Európa Könyvkiadó strana 11 z 123

A Liliom és oroszlán "Az elátkozott királyok" sorozat hatodik könyve. A szinte véletlenül trónra került - először régensnek kinevezett, majd Izabella mellőzésével a francia főurak által uralkodónak elismert - első Valois-király, VI. Fülöp udvarában pezseg a lovagi élet, ám a gáláns lovagok sem válogatnak az eszközökben, ha az érdekeikről, pénzről, hatalomról van szó. Robert d'Artois sem riad vissza sem az okirathamisítástól, sem a gyilkosságtól, hogy visszaszerezze ősi birtokát - nem csoda hát, hogy menekülnie kell. Közben Angliában Mortimer régens uralma ellen a főurak a kiskorú III. Edwarddal szövetkeznek. Mortimert meggyilkolják, a gyermeket váró Izabellát pedig száműzik. A nyughatatlan Robert d'Artois rábeszélésére III. Edward anyja, Izabella jogán, igényt támaszt a francia trónra. Ezzel kezdetét veszi a százéves háború. De mi történt a francia trón igaz örökösével, Szép Fülöp véletlenül életben maradt unokájával? A kötet Postumus János szomorú sorsának a történetével zárul. János életének titka csak dajkájának a halálos ágyon tett gyónásából tudódik ki - későn. Az elátkozott királyok sarjain beteljesül az ősi átok.

A Franciaország nőstény farkasa a francia író nagy ívű történelmi regényciklusának ötödik darabja, Az ősi törvény folytatása. A regény központi alakja, főhősnője Szép Fülöp leánya, Izabella királyné. Férje, II. Edward angol király, akin néhány évi há zasság után teljesen úrrá lesz furcsa hajlama, saját neme iránti vonzódása, végképp fiúszeretői befolyása alá kerül, a családi életben és a kormányzásban egyaránt. A királyné sorsa szégyen, megaláztatás, a perverz kegyencuralom ellen fellázadt lordok é pedig kivégzés. Egyedül Mortimer menekül meg közülük. A francia udvarba szökik, ahová hamarosan követi őt a királyné fiával együtt. Izabella a lord szeretője lesz. Fegyvereseket toboroznak és 1325-ben partra szállnak Angliában. Az angol nemesség me lléjük áll, a király lemond a trónjáról kiskorú fia, III. Edward javára, ám felesége és annak szeretője nem érik be ennyivel: meggyilkoltatják. Közben a korabeli Európa történelmében oly nagy szerepet játszó lombard pénzemberek egyike, Guccio Baglion i Párizsból Firenzébe viszi a fiát, akiről nemcsak ő, de más sem sejti, hogy valójában X. Lajos halottnak hitt gyermeke. Vajon hogyan alakul az elátkozott francia és angol királyok elátkozott sarjainak a sorsa, vajon akad-e köztük akárcsak egy is, ak i elfoglalhatja az őt megillető trónt és megtörve az átkot, jobbra fordíthatja hazája sorsát? Erre a kérdésre a sorozat következő kötete adja meg a választ.

Roland és hűséges barátai sikeresen megküzdöttek Blaine-nel, a Monóval. Egy valaha civilizált, ám mostanra elpusztult városban szálltak le a bomlott számítógépagyú egysínű vasútról. Roland elérkezettnek látja az időt, hogy pihenőjük közben elmesélje társainak múltját. Megtudjuk, miért kellett idő előtt elhagynia atyái földjét, Gileádot, s milyen küldetéssel érkezett Alain és Cuthbert barátjával a Külső Ívbe. Itt ismerte meg a gyönyörű és bátor Susan Delgadót, s egy csodaszép, szenvedélyes, ám tragikus szerelem története tárul elénk. A pihenő végeztével hőseink ismét útnak indulnak; céljuk a távolban magasodó, égbe nyúló tornyú, rejtelmes üvegpalota. Talán meglelték a Setét Tornyot? Stephen King sorozatának negyedik kötete - a korábbiakhoz hasonlóan - izgalmakban, kalandokban, érzelmekben bővelkedő, lebilincselő olvasmány.

