Európa Könyvkiadó strana 13 z 123

Az Európai Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek.

Az Európa Könyvkiadó újra megjelentette az irodalmi Nobel-díjas Günter Grass A bádogdob című regényét (840 oldal, 2900 Ft), mely az eredeti szöveg teljes fordítását tartalmazza. A kötet, melyet egy Új kiadás feliratú átkötő szalag különböztet meg az előző kiadásoktól, november 3-tól kapható az üzletekben. A jelen kiadás számára a fordítást az eredeti szöveggel egybevetette és a kötetet szerkesztette: Lendvay Katalin. Günter Grass, a háború után induló német írónemzedék domináns alakja A bádogdob-bal lett egy csapásra világhírűvé, de könyvéről - négy évtized elmúltával - ma már azt is elmondhatjuk, hogy a XX. századi európai irodalom egyik klasszikusa. A film, amelyet Volker Schlöndorf rendezett a műből, annak idején Cannes-ban nagydíjat nyert, és azok számára is felejthetetlenné tette Oskar Mazerath apró alakját, akik a regényt nem olvasták. Grass ebben a különös kis figurában - aki egy nap elhatározza, hogy nem nő tovább, gyerek marad, s bádogdobjával, valamint fülsiketítő, poharakat és hatalmas ablakokat ezer szilánkká zúzó sikításával harcol a nemszeretem jelenségek ellen - szellemi küzdőtársat alkotott magának, hogy felhívhassa a figyelmet a szülőföldjén, Gdansk/Danzigban és környékén élő népek - németek, lengyelek, kasubok - közös történelmére, s hogy kibékítse őket egymással.

A nagy közönségsikert aratott "sörgyári” könyvek mellett Hrabal írt egy másik önéletrajzi trilógiát is, amelynek köteteiben (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak) sajátos módon nem a szerző, hanem a feleség szólal meg első személyben, azaz: Hrabal egy "közelálló kívülálló” szemével látja és láttatja önmagát. Ez a „harmadik személyű önvallomás” újabb pszichológiai és művészi bravúr a pályán.A trilógia első kötete, a Házimurik egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásba kapcsolódó története.A negyvenes-ötvenes évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe lecsúszottak, perifériára sodródtak, mindent újrakezdők históriája ez, azoké, akik tizenhárom szobás családi villákból vagy legalábbis négyszobás szolgálati lakásokból indultak, és a nagy garral beharangozott új élet hajnalán silány albérleti szobákban, jószívű ismerősöknél húzták meg magukat.A tehetős polgárcsalád jogi doktorátussal rendelkező s félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített szudétanémet nagypolgári famíliából származó leány mindent elveszített, s mégis hihetetlenül gazdag: megadatott számukra a létezés öröme, a kis dolgok nagy szeretete. És mi lehetne alkalmasabb e hrabali élet-krédónak a megfogalmazására, mint egy szerelmi történet: a két sokat próbált ember találkozik, és egymásba szeret.Amiről Hrabal ír e kisregényben, elemeiben jól ismert korábbi műveiből, s talán kissé banális is: napfény ragyog a Moldva menti fák koronájában, nyári eső mossa a málladozó vakolatú libeňi házak falát, sörisszák hahotájától hangos a kültelki kocsma, nyugdíjasok ülnek a kapu előtti kispadon, autodidakta filozófusok elmélkednek életről-halálról, forradalomról-háborúról, jogról-igazságról… vagyis maga a sokszínű élet tárul föl előttünk ahogy feltartóztathatatlanul hömpölyög, elevenen lüktet a hrabali elbeszélés árja.

