik kérlelhetetlenül hűek voltak önmagukhoz. Az iskolaalapító Teleki Blanka, akit a várbörtön sem tudott megtörni; a jobb kezét elvesztő sportlövő, Takács Károly, aki bal kezét használva lett olimpiai bajnok; a magyar gyógyszergyártást megteremtő Richter Gedeon, aki a halál torkában sem volt képes elszakadni a hazájától; a szíriai bevándorló Fadlallah el Hedad Mihály, aki a világ legjobbjává tette a bábolnai ménest; vagy az embermentő Karig Sára, aki azt vallotta: az embertelen törvényeket nem szabad betartani. Merészek voltak és magyarok. Mind magyarok. „Féltek ők is, ahogy a többség, a bukástól, a sikertelenségtől vagy a megszégyenüléstől. De jobban féltek attól, hogy emberségük sérül, ha nem fordulnak szembe az embertelennel." Nyáry Krisztián
Na stiahnutie
13,80 €
Ég a puszta
Amikor 1919-ben a tizenhét éves svéd gimnazista lány Stella Kuylenstierna beleszeretett a stockholmi magyar követség nyalka attaséjába Andrássy Imrébe és feleségül ment hozzá, nem sejtette - nem is sejthette -, milyen sors vár rá. Nem tudhatta, hogy az egyik leggazdagabb magyar arisztokrata feleségeként, várak, kastélyok, paloták úrnőjeként tündérmesébe illő, főúri életet él majd a két világháború közötti feudális Magyarországon, és nem tudhatta, milyen drámai módon vet majd véget a háború ennek az életformának, hogyan kell majd menekülnie, pokoli körülmények között a puszta életét mentenie 1945-ben a visszavonuló németek és az előrenyomuló oroszok között. A valódi élményeket és emlékeket megörökítő, páratlanul értékes és hiteles memoár és kordokumentum 1948-ban jelent meg Svédországban. Magyar fordításban most olvasható először.
Na stiahnutie
6,73 €
Báró elvtárs
Nem sokkal Nicolae Ceauşescu 1989. december 25-én történt kivégzését követően Jaap Scholten holland író későbbi feleségével egy ütött-kopott cabrióval nekivágott Kelet-Európának, hogy a Kárpátokon átkelve meglátogassa Bukarestben nagykövetként tevékenykedő nagybátyját. Az írót teljesen lenyűgözte az erdélyi táj szépsége, és később rendszeresen visszatért Európának ebbe a gyönyörű, de nehéz sorsú részébe.
Magyarországi és romániai utazásai során találkozott az egykor oly tekintélyes erdélyi arisztokrácia számos tagjával. Felkereste velük azokat a lakásokat - többnyire pincéket és sufnikat -, ahol a szocializmus alatt lakni kényszerültek, és járt azokban a munkatáborokban is, ahol annak idején kényszermunkát végeztettek velük. Scholten az egykori gazdag múltról és az üldöztetés borzalmairól faggatta őket. De találkozott a legfiatalabb nemzedék tagjaival is, és megkérdezte tőlük, mit szándékoznak tenni a kárpótlás keretében visszaszolgáltatott családi kastélyokkal és birtokokkal. Az így született izgalmas, megrendítő és felkavaró riportokat foglalja magába Báró elvtárs, Scholten első dokumentarista munkája, amelyet 2011-ben a történelmi témájú könyveket díjazó Libris Geschiedenis Prijsszel tüntették ki Hollandiában.
Na sklade 1Ks
14,25 €
Igazi hősök
Nyáry Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történteket. Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweiss Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler.
Az európai építészet története
A kiváló művészettörténész Sir Nikolaus Pevsner (1902-1983) átfogó építészettörténeti munkáját a világ számos nyelvére lefordították, első megjelenése, 1943 után a szerző többször kibővítette, újabb és újabb országok építészetét emelve be a szövegbe. Az európai ... Folytatás ›› építészet története rengeteg kiadást élt meg, a magyar olvasók először 1972-ben vehették kezükbe, és azóta hazánkban is többször jelent meg, ez az ötödik, bővített kiadása.
Népszerűségének titka tudományos szakszerűségén és a nem szakemberek számára is élvezhető és élvezetes stílusán túl megközelítésében rejlik: Pevsner az építészeti emlékeket, mint egy-egy korszak szellemiségének (Zeitgeist) kifejezőit vette sorra, mindig ismertetve azt a történelmi szituációt, társadalmi és kulturális környezetet, amelyben az egyes remekművek megszülettek.
