Európa Könyvkiadó strana 18 z 124

Nyugat-Európában sokan úgy tartják, hogy Hermann Hesse a huszadik század legnagyobb német írója. Sziddhárta című műve - melyet az első világháború után írt és Romain Rolland-nak ajánlott - ma is valódi bestseller az angolszász világban, de több milli ó példányban adták ki Japánban is, s ami a legérdekesebb: tizenkét különböző indiai nyelvjárásra fordították le. A keleti filozófiák örökösei tehát magukénak ismerték el az európai író -hindu regéjét-, és szívükbe fogadták Sziddhártát, német fejlődés regények hőseinek hindu fivérét. Mert akárcsak amazok - például Wilhelm Meister vagy Hans Castorp -, az ifjú bráhmana is útra kel apja házából, hogy megismerje - nem a világot, hanem tulajdon életének értelmét. Az aszkétáktól éhezni, várni és gondolk odni tanul, s megismeri a nagy Buddhát, akit nem tanításáért csodál, hanem egyéniségének kisugárzásáért. A szerelem, a gazdagság, a játékszenvedély mind-mind állomásai az életútnak, mely csak az önzetlen szeretet és a fájdalmas lemondás megtapasztalá sa után ér el a végső bölcsességhez - ami egyúttal az igazi boldogság. Az örök folyó partján mosolyogva szemlélődő, vénséges vén Sziddhárta egy személyben testesíti meg mindazt az értéket, amivel a keleti bölcselet és a keresztény tanítás megajándéko zta az emberiséget.

A nácizmus s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él. Hogyan lehets éges? Sokan próbáltak már felelni erre a kérdésre, de nem lehet: egyszerűen felfoghatatlan. Merle a legrégibb, legegyszerűbb írói módszert választja: egyes szám első személyben, belülről ábrázolja a táborparancsnokot kamaszkorától kezdve. És az olvas ó egyszer csak azon kapja magát, hogy már maga is tervezget, számol, gondolkozik, hogyan lehetne ésszerűbben, hatékonyabban megszervezni a transzportok mozgatását, hogyan lehetne megduplázni az üzem napi termelését. Annyira azonosul a főhőssel, hogy a Feladat teljesítése közben elfeledkezik róla, hogy miről is van szó. S ha nem csapja falhoz dühében a könyvet, akkor rájön, hogyan lehetséges: hát így. Ennyi az egész. Ez ennek a könyvnek a legelképesztőbb tanulsága.

Közel tizenkét éven át dolgozott Bulgakov "A Mester és Margarita" című regényen: 1928-tól 1940 februárjáig. Az egyre keményedő sztálini kultúrpolitika közegében a regény készültét is olyannyira titokban tartotta, hogy legszűkebb baráti körén kívül se nki sem tudott róla - kivéve a körülötte rajzó ügynököket, besúgókat. 1930-ban, miután a "Képmutatók cselszövése" című darabját betiltották, megsemmisíti a kézirat egy részét: "Én magam dobtam a kályhába az ördögről szóló regényemet" - írja a szovjet kormányhoz címzett levelében. 1933-ban, miután barátja, Nyikolaj Erdman drámaíró letartóztatásának hírét veszi, újra elégeti a regény egy részét. Alig egy éven belül emlékezetből újraírja - bizonyságául a regény alapján szállóigévé vált szavaknak: " Kézirat sosem ég el!" Bulgakov legalább ötször kezdte teljesen újra a mű írását, s a kutatók legalább öt önálló változatot tartanak számon. "Add Uram, hogy befejezhessem a regényt!" - írja Bulgakov a fohászt a ki tudja hányadik kézirat margójára, az általa "napnyugta-regénynek" nevezett nagy mű azonban befejezetlen maradt. 1938-ban a kézirat tetejére fölírja ugyan a végleges címet: "A Mester és Margarita" és elkészül az "Epilógus" is, a végső szerkesztést azonban nem tudja elvégezni. A kézirat nem ég el, mert nem létezik - parafrazálhatnánk a híres szállóigét. Keserű tény: A "Mester és Margaritá"-nak nincs végleges kézirata. Ami van: a regény 1938-ban elkészült gépirata, meg többfüzetnyi javítás és betoldás, melyeket már nagy betegen, látá sát elveszítve diktált feleségének élete utolsó hónapjaiban. Külön regény a mű kiadásának története is. Felesége, Jelena Szergejevna Bulgakova az író végakaratának megfelelően, számos alkalommal megkísérelte a regény kiadatását, de erre csak közel h árom évtizeddel később, 1966-67 fordulóján került sor. A Moszkva című folyóirat közölte - durván megkurtítva. Szőllősy Klára, a regény kiváló magyar fordítója azonban nemcsak a megcsonkított szöveget fordította le, hanem a kihagyott részeket is: Bulg akov özvegye ugyanis minden egyes töredéket kalandos úton - a fehérneműjébe rejtve - átcsempészett Budapestre. Így állt elő az a különös helyzet, hogy Magyarországon, magyarul előbb került az olvasók elő "A Mester és Margarita" cenzúrázatlan szövege, mint hivatalos szovjet kiadásban. Azóta már két alkalommal próbálták orosz kutatók újra rekonstruálni a regény szövegét, legalábbis azt a variánst, amely feltételezhetően legközelebb esik az író szándékaihoz. A mostani magyar felújított kiadás az 1 989-es, azóta világszerte elfogadott szövegen alapul.

