DigitalPaper

Idonk jelentos részét az ételek készítésével és fogyasztásával töltjük. Kimeríthetetlen beszédtémának bizonyul, ki mit foz, hogyan készíti el az adott ételt. Egy-egy recept baráti, munkatársi közvetítéssel bejárja szinte az egész országot. A televízió vendéglátással, fozéssel, terítéssel foglalkozó musorai is népszerusítik ezt a témát. Divat szakácskönyvet írni, olvasni, kiadni. Szép kivitelu, színes kiadványok jelennek meg, igaz, borsos áron. Felvetodik a kérdés, miért kell a sok megjeleno szakácskönyv mellett újabbat írni? A válasz egyszeru. Ez a szakácskönyv más, mint az eddig megjelenok. Egy olyan összeállítás, ami a mi családunk ételeit mutatja be, a saját gyakorlatunkat tükrözi. Egy család étrendjének kialakulását sok próbálkozás, válogatás elozi meg. A mi konyhánk ételeiben is megjelennek elodeink szülohelyének ételei, a mohácsi, munkácsi, debreceni, orosi, törökszentmiklósi, mezotúri ételek, a pécsi barátok receptjei, bár, némi változtatással, saját tapasztalattal kiegészítve. A megismert ízekbol csak a nekünk tetszoket tartottuk meg, az ételek, sütemények sóját, édességét, zsírosságát, szukebb családunk igényeit figyelembe véve átalakítottuk. Az alapot azok az ételek jelentették, amit gyerekként megszoktunk, de annyi más tapasztalat, élmény, tanulás módosította, hogy lassan a felismerhetetlenségig megváltozott ez az alap. Egy-egy étel azért változatlanul megmaradt, és a szülok, nagyszülok emlékét teszi élové, amikor ezek kerülnek az asztalra. Ezek az ételek kellemes emlékeket és történeteket idéznek, jó beszélgetésekre adnak alkalmat, és segítenek abban, hogy akik fizikailag már nem lehetnek közöttünk, gondolatainkban mégis ott legyenek. Mi is a dédi szavaival hárítunk el egy-egy nemszeretem fogást: ?szeretem, csak most nem kívánom?, a rosszul sikerült ételek történetét derus meseként mondjuk el gyerekeinknek, hiszen ki ne hallott volna kétszer megsózott, vagy túlzottan borsozott, paprikázott ételrol, vagy elrontott süteményrol. Miért fordítunk különös gondot a fozésre-sütésre, miért gondoljuk, hogy a közös családi, baráti étkezések nagyon fontosak? Meggyozodésünk, hogy egy közösen elfogyasztott finom ebéd vagy vacsora nemcsak testi szükséglet, a lelkünket is karban tarja. Az ízletes, jó ételek fogyasztása közben a kellemes beszélgetés oldja a bennünk lévo feszültséget, és utólag már nem is tudjuk, mitol alakult ki a jó érzésünk, miért volt kellemes az együtt töltött ido. Az étel tette, vagy a beszélgetés? Ezt a szakácskönyvet utódainknak ajánlom. Az ételek leírása mellett tapasztalataim alapján tanácsokat is megfogalmazok, hogy amennyire lehet, elkerüljék az ételkészítés buktatóit. Szeretném, ha gondosan, igényesen foznének, s bízom benne, hogy ehhez segítséget ad ez az összeállítás. Kívánom, hogy az étkezések ne csak mechanikus szükségletet, hanem beszélgetési alkalmakat is jelentsen számukra. Érezzék jól magukat családjukkal, barátaikkal a hétköznapi és az ünnepi asztalnál. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog emberek legyenek.

