Európa Könyvkiadó strana 17 z 143

Anita túlélte a huszadik század legnagyobb emberi traumáját, a koncentrációs tábort. Tizenöt éves, árva, elveszett. Kapaszkodik a maradék rokonai által feléje nyújtott szalmaszálba: a magyarországi árvaházból nagynénje Csehszlovákiában élő családjához menekül. Nagynénje a férjével, a kicsi gyerekével és a sógorával egy frissen kitelepített szudétanémet család otthonában él, és sok-sok számkivetett sorstársával együtt az Ígéret Földjére készül. Anita álma is Palesztina, de ő ahhoz még gyerek, hogy a kezébe vegye a sorsát. A rokonok felkarolják, érte küldik Magyarországra az élveteg sógort, akinek rögtön megtetszik a szép gyereklány... Hány csepp van az óceánban? Hány csillag az égen? Az emberiség fejin hány hajszál van? S hány gonoszság szívében? Ez a Petőfi-vers segíti át Anitát életének történelmi és női sorsfordulóján. A regényből Anita B címmel olasz-magyar-cseh koprodukcióban film készült, 2014-ben került forgalomba. Bruck Edith elismert és sikeres olasz író, költő, műfordító. Egy Tisza-parti kis magyar faluban született. Még jóformán gyerek volt, amikor 1944-ben családostul deportálták. Túlélte Auschwitz, Dachau, Bergen-Belsen lágereit. Felnőttként Olaszországban talált hazára.

"Mikor egyik művész a másikról nyilatkozik, mindenkor önmagáról is beszél (közvetve, utalásosan), csakis ez ad súlyt értékítéletének" - írja Milan Kundera 2009-ben a 80. születésnapjára megjelentetett esszéfüzérében, s ez alól ő maga sem kivétel. Mikor meghatározó, esetenként sorsdöntő találkozásait veszi számba az irodalom (Rabelais, Dosztojevszkij, Broch, Céline, Márquez, Fuentes, Anatole France, a francia szürrealisták, Malaparte), a képzőművészet (Bacon, Breuleur) és a zenetörténet (Beethoven, Xenakis, Schönberg, Janáček) területén vagy éppen az egzotikus sziget, Martinique kulturális öneszmélése kapcsán, mindig személyes élet- és szellemtörténeti összefüggések csomópontjaként adja közre az akár nüansznyi benyomásokra alapozott, de roppant érdekfeszítő észrevételeit. Regényírói tekintete és észjárása a furcsaságokra éppoly érzékeny, mint a kötete kompozíciójának középpontjában álló híres Lautréamont-idézet: "Szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon." Értékel és átértékel, éleslátó és kritikus - önmagával szemben is. Művek és művészek mellett mérlegre kerül az emigráció és a véletlenek meg törvényszerűségek alakította történelem is, mindvégig az ember természetét szem előtt tartva. A nagy formátumú regényíró és gondolkodó könyve nem csak a régi találkozások felelevenítése miatt emlékezetes.

De mesélj magadról. Megnősültél, emlékszem, valamikor régen. Paley Sinsan hallotta városi barátaitól és mást azután nem is hallottunk rólad. Most már fiaid is bizonyára majdnem felnőttek. Felnőhettek volna, ha lennének. Eszébe jutott Holdszirom és a rég elfelejtett fájdalom. - Az asszony már meghalt - mondta kissé nyersen. - És azóta... - Elhallgatott. Azóta annyi minden történt, nem sok értelme volna, hogy mind elmondja. Nem azért jött, hogy magáról beszéljen. - Azóta újra megnősültem, és most Hongkongban lakunk. Feleségemnek két kislánya van. - Ó - Mau-li hangja akarata ellenére is részvétteljes volt. - Mi, keresztények úgy hisszük, hogy lányokra éppolyan szükség van, mint fiúkra - állította határozottan. - Gyöngynek és Jádének hívják őket. - Felix nem beszélt többet róluk, mert nem illik leánygyermekekkel dicsekedni, még ha öt- és hatéves korukban már négyszáz betűt tudnak is. Egy pillanatra maga előtt látta a két kerek fekete fejet, a két ártatlan arcocskát. Behozták őket elbúcsúzni, elutazása előtt való nap. - Nem szükséges, hogy ajándékot hozz Kantonból - mondta Gyöngy. - De ha mégis szeretnénk valamit - mondta Jáde -, akkor olyan külföldi sakkfigurákat, mint amilyenek neked vannak, igazi kis embereket, igazi lovakon. - De hiszen lányok nem sakkoznak. A két kislány egymásra nézett, majd elfordultak, igen szigorú és komoly arccal. - Ezek az alázatos nők szívesen megpróbálnák, ha lenne sakkfigurájuk.

