! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Corvina Kiadó strana 35 z 43

vydavateľstvo

Merkel


Angela Merkel a világ legnagyobb hatalommal rendelkező, egyben a legnehezebben kiismerhető asszonya. Ez a gondos kutatáson alapuló életrajz, amely a kancellár legszűkebb környezetében készült interjúk és más források alapján írja le a politikus figyelemre méltó felemelkedését, egyúttal megvilágítja politikai zsenialitását is. Egyszerre lebilincselő politikai életrajz és egy, a körön kívülről érkezett szereplő személyes története. Evangélikus lelkész lányaként nőtt fel az NDK-ban, kutatófizikusként dolgozott, és csak a berlini fal leomlásakor ébredt rá arra, hogy szívesen vállalna szerepet a politikában. Alig tizenöt év alatt Németország első embere, majd Európa nem hivatalos vezetője lett. Kati Marton annak járt utána, vajon mi a titka ennek a rendkívüli felemelkedésnek? Miben áll a kancellár politikai zsenialitása, aminek köszönhetően eredményesen cselezett ki nem egyszer olyan autoriter férfi vezetőket, mint Putyin vagy Trump, illetve miként tudta még bonyolult helyzetekben is megőrizni a jó viszonyt szövetségeseivel, mint például Obamával vagy Macronnal? Mindeközben pedig, a 21. századi politikában egyedülálló módon, sikerült megóvnia a privátszféráját is.
Na sklade 1Ks
16,82 € 17,71 €

Az egészséges láb


Hogyan tartsd egészségesen a lábad? Kenőcsök, talpbetétek, orvosok és műtéti beavatkozások nélkül? A „Foot Fix” program megmutatja! Gyerekkorunktól kezdve cipőt hordunk, ami miatt a lábfejünk és a talpunk egyes részeit alig vagy egyáltalán nem használjuk. Ne csodálkozzunk tehát, ha idővel már nem olyan kényelmes a járás, ha fáj a térdünk vagy a hátunk, és még a rendszeres sportolás sem segít. A megoldás ugyanis az, hogy megszabaduljunk a rossz járási szokásainktól, hogy a lábfejünk és a talpunk teljes egészét használjuk, éppen úgy, ahogyan a természet megalkotta. A „Foot Fix” program 4 hete során – napi 15 perces foglalkozásokkal – kialakul a helyes állás és járás rutinja, amitől a testtartásod is sokkal egészségesebb, így a közérzeted is jobb lesz, vagyis pozitívan változik az életminőséged. Yamuna Zake legfőbb küldetése, hogy egyszerű és hatékony eszközöket adjon minden generáció tagjainak kezébe annak érdekében, hogy a testük folyamatos karbantartásával egészségesebb, boldogabb életet élhessenek.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €

Kismamanapló


Ez a kiadvány lehetővé teszi a várakozással teli kilenc hónap eseményeinek megörökítését, naplóban való följegyzését. Az összegyűjtött emlékeket így könnyen feleleveníthetjük, felidézhetjük a szép érzéseket vagy a leírt tapasztalatainkat összehasonlíthatjuk korábbi és későbbi várandóságainkkal. A Kismamanapló hasznos információkat ad például a magzati kommunikációról, a kerülendő fűszerekről és adalékanyagokról, illetve a homeopátiás gyógymódokról is.
U dodávateľa
7,63 € 8,03 €

Babanapló - fiú


A Babanapló arra vár, hogy szülők vagy nagyszülők kitöltsék olyan adatokkal, eseményekkel, képekkel, melyeket fontosnak tartanak megörökíteni gyermekük, unokájuk életéből, születésétől egészen hat éves koráig. A kitöltést kérdésekkel, adatlapokkal, hasznos táblázatokkal segítő napló két változatban készül, az egyik a kislányok, a másik a kisfiúk számára.
U dodávateľa
8,00 € 8,42 €

Babanapló - lány


A Babanapló arra vár, hogy szülők vagy nagyszülők kitöltsék olyan adatokkal, eseményekkel, képekkel, melyeket fontosnak tartanak megörökíteni gyermekük, unokájuk életéből, születésétől egészen hat éves koráig. A kitöltést kérdésekkel, adatlapokkal, hasznos táblázatokkal segítő napló két változatban készül, az egyik a kislányok, a másik a kisfiúk számára.
U dodávateľa
8,00 € 8,42 €

Házi receptjeim


Aki szeret főzni, és még gyűjti is az emlékezetes recepteket, annak tökéletes választás ez a könyv. A nagymama töltött káposztáját, a tévében vagy a neten látott egzotikus finomságot, a szomszéd sütijét, a barátok új grillváltozatát, vagyis az innen-onnan való recepteket mind gyorsan bele lehet jegyzetelni. A cetlikre firkantott változatok eltűnnek (elfújja a szél, kiömlik rá a majonéz, kidobja egy családtag stb.), a telefonba pötyögtetett leírásokat soha többé nem találjuk meg, a Házi receptjeim esetében viszont mindig tudjuk, hová kell nyúlni a polcon. És még szósz-, szaft- és vízálló is!
U dodávateľa
7,63 € 8,03 €