A Foghíjak, Hrabal önéletrajzi trilógiájának harmadik kötete, a beérkezés krónikája. Az író, aki addig sorra-rendre az asztalfióknak alkotta műveit, a hatvanas évek közepétől szinte egyik napról a másikra híres lesz. Egymást követik sikeresnél sikeresebb kötetei, a Szigorúan ellenőrzött vonatok című film elnyeri az Oscar-díjat, ő maga tagja lesz az írószövetségnek, s tevékenységét a megújhodó Csehszlovákia felszabadult légkörében állami díjjal jutalmazzák. Ebbe a "karriertörténetbe" azonban éles cezúrát von 1968. augusztus 21-e. Hrabal a "felszámolás alatt álló írók" listájára kerül, kéziratait visszaadják a kiadók, ráadásul aggódnia kell személyes biztonságáért is. Hrabal kegyetlenül pontos portrét rajzol önmagáról. A zseniális ötlettel felesége nevében elkészült arcmás nem kíméli jellemének legkiáltóbb torzulásait és ellentmondásait sem. Ő az, aki mindig és mindenben "világbajnok" akart lenni, s akit közben a legnagyobb fokú kishitűség gyötör. Aki bátorságról és szabadságról papolt, s most reszketve, felfordult gyomorral lesi, nem áll-e meg kapuja előtt egy fekete autó. Aki könyörtelen és kegyetlen tudott lenni az emberekhez, s könnyekig meghatódik egy tejet lefetyelő cirmos macskakölyök láttán. Aki epeműtétje után bebeszéli magának, hogy rákja van, és meg fog halni, de azért a tepertőről és a rozspálinkáról sem tud lemondani, sőt a nyaralójuk melletti erdő minden odvas fájában elrejt egy-egy üveget, hogy biciklitúrái során legyen mivel felvidítania magát. Öngúny és önimádat váltja szüntelenül egymást ebben a portréban, amely éppúgy csupa ellentmondás, akárcsak a háttérként felrajzolt világ, ahol csúf és szép, útszéli és fennkölt keveredik elválaszthatatlanul. S ami igazán csúcsteljesítménnyé avatja a Foghíjak-at, az a Hrabalnál szokatlan formai kidolgozottság, tökéletesség.

A nácizmus s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él. Hogyan lehetséges? Sokan próbáltak már felelni erre a kérdésre, de nem lehet: egyszerűen felfoghatatlan. Merle a legrégibb, legegyszerűbb írói módszert választja: egyes szám első személyben, belülről ábrázolja a táborparancsnokot kamaszkorától kezdve. És az olvasó egyszer csak azon kapja magát, hogy már maga is tervezget, számol, gondolkozik, hogyan lehetne ésszerűbben, hatékonyabban megszervezni a transzportok mozgatását, hogyan lehetne megduplázni az üzem napi termelését. Annyira azonosul a főhőssel, hogy a Feladat teljesítése közben elfeledkezik róla, hogy miről is van szó. S ha nem csapja falhoz dühében a könyvet, akkor rájön, hogyan lehetséges: hát így. Ennyi az egész. Ez ennek a könyvnek a legelképesztőbb tanulsága.

Az üdvtörténet ismerete úgy hozzátartozott neveltetésemhez, mint mindkét ági családom mitológiája, hogyne lettem volna már gyermekként is tisztában azzal, mi miatt kell a világtörténelem előtt felelnie Judea hajdani procuratorának, Pilátusnak. Hamar rájöttem, hasonló helyzet a leghétköznapibb létben is kialakulhat, és jaj annak, aki felismeri, de nem vállalja az igazságot. Értékelésem indulata máig sem változott, míg ezt a regényt korrigáltam, szüntelen azt éreztem, ha ma írnám meg, nyilván nagyobb mesterségbeli tudással, érzékenyebb emberismerettel, de ugyanúgy elítélném Szőcs Izát, ahogy pályám első szakaszában tettem. Elmarasztalnám, mert bűnösnek érezném naiv szeretet hiányában - a szó itt azt jelenti: alázatos és feltétel nélküli -, mert fürdővárost ugyan mintaszerűt hozott létre, de rosszul diagnosztizálta saját szüleit, egyszer se volt kíváncsi apja hajdani szülőhelyére, nem fogta fel, hogy a Kapitány nevű nyúl nem csak egy háziállat, de az egész odalett múlt jelképe, az utolsó tanú valamire, ami nem lehet többé, és nem vette észre, hogy a szülői szeretet valutája csak a gyermeki szeretet valutájával egyenlíthető, ami nem váltható át sem öregek otthonára, sem luxuskörülmények közt biztosított magányélményre, szeretetre csak szeretet felelhet, s ha nem teszi, a gyermek karrierestül megbukott mint ember. Az én Pilátusom is megbukik, mert rossz a pénznem, amivel fizetne, mindennel ellátja az anyját, mégis gyilkosa lesz, mert fegyelmezett iparkodása már nem ismeri az egyszerű varázsszót, amivel az öregek élete meghosszabbítható, még a köteles hála is leróható szégyen és önmagunk feladása nélkül.

