Európa Könyvkiadó strana 117 z 143

Hogy Mozart zenéje és az ősi egyiptomi civilizáció milyen szorosan fűződnek egymáshoz - ez a gondolat szolgál Christian Jacq négykötetes Mozart-ciklusának alapjául, melyben az író feltárja a zenetörténet egyik legnagyobb zsenijének szellemi kalandját és titkos életét. Az író a valóságos hős, Wolfgang Amadeus mellé odakölti Thamost, Théba ifjú grófját, aki Egyiptomból indul el, hogy megkeresse a világot a káosz széléről visszarántani hivatott Nagy Varázslót. Szabadkőművesek segítik, mígnem találkozik a szépreményű koncertező fiúval, akihez hozzászegődik őrző angyalaként, művészi lelkiismereteként.

John Shade 999 soros költeménye önmagában is remekmű: lányának öngyilkossága ihlette a halállal és a túlvilággal való kegyetlen szembenézést, amelyben az életöröm és az élet tragikuma szikrázik össze a nagy kérdéssel: "mily hajnal, mily élet / Várja a síron túl, minő ítélet?" A költő halála után "barátja", a rejtélyes Charles Kinbote veszi magához a kéziratot, ellátja kommentárokkal, s gondoskodik a kiadásáról - ám ezekből a kommentárokból legfőképpen a Zembla nevű ország királyának, Kedvelt Károlynak a története kerekedik ki: Zemblán forradalom tört ki, sokáig a palotájában tartották fogva a királyt, akinek kalandos körülmények között sikerült elmenekülnie, ám az ország új urai egy titkos ügynököt bíznak meg az elpusztításával... Valójában milyen kapcsolat fűzi össze a költeményt és a kommentárokat? És a költőt Kinbote-tal? És ki a gyilkos? Sőt: ki a szerző? Shade alkotja meg a zemblán király alakját, vagy az emigrációba és inkognitóba kényszerített zseniális király írja a költeményt is

Kikészíti egy-két éves gyermeke szüntelen követelőzése, hisztizése és engedetlensége? Aggódik, hogy talán nem fejlődik a megfelelő ütemben? Nem tudja eldönteni, mikor és hogyan szoktassa bilire, milyen játékokat vegyen neki, hogyan bírja rá, hogy éjszaka aludjon, méghozzá a saját ágyában? Forduljon ismét Tracyhez! A suttogó titkai nemzetközi sikert aratott első kötete után itt a folytatás, amely a kisgyermekkor elejének (1-2. év) egyszerre gyötrelmes és örömteli időszakával foglalkozik. Minden kérdést tárgyal, amely ebben az életkorban felmerülhet, továbbá részletes, gyakorlati útmutatást ad a rossz szokások rögzülésének megelőzéséhez vagy a megváltoztatatásukhoz, a hisztizés kezeléséhez és megszüntetéséhez, a fegyelmezéshez és az önfegyelemre neveléshez, az úgynevezett érzelmi intelligencia fejlesztéséhez.

"És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom..." - elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. "Jól figyeljenek arra, amit mondok" - figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva - ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürrealistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg.

"Te is ki akarsz szállni? Gyakran szeretnél másvalaki lenni, bárki, csak ne az, aki vagy?" - kérdezi Roger a naplójában, mert neki aztán tényleg van oka, hogy elege legyen önmagából. Negyvenhárom évesen egy írószer-nagyáruházban dolgozik, rakosgatja a tollakat és a nyomtatópapírokat, vedeli a vodkát, és csak úgy csöpög belőle a bánat, mert valahol, valamikor nagyon elronthatott valamit az életében... De egyszer csak elkezdi olvasni a naplóját egy munkatársa, Bethany, a "halott lány". Aki persze nem halott, csak úgy öltözik, mintha az volna. Vagy mintha szeretne meghalni: fekete cuccok, fekete rúzs, fehérre festett arc. Roger és Bethany barátok lesznek, pedig csak egymás naplóját olvassák: különös, keserű gondolataikat az életről, amelyben m indenki kész katasztrófa. S most, hogy van végre olvasója, Roger elkezdi írni régóta tervezgetett regényét, a Kesztyűk tavát: egy öregedő író történetét, aki a feleségével együtt vedeli a whiskyt, és csak úgy csöpög belőle a bánat. Meg egy fiatal író ét, akinek a készülő könyve egy írószer-nagyáruházban játszódik... Szomorú, kegyetlenül szomorú komédia Coupland új könyve, melynek minden alakja úgy él, olyan elevenen jelenik meg előttünk, hogy pontosan érezhetjük: ez a mostani életük álcázott halá l.

