Európa Könyvkiadó strana 13 z 143

A mesés Nizzában, a festői Provence vidékein és a gyakran zordabb arcukat mutató hegyek között, a misztikum és a valóság határán játszódó regény egy ikerpárról és az anyjukról, Carmine-ról szól. Egónia (akit az anyja csak Agóniaként emleget) boszorkány, Felícia pedig a tealógia elismert szaktekintélye, a nyughatatlan élő és holt lelkek segítője. A nővérek nincsenek jóban, immár harminc éve nem is beszéltek egymással, ám amikor a lassan elboruló és magányosan élő anyjukat brutálisan meggyilkolják az addigra tökéletesen elnéptelenedett szülőfalujukban, az útjaik ismét keresztezik egymást, és végül össze is fognak, együtt kelnek útra felderíteni az anyjuk meglepő titkokat tartogató múltját. Különös és izgalmas nyomozás kezdődik, mert az anyjuk szelleme mintha bujkálna előlük, és az őt ismerő tanúk sem tudnak sokat segíteni, gyakran ellentmondásos képet festenek róla, mintha nem is egy asszonyról, nem is egyetlen életről beszélnének. Nem is igazán az a kérdés, hogy a különös hangulatú, mindvégig fordulatos és izgalmas történet végére a hőseink megismerik-e az anyjukat, a családjuk múltját, hanem az, hogy sikerül-e megbékélniük önmagukkal és egymással is. Közben persze rengeteg fajta-féle csodatea fogy…

1919 húsvétvasárnapján az árvíz sújtotta Alabama állambeli Perdido városának szállodájából kimentenek egy fiatal, szépségével is magával ragadó nőt, aki állítása szerint átaludta az evakuációt. A fűrészmalmokból élő település leggazdagabb családja veszi magához a papírjait elvesztő tanítónőt, aki csakhamar feleségül megy a vagyonos família örököséhez. Mindenki szeretettel veszi körül Elinort, csupán néhányan vannak, akik gyanakvással tekintenek különös, már-már misztikus vonzalmára a folyóhoz. Nos, igen, az ifjú hölgy lételeme a víz, miközben nehezen magyarázható, szörnyű halálesetek borzolják a közösség kedélyét. És ez még csak a kezdet! Michael McDowell modern horrorklasszikusa egy város és egy család sok évtizedes történetének elbeszélésével, valamint a déli gótika csáberejével ejti rabul olvasóit.

Az ország népszavazásra készül, amelyen arról döntenek a polgárok, kötelezővé váljon-e az empátiateszt. Lehetne magyar történet is, de ez Izlandon játszódik a közeli jövőben, és négy szereplő markánsan különböző hangvételben előadott, számos ponton egymásba kapcsolódó elbeszéléséből bontakozik ki. Mindannyiuk életét meghatározza a forradalmian új, az egyén együttérző képességét mérő, az antiszociális viselkedést kimutató empátiateszt, amely jelöltekre és jelöletlenekre osztja a társadalom tagjait. Akik vállalják és sikerrel teljesítik a tesztet, jelöltté válnak, nagyobb biztonságot és bizonyos kiváltságokat élvezhetnek, de ez a személyiségi jogok csorbulásával jár. Az emberek többsége már elvégezte a tesztet „megjelölte” magát, és bekerült a mindenki számára hozzáférhető országos adatbázisba.

Gareth Rubin könyve olyan, mint a homokóra, azaz a fejéről a talpára állítható, vagy – ha úgy tetszik – a talpáról a fejére. Tulajdonképpen két, egymás mögé fűzött könyvet tart a kezében az olvasó, és mihelyt az egyik végére ér, elég megfordítania a kötetet, már kezdheti is a második történetet. Bármelyik irányból nekifuthat az olvasásnak, a két „fél” könyv önállóan is élvezhető, ám a bennük foglalt rejtély megfejtése csak mindkét sztori ismeretében válik tökéletesen érthetővé. A könyvnek ez a fele az 1880-as évek Angliájának a Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történeteiből ismerős, sejtelmes és borzongató világába kalauzolja az olvasót. Simeon, a fiatal orvos odahagyja a kolerajárványtól sújtott Londont, és zord apja utasítását követve Essexbe utazik, hogy egy ott élő, távoli rokonát ápolja, ám ahelyett, hogy sikerülne őt meggyógyítania, a családi titkok egyre nyomasztóbb és fenyegetőbb útvesztőjében találja magát.