Halhatatlanság - ugyan ez a cím olvasható a könyv borítóján, ám az elbeszélésben megjelenő Kundera, mikor barátja új, filozofikus-érzéki regénye címe felől érdeklődik, így válaszol: A lét elviselhetetlen könnyűsége. "De hiszen, ha jól emlékszem, azt már valaki megírta" - értetlenkedik a barát. "Én! De akkor rossz címet választottam. Ez a cím annak a regénynek jár, amit most írok" - szögezi le az író. Akár komolyan vesszük a kijelentést, akár nem, Kundera ebben a regényében is létezésünk alapszerkezetét, mozgatórugóit - és ábrázolási lehetőségeit - keresi, vizsgálja. Mindez pedig egyetlen mozdulatból születik, egy idős hölgy finom gesztusából az úszástanára felé - melyből a mű főhőse, a különleges varázzsal és ihletforrással bíró Agnes megteremtődik, Flaubert Emmájának és Tolsztoj Annájának huszadik század végi "leszármazottjaként". A különféle vágyak formálta emberi kapcsolatok Agnes, a férje, Paul, a húga, Laura és a melankolikus, egyben hedonista szerető, Rubens közötti keszekuszaságának szeretetteljesen ironikus bemutatása mellett az öregkorba hajló költőfejedelem, Goethe és a fiatal Bettina von Arnim különös viszonyába is betekintést nyerünk. Rávilágítva arra, mekkora szakadék tátong a saját személyiségünkről alkotott elképzelés és aközött, ahogy mások bennünket látnak - és hogy ennek megmásításához még az öröklét, a halhatatlanság is kevés.

A sírásót egyes helyeken vakondnak nevezik. Ez itt a Vakond története. Vlagyimir Krotisev, a huszonegy éves rövidlátó fiatalember, született sírásó. Már gyerekkorától rabul ejti a temetők világa, első sírját katonai szolgálata alatt ássa. Mikor a Moszkva-közeli kisvárosban, Zagorszkban állást kap féltestvére temetkezési vállalkozásában, a sorsa végképp megpecsételődik. Az ásáshoz remekül értő, de a mindennapokban nehezen eligazodó Vologya nemcsak szerelmi viszonyba kezd bátyja barátnőjével, de a temetkezési cégek ádáz, akár fegyveres összecsapásokba torkoló küzdelmeibe is belekeveredik. A "Szovjetunió holttestén" élősködő évezredfordulós Oroszországban felcseperedő generációnak a gyermekkor az egyetlen hozzáférhető mítosza, a továbblépés, a karrierépítés lehetősége erősen korlátozott. Az Orosz Nemzeti Bestseller díjat elnyert regény ennek a posztszovjet embernek a kialakulási folyamatát mutatja be, ahogy a barátság, a szerelem, az árulás, a lét és a halál bonyolult kérdései és kihívásai révén a tapasztalatlan tinédzserből önálló döntéseket hozó felnőtt válik.