Nem kötelező 2: Tiltott irodalom


Az európai irodalom egy fiúszeretője halála miatt bosszút álló hős történetével és egy saját neméhez vonzódó költőnő szerelmes verseivel kezdődik. Homérosz Iliásza és Szapphó versei ma Magyarországon, egy 2021-ben elfogadott törvény értelmében hivatalosan nem adhatók fiatalkorúak kezébe, mivel a homoszexualitást jelenítik meg. Ebben a szöveggyűjteményben közel háromezer év magyar és világirodalmi terméséből válogattam ki az azonos neműek szerelméről szóló legfontosabb műveket – természetesen szigorúan 18 éven felüliek számára. A kötetben hetero- és homoszexuális szerzők művei egyaránt szerepelnek: nem az életrajz, hanem a tartalom, a szerelem sokféle arcának ábrázolása alapján kerestem verseket, próza- és drámarészleteket. Anakreon, Horatius, Janus Pannonius, Shakespeare, Rimbaud, Baudelaire, Zola, Tolsztoj, Proust, Babits, Thomas Mann, Szerb Antal, Márai, Weöres, Örkény, Faludy, Ginsberg, Kerouac, Esterházy s velük együtt közel száz szerző műveit tartalmazza az antológia. Akit zavar az azonos neműek közti – vagy bármilyen – szerelem ábrázolása, semmiképpen ne nyissa ki ezt a kötetet! Nyáry Krisztián
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

KGB - A szovjet titkosszolgálatok története


1917: Cseka néven megalakul a KGB elődje, azaz a szovjet titkosrendőrség, minden idők egyik legpusztítóbb erőszakszervezete. A bosszúálló Lenintől kezdve tömeggyilkosok hosszú sora vonul fel ezen történet véres lapjain: Sztálin, Berija, Jagoda, Dzerzsinszkij, Szerov; de felsorakoznak a kettős ügynökök és a mesterkémek is. Sokak számára bizonyára újdonság lesz a Münzenberg-hálózat, a "cambridge-i ötök", a Vörös zenekar vagy a "Farewell"-ügy krimibe illően izgalmas története. Átfogó képet kapunk a Vatikánról mint kémek tanyájáról, megismerjük a II. János Pál pápa elleni merénylet hátterét, és még sok száz elképesztően izgalmas eset leírását: vagyis a 20. század történelmét.
U dodávateľa
13,36 € 14,06 €

A Napló után


Anne Frank utoljára 1944. augusztus 1-én írt a naplójába. Három nappal később felfedezik rejtekhelyét az amszterdami házuk hátsó traktusában, és letartóztatják a vele bujkálókkal együtt. Apja, Otto Frank 1945. január 27-én szabadul föl Auschwitzban, és rögtön kutatni kezdi, mi történhetett feleségével, Edithtel, két lányával, Annéval és Margottal, valamint a másik négy bujkálóval: Hermann és Auguste van Pelsszel, azok Peter fiával és Fritz Pfefferrel. Beletelik néhány hónapba, amíg bizonyosságot szerez: a nyolc bujkáló közül ő az egyetlen, aki túlélte a német lágereket.
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

Magyarország globális története


Hogyan vettek részt a magyar női aktivisták a szüfrazsett mozgalomban, és miként befolyásolta Teleki Pál az iraki-török határkonfliktust? Hogyan lett bevett vallássá Magyarországon az iszlám, és mikor alapították az ország első jógaiskoláját? Mi kapcsolja össze Horthy Miklóst az egyiptomi Gamal Abdel Nasszerral és a chilei gazdasági reformokat a Bokros-csomaggal? Kik voltak a magyar maoisták, és hogyan készülhetett Coca-Cola a szocialista Magyarországon? Milyen okból látogatott Che Guevara Budapestre, és miként lett a kubai születésű Carlos Pérez a kézilabda-vb magyar gólkirálya? Miért hozott létre autógyárat a japán Suzuki Esztergomban, és minek hatására szerveződtek mozgalommá a magyar környezetvédők? A könyv nagyszabású kísérlet Magyarország elmúlt másfél évszázadának újragondolására. Szerzői - történészek, irodalmárok, néprajztudósok, közgazdászok, politológusok és szociológusok - az ország és lakosainak határokon átívelő kapcsolataiból és globális beágyazódottságaiból indulnak ki. Meghatározó jelentőségű, de mégis csak kevésbé ismert vagy nem kellően tudatosított történeteket elemeznek tudományos színvonalon, ugyanakkor közérthető stílusban. Érdemben bemutatják, hogy az elmúlt másfél évszázad során az ország milyen módokon volt a globális történelem némileg sajátos, ugyanakkor nagyon is integráns része.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Családom naplója


A Családom naplója kitöltésre váró valódi napló, amely lehetőséget teremt arra, hogy leendő tulajdonosa összerendezze, leírja, fényképekkel illusztrálja családja történetét, és ebben a szép kivitelezésű könyvben megőrizze és továbbörökítse utódai számára. A napló a családi adatok és események leírását kérdésekkel, családfarajzzal, illetve a család fontosabb eseményeit rögzítő kalendáriummal teszi könnyebbé.
U dodávateľa
8,00 € 8,42 €