"Levi nagy lágerklasszikusa egyedülálló dokumentum, már csak azért is, mert az író azon szerencsétlen kevesek közé tartozott, aki személyesen megtapasztalta mindkét, XX. századi megadiktatúra sajátosságait. Mondjuk, ezzel a párhuzammal kellő óvatossággal kell bánni, mert amíg a náci rendszerrel úgy került kontaktusba, mint annak célpontja - tehát potenciális áldozat -, addig a Szovjetunióval sokkal kétértelműbb a viszony: egyszerre volt hadifoglya és megmentettje a Vörös Hadseregnek. Úgyhogy talán érdemesebb a kötet két részét (Ember ez?, illetve Fegyvernyugvás) különálló kisregényekként kezelni. A tábor felszabadításával véget ér a könyv első része - egy tökéletes világban itt az kéne jöjjön, hogy "és boldogan éltek, amíg meg nem haltak", de nem. Engem különösen ez a második rész ragadott meg, mert nem ismerem élőbb ábrázolását annak a népvándorlásnak, ami a II. világháború után még jó darabig jellemezte Európa képét - ahogy az ide-oda sodort emberek milliói összeszorított foggal vánszorognak az otthon felé. A háborúnak csak akkor lesz vége, amikor ők hazaérnek. Ha vége lesz egyáltalán." - Kuszma, moly.hu

Aztán amikor leszálltam a buszról, egyszer csak felkapott egy férfi, és úgy magához szorított, hogy levegőt sem kaptam; egyszerre sírt és nevetett - magas, jó megjelenésű ember volt, és tényleg sírt is, és nevetett is. - Nem ismersz meg? Nem ismered meg a papát? Én egyszerűen megnémultam. Nem is szóltam egy szót sem, amíg végre, már a taxiban ülve, meg nem kérdeztem tőle: - Hol van? - A házunk? Itt, a közelben... - Nem a ház, hanem a hó. - Miféle hóról beszélsz? - Én azt hittem, hogy itt majd sok hó lesz. Furcsán nézett rám, de elnevette magát. - New Orleansban még sohasem esett hó. Én legalábbis nem tudok róla. De hallgass csak! Hallod az égzengést? Mindjárt esik. Nem tudom, mitől ijedtem meg jobban, az égzengéstől-e, a cikázva, sisteregve lecsapó villámoktól - vagy az apámtól. Amikor az este lefeküdtem, még mindig zuhogott. Elmondtam a szokásos imáimat, és külön imádkoztam azért is, hogy mihamarább otthon lehessek Sooknál. El sem tudtam képzelni, hogyan fogok elaludni, ha Sook nem kíván jó éjszakát, és nem puszil meg. És tényleg nem is tudtam elaludni, csak azon gondolkodtam, vajon mit hoz majd a Mikulás. Nagyon szerettem volna egy gyöngyház nyelű bicskát. Meg egy nagy kirakós játékot. Cowboykalapot, hozzá való lasszóval.

A huszonhat éves Émile fiatalkori Alzheimer-kórban szenved. Az orvosok mindössze két évet jósolnak neki, ő pedig úgy dönt, lemond a kísérleti terápiáról és odahagyja a kórházat, hogy hátat fordítva az aggódó, előre gyászoló és folyamatosan együttérző családnak, barátoknak megszökjön, és egy lakóautóval utazgatva töltse el a hátralévő kevés idejét. Felad egy őszinte és lényegretörő hirdetést, és legnagyobb meglepetésére akad is egy jelentkező. A fekete ruhában, hatalmas kalapban és még nagyobb hátizsákkal felbukkanó Joanne titokzatos és hallgatag, nem kérdez és nem beszél, mégis szinte magától értetődő természetességgel ül be az autóba és szegődik Émile mellé. Fantasztikus és szépséges utazás veszi kezdetét, egy olyan kaland, amelynek minden egyes állomása újabb élményeket, újabb találkozásokat tartogat, és amely során a természet, az életöröm, a szépség, a szerelem és a barátság felfedezése révén Émile-nek sikerül kibújnia a halál öleléséből, és megszabadulnia az egész lényét gúzsbakötő félelemtől és fájdalomtól.

