Európa Könyvkiadó strana 9 z 143

Képzeljük el, hogy a Cixin Liu nevű író, A háromezertest-probléma című sci-fi eposz szerzője (15 eladott példány), a vöröslámpás negyedet látogatja, a kukákat túrja élelemért, gyilkos számítógépes vírust programoz, és ha kell, mongol paripán vágtat a város utcáin! Képzeljük el a már százéves Stephen Hawking professzort egy Föld-közeli pályán keringő alacsony gravitációjú gondozóintézmény lakójaként, amint időnként egy toronyházak ablakainak tisztítására szakosodott "pókemberrel" osztja meg gondolatait az univerzumról, fekete lyukakról és az űrben szanaszét világító csillagokról! Ezek után mi sem könnyebb, mint hogy elmélázzunk azon, hogyan fogadná az emberiség Istent, aki űrhajóval tér vissza teremtményei közé, hogy nyugdíjas éveit szeretett gyermekei körében élvezze ki! Ha mindez meghaladja a fantáziánkat, aggodalomra semmi ok. Cixin Liu válogatott és díjnyertes novelláiban már mindezt kiötlötte és a rá jellemző fanyar iróniával, szórakoztató-filozofikus módon elénk tárja - minden képzeletet felülmúlóan! A novellagyűjtemény egyes darabjai hol a világunk mélységeibe, hol a peremvidékére, hol az idő egyik vagy másik végére kalauzolják az olvasót, idegen életformák közé és technológiai csodák közepette. Egyvalamit azonban mindvégig szem előtt tartva: a küzdelmet a túlélésért.

Tudni szeretné, hogyan kell oroszlánt etetni, tigrissel társalogni, medvebocsokkal fényképezkedni, zsiráf után takarítani, netán pöffeszkedő teve iránt kellő tisztelettel viseltetni? Mindezt úgy, hogy csupán a haja szála görbüljön meg, és ne az életével fizessen érte? Nos, ezen praktikák elsajátításához a legjobb útmutatót Gerald Durrell állatkerti gondozótanoncként szerzett gazdag tapasztalatainak mesés gyűjteménye kínálja. Az ifjú állatimádó széles körű ismeretekre tett szert a jegesmedvék medencéjénél, vagy a bölények karámjában - a zsebében mindig ott lapult a jegyzetfüzete; körülötte pedig mindenkoron peckes pávák pompáztak és vörösnyakú kenguruk zörgették a csalitost. Ám a whipsnade-i állatparkban eltöltött idő alatt nemcsak a kerítés túlsó felén élő vadakról készültek szórakoztató, érdekes, egyben hasznos leírások. A korlátok innenső oldalán sétálgató-nézelődő, jobbára tájékozatlan és könnyen megrémíthető látogatók és a ketreceket takarító munkatársak viselt dolgairól szintén kacagtató humorral számol be az embertanban is igen járatos szerző.

Hrabal későn indult az írói pályán. Volt, hogy a szárnyára kapta és magasra röpítette az írás, az alkotás mámora, az olvasók szeretete, és megízlelhette a sikert, de volt, hogy a hatalom, a politika hallgatásra kényszerítette, meg persze olyan is, hogy a saját kétségbeesése némította el. Az azonban bizonyos, hogy bárhol is kezdünk bele, egy világosan megkülönböztethető szakaszaival, tisztán kivehető határaival és korlátaival, végleteivel és szélsőségeivel együtt is egy tömbből faragott, nagyszabású életmű bontakozik ki előttünk, amely minden ízében, az első betűjétől az utolsóig pontosan olyan, mint maga Hrabal: ismerősen emberi, játékos és halálosan komoly, tünékeny és örök, hétköznapian esendő és ünnepélyesen magasztos.

Kisvárosi szálloda a normandiai tengerparton. Chantal a szerelmét, Jean-Marcot várja a víkendjükre. Amikor a férfi megérkezik, szomorúan csak annyit mond neki: „Többé nem fordulnak utánam a férfiak.” Később azonban titokzatos levélkét talál párizsi otthonuk postaládájában: „A sarkában vagyok, mint egy spion: maga szép, nagyon szép.” Majd újabb és újabb szerelmes leveleket kap rejtélyes imádójától, s az idősödő nő kivirul, szinte minden szembejövő férfiban a hódolóját látja: a buszon ránevető jóképű idegenben, a bisztróban bort kortyoló törzsvendég fiatalemberben, a ház előtti fa alatt kéregető, jól öltözött koldusban. Romantikus képzelgései, erotikus ábrándjai teljesen rabul ejtik… mígnem egy londoni orgia során rémálomba torkollnak. Végül is kicsoda ő, és ki a szerelme? Hol húzódik a határ a valóság és az illúzió között? Miként tekintünk önmagunkra, és mit hiszünk, hogyan látnak bennünket mások? Az idő múlásával mindez mennyiben változik? A világhírű cseh író 1996-ban, már franciául írt, finom szövésű regénye az önmeghatározás lehetőségeivel folytatott filozofikus játék, melyben az évezred végi szorongás és a kiábrándultság érzete egy párkapcsolat legintimebb pillanataiba is beszüremkedik, kérdésessé téve a továbblépés esélyét.