A munkavállalói részvételi jogok iránt az elmúlt két évtizedben tapasztalható közösségi szintû érdeklõdés hátterében az a felfogás áll, hogy a vállalati stakeholderek hosszú távú érdekei fontosabbak a részvényesek/tulajdonosok rövid távú ? nyereségorientált ? érdekeinél. A fenntartható fejlõdés biztosításának ugyanis két útja lehet: egyfelõl megteremteni a gazdaságos és nyereséges mûködés strukturális és pénzügyi feltételeit (objektív tényezõ), másfelõl a belsõ folyamatok, a szervezeti kultúra és munkaügyi kapcsolatok rendezettségével kialakítani a belsõ döntéshozó mechanizmusok gördülékenységét (szubjektív tényezõ). Az elsõ cél elérése érdekében a szervezetek folyamatos átalakulásokon mennek keresztül, keresik a túlélés lehetséges útjait: (csoportos) létszámleépítéseket hajtanak végre, összeolvadnak, szétválnak, kiszerveznek bizonyos tevékenységeket. A rendezett belsõ viszonyok viszont egyet jelentenek a hosszú távú tervezés lehetõségével akkor, ha a munkaadók és munkavállalók között kölcsönös a bizalom és a folyamatos párbeszéd intézményesül. Az Európai Üzemi Tanács elméleti kérdéseit és uniós, valamint magyar vonatkozású gyakorlatát bemutató kötet a munkavállalói részvételi jogok, a munkaügyi kapcsolatok fontos témakörének összefoglalására, bemutatására törekszik. A szerzõ a Pécsi Tudományegyetem Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Kar Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézetének egyetemi adjunktusa. Fõbb kutatási területe a munkavállalók részvételi jogai és az emberi erõforrás menedzsment.

Nagy Lajos 1370-1382 között kormányozta Lengyelországot, és tizenkét éves uralma nem hagyott jó emléket a lengyel nemzeti emlékezetben. A legtöbb vád azért érte és éri a mai napig, hogy csak másodrangúnak tekintette lengyel koronáját, valamint hogy lányai trónöröklése érdekében ?aláásta? a 14. században jól mûködõ lengyel állam gazdasági alapjait, s így akaratlanul is a Lengyel Királyság koraújkori hanyatlásának elõidézõjévé vált. Jelen könyv a korszak forrásait elemezve mutatja be az uralkodó belpolitikai intézkedéseit Krakkóban, így a trónöröklést, az adókérdést és a király viszonyát a lengyel elitekhez.

Ezt a kötetet nem emlékkönyvnek terveztük, hanem tisztelgõ, születésnapi ajándéknak. A kötet szerzõit eredetileg tehát arra kértük föl, hogy saját kutatási területükrõl hozzanak valami ajándékot tiszteletük kifejezéseként. Már a tartalomjegyzékbõl is kiderül, hogy az itt közölt tanulmányok az irodalomtudomány legkülönfélébb területeirõl származnak. Az egyetlen dolog, ami összefûzi az írásokat, az Rohonyi Zoltán személye, illetõleg, sajnos, már csak az emléke. A szerzõk ugyanis vagy kollégái, vagy pályatársai, vagy tanítványai voltak Rohonyi Zoltánnak. A kötet címe (Elõzetes kérdések) az õ egyik jellegzetes, A romantikus korszakküszöb címû könyvében használt kifejezése. Tanulmányaiban, mielõtt rátért a tárgyalt mûvek értelmezésére, elõbb mindig az interpretáció kereteit, fogalmait igyekezett tisztázni: ezeket nevezte elõzetes kérdéseknek. Kötetünkben a tisztelgõ tanulmányokat egy, a hagyatékból elõkerült Rohonyi-írás követi, amely híven fejezi ki szakmai hitvallását, kutatói ars poeticáját. A gyûjteményt mûveinek bibliográfiája zárja, amely egy sajnálatos módon immár befejezett életmû szikár adatait tartalmazza.

Ha Darányi Kálmán miniszterelnökre terelõdik a szó, a korszakot ismerõk is jobbára csak a gyõri programot, az elsõ zsidótörvény elõkészítését vagy a nyilasokkal való egyezkedését tudják felidézni. Hogyan lehetett Magyarország miniszterelnöke a korszak egyik legszürkébb, csak végrehajtó szerepre hivatott politikusa? Egy ilyen színtelen személyiség minként és milyen irányban befolyásol(hat)ta az ország politikai életét? Kormányfõként hogyan juthatott el a Gömbös-féle jobboldali radikális politika felszámolási kísérletétõl az elõdénél is radikálisabb nemzetiszocialistákkal történõ megállapodásig? Milyen családi és egyéb tényezõk alakították politikusi habitusát, mely ellentmondásos, esetenként az ország sorsát tragikusan befolyásoló döntéseket eredményezett? Ezekre és több más izgalmas kérdésre keresi és adja meg a választ a fiatal szerzõ új ismereteket felvonultató, tudományos igényû, mégis olvasmányos könyve. KEREPESZKI RÓBERT (1982) történész, PhD (2009), a Debreceni Egyetem Történelmi Intézet Modernkori Magyar Történeti Tanszékének egyetemi adjunktusa. Önálló kötetei: Tudomány életközelben. Az MTA Debreceni Területi Bizottságának története (1976-2010). Debrecen, 2010. A Turul Szövetség 1919-1945. Egyetemi ifjúság és jobboldali radikalizmus a Horthy-korszakban. Máriabesnyõ, 2012. A Vitézi Rend 1920-1945. Máriabesnyõ, 2013