„Egyszer hallottam, hogy valaki azt mondja: ártatlanságunkat abban a pillanatban veszítjük el, amikor ráébredünk, hogy a világon nem mindenki szeret minket. Azonnal megértettem, mire gondol, és tudom, hogy én a mai napig nem veszítettem el az ártatlanságomat, és nem is fogom elveszíteni soha.” „Sosem volt becsvágyam, hogy jó emberré legyek, még akkor sem, ha egy ideig azt hittem, az erkölcsösség az alapfelszereltségünk része” – állítja a későbbi Joel Spazierer, aki Fülöp András néven magyarnak születik 1949-ben Budapesten. Amikor az ÁVH letartóztatja a nagyszüleit, a négyéves kisfiú néhány napra magára marad a lakásban. Úgy érzi, semmiben nem szenved hiányt, még élvezi is ezt a felnőttek nélküli világot, amelyet képzeletével népesít be. Ám innentől kezdve elveszíti empátiáját, a jót a rossztól soha többé nem képes megkülönböztetni. A család 1956-ban disszidál Ausztriába. András elbűvölő szépsége, lefegyverző személyisége és kedvessége mindenkit elvarázsol, ő pedig már gyerekként hazudik, lop, gyilkosságokba keveredik, váltogatja a nevét, és Európa-szerte bámulatos karriert csinál. A prostitúció és a drogok világában éppoly otthonosan mozog, mint a 80-as évek NDK-jában vagy a teológiai akadémián, ahol kedvenc gondolkodóját, Eckhart mestert idézgeti. Köhlmeier műve nagyszabású, hatvan év európai történéseit átfogó pikareszk regény a civilizált világ sötét oldaláról. „Lenyűgöző teljesítmény, végtelenül szórakoztató és bravúrosan előadott bűvészmutatvány! Ha létezne irodalmi igazságszolgáltatás, Michael Köhlmeier regénye annyi díjat kapott volna, ahány embert elvetemült hőse eltakarít az útjából.” Michael Maar, Die Zeit „Hogyan lehet egy ilyen szeretni való szörnyeteget kitalálni, aki egykedvűen belelöki a csavarhúzót a másik szívébe? A szerző ördögi mesterkedésével eléri, hogy Spaziererért szorítsunk. Hogy aggódjunk érte, és reméljük, hogy még egyszer megússza, akkor is, ha újabb gyilkosságot kell elkövetnie.” Sandra Kegel, Frankfurter Allgemeine Zeitung

Stephen King legújabb kötetében ezúttal négy lenyűgöző kisregény kapott helyet. A Mr. Harrigan telefonja a fiatal Craig és a magának való, idős Mr. Harrigan barátságát meséli el. Miután a fiú elveszti és eltemeti öreg mentorát, különös üzenetek érkeznek a telefonjára, amelyek végérvényesen megváltoztatják az életét. A Chuck életé-ben a világ összeomlani látszik, az internet leáll, az emberek kétségbeesetten próbálnak túlélni, csak egy bizonyos Chuckot éltetnek a városban mindenfelé. A kötet legformabontóbb és legmeglepőbb írásából megismerhetjük a titokzatos idegen életét. A Minél véresebb kisregényében gyanús körülmények között bomba robban egy iskolában. A híradásokat figyelve Holly Gibney gyanús nyomokat vesz észre és a tettes nyomába ered, miközben fény derül az évek óta lappangó, félelmetes titokra. King ebben az írásában a Mr. Mercedes és A kívülálló világába tér vissza, a folytatásból pedig megtudhatjuk, hogyan alakult a magánnyomozó további élete. A patkány hőse a kiváló novellista, Drew Larson, aki egy váratlan ihlet hatására családja erdei házába vonul, hogy megírja élete első regényét. A munka azonban lassan halad, ráadásul a férfi lázas betegen a hegyen reked egy viharban. Az ítéletidőben végül megment egy patkányt, és a váratlan látogatóval töltött éjszaka után hihetetlen erőre kapva befejezi élete fő művét. A sikernek azonban ára van, és Drew kénytelen szembenézni a következményeivel. A népszerű és legendás szerző csodálatos karrierje során újra és újra visszatér a rövidebb lélegzetvételű művekhez, és bizonyítja, hogy mind a mai napig képes különleges alkotásokkal meglepni olvasóját.