Marilyn Monroe-t láttuk már szinte mindenhogyan - nemcsak a filmjeiben, hanem róla készült filmekben, életrajzokban, regényekben, nagy írók visszaemlékezéseiben, Andy Warhol képein; láttuk mesés ruhákban és még mesésebb pucérságában... De úgy, ahogy ebben a regényben, még sohasem láttuk: a kutyája, az elbűvölően okos, végtelenül művelt és sziporkázóan szellemes ebfilozófus, Maf szemével. Monroe 1960-ban, Frank Sinatrától kapott ajándékba egy máltai terriert, amely - pontosabban aki, hiszen nemc sak érző lényről van szó, hanem nagy gondolkodóról is - együtt volt a színésznővel élete utolsó két évében. Az Arthur Millerrel való szakítás után Monroe színészi és magánéletében is egyre bizonytalanabbá vált, magányos volt, időről időre elhatalmaso dott rajta a depresszió, egyre több gyógyszert szedett, Dosztojevszkijt olvasott, és különböző pszichiáterekkel próbálkozott. Maf pedig végig vele van, elkíséri a pszichiáterhez, a New York-i elit estélyeire, a próbákra, a felvételekre, egy mexikói k irándulásra; végighallgatja a Frank Sinatrával, Carson McCullersszel, Kennedyvel és a kor még számtalan színes egyéniségével folytatott beszélgetéseit... Maf, aki neveltetésénél fogva baloldali gondolkodó, sőt éppenséggel trockista, hol kutyákkal fo lytat magvas eszmecseréket, hol macskákkal perlekedik, hol patkányokat hajkurász, de leginkább forrón szeretett gazdája, Marilyn életének eseményeit kommentálja. Andrew O'Hagan Londonban élő skót író - számos nyelven megjelent első három regényével (Our Fathers, Personality, Be Near Me) már jelentős brit és nemzetközi díjakat nyert el. Magyar fordításban ez az első könyve.

1954-ben jelent meg először "A Legyek Ura", amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején. Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy mítoszregényében: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történet ben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk. A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól - amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadal mat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek. Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gy újt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben - eleinte szinte észrevétlenül - sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát. Golding, aki sokáig általános iskolai tanárként dolgozott, a gyermeki lélek nagyszerű ismerőjeként rajzolja meg hőseit, akik az egyre inkább elfajuló -játékban - mintegy felgyorsítva élik át az emberi civilizáció történetét az első és szerű közösségi szabályok megteremtésétől kezdve egészen odáig, amikor a rend összeomlik, s újból a bálványimádás, a gyilkos ösztön kerekedik felül.

