Európa Könyvkiadó strana 118 z 123

"- Bűn? Miféle bűn? - kiáltott az fel egyszerre tombolva. - Az, hogy megöltem azt az ocsmány, kártékony tetvet, azt az uzsorás vénasszonyt, akinek az elpusztításáért negyven vétkét megbocsátják az embernek, aki a szegények életnedvét szívta, ez lenne bűn? Dehogy törődöm vele, eszem ágában sincs elmosni. Mit böködnek felém mindenfelől: "bűn, bűn!" Csak most látom igazán, micsoda ostobán gyenge jellem vagyok, most, miután rászántam magam, hogy vállalom ezt a felesleges szégyent! Egyszerűen gyengeségből, tehetségtelenségből szántam el magam, meg talán az előny reményében, ahogy ez a... Porfirij tanácsolta! - Bátyám, bátyám, miket beszélsz! Hiszen vért ontottál! - kiáltott fel kétségbeesetten Dunya. - Mindenki ontja - kapott a szón szinte önkívületben Raszkolnyikov -, a vér folyton ömlik, mindig is ömlött a világban, mint a vízesés, mint a pezsgő, és aki elköveti, megkoronázzák érte a Capitoliumon, és utóbb az emberiség jótevőjének nevezik. Nézz körül alaposan, és vedd észre! Én jót akartam az embereknek, és száz és ezer jó dolgot tettem volna e helyett az egy ostobaság helyett, még csak nem is ostobaság, csak ügyetlenség, mert a gondolat maga egyáltalán nem volt olyan ostoba, amilyennek most látszik, a kudarc után. (A kudarc után minden ostobaságnak látszik!) Ezzel az ostobasággal csak azt akartam elérni, hogy független legyek, hogy megtegyem az első lépést, megszerezzem az eszközöket, akkor aztán mindent elsimított volna a mérhetetlenül nagyobb haszon. De én, én... az első lépést sem bírtam ki, mert hitvány vagyok! Ez itt a lényeg! De azért sem fogom a ti szemetekkel nézni magamat: ha sikerült volna, koronát tesznek a fejemre, így meg csapdában vergődöm!"

George Orwell (szül. Eric Arthur Blair, 1903-1950) a 20. század egyik legnagyobb hatású írója. Az Indiában született, majd Angliában nevelkedett szerző egyetemi ösztöndíj híján utazott vissza szülőföldjére, hogy a burmai rendőrségnél dolgozzon, ám 1927-re végleg megundorodva az angol gyarmati politikától, kilépett a szervezetből. Az itt szerzett tapasztalatai a hatalom működéséről és az elnyomottak helyzetéről, majd a szegénynegyedekben töltött keserű hónapok, és végül a második világháború tragédiája vezetett Orwell és a 20. század egyik legismertebb műve, az 1984 megírásához, amelyet megérdemelten emlegetnek a világirodalom klasszikusai között. "Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából" - írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2 x 2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Az 1984 örök emlékeztető a 20. század totalitárius hatalmainak működéséről, ugyanakkor kegyetlen szatíra és figyelmeztetés is a jövőre vagy éppenséggel a jelenre nézve, hiszen ma is zsigereinkben érezhetjük a diktatúrák örökségét. A mai napig közszájon forgó kifejezések mellett ugyanakkor a regény által jobban érthető a 21. század különböző technológiákkal átszőtt terekben létező társadalmának működése is, a köztéri kameráktól kezdve a közösségi médián át az álhírekig.

A Legyek Ura 1954-ben jelent meg először. Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában, amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a 20. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának - ma éppoly időszerű, mint a megírása idején volt. A 21. század elején éppúgy megdöbbenti olvasóit az emberi lélek különös kegyetlenségével. A regény tizenéves szereplői egy repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, s megpróbálnak maguknak új társadalmat kialakítani. Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel. Ám a játék elfajul.

Olga Ravn (1986) dán prózaíró és költő, akinek már a húszas éveiben megjelent első verseskötete is jelentős kritikai visszhangot váltott ki. 2015 és 2019 között feminista előadóművészeti csoportot és íróiskolát vezetett Hekseskolen néven. Az Alkalmazottak a nem túl távoli jövőben, de több millió kilométerre a Földtől játszódó történet, melyben a hatezredik hajó legénysége születettekből és teremtettekből áll. Vannak az emberiek, és vannak az emberszerűek. Azok, akik születnek, és azok, akik teremtetnek. Azok, akik meg fognak halni, és azok, akik nem. Azok, akik el fognak múlni, és azok, akik nem, de ugyanarra vágynak: melegségre és meghittségre. A legénység tagjai fokozatosan új megvilágításban látják magukat, és minden alkalmazott kénytelen feltenni magának a kérdést, folytatható-e egyáltalán ugyanúgy a munkája, mint korábban, és mit is értünk valójában élet alatt. Olga Ravn tanúvallomásokból összeállított regénye egyszerre dermesztő és megindító, izgalmas és vészjósló, de végig vicces. Érzelmekkel teli prózája azt vizsgálja, mit jelent embernek lenni, miközben a munka és a termelékenység logikája által irányított életről is éles kritikát fogalmaz meg. A regény felkerült a Nemzetközi Booker-díj, valamint a rangos Ursula K. Le Guin-díj rövidlistájára. A Time magazin beválogatta a 2022-es év legfontosabb könyvei közé.

