DigitalPaper strana 3 z 3

"Evlia cselebi útleírása a magyar fordítás megjelenése, 1904 illetve 1908 óta tartja izgalomban a helytörténészeket. Hiába ásta alá hitlességét Szekfű Gyula vitriolos -sokszor igaztalan- kritikája, hiába derült ki, hogy Karácson Imre remek fordítása önhibáján kívül sokszor hiányos, a kutatók újra és újra felütötték a köteteket. Nem is igen tehet mást: Magyarország jelentõs részérõl a török utazó közölt elõször bõséges, apró részletekre is kiterjedõ leírást. Ráadásul az amúgy is forrásszegény török kori fejezetekhez igen jól jött Evlia színes, keleties fogalmazása, mely gyakran rendkívül jónak és pontosnak bizonyult. Másrészt a kisebb-nagyobb fordítási pontatlanságok, szöveghiányok sok felesleges fejtörésre adtak okot, gyakran vitték félre a kutatásokat. (...)" (részlet az Elõszóból)

A rendszerváltozás utáni években Magyarország egyik legfontosabb problémakörévé, Európai Uniós csatlakozásunk sarokkövévé vált a hazai cigányság halmozottan hátrányos helyzete. Ennek köszönhetõen a kérdéskör nap mint nap felmerül a nagypolitika, a tudományos kutatás, a média témái között. Társadalmi szervezetek, alapítványok sora jött létre, országszerte megalakultak a cigány kisebbségi önkormányzatok, cigányszövetségek, új oktatási-nevelési projektek születtek. Az elmúlt kormányzati ciklusokban is jelentõs erõfeszítések történtek olyan projektek, pályázati rendszerek, programok kidolgozására és mûködtetésére, amelyek a marginalizálódó cigány csoportok társadalmi integrációját célozták. A számtalan pozitív kezdeményezés ellenére azonban viszonylag kevés sikerrõl számolhatunk be, a cigány népesség helyzetében igazán markáns és jelentõs változások nem következtek be, a probléma gyökeresen nem enyhült, a romák kérdése néha csak jól hangzó szlogenként tûnik felmerülni. Napjaink történései - kezdve az olaszliszkai esettõl a veszprémi gyilkosságig -, s azok visszatükrözõdése a médiában, a közbeszédben, s lassan már a hivatalos beszédben is igazolják ezt a sikertelenséget. A cigány népesség felkarolása, segítése, társadalmi integrációja, a kialakult helyzet komplex kezelése ezért továbbra is az elkövetkezõ évek, évtizedek egyik legfontosabb feladata kell hogy legyen. A könyv célja, hogy bemutassa a Dél-Dunántúl, azon belül is elsõsorban Baranya megye roma népességének helyzetét az ezredfordulón, rámutatva ezzel a nem csak a Dél-dunántúli régióban, de az országban sokhelyütt feszülõ problémákra is. A szerzõ a Pécsi Tudományegyetem BTK Neveléstudományi Intézet egyetemi docense, tanszékvezetõ-helyettes, az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola egyik témavezetõje. Fõ kutatási területe a cigány népesség társadalmi helyzete, szociológiája, demográfiája, a kisebbségvédelem. Ez az elsõ önálló kötete.