Clarissa Hailsham-Brown szép, fiatal, életvidám nő. Nemrég ment férjhez a Külügyminisztérium egyik vezetőjéhez. A férfi elvált, volt felesége egy gyanús kábítószer-élvezőhöz (vagy kereskedőhöz?) ment hozzá. Egy esős tavaszi estén Clarissa éppen megs zabadul vidéki kúriájukban a szállóvendégektől, akik vacsorázni mennek a golfklubba, mikor férje nagy hírrel tér haza: a köd miatt "Mr. Jones" repülője nem Londonban száll le, hanem a házuktól néhány mérföldnyire lévő kis repülőtéren. A miniszterelnö k is hozzájuk tart egy kis titkos megbeszélésre. Ám amikor Hailsham-Brown elindul "Mr. Jones" elé, Clarissa egy hullát talál a nappaliban! A volt feleség új férje az... Ráadásul visszaérkeznek a vendégek a vacsoráról, megjelenik a rendőrség is, és ke zdetét veszi a nyomozás. De közben eltűnt a hulla! Agatha Christie színdarabjából Charles Osborne írt regényt, minden Christie-rajongó őszinte örömére. Most először jelenik meg magyarul.

A "Háború és béke" után Tolsztoj Nagy Péter koráról akart regényt írni; lelkesen gyűjtötte hozzá az anyagot, ez a mű azonban mégsem született meg. "Egy regényt írok, amelynek semmi köze I. Péterhez" - árulta el titkát 1873-ban, Nyikolaj Sztrahovnak í rt levelében. "Ez a regény az első valódi regény életemben, nagyon megfogta a szívemet" - Tolsztoj leveleiből tudjuk azt is, hogy az Anna Karenina alapötlete Puskin prózájának, s főként "A vendégek a nyaralóba készültek" című befejezetlen elbeszélésé nek hatására született. Pontosabban: Puskin hatására fogant meg benne a gondolat, hogy regényt ír egy tragikus élményéből - 1872-ben Tolsztoj maga is szemtanúja volt, amikor Anna Sztyepanovna Zikina, egy ezredes leánya féltékenységi rohamában a vonat elé vetette magát, mert szeretője megkérte a fiához hozatott nevelőnő kezét. Történelmi regény helyett megszületett tehát a jelen társadalmi-erkölcsi problémáiról szóló mű, amely azonban végső változatában - Tolsztoj tizenegyszer dolgozta át az Anna Kareniná-t - már alig hasonlított eredeti elképzelésére. Tolsztoj ugyanis el akarta pusztítani és nevetségessé akarta tenni azokat a "nihilistákat", akik a családot, a társadalom szilárd erkölcsi alapjait rombolják, végül mégis azokat tette nevetség essé, akik egy hazug kor hazug erkölcseit őrzik. Egy kétségbeesett, a gyermekei haláláról beszámoló levelében Tolsztoj azt írta: "Megelégeltem ezt az én Annámat, torkig vagyok, annyit vesződöm vele, mint valami félresikerült tanítvánnyal; de ne mondj on róla semmi rosszat, mégiscsak gyermekemmé fogadtam." Így lett a bűnös lélekből a világirodalom legvonzóbb házasságtörő asszonya, a műből pedig - Thomas Mann szavaival - minden idők - legnagyobb társadalmi regénye.

