Európa Könyvkiadó strana 117 z 143

John Shade 999 soros költeménye önmagában is remekmű: lányának öngyilkossága ihlette a halállal és a túlvilággal való kegyetlen szembenézést, amelyben az életöröm és az élet tragikuma szikrázik össze a nagy kérdéssel: "mily hajnal, mily élet / Várja a síron túl, minő ítélet?" A költő halála után "barátja", a rejtélyes Charles Kinbote veszi magához a kéziratot, ellátja kommentárokkal, s gondoskodik a kiadásáról - ám ezekből a kommentárokból legfőképpen a Zembla nevű ország királyának, Kedvelt Károlynak a története kerekedik ki: Zemblán forradalom tört ki, sokáig a palotájában tartották fogva a királyt, akinek kalandos körülmények között sikerült elmenekülnie, ám az ország új urai egy titkos ügynököt bíznak meg az elpusztításával... Valójában milyen kapcsolat fűzi össze a költeményt és a kommentárokat? És a költőt Kinbote-tal? És ki a gyilkos? Sőt: ki a szerző? Shade alkotja meg a zemblán király alakját, vagy az emigrációba és inkognitóba kényszerített zseniális király írja a költeményt is

Kikészíti egy-két éves gyermeke szüntelen követelőzése, hisztizése és engedetlensége? Aggódik, hogy talán nem fejlődik a megfelelő ütemben? Nem tudja eldönteni, mikor és hogyan szoktassa bilire, milyen játékokat vegyen neki, hogyan bírja rá, hogy éjszaka aludjon, méghozzá a saját ágyában? Forduljon ismét Tracyhez! A suttogó titkai nemzetközi sikert aratott első kötete után itt a folytatás, amely a kisgyermekkor elejének (1-2. év) egyszerre gyötrelmes és örömteli időszakával foglalkozik. Minden kérdést tárgyal, amely ebben az életkorban felmerülhet, továbbá részletes, gyakorlati útmutatást ad a rossz szokások rögzülésének megelőzéséhez vagy a megváltoztatatásukhoz, a hisztizés kezeléséhez és megszüntetéséhez, a fegyelmezéshez és az önfegyelemre neveléshez, az úgynevezett érzelmi intelligencia fejlesztéséhez.

"És a valósággá vált hihetetlen nem hagyott el engem, én hittem a hihetetlenben, a meglepő meglepetésben, a döbbenetben, ez volt a vezérlő csillagom..." - elmélkedik a regény hőse, aki kis pikolófiúból milliomos szállodatulajdonossá lett, majd a háború és a kommunista hatalomátvétel után vagyonát vesztve, magányos útkaparóként ismeri fel az élet halálosan keserű örömét. "Jól figyeljenek arra, amit mondok" - figyelmeztet bennünket újra és újra Hrabal; és mi figyelünk hökkenten, ámuldozva - ilyen történeteket nem tud más, csak ő, az örök csibész, a legszürrealistább realista, akinek szemében megszépül minden: mint a széttárt lábú szállodai örömlány virágokkal felcicomázott szőrdombocskája, olyan szépségesen tárulkozik ki előtte minden egyes megismételhetetlen sorsú ember. S ebben a hihetetlenül tobzódó szépségben és derűben mégis benne van a kor minden rettenete is: a nácizmusé, amely a tiszta, új német embertípus helyett borzalmas idiótát szül, és a kommunizmusé, amely a könyv lapjain fergeteges bohózatként jelenik meg.

