DigitalPaper strana 3 z 3

Ez a könyv az eredeti tervek szerint családi krónikaként jelent volna meg mindössze néhány példányban azzal a céllal, hogy a himesházi származású nagymamám, Háy Katalin életének legfontosabb mozzanatait, emlékképeit megörökítse az utódok számára. Déd- és nagyszüleim életében ugyanis meghatározó szerepet játszott a második világháború utáni idõszak. Gyerekkoromban mesék mellett az õ történeteiket hallgattam a telepesekrõl, a meghurcoltatásokról. Sosem fogom elfelejteni dédnagyanyámat, aki élete végéhez közeledve egész nap az ébresztõórát cipelte magával, attól félve, hogy elveszik tõle. Az anyag összeállításakor kezembe akadt két régi hangfelvétel, amelyeken másik két himesi asszony mesél a telepítések idõszakáról. Úgy gondoltam, hogy a három visszaemlékezés megdöbbentõ és szomorú történetei nagyobb olvasóközönség érdeklõdésére is számíthatnak, ezért egy kötetbe szerkesztettem õket.

Az Árpád-kori egyházszervezet egyik legnagyobb problémája a kalocsai egyházmegye létrejötte, jogállása és székhelyének kiválasztása, majd a kettõs székhely kialakulása. A szerzõ nézete szerint a kalocsai egyházmegye nem 1003-ban, hanem az episzkopális egyházszervezet 1009-es kibõvítésének keretében jött létre és megalakulásának kezdetétõl fogva érseki ranggal rendelkezett. Koszta László két évtizednyi kutatómunka eredményeit összefoglalva teljesen új, a korábbi nézetektõl alapjaiban eltérõ eredményre jutott a kalocsai egyházmegye korai történetét illetõen. Kalocsát 1009-ben ugyan eredendõen érsekségként alapították meg, de több mint másfél évszázadig nem rendelkezett önálló érseki tartománnyal, így saját suffraganeus püspökökkel sem. Kalocsa valójában csak tituláris érsekség volt, fõpapja nem gyakorolt tényleges érseki joghatóságot. Az egységes magyar egyháztartományt az 1161 õszén megkötött konkordátum keretében osztották fel, és ekkor kapott Kalocsa is önálló érseki provinciát. Koszta László (1962) a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszékének vezetõje. Fõ kutatási területe a középkori magyar egyháztörténelem és az összehasonlító egyháztörténet, de emellett várostörténettel, helytörténettel, forráskiadással és történeti segédtudományokkal is foglalkozik. Számos hazai és külhoni folyóirat szerkesztõbizottságának tagja, több önálló és társzerzõs kötete jelent meg Magyarországon és külföldön. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a százat.

A szerzõ, így ajánlja figyelmünkbe könyvét: Amint a feleségem terhességi tesztjén megjelent a második csík, nem volt kibúvó, be kellett látnom, felnõttem. Gyerekkoromban utáltam, hogy mindenki nekem parancsolgat, én is szerettem volna valakit, akinek megmondhatom, hogy mit egyen, mit vegyen fel, mikor menjen aludni. Amikor azonban rádöbbentem, hogy hamarosan megszületik az, akin kiélhetem uralkodási hajlamaimat, már nem is vágytam különösebben erre a szerepre. Megrettentem a feladat nagyságától, és csak sajnálni tudtam azt a csöppséget, aki egyszer engem tekint majd a példaképének. Szorongásomat csak erõsítették azok a jelek, melyek elõrevetítették addigi életem teljes felfordulását. Párom növekvõ pocakja, a házimunka újrafelosztása, a lakás átrendezése, a bababútorok és, ruhák beszerzése sejtette, hogy kilenc hónap múlva a "kényelem", a "nyugalom" és az "anyagi biztonság" kifejezések tartalma számomra jelentõsen átalakul. A babavárást tehát akár próbának is felfoghatjuk, amikor kiderül, mennyire strapabíró az apuka.