Szemlélete szorosan kötődött a német szellemtudományokhoz, nem véletlenül, hiszen Németországban született, tanulmányait neves német egyetemeken végezte, előbb a drezdai Gemäldegalerie muzeológusaként, majd a göttingeni egyetem tanáraként dolgozott. Hitler hatalomra jutását követően kényszerült emigrációba, és Az európai építészet történetét a háború évei alatt már Nagy Britanniában, a Penguin Books kiadó felkérésére készítette el.
A kiadó törekedett arra, hogy a legjobb szerzőkkel dolgozzon, kötetei alaposak, szakmailag kifogástalanok, ugyanakkor olvasmányosak is legyenek. Pevsner munkája minden elvárásuknak megfelelt, és elemzései ma sem veszítettek frissességükből. Világszerte az építészettörténet alapművének tekintik. Mivel a könyv utolsó bővítése óta több évtized telt el, az új kiadás utószavában Michael Forsyth építész, a University of Bath tanára összefoglalja az elmúlt ötven év irányzatait, és bemutatja a kortárs építészet kiemelkedő alkotásait.
Az új kiadást bőséges jegyzetanyag, az építészeti szakkifejezések magyarázata, névmutató és helynévmutató teszi teljessé, 208 új, színes fotó és rajz, valamint 65 alaprajz illusztrálja.
A(z) Az európai építészet története (Könyv) szerzője Nikolaus Pevsner.
Na sklade 2Ks
28,54 €
Az én testem
Az én testem azoknak a 9-14 éves lányoknak szól, akik
- még nem kamaszodnak, de már kíváncsiak arra, hogy mi minden történik majd bennük, velük
- már látnak, éreznek változásokat és szeretnének több információt arról, hogy pontosan mi is zajlik ilyenkor a testükben
- már nagylányok, van saját élményük arról, amiről a könyv szól, de maradtak bennük kérdések a női test működésével kapcsolatban.
Hanna, Luca és Dorka - három kíváncsi tinilány - kérdései nyomán kiderül, hogy
Mi is az a pubertás? Mit kezdjünk a szőrökkel? Mitől nőnek meg a cicik? Milyen szép a "virágod"? Lehet-e tudni pontosan, hogy mikor fog megjönni és mit kell csinálni, ha épp váratlanul kezd el valaki menstruálni? Mit kell tudnod a betétekről, tamponokról? Ünnepelni is lehet a Holdnapokat? Hogyan maradj barátságban a testeddel a változások közepette is?
Hoppál Bori női testtudat oktató több, mint egy évtizede tart előadásokat és tanfolyamokat a "A női test csodái"-ról: menstruációról, várandósságról, szülésről, változókorról, női szerveinkről és szexualitásunkról.
Vajda Melinda letisztult szemléltető ábrái segítenek a test anatómiájának megértésében, hangulatos rajzai, karakterei szerethetővé teszik a könyvet.
Gyógyfürdők és gyógyszállók Magyarországon
A Corvina tematikus útikönyvsorozatának harmadik kötete az egyedülálló magyarországi vízkincsre települt gyógyfürdőket és gyógyszállókat mutatja be országrészenként. A könyv használatát nagyban elősegíti, hogy mindjárt az elején tájékoztatást kapunk a kötetben előforduló szakkifejezésekről és a különböző termálvizek összetételéről.
Az egyes országrészeken belül megismerkedhetünk a jelentősebb gyógyfürdőkkel és gyógyszállókkal, az egész ország területéről összesen 122-vel, azok történetével és szolgáltatásaival, valamint az adott környék látnivalóival is. Minden egyes létesítménynél szerepel az elérhetőség, a nyitva tartás, az egyes medencék és szolgáltatások felsorolása, a gyógyvíz összetétele és azoknak a betegségeknek a fölsorolása, amelyekre a vizet ajánlják.
Hogy a kép még teljesebb legyen, a kötet végén megnevezünk további 110 fürdőt és hotelt, amelyek ugyan nincsenek gyógyfürdővé nyilvánítva, de magas oldottásványianyag-tartalmú termálvízzel rendelkeznek. Ezeknek szintén megadjuk a címét. A kötetet annak a 98 határon túli gyógyfürdőnek és gyógyszállónak a listája zárja, amelyek az I. világháború előtt létesültek, és még ma is működnek.
Az útikönyvet 470 színes fotó teszi szemléletessé. A tájékozódást térkép és GPS-koordináták segítik.
Utazásaim naplója
"Az Utazásaim naplója lehetőséget nyújt minden ember számára, hogy összegyűjtse úti élményeit, feljegyezze és megőrizze emlékeit és tapasztalatait ebben a szép kivitelezésű könyvben önmaga, vagy a szerettei számára. A napló a kitöltést kérdésekkel, táblázatokkal és az utazási célt illusztráló térképpel teszi könnyebbé. A napló kétféle borítóval kapható." (a Kiadó)
Na sklade > 5Ks
7,65 €
Esküvőtervező
E praktikus formátumú kézikönyv segítségével könnyedén megtervezhetjük és megszervezhetjük saját esküvőnket vagy ismerőseink, rokonaink házassági ceremóniáját.