Truman Capote 1959-ben járt "amott" a New Yorker folyóirat megbízásából, hogy a gyilkosságok után egy hónappal megnézze azt a farmot, ahol két elvetemült szökött rab kivégezte Herb Cluttert és családját. Capotenek a bűntényről szóló regénye, a Hidegvérrel nem sokat foglalkozik a kansasi Holcomb sivár vidékével. Úgy tűnik, hogy a környezet a hősök - áldozatok és gyilkosok egyaránt - belső életét nyomorította meg. Maga a ház még mindig áll Finney megyében, magányosan a végtelen síkságon, s csak a rémület emlékezete teszi egyedivé. A fény még szikrázó napsütésbenis úgy esik a faszerkezetre, mint egy csak felnőtteknek szóló thrillerben a fekete-fehér szürkület hideg csókja.

A nagy közönségsikert aratott "sörgyári” könyvek mellett Hrabal írt egy másik önéletrajzi trilógiát is, amelynek köteteiben (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak) sajátos módon nem a szerző, hanem a feleség szólal meg első személyben, azaz: Hrabal egy "közelálló kívülálló” szemével látja és láttatja önmagát. Ez a „harmadik személyű önvallomás” újabb pszichológiai és művészi bravúr a pályán.A trilógia első kötete, a Házimurik egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásba kapcsolódó története.A negyvenes-ötvenes évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe lecsúszottak, perifériára sodródtak, mindent újrakezdők históriája ez, azoké, akik tizenhárom szobás családi villákból vagy legalábbis négyszobás szolgálati lakásokból indultak, és a nagy garral beharangozott új élet hajnalán silány albérleti szobákban, jószívű ismerősöknél húzták meg magukat.A tehetős polgárcsalád jogi doktorátussal rendelkező s félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített szudétanémet nagypolgári famíliából származó leány mindent elveszített, s mégis hihetetlenül gazdag: megadatott számukra a létezés öröme, a kis dolgok nagy szeretete. És mi lehetne alkalmasabb e hrabali élet-krédónak a megfogalmazására, mint egy szerelmi történet: a két sokat próbált ember találkozik, és egymásba szeret.Amiről Hrabal ír e kisregényben, elemeiben jól ismert korábbi műveiből, s talán kissé banális is: napfény ragyog a Moldva menti fák koronájában, nyári eső mossa a málladozó vakolatú libeňi házak falát, sörisszák hahotájától hangos a kültelki kocsma, nyugdíjasok ülnek a kapu előtti kispadon, autodidakta filozófusok elmélkednek életről-halálról, forradalomról-háborúról, jogról-igazságról… vagyis maga a sokszínű élet tárul föl előttünk ahogy feltartóztathatatlanul hömpölyög, elevenen lüktet a hrabali elbeszélés árja.

1954-ben jelent meg először A Legyek Ura, amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején. Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy "mítoszregényében": egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk. A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól -amely talán éppen elpusztul-, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek... Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben -eleinte szinte észrevétlenül- sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát...

Az Aranysárkány (1925), Kosztolányi egyik legnagyobb igényű vállalkozása. Ugyanazt a világot ábrázolja, mint a Pacsirta, csak sokkal többrétűen és jóval gazdagabb anyagot mozgósítva. Írói eszközei, emberábrázoló képessége, atmoszféra-teremtő ereje teljében van; a regény fordulatosabb, s ha lazaság árán is, de sokágúbb, mint a Pacsirta - ám egyik legkeserűbb, legkiábrándultabb műve Kosztolányinak: minden jó szándékú emberi erőfeszítés hiábavalóságát példázza.

A nagy nevettető és nagy humanista -akit az angolszász világban és azon kívül is, Európától Ázsiáig szinte mindenhol újra és újra játszanak- hatalmas életművéből kilenc kedvencét válogatta össze a szerkesztő, remélve, hogy az olvasó is gyönyörűségét leli bennük, beleértve az Összetört szívek házá-t is, amely most jelenik meg először magyarul.