A szélsõjobboldali eszmék, melyek képviselõi 20. század elsõ felében Európa-szerte mozgalmakat, pártokat szerveztek, s több országban hosszabb-rövidebb ideig a hatalmat is birtokolták, Magyarország korabeli életében is jelentõs szerepet játszottak. Ezek emléke, ideológiai és politikai hatásai ma is hatnak a magyar társadalom egyes rétegeire. Nemcsak képviselõik, hanem más ? sokszor egymással ellentétes ? politikai irányzatok prominensei, sõt, esetenként hivatásos kutatók is az indokoltnál egységesebbnek képzelik az irányzatot, figyelmen kívül hagyva az egyes elemek közötti különbségeket. Sommás, egyetlen jelzõvel érzékeltetett ítéletükkel nem csekély eltéréseket mutató szervezõdéseket mosnak össze. Nem is beszélve azok eltérõ, gyakran egymásnak ellentmondó értékelésérõl. A kötetünkben közölt tanulmányok, a jobboldali radikalizmus és az azt kifejezõ más fogalmak értelmezésébõl kiindulva, e problémakör néhány elemének tisztázásához kívánnak hozzájárulni. Többek között ahhoz, miben tértek el Gömbös és környezetének nézetei a náluk is radikálisabb politikusokétól. Ha voltak náluk radikálisabb elemek, kivonhatók-e õk ebbõl a körbõl? Másolta-e Gömbös Mussolinit és Hitlert, ahogy azt ma is sokan vallják? Egy rövid írás abba enged betekintést, hogy egy megye (Zala) sajátos gazdasági-társadalmi viszonyai miként eredményezték a szélsõjobboldali mozgalmak országos átlagot meghaladó politikai sikereit. Vonyó József (1945) címzetes egyetemi tanár, több mint két évtizede kutatja a magyarországi szélsõjobboldali mozgalmak történetét, különös tekintettel Gömbös Gyula politikai pályájára, s az általa vezetett mozgalmakra, pártokra. E témakörben született legfontosabb munkái: Gömbös pártja. A Nemzeti Egység Pártja Országos Központjának dokumentumai (1932-1939).

A szerzõ, így ajánlja figyelmünkbe könyvét: Amint a feleségem terhességi tesztjén megjelent a második csík, nem volt kibúvó, be kellett látnom, felnõttem. Gyerekkoromban utáltam, hogy mindenki nekem parancsolgat, én is szerettem volna valakit, akinek megmondhatom, hogy mit egyen, mit vegyen fel, mikor menjen aludni. Amikor azonban rádöbbentem, hogy hamarosan megszületik az, akin kiélhetem uralkodási hajlamaimat, már nem is vágytam különösebben erre a szerepre. Megrettentem a feladat nagyságától, és csak sajnálni tudtam azt a csöppséget, aki egyszer engem tekint majd a példaképének. Szorongásomat csak erõsítették azok a jelek, melyek elõrevetítették addigi életem teljes felfordulását. Párom növekvõ pocakja, a házimunka újrafelosztása, a lakás átrendezése, a bababútorok és, ruhák beszerzése sejtette, hogy kilenc hónap múlva a "kényelem", a "nyugalom" és az "anyagi biztonság" kifejezések tartalma számomra jelentõsen átalakul. A babavárást tehát akár próbának is felfoghatjuk, amikor kiderül, mennyire strapabíró az apuka.

This book covers probably the most interesting part of the history of the Hungarian nation from the very beginnings to the era of Saint Stephen, the founder of the Hungarian state. The style of it is deliberately easy because the author wanted to provide the readers with real pleasure while reading it. Beside the historical facts there are enclosed enjoyable legends in connection with both significant people and events of Hungarian history. It is sure that after reading (and probably rereading) this book everybody can get closer to this nation because there is a mass of information in it about everyday life of the nomadic Magyars, their warfare, reigning principles, marriage alliances, wanderings from the far side of Siberia to the other side of the Karpathian Basin and even to the Ocean. An interesting mixture of people live in the Karpathian Basin nowadays because the ancestors of the Magyars, the new settlers at those times came here together with some other tribes and found here some other nations not mentioning those who were captured during wanderings and taken here into the Karpathian Basin to serve the Magyars and to live with them in peace. This diversity makes the people living in Hungary today really exciting, friendly and adventurous and their history is worth reading.