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Az Elveszett illúziók a szülővárosát, Angouleme-et odahagyó és nagy reményekkel Párizs meghódítására induló Lucien de Rubempré története. Az ambiciózus, irodalmi babérokra és társasági sikerekre vágyó fiatalember elszántan veti bele magát a nagyvárosi forgatagba, a kiadók, a szerkesztőségek és az előkelő szalonok világába. A mű lapjain az 1830-as, 1840-es évek Párizsa elevenedik meg, és miközben írók, színésznők, pénzemberek, könyvkiadók és újságírók vonulnak át a színen és a főhős életén, a szerző kíméletlenül kritikus képet fest a korabeli viszonyokról, a nagy- és félvilági élet helyszíneiről és szereplőiről, a sajtó kisszerű és kegyetlen világáról, amelyben csak a számító és lelketlenül cinikus embereknek van esélye a boldogulásra. Az Elveszett illúziók az egész lenyűgöző balzaci életmű és az Emberi színjáték-ként ismert hatalmas regényfolyam egyik legfontosabb darabja, sarokköve. Maga Balzac is annak tartotta, és akként is beszélt róla, márpedig nála tudatosabban építkező szerző kevés akadt. Lázas tempóban, rengeteget dolgozott. Egész életében az idő, a hitelezők szorításában alkotott, de bármikor bármit írt, mindig az egészet látta, és azt egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől. Hiába látta és ábrázolta szinte fotografikus pontossággal a hétköznapi élet legapróbb rezdülését is, sohasem veszett el a részletekben. Kevesen ismerték nála jobban a francia társadalmat, és keveseknek sikerült oly tökéletesen megragadniuk azt, ami a koronként, tájanként változó viszonyok, jelmezek és díszletek között valahogy mindig ugyanaz marad: magát az embert.

A sógun, ez a klasszikus nagyregény, amely világszerte megragadta az olvasók képzeletét, egy egész kultúrát tár elénk. John Blackthorne angol tengerész hajótörést szenved egy olyan helyen, amelyet kevés európai ismer, és még kevesebben láttak - Nipponban. A tizenhetedik századi Japán zárt társadalmába csöppenve, ahol élet és halál között pengevékony a különbség, Blackthorne-nak nemcsak egy idegen nép ismeretlen nyelve és szokásai között kell lavíroznia, hanem az erkölcsről, igazságról és szabadságról vallott nézeteit is újra kell értelmeznie. A politikai belharcok és a kultúrák összeütközése elkerülhetetlen konfliktushoz vezetnek, Blackthorne lojalitását és jellemszilárdságát pedig szenvedély és veszteség teszi próbára. Két világ között hánykódik, amelyek hamarosan örökre megváltoznak. A sógun lenyűgöző, hatalmas regény,amely egyszerre képes megjeleníteni a feudális Japán teljes pompáját és kíméletlen valóságát. Egységes egészet alkot benne a szívszorító, lélegzetelállító akció, a történelmi hűség és a nyers emberi érzelmek sora. Izgalmas, lendületes saga, amely kezdettől rabul ejtette a világot, minden idők egyik legnagyobb bestsellerévé vált, népszerű tévésorozat készült belőle, és mindenütt felkeltette az érdeklődést a japán kultúra iránt. Nagyszabású, mély, shakespeare-i mű, ahogy a New York Times írta: "Nemcsak olvassuk - benne élünk..."

Egy fagyos téli éjszakán egy négyéves kislány nyomtalanul eltűnik a család nyaralójából. A kis Ellie szülei magukon kívül vannak az aggodalomtól, a rendőrség és a helyi lakosok pedig azonnal megkezdik a kutatást, tűvé teszik érte Ulvö szigetét. Megszökött? Elrabolták? Van-e köze az eltűnésének ahhoz, hogy az édesapja, Anders Svensson ismert és sikeres építési vállalkozó? Az eset, amelynek megoldásához a múlt és a jelen fájdalmas titkai jelentik a kulcsot, komoly intellektuális és érzelmi próbatétel elé állítja az öntörvényű nyomozónőt, Sofia Hjortént, aki visszavonultan él Ulvö szigetén, az édesapjától örökölt házban, és éppen az első gyermekét várja. Bármelyik pillanatban megindulhat a szülés, ám amikor Anders másik lánya, sőt nem sokkal később a felesége is eltűnik, Sofiának nem marad más választása, mint hogy bekapcsolódjon a zordan fenséges északi tájakon kibontakozó lázas hajszába. Igazi versenyfutás kezdődik az idővel...