Milan Kundera (1929-2023) Brnóban született, világhírű, Jeruzsálem-, Herder- és Franz Kafka-díjas cseh író. A kommunista személyi kultuszt kifigurázó, Tréfa című regényének hatalmas botránya, majd a prágai tavasz során vállalt jelentős szerepe miatt 1975-ben Franciaországba emigrált. 1981-ben francia állampolgárságot kapott; műveit 1993-tól francia nyelven publikálta. A függöny című esszékötete, mely 2005-ben jelent meg, A regény művészete (1986) és az Elárult testamentumok (1993) gondolati fonalát veszi fel, és a regény megszületésének körülményeiről, a regényírói mesterségről, a műfaj meghatározó alkotásairól elmélkedik. Teszi ezt különös tekintettel arra, hogy a huszadik század olyan írónagyságai, mint Kafka, Broch, Musil, Gombrowicz, Hasek, Fuentes vagy Márquez mi újat hoztak Cervantes és Rabelais hajdani regénytechnikájához képest. "Legendákból szőtt varázsfüggöny fedte a világot. Cervantes azonban útjára indította Don Quijotét, és letépte ezt a függönyt" - egyszersmind kezdetét vette az európai regény. S habár a mai Európa mintha kissé távolodni látszana a regényhagyomány Európájától, jegyzi meg a szerző, a lényeg változatlan: a függönylerántó gesztus.

John Fowles (1926-2005) író, költő, esszéista, kritikus, a második világháború utáni angol regényírás egyik meghatározó alakja volt. Fontosabb regényei: A mágus (1966), A francia hadnagy szeretője (1969), Daniel Martin (1977), Mantissa (1982). Legismertebb és legnagyobb hatású műve a modern pszichothriller műfaj megteremtője. A lepkegyűjtő 1963-ban jelent meg, ez Fowles első regénye. Ferdinand, a lepkegyűjtő megüti a totófőnyereményt, úgyhogy módjában áll gyűjteményét új, mindennél csodálatosabb példánnyal gyarapítani. Csak éppen a gyűjteménynek ez az ékessége nem pillangó, hanem leány: Miranda, a szép, szőke festőnövendék, akit az eszelős fiatalember őrült módszerességgel elrabol, és félreeső, vidéki házának e célra átalakított pincéjében fogva tart. Méghozzá semmi másért, csak hogy - akár a lepkékben - gyönyörködhessen benne, a birtokában tudja. "Olyan volt, ami csak egyszer sikerül az embernek az életben, és akárhány életben meg se történik. Ilyesmiről inkább csak ábrándozni szoktunk, s magunk sem hisszük, hogy valaha csakugyan elérjük" - mondja Ferdinand. Miranda pedig ezt írja titkos naplójába: "Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan." A tragédiába torkolló történet a filmvásznon is világsikert aratott.

A Setét Torony-sorozatban - melynek hatodik kötetét tartja kezében az olvasó - a horror koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti - vagy utáni - varázsvilágba, amely idegensége ellenére is ismerős a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják a helyüket, de együtt alkotnak kerek egészet, hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Urá-éhoz hasonlítanak. Roland és harcostársai segítségével Calla Byn Sturgis lakosai elsöprő győzelmet arattak a Farkasok felett. Ám örömükre árnyék vetül: az ünneplés forgatagában Susannah eltűnt az Ajtó Barlangja irányában. Eddie kétségbeesése határtalan, hisz feleségénél minden percben megindulhat a szülés. A ka-tet nem tétlenkedik - az asszony után erednek. Callahan atya és Jake 1999 New Yorkjába jut, ahová Susannah is került. Az asszony hasadt személyiségében most Mia vette át a vezér szerepét, mindenáron magának akarja a születendő gyermeket. Vitáik során kiderül, ki az erőszakban fogant gyermek valódi apja, és Susannah-t letaglózza a felismerés... Eközben Roland és Eddie 1977-ben, Maine államban bolyong, véres küzdelembe bonyolódva régi ellenségeikkel. Útjuk során összefutnak "teremtőjükkel", egy Stephen King nevű íróval is... A Setét Torony, minden világok pillére pedig egyre jobban inog...