A hidegháború után kialakuló politikai és ideológiai világhelyzetet elemző, a történelem lehetséges forgatókönyvét vizsgáló immár könyvtárnyi irodalomból hatását tekintve kiemelkedik Samuel P. Huntington 1996-ban megjelent könyve. Az amerikai politikatudós, a Harvard Egyetem professzora Francis Fukuyama gondolatait, „a történelem végét” hirdető elméletét bírálva jutott arra a megállapításra, hogy világunkat a szovjet kommunizmus összeomlása után nem a nyugati liberális demokrácia végleges diadala határozza meg, hanem a különböző vallásokon és kultúrákon nyugvó civilizációk összecsapásai. Más szóval, a sokak által egyetemesnek – a történelem végcéljának – tekintett vagy hitt „nyugati demokrácia” elterjedése helyett Huntington szerint arra kell felkészülnünk (s annak a jeleit látjuk már ma is), hogy a különböző kultúrák és civilizációk egymással jobbára összeegyeztethetetlen értékei és érdekei újra és újra konfliktusokat, hidegháborúkat és a civilizációs törésvonalak mentén föllángoló helyi háborúkat okoznak. S a Nyugat – pontosabban a nyugati civilizáció – puszta fennmaradásának az a feltétele, hogy elfogadja: érdekeit egy többcivilizációs világrendben kell érvényesítenie, s a modernizáció nem jelenti azt, hogy a kínai, a buddhista, a hindu, az iszlám, az ortodox keresztény vagy épp a még csak kialakulóban lévő afrikai civilizáció átveszi a nyugati – vagy amerikai – értékeket. Mert olyan illúzió ez, amely nemcsak a civilizációk közti konfliktusok békés rendezését nehezíti, hanem azt is, hogy a Nyugat – lemondva saját egyetemességének hitéről – megőrizhesse egyediségét.

Születésének 125. évfordulója alkalmából jelent meg e remek gyűjtemény Franz Kafka elbeszéléseiből. A novella kitüntetett műfaj az életműben, rangját olyan remeklések pecsételik meg, mint Az átváltozás vagy Az éhezőművész. De Kafka művészetének nemcs ak betetőzései ezek az írások, hanem egyszersmind magjai és kiindulásai. A pár soros aforizmától, groteszk pillanatképtől a regénykezdeményig mindenféle terjedelem előfordul; ez a képlékenység, ez a sokféleség, amellett, hogy a forma lehetőségeinek s zéles skáláját szemlélteti, ráébreszt, mennyire színgazdag voltaképpen az író amúgy eltéveszthetetlenül egyöntetű, lidérces, komor világa.

Champollion francia tudós 1822-ben megtalálja a hieroglifák helyes olvasásának kulcsát, s ezzel kitárja előttünk a fáraók Egyiptomának nagy könyvét. 1828 júliusában elindul egyetlen, másfél évig tartó utazására az istenek szeretett földjére, melyet igazi szülőföldjének tekint, hogy megvalósítsa legdédelgetettebb álmát: felfedezésének helyességét az eredeti helyszínen igazolja, ásatásokat végezzen és tanulmányozza a kőbe vésett feliratokat. Ez a hősies vállalkozás, a korabeli veszedelmes és varázslatos Kelet megismerése s az izgalmas kalandok a touloni rakparton kezdődnek, ahol a szálak máris összebonyolódnak... hiszen senki sem szeretné, hogy Champollion Egyiptomba menjen: sem Franciaország ottani konzulja, sem a zsarnok albán uralkodó, aki leromboltatja az örökkévalóságnak emelt ókori műemlékeket. Kelepcék, árulás, gyilkosságok - mindebből bőségesen kijut Champollionnak, aki - bár halálos veszélyben forog - makacsul folytatja kutatóútját a Nílus mentén...

Az Európa Diákkönyvtár sorozat részeként a kötet a két költő válogatott verseit tartalmazza, beleértve mindazokat, amelyek kötelezőként és ajánlottként szerepelnek a tananyagban. Tartalmazza továbbá Kölcsey hírhedt Berzsenyi-kritikáját, a rá adott Berzsenyi-választ, két, a tárgykörhöz szorosan kapcsolódó Berzsenyi-levelet, egy idevágó Kölcsey-levélrészletet, valamint Kölcseynek az Akadémián felolvasott Berzsenyi-búcsúztatóját - ez a blokk tehát a Kölcsey-Berzsenyi-polémia teljesnek tekinthető körüljárása. A kötetet Kölcsey Ferenc két fontos, nagylélegzetű prózai műve, a Nemzeti hagyományok és a Parainesis teljes szövege zárja.

A drámák: Éjjeli menedékhely; Kurázsi mama és gyermekei; Az ügynök halála; A vágy villamosa; A fizikusok.