?Lehetséges-e monolit rendszer? Tudniillik a valóságban. Mert emberek képzeletében igen. Olyanokéban, akik megálmodnak és mûködtetni próbálnak monolit rendszereket. És olyanokéban, akik azok (szükségszerû) felbomlása után ? politikai érdekbõl ? szeretnék annak láttatni ? másokkal is. Politikai híveikkel és azzá megnyerni kívánt emberekkel. S fõként: az adott korszakokat személyes élmények révén nem ismerõ ifjúsággal. Pedig maga a tény, hogy valamennyi eddigi monolit(nak hitt) rendszer ? elõbb vagy utóbb ? megszûnt, mást bizonyít. Éppen azért bomlott fel, dõlt össze minden ilyen konstrukció, mert a valóságban egyik sem volt monolit. Nem csak a rendszer egésze. Az az egyeduralkodó párt sem, melyben alapját és (egyik) legfõbb eszközét látták ?megtervezõik?.? Kötetünk szerzõje ? az 1980?1990-es években politikai szerepeket is vállalt kutató ? levéltári és sajtóforrások feltárásán túl saját élményei és tapasztalatai alapján, vizsgálta tárgyát, s ? azt ?belülrõl? is látva, kritikusan elemezve ? ad képet Magyarország 1945 utáni történetének néhány részkérdésérõl. A tanulmányok és közölt források tematikája a rendszer struktúrájának és mûködési mechanizmusának ? szerkezeti ábrákkal is illusztrált ? áttekintésétõl a magyarországi németek 1945 utáni sorsának okain, az 1956-os forradalom jellemzésén át az állampárton (MSZMP) belül megjelenõ különbözõ nézetekig, s azoknak a rendszerváltás jellegére gyakorolt hatásáig terjed. Az olvasó épp úgy találhat köztük országos áttekintést, mint pécsi-baranyai történések részletes leírását. Vonyó József (1945) címzetes egyetemi tanár, a Janus Pannonius majd a Pécsi Tudományegyetem oktatójaként Magyarország 20. századi történetét tárgyaló kurzusokat tartott. Jelentõs részük a két világháború közötti, illetve a pártállam idõszakának politikai intézményrendszerét vizsgálta ? abból kiindulva, hogy az események csak annak a rendszernek a pontos ismeretében értelmezhetõk reálisan, melynek keretében zajlottak. Egyes tanulmányai e kurzusok tapasztalatai alapján készültek, nem egy esetben a hallgatók kérdései, problémafelvetései által inspirálva.

Aligha tagadható, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos fogalmakat, a pénzügyi élethez kapcsolódó eseményeket nem tudjuk a mindennapjainkból kizárni. Elegendõ bekapcsolnunk a televíziót vagy a rádiót, kezünkbe venni egy újságot, és máris a tõzsdei hírekrõl, a valutaárfolyamokról, vagy esetleg vonzó befektetési lehetõségekrõl hallunk, illetve olvasunk. A pénzügyek mindennapi életünk fontos részévé váltak, hiszen míg egyesek banki szolgáltatásokat vesznek igénybe, mások éppen a befektetési piacon próbálnak szerencsét, megint mások pedig a biztosítók vagy nyugdíjpénztárak szolgáltatásait tanulmányozzák. A pénzügyekkel és a pénzügyi szolgáltatásokkal minden korosztály és minden társadalmi csoport rendszeresen találkozik. A szolgáltatások óriásivá duzzadt kínálatában ennek ellenére a legtöbb ember alig, vagy egyáltalán nem tud eligazodni. Kötetünkben szeretnénk segítséget nyújtani, hogy a fiatal korosztály tagjai idejekorán megfelelõ pénzügyi alapismeretekre tehessenek szert.