Dmitry Glukhovsky orosz író, újságíró, rádiós és televíziós műsorvezető 1979-ben született Moszkvában. Az orosz populáris irodalom legnagyobb sztárja lett a Metró 2033 című regényével, mely 2005-ben jelent meg először nyomtatásban, s amellyel elnyerte a "Legjobb európai debütálás" díjat. A 2015-re trilógiává bővülő történet azóta a világ számos országában bestseller lett, milliós olvasóközönséggel, és népszerű számítógépes játék is készült belőle. A Metró 2003 a nukleáris holokauszt víziója, miután az emberiség nagy része elpusztult, és az egész világ romokban hever. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. Az életben maradtak a föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén leltek menedékre: a moszkvai metróhálózatban. Az egykori állomások városállamokká váltak, a túlélők az erőforrások megszerzése érdekében, különféle eszméktől hajtva, továbbra is gyilkolják egymást. A fiatal Artyomra vár a feladat, hogy a metróhálózaton átjutva megmentse békés állomását, sőt talán az egész emberiséget. Az alagutakban azonban nemcsak sötétség honol...

"Furcsa, fülledt nyár volt, azon a nyáron ültették villamosszékbe Rosenbergéket, és én nem tudtam, mit keresek New Yorkban." Egy idegösszeomlás története kezdődik ezekkel a szavakkal. A tizenkilenc éves Esther Greenwoodnak Amerika tálcán kínálja a karriert: felveszik ösztöndíjjal a legjobb iskolába, majd tizenkettedmagával megnyeri egy divatlap pályázatát, egy hónapra New Yorkba kerül, fogadások, díszebédek, hírességek forgatagába. Csakhogy ő valami többet és tisztábbat vár a társadalomtól, mint az őtőle, és ezért nem tud beilleszkedni a nagy gépezetbe. "Nagyon-nagyon csendesnek és üresnek éreztem magam, akár egy tornádó magja, ahogy csak sodródik kábultan a körülötte tomboló pokoli zűrzavar legközepén." A történet ennek a baljós hasonlatnak a kibontakozása, a betegség első tüneteitől a közönyös pszichiáter kontárul alkalmazott elektrosokk-terápiáján át a hajszál híján sikeres öngyilkosságig. Végül a gyógyulás tétova stációi következnek, az életbe visszavezető út lehetőségét sejtetve - ami a valóságban tragikusan ideiglenesnek bizonyult. A regény önéletrajzi mű: az újabb angol-amerikai líra talán legeredetibb tehetségének egyetlen nagyobb szabású prózai alkotása. Megjelenésének évében Sylvia Plath öngyilkos lett.

Végre egy olyan kötet, amiben rendes versek vannak. Végre! Végre olyan versek, amiket meg lehet érteni. Végre! Végre olyan könyv, amiben benne van a mindenség, én és te. Végre! Végre olyan versek, mint régen, amiket mégsem írhattak volna meg régen. Végre olyan végre, ami tényleg végre. Végre!

1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina. A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg... A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete. Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik. Ruiz Zafón fantáziájának ezúttal semmi sem szab határt (legkevésbé a valóság). Szívfájdító és félelmetes mesét írt, amelyről a bevezetőben bevallja, hogy a legnehezebben kategorizálható és egyben a legszemélyesebb regénye.