"Te is ki akarsz szállni? Gyakran szeretnél másvalaki lenni, bárki, csak ne az, aki vagy?" - kérdezi Roger a naplójában, mert neki aztán tényleg van oka, hogy elege legyen önmagából. Negyvenhárom évesen egy írószer-nagyáruházban dolgozik, rakosgatja a tollakat és a nyomtatópapírokat, vedeli a vodkát, és csak úgy csöpög belőle a bánat, mert valahol, valamikor nagyon elronthatott valamit az életében... De egyszer csak elkezdi olvasni a naplóját egy munkatársa, Bethany, a "halott lány". Aki persze nem halott, csak úgy öltözik, mintha az volna. Vagy mintha szeretne meghalni: fekete cuccok, fekete rúzs, fehérre festett arc. Roger és Bethany barátok lesznek, pedig csak egymás naplóját olvassák: különös, keserű gondolataikat az életről, amelyben m indenki kész katasztrófa. S most, hogy van végre olvasója, Roger elkezdi írni régóta tervezgetett regényét, a Kesztyűk tavát: egy öregedő író történetét, aki a feleségével együtt vedeli a whiskyt, és csak úgy csöpög belőle a bánat. Meg egy fiatal író ét, akinek a készülő könyve egy írószer-nagyáruházban játszódik... Szomorú, kegyetlenül szomorú komédia Coupland új könyve, melynek minden alakja úgy él, olyan elevenen jelenik meg előttünk, hogy pontosan érezhetjük: ez a mostani életük álcázott halá l.

Truman Capote 1959-ben járt "amott" a New Yorker folyóirat megbízásából, hogy a gyilkosságok után egy hónappal megnézze azt a farmot, ahol két elvetemült szökött rab kivégezte Herb Cluttert és családját. Capotenek a bűntényről szóló regénye, a Hidegvérrel nem sokat foglalkozik a kansasi Holcomb sivár vidékével. Úgy tűnik, hogy a környezet a hősök - áldozatok és gyilkosok egyaránt - belső életét nyomorította meg. Maga a ház még mindig áll Finney megyében, magányosan a végtelen síkságon, s csak a rémület emlékezete teszi egyedivé. A fény még szikrázó napsütésbenis úgy esik a faszerkezetre, mint egy csak felnőtteknek szóló thrillerben a fekete-fehér szürkület hideg csókja.

A nagy közönségsikert aratott "sörgyári” könyvek mellett Hrabal írt egy másik önéletrajzi trilógiát is, amelynek köteteiben (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak) sajátos módon nem a szerző, hanem a feleség szólal meg első személyben, azaz: Hrabal egy "közelálló kívülálló” szemével látja és láttatja önmagát. Ez a „harmadik személyű önvallomás” újabb pszichológiai és művészi bravúr a pályán.A trilógia első kötete, a Házimurik egyfajta kettős életrajz: Hrabal és felesége hol párhuzamosan futó, hol egymásba kapcsolódó története.A negyvenes-ötvenes évek Kelet-Közép-Európájában tipikus módon mélybe lecsúszottak, perifériára sodródtak, mindent újrakezdők históriája ez, azoké, akik tizenhárom szobás családi villákból vagy legalábbis négyszobás szolgálati lakásokból indultak, és a nagy garral beharangozott új élet hajnalán silány albérleti szobákban, jószívű ismerősöknél húzták meg magukat.A tehetős polgárcsalád jogi doktorátussal rendelkező s félig-meddig önkéntes proletárrá züllött fia és a kitelepített szudétanémet nagypolgári famíliából származó leány mindent elveszített, s mégis hihetetlenül gazdag: megadatott számukra a létezés öröme, a kis dolgok nagy szeretete. És mi lehetne alkalmasabb e hrabali élet-krédónak a megfogalmazására, mint egy szerelmi történet: a két sokat próbált ember találkozik, és egymásba szeret.Amiről Hrabal ír e kisregényben, elemeiben jól ismert korábbi műveiből, s talán kissé banális is: napfény ragyog a Moldva menti fák koronájában, nyári eső mossa a málladozó vakolatú libeňi házak falát, sörisszák hahotájától hangos a kültelki kocsma, nyugdíjasok ülnek a kapu előtti kispadon, autodidakta filozófusok elmélkednek életről-halálról, forradalomról-háborúról, jogról-igazságról… vagyis maga a sokszínű élet tárul föl előttünk ahogy feltartóztathatatlanul hömpölyög, elevenen lüktet a hrabali elbeszélés árja.