Garri Kaszparov ebben a könyvben megpróbál választ találni arra a kérdésre, amelyet minden riporter feltett neki: - Mi a titka? A könyv kísérletet tesz a stratégiai, problémamegoldó gondolkozás megismertetésére. Rengeteg izgalmas párhuzamot von a történelemből, háborúkból, nagy csatákból és az üzleti életből csakúgy, mint saját legemlékezetesebb meccseiből.

"A regény állandó, hűséges kísérője az embernek a modern idők kezdete óta. A "megismerés szenvedélye" (amit Husserl az európai szellem leglényegesebb vonásának tekint) ekkor uralkodott el rajta, hogy megvizsgálja az ember konkrét életét, és megóvja a lét feledésétől, hogy az életvilágra állandó fényt vetítsen. Így értelmezem és egyszersmind osztom is azt a konokságot, amellyel Hermann Broch azt hajtogatta: Feltárni azt, amit csak a regény tárhat fel - ez adja a regény jogosultságát, egyedül ez. Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés. Hadd tegyem hozzá: a regény Európa műve, felfedezései, jóllehet különböző nyelveken történnek, egész Európa osztályrészének tekintendők. A felfedezések egymásra következése (és nem a szövegek összegezése): ez az európai regény története." Ezt a történetet írja meg Milan Kundera hét többé-kevésbé független szövegből, "hét részből álló esszé"-jében. Az egyik szöveget Cervantesnek szenteli az író, a másikat Brochnak, a harmadikat Kafkának, s közben minduntalan vissza-visszatér, szüntelenül hivatkozik azokra a szerzőkre, akik irodalmi támaszpillérei az ő "személyes regénytörténetének": Rabelelais-ra, Sterne-re, Diderot-ra, Flaubert-re, Tolsztojra, Musilra... Két dialógusban saját művészetéről, saját regényeiről beszél: a polifóniáról, a kompozícióról, a "kísérleti ego" (az irodalmi alak) megteremtésének módozatairól, a fordítás művészetéről... Kundera esszéje nem más, mint az "Isten nevetéséből született művészet", a regény regénye, amely sok-sok szellemi izgalmat, felfedezést, kalandot kínál az olvasónak.

Az ötvenes éveiben járó Alfred Tähweig mániákus, lassanként ön- és közveszélyessé váló gyűjtőszenvedély rabja. Gyűjti a protéziseket, az esernyőket, a régi újságokat, műsorfüzeteket és a különös elvesztett tárgyakat. Alfrednek magányos foglalatossága ellenére is vannak barátai: a "törzsasztal" tagjai, akik hetente egyszer egy elegáns étteremben gyűlnek össze és általában igen intellektuális témákról beszélgetnek. A törzsasztalnál ülők sajnálattal nézik Alfredet, holott a férfi szemszögéből talán ők a sajnálatra méltók: Uta, a szociálpedagógus, aki mindenki mentőangyala szeretne lenni, de ebből kevesen kérnek; Georg, az egyetemi professzor, aki örök bizonytalanságban él rideg barátnője miatt; Dora, az írónő, a professzor barátnője, aki szerint aki jó ember, az nem lehet jó író; Kyra az egykori pszichológus, most önjelölt művész és barátja, a galériatulajdonos. A heti baráti beszélgetések egyre gyakrabban Alfredre terelődnek, aki mind ápolatlanabbul - igaz, töretlen jókedvvel és mindig újabb "talált ajándékokkal"- jelenik meg. Amikor egy szerencsétlen szemétválogatás során Alfred vérmérgezést kap, és kórházba kerül, a törzsasztal azonnali cselekvésre szánja el magát: kitakarítja Alfred szemétlerakóvá vált otthonát. A kórházból hazatérő férfi azonban egy cseppet se örül barátai jótéteményének...

Jean-Marie Gustave Le Clézio az élő francia irodalom egyik legnagyobb alakja. Mesésen áradó regénye - egy önmagát és gyökereit kereső, félig angol, félig francia fiatalember bolyongásainak története - két évszázad egyetemes és személyes históriájának lenyűgöző freskóját festi elénk. Emberi sorsok keresztezik egymást korszakokon és kontinenseken át, a francia forradalomtól a 68-as párizsi eseményekig, a mauritiusi rabszolgafelkeléstől az algériai háborúig, Nizzától Mexikóig, Londontól Mauritiusig. Forradalmak és háborúk, eszmék és személyes küzdelmek, megtalált és elvesztett álmok váltják egymást nemzedékek során át örök körforgásban.