Umberto Eco új könyve - melyet mind megközelítése, mind szerkezete A Szépség történeté-vel és A rútság történeté-vel rokonít - a benne foglalt szemelvénygyűjteményt is segítségül híva, arról tanúskodik, hogy a mindenkori irodalomtörténetben, Hésziodosztól Joyce-ig és Ezékieltől Gaddáig, se szeri, se száma a listáknak. Ki a felsorolás puszta élvezetéért állít össze listákat, ki a lista énekelhetőségének ihletésére, ki pedig - ahogy az úgynevezett kaotikus felsorolásokban látjuk - az egymással különösebb kapcsolatban nem lévő tárgyak összegyűjtésében talál gyönyörűséget. A lista mámora azonban - ebben is a két nagy sikerű előzményhez hasonlóan - nem csupán egy ritkán elemzett irodalmi forma felfedezésére invitál, hanem azt is bemutatja: milyen módon képesek végtelen listák érzékeltetésére a képzőművészeti alkotások is, holott az ábrázolásnak a kép kerete például nyilvánvaló határokat szab. A művek listájának íve Hieronymus Boschtól Salvador Dalíig, a gótikus székesegyházaktól Andy Warholig feszül; láttukon az olvasót is méltán töltheti el a végtelen mámora.

"Erős kötet, erős indulás. Érdemes a költő nevét megjegyezni" - írta Kiss Judit Ágnes első verseskötetének bevezetőjében Várady Szabolcs. Tanácsát megfogadni nem volt nehéz (sőt egyenesen könnyű volt: "...mert antik mértékre megy ez is. A verstan adóniszi sornak nevezi: tá ti ti tá tá. Kiss Judit Ágnes"); most, alig három évvel később, egy második verseskötet, egy regény és egy Artisjus-díj után pedig már-már azt kell kérdeznünk: elképzelhető, hogy van még, aki nem ismeri őt? Kiss Judit Ágnes bámulatosan rövid idő alatt nemzedéke egyik vezéregyéniségévé nőtte ki magát, aki követőkkel is büszkélkedhet már. "Irgalmasvérnő"-verseinek tanúsága szerint női költő a javából. De szerepjátékainak fölényes virtuozitása ismeretében tegyük hozzá ehhez: a zsigerekig mélyen, érzéki és angyali, anyás és gyermeki, befogadó és kitárulkozó értelemben átélt nőiség az ő számára azért végső soron csak egy a lehetséges számtalan szerep közül. Új kötete az ősrobbanás vajúdó Alapkérdés-ével kezdődik, és Zaj-jal végződik, melyben "az Istent nem hallani". A kettő között - adóniszi sorokban és makedón ritmusban, magyar népdalban és hexameterben - Bolondistóktól a Xanaxig, gyerekférfiaktól a szőke nőig, A-tól Z-ig "írja magát a nagy / üdvtörténeti lexikon". "Ezek a versek 2006 és 2008 között, egy nehéznek érzett időszakban születtek. Akkori küzdelmeimet látva egy barátom azt mondta: "Az ember dönthet: vagy egész életén át a démonjaival küzd, vagy egész életében az üdvtörténetét írja." Ez a kötet a döntésemről szól." Kiss Judit Ágnes Kiss Judit Ágnes eddig megjelent kötetei: Irgalmasvérnő (versek), 2006 Nincs új üzenet (versek), 2007 A keresztanya (regény), 2008