Az Ethosz Tudományos Egyesület 2006 óta rendez Szaketikák nemzetközi konferenciákat. Az egyik állandó szekció, a pedagógusetika iránt mindig nagy volt az érdeklõdés. Jelenleg azonban szinte nincs szaketikai irodalom, a pedagógusetika pedig különösen hátrányos helyzetben van Magyarországon. Ezzel a kötettel próbáljuk ezt a hiányt pótolni, ami a címmel azonos tantárgy tankönyvéül is szolgál. A különbözõ elõadókkal közös kutatások során esettanulmányok gyûjtésébe kezdtünk az általános, a középfokú és a felsõfokú intézményekben történtekrõl. Az iskolai élet tapasztalatait elsõ kézbõl közöljük a hitelesség szempontjának megtartása érdekében. Megmutatjuk az Olvasónak, hogy a pedagógus helyzetének elemzésével hol tartunk ma.

"Evlia cselebi útleírása a magyar fordítás megjelenése, 1904 illetve 1908 óta tartja izgalomban a helytörténészeket. Hiába ásta alá hitlességét Szekfű Gyula vitriolos -sokszor igaztalan- kritikája, hiába derült ki, hogy Karácson Imre remek fordítása önhibáján kívül sokszor hiányos, a kutatók újra és újra felütötték a köteteket. Nem is igen tehet mást: Magyarország jelentõs részérõl a török utazó közölt elõször bõséges, apró részletekre is kiterjedõ leírást. Ráadásul az amúgy is forrásszegény török kori fejezetekhez igen jól jött Evlia színes, keleties fogalmazása, mely gyakran rendkívül jónak és pontosnak bizonyult. Másrészt a kisebb-nagyobb fordítási pontatlanságok, szöveghiányok sok felesleges fejtörésre adtak okot, gyakran vitték félre a kutatásokat. (...)" (részlet az Elõszóból)

A trónöröklés kérdésének manapság kevés országban van aktualitása Európában, minthogy a 20. század a monarchiák hanyatlását hozta. A koraújkorban azonban éppen a monarchikus államforma volt az általános, a trónutódlást pedig alapvetõen meghatározta az, hogy miként gondolkodtak egy-egy országban a politikai hatalomról. Oroszország mindig is különlegesnek számított, mindkét tekintetben. A 17. század elejétõl idõrõl-idõre álcárok léptek fel, az oroszok számára pedig a cári hatalom sokkal többet jelentett annál, mint amit a 17. századi királyok elõszeretettel hangoztattak: nevezetesen, hogy hatalmukat Istentõl kapták. Miben állt a 16-17. századi cári ideológia lényege, és milyen változásokat hozott a "reformer cár", Nagy Péter uralkodása a trónöröklés és a hatalomfelfogás terén? Milyen eszközökkel kommunikálta ezeket Péter az alattvalók felé? Ezekre a kérdésekre ad választ a szerzõ legújabb könyvében. Sashalmi Endre (1964) a Pécsi Tudományegyetem Középkori és Koraújkori Történeti Tanszékének professzora, kutatási területe a koraújkori európai államfejlõdés és politikai gondolkodás, különös tekintettel Oroszországra. E témákban számos tanulmányt publikált magyar nyelven illetve külföldön is. Két legutóbbi könyve, A nyugat-európai államfejlõdés vázlata (2006), valamint a Font Mártával társszerzõként jegyzett Állam, hatalom, ideológia. Tanulmányok az orosz történelem sajátosságairól (2007) címû kötete szintén ezeket a kérdéseket tárgyalta.

Ma az a bölcs, aki hallgat Németh Lászlóról, nem az, aki beszél. Bálint Ágnes mégis arra vállalkozik, hogy új diskurzust indít a huszadik század e megkerülhetetlen személyiségérõl. Pszichobiográfiát ír, ami egyesíti a történelem, az irodalomtörténet és a modern pszichológia eszköztárát abból a célból, hogy hiteles rekonstrukciót készítsen hõsérõl. Úgy véli, hogy az ily módon animált, újra lélekkel felruházott alak képessé válik arra, hogy magáért beszéljen. A könyv a családi örökség részletes lélektani elemzésébõl kiindulva mutatja be a gyermek Németh László fejlõdését, majd a Télemakhosz-sorsú ifjú hosszas bolyongását a serdülõkor útvesztõjében, végül a fiatal író elsõ szárnypróbálgatásait. Részletesen elemzi Németh László gyermekkori fantáziajátékát, a családi tudattalanban rejtõzõ "fantom" révén átélt ifjúkori neurotikus problémáit, és a Babitscsal vívott szimbolikus ödipális küzdelmeket. A mû a harmincas évek elején saját mûvészi útjára lépõ Németh László bemutatásával zárul. A pszichohistorikus elkötelezettségû szerzõ vallja, hogy - mûvész és mûve elválaszthatatlanul feltételezik egymást. A kreativitás genezisét kutatja az életút során, s a mûvek lélektani értelmezése révén mutat rá az élet és az alkotás egymást kölcsönösen meghatározó voltára. Úgy véli, azáltal, hogy új perspektívába állítja az írót és alkotásait, egyúttal új válaszok keresésére ösztönzi az irodalomtörténeti kutatást is. A könyv egyszerre szól az irodalomtudomány és a pszichológia szakmai közönségéhez, és olvasmányos stílusa, világos gondolatvezetése révén a szélesebb, érdeklõdõ nagyközönséghez.

Kevés gimnázium van az országban, amely olyan sokszor szerepelt volna a média fókuszában, mint a pécsi Gandhi Gimnázium. Pedig még nem is tekint oly hosszú múltra vissza, hisz kapuit nincs húsz éve, hogy megnyitotta 1994 februárjában. Bár egy iskola életében húsz év nem számít nagy idõnek, mégis mérföldkõ ennek az intézménynek az elindítása, hisz nem csak Magyarország, de Európa elsõ, érettségit adó cigány/roma gimnáziumává vált. Számos vizsgálat, tanulmány, szakdolgozat született már a magyarországi cigány tanulókról, így a Gandhi Gimnázium tanulóiról is, ám eleddig ez az elsõ olyan átfogó munka, amely rekonstruálja egy olyan iskola létrejöttének és mûködésének elsõ másfél évtizedes történetét, mely nem csupán Magyarországon, de határainkon túl is modell értékû intézménynek számít a cigányság középfokú nemzetiségi oktatásában. Különösen fontos, hogy nem csupán a Gandhi Gimnázium történetét, valamint az oktatáspolitika középfokú cigány nemzetiségi oktatási intézményekre vonatkozó fõbb jellemzõit ismerhetjük meg, de a rendszerváltozás idõszakát is, amely az oktatáspolitikában ? a Gandhi mellett ? számos más új kezdeményezésnek is teret adott.

This book covers probably the most interesting part of the history of the Hungarian nation from the very beginnings to the era of Saint Stephen, the founder of the Hungarian state. The style of it is deliberately easy because the author wanted to provide the readers with real pleasure while reading it. Beside the historical facts there are enclosed enjoyable legends in connection with both significant people and events of Hungarian history. It is sure that after reading (and probably rereading) this book everybody can get closer to this nation because there is a mass of information in it about everyday life of the nomadic Magyars, their warfare, reigning principles, marriage alliances, wanderings from the far side of Siberia to the other side of the Karpathian Basin and even to the Ocean. An interesting mixture of people live in the Karpathian Basin nowadays because the ancestors of the Magyars, the new settlers at those times came here together with some other tribes and found here some other nations not mentioning those who were captured during wanderings and taken here into the Karpathian Basin to serve the Magyars and to live with them in peace. This diversity makes the people living in Hungary today really exciting, friendly and adventurous and their history is worth reading.

The Romani people have historically lived on the margins of Western society. Educational access on all levels for the Romani people has been particularly problematic throughout Central and Eastern Europe. Numerous studies have documented that Romani children underachieve and fail to complete school at rates significantly higher than the non-Romani population. One bright spot in the education of Roma is the work of the Gandhi School in Pécs, Hungary. The Gandhi School has been working to improve the future of Romani children in Hungary since 1994 and has numerous success stories to share. This current work by Renáta Anna Dezsõ is an important piece that helps to explain the education condition of Romani students and document the work of the Gandhi School. It is a substantial addition to the literature in English on this topic and will be a useful resource to a variety of educators, researchers and policy makers interested in Romani education.

A rendszerváltozás utáni években Magyarország egyik legfontosabb problémakörévé, Európai Uniós csatlakozásunk sarokkövévé vált a hazai cigányság halmozottan hátrányos helyzete. Ennek köszönhetõen a kérdéskör nap mint nap felmerül a nagypolitika, a tudományos kutatás, a média témái között. Társadalmi szervezetek, alapítványok sora jött létre, országszerte megalakultak a cigány kisebbségi önkormányzatok, cigányszövetségek, új oktatási-nevelési projektek születtek. Az elmúlt kormányzati ciklusokban is jelentõs erõfeszítések történtek olyan projektek, pályázati rendszerek, programok kidolgozására és mûködtetésére, amelyek a marginalizálódó cigány csoportok társadalmi integrációját célozták. A számtalan pozitív kezdeményezés ellenére azonban viszonylag kevés sikerrõl számolhatunk be, a cigány népesség helyzetében igazán markáns és jelentõs változások nem következtek be, a probléma gyökeresen nem enyhült, a romák kérdése néha csak jól hangzó szlogenként tûnik felmerülni. Napjaink történései - kezdve az olaszliszkai esettõl a veszprémi gyilkosságig -, s azok visszatükrözõdése a médiában, a közbeszédben, s lassan már a hivatalos beszédben is igazolják ezt a sikertelenséget. A cigány népesség felkarolása, segítése, társadalmi integrációja, a kialakult helyzet komplex kezelése ezért továbbra is az elkövetkezõ évek, évtizedek egyik legfontosabb feladata kell hogy legyen. A könyv célja, hogy bemutassa a Dél-Dunántúl, azon belül is elsõsorban Baranya megye roma népességének helyzetét az ezredfordulón, rámutatva ezzel a nem csak a Dél-dunántúli régióban, de az országban sokhelyütt feszülõ problémákra is. A szerzõ a Pécsi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézet egyetemi docense, tanszékvezetõ-helyettes, az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola egyik témavezetõje. Fõ kutatási területe a cigány népesség társadalmi helyzete, szociológiája, demográfiája, a kisebbségvédelem. Ez az elsõ önálló kötete.

A család nélkül felnövõ gyermekek, fiatalok nevelkedésének kérdése nagyon régi, mondhatni az emberi társadalom strukturálódásával egyidõs, hiszen mindig voltak gyermekek, akik valamilyen okból elveszítették eredeti családi közösségüket. A mai Magyarországon ? és persze a modern társadalmakban ? nemcsak árvákról van szó, hanem olyan gyermekekrõl, akiknek szülei valamilyen okból nem képesek biztosítani gyermekük felnevelését. Természetesen nemcsak a kisgyermekek ellátásáról van szó, hanem a felnövekvõkrõl, akiket iskoláztatni kell, segíteni abban, hogy felnõtt korukban foglalkozást választhassanak. Az iskolázás, mint más közösségekben, ebben a csoportban is egyike a döntõ kérdéseknek, hiszen ez készít fel a felnõttkorra, a szocializálódás és a pályaválasztás szempontjából is döntõ jelentõségû. A könyvben megismerjük e kérdések történeti alakulását, a szakirodalomban kimutatott nemzetközi összefüggéseket, a magyar fejleményeket a 19. századtól napjainkig, egészen a jelenkor törvényhozásának problémáiig. Emellett összetett képet kapunk a gyermekvédelmi intézményekrõl a bennük dolgozó szakemberek elmondása alapján, s nem utolsó sorban a fiatalokról, akiket kérdõívvel keresett fel a szerzõ.

A Lumiére-örökség címû könyv a szerzõ 1990-tõl 2006-ig vezetett filmes naplójának eredményeként jött létre, amelynek egyes darabjait korábban filmkritikák formájában publikálta. Ebbõl a nyersanyagból formálódott és bõvült ez a könyv, amely több mint négyszáz film bemutatását, elemzését és értelmezését tartalmazza, személyes nézõpontból, de tárgyi hitellel. A kétkötetes munka akár kézikönyvként, filmes enciklopédiaként is szolgálhat, ám sajátos "filmregényként" is olvasható, melybõl kirajzolódik az ezredforduló filmmûvészetének gazdag körképe, irányzatai, stílusváltozatai, fontos rendezõinek munkássága. A szerzõ figyelme a magyar és az európai, valamint az amerikai film mellett kiterjed a kevésbé közismert iráni és távol-keleti alkotásokra is. A történeti visszapillantások a filmmûvészet alakulástörténetének horizontjába helyezik az egyes elemzéseket. Az olvasmányos formában megírt mû egyaránt számíthat diákok, tanárok és a filmmûvészet híveinek érdeklõdésére, de mindazok haszonnal forgathatják, akik kíváncsiak az ezredforduló egyik legfontosabb mûvészeti ágának újabb eredményeire.

A bûnbak az emberiség közösségi identitásteremtésének terméke, egyszersmind cselekvésinspiráló elem. Úgy szerves része a földi civilizáció egészének, hogy ahhoz hasonlóan idõvel maga is változik. A dolog történeti bája-borzalma leginkább idõtlenségében ragadható meg: a bûnbakkeresõ (és találó) gondolkodás nemhogy töretlenül, hanem szerteágazóan és megizmosodva él tovább a modern társadalomszervezés egymást követõ idõszakaiban is. A földi modernizáció idõ- és térbeli különbözõsége a bûnbakképzés elburjánzó sokféleségével "gazdagította a történelmet", s lassan ide sorolható a - posztmodern - közéleti "karaktergyilkosság" is. A bûnbak a civilizáció hajnalától kezdõdõen tetten érhetõ elõítéletes gondolkodás (egyik) korai idoljaként született, hogy azután mindent túlélve az egyre inkább racionális öntudatú modern közértelmesség közepette is töretlenül, idõnként tobzódva, virágozzék. Kötetünk negyven tanulmánya a bûnbakképzés eseteinek sorát eleveníti fel a középkortól a rendszerváltásig, Magyarország és a nagyvilág történetébõl, Ukrajnától Németországon, Franciaországon és Spanyolországon át az Amerikai Egyesült Államokig. Az olvasó épp úgy találkozhat bûnbakként személyekkel, társadalmi csoportokkal, mint a nagybirtokkal és szobrokkal. S a konkrét esetek értelmezéséhez történeti és pszichológiai útmutatót is kaphat.

Jelen kötet elsõ része esettanulmányokat tartalmaz, melyeket a pécsi egyetem bölcsész hallgatói 2005 és 2011 között gyûjtöttek össze a Szaketikák (orvosi-, pedagógus-, üzleti etika) és a Szakmódszertan (a filozófia és az etika oktatásának módszertana) kurzusok keretében. Az Esettanulmányok hasznos segédletei a közvetett tapasztalatszerzésnek gyakorló pedagógusok, illetve a tanári pályára készülõ diákok számára is. Ezek segítségével megtanulnak felkészülni és jól reagálni váratlan jövõbeli szituációkban. Egy leírt, megtörtént múltbeli eseten keresztül elgondolkodnak a megoldási lehetõségeken. A hallgatók gyûjtése általában (90%) negatív iskolai, kórházi, orvosi rendelõi események leírását tartalmazza. A negatív esetek emlékezetesebbek és mélyebb sérüléseket okoznak. A több száz eset közül válogattunk és tematizáltunk, ügyeltünk arra, hogy titokban maradjanak a konkrét helyszínek, nevek, címek. Ha az Olvasó magára ismerne, az csak a jelenségek ismétlõdésének bizonyítéka, s nem valóságos egyezés. Az esetek közreadásának egyik nem titkolt célja a XXI. századi magyar társadalom diagnózisának finomítása, másfelõl pedig a tanárnak készülõ hallgatók gondolkodási aktivitásának kikényszerítése, véleményük ki-, vagy átalakítása. A szerepek megértése, a szerepek cseréje, azok eltévesztése, eltolása egyaránt megmutatkozik a tanár-diák, tanár-tanár, tanár-szülõ, orvos-beteg, orvos-orvos relációkban. A leírt esetek szerzõinek a nevét sem közöljük (ezt többen kifejezetten kérték is), mint ahogy az álláspontjukat, dilemmáikat sem, hogy ezzel ne befolyásoljuk az olvasókat véleményük kialakításában. A kötet második részében tanulmányokat közlünk, melyek hozzájárulnak az esetek többszempontú elemzéséhez, a konfliktusok történeti, irodalmi hátterének megértéséhez. A kötet lektorált, a lektorok határontúli egyetemi kollégák, akiknek önzetlen munkáját ezúton is köszönjük. A szerzõk döntõ többségükben az Ethosz Tudományos Egyesület tagjai és/vagy hallgatói státuszban vannak.