A nagy társas ugrás


Mi is ez a címben jelzett „nagy társas ugrás”? Nagyjából hatmillió évvel ezelőtt őseink a sűrű esőerdőből a kelet-afrikai nyílt szavannára vándoroltak. Ez volt az emberi evolúció történetének egyik legjelentősebb eseménye. Amikor őseink rátaláltak a szavannai életből fakadó kihívások társas megoldására, olyan eseménysort indítottak el, amely végül az emberhez vezetett. A fák és a füves vidék közötti „ugrás” nyilvánvalóan metaforikus, de ennek során elődeink előkészíthették a terepet a bonyolultabb társas stratégiák számára, és ez a folyamat örökre megváltoztatta elménk működését: átformálta egész viselkedésünket, innovatívvá tett bennünket, és újfajta társadalmi intelligenciát hozott létre. William von Hippel rendkívül élvezetes könyvében ezt a forradalmi átalakulást rajzolja meg, nyomon követve az emberi fejlődést, és elmagyarázva, hogyan alakítják mai életünket távoli múltunk eseményei. Az antropológiát, biológiát, történelmet és pszichológiát az evolúciós tudományokkal ötvöző, érdekfeszítő és rendkívül személyes hangú elemzés friss és sokszor provokatív pillantást vet fajunkra, és új támpontokat ad arról, honnan jövünk, kik vagyunk, mi tesz minket boldoggá, és hogyan használhatjuk fel ezt a tudást életünk javítására.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

A hülyeség pszichológiája


Nem baj, ha valaki hülye, idióta, ostoba vagy szemétláda, amíg otthon, a négy fal között „csinálja”. De mit tegyünk akkor, ha nem csak az utcára jön ki, hanem megjelenik a hivatalban, a munkahelyünkön, sőt felbukkan az ismerőseink, barátaink között, ne adj’ isten a családunkban is? Esetleg politikusként vagy szakértőként gátlástalanul beletolakszik az életünkbe a médián keresztül, vagy ránk talál az internetes platformokon? Természetesen próbálunk felkészülni belőle, hogy minél kevesebb fájdalmas meglepetést okozzon.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

A Churchill lányok


Nagy-Britannia legjelentősebb politikusának lányai akkor is igényt tarthatnának az olvasó figyelmére, ha nem lennének önmagukban is rendkívüli személyiségek. Diana, a politikusfeleség, Sarah, a híres filmszínésznő és Mary, az aktív közszereplő nagyon különböztek egymástól, és az életük is másként alakult, de mindvégig erős testvéri szeretet kötötte őket össze. Mint a legbelső körbe tartozók, kulcsszerepet játszottak apjuk és az ország sorsában. A könyv nemcsak az ő hol boldog, hol nyomorúságos életükbe nyújt betekintést, maga Churchill és a korabeli Nagy-Britannia is ott van minden oldalon - olyan közelségben, ahogyan még sohasem láttuk.
U dodávateľa
15,30 € 16,10 €

Hitler apja


Szenzációs lelet változtatta meg radikálisan a képet, amelyet eddig Adolf Hitler apjáról, Alois Hitlerről és a Hitler családról alkothattunk: az apa kötegnyi, megsárgult levele egy padláson vészelte át a „Führer” személyes dokumentumait eltüntető náci időket, s került a történész szerző, Roman Sandgruber kezébe a közelmúltban. A 31 kézírásos levélből teljesen új szemszögből ismerhetjük meg a fiára oly nagy hatást gyakorló Alois Hitler személyiségét. Ugyanakkor némi fény derül a Hitler család mítoszok, kitalációk és feltételezések terepévé vált mindennapjaira is. Mindmáig sokakat foglalkoztat ugyanis a kérdés: vajon miként lehetséges, hogy egy felső-ausztriai porfészekből származó, kudarcos, jobbára autodidakta gyerek pályája ilyen magasra íveljen?
U dodávateľa
18,35 € 19,32 €

Marco Polo: Kréta


Kréta Görögország legnagyobb, egyben Európa egyik legősibb eredetű, legsokrétűbb szigete is. Nem véletlen, hogy évről évre turisták tömege zarándokol el a Nagy Szigetre – ahogy a helybeliek becézik Krétát. Kréta egyaránt kínál mozgalmasságot és nyugalmat. Aki az ókori kultúra iránt érdeklődik, itt megtalálja a számítását, elsősorban a knósszoszi palotában és az irákliói Régészeti Múzeum kincseiben gyönyörködve. A hangulatos városok és az egzotikus hegyi falvak egyaránt elbűvölik az ide látogató turistákat, és számos vadregényes táj csábít különleges túrákra. Aki pedig csak a napon heverészve akar lustálkodni, az sem fog csalódni: a tengerpart mindenhol gyönyörű, sok a homokos vagy kavicsos strand. Erre a vonzó szigetre kalauzol bennünket a Marco Polo-sorozat naprakész információkat tartalmazó és színes képekkel, illetve térképekkel illusztrált új kötete.
U dodávateľa
10,70 € 11,26 €