Miért pont Shakespeare? Miért írnak erről a pasasról már több száz éve? Miért nem tudunk szabadulni tőle? Miért nem lehet megunni? Miért kell még egy könyvet írni róla? - teszi fel kérdéseit a szerző, aki 33 évvel a legutóbbi, a teljes shakespeare-i pályát áttekintő magyar nyelvű szakkönyv megjelenése után ad mindezekre - igencsak időszerű - tudományos és rendkívül szórakoztató válaszokat monográfiaigényű könyvében. Ráadásul női kutatóként, aki így nemcsak az elmúlt bő harminc év kutatási eredményeivel tudja kiegészíteni eddigi ismereteinket! Pikli Natália a sok évszázados, egyre csak táguló Shakespeare-univerzum bemutatását és elemzését a nemzetközi és magyar tudomány legfrissebb eredményei alapján végzi: áttekinti a drámaírói pályát, feltárva a színdarabok belső, sajátos működési mechanizmusát, nem megfeledkezve a 16-17. századforduló Angliájának kulturális környezetéről. Ami viszont még különlegessebbé teszi ezt a „Shakespeare-bibliát”, az a 20-21. századi filmekre és színházi előadásokra vetett pillantása, személyes érdeklődése és problémaérzékenysége, a kivételesen lendületes és szellemes nyelvezete. Mert a tudomány mögött ott az ember, és vele sokkal izgalmasabb (elkerülhetetlenül) újraolvasni Shakespeare műveit - minden korban és minden időkre.

1996 egy késő novemberi napján ereszkedik a Gatwick repülőtér leszállópályájára Saleh Omar gépe. Az idős férfi az Indiai-óceán távoli szigetéről, az eltérő kultúrák évszázados találkozóhelyéről, Zanzibárról érkezett, hamisított útlevéllel és álnéven, a táskájában pedig legféltettebb kincse, egy tömjénnel teli mahagóniládika. Korábban bútorüzlete és háza volt, férj volt és apa, ám most csak menedéket keres csendes magányába zárkózva. Mivel úgy tűnik, nem beszél angolul, kirendelnek mellé egy tolmácsot, az egyetemi oktató, költő Latif Mahmudot, aki szintén Zanzibárról származik. Amikor Saleh és Latif találkozik egy angol tengerparti kisvárosban, kiderül, a múltjuk nagyon is szorosan egymáshoz köti őket. Visszaemlékezéseik során feltárul családjaik ellenségeskedéssel terhes, szövevényes története, melyben szerelem, árulás, csábítás és birtoklásvágy egyaránt szerepet játszott. A háttérben pedig egy gyarmati uralom alól felszabadult nép küzdelmes sorsát is végigkövethetjük a Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah saját élettapasztalatait is felszínre hívó, magával ragadó regényében.

Öregedő párizsi férfiak róják a Luxemburg-kert gyalogútjait, fiatal lányok kivillanó köldökét vizslatják, miközben a nők ringó fara mégis vágykeltőbbnek bizonyul számukra. Egyikük rákbetegnek hazudja magát és koktélpartira invitálja a többieket. Másikuk pakisztáninak adja ki magát és kitalált nyelven csábítja a portugál szobalányt. Sztálin munkatársai a vécében toporzékolnak, csak ott merik kimondani, amit vezérük jelenlétében kénytelenek elfojtani - az anekdotából talán bábelőadás készül. Angyali tollpihe libben a plafon magasságában; a nagy költő olyan mélyen tiszteli a költészetet, hogy megfogadja, soha egyetlen verssort nem ír le... Kundera 2014-ben írt, utolsó regénye kortárs valóságunkról szól, noha a legkörültekintőbben elkerüli a realizmust; a lét legsúlyosabb kérdéseit veti fel, miközben egyetlen komoly mondata sincs - ez A jelentéktelenség ünnepe. Szürreális komédia, személyes gondok és egyetemes problémák játékosan szatirikus egyvelege - mesterien megkomponálva.