Az Aranysárkány (1925), Kosztolányi egyik legnagyobb igényű vállalkozása. Ugyanazt a világot ábrázolja, mint a Pacsirta, csak sokkal többrétűen és jóval gazdagabb anyagot mozgósítva. Írói eszközei, emberábrázoló képessége, atmoszféra-teremtő ereje teljében van; a regény fordulatosabb, s ha lazaság árán is, de sokágúbb, mint a Pacsirta - ám egyik legkeserűbb, legkiábrándultabb műve Kosztolányinak: minden jó szándékú emberi erőfeszítés hiábavalóságát példázza.

A nagy nevettető és nagy humanista -akit az angolszász világban és azon kívül is, Európától Ázsiáig szinte mindenhol újra és újra játszanak- hatalmas életművéből kilenc kedvencét válogatta össze a szerkesztő, remélve, hogy az olvasó is gyönyörűségét leli bennük, beleértve az Összetört szívek házá-t is, amely most jelenik meg először magyarul.

1954-ben jelent meg először A Legyek Ura, amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején. Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy "mítoszregényében": egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk. A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól -amely talán éppen elpusztul-, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek... Sokáig kellemes, szinte idilli játéknak tetszik az egész: a jól nevelt angol fiúk ragyogóan megbirkóznak a nehézségekkel, s követik Ralphot, a született vezetőt, aki tüzet gyújt, és expedíciót vezet a sziget felderítésére. Ám az idillben -eleinte szinte észrevétlenül- sokasodnak a bajok: a vezérszerepre pályázó Jack nem hajlandó engedelmeskedni Ralphnak, és a fiúk közül egyre többen állnak mellé, s imádják vele együtt a Legyek Urát...

Garri Kaszparov ebben a könyvben megpróbál választ találni arra a kérdésre, amelyet minden riporter feltett neki: - Mi a titka? A könyv kísérletet tesz a stratégiai, problémamegoldó gondolkozás megismertetésére. Rengeteg izgalmas párhuzamot von a történelemből, háborúkból, nagy csatákból és az üzleti életből csakúgy, mint saját legemlékezetesebb meccseiből.

"A regény állandó, hűséges kísérője az embernek a modern idők kezdete óta. A "megismerés szenvedélye" (amit Husserl az európai szellem leglényegesebb vonásának tekint) ekkor uralkodott el rajta, hogy megvizsgálja az ember konkrét életét, és megóvja a lét feledésétől, hogy az életvilágra állandó fényt vetítsen. Így értelmezem és egyszersmind osztom is azt a konokságot, amellyel Hermann Broch azt hajtogatta: Feltárni azt, amit csak a regény tárhat fel - ez adja a regény jogosultságát, egyedül ez. Az a regény, mely nem tárja fel a lét valamely addig ismeretlen részecskéjét, erkölcstelen. A regény egyetlen erkölcse a megismerés. Hadd tegyem hozzá: a regény Európa műve, felfedezései, jóllehet különböző nyelveken történnek, egész Európa osztályrészének tekintendők. A felfedezések egymásra következése (és nem a szövegek összegezése): ez az európai regény története." Ezt a történetet írja meg Milan Kundera hét többé-kevésbé független szövegből, "hét részből álló esszé"-jében. Az egyik szöveget Cervantesnek szenteli az író, a másikat Brochnak, a harmadikat Kafkának, s közben minduntalan vissza-visszatér, szüntelenül hivatkozik azokra a szerzőkre, akik irodalmi támaszpillérei az ő "személyes regénytörténetének": Rabelelais-ra, Sterne-re, Diderot-ra, Flaubert-re, Tolsztojra, Musilra... Két dialógusban saját művészetéről, saját regényeiről beszél: a polifóniáról, a kompozícióról, a "kísérleti ego" (az irodalmi alak) megteremtésének módozatairól, a fordítás művészetéről... Kundera esszéje nem más, mint az "Isten nevetéséből született művészet", a regény regénye, amely sok-sok szellemi izgalmat, felfedezést, kalandot kínál az olvasónak.