Lehetett volna balerina, de a revüt választotta. Kőbányai szoba-konyhából vezetett az útja a balettintézeten, Pécsen, Frankfurton, Las Vegason és Los Angelesen, lebujokon és bárokon, jachtokon, luxusszállókon keresztül budai villájába. Sokan voltak szerelmesek belé, de az ő igazi szerelme a tánc maradt. A boldogságról a színpad jut eszébe. Volt odaadó szerető és érzelem nélküli feleség. Ékszerek és bundák között élve is maga készíti a kutyakaját, és komoly, saját tapasztalatokon alapuló tanácsokat tud adni a takarékos életmódra. Állandóan éhes, és bár megtehetné, nem eszik osztrigát kaviárral. Sokszor került méltatlan helyzetbe, a méltóságát azonban sohasem veszítette el. Medveczky Ilonát és Karizs Tamást több évtizedes ismeretség és tengernyi beszélgetés köti össze. Mindezekből egy letűnt kor mai képe, benne egy díva portréja rajzolódik ki. Az örök díváé, Medveczky Ilonáé.

Az Én és a macskáim című rövidebb írásokat tartalmazó kötet Hrabal életének és írói pályájának két fontos korszakába enged bepillantást. Súlyos autóbaleset után, 1983 őszén született a Kisautó, a lábadozás nehéz, mégis reményteli korszakában, és egy Hrabal számára kedves helyet idéz meg. Azt a "másik" univerzumot, amelyre a füstös és zajos prágai kocsmákon túl képes volt az otthonaként tekinteni: Kerskót, az erdőt, a macskákat és legfőképpen a csak nem sokkal később elveszített feleségének, Eliškának (Pipsinek) az akkor még jelen lévő, humorral, (ön)iróniával és végtelen gyengédséggel, szeretettel ábrázolt alakját. A kötet másik felét alkotó hat írás Hrabal rendszerváltástól a kilencvenes évek közepéig terjedő utolsó, egyre komorabb és végül tragikus hallgatásba, csendbe forduló írói korszakának terméséből válogat. Ezt a két, alapvetően nagyon különböző időszakot a fenségesen közönyös természet és a bámulatos, a kiállhatatlanul szeszélyes és gyűlöletesen szeretni való macskák csapata kapcsolja össze.

"A Gyűrűk Ura tündérmese. Mégpedig -legalábbis terjedelmét tekintve- alighanem minden idők legnagyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete szabadon, ráérősen kalandozik a könyv három vaskos kötetében - vagyis abban a képzelt időben, mikor a világ sorát még nem az ember szabta meg, hanem a jót és szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a mi időszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossz erőit legyőzzék: tündérek, féltündék, az ősi Nyugat-földe erényeit őrző emberek, törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az emberfajnak. Különös világ ez az emberfölötti -vagy emberalatti- lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hirdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs." (Göncz Árpád)

2035 Több mint húsz évvel az utolsó háború után a világ romokban hever. Moszkvában a túlélők a metróban, a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén húzzák meg magukat. Artyom, aki korábban megmentette a Metró lakóit a "feketéktől", tudja, hogy nem hőstettet követett el, hanem óriási hibát. Mert azok a lények nem szörnyetegek voltak, hanem egy új értelmes faj képviselői... Az öreg Homérosszal együtt, aki meg akarja írni "hőstettének" történetét, Artyom elindul arra az állomásra, ahol valaki állítólag kapcsolatba lépett más túlélőkkel. S amit talál, immár a felszínen, az minden képzeletét felülmúlja... Glukhovsky története, amely az atomháború utáni világot írja le, valójában nagyon is a mi mostani világunkról szól: hidegháborúról, menekültválságról, új diktatúrákról. Dmitry Glukhovsky 1979-ben született; az orosz populáris irodalom legnagyobb sztárja. A Metró 2033 és folytatása a világ számos országában bestseller lett. A Metró 2035, a trilógia záró darabja részben a már korábban elkészült, Metro Last Light című számítógépes játék ötleteiből született meg.