Mindig érhetik meglepetések az embert… Békésen pihen tóparti nyaralójában családjával, amikor fergetes vihar kerekedik, fákat csavar ki tövestül, leszaggatja a tetőt. Kitombolja magát, majd elvonul. És akkor a tó fölött leszáll a köd. Egyre közeledik, mindent beborít, és valamilyen furcsa csápok, nyúlványok, tapadókorongok kúsznak elő belőle, és amit megragadnak… Szóval nem árt meghallgatni az időjárás-jelentést! A klubban kártyázik a barátaival, de hiányzik egy játékos. Sebaj, az ott ülő jól nevelt idegen felajánlja, hogy beszáll a partiba. Csakhogy az úriember nem hajlandó kezet fogni bemutatkozáskor. Ez az egyszerű udvariassági gesztus ugyanis végzetes következményekkel járhat. Ne erőltessük! Jobb a békesség! Régi kacatok között talál egy játék majmot. A tengerész papa hozta tán külföldről, fura egy jószág – és milyen ocsmányul vigyorog! És hogy került a padlásra, holott már évekkel azelőtt kidobták?! Miért tér mindig vissza? Megrendeli a tejet, narancslevet stb., hisz milyen jó is az, ha házhoz szállítják a reggelit! Hajnalban jön a pofás kis teherautó, a tejesember meg lerakja az ajtó elé az árut… ja, hogy esetleg földúsította az üvegek tartalmát? Talán mégis jobb, ha elugrunk a boltba! Hajótörést szenved, lakatlan szigetre vetődik. Néhány alapvető dolgot sikerül megmentenie, például ceruzát, kést, varrókészletet meg két kiló heroint… A sziget olyannyira kopár, hogy legfeljebb egy-két sirály száll le rá, de nagyon nehéz ám elkapni a fürge jószágot, pláne úgy, hogy vadászat közben kitörik az ember bokája! A seb elfertőződhet, de ott a kés… A túlélésnek ára van! A kimeríthetetlen fantáziájú Stephen King vérfagyasztó történeteinek újabb kötete garantálja a Kedves Olvasó napi borzongásadagját. Nyugodt álomról azonban szó se essék!

Áldozatból bosszúállóvá válik. A férfiak pedig elkövetik azt a hibát, hogy megtámadják. De ki állította, hogy csak a nők vérezhetnek? Bellának elege lesz a megaláztatásokból, hogy a férfiak lekezelően bánnak vele, hogy nap mint nap szóban és fizikailag is erőszakot követnek el rajta. Nem tűr többé, és példát mutat a világnak, hogy eddig, és ne tovább! Egy hétvége alatt hétszer kötnek bele - fájdalmas felismerés lesz a támadók osztályrésze. Az utolsó az életükben. Helen Zahavi nagyon egyszerű mondatokból felépített regénye érzelmileg felkavaró, társadalomkritikailag provokatív és felzaklató - egyben végtelenül felszabadító! Minden nőnek és férfinak bőven lesz min elgondolkodnia a társas kapcsolatait illetően.

Japán, 1862. Az ország az erőteljes amerikai nyomásra már megnyitotta kapuit a külföld előtt - de épp csak résnyire. Az "Istenek Földjén" zűrzavar uralkodik: az egyre inkább elszegényedő szamurájok egy csoportja szeretné megfosztani hatalmától a sógunt. Japán irányítását ismét a "Mennyek Fiára", a császárra akarják bízni, akinek kezéből annak idején az első sógun kiragadta a kormánypálcát. Az ország nagyurai, daimjói közül is sokan úgy gondolják, hogy a sógunátus intézménye megérett a változtatásra, de a változtatást maguk szeretnék végrehajtani a sóguni cím birtokában. És mindeközben ott vannak az országban - Jokohamában - a gajdzsinok, a gyűlölt idegenek, az egymással is rivalizáló britek, amerikaiak, oroszok, franciák, akiknek nagyon komoly gazdasági érdekük fűződik ahhoz, hogy a titokzatos Japán, amelyről az európaiaknak még csak nagyon homályos ismereteik vannak, teljesen feltárulkozzon előttük, s lehetővé tegye a szabadkereskedelmet. A jokohamai kolónia hajótulajdonos-kereskedői között ismerős nevekkel is találkozhatunk: itt van Malcolm Struan, A Tajpan-ban megismert legendás Dirk Struan unokája, itt van Tess Struan, akit most még senki sem mer Boszorkány Struannak nevezni, itt van a régi esküdt ellenség, Tyler Brock és famíliája. Mindenki mindenkivel, és mindenki mindenki ellen - ahogy a pillanatnyi érdek diktálja. És mindez egy aprólékos, művészi gonddal megfestett környezetben, olyan filmszerűen láttatóan, izgalmasan és érdekesen elénk tárva, ahogyan csak a régi Japánt és a Távol-Keletet töviről hegyire ismerő James Clavell írhatta meg.