Az ötvenes éveiben járó Alfred Tähweig mániákus, lassanként ön- és közveszélyessé váló gyűjtőszenvedély rabja. Gyűjti a protéziseket, az esernyőket, a régi újságokat, műsorfüzeteket és a különös elvesztett tárgyakat. Alfrednek magányos foglalatossága ellenére is vannak barátai: a "törzsasztal" tagjai, akik hetente egyszer egy elegáns étteremben gyűlnek össze és általában igen intellektuális témákról beszélgetnek. A törzsasztalnál ülők sajnálattal nézik Alfredet, holott a férfi szemszögéből talán ők a sajnálatra méltók: Uta, a szociálpedagógus, aki mindenki mentőangyala szeretne lenni, de ebből kevesen kérnek; Georg, az egyetemi professzor, aki örök bizonytalanságban él rideg barátnője miatt; Dora, az írónő, a professzor barátnője, aki szerint aki jó ember, az nem lehet jó író; Kyra az egykori pszichológus, most önjelölt művész és barátja, a galériatulajdonos. A heti baráti beszélgetések egyre gyakrabban Alfredre terelődnek, aki mind ápolatlanabbul - igaz, töretlen jókedvvel és mindig újabb "talált ajándékokkal"- jelenik meg. Amikor egy szerencsétlen szemétválogatás során Alfred vérmérgezést kap, és kórházba kerül, a törzsasztal azonnali cselekvésre szánja el magát: kitakarítja Alfred szemétlerakóvá vált otthonát. A kórházból hazatérő férfi azonban egy cseppet se örül barátai jótéteményének...

Jean-Marie Gustave Le Clézio az élő francia irodalom egyik legnagyobb alakja. Mesésen áradó regénye - egy önmagát és gyökereit kereső, félig angol, félig francia fiatalember bolyongásainak története - két évszázad egyetemes és személyes históriájának lenyűgöző freskóját festi elénk. Emberi sorsok keresztezik egymást korszakokon és kontinenseken át, a francia forradalomtól a 68-as párizsi eseményekig, a mauritiusi rabszolgafelkeléstől az algériai háborúig, Nizzától Mexikóig, Londontól Mauritiusig. Forradalmak és háborúk, eszmék és személyes küzdelmek, megtalált és elvesztett álmok váltják egymást nemzedékek során át örök körforgásban.

A tizennyolc éves moszkvai diáklányt, Nyina Lugovszkaját 1937-ben öt év kényszermunkára ítélték, melyet egy kolimai börtönlágerben kellett letöltenie. "Bűne" mindössze annyi volt, hogy apja egykor a szociálforradalmár (eszer) pártban tevékenykedett, majd a NEP idején sikeres magánvállalkozást, pékséget hozott létre, ahol több száz embernek adott munkát (s mindez elég volt hozzá, hogy száműzzék Moszkvából). Maga Nyina pedig 1932-től, tizenhárom éves korától kezdve naplót vezetett, amelyben kamaszkori vívódásai, iskolai kalandjai, első romantikus vonzódásai mellett leírta véleményét a bolsevik rendszerről is, amellyel szemben "iszonyatos haragot" érzett, mert elvette tőle az apját. Nyinát "Sztálin elleni terrorista akció szándékával" vádolták, s ő mindent "bevallott". "Azt terveztem, hogy a Kreml kapujában várok majd arra, hogy Sztálin kijöjjön, és akkor lelövöm" - olvasható a kihallgatási jegyzőkönyvben, s ennek alapján Lugovszkaját sokáig nem is rehabilitálták. Az ötvenes években, a hruscsovi "olvadás" idején senki sem kérdezte meg tőle, hogy milyen kínzásoknak volt kitéve a két hónapon át tartó vizsgálat alatt. Nyina sorsa akár tipikusnak is mondható: egyike csupán a sztálini rendszer sok millió ártatlan áldozatának - a különlegessége csupán annyi, hogy az NKVD aktái között megőrződött a naplója. Egy koraérett, depresszióra és önmarcangolásra hajlamos, igazi írói tehetséggel rendelkező lány titkos gondolatai, aki egy pillanatig sem hitt a propagandának: Sztálint gazembernek, a kommunistákat az orosz szabadság eltipróinak tartotta.