A család nélkül felnövõ gyermekek, fiatalok nevelkedésének kérdése nagyon régi, mondhatni az emberi társadalom strukturálódásával egyidõs, hiszen mindig voltak gyermekek, akik valamilyen okból elveszítették eredeti családi közösségüket. A mai Magyarországon ? és persze a modern társadalmakban ? nemcsak árvákról van szó, hanem olyan gyermekekrõl, akiknek szülei valamilyen okból nem képesek biztosítani gyermekük felnevelését. Természetesen nemcsak a kisgyermekek ellátásáról van szó, hanem a felnövekvõkrõl, akiket iskoláztatni kell, segíteni abban, hogy felnõtt korukban foglalkozást választhassanak. Az iskolázás, mint más közösségekben, ebben a csoportban is egyike a döntõ kérdéseknek, hiszen ez készít fel a felnõttkorra, a szocializálódás és a pályaválasztás szempontjából is döntõ jelentõségû. A könyvben megismerjük e kérdések történeti alakulását, a szakirodalomban kimutatott nemzetközi összefüggéseket, a magyar fejleményeket a 19. századtól napjainkig, egészen a jelenkor törvényhozásának problémáiig. Emellett összetett képet kapunk a gyermekvédelmi intézményekrõl a bennük dolgozó szakemberek elmondása alapján, s nem utolsó sorban a fiatalokról, akiket kérdõívvel keresett fel a szerzõ.

Ma az a bölcs, aki hallgat Németh Lászlóról, nem az, aki beszél. Bálint Ágnes mégis arra vállalkozik, hogy új diskurzust indít a huszadik század e megkerülhetetlen személyiségérõl. Pszichobiográfiát ír, ami egyesíti a történelem, az irodalomtörténet és a modern pszichológia eszköztárát abból a célból, hogy hiteles rekonstrukciót készítsen hõsérõl. Úgy véli, hogy az ily módon animált, újra lélekkel felruházott alak képessé válik arra, hogy magáért beszéljen. A könyv a családi örökség részletes lélektani elemzésébõl kiindulva mutatja be a gyermek Németh László fejlõdését, majd a Télemakhosz-sorsú ifjú hosszas bolyongását a serdülõkor útvesztõjében, végül a fiatal író elsõ szárnypróbálgatásait. Részletesen elemzi Németh László gyermekkori fantáziajátékát, a családi tudattalanban rejtõzõ "fantom" révén átélt ifjúkori neurotikus problémáit, és a Babitscsal vívott szimbolikus ödipális küzdelmeket. A mû a harmincas évek elején saját mûvészi útjára lépõ Németh László bemutatásával zárul. A pszichohistorikus elkötelezettségû szerzõ vallja, hogy - mûvész és mûve elválaszthatatlanul feltételezik egymást. A kreativitás genezisét kutatja az életút során, s a mûvek lélektani értelmezése révén mutat rá az élet és az alkotás egymást kölcsönösen meghatározó voltára. Úgy véli, azáltal, hogy új perspektívába állítja az írót és alkotásait, egyúttal új válaszok keresésére ösztönzi az irodalomtörténeti kutatást is. A könyv egyszerre szól az irodalomtudomány és a pszichológia szakmai közönségéhez, és olvasmányos stílusa, világos gondolatvezetése révén a szélesebb, érdeklõdõ nagyközönséghez.

Font Márta életútjának döntő része Pécs városához kötődik. Itt született, általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Ezután közel másfél évtizedes szegedi kitérő következett. 1970–1975 között a József Attila Tudományegyetem történelem–orosz szakos hallgatója, majd később oktatója volt. 1983-ban tért vissza szülővárosába, s a Pécsett meginduló egyetemi tanárképzés egyik alapítója lett, az akkori Tanárképző Kar Történelem Tanszékén. 1995 óta a Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék vezetője. Két cikluson át a Bölcsészettudományi Kar dékánja, később a PTE rektorhelyettese volt. 1990-ben szerzett kandidátusi címet, 1997-ben habilitált, 1998-ban pedig egyetemi tanári kinevezést kapott. Az MTA doktora címet 2003-ban nyerte el. Számos monográfi át publikált az Árpád-kori magyar történelem, a Kijevi Rusz és a „Köztes-Európának” nevezett régió korai történetének tárgykörében magyar, orosz, angol és német nyelven. Imponáló mennyiségű tanulmányt jegyez rangos külföldi kiadványokban, nemzetközi konferenciák, szimpóziumok meghívott előadója. Munkásságának hazai és nemzetközi elismertségét olyan díjak jelzik, mint a Széchenyi Professzori Ösztöndíj vagy az, hogy 2002-ben a mainzi Akademie der Wissenschaften und Literatur levelező tagjai közé választotta.