Truman Capote (1924-1984) a huszadik századi amerikai prózairodalom kiemelkedő alkotója. 1943-tól rendszeresen jelentek meg írásai színvonalas amerikai folyóiratokban, és ebben az időben kezdte írni első regényét is, de a sokáig elveszettnek hitt Nyári átkelés csak évtizedekkel a halála után került elő a hagyatékából. Már első nagyobb lélegzetű művével, az 1948-ban megjelent, önéletrajzi ihletettségű Más hangok, más szobák című regényével is sikert aratott, ahogy a három évvel később született A fűhárfá-val is. A csúcsra a Hidegvérrel című, műfajteremtőnek mondható tényregénnyel ért. Az 1965-ben kiadott mű egy család brutális meggyilkolásának történetét beszéli el hosszú és alapos kutatómunka után, egy évekkel korábban olvasott újságcikk nyomán. Az 1958-as Reggeli a Tiffanynál - amely magyarul először 1963-ban, Álom luxuskivitelben címen jelent meg - talán a legnépszerűbb, és a nagy sikerű filmnek köszönhetően talán a legismertebb műve. A könnyed, ám a legkevésbé sem felszínes humor, a finom történetszövés, az élettel teli párbeszédek mesterének minden írói erényét megcsodálhatja az olvasó ebben a kisregényben. "Az akarok lenni, aki vagyok, amikor egy csodás reggelen felébredek és megreggelizek a Tiffanynál."

Alexandre Dumas (1802-1870) a történetmesélés klasszikusa, kétszáz éve ő jelenti a könnyed szórakozást, az önfeledt olvasást, sőt még a franciaságot is. A három testőr cselekményszövése mindmáig felülmúlhatatlan. A fekete tulipán is egyike Dumas jellegzetes históriáinak: erény és bűn, szerelem és kapzsiság, árulás és igazságtétel - a romantikus regények minden eleme együtt van. "A haarlemi tulipántársaság díjat tűzött ki a szénfekete nagy tulipán fölfedezésére - nem merjük azt mondani, hogy létrehozására -, ami akkor megoldatlan probléma volt, sőt megoldhatatlan problémának is látszott. Mondogatták is, hogy a díj alapítói akár kétmillióra is szabhatták volna a díjat, úgyis kivihetetlen. De azért a tulipánkertészeket mégiscsak lázas izgalom fogta el, nem tudtak többé másra gondolni." A XVII. századi Hollandiában játszódó történet véres mészárlással kezdődik: a franciapárti Witt testvéreket Orániai Vilmos hívei - hazaárulás vádjával - felkoncolják. A tulipánkertész Cornelius van Baerle egy titkos levelet őriz, s emiatt életfogytiglani fogházra ítélik, még a börtönbe is becsempészi dédelgetett tulipánhagymáját, nem is sejtve, hogy a zord falak egy másik ritka virágszálat is rejtenek: az ördögien kegyetlen porkoláb szépséges leányát, Rosát.

Kárpótolhat-e ?az élet a szeretteink elvesztéséért? Nyílhatnak-e még új utak előttünk, ha úgy érezzük, nincs tovább?Két óra! Amande egész addigi élete mindössze két óra leforgása alatt romba dől. Vidékre menekül, egy magányos auvergne-i házba, hogy háborítatlanul gyászolhassa a férjét és a kislányát.Bezárkózik, senkit és semmit nem enged magához, ám ahogy telik az idő, előbb egy pillangó, majd egy girhes szürke macska jut be a házba, és végül rábukkan az előző tulajdonos falinaptáraira, és az azokon szereplő feljegyzések, tanácsok segítségével nekilát, hogy életre keltse az elgazosodott kertet és veteményest. Az évszakok váltakozásával egyre több erőt merít a földdel, a természettel való közvetlen kapcsolatból, fokozatosan válik egyre nyitottabbá az új élményekre, az új találkozásokra. Minden egyes nap egy-egy újabb lépés a jövő, a teljesebb és boldogabb élet felé.Mélissa Da Costa arra biztatja az olvasóját ebben a bátor és érzelemgazdag könyvben, hogy tárja szélesre az elméjét, a szívét és a lelkét a világ előtt, és hagyja szétáradni magában ennek a természethez szóló himnusznak a csodálatos dallamát, amely a legnehezebb pillanatokban is vigaszt nyújthat és képes megbékíteni az élettel.