Nabokov 1969-ben megjelent regénye elragadóan romantikus s ugyanakkor zavarba ejtően különös történetet mesél el: két testvér, Van Veen és Ada szerelmét, testi és lelki lángolását - gyerekkoruktól hosszú életük végéig. S az Ada egyben ágas-bogas családregény is, amellett filozófiai mű... és áradó fantáziával megalkotott sci-fi. A történet ugyanis nem a mi Földünkön játszódik, hanem annak ikerbolygóján, Antiterrán (vagy Démonian), melynek lakói közül egyesek sejtik a mi Földünk - a Terra - létezését. Sőt némely beteg elmék a Terra bolygó fogalmát a „másvilággal" vagy a Valódi Világgal azonosítják. Vagy épp afféle idilli utópiának sejtik, bár Van Veen, az efféle hallucinációk pszichológus kutatója és szakértője szerint „az emberi értelem és az emberi test azon a testvérbolygón talán még keservesebb kínzásokat szenved el", mint Démonian. Mi, terralakók mindenesetre otthonosan érezhetjük magunkat Antiterra világában, jóllehet a geográfiája sok mindenben különbözik a miénktől: az amerikai, az orosz és a francia kultúra itt egyetlen nagy országban olvad össze (és Oroszország helyén Tatária nyúlik el a maga kegyetlen diktatúrájával), s bár egy katasztrófa miatt itt betiltották az elektromosságot, az emberi szenvedélyek éppúgy lángolnak, mint minálunk. Az Ada a Lolita párja merész témáját, az erotika finom ábrázolását és a próza szövetének gazdagságát tekintve, s főhősének, a zseniális filozófus, pszichológus, regényíró s korántsem mellesleg kimeríthetetlen potenciájú Van Veennek az elméjében Nabokov sok mindent összefoglalt mindabból, amit a világ természetéről - az időről, az emlékezésről, a lélekről, a nyelvről, a szavakról, Istenről, a pszichoanalízisről, a relativitáselméletről és korunk egyéb mítoszairól - gondolt.

Franz Kafka (1883-1924) életének legfőbb jellemzője az idegenség. Hegedűs Géza szavaival: "zsidó volt németek között, miközben német volt a csehek között, míg prágai csehnek számított az Osztrák-Magyar Monarchiában." Ráadásul zsarnoki apa uralma alatt vergődött; hivatalnokként nem merte vállalni az írást mint létformát; vágyott a családi életre, de visszariadt a házasságtól. Harmincnégy esztendős korában halálos betegség támadta meg. Ördögi körök... Kafka a szorongások írója. Magyarázható és nem magyarázható félelmek között élt, ezeket a félelmeket örökítette meg regényeiben (Amerika, A per, A kastély), novelláiban, a félelemről vallott naplójában, leveleiben; rövid életének tettei és szóbeli megnyilvánulásai a szorongás hálójában vergődő lélek és a beteg test dokumentumai. "Zsákutca vagyok." - mondta önmagáról. Életében csupán néhány írása jelent meg, számos műve befejezetlen maradt. Halála előtt arra kérte barátját, hogy semmisítse meg alkotásait. Munkássága végül is úgy maradt fenn, hogy barátja nem teljesítette a kérést. És Franz Kafka világhírű lett! A per című regény annak foglalata és összegezője, amelyet kafkai világnak nevezhetünk. Túlzás nélkül: remekmű, kivételesen hatalmas alkotás. Első mondatában a legnagyobb történelmi, társadalmi és egyéni csapás, ördögi körök működésének kezdete fogalmazódik meg: "Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták." A kezdettől a végig, a letartóztatástól a kivégzésig, Josef K. egyesztendős pokoljárása: a regény maga... Kaiser László