Egy huszonnyolc éves fiatalember áll a kivégzőosztag előtt. Ő a stanleyville-i belga konzul, túsztárgyaló. Az ékesszólásán eddig több mint ezer belga állampolgár élete múlott, akiket a kongói fegyveres lázadók tartanak fogva. Most tizenkét katona fegyvere szegeződik rá. Vajon a halála előtti másodpercekben lepereg előtte az élete? A gyermekkora, amikor fiatalon özvegyen maradt édesanyja helyett, akinek szeretetére hiába sóvárgott, a nagyanyja nevelte. Bársonyruhába, csipkegalléros selyemingbe öltöztette, tejben-vajban fürösztötte. Míg tábornok nagyapja úgy nem találta, hogy a fiúcska puhány, meg kell edződnie. Elküldte hát apai nagyapjához, az Ardennek sűrű erdeiben megbúvó, hajdan pompázatos, mostanra már szépségét vesztett, huzatos kastélyba, hogy kijárja az élet iskoláját. És Patrick, a nagymama dédelgetett kis kedvence, egy vad, féktelen gyerekbandába kerülve megtapasztalja a nélkülözést, a túlélésért meg az elfogadásért való küzdelmet. És a néha káoszba forduló, ám határtalan szabadságot, amely egy életre megjelöli... A fiatal diplomata nem más, mint Amélie Nothomb édesapja. A világhírű francia írónő harmincadik, a rangos Renaudot-díjat elnyert, egyes szám első személyben megírt fejlődésregényében neki állít emléket, végtelen szeretettel, hamisítatlan eleganciával és ugyanakkor megkapó humorral rajzolva meg a portréját. De nemcsak az övét, hanem az elszegényedett arisztokrata Nothomb família számos tagjáét. Így teljesedik ki ez az intim, rövid próza, amelyben a szerző önnön gyökereit kutatja, pontos társadalmi hátteret, sorsfordító történelmi eseményeket felfestő izgalmas családregénnyé.

Bohumil Hrabal (1914-1977) cseh író a gyerekkorát egy sörgyárban töltötte. Igazán sokat köszönhet neki a cseh söripar és a főváros, kedvenc prágai sörözőjében felkereste a cseh és az amerikai miniszterelnök. Magával ragadó humorú regényeiben olyan pontos kíméletlenséggel mutatja be az őt körülvevő világot, hogy a szocialista cenzúra nem is engedte mindegyik művét megjelenni. Mára a világ minden pontján ismerik áradó mesélőkedvét, finom humorát, iróniába forduló - soha véget nem érő - mondatait. Halálhírének részleteiről sokan azt hitték, egy Hrabal-novellát olvasnak: az idős szerző ugyanis galambetetés közben kiesett (kiugrott?) kórházi szobája ablakából. A Házimurik-ban a szerző női szerepbe bújik: a feleségét teszi meg narrátornak. A férfi és a nő eleinte egymás mellett futó, majd összefonódó története ez. A tehetős polgárcsalád jogi doktorátust szerzett, félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített nagypolgári famíliából származó lány ugyan mindent elvesztett a második világháborúban, mégsem boldogtalanok, mert a legapróbb, a legrútabb dolgokban is képesek meglátni a szépet.

Mihail Bulgakov (1891-1940) orosz író, drámaíró. A 20. századi irodalom egyik legjelentősebb szerzője. A Mester és Margarita újraíródó kéziratait az író többször tűzre vetette, tartva a sztálini rendszer retorzióitól. A korszakalkotó regény végül csak 1966-67-ben jelenhetett meg a Szovjetunióban - akkor is durván megkurtítva, folyóiratközlésként. Az eredeti kéziratot kimenekítették az országból, és könyvként 1968-ban Párizsban látott először napvilágot. A szatirikus, fantasztikus és groteszk elemekkel tarkított mű az emberi jóság és gonoszság, a hatalom, az igazság és a humanizmus kérdéseire keresi a válaszokat. Teszi ezt három, egymással összetett viszonyban lévő cselekményszál által: a Sátánnak a '30-as évek Moszkvájába való érkezésével, Jézus és Pilátus történetének értelmezésével, valamint az ez utóbbi művet író Mester és Margarita szerelmi kalandjával. A regény 1969-ben jelent meg először magyarul az Európa Könyvkiadónál - méghozzá csonkítatlanul! Az író özvegye ugyanis kalandos úton - a fehérneműjébe rejtve - átcsempészte a kéziratot Budapestre. A mű töretlen népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy ez a mostani a 24. kiadása.

1947. február 12-t írtuk, és Párizsban, a Montaigne sugárút 30.-ban bemutatták Christian Dior első kollekcióját, amely New Look néven vonult be a divattörténelembe. Soha nem volt még olyan ruhakollekció, amely ekkora változást hozott volna: a női test vonalait követő és kiemelő vonalvezetés, a felhasznált anyagok mennyisége és minősége, a kidolgozás precizitása forradalmasította a divatot, és kiragadta fásultságából a háború miatt meggyötört embereket. Christian Dior zsenije beragyogta a divat egét, és alig több mint tízéves divattervezői pályafutása alatt olyan életművet hozott létre, amely a mai napig élteti a márkát. Marie-France Pochna átdolgozott és kiegészített életrajzában végigkövethetjük, hogyan lett a kertért és a virágokért rajongó, a helyét sokáig nem találó normandiai fiúból a divat egyeduralkodója, kibontakozik előttünk a század első felének bohém Párizsa, bepillanthatunk a divattervezés kulisszái mögé, és ráláthatunk egy kicsit egy ösztönös zseni munkamódszerére és belső küzdelmeire.