A kötet a 25 éves a színházi képzés a Pécsi Tudományegyetemen: A magyar színháztudomány kortárs irányai címmel 2012. március 23?24-én Pécsett megrendezett konferencián elhangzott elõadások válogatott, szerkesztett változatait tartalmazzák. A konferencián a kortárs színháztudomány magyar képviselõi tekintették át a szakterület idõszerû kérdéseit. Az elõadók egyik része a hazai színháztudomány meghatározó kutatóinak körébõl került ki, az elõadók másik csoportját pedig a színháztudománnyal foglalkozó doktori iskolai hallgatók adták.

Jelen kötet elsõ része esettanulmányokat tartalmaz, melyeket a pécsi egyetem bölcsész hallgatói 2005 és 2011 között gyûjtöttek össze a Szaketikák (orvosi-, pedagógus-, üzleti etika) és a Szakmódszertan (a filozófia és az etika oktatásának módszertana) kurzusok keretében. Az Esettanulmányok hasznos segédletei a közvetett tapasztalatszerzésnek gyakorló pedagógusok, illetve a tanári pályára készülõ diákok számára is. Ezek segítségével megtanulnak felkészülni és jól reagálni váratlan jövõbeli szituációkban. Egy leírt, megtörtént múltbeli eseten keresztül elgondolkodnak a megoldási lehetõségeken. A hallgatók gyûjtése általában (90%) negatív iskolai, kórházi, orvosi rendelõi események leírását tartalmazza. A negatív esetek emlékezetesebbek és mélyebb sérüléseket okoznak. A több száz eset közül válogattunk és tematizáltunk, ügyeltünk arra, hogy titokban maradjanak a konkrét helyszínek, nevek, címek. Ha az Olvasó magára ismerne, az csak a jelenségek ismétlõdésének bizonyítéka, s nem valóságos egyezés. Az esetek közreadásának egyik nem titkolt célja a XXI. századi magyar társadalom diagnózisának finomítása, másfelõl pedig a tanárnak készülõ hallgatók gondolkodási aktivitásának kikényszerítése, véleményük ki-, vagy átalakítása. A szerepek megértése, a szerepek cseréje, azok eltévesztése, eltolása egyaránt megmutatkozik a tanár-diák, tanár-tanár, tanár-szülõ, orvos-beteg, orvos-orvos relációkban. A leírt esetek szerzõinek a nevét sem közöljük (ezt többen kifejezetten kérték is), mint ahogy az álláspontjukat, dilemmáikat sem, hogy ezzel ne befolyásoljuk az olvasókat véleményük kialakításában. A kötet második részében tanulmányokat közlünk, melyek hozzájárulnak az esetek többszempontú elemzéséhez, a konfliktusok történeti, irodalmi hátterének megértéséhez. A kötet lektorált, a lektorok határontúli egyetemi kollégák, akiknek önzetlen munkáját ezúton is köszönjük. A szerzõk döntõ többségükben az Ethosz Tudományos Egyesület tagjai és/vagy hallgatói státuszban vannak.