Anne Karin Elstad (1938-2012) norvég írónő. Elstad tanárként végzett 1963-ban. Viszonylag későn, 1976-ban jelentkezett első könyvével, azóta viszont a legnépszerűbb és legolvasottabb norvég írók közé tartozik, különösen a kilencvenes években kezdett Julie-regényeivel. 1985-ben megjelent hetedik regénye, a Mert a napok gonoszok modern sorstragédia, példázat arról, miféle sötét erők munkálnak a civilizáció máza alatt. A regényből pár évvel később, 1991-ben filmet is készítettek. A fjordmelléki falucskába visszatelepül Amerikából a hetvenöt éves Robert, akit ifjúkorában szegénysége és egyenessége miatt kiközösítettek. Egyetlen emberben lel csupán támaszra: Hildegunnban, a negyvenéves, négygyermekes asszonyban, aki már Robert magára maradt anyjának is a segítője volt. A szívbeteg öreg és Hildegunn között nemsokára erős barátság alakul ki, amire az asszony egyszerű férje lassan izzó féltékenységgel reagál: a faluban pedig feléled a másféleség eltiprására törő ősi ösztön. Névtelen levelekben fenyegetik Hildegunnt és Robertet, szétvagdossák Robert halászhálóit, s elpusztítják enyhet adó nyírfáját. A történet a "kutyanapok" - a nyári kánikula - idején játszódik: akkor, amikor az északi néphit szerint elszabadul a gonosz. Most sincs ez másként, a falubeli részeg férfiak egy este elindulnak Roberthez, hogy "megbeszéljék" vele a dolgokat...

"Néhány évmilliárddal ezelőtt minden sokkal flottabbul ment, mint manapság, minden további nélkül oda lehetett járulni Anya Ter Mészet elé panaszra, ha valami kifogásunk volt a teremtéssel kapcsolatban. Anya Ter Mészet egy oltári nagy nő volt, olyan mérhetetlenül nagy, hogy ha felment az ember a fejére, még egy jó távcsővel sem látott el neki a lábáig; egy végtelen síkságon terült el, fejalja egy hegység volt, derékalja egy sivatag; álmában szokta teremteni a világot. Az ő álmai azonban nem olyanok voltak, mint a mieink, hogy ébredéskor végük, már nem is emlékszünk rájuk; Anya Ter Mészet álmai nyomban valóra váltak." Amikor Moravia nekilátott, hogy megírja ezeket az állati (sőt emberi) történeteket, nyilván eszébe jutottak (ahogy nekünk is) Ezópusz, Phaedrus és La Fontaine meséi, melyeknek szereplői a századok és évezredek során világhírre tettek szert. Ő ezekkel nem foglalkozott - így konferálta fel ezeket a furcsán érzelmes és fanyar, ám könnyed életképeket a kötet olasz szerkesztője első olvasói számára. Háy János pedig így fogalmaz jelen kiadásunk utószavában: "Az Őskori történetek egy kivételes darabja az életműnek, mind tematikailag, mind hangvételében teljesen elüt attól, amit Moraviától megszoktunk. Meséket olvashatunk különböző állatokról, méghozzá olyan állatokról, akiket jól ismerünk, hiszen csak a példázat kedvéért állatok, valójában emberek, emberi tulajdonságok, sorsutak megjelenítői."

A nagy sikerű Hamnet című regény szerzője ezúttal a reneszánsz Itália sokszínű világát kelti életre. Lucrezia de' Medici portréján keresztül megismerhetjük a Medici család és a firenzei udvar mindennapjait, különleges szokásait. Lucrezia, Cosimo de' Medici nagyherceg legkisebb lánya mellőzötten és meglehetősen szabadon éli életét apja firenzei palazzójában: bejárása van a palota legrejtettebb zugaiba, megfigyeli az udvar titkos működését, és képzeletét a művészet iránti rajongás tölti ki. Azonban legidősebb nővére, Maria, Ferrara hercegének jegyese váratlanul meghal, és Lucreziának akarata ellenére a helyébe kell lépnie: Alfonz herceg őt veszi el feleségül, és viszi magával udvarába. A fiatal lány egy teljesen ismeretlen közegbe kerül, amelyben nehezen igazodik el, ráadásul érkezését nem mindenki fogadja örömmel. A legkiszámíthatatlanabb maga a férje, aki időnként kedves, személyre szabott ajándékokkal halmozza el ifjú feleségét, majd a legváratlanabb pillanatokban előtör belőle a kegyetlen politikus, akitől még saját családtagjai is rettegnek. Miközben Lucrezia modellt ül a portréjához, amelynek munkálatait maga Alfonz felügyeli, világossá válik számára: ha nem sikerül minél előbb örököst szülnie, az akár még az életébe is kerülhet.