"Kezdetben káosz uralkodott mindeneken, vagyis a föld, a levegő, a víz és a tűz össze volt keveredve; s ez a tömeg idővel masszává formálódott, éppen úgy, ahogy a sajt a tejben, s benne kukacok jelentek meg: ezek voltak az angyalok, s a számos angyal közé tartozott Isten is, aki szintén abból a masszából, ugyanakkor teremtetett." Furcsa teremtéselmélet, amely a reformáció idején terjedő kritikus nézetekkel - Krisztus "éppen úgy embertől született, mint mi"; "az egyház minden törvénye és parancsolatja csupa kufárkodás, s az egyház ebből él"- és istenkáromlással keveredik: "Hogy gondolod te azt, hogy Krisztus a Szentlélektől származik, ha egyszer egy ringyótól született?"; "a Szentírást az emberek rászedésére eszelték ki". Némi panteizmusba ágyazva -"mindaz, amit látunk: Isten, és mi is istenek vagyunk; az égbolt, a föld, a tenger, a levegő, a mélység és a pokol: minden Isten" - és egy toleráns vallási világképbe illesztve, amely szerint "az Atyaistennek is vannak mindenféle gyermekei, kiket szeret, vagyis a keresztények, a törökök és a zsidók, és mindbe azt a vágyat oltotta, hogy saját vallása szerint éljen, s ne tudja, hogy melyik közülük a helyes". A sajt és a kukacok egy inkvizíciós peranyag nyomán készült, egy friuli molnár, bizonyos Menocchio vallomásai, elszólásai, kocsmai bölcselkedése, levelei alapján. Carlo Ginzburg annak jár utána, hogy honnan származhattak ezek az elegyes nézetek. Aprólékosan összehasonlítja a molnár kijelentéseit a reformáció az idő tájt terjedő hittételeivel. Sorra veszi Menocchio - az inkvizíció által precízen dokumentált - olvasmányait, egybeveti őket Menocchio megfogalmazásaival. Rávilágít, hogy a könyvnyomtatás elterjedésével igen távoli eszmék is "elszivároghattak" egy kis friuli falu kocsmájába. A mű megjelenése idején Ginzburg történetírói módszerének kettős újdonsága abban állt, hogy egyrészt a történelmi fejlődést meghatározó uralkodó osztályok és intézményeik helyett az "alárendeltek", a falusi kisemberek életét kutatta, másrészt a széles körből összegyűjtött adattömeget feldolgozó "makro"-vizsgálat helyett egyetlen ember életszemléletének, sorsának, környezetének a rekonstrukciójára törekedett. A molnár vélekedését a magas kultúra megnyilvánulásainak kijáró figyelemmel, filológusi, vallástörténeti hozzáértéssel elemzi, és közben társadalomtörténeti képet is ad. A részletek "sűrű leírásával" próbál általános érvényű kijelentéseket tenni. Ez a módszer a nyolcvanas évek elején "mikrotörténelem" néven vonult be a szakmai köztudatba. Alapjait kétségkívül Carlo Ginzburg vetette meg, aki ezzel a fiatalkori remekművével elfoglalta helyét a történetírás klasszikusai között. Az utószót Klaniczay Gábor írta.

A spanyol írónő könyve a nagy fényképész, Robert Capa és Gerda Taro szerelmét dolgozza fel, vagyis Capa karrierjének leghíresebb és legromantikusabb szakaszát – a spanyolországi polgárháborús éveket. A hazájában régóta népszerű Susana Fortés ifjúkorától kezdve tervezte, hogy könyvet ír Capáról, mert „Spanyolország ennyivel tartozik nekik”, de az igazi ihletet az indította el benne, amikor 2008-ban Mexikóban találtak három ládát Capa és Gerda fotóival. Az egyik kép Gerdát ábrázolja, amint Capa pizsamájában fekszik az ágyon: egészen olyan, mint egy kisgyerek Ź– nehéz, de annál izgalmasabb elképzelni, hogy ő Capa nagy szerelme, az a nő, aki lélegzetelállító fényképeket készít halálos veszedelemben – s aztán 1938-ban ott is marad egy csatatéren.A regény a megismerkedésükkel kezdődik, 1935-ben, Párizsban, amely tele van művészekkel, köztük fiatal és idealista zsidókkal, akik a nácizmus elől menekültek