Aligha tagadható, hogy a pénzügyekkel kapcsolatos fogalmakat, a pénzügyi élethez kapcsolódó eseményeket nem tudjuk a mindennapjainkból kizárni. Elegendõ bekapcsolnunk a televíziót vagy a rádiót, kezünkbe venni egy újságot, és máris a tõzsdei hírekrõl, a valutaárfolyamokról, vagy esetleg vonzó befektetési lehetõségekrõl hallunk, illetve olvasunk. A pénzügyek mindennapi életünk fontos részévé váltak, hiszen míg egyesek banki szolgáltatásokat vesznek igénybe, mások éppen a befektetési piacon próbálnak szerencsét, megint mások pedig a biztosítók vagy nyugdíjpénztárak szolgáltatásait tanulmányozzák. A pénzügyekkel és a pénzügyi szolgáltatásokkal minden korosztály és minden társadalmi csoport rendszeresen találkozik. A szolgáltatások óriásivá duzzadt kínálatában ennek ellenére a legtöbb ember alig, vagy egyáltalán nem tud eligazodni. Kötetünkben szeretnénk segítséget nyújtani, hogy a fiatal korosztály tagjai idejekorán megfelelõ pénzügyi alapismeretekre tehessenek szert.

A lélektan, a történelem és az irodalom különleges találkozásának dokumentuma ez a könyv. A lélektané, amely az ember megismerését tûzi ki célul (és eközben folyamatos önreflexióra készteti és önismerettel ajándékozza meg), a történelemé, amely idõbe, térbe, társadalmi és kulturális kontextusba ágyazza az embert, és az irodalomé, amely a maga sajátos útján az emberi lélekbe tud hatolni. E három terület gyümölcsözõ dialógusából születettek a könyv számos elméleti kérdést tárgyaló és gyakorlati példát bemutató fejezetei. A Pszichobiográfia és irodalom címû munka számot tarthat mindazok figyelmére, akik általában a lélektan, az irodalom vagy a történelem iránt érdeklõdnek, továbbá mindazokéra, akiket az irodalompszichológia, a pszichobiográfia, a huszadik század elsõ felének magyar irodalma, valamint e tudományterületek kapcsolódási lehetõségei érdekelnek. A könyv az egyetemi oktatás számára (mind magyar, mind pszichológia szakon) hiánypótló szakirodalomnak tekinthetõ. A szerzõ irodalomtörténész és pszichológus, munkássága e két tudomány határterületeinek kutatására irányul. Interdiszciplináris szemléletmódja jelen könyvét is átszövi, éppúgy, mint az a törekvése, hogy mindkét tudományterület képviselõit megszólítsa, együttgondolkodásra és vitára ösztönözze.

Dr. Orsós Anna a hazai cigány/roma nyelvszociológiai kutatások egyik vezető alakja. Ugyanakkor a beás nyelv leírásának és tanításának is kulcsszereplője. Doktori disszertációját a nyelvoktatás, nyelvtanárképzés kérdéseire fókuszálva a beás nyelv megőrzésének lehetőségéről írta. Habilitációs dolgozata ennek a témának a továbbfejlesztése. Az első rendszerező beás nyelvleírást, a beás nyelvkönyvet Orsós Anna írta, amely 1994-ben jelent meg. A 2002-től az MTA Nyelvtudományi Intézetének keretein belül működő Cigány Nyelvi Kutatócsoport tagjaként a beás nyelvre vonatkozó leíró nyelvészeti, antropológiai nyelvészeti, szociolingvisztikai és nyelvpedagógiai kutatásokat végzett, illetve Kálmán László nyelvésszel együtt 2009-ben publikálta a Beás nyelvtan című kötetet, amely leíró nyelvtani, hangtani, alaktani változásokat rögzítő, rendszerezett nyelvtan. 1997-től eredményesen tanít a felsőoktatásban is beás nyelvet, és – többek között – szociolingvisztikát, a kétnyelvűséggel kapcsolatos kurzusokat és nyelvpolitikát. Kiváló előadókészségével tanítványok sokaságát indította el a pályán. Éppen a szükséges intézményesüléshez járul hozzá Orsós Anna munkája, amelyben a beás nyelv leírásán, a nyelvhasználó közösség szociolingvisztikai vizsgálatán túl arról is átfogó képet kapunk, hogy ebben a kérdésben is milyen nagy feladatok előtt áll a hazai oktatásirányítás. Ha jog az anyanyelvi oktatás, akkor egy magát demokratikusnak valló társadalomban meg kell teremteni a jogérvényesítés elemi feltételeit