Orwell 1943-44-ben írott műve - amelynek a szerző a "Tündérmese" alcímet adta - ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm - Mr. Jones "Major"-ja - a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta "Állatfarm"-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és - természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig - "Minden állat egyenlő" - érdekesen módosul...

Hunyady Sándor Bródy Sándor író és Hunyady Margit színésznő szerelméből született: már származása szinte arra predesztinálta tehát, hogy színpadi szerző legyen. Mégis: harminchét éves koráig meg sem próbálkozott drámaírással, s talán ez a késedelem i s az oka, hogy még ma is inkább érzékeny megfigyelésekkel, fanyar humorral teli novelláiról (A vöröslámpás ház, Razzia az Arany Sas-ban), regényeiről (Családi album) és szépirodalmi rangú publicisztikájáról ismert. Kortársai nem csak íróként, emberké nt is rajongtak érte: bölcs derűje, mély emberismerete minden ellenséges indulatot megtört. A kötetben szereplő drámák közül eddig csupán a Bakaruhában és a Feketeszárú cseresznye látott könyv alakban is napvilágot, most további négy Hunyady-dráma ke rül a szélesebb olvasóközönség elé. Olvasásuk előtt álljanak még itt Kosztolányi Dezső ajánló szavai: "Ennek az írónak friss szeme van és érzékeny füle. Ezzel meghallja a párbeszédek titkos muzsikáját. Szeret és tud megfigyelni, jól érzi magát, amiko r ír, ennélfogva mi is jól érezzük magunkat."

Peter Bieri svájci filozófia-professzor és regényíró a filozófiatörténet egyik legtöbbet vitatott kérdését, a szabad akarat mibenlétét vizsgálja ebben a könyvben. Módszeres, szigorúan logikus felépítésű vizsgálódása során mintegy sarokba szorítja a szabad akaratot és kényszeríti rá, hogy leleplezze magát az olvasó előtt, méghozzá úgy, hogy a könyv stílusa végig megőrzi a fent idézett előszóban ígért szépírói könnyedséget.

Kötetünk hat drámát vonultat fel Lorca változatos életművéből. A színházlátogatók körében talán a Vérnász, a Yerma és a Bernarda Alba háza a legismertebbek. Különböző változatokban és fénytörésben láthatjuk azt, miként oltja ki vagy hevíti forrpontig a spanyol becsület parancsuralma a női szenvedélyt, amely ugyanolyan hévvel irányulhat egy férfi, mint egy meg nem született gyermek felé. A Rosita leányasszony avagy a virágnyelv főszereplője a lázadó asszonyokkal ellentétes utat követ, és a társadalom által elrendelt sorsát engedelmesen vállalva lassan elhervad. A Don Perlimplín és Belisa szerelme a kertben című darabban a férfi szenvedélye meghajol a női szenvedély előtt. A közönség pedig egy igazi szürrealista dráma.