A szem (1930) Nabokov kevésbé ismert művei közé tartozik, ugyanakkor az irodalomtörténet állandó hivatkozási pontja, mint az első remekmű, mely a megbízhatatlan narrátor témáját járja körül. A jómódú orosz emigránsok körében játszódó kisregény főszereplője, Szmurov egyre-másra váltogatja identitását: bolsevik vagy fehérgárdista, reménytelenül epedő szerelmes vagy homoszexuális, sőt éppenséggel öngyilkos - mindig az, aminek mások látják, akik maguk is sorban ugyanolyan furcsa, tükörszerű helyzetbe kerülnek, mint az övé. A szem a nabokovi életmű egyik fő motívumát: az emberi személyiség eredendő titokzatosságát ragyogtatja fel. A bűvölő-t (1939) Párizsban írta Nabokov, ez volt az utolsó orosz nyelven alkotott műve, az - ős-Lolita -, azaz a későbbi nagy regény - első kis lüktetése -. Egy pedofil férfi beleszeret egy serdületlen kislányba, s hogy a közelébe juthasson, elveszi az anyját feleségül. A feleség meghal, a férfi magával viszi a lányt egy utazásra. A - bűvölő - sejti, talán tudja is, hogy őrült, és soha nem biztos abban, nem vált-e mások számára is nyilvánvalóvá az őrültsége, de a bizonytalanságban is igyekszik tiszteletben tartani a normális magatartás szabályait. A kislány iránt tiszta, atyai érzelmeket is érez, de minduntalan felülkerekedik beteg énje; ráadásul e kettősségnek még tudatában is van. A látás kifinomultságának, az azonosulás és távolságtartás borotvaél-táncának, a komolyság és az irónia számtalan egybemosódó árnyalatának köszönhetően A bűvölő - áttetszően - bonyolult, mint az ékkövek, amelyeket az aberrált ékszerész napközben csiszolgat.

Kelet-Berlinben 1989 augusztusában dögletes a hőség. A női szabó Adamnak mégsem sürgős a nagy nehezen megszervezett balatoni nyaralás, mert a kuncsaftjaitól nem bír elszakadni. Hogy mennyire nem, arról párja, a gyönyörű Evelyn, aki már nagyon türelmetlen, sajnos tulajdon szemével győződik meg. Adam hiába könyörög élete asszonyának, hogy bocsássa meg vétkét, Evelyn nyomban faképnél hagyja, más kísérőt keres magának az útra. Adam erre özönvíz előtti Wartburgjába vágja magát, és a nyomukba ered. Kalandos utazás a felbolydult béketáboron át, és a végállomás bizony nem Badacsony: a honfitársak a közelgő ősszel dacolva sátoroznak a zugligeti plébániakertben, aztán páneurópai piknik, majd fölemelkedik az osztrák határsorompó... Adam, noha megvan a véleménye az NDK-ról, nem vágyik Nyugatra, de szereti Evelynt, ezért elfogadja tőle a jó és gonosz tudásának fájáról szakajtott almát. Miért is nem maradtak otthon, hősök lehettek volna, a fal lebontói... A német újraegyesítés huszadik évfordulójáról emlékezünk meg a Magyarországon helyismeretéért is közkedvelt szerző élvezetesen frivol, vonzóan fanyar regényével.

Sorozatunk új kötetében Karinthy Frigyes humoros írásainak legjavát közöljük. Grimasz címmel 1914-ben jelent meg az akkor már igencsak közkedvelt író humoreszkgyűjteménye, mely még tovább növelte népszerűségét. A Grimasz (a külvilág hatásaira adott v álasz, torz arcjátékkal) ma is alkalmas, kifejező címe lehet a klasszikus humoreszkek és kabarétréfák válogatásának. A XX. század első éveiben és a tízes évek végéig írja Karinthy azokat a krokikat, nevettető tárcákat, karcolatokat, jeleneteket, amel yekben megörökíti - és meg is teremti - korának jellegzetes típusait a különleges, bohém kávéházi figuráktól az egyszerű, pesti kisember alakjáig, nagyon is ismerős groteszk helyzetekkel. Karinthy humoros írásai túlélték a - régi szép időket -, a min denkori olvasó - miközben mosolyog, nevet, kacagás rázza - magára ismerhet a könyv lapjain életre kelő szereplőkben.

Él egy furcsa török család Isztambulban, négy generáció, és csupa nő - köztük földrajztanárnő, csendes őrült, városszerte híres jósnő, tetoválóművésznő -, a férfitagok ugyanis sajnálatosan rendre korán elhaláloznak. Egy másik furcsa család San Franciscóban él; ők örmények, és nem tudnak, nem is akarnak szabadulni annak emlékétől, hogy Törökországban 1915-ben deportálták és lemészárolták az örményeket. A két családot a köztük lévő hatalmas földrajzi távolság ellenére szoros szálak kötik össze, ám ők erről mit sem tudnak. A tizenkilenc éves, amerikai örmény Armanoush a családi történetek hatására Isztambulba utazik, hogy felkutassa és megismerje a gyökereit. Ott összebarátkozik a vele nagyjából egyidős Asyával, a címbeli fattyúval. Asya sok szempontból Armanoush ellentéte: múltjához nem kötődik, gyökértelenül lézeng, rajong Johnny Cashért és a francia egzisztencialistákat olvassa. Beszélgetéseikben önmagukat és az igazságot keresik, s mindeközben misztikus módon tárul fel a sötét titkokban bővelkedő múlt. A kényelmesen hömpölygő, szövevényes és felettébb izgalmas történet végén sok egyéb mellett az is kiderül, megszakad-e az isztambuli család férfitagjait sújtó átok.