A Scarlett igazi főszereplője nem más, mint az örök klasszikusként számontartott Elfújta a szél című regényből készült film. Annak idején már a kiadó is hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy megjelentette egy Margaret Mitchell nevű, tökéletesen ismeretlen író hatalmas terjedelmű regényét, azt viszont, amire David O. Selznick filmproducer vállalkozott, mindenki őrültségnek gondolta. Azt vette a fejébe, hogy filmre viszi a művet, annak ellenére, hogy pontosan tudta, hogy hihetetlen mennyiségű pénzbe és energiába fog kerülni. Díszletek, jelmezek, színészek százaira lesz szüksége ahhoz, hogy elkészüljön a több mint három és fél órás, addig sohasem látott hosszúságú film. Az Álomgyár történetében addig senki sem vállalkozott ilyen nagyszabású produkcióra. És úgy is történt minden, ahogy előre elképzelte: az őrület volt maga. Gyötrelmes és füstös, karikás szemű káosz, szerelem, árulás és ármány, a folyamatosan fenyegető összeomlás rémülete és végül persze a csoda, a varázslat, ami mindent megér és amire csak a film képes: a megelevenedő világok, korok és emberek csodája. Gondoljunk akár a költségvetésére, akár a forgatás szakmai kihívásaira, akár a filmet övező hatalmas elvárásra és hisztérikus hangulatra vagy a későbbi tomboló világsikerre és a tíz Oscar-díjra: az Elfújta a szél a "leg"-ek mozija volt és maradt azóta is. François-Guillaume Lorrain nemcsak egyetlen filmnek, hanem Hollywood egész aranykorának és halhatatlan figuráinak állít emléket ebben a bölcsen szellemes és melengetően emberi regényben.

Nyolc évvel Mr. Mercedes tömeggyilkossága után Holly Gibney kollégájával, Pete Huntley-val vezeti a Becsületes Megtaláló Nyomozóirodát. Többnyire eltűnt kutyákat, macskákat és óvadékszökevényeket kerestetnek velük. Amikor Penny Dahl segítséget kér tőlük lánya eltűnése miatt, Holly csak vonakodva vállalja el az ügyet. A társa, Pete covidos. Bonyolult lelkivilágú anyja pedig éppen most halt meg. Hollynak inkább szabadságra kellene mennie. Azonban van valami Penny Dahl kétségbeesett hangjában, ami miatt a nyomozónő képtelen nemet mondani. Bonnie Dahl eltűnésének helyszínétől néhány sarokra él Rodney és Emily Harris. Mindketten egyetemi tanárok, ők a polgári értékek megtestesítői: nyolcvanas házaspár, még mindig odavannak egymásért, és egyetemi karrierjük végén aktív nyugdíjas éveiket töltik. Azonban mutatós, könyvekkel teli házuk alagsorában szörnyű titkot rejtegetnek, amelynek Bonnie eltűnéséhez is köze lehet. Azt, hogy mit művelnek, a lehetetlenséggel határos kideríteni: mindketten rafináltak, türelmesek és könyörtelenek. Stephen King új, hátborzongató mesterművében Hollynak minden képességét latba kell vetnie, hogy elméletben és gyakorlatban is meg tudja előzni egy lépéssel a két, ijesztően eltorzult gondolkodású professzort.