A ?regény egy fantasztikus nő életének eseményein, mélységein és magasságain vezet minket végig. Akad benne diadal és bukás, szépség és csúfság, mámor és fájdalom.Belle Greene mindig is rajongott a könyvekért, a könyvritkaságokért és sehol sem érezte magát olyan otthonosan, mint a könyvtárakban. Egy független, fiatal, törékeny nőnek egyáltalán nem volt könnyű dolga az 1900-as évek elejének New Yorkjában, de neki az elszántsága és a kitartása révén sikerült az áttörés. A könyvtár és a gyűjtemény, amelynek az élére került, nem másé volt, mint az akkori világ egyik leggazdagabb emberéé, J. P. Morgané. Belle ezzel belépett a korlátlan lehetőségek birodalmába és egy csapásra a nemzetközi műkincs-kereskedelem ismert és elismert alakjává vált, ám e csodaszerű történetnek volt egy szépséghibája. Belle nem az volt, akinek mondta magát, és a titok, amelyet a családján kívül nem ismert senki, bármely pillanatban a vesztét okozhatta volna a korabeli mélységesen rasszista Amerikában: bár fehérnek látszott, valójában afroamerikai volt, és ráadásul egy olyan híres fekete polgárjogi aktivista volt az apja, akit mélységesen felháborított, hogy a lánya megtagadta a származását.Ez a könyv egy modern és független nő története, akinek választania kellett, hogy mi a fontosabb a számára: az ősei és a hagyományai vagy az érvényesülés, az a társadalom, amely elnyomja a népét, és – bár ez csak idővel vált nyilvánvalóvá – nem csupán meghozni volt nehéz a döntést, a következményekkel való szembenézés is kegyetlen próbatételt jelentett.

Tati és Andra Bucci anyai felmenői a XX. század elején a pogromok elől menekülve hagyták el a cári Oroszországot, hogy hosszú vándorlás és rövidebb megállók után végül Fiuméban, a mai Rijekában állapodjanak meg. A Bucci lányok világias szellemben, egy halványuló zsidó identitású család derűs, biztonságot adó légkörében nevelkedtek. Apjuk tengerjárókon szakácskodott, sokat volt távol, így jórészt anyjuk, a szigorú, de a családjáért mindenre képes Mira nevelte őket a nagynénik, nagybácsik segítségével. Nem voltak gazdagok, de megvolt mindenük, alapvető nyugalmukat és biztonságukat a kirobbanó második világháború sem döntötte romba. Azután elérkezett az 1944. március 28-i nap, amikor hajnalban olasz katonák és hivatalnokok rontottak be a házukba, és ezzel hirtelen véget ért a lányok gyermekkora: mindenkit letartóztattak, elhurcoltak. A végállomás Auschwitz-Birkenau volt, ahol a családtagok többségét azonnal megölték. Tatiana (6 éves) és Andra (4) megúszta a szelekciót, nem került gázkamrába, talán azért, mert ikreknek nézték őket. A könyv lapjain hátborzongató hitelességgel elevenedik meg a testvérpár világa, Birkenau borzalmainak a kislányok számára abszurdan és tragikusan természetes, magától értetődő valósága. A nővérek, ha nem is könnyen, de túltették magukat a traumán, boldog édesanyák, nagyanyák, szerető családban élnek, ám magas koruk ellenére mindmáig kötelességüknek érzik, hogy harcba szálljanak a feledéssel, és a holokauszt túlélőiként tanúskodjanak, megosszák tapasztalataikat, gondolataikat az utánuk következő generációk tagjaival, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg az, aminek ártatlan embermilliók estek áldozatul egykor.

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru és társa, Holly Gibney egy öngyilkosság ügyében nyomoznak, amelyhez köze lehet Brady Hartsfieldnek, az ördögi Mercedeses Gyilkosnak. Igaz, Brady öt évvel azelőtt, amikor többször is fejbe vágták a zsúfolt koncertcsarnokban, amelyet fel akart robbantani, olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy azóta is kórházban van, csak üresen bambul, és az orvosok szerint reménye sincs a gyógyulásra. Ám a 217-es szobában, ahol az ártalmatlannak tartott gyilkos vegetál, egy titokzatos, gonosz erő ébred, amely hozzásegítheti Bradyt, hogy bosszút álljon ellenségein - sőt az egész városon... A Mr. Mercedes és az Aki kapja, marja után itt a Bill Hodges-trilógia csattanós fináléja, amelyben a hősöknek immár egy természetfölötti képességgel rendelkező, sátáni alakkal kell megküzdeniük életre-halálra.