A reneszánsz Franciaországban királynénak nevelt Stuart-lány tündöklését, a skót hazájába, pártütő főurai közé visszatérő, fiatal özvegy bontakozó jellemét, a büszke királynő szenvedélyes szerelmeit, eszeveszett vállalkozásait, a trónfosztott Stuart Mária vergődését és hatásos színjátékként megrendezett kivégzését talán senki nem írta meg annyi beleérző képességgel, ugyanakkor annyi hiteles forrás áttanulmányozása után, mint a történelmi alakok életre keltéséhez kiválóan értő Stefan Zweig. Regényében nemcsak Máriát, de nagy ellenfelét: Erzsébetet is megidézi, a nőiségében sérült, kétszínű és kiszámíthatatlan, de nagyon is realista angol királynőt, akiben "nemzete erős akarata öltött testet", s aki épp ezért győztes lett a történelemben "míg Stuart Mária "csak" a költészetben és a legendában.

1941. szeptember, Leningrád. A német erők lassan körülveszik a várost. Létrejön a szörnyű, két és fél évig tartó blokád, a házakra és lakókra bomba- és gránáteső hull, és nemsokára beáll az orosz tél is. És nagyon, nagyon hamar elfogy az élelem és a tüzelő... Az ostromzár együvé vet egy belső disszidens írót, huszonhárom éves lányát, hatéves kisfiát, egy szintén betiltott, valaha nagy színésznőt, valamint egy orvostanhallgató fiatalembert. A gyerekek anyja belehalt a kisfiú szülésébe, az apa és a színésznő közötti régi szerelmi viszony máig sem ért egészen véget. A kis társaság szinte csak akkor mozdul ki a leningrádi lakásból, ha védműveket kell ásni a város határában, illetve a medikusnak sebesülteket kell ellátnia. A regény a mindennapok apró mozzanataira koncentrál, arra, ahogy egyre lehetetlenebbé válik az élet egy lassan mindenéből kifogyó, három és fél milliós világvárosban. Kétszeresen is megrázó a két síkon játszódó történet. Milyen volt a háború előtti élet ebben az elnyomó társadalomban, milyen a kétségbeejtően degradált létforma értelmiséginek és parasztnak egyaránt? S nem is annyira ez önmagában, hanem ahogy átfordul a még nagyobb borzalomba, a háborúba: az olvasónak állandóan az az érzése, hogy mindez már túl van az emberi lét elviselhetőségének határán. A másik sík pedig: hogy mit jelent napi konkrétumokban az éhezés, a fázás, a ruházkodás, a különféle megállíthatatlan kórok, amikor már semmi sincs, élelem se, gyógyszer se, semmi. Hogy mit jelent egy fiatal lánynak naponta kimerészkedni az üzérkedők, gyilkosok közé egy kis fáért, egy vaskályháért, amikor tüzelőnek már csak Shakespeare összes művei használhatók, mit jelent az őrület különböző fokozatait nézni és átélni, egyáltalán, hogyan lehet így embernek megmaradni. A németek jóformán meg sem jelennek ebben a szívfacsaró regényben, a lényeg a bezárt és haldokló közösség lélektani vizsgálata, az emberfeletti harc önmagukkal és a gyilkos sorssal. Egyik kritikusa, Amanda Craig Tolsztoj és Virginia Woolf legjobb oldalait véli látni a műben, Antony Beevor, a nagy hadtörténész pedig lenyűgözőnek, rémületesnek és gyönyörűnek nevezte. Helen Dunmore angol író- és költőnő számos irodalmi díj nyertese, többek között ő kapta meg először az Orange Prize-ot. Az Ostrom folytatása idén jelenik meg angolul The Betrayal (Árulás) címmel.