Antall József
Antall József miniszterelnökkel rögzített beszélgetéseim húsz éve, 1992 júniusától 1993 májusáig kilenc alkalommal készültek. Életében a közvélemény alig tudott valamit személyes sorsáról, a hajdani gyermekkori környezetről, a politikus édesapáról és nagyapáról, és mindarról, ami meghatározta életét, pályáját, megszabta emberi tartását, hitét és hitelét. Az egyenként két-háromórás beszélgetésekből egy kivételes személyiség, egy elhivatott, okos, művelt és toleráns ember és politikus képe rajzolódik ki. Az interjúk szövegén nem változtattam: nem szerkesztettem át, nem rövidítettem és nem egészítettem ki, mert úgy hiszem, az élőbeszéd helyenkénti kócossága is hozzátartozik ahhoz a jellegzetes antalli beszédstílushoz, előadásainak hangulatához, amire az olvasók emlékezhetnek. Arra a csapongó, a gondolatmenetből olykor kilépő, sajátos asszociációs rendszerre, amely nagyon is jellemző szellemi magatartást fejez ki. Ez az interjúfolyam ugyanis dokumentum, amelynek módosítását, átformálását az ő közreműködése nélkül nem volna illő végrehajtani. Szeretném hinni, hogy ebből a beszélgetés-csokorból hitelesen megismerhető Antall József gondolkodásmódja, értékrendszere és kirajzolódnak egyéniségének azok a vonásai, amelyek hivatali ideje alatt rejtve maradtak a nyilvánosság előtt. Osskó Judit
Na stiahnutie
5,61 €
Angol fordítóiskola
A kötet, amely nemzetközileg is az első rendszeres, elméletileg is megalapozott, mégis gyakorlatias tankönyve a fordításnak, két azonos felépítésű részből áll: az első rész a magyarról angolra való fordítással foglalkozik, a második az ellenkező irányt tárgyalja változó terjedelmű, de azonos elvek szerint összeválogatott szövegek gyakorlatias, fordítói, illetve elméleti (nyelvészeti) szempontú elemzése révén. A könyv célja, hogy rendszeres, didaktikusan felépített tananyagul szolgáljon az angolról magyarra, illetve a magyarról angolra való fordítás tanításához. Jól használható szeminárium segédanyagként a haladó szintű nyelvoktatásban is, mivel alkalmazható gyakorlókönyvként is, ugyanis a szövegeken és a kapcsolódó kommentárokon kívül számos változatos feladatot ad. A kommentárok bőségénél, aprólékosságánál és interdiszciplináris sokszempontúságánál fogva tanár nélküli, otthoni tanulásra, illetve gyakorlásra is alkalmas. A három társszerző között elméleti szakember, a fordítást egyetemi szinten oktató gyakorló tanár és tapasztalt fordító egyaránt található.
Na stiahnutie
5,35 €
Fent és lent
Somlai Tibor belsőépítész legújabb kötete egy sorozat negyedik darabjának tekinthető. Az első három könyv a XX. századi belsőépítészet különböző irányzatait ismertette. A ,,Tér és idő" a két háború közötti modern lakásbelsőkkel foglalkozott, a ,,Távol és közel" 1945-től 1970-ig a belsőépítészeti irányzatokat vizsgálta, a ,,Volt és nincs" pedig 1900-től 1945-ig dolgozta fel a nagypolgári és arisztokrata enteriőröket. A mostani válogatás, a ,,Fent és lent" a legreprezentatívabb budapesti lépcsőházakat és előcsarnokokat mutatja be 1835-től 1945-ig - az egyszerű bérházakétól a pompás palotákéig. El-elhaladva egy-egy épület előtt sokszor nem is sejtjük, hogy már a kapun belépve milyen lenyűgöző látványban lehet részünk. Ezeknek a gyönyörű belső tereknek a világába nyújt bepillantást a kötet, ugyanabban a szubjektív hangnemben, mint a szerző előző kötetei. Székely Péter fotóművész nagyszerű felvételei és a fotókhoz fűzött oldott hangú elemezések csaknem száz budapesti lakóház lépcsőházával ismertetnek meg bennünket.