Schein Gábor állt elő azzal az ötlettel – egy pécsi beszélgetés alkalmával, amikor a Kerényi Károly Szakkollégium meghívására járt a városban – hogy fűzzük szorosabbra a kapcsolatot pár hasonlóan gondolkodó doktori iskola között. Azok a magyarországi és határon túli magyar irodalomtörténeti doktori iskolák, amelyek végül Pécsen találkoztak 2014 februárjában, nem képviselnek semmilyen doktrínát. Pécs nem a konszenzus helye. A pécsi egyetem irodalmi képzései nem hoztak létre iskolát; tudományos műhelyeket hoztak létre, amelyekben a viták soha nem közös alapról indultak. Nem azért hívtuk meg négy irodalomtörténeti doktori iskola képviselőit, hogy egyetértésre jussunk. Azért hívtuk meg őket, hogy kitágítsuk az egyet nem értés körét, hogy olyan vita létrejöttét segítsük, ami sokkal inkább a lehetőségek sokszorozásához vezet, mintsem azok kanonizációjához. Hogy célunkat elértük-e, azt korai volna még megítélni. Szándékunk szerint ez az első lépés volt az úton, nem a befejező. Az olvasó olyan kötetet tart a kezében, amely egy találkozásból született, nem pedig kooperációból. Hogy lesz-e olyan hatása, mint amit vártunk tőle, leginkább azon múlik, képes lesz-e kihagyhatatlan ösztönzéssé válni azok munkájában, akik részt vettek benne. Mindenesetre mindazok, akik a konferencián részt vettek, és mindazok, akik e kötetben publikálnak, részeseivé váltak reményeinknek, hogy idővel valóban közös – noha nem feltétlenül azonos alapokon álló – munka jöhet létre.

"Mintha egy bédekkert tartanék a kezemben, csak éppen ez a könyv nem az utazóknak segít idegen városok, országok látványosságai között eligazodni. Az interjúkötetben különböző nemzetiségű nők – nagyon is hasonló sorssal –, mélyen őszinte vallomásai adnak útravalót, eligazítást, erőt ahhoz, hogy ha már egy fiatal lány úgy dönt, nem a szülőhazájában alapít családot, s távol az otthontól kezdi el felnőtt életét, akkor mire, kire számíthat, hogyan vészelheti át a kezdeti nehéz időszakot. A könyvet elolvasva, jól felvértezve, bátrabban vághat neki az Újvilágnak, az új életnek." Endrei Judit

Napjainkban a két világháború közötti Magyarország politikusai közül Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István, Teleki Pál és Gömbös Gyula mellett valószínűleg Klebelsberg Kuno kerül a legtöbbször szóba a magyar sajtóban és közbeszédben. A vele való – sajnos inkább felszínes – foglalkozásnak igazi reneszánszát éljük. Az utóbbi években számos intézményt is elneveztek róla, szinte kultikus figurává vált, ám kultusza nemegyszer gyakori és fölösleges túlzásokba esik. Az elmúlt évtizedekben sokan elemezték munkásságát, többnyire azonban csak részletkérdésekre koncentráltak. 1942 után első ízben jelen kötet tesz kísérletet az egész életpálya összefoglalására, megmutatva: mi az, ami pályafutásáról és annak nagyszerű teljesítményeiről – s néhány megvalósítatlan vagy torzóban maradt tervéről – viszonylag már ismert, feltárt és tudományosan is megalapozott eredményeket hozott. Ám egyben kijelöli a Klebelsbergre vonatkozó kutatások újabb irányát is: nevezetesen a vallás- és közoktatásügyi minisztersége előtti, már későbbi önmagát építő, eddig kevésbé ismert életszakasz jelentőségét. „Bízom benne, hogy a szándékaim szerint olvasmányos stílusú, ám kellő szakmai háttérrel és alázattal bíró, Klebelsberg számos írásából és azok visszhangjaiból gyakran idéző könyvemmel hozzájárulhatok ahhoz, hogy hősöm alakját a jövőben megérdemelten tiszteljék, hiszen valódi államférfiként igazán rászolgált erre. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy megpróbáljuk őt és munkásságát tárgyilagosan értékelni, és ne félistenként, hanem emberként, politikusként tekintsünk rá. Bármennyire kiváló, mégis esendő emberként olykor ő is vétett hibákat, néha rosszul ismerte fel saját és országa lehetőségeit. Mindez azonban semmit sem von le nagyságából, sőt inkább erősíti azt, hiszen ezáltal tudunk közelebb kerülni hozzá.” Ujváry Gábor