A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő nagyszabású regényfolyam legújabb kötete 1628-ban kezdődik, amikor a szebbik nemet felettébb kedvelő, gáláns Or bieu herceg révbe érve feleségül veszi gyermeke anyját, Brézolles márkinét. Az ifjú pár azonban nem sokáig élvezheti a szerelmes együttlét és családi fészek örömeit, mert a francia királyságban egyszerre két háború is kirobban. Az egyiket a terjeszke dő, európai egyeduralomra törő spanyolokkal és osztrákokkal vívja XIII. Lajos Itáliában, a másikat pedig az udvari ármánykodókkal, az -ördögi szoknyákkal- és az ájtatosokkal. A cselszövők a király anyjának, az öntelt, korlátolt, gyűlölködő Medici Már iának és öccsének, a trón várományosának, a léha, csélcsap Gastonnak a vezetésével szövetkeznek a király és legfőbb támasza, a zseniális politikus, államférfi és hadvezér, Richelieu bíboros ellen. Mindkét háború a király győzelmével ér véget, és min t a mesében, a jók elnyerik méltó jutalmukat, a gonoszak pedig méltó büntetésüket. Richelieu dicsősége teljében tér meg az itáliai hadjáratból, s Lajos hálából hercegi-pairi címet adományoz neki, az anyakirálynét viszont végleg száműzik Franciaország ból: 1642-ben szegényen és elhagyatottan hal meg Kölnben, abban a házban, amelyet a híres festő, Rubens irgalmasságból bocsátott a rendelkezésére. Ám Robert Merle regénye nem mese, hanem maga az élő-eleven, nagybetűs Történelem, igazi tudóshoz illő p ontossággal-hitelességgel és vérbeli íróhoz méltó lenyűgöző mesterségbeli tudással megrajzolva...

Stig Björkman svéd filmrendező, fotós, filmes szakíró 1991 óta folyamatosan készít interjúkat Woody Allennel, s ezek első kiadása 1993-ban jelent meg Svédországban, majd 16 nyelven szerte a világban. Ez a könyv az első kiadás bővített, 2002-ig aktualizált változata. A fejezetek időrendben egy-egy film címét viselik, s a beszélgetések körbejárják a film keletkezésének körülményeit, a szereposztás és a forgatás történetét. Kirajzolódik a pályakép s egyben a színész-komédiás, a forgatókönyvíró és a rendező portréja. Ezt számtalan, Woody Allen által megrajzolt miniarckép veszi körül, a többi között a Marx testvérekről, Bergmanról, Felliniről, valamint az amerikai filmipar sok más hírességéről, színészekről, rendezőkről és operatőrökről. A filmek születésének ezernyi fontosabb vagy lényegtelenebb mozzanatáról Woody Allen szívesen és sokat beszél, magánéletéről azonban keveset árul el; nem titkolja fontos kapcsolatait, de a pletykalapokban feszegetett intimitásokról elegánsan hallgat.

A reneszánsz példa nélküli virágzást hozott az emberiség történelmében. Vajon mi tette ezt lehetővé? És mi volt benne az egyes emberek szerepe? Paul Johnson ezeket a kérdéseket vizsgálja rövid, összefoglaló könyvében. Széles körű műveltsége, sablonok tól mentes gondolkodásmódja erre kiválóan alkalmassá is teszi. Ez alatt a százötven év alatt az emberiség átlépett a középkorból az újkorba, felvirágoztak a városok, mint a tudomány és a művészetek fellegvárai és soha nem látott bőségben születtek az alkotások. Johnson először is megvizsgálja a gazdasági, technológiai és társadalmi változásokat, melyek mindezt lehetővé tették. Ugyanakkor rámutat, hogy a reneszánsz emberléptékű mozgalom volt, melyet egyes emberek különleges tehetsége, mondhatni z senialitása hajtott előre. Arra, hogy miért voltak gazdagok a városállamok Itáliában, találunk magyarázatot, Dante lángelméje azonban megmagyarázhatatlan. A könyv négy része összefoglalja a reneszánsz irodalmat és tudományt, az építészetet, a szobrás zatot és a festészetet, és emlékezetünkbe idézi a kor vezérlő szellemeinek mára közismert, de a maguk korában forradalmi újításait. Bemutatja a reneszánsz terjedését, virágzását és végül hanyatlását. Aki tömör, élvezetes és megbízható reneszánsz-tört énetre vágyik, annak ajánljuk a kitűnő angol történész ezen munkáját.