Elhagyja az anyja, átvágja a barátja, megcsalja a szerelme - a nagykorúvá serdült Áron úgy érzi, egész addigi élete csakis hazugságokra épült. Ideje tehát újat felépítenie - és tűzre a régivel! Egy világhírű pszichiáter segítségét kéri, hogy talpra álljon, s hamarosan már maga is lelki tanácsokat osztogat a rászorulóknak. Most már ő az, aki hazug módon hasznot húz mások hiszékenységéből. De minél feljebb emelkedik a ranglétrán, annál mélyebbre merül a drogok világába, amely a terápiájának alapvető része. Mit tehet a család, a barátok, ha a tévúton járót menteni akarják - akár saját magától is? Hanthy Kinga egyértelműen fogalmazó, mégsem ítélkező, nyelvi humorral is átszőtt regénye egy kiszolgáltatottá vált, szeretetéhes fiatalember tragikus története.

"...[A] földrengés tördelte padlózathoz hasonlatos kövek közt egyszer csak görnyedt hátú, kaftános-föveges, ősz kecskeszakállat viselő ármányos rabbinusok vegyülnek el, és támaszkodnak-dőlnek maguk is a düledező sírokra, girbegurbán sűrűsödő kísértetsokaság az éjben. S középen annak a Löw rabbinak a sírja, aki a XVI. században életre keltette a Gólem nevű szörnyet, hogy az álljon bosszút a zsidóság nevében mindenért. Jobb ez, mint Dumas, jobb, mint a jezsuiták..." - képzel kívánatos ellenséget a "holdvilágos boszorkányéj-hangulatú" helyszínre Simonini kapitány, és munkához lát. Simonini a fantázia szülötte, de nagyon is valószerű gazember. Tőrbotra támaszkodó idegen- és főleg nőgyűlölő haspók, magányos nyomorult létére fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító ő, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző, és merényleteket szervez. Az persze csak a regényes képzelet műve, hogy Simonininek mindenhez és mindenkihez köze van: a "görbe lábú gnóm" Garibaldi körül szaglászó piemonti besúgóhálózathoz, a kocsmák abszintgőzében szervezkedő alvilági bombagyárosokhoz, a párizsi kommün zavarosában halászó francia és porosz hírszerzéshez, Dreyfus kapitány feljegyzéséhez és a muzsikokat ördögi félnivalóval biztató cári Ohranához éppúgy, mint a Charcot-klinika "Fro?de doktor" nevű hipnotizőrgyakornokához, vagy épp a fekete miséket celebráló sátánista Boullan abbéhoz. A szereplők és a tények, az ügyek és a "dokumentumok" azonban (egészen a hitleri haláltáborok kiagyalóit "megihlető" Cion bölcseinek jegyzőkönyvei-ig) mind-mind vérfagyasztóan igaziak. S a képzelt Simonini is csupa olyasmit tesz, amit valakik valamikor csakugyan véghez vittek. Ráadásul... ki tudja? Egy XIX. századias kalandregény lapjain akár titokzatos hasonmása is támadhat az embernek. És utószavában talán nem tréfából jegyzi meg Eco professzor: "bizonyos értelemben azért mégiscsak létezett ő. Sőt az az igazság, hogy mindmáig itt van köztünk."

Jerome David Salinger (1919-2010) a huszadik századi amerikai irodalom egyik legjelentősebb írója. A második világháborúban katonaként részt vett a normandiai partraszállásban, majd a koncentrációs táborok felszabadításában. Világhírre a nyilvánosságot egész életében kínosan kerülő író az 1951-ben megjelent Rozsban a fogó című regényével tett szert. A sokáig egyszerre tiltott és ajánlott nemzedéki kultkönyv a tizenhat éves, jómódú New York-i családból származó Holden Caulfield története, aki szabadszájúan meséli el újabb iskolai kicsapatását követő tétova, cél- és útkereső hányattatásait a metropolisz éjszakai életében. A családi tragédia árnyékolta, mégis biztonságos gyerekkor iránti nosztalgia, a felnőtté válás ijesztő bizonytalanságának érzete és az értelmes emberi életre vágyakozás kivételes nyelvi elevenségű ábrázolása nemzedékformáló erejű művé avatta a regényt. A Time magazin a legjobb száz angol regény közzé sorolta, megjelenése óta pedig több mint 65 millió példányban kelt el világszerte. 1964-ben jelent meg először magyarul, Zabhegyező címmel, 2015 óta pedig Barna Imre új fordításában olvashatjuk. Frankón.