Nyerges András esszéiről: Kiválóan megírt, izgalmas, szellemes szövegek, nagyon aktuálisak és akkora tudás, áttekintő képesség és kutatómunka van mögöttük, hogy le a kalappal! Nyergest a tények izgatják, az adatokhoz ragaszkodik, mindahhoz, ami régi szövegekből kiolvasható. Amit művel, az nem történettudomány, de hát sebaj. A laikusoknak: nekünk, olvasóknak, tökéletesen megfelel. Ahhoz, hogy valaki Nyerges hívévé váljon, bizonyára osztoznia kell vele bizonyos alapvető értékekben, pl. ilyenekben: a szélsőjobb s a diktatúra elfogadhatatlan, a sajtónak és a szólásnak szabadnak kell lennie, a rasszizmus minden formája tűrhetetlen. Ha ez megvan, akkor már csak Nyerges elegáns stílusát és pontos érvelését kell követni ez sem eshet nehezünkre. Kálmán C. György, 2006

A hellénizmus konkrét hatását, megnyilvánulási formáit csak az utóbbi évtizedekben megkezdett, és napjainkban is folyó közel- és közép-keleti ásatások, valamint az epigráfiai kutatások alapján kezdjük megismerni. A Közel- és Közép-Kelet népei ebben az időszakban annak a hellénisztikus államnak a fennhatósága, vagy legalábbis ellenőrzése alá tartoztak, amely a Seleukida-dinasztia uralma alatt állt. A szerző egyrészt ennek a hellénisztikus államnak a kialakulását, szervezeti felépítését és a fennmaradásért folytatott küzdelmét vázolja fel, másrészt összefoglalja azokat a főleg tárgyi emlékeken alapuló kutatási eredményeket, amelyek egyértelműen bizonyítják a hellén közösségek és intézmények jelenlétét az Ókori Kelet térségében. Hegyi Dolores 1934-ben született Kalocsán. 1952-ben kezdte meg tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi karán, ahol 1956-ban szerzett görög–latin–történelem szakos tanári oklevelet. A főszakok mellett speciális kollégiumként óperzsa filológiai tanulmányokat is folytatott. Kandidátusi disszertációját 1966-ban védte meg A kis-ázsiai görögség keleti kapcsolatai és a perzsa hódítás címmel. 1965-től az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékének oktatója, 1993-tól a PPKE Bölcsészetudományi Karán is tart előadásokat. 1998 óta nyugalmazott egyetemi tanár. 2009-ig külső előadó az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszékén. Kutatási területei: az antik görögség keleti kapcsolatai, a görög vallástörténet, különös tekintettel a görög kultuszok préhellén előzményeire.

Font Márta életútjának döntő része Pécs városához kötődik. Itt született, általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte. Ezután közel másfél évtizedes szegedi kitérő következett. 1970–1975 között a József Attila Tudományegyetem történelem–orosz szakos hallgatója, majd később oktatója volt. 1983-ban tért vissza szülővárosába, s a Pécsett meginduló egyetemi tanárképzés egyik alapítója lett, az akkori Tanárképző Kar Történelem Tanszékén. 1995 óta a Középkori és Koraújkori Történeti Tanszék vezetője. Két cikluson át a Bölcsészettudományi Kar dékánja, később a PTE rektorhelyettese volt. 1990-ben szerzett kandidátusi címet, 1997-ben habilitált, 1998-ban pedig egyetemi tanári kinevezést kapott. Az MTA doktora címet 2003-ban nyerte el. Számos monográfi át publikált az Árpád-kori magyar történelem, a Kijevi Rusz és a „Köztes-Európának” nevezett régió korai történetének tárgykörében magyar, orosz, angol és német nyelven. Imponáló mennyiségű tanulmányt jegyez rangos külföldi kiadványokban, nemzetközi konferenciák, szimpóziumok meghívott előadója. Munkásságának hazai és nemzetközi elismertségét olyan díjak jelzik, mint a Széchenyi Professzori Ösztöndíj vagy az, hogy 2002-ben a mainzi Akademie der Wissenschaften und Literatur levelező tagjai közé választotta.