"Reggelente Lo volt, egyszerűen csak Lo, ahogy ott állt, egy méter ötven centis mivoltában egy szál zokniban. Bő nadrágban Lola. Az iskolában Dolly. Aláíráskor Dolores, de a karomban mindig Lolita." "A "Lolita" bizonyos értelemben túlságosan nagy re gény. Úgy zúdul rá az olvasóra, mint valami kábítószer, mely erősebb, mint bármelyik, amit eddig felfedeztek vagy létrehoztak. Ugyanúgy, mint a narrátora, ellenállhatatlan és felejthetetlen". A "Lolita" kegyetlen könyv a kegyetlenségről." Martin Amis írta ezt Nabokov leghíresebb regényéről, mely az ötvenes évek második felében meghozta számára a világhírt: a számos - vagy inkább megszámlálhatatlan - olyan író egyike, akikre a "Lolita" s szintúgy a szerző többi műve, stílusa, erkölcsi szemlélete, esztétikai világnézete mély hatást gyakorolt. A XX. századi világirodalomból nagyon kevés könyv vált annyira a kultúránk részévé - s köszön vissza a legkülönfélébb formákban könyvek lapjairól és filmek kockáiról -, mint épp a "Lolita", az a regény, amelyet először, egy prűdebb korban, meg sem akartak jelentetni a merészen szexuális tartalma miatt, s amelyet sokáig mindenféle szexuális forradalmak híres-hírhedt műveivel volt szokás egy sorban emlegetni. Pedig mi sem állt távolabb a szerzőtől, m int a szexuális ösztön felszabadítására való törekvés. Nabokov művészi célja nem egy perverzió fölmagasztalása, se nem elítélése (vagy az mégis?): a mű metaforikus szinten az emberi "én" börtönéről szól - pedofil főhőse, Humbert Humbert ahhoz a majom hoz hasonlít, amelyik - létrehozta az első szénrajzot, amit állat valaha is készített; ez a vázlat a szerencsétlen pára ketrecének rúdjait ábrázolta". A "Lolita" hallatlan világsikerét - két film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrian Ly ne rendezésében), és a világirodalom legtöbbet elemzett művei közé tartozik - elsősorban hihetetlen nyelvi és gondolati gazdagságának köszönheti: minden idők egyik legnagyobb művészregénye ez, amelyet képtelenség "kiolvasni". Lolita, a "nimfácska" é s a kiskorú szerelme miatt gyilkolni is képes Humbert Humbert története ezúttal az első magyar nyelvű Nabokov-sorozat részeként jelenik meg: nagyszerű regények sorába illeszkedik, melyek mindegyike az emberi lélek, a művészi teremtés és a nyelv végső határait kutatja.

Rüdiger Safranski kiváló írásai a német kultúra nagyjairól, Schillerről, Heideggerről, Nietzschéről a laikus és a tájékozottabb olvasóközönségnek egyaránt kivívták a tetszését, kedvcsinálónak is nagyszerűek, de az elmélyedni vágyóknak is sok új, érde kes adalékkal szolgálnak. Ebben az összefoglaló művében nem csupán rendszerezi egy nagy korszak kiemelkedő személyiségeit és műveit Kant, Fichte, Schelling, E. T. A. Hoffmann avatott ismerőjeként, hanem a német irodalmi romantikán túltekintve a "rom antikus" szemlélet továbbélését, új alakváltozatait is nyomon követi úgyszólván napjainkig. Újraolvas egy egész korszakot - mai perspektívából. Így komponál nagyszabású tablót, melyen helye van Marxnak, Wagnernak, Thomas Mann-nak is, nemkülönben a 19 . és 20. század történelmi fejleményeinek. A németség határain belül maradva, de filozófiára, zenére, életformára, mentalitásra, divatra is kitérve Safranski a tőle megszokott könnyed modorban nyújt teljes világképet.

A kötet az alábbi színműveket tartalmazza: -A fösvény. (Lavare.) Illyés Gyula fordítása. -Kényeskedők. (Les précieuses ridicules.) Illyés Gyula fordítása. -Képzelt beteg. (Le malade imaginaire.) Illyés Gyula fordítása. -Tudós nők. (Les femmes savante s.) Illyés Gyula fordítása. -Dandin György vagy a megcsúfolt férj. (Georges Dandin.) Illyés Gyula fordítása. -Tartuffe. (Tartuffe.) Vas István fordítása. A jegyzeteket Süpek Ottó állította össze.