A Fényes szellõk címû kismonográfia az 1946 nyarától fokozatosan megszaporodó népi kollégiumok létrejöttének, belsõ világának, nemzedékteremtõ mûködésének, majd felszámolásának rövid történetét kínálja az Olvasónak. Mivel a kis kötet több évtizede látott napvilágot, és azóta egy sor kiváló, nagyértékû forrásokat tartalmazó dokumentum-összeállítás, pár esztendõvel ezelõtt pedig egy roppant alapossággal és élvezetesen megírt nagymonográfia is megjelent, jogos lehet a kérdés: mi indokolja a Fényes szellõk digitális közzétételét? Elõször is az a körülmény, hogy a NÉKOSZ-t a likvidálása utáni két évtizedben csaknem a teljes elhallgatás jellemezte. A Fényes szellõk - ismereteim szerint - az elsõ próbálkozás a mozgalomra kent politikai vádak cáfolatára. Persze régóta tudom: a legjobb szándék és igyekezet mellett is csak a felszínt karcolgatta. Mindazonáltal az elsõ lépcsõfok a nyilvánosság elõtti gondolkodás és a tiszta, teljes(ebb) kép megalkotása felé vezetõ úton. Másodszor. Gyakran tapasztalni, hogy az 1948/49 utáni évtizedeket en bloc egybemossák, mellõzve lényeges differenciákat. Idevágó példa. Rákosi uralma idején a kultúrpolitika eligazító kategóriája a támogatás és a tiltás volt. Ezzel szemben a Kádár-érában egy sokatmondó elemmel bõvült a sor: a támogatás és a tiltás közé beemelték a tûrést. Ilyen - tûrt kiadvány - lehetett 1970-ben a szóbanforgó kötet, és késõbb méginkább eltûrtek a hegemón hatalomgyakorlás közepette kritikus hangokat, így a NÉKOSZ-tematikában, és aztán sok egyebet is. Ilyen volt az én írásom ? engedéllyel, állami cég által kinyomtatva, mégis ? tûrt kategóriában. Ezt a helyzetet is érzékelheti az Olvasó, ha megismeri szerény munkámat, s annak történetét az utó- és kiegészítõ fejezetben. Harmadszor. A népi kollégiumi elméleti és gyakorlati konstrukció ? nyugodtan állítható: pedagógiai kincsesbánya. Ma már minden lehetõség (hozzáférhetõ források, emlékezések, feldolgozások) rendelkezésre áll, hogy a jelenben küszködõ pedagógus e hagyományokból is merítsen. De az is nyilvánvaló ? különösen Kardos Lászlónak és Pataki Ferencnek köszönhetõen ?, hogy a népi kollégiumi mozgalom nem csupán szûken vett iskolai, tanügyi pedagógiát képvisel, hanem tágabb társadalompedagógiai szemléletet és gyakorlatot is, középpontjában az értelmiségneveléssel. Ez&e

Idonk jelentos részét az ételek készítésével és fogyasztásával töltjük. Kimeríthetetlen beszédtémának bizonyul, ki mit foz, hogyan készíti el az adott ételt. Egy-egy recept baráti, munkatársi közvetítéssel bejárja szinte az egész országot. A televízió vendéglátással, fozéssel, terítéssel foglalkozó musorai is népszerusítik ezt a témát. Divat szakácskönyvet írni, olvasni, kiadni. Szép kivitelu, színes kiadványok jelennek meg, igaz, borsos áron. Felvetodik a kérdés, miért kell a sok megjeleno szakácskönyv mellett újabbat írni? A válasz egyszeru. Ez a szakácskönyv más, mint az eddig megjelenok. Egy olyan összeállítás, ami a mi családunk ételeit mutatja be, a saját gyakorlatunkat tükrözi. Egy család étrendjének kialakulását sok próbálkozás, válogatás elozi meg. A mi konyhánk ételeiben is megjelennek elodeink szülohelyének ételei, a mohácsi, munkácsi, debreceni, orosi, törökszentmiklósi, mezotúri ételek, a pécsi barátok receptjei, bár, némi változtatással, saját tapasztalattal kiegészítve. A megismert ízekbol csak a nekünk tetszoket tartottuk meg, az ételek, sütemények sóját, édességét, zsírosságát, szukebb családunk igényeit figyelembe véve átalakítottuk. Az alapot azok az ételek jelentették, amit gyerekként megszoktunk, de annyi más tapasztalat, élmény, tanulás módosította, hogy lassan a felismerhetetlenségig megváltozott ez az alap. Egy-egy étel azért változatlanul megmaradt, és a szülok, nagyszülok emlékét teszi élové, amikor ezek kerülnek az asztalra. Ezek az ételek kellemes emlékeket és történeteket idéznek, jó beszélgetésekre adnak alkalmat, és segítenek abban, hogy akik fizikailag már nem lehetnek közöttünk, gondolatainkban mégis ott legyenek. Mi is a dédi szavaival hárítunk el egy-egy nemszeretem fogást: ?szeretem, csak most nem kívánom?, a rosszul sikerült ételek történetét derus meseként mondjuk el gyerekeinknek, hiszen ki ne hallott volna kétszer megsózott, vagy túlzottan borsozott, paprikázott ételrol, vagy elrontott süteményrol. Miért fordítunk különös gondot a fozésre-sütésre, miért gondoljuk, hogy a közös családi, baráti étkezések nagyon fontosak? Meggyozodésünk, hogy egy közösen elfogyasztott finom ebéd vagy vacsora nemcsak testi szükséglet, a lelkünket is karban tarja. Az ízletes, jó ételek fogyasztása közben a kellemes beszélgetés oldja a bennünk lévo feszültséget, és utólag már nem is tudjuk, mitol alakult ki a jó érzésünk, miért volt kellemes az együtt töltött ido. Az étel tette, vagy a beszélgetés? Ezt a szakácskönyvet utódainknak ajánlom. Az ételek leírása mellett tapasztalataim alapján tanácsokat is megfogalmazok, hogy amennyire lehet, elkerüljék az ételkészítés buktatóit. Szeretném, ha gondosan, igényesen foznének, s bízom benne, hogy ehhez segítséget ad ez az összeállítás. Kívánom, hogy az étkezések ne csak mechanikus szükségletet, hanem beszélgetési alkalmakat is jelentsen számukra. Érezzék jól magukat családjukkal, barátaikkal a hétköznapi és az ünnepi asztalnál. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog emberek legyenek.