A tizennyolc éves moszkvai diáklányt, Nyina Lugovszkaját 1937-ben öt év kényszermunkára ítélték, melyet egy kolimai börtönlágerben kellett letöltenie. "Bűne" mindössze annyi volt, hogy apja egykor a szociálforradalmár (eszer) pártban tevékenykedett, majd a NEP idején sikeres magánvállalkozást, pékséget hozott létre, ahol több száz embernek adott munkát (s mindez elég volt hozzá, hogy száműzzék Moszkvából). Maga Nyina pedig 1932-től, tizenhárom éves korától kezdve naplót vezetett, amelyben kamaszkori vívódásai, iskolai kalandjai, első romantikus vonzódásai mellett leírta véleményét a bolsevik rendszerről is, amellyel szemben "iszonyatos haragot" érzett, mert elvette tőle az apját. Nyinát "Sztálin elleni terrorista akció szándékával" vádolták, s ő mindent "bevallott". "Azt terveztem, hogy a Kreml kapujában várok majd arra, hogy Sztálin kijöjjön, és akkor lelövöm" - olvasható a kihallgatási jegyzőkönyvben, s ennek alapján Lugovszkaját sokáig nem is rehabilitálták. Az ötvenes években, a hruscsovi "olvadás" idején senki sem kérdezte meg tőle, hogy milyen kínzásoknak volt kitéve a két hónapon át tartó vizsgálat alatt. Nyina sorsa akár tipikusnak is mondható: egyike csupán a sztálini rendszer sok millió ártatlan áldozatának - a különlegessége csupán annyi, hogy az NKVD aktái között megőrződött a naplója. Egy koraérett, depresszióra és önmarcangolásra hajlamos, igazi írói tehetséggel rendelkező lány titkos gondolatai, aki egy pillanatig sem hitt a propagandának: Sztálint gazembernek, a kommunistákat az orosz szabadság eltipróinak tartotta.

Nabokov 1969-ben megjelent regénye elragadóan romantikus s ugyanakkor zavarba ejtően különös történetet mesél el: két testvér, Van Veen és Ada szerelmét, testi és lelki lángolását - gyerekkoruktól hosszú életük végéig. S az Ada egyben ágas-bogas családregény is, amellett filozófiai mű... és áradó fantáziával megalkotott sci-fi. A történet ugyanis nem a mi Földünkön játszódik, hanem annak ikerbolygóján, Antiterrán (vagy Démonian), melynek lakói közül egyesek sejtik a mi Földünk - a Terra - létezését. Sőt némely beteg elmék a Terra bolygó fogalmát a „másvilággal" vagy a Valódi Világgal azonosítják. Vagy épp afféle idilli utópiának sejtik, bár Van Veen, az efféle hallucinációk pszichológus kutatója és szakértője szerint „az emberi értelem és az emberi test azon a testvérbolygón talán még keservesebb kínzásokat szenved el", mint Démonian. Mi, terralakók mindenesetre otthonosan érezhetjük magunkat Antiterra világában, jóllehet a geográfiája sok mindenben különbözik a miénktől: az amerikai, az orosz és a francia kultúra itt egyetlen nagy országban olvad össze (és Oroszország helyén Tatária nyúlik el a maga kegyetlen diktatúrájával), s bár egy katasztrófa miatt itt betiltották az elektromosságot, az emberi szenvedélyek éppúgy lángolnak, mint minálunk. Az Ada a Lolita párja merész témáját, az erotika finom ábrázolását és a próza szövetének gazdagságát tekintve, s főhősének, a zseniális filozófus, pszichológus, regényíró s korántsem mellesleg kimeríthetetlen potenciájú Van Veennek az elméjében Nabokov sok mindent összefoglalt mindabból, amit a világ természetéről - az időről, az emlékezésről, a lélekről, a nyelvről, a szavakról, Istenről, a pszichoanalízisről, a relativitáselméletről és korunk egyéb mítoszairól - gondolt.