Nem mindennapi élet
A könyv lapjain egy valóban Nem mindennapi élet körvonalai sejlenek fel, méghozzá valóban hitelt érdemlő forrásból. A visszaemlékezés szerzője, Kornfeld Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb családjába született bele 1924-ben. Anyai ágon nagyapja báró Weiss Manfréd volt, a magyar fém-, konzerv- és legfőképpen a hadiipar kiemelkedően tehetséges felvirágoztatója, apai ágon pedig Kornfeld Zsigmond, aki a bécsi Rothschild-bankház küldöttéből a Magyar Általános Hitelbank és magyar tőzsde elnöke lett. Édesapja Kornfeld Móric, a Ganz-gyár egyik vezetője, a csepeli Weiss-gyár igazgatóságának tagja, iregi földbirtokos. Nagybátyja volt Chorin Ferenc, az egyik legzseniálisabb üzletember, aki annak idején Sub auspiciis regis kitüntetéssel kapott diplomát. A rokonok között volt az egyik legjobb ízlésű magyar műgyűjtő, Herzog Mór Lipót. A fiatalember előtt úgyszólván korlátlan lehetőségek álltak, de az ország német megszállása - ekkor mindössze húsz éves, a pécsi orvosi egyetem hallgatója - félbetöri az asszimilálódott zsidó család életét. A család negyven tagja a németekkel kötött ,,szerződés" keretében, elhagyhatta az országot. Kornfeld Tamás húsz évet élt itthon - hetvenet az Egyesült Államokban. Meglepő, milyen régi szokásokat ír le, a szigorúságot és formalitásokat a mindennapos érintkezésben. Lefegyverző, amilyen őszinteséggel megírja, mennyire természetes volt számára a készen kapott jólét. És lenyűgöző, milyen önsajnálat nélkül és eltökélten építette újjá az életét mint az Egyesült Államok iránt háláját katonai szolgálattal lerovó, majd orvostanhallgatója és tankönyveket is író aneszteziológia-professzora. Láttató erővel és éles nyelvű szeretettel mutatja be a szétszóródott rokonságot.
Na stiahnutie
5,61 €
EU fordítóiskola
Bart István és Klaudy Kinga, a több kiadást megért Angol fordítóiskola szerzőpárosa az EU fordítóiskolában az európai uniós szövegek fordításába vezetik be az olvasót. A könyv tíz hiteles európai uniós szöveg (rendelet, beszéd, hivatalos levél, jegyzőkönyv-tervezet, közlemény, feljegyzés, szerződés, határozat, állásfoglalás, CV-űrlap) fordítói szempontú elemzése révén mutatja be - és egyben oktatja is - az Európai Unió intézményeinek jellegzetes nyelvhasználatát. A könyvet haszonnal forgathatják hivatásos és alkalmi fordítók, nyelvtanárok és nyelvtanulók, és mindazok a magyar állampolgárok, akik Magyarország EU-tagságával kapcsolatban napi munkájuk során európai uniós szövegekkel dolgoznak.
Na stiahnutie
5,35 €
77 pesti recept
Fergeteges családregény, főzési szentháromsággal és konyhai tízparancsolattal ellátott gasztronómiai útmutató, különleges, ám - ennek ellenére - megbízható szakácskönyv, bájosan vicces képeskönyv és mindenekelőtt szeretetteljesen csipkelődő anyaportré: ennyi s más semmi Dés Mihály letehetetlen új könyve, amelyet a szerző édesanyjának, a legendás Sütimamának élete és étele ihletett.
Na stiahnutie
6,73 €
Férfiak félálomban
Mozaik róluk, rólatok. Hány titkot rejtenek a férfiarcok az utasszállító repülőgépen, Brazília felé tartva? Fölényes mosolyok, fojtott gátlások, a kezdetek tüze és a válaszok kétségei. Tizenhárom élet, egyetlen éjszaka az óceán felett. Olykor álomba merülnek, majd felriadnak, és velük utazunk mi is - nemcsak a gépen, de a sorsukban is. Miért nézi mindenki kétkedve, ha egy apuka marad otthon a gyerkőcöket nevelgetni? Milyen keskeny a határ a gyűlölet és a vonzalom közt, és nyithat-e a világ felé a magába forduló, különc agglegény? Bepillanthatunk a megszállott testépítő, Kristóf, a diplomás feleség mellett kisebbségi érzéssel küzdő Tibor, vagy az anyjáról leválni képtelen Dénes életébe is. A gép leszáll, de az utasokat nem hagyjuk el - továbbgondolhatjuk őket, csakúgy, mint minden férfit. Megfejteni őket valódi kihívás, de a legszebb ajándék is egyben. Galgóczi Dóra, négy sikeres regény és egy novelláskötet után - Test a lélek börtönében, Felpróbált életek, Megszülethettél volna, Fiatalságra ítélve, A nő millió arca - új könyvében egy légiutaskísérő szemével boncolgat különféle emberi sorsokat, miközben nagy beleérző készséggel mindnyájunk számára ismerős szituációkat villant fel.
Na stiahnutie
4,76 €