Hercule Poirot-t barátja, Hastings kapitány nyaralni viszi. Rájuk fér a pihenés. A szinte mediterrán éghajlatú dél-angol tengerparton sétával és a szállóvendégek kritizálásával tölthetik napjaikat. Egészen addig, míg Poirot nem találkozik a vad, fiatal Nick Buckleyval. A lány jó néhány balesetet megúszott ép bőrrel, és csak nevet rajtuk, de a nyomozó nem találja mulatságosnak a helyzetet. Amikor szinte a szemük láttára kísérli meg valaki lelőni Nicket, Poirot munkába kezd. Megpróbálkozik a lehetetlennel: megakadályozni egy készülő gyilkosságot. Annyit sikerül elérnie, hogy Nick meghívja Maggie Buckleyt, az unokatestvérét, hogy ne legyen egyedül. Néhány nappal később, a tűzijáték éjszakáján, vörös kínai sálba burkolt fiatal nő holtteste hever a sziklán álló ház kertjében. A népes társaságból ki akarhatta Nick halálát, és kinek a kezében volt a pisztoly? A regény -más kiadónál, más fordításban- Ház a világ végén, illetve A vörös sál címen jelent meg.

Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Műköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.

A szemlélők ha úgy tetszik voltaképpen szerelmes regény, ám egymásba szerető, ezúttal még csak nem is fiatal hősei nyugati és kelet-európai szemléletük következtében nem egyesíthetik életüket: a jelenkori Montague és Capulet csak olyan kurta időre állapodhatik meg egymás mellett, amennyire egy madár költöző útján pihenni ereszkedik alá a lomb közé. Persze nemcsak szerelmes regény. Nincsenek kipreparálható, elidegeníthető, csak önmagukban egyedül jelentkező érzelmek, minden mindennel összefügg. Ebben a könyvben is. (Szabó Magda)A regény első kiadása 1973-ban jelent meg.

Több mint három évtized telt el az események óta, melyeket John Updike huszonöt évvel ezelőtti regényében, Az eastwicki boszorkányokban lefestett. A három elvált nő - Alexandra, Jane, Sukie - azóta otthagyta a várost, újraházasodott, megözvegyült. Gyászukat és magányukat úgy orvosolnák, ahogyan az az özvegyeknek már szokásuk: járják a világot, olyan idegen földekre merészkednek el, mint Kanada, Egyiptom, Kína, és felújítanak régi ismeretségeket. Egyszer csak Sukie és Jane megkérdezi Alexandrától: mi lenne, ha egy nyaralás erejéig visszatérnének Eastwickbe? A régi Rhode Island-i tenger menti település, ahol sok haszontalanságot műveltek hajdanán az ördögi Darryl Van Horne ösztönzésére, még mindig tartogat a számukra varázslatot. Darrylnek ugyan nyoma veszett, szeretőik pedig megöregedtek vagy meghaltak, de azért még lenyűgözik őket a falu ismerős utcái és helyei, ahol régen felszabadult, hatalommal bíró nőkként élvezték életük pajzán delét. És a helybeliek között még mindig akadnak, akik nem felejtették el őket, akik a vesztüket kívánják. Hogyan birkóznak meg egykori gonosz praktikáik következményeivel, egy rejtélyes és megdöbbentő ellenvarázslattal s a rohamos öregedéssel - erről szól ez az egyszerre elbűvölő és baljós folytatás, a 2009 januárjában elhunyt nagy író utolsó regénye.

A nácizmus s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él. Hogyan lehetséges? Sokan próbáltak már felelni erre a kérdésre, de nem lehet: egyszerűen felfoghatatlan. Merle a legrégibb, legegyszerűbb írói módszert választja: egyes szám első személyben, belülről ábrázolja a táborparancsnokot kamaszkorától kezdve. És az olvasó egyszer csak azon kapja magát, hogy már maga is tervezget, számol, gondolkozik, hogyan lehetne ésszerűbben, hatékonyabban megszervezni a transzportok mozgatását, hogyan lehetne megduplázni az üzem napi termelését. Annyira azonosul a főhőssel, hogy a Feladat teljesítése közben elfeledkezik róla, hogy miről is van szó. S ha nem csapja falhoz dühében a könyvet, akkor rájön, hogyan lehetséges: hát így. Ennyi az egész. Ez ennek a könyvnek a legelképesztőbb tanulsága.