"Az ellenség legveszélyesebb kéme, meg kell találnunk és el kell pusztítanunk!" A Gestapo "sürgős" jelzéssel ellátott üzenetében szereplő "legveszélyesebb" kém: Virginia Hall. A mára legendássá vált kémnő először diplomáciai szolgálatba szegődött, majd a második világháború kitörése után a brit kémszervezet, a Különleges Műveletek Parancsnokságának ügynöke lett. Franciaországban tevékenykedett, az ellenállás munkáját segítette, illetve valójában irányította: hálózatokat szervezett, akcióterveket dolgozott ki, és számtalan, partizánok által végrehajtott műveletet felügyelt. Többször is csak pillanatokon múlt, hogy nem tartóztatta le a Gestapo, de találékonyságának és vakmerőségének köszönhetően mindig megmenekült. Egy alkalommal gyalogosan jutott el Franciaországból spanyol földre, amely tettének értékét - ahogy számos egyéb fizikai teljesítményéét is - emeli a tény, hogy fiatalkorában egy balesetben elvesztette az egyik lábát, és élete nagy részében műlábbal élt. Fanatikusan, már-már hihetetlen bátorsággal szolgálta az ügyet, amelyben mélyen, tántoríthatatlanul hitt. A szövetségesek partra szállása után gerillatámadásokkal akadályozta a német csapatok mozgását. A háború után a CIA-nál szolgált, ám mivel nem kapott felkészültségének, tapasztalatainak és ambícióinak megfelelő megbízást, a lehető leghamarabb nyugdíjba vonult. Életében lényegében nem ismerték el a munkáját, valójában csak a közelmúlt kutatásainak köszönhető, hogy a CIA ma már a háború hősnőjeként emlékezik rá, a háború legnagyszerűbb női ügynökeként tartják számon, és a franciák az ellenállás igazi hőseként ünneplik. De Virginia Hall nemcsak képtelennek tetsző kalandokat él át, hanem szörnyű szenvedésen is keresztülmegy. Elveszíti a barátait, borzasztó fizikai fájdalom kínozza, az állandó stressz ugyanis kikezdi az egészségét, továbbá a felettesei közönye és - általában a nők iránti - bizalmatlansága gyakran lehetetlen helyzetbe hozza, a tehetetlenséget pedig nehezen viseli. Miközben megismerjük a háborút a terepen dolgozó ügynökök szempontjából, beleláthatunk, miként tudott csak nagyon korlátozottan érvényesülni egy nő a korszak férfiak uralta világában (különösképpen a katonák és kémek között), még akkor is, ha a lehető legmagasabb színvonalon végezte a munkáját. Az Egy jelentéktelen nő egy kivételesen bátor nő izgalmas és inspiráló története. A kategória további termékei

1941 novembere. Hawaii szigetén, Honoluluban brutális kettős gyilkosság történik. Az áldozatok: egy amerikai fiatalember és egy japán lány. Joe McGrady, az exkatona nyomozó kapja az ügyet, amely természetesen bonyolultabb, mint elsőre látszik. Az egyik áldozat ugyanis a haditengerészet admirálisának az unokaöccse, ezért történhet meg az, hogy McGrady arra kap parancsot: kövesse a vélelmezett gyilkost Hongkongba. Utánamegy, meg is találja, de hiába, mert mindeközben a japánok megtámadják Pearl Harbort és ezzel egy időben Hongkongot is. A gyilkos tehát nem kerül kézre, McGrady viszont a japánok fogságába esik... A "hard-boiled" és noir krimik legszebb hagyományait idéző regény lebilincselően izgalmas és sokrétű. Az öt december, négy év története - történet bosszúról és pokoli gonoszságról, szerelemről és szenvedélyről, háborúról és szenvedésről, ígéretekről és kitartásról.

A Setét Torony-sorozatban - melynek ötödik kötetét tartja kezében az olvasó - a horror koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti varázsvilágba, amely idegensége ellenére is ismerős a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják a helyüket, de együtt alkotnak kerek egészet, és hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Urá-éhoz hasonlítanak. Roland Deschaint, aki a civilizáció pusztulása után a Setét Tornyot keresi, ká-ja délkeletnek vezérli. Társaival átvágnak a Közép-Világ erdején, és eljutnak Calla Bryn Sturgis környékére, egy békés, farmerek lakta településre. A városka a Sugár árnyékában fekszik, s azon túl ott van valahol a Setét Torony. Egyik lakója, Callahan atya elmeséli, hogy Calla farkasai tízévenként lecsapnak rájuk, és elragadják minden ikerpár egyik tagját, majd fizikailag és lelkileg megnyomorítva küldik vissza. A harcos és társai a városlakókkal együtt elhatározzák, hogy szembeszállnak a pusztító robotfenevadakkal... A történet egyszerre játszódik a hetvenes évek New Yorkjában és Roland világában, és több szálon kapcsolódik King többi regényéhez.