Ez a könyv az eredeti tervek szerint családi krónikaként jelent volna meg mindössze néhány példányban azzal a céllal, hogy a himesházi származású nagymamám, Háy Katalin életének legfontosabb mozzanatait, emlékképeit megörökítse az utódok számára. Déd- és nagyszüleim életében ugyanis meghatározó szerepet játszott a második világháború utáni idõszak. Gyerekkoromban mesék mellett az õ történeteiket hallgattam a telepesekrõl, a meghurcoltatásokról. Sosem fogom elfelejteni dédnagyanyámat, aki élete végéhez közeledve egész nap az ébresztõórát cipelte magával, attól félve, hogy elveszik tõle. Az anyag összeállításakor kezembe akadt két régi hangfelvétel, amelyeken másik két himesi asszony mesél a telepítések idõszakáról. Úgy gondoltam, hogy a három visszaemlékezés megdöbbentõ és szomorú történetei nagyobb olvasóközönség érdeklõdésére is számíthatnak, ezért egy kötetbe szerkesztettem õket.

Az Ethosz Tudományos Egyesület 2006 óta rendez Szaketikák nemzetközi konferenciákat. Az egyik állandó szekció, a pedagógusetika iránt mindig nagy volt az érdeklõdés. Jelenleg azonban szinte nincs szaketikai irodalom, a pedagógusetika pedig különösen hátrányos helyzetben van Magyarországon. Ezzel a kötettel próbáljuk ezt a hiányt pótolni, ami a címmel azonos tantárgy tankönyvéül is szolgál. A különbözõ elõadókkal közös kutatások során esettanulmányok gyûjtésébe kezdtünk az általános, a középfokú és a felsõfokú intézményekben történtekrõl. Az iskolai élet tapasztalatait elsõ kézbõl közöljük a hitelesség szempontjának megtartása érdekében. Megmutatjuk az Olvasónak, hogy a pedagógus helyzetének elemzésével hol tartunk ma.

Amikor Polcz Alaine a macskákról ír, akkor mindig másról is beszél, vagyis a megélt időről, önmagáról a tragikusan nehéz és mégis felemelő élettörténetéről. Ám ahogyan Polcz Alaine mesél, az utánozhatatlan: egyszerűen, pontosan és teli életszeretettel. És derűvel. Igen, a